Furcsa álmom volt. Fekete köpeny volt rajtam, vörös felhőmintákkal. Velem szemben Kacchan volt, akinek sikerült eltörnöm a kezét és azt fájlalva térdel előttem. Megpróbál a másik kezével elkapni, ám ekkor megragadom a grabancát és a falhoz vágom.
- Gyenge vagy. És tudod, miért vagy gyenge?- e mondatom után odahajolok a füléhez. – Mert nincs benned elég gyűlölet…..

Felkeltem az ébresztőórám zenélésére. Áh! Milyen király álmom volt. Kár, hogy nem lenne hősi viselkedés a további szekálás. Reggeli után, friss ruhában indultam a régiségkereskedés felé. Viszont, volt egy furcsa érzésem. Mintha valaki követne. Emlékszek rá, hogy tegnap este Ochako kérdezte, hogy nincs-e kedvem az osztálytársaimmal elmenni a moziba megnézni az Alita, a Harc Angyalát. Passzoltam, mert én az a fajta ember vagyok, aki az otthon nyugalmában nézi meg filmeket. Viszont, annyira éreztem, hogy valami vallatás szerűségben lesz részem és az egész egy kicseszett csapda. Vállat vontam, miközben már láttam a régiségkereskedést. Biztos kezdek paranoiás lenni.

Odabent már Urahara várt.
- Hogy telt az első napod? – kérdezte tőlem, köszönés helyett.
- Semmi extra. A szokásos.
- Hogy érted azt, hogy szokásos? Hallottam Toshinoritól a tegnapi gyakorlatodat. Egész jó munkát végeztél. – mondta Urahara kicsit furcsa tekintettel. Fél percig azt hittem, hogy a jelentkezési vizsgán fog kiakadni.
- Azt nevezed jó munkának? – mondtam, miközben bemelegítettem. – Megégett a testem és orvosi segítségre szorultam.
- Azt hitted, hogy egyből mestere lehetsz a Hokuto Shinkennek? Az nem rövid edzések árán lesz elérhető! Évek munkája és akaraterő! Ez kell ahhoz, hogy mester lehess! Bemelegítés után vedd fel az edzőruhád és a maszkot és folytassuk az edzést!

Három óra telt el, mire pihentetnem kellet magam. Noha a ruha súlyát megszoktam, a maszk rajtam baromira nehezítette a dolgomat. Levettem magamról az edző cuccokat és végre, fellélegezhettem. Urahara éppen hozta volna a teát, mikor megállt.
- Megállj! Ki van odakint?!
Kinéztem az ablakon.
- Nincs kint senki. Ki lenne, amikor az emeleten vagyunk? – mondtam furcsállva. Urahara viszont cseppet sem nyugodott meg. Kinyitotta az ablakot és úgy nézett ki. Én is vele tartottam.
- Rémeket látsz. Tényleg nincs itt senki.
Ekkor lábak dobbanását hallottam meg a szekrény mögött. Urahara azonnal kapcsolt és egy lányt rántott ki a szekrényből. Ez Ochako volt.
- Megvagy, te átkozott sunyi tetű! Most véged!
- Várj, mester! Ő az osztálytársnőm! – siettem hozzá gyorsan, hogy megvédjem. Éreztem, hogy a mester nem igazán könyörületes a betolakodókkal szemben.
- Sajnálom….- mondta könnyes szemekkel, de a mesteremet nem hatotta meg az efféle bocsánatkérés. Grabancom ragadta a lányt és a falhoz lökte.
- Miért vagy itt?! Ki küldött?! – mondta még mindig vörös fejjel.
- Engedd el, mester és akkor beszélni fog. – kértem Uraharat, aki eleget is tett a kérésnek. – Amúgy engem is érdekelne, hogy mit keresel itt?
- Az osztálytársaid, köztük én is furcsálltam azt, hogy mindig azt mondogatod: Nincsen Quirk a birtokodban. Mégis, amióta beléptél, azóta mindenki azt mondogatja, hogy kamuzol és egy mozizás után akartak volna kivallatni. Mikor lemondtad, arra kértek, hogy kémkedjek utánad. – mondta könnyes szemekkel Ochako, szinte a sírás határán.
- Aha! Éreztem, hogy a tegnapi felajánlásod csak álca volt! Így hogy bízzak meg bennetek?
- Igazad van, és nagyon sajnálom. – mondta sírva Ochako és eltakarta az arcát.
- Sajnálhatod is! A felelőtlenséged miatt leszel nyomorék! – mondta Uraraka az ujjait ropogtatva.
- Miért kell bántani, mester? Semmit nem tett. – mondtam és kettejük közé álltam.
- Semmit?! Kémkedett utánad.! A Hokuto Shinken titkos technika és emiatt maradt életben több mint kétezer éven át. Bárki, aki megpróbálja ellesni a titkait, annak a büntetése vakság és némaság.
Ochako ennek hallatán rémült meg. Agyamban forgattam a lehetőségeket.
- Nincsen valami mód arra, hogy ezt elkerüljük? – kérdeztem mesteremtől.
- Nincs. Sajnálom, hogy ezt kell tennem és hidd el, hogy három ember közt is eléggé veszélyes üzlet az egész! – jelentette ki határozottan, mégis sajnálattal a hangjában.
- Akkor legyen négy és Ochakoért az életemet adom, ha elárulja bárkinek az egészet! Segítségemre lehetne az edzésben! – mondtam, szinte belső ösztönből.
- Mire gondolsz? – kérdezte, felém fordítva tekintetét.
- Lehetne a segéded. A Quirkje miatt ez kifejezetten hasznos.
- És az életedet adod azért, hogy be is tartsa?
- Igen! Megmentettem most az életét és viszonozza a szívességet.
Urahara elgondolkodott ezen.
- Ám legyen. Ha annyira megbízol benne, a te dolgod. Tartsd meg a kajaszünetedet és te kislány! Adj hálát Kaminak, hogy ennyire megbízik benned valaki.

