Reggel a U.A.V. Akadémiába hamarabb mentem be. Nem akartam ismét közszemlét. „A hős, aki Quirk nélkül jutott be az A-1 osztályba.” Tudtam, hogy nem fogom az újabb csodálkozó tekinteteket megúszni, ezért hamar a termünkbe mentem. Idefele jövet megvettem a Weekly Shonen Jump legújabb számát. Most mi van? Nem azért, hogy előre tudjam, mi fog velünk történni, hanem a The Promised Neverland miatt olvasom. Meg a Black Clovert, Yugioh Vrainst szoktam követni, szóval értitek.

Annyira belemerültem, hogy nem vettem észre, hogy más is jön.
- Weekly Shonen Jump? Ma jelent meg?
- Igen.- mondtam és letettem a magazint. Velem szemben egy mosolygós, zöld hajú, kicsit görnyedt testtartású lány nézett vissza rám, ahol a borító takarta arcát. Ekkor ismert fel.
- Midoriya Izuku, ha jól emlékszek?- kérdezte.
- Igen. - mondtam és nyújtottam felé a kezét.
- Tsuyu Asui.- mondta kicsit békás hangnemben. Ha nem a Quirkjéhez illően lenne a békás viselkedés, akkor nem lenne meg a bája. Kezet fogtunk, ám ekkor feljajdult.
- Valami gond van? – kérdeztem.
- Igen. A tegnapi vizsga során eltarfált az egyik robot és fáj, ha a kezemet mozgatom.
- Tudok segíteni. Ismerem a gyógymódot. Csak vedd le a felsődet.
- Biztos tudsz segíteni?- kérdezte vissza bizonytalanul.
- Igen. Ígérem, nem leskelődök. Ha levetted, akkor állj nekem háttal.
Ismertem már annyira az akupunktúrás pontokat, hogy tudjam, hova kell célozni. Háttal állva megropogtattam az ujjaim. Addig Tsuyu tette, amit kértem tőle. Megfordultam és az első, amit a észrevettem, hogy nem visel melltartót. Érdekes. Láttam a bibit és egy határozott kétujjas döféssel a jobb oldali lapockájába döftem. Enyhén feljajdult.
- Nyomást mértem a Meihatsu pontra. Most próbáld meg.
A békalány felemelte a kezét.
- Nem fáj. Köszönöm szépen. Te valami masszőr vagy?- kérdezte, míg ő háttal nekem öltözött vissza.
- Mondhatni. Csak kérlek, hogy ne terjeszd el, jó? Így is épp elég a tegnapi.
- Elhiszem. – mondta Tsuyu az után, hogy visszavette a felsőjét. – Biztos nem lehet könnyű, hogy All Might kikotyogta.
- Az. Lefogadom, hogy kiröhögnek a hátam mögött. – mondtam letörve.
- Nem is nézted az Akadémia facebook oldalát?- kérdezte Tsuyu és gyorsan felment, hogy megmutassa, miről beszél. Ez engem is meglepett. Sokan csodával, vegyes tisztelettel tekintett rám.
- Az szép. Nem néztem. Fallout 4-et játszom végig és inkább az érdekelt. Meg Mirio látványa is arra késztetett.
Tsuyu egy békás brekegős nevetés hallatott. Ochako is megérkezett.
- Szia, Tsuyu! Szia, én kis hősöm!
Ochako megpuszilta ismét az arcomon. Tsuyu mosolyogva, üdvözölte.
- Szia! Mi a helyzet?- kérdeztem.
- Visszavetettem a Fallout 76-ot. Vegytiszta hulladék! A Beteshda bekaphatja.
Felnevettem és hálát adtam az égnek, hogy nem vettem meg. Leültem és olvastam tovább a magazint. Tsuyu és Ochako beszélgettek tovább. Újfent belemerültem az olvasásban, csak az se tartott sokáig. Csattanó hangot hallottam közvetlen közelről. Ismét letettem a magazin és lehangoló látvány fogadott. Kacchan ott volt a padom tetején és guggolva nézett úgy rám, mintha a cipőjében ragadt kutya gumi lennék. Kicsit hátráltam, nehogy úgy járjak, mint a szőke hajú elődöm. Az első csókot nőnek tartogatom.
- Nyápickám! A helyemen ülsz. – mondta abban a szokásos, bicskanyitogatós stílusában. Én unottan megnéztem a padot.
- Érdekes. Sehol nem láttam a nevedet ráírva. – jegyeztem meg cinikusan.
- Nekem te ne feleseljél!
- Különben, mi lesz?
Húztam addig a beszélgetést, amíg a két lábammal nem tettem az asztal végéhez. A tervem szerint egy határozott lökéssel feldöntöm. Majd meglátja, hogy nem érdemes velem packázni.
- Különben cafatokra robbantalak. – mondta Kacchan, kvázi lezártnak tekintve a vitát.
Ám enyém az utolsó szó és élek vele. Egy határozott lábbal való lökéssel feldöntöttem a padot. Siker! Kacchan egy hatalmasat taknyolt. Már szitkozódva verekedést akart kezdeményezni, amikor bejött egy határozott testtartású, szemüveges srác.
- Elég legyen! Már balhézni akartok az első napon? – kérdezte határozott szigorral.
- Én nem, de a barátom ma reggel melléült a WC-n és felment benne a pumpa. Kérlek, nézd el neki. – mondtam és Kacchan fele mutatva. Akik meghallották a megjegyzésemet, azok nevettek egy jót. Kacchan már nem vágott vissza. Inkább csúnya tekintettel nézett rám és leült egy másik padhoz. Mindenki elfoglalta a helyét, amikor becsöngettek és elkezdődhetett az első óra.

