Az elmúlt néhány nap eseménytelenül telt el. A pénteki nap délutánja viszont egy nagy hírt tartogatott magában. Aizawa jelentette be , ami csak azért nem ért meglepetésként, mert még az első fejezet végén All Might elmondta.
- Srácok! Egy hónap múlva lesz megtartva a Sport Fesztivál, ami számotokra az egyik legmeghatározóbb pontja a hős növendékeknek. Ezt az eseményt nemcsak a polgárok és gyorsétterem láncok várják nagy szeretettel, hanem a különböző hős szektorok vezetői is. Az ott látott teljesítményetek alapján vehetnek fel majd titeket és higgyétek el, nem akartok a legalja cégnek dolgozni. Úgyhogy mindenki használja ki az itt álló egy hónap minden délutánját és pihenő napját, hogy edz és feszegeti a határait. Ennyit akartam mondani. Mindenkinek jó pihenést!

A nővériben ébredtem fel, immár ép lábakkal. Recovery Girl velem szemben bele volt temetkezve a papírmunkában. Felfigyelt rám.
- Látom, felébredtél. Jobban vagy? – kérdezte kedvesen.
- Igen. – válaszoltam tömören. – Tizenhármas hogy van?
- Eléggé megsínylette a dolgot. Jelenleg egy-két hétig tart, mire megcsinálják a ruháját.
- A többiek hogy vannak? – kérdeztem aggódva.
- Ők könnyebben sérültek. – válaszolta.
Ezt megkönnyebbülten fogadtam. Viszont, az a tény, hogy én vágtam egyedül tropára magam, szégyenérzettel telített el. Recovery Girl letette az étellel megrakott tálcát elém. Elkezdtem enni, de az ízeket nem éreztem. Magamba voltam törve. Miért cselekedtem ennyire felelőtlenül? Ha All Might nem lépett volna közbe, akkor…..

Reggel nyolcra mindenki az osztályból a buszon helyezkedett el kényelmesen. Az út oda kb. félórás volt. Addig Ochakoval néhány általa hozott jegyzetet taglaltunk. Mivel nagy zsivaj volt és a kutya sem figyelt ránk, ezért megtehettünk. Amióta az edzésekben segít, folyton új taktikákat eszel ki. Egyik javaslata jobb volt, mint a másik. Persze, ezek csak elméletek, amik arra szolgálnak, hogy az edzéseket ebbe az irányba vigyem. Akkor senki nem sejtette, hogy mi fog történni velünk és az események hatalmas láncreakciót indítanak el a közeljövőben.

A vasárnapi őrült és kemény edzés után a hétfő reggel hamar eljött. Viszont, a mai nap reggele tartogatott meglepetést.
Eijirou eléggé vihogó hangulatban volt. Én tudtam miért. Kacchan székére egy tubus pillanatragasztót öntött, hogy fel ne tudjon kelni belőle, ha egyszer ráült. Komolyan, ez az ötlet olyan, mint fogni a Narutot és szuperhősökre cserélni a szereplőket. Tetszik! Na de vissza a lényegre, a szívatás bevált. Kacchan amint ráült, már késő volt neki. Ráadtam egy kis slusszpoént, hogy én is benne legyek. Odamentem a padja elé és igazi kárörvendő vigyort engedtem felé.
- Kacchan! Tudod, ki az, aki pénteken csúfos kudarcot vallott? Te, mikor próbáltál legyőzni!
A reakció totál kiszámítható volt. Amint felállt, már össze is csuklott. Eijiro és én könnyeztünk a röhögéstől, míg Kacchan feje annyira forró volt, hogy azon szalonnát lehetett sütni. Ezt nevezem ideális reggeli kezdésnek.

Furcsa álmom volt. Fekete köpeny volt rajtam, vörös felhőmintákkal. Velem szemben Kacchan volt, akinek sikerült eltörnöm a kezét és azt fájlalva térdel előttem. Megpróbál a másik kezével elkapni, ám ekkor megragadom a grabancát és a falhoz vágom.
- Gyenge vagy. És tudod, miért vagy gyenge?- e mondatom után odahajolok a füléhez. – Mert nincs benned elég gyűlölet…..

Délután visszamentem a régiség kereskedés elé. Szívem a torkomban dobogott. Milyen technikát taníthat az öreg, amihez ekkora próba kellet? Kajálás közben utána néztem a Hokuto Shinkennek a szakirodalomban, de sehol semmi. Ennyire elfeledett és eltitkolt lenne? Felesleges agyalnom rajta, inkább saját szememmel akartam meggyőződni.

A másnap reggel ugyanolyan volt, mint a tegnapi. Csak most magazin helyett a PSP-t hoztam el. Rátöltöttem az YS: Oath of Felghanat, amit már kétszer kijátszottam. Nagyban bele voltam merülve a játékba, amikor Ochako szólalt meg a hátam mögött.
- Sose láttam ezt a játékot. Mi a neve?
- Aztak……
Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy kis híján a földre ejtettem a PSP-t.
- Ne ijesztgess. Kis híján kiesett a kacsómból. Amúgy YS: Oath of Felghana.
- Érdekesnek néz ki. Kipróbálhatom?
- Persze. - mondtam és odaadtam neki. Egész tehetséges a játékokban, ahogy látom. Tíz perccel óra előtt visszaadta.
- Ez egész jól esett így reggelre. – mondta elégedetten és ismét megpuszilt. Szerencsére, senki nem vette észre. Becsöngetéskor mindannyian elővettük a táskánkból a füzeteket és a tollat.

Reggel a U.A.V. Akadémiába hamarabb mentem be. Nem akartam ismét közszemlét. „A hős, aki Quirk nélkül jutott be az A-1 osztályba.” Tudtam, hogy nem fogom az újabb csodálkozó tekinteteket megúszni, ezért hamar a termünkbe mentem. Idefele jövet megvettem a Weekly Shonen Jump legújabb számát. Most mi van? Nem azért, hogy előre tudjam, mi fog velünk történni, hanem a The Promised Neverland miatt olvasom. Meg a Black Clovert, Yugioh Vrainst szoktam követni, szóval értitek.

„Réges-régen egy távoli országban, ahol a mágia uralkodik, egy fiatal srác akar lenni a leghatalmasabb mágus a világon. Nincs varázsereje, de egy nap rámosolyog a szerencse. A srácot úgy hívták, hogy…..”

ÁLLJ! ÁLLJ! Mit keres itt reklám? Megvan a saját műsoridejük és ficcük nem?! Akkor lehet kotródni! Nem hiszem el, a reklám ügynökök erőszakoskodását e téren! Szomorú, hogy mindenhová reklámot tesznek. Na mielőtt belekezdek ebbe a fejezetbe, ledöntök egy kis Pepsit. Kell a fojtás a nagy adag Pizza Forteból rendelt húsos pizza után.(ledönt egy fél literes kólát egy korttyal.) Áh! Így jobb! Hol is tartottam? Jah, igen, a vizsgák!

Elmentem ahhoz a régiség kereskedőhöz, ami a névjegykártyára volt leírva, ám nem az fogadott, amit vártam. Mielőtt folytatnám, hadd vázoljam fel az olvasóban a helyzetet. Ismerős nektek az érzés, amikor valami megszokott dologból válik bizarrá? Mikor a reggeli kávédba tonnányi zaccot találsz, holott a kávéfőzőnek semmi baja nincs? Vagy amikor elesel valamiben, pedig nincs ott semmi, de még a saját lábadban se eshettél el? Na, ilyen volt ez a szituáció.