Urahara ezután idegesen elvonult, mert hallotta a lenti csengőt. Megpróbáltam lenyugtatni Ochakot, aki még mindig sokkos állapotban volt. Már nem sírt, ami jó jel. Mikor átkaroltam, akkor az ölembe ugrott.
- Bocsáss meg. – súgta halkan.
- Miért is kéne? – kérdeztem mosolyogva.
- Amiért leskelődtem utánad és ebbe belekevertelek. Most biztos gyűlölsz. – mondta szomorúan.
- Nem tudok ebben a helyzetben senkit gyűlölni. Kíváncsiak voltatok, ennyi. – mondtam mosolyogva.
- De, miért…..
- Miért védtelek az életem árán? Egyszerű: A barátod vagyok. A barátaimért meg akár a pokol legmélyére is elmegyek, hogy megmentsem.
Ochako egy kis szünetet tartott. Addig elkezdtem enni a hozott kajámat.
- Te tényleg egy igaz barát vagy. – mondta immár mosollyal az arcán és hozzám bújt.
- Köszi. De egyél te is, mert szükséged lesz az erődre. Egy tanács: Ne igyál az öreg teájából, ha még magadban akarod tudni a reggelit. – súgtam oda neki. Ochako ezen nevetett.

Fél óra múlva, immár ebéddel a hasunkban készen álltunk az edzésre. Addig beavattam, amit eddig tudok a Hokuto Shinkenről. Le volt nyűgözve, hogy az emberi test ennyi mindent kibír és képes még keményebb lenni a gyémántnál. Urahara visszatért, immáron látható rajta, hogy nem dühös. Visszavettem az edzőruhát és a maszkot.
- Midoriya! Mit is tud a kislány? – kérdezte Urahara.
- Nem vagyok kislány! Ochakonak hívnak, tata! – vágott közbe a lekislányozott Ochako. – Zéró Gravitáció.
- Nem téged kérdeztelek! Na, mindegy, akkor megvan a következő feladat! Gyakorlod a védekezést! Kislány, te annyi követ levitálsz és vágsz hozzá, amennyit tudsz. Ne sajnáld, bírni fogja!
Ochako az elkövetkezendő egy órában úgy lőtte a köveket, akár a puskagolyó. Alig tudtam tempót tartani és volt pár olyan, amit el is talált. Ezután a gyakorlóbábúval kellet edzenem, aminél viszont szünetet kellet tartanunk. Ugyanis, Ochako a szájához kapott úgy, mintha bármelyik pillanatban hányna. Odarohantam hozzá.
- Jól vagy?
- Igen, csak túlhasználtam az erőmet. – mondta lihegve.
Urahara csak nézte eddig, de most megszólalt.
- Jó a technikád, kislány. Ellenben érzem, hogy abszolút nem tudod teljes körűen kezelni a kibocsájtott energiát. Nem csoda, hogy a tested így reagált. Pihenj le. Midoriya! Megvannak a könyvek, amiket adtam?
- Igen. Itt vannak nálam. – mondtam és táskámból kivéve, átadtam Ochakonak.
- Amíg nem nyered vissza az erődet, addig tanulmányozd a könyveket! Világos, kislány? – kérdezte ránézve. Ő csak bólintott és egyből munkához is látott.

Az edzés véget ért. Ochako és én már hazafelé mentünk. Viszont, furdalt a kíváncsiság egy miatt. Kivártam, hogy mikor leszünk kettesben és odafordultam hozzá.
- Kérhetek valamit azért cserébe, hogy a segédemmé fogadtalak?
- Oh! Azt szeretnéd? Sajnos nem megy. Nem vagyok rá felkészülve. – mondta huncutul és kacsintott.
- Azt a shippengerek szeretnék, én most mást akarok. Minden osztálytársam kémkedik utánam és küldenek még hozzád hasonlóan másokat is?
Fellélegzett, amikor rájött, hogy csak az ő fantáziája piszkos. Kis szünet után meg is adta a választ.
- Ami az igazat illeti, hárman ellenezték ezt a dolgot. Iida, Todoroki és Tsuyu. Kijelentették, hogy a magánszférát nem fogják megsérteni, még akkor sem, ha meleg kólával fenyegetik.
- És te? – kérdeztem rá, egyenesen a szemébe nézve.
- Én kíváncsi voltam, de eszem ágában nem hittem, hogy ennyire eldurvul a helyzet. Most ugye nem akarsz mindenki ellen fordulni? – kérdezte tőlem komoly arccal, noha még a megbánás jelét mutatva a tettei után.
- Eszem ágában sincs. Ha a helyetekben lennék, engem is hajtana a kíváncsiság. Én léptem, holnap reggel találkozunk. – mondtam és elváltak útjaink.

Másnap Ochako korábban jött be, mint én. Mikor köszöntem neki, ő felnézett a jegyzeteiből.
- Szia! Találtam egy érdekes technikát, amit szerintem egész könnyű megtanulni és nem is halálos.
Ochako az egyik oldalra mutatott, amin egy technika volt látható. Hokuto Gōkin Bundan Kyaku, vagyis az izomszaggató acélrúgás. Ennek persze egy gyengített változatát, ahol az ellenfélnek kis idő után visszagyógyulnak az izmai. Látható, hogy nem volt rossz döntés segéddé tenni.