A reggeltől délig való órák ugyanolyan órák voltak, mint az átlagos sulikban. Matek, Angol nyelv, Irodalom stb. Sokan fucsáljátok, pedig higgyétek el, a hősnek nemcsak erősnek, hanem okosnak kell lennie. Délben ebédszünetnél figyeltem fel a Luch Rush táblára. A név egy étel hőst takar, ki nem találjátok, Luch Rusht. Azt egyből levágtam, hogy olyan kajákat csinál, amibe Gordon Ramsay se tudna belekötni. A hős is igen kedves, azt aláírom. Mikor én kerültem sorra, még egy extra csokit is kaptam tőle. Még visszautasítani sem volt időm, mikorra már a következő volt soron. Evés közben amúgy zavart, hogy mindenki engem bámul. Abba kéne hagyniuk, komolyan mondom! Őket is zavarná, ha bámulják. Vagy én lettem paranoiás? Pokolba is! Amilyen gyorsan tudtam, befejeztem a kajálást, ám a csokihoz hozzá se nyúltam. Visszatértem az osztályterembe, ahol végre be tudtam fejezni a Weekly Shonen Jumpot, ha már reggel nem sikerült. Ochako tért vissza másodiknak. Kedvesen odaadtam neki a csokit. Örömmel elfogadta és még össze is borzolta a hajam. Nevetve raktam be a táskámba a magazint, majd elővettem a telefonom. Megkaptam az e-mailt, hogy megjelent a Jump Force! Remek.

A délutáni óra a hős tananyag órája, legalábbis az órarend szerint. A tanárunk, egyben az osztályfőnökünk, Aizawa Shouta, becsöngetés után jött be. Ránézésre azt mondanám, hogy egy életunt, középkort taposó férfi van előttem, ám nem a borító alapján ítélem meg a könyvet. Ugyanis, amint belépett, rögtön mindenki elhallgatott.
- Sziasztok! A nevem Aizawa Shouta! Én leszek az egyik kiképző tanárotok és egyben osztályfőnökötök! Sajnos egy rossz hírrel fogom kezdeni. A mai nap búcsúzni fogunk az egyik diákunktól? Hogy kitől? Egy teszt során derül ki!
Ez most komoly?! Amióta elkezdtem a sztorit, azóta folyton csak vizsga vagy próba. Többet szívtam velük, mint egy egyetemista az egyetemi évei alatt, mielőtt a Mekiben kapna állást. Aizawa szólt, hogy kövessük. Kivezetett minket a külső tornatermi részhez, ahol már egyértelmű volt a vizsga lényege. Akárcsak Urahara képzése alatt, itt is fekvőtámasz, felülés, guggolás, ütés felmérés, labdadobás és maratonból állt az egész. Fellélegeztem! Ez eddig sima ügy lesz. Ráadásul, a Reverse Dragon Breath időtartalma másfél perc a részemről, mert nem tudom folyton stabilan tartani a légzésemet.

A fekvőtámaszban, felülésben, guggolásban és az ütés felmérőben egy volt a közös: időre ment. Két perc alatt kellet annyit csinálni belőlük, amennyit tudtál. Mivel az előbbi háromra nem igazán kellet, ezért az ütés felmérés, labdadobás és a maraton marad, amire a technikámat használom. Az első hármasban átlagosnál kicsit többet csináltam. Jött az ütésfelmérés. Ismét a torkomban dobogott a szívem és kellet egy mély levegő. Az ütésfelmérés egyszerre mérte az időt és az erőt is. Egy nyomás érzékeny eszközt kellet püfölni, ahogyan a csövön kifért. Mikor én kerültem sorra, akkor valami lefogott. Ez Aizawa sálja? Rámnézett és úgy mondta:
- Remélem, hogy tisztába vagy az erőddel, Midoriya. Csak azért, mert nincs Quirkod, nem fogok kivételezni. Világos?
Halkan mondta, hogy mások ne hallják. Ebben igaza volt ugyan a tanárunknak, ám azt nem tudta senki, hogy mire vagyok képes. Levettem a felsőt és a bokszzsák előtt nyomtam el a Reverse Dragon Breathet, amitől az izmaim kétszeresére duzzadtak. A jelzésre úgy püföltem az érzékelőt, ahogyan a csövön kifért. Mindenki csak a kiáltásomat hallotta. „ATATATATATATAT!” Valahogy így hangzott. Amikor a gép jelzett, akkor megálltam és körbenéztem. Mindenki csak csodálkozó tekintettel nézett rám. Hogy a francba voltam képes így ütni? Aizawa is ledöbbent, amikor leolvasta az adatokat.
- Két tized másodperc egy ütés?! - Kiáltott fel meglepetten, de a labdadobásnál is érték a meglepetések az osztálytársaimat. Kacchan után jöttem, aki némi robbantással lökte tovább a labdát kb. 700 méterre. Még mindig tartottam magam az erőm 100%-nál és úgy dobtam el izomból a labdát, ami nemcsak a mért távolságon túlrepült, hanem a védőrácsba fúródott be úgy, hogy ott maradt. Kezdték megérteni, hogy megvan ahhoz az erőm, hogy bejussak. A maraton egy kvázi verseny volt egy kör alakú pályán, amin háromszor kellet végig futni. Jelzés után olyan gyors iramra kapcsoltam, mint a csirke, aki élve akar kijutni Etiópiából. Ám az utolsó körnél elvesztettem a technikát, mert a légzésem se volt tökéletes. Picsába, nem sokk kell! Már majdnem mindenki lehagyott……

Végtérre is beértem a célba! Ám a végeredmények miatt rendre aggódtam. Fél óra múlva Aizawa megmutatta mindenkinek a végeredményt. Sikerült! Nem utolsó vagyok, hanem egy Mineta nevű gyerek végzett ott. Mielőtt elkezdett volna a szerencsétlen sírni, Aizawa megszólalt.
- Tisztelt osztály! Ezen eredmények reprezentálják azt, ahol most vagytok! Reménykedek abban, hogy a harmadik év végén mind fizikálisan és mind elmében is sokkal erősebbek lesztek! Különben hamar meghalhattok!
- Ezt mire érti, Tanár Úr? – kérdeztem meg Aizawatól.
- A hős szakmában úgy hullanak a gyengék, mint a legyek. Ez nem egy álom szakma. Itt jönnek és mennek a hősök és csak egy kis réteg az, akik a legjobbak legjobbjai! Ám a mai napra ennyi volt. Szedjétek össze a cuccotokat és menjetek haza!
Felvettem a felsőmet, amikor láttam, hogy Eijiro alig bír felállni.
- Valami gond történt?- kérdeztem aggódva.
- Igen. Begörcsölt a maraton végén a lában. Alig bírok állni. Picsába!
- Nyugi, segítek. – mondtam és megnéztem a lábát. Nem hazudott, tényleg begörcsölt. Két döfés a két combja közepére. Ennyi kellet.
- Készen vagyunk. Most próbáld meg. - mondtam mosolyogva.
Eijiro immár eléggé könnyen lábra állt.
- Azta! Ahhoz képest, hogy nincs Quirkod, tele vagy meglepetésekkel. – mondta meglepetten.
- Ez csak szimpla anatómia. – mondtam zavartan, de látszólag ezt senki nem vette be. Kvázi, mint én a beígért Bleach folytatást, amit tegnap este olvastam. Gyorsan szedtem ismét a lában, hogy mihamarabb kiérjek. Hihetetlen! Segíteni akarok, mégis mindenki úgy néz rám, mint egy hazugra. Mondjuk, logikus, hogy így tesznek. Amilyen harcművészeti stílust művelek , arról annyira nem emlékeznek már, mint arról, hogy a Black Clovernek volt egy OVA-ja 2016-ban.

Hazaérve újabb meglepetés jött. Egy levél nekem Uraharatól. Azt írja, hogy hétvégén egy 8 órás edzésen vegyek részt, mondván, van még mit tanulnom. Igaza van! Még csak a felszínét kapargatom annak a tudásnak, amibe belekezdtem.