2019. február 19. 09:47 - Ragnafan1992

BnHA Star Knight Deku. 4. Fejezet: A nagy nap, amire vártam: Hős leszek, vagy vesztes?

„Réges-régen egy távoli országban, ahol a mágia uralkodik, egy fiatal srác akar lenni a leghatalmasabb mágus a világon. Nincs varázsereje, de egy nap rámosolyog a szerencse. A srácot úgy hívták, hogy…..”

ÁLLJ! ÁLLJ! Mit keres itt reklám? Megvan a saját műsoridejük és ficcük nem?! Akkor lehet kotródni! Nem hiszem el, a reklám ügynökök erőszakoskodását e téren! Szomorú, hogy mindenhová reklámot tesznek. Na mielőtt belekezdek ebbe a fejezetbe, ledöntök egy kis Pepsit. Kell a fojtás a nagy adag Pizza Forteból rendelt húsos pizza után.(ledönt egy fél literes kólát egy korttyal.) Áh! Így jobb! Hol is tartottam? Jah, igen, a vizsgák!

A vizsga napjának reggelén mintha egy vödör jeges vízzel öntöttek le, úgy pattant fel a szemem. Ránéztem az órára. Még aludhattam volna egy órát, de nem tudtam már visszaaludni. Megnéztem magam a tükörben. Tényleg kicombosodtam egy kicsit, lévén, hogy tíz hétig azok a ruhák rajtam voltak. Felöltöztem és a konyhába mentem. Anyám már várt egy kiadós reggelivel.
- Jó reggelt, kis hősöm!- köszöntött.
- Neked is, Anya. – mondtam és nekiálltam a kávénak. Legalább az lement. Totál izgultam és lélegezni se tudtam rendes ütemben. Francba, ennek meglesz a böjtje, úgy érzem! Enni is alig tudtam. Alig ment le pár falat, hiába főz anyám kitűnően.
- Előkészítettem a ruháidat. - mondta, mielőtt nekilátott az étkezésnek. Az arcán láttam, hogy ugyanúgy izgul, mint én. Magamban emlékszek, hogy sírt, amikor a doki azt mondta, hogy semmi szupererőm nincsen. Azok az idők borzalmasak voltak számomra is, holott magamban mindig is tagadtam, hogy valaha megtörtént volna az a beszélgetés.

Ennyit a visszaemlékezésről, irány a vizsga! Felöltöztem, aztán elindultam a U.A.V. felé. Eseménytelen út volt. Hálát adtam az égnek, hogy Bakugoval nem találkoztam. Most semmi kedvem nem volt a kötekedését hallgatni, különben ő lenne az első alanyom a Hokuto Shinken tesztelésére. A bejáratnál már ott volt a jelzés, hogy hol fogják tartani az írásbelit. Láttam a többieket is, akik korán jöttek. Nem voltak beszédes kedvükben, így én sem erőltettem az ismerkedést. Egy óra múlva mindenki megérkezett, akik a papíron szerepeltek. Míg az ott tanulók nézték a leendő gólyákat, addig Bakugo is megérkezett. Már elkezdte volna a balhét, de pont behívtak minket az írásbelire. Kijelentették, hogy másfél óra van a teszt megírásáig. A jelzést megadva kezdtünk a tesztnek.

Az írásbeli után átvezényeltek minket. Eddig minden a lehető legjobban ment. Ám a neheze ezután jött. Mellettem egy csinos, barna hajú lány sétált, de úgy, mintha a kivégzésére menne. Átérzem, én nekem is remegett a lábam.
- Minden rendben?- kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - mondta magabiztosan, de a teste másról árulkodott.
- Ne aggódj. Biztos valami jó Quirk van a birtokodban. Azzal lazán bejutsz.
- Tényleg úgy gondolod? Köszönöm. Amúgy Ochako Uraraka a nevem. – Mondta a lány, felém nyújtva kezét.
- Midoriya Izuku. – Mutatkoztam be és megfogtam a kezét. Nagyon selymes és puha. Tuti nem fizikai erejű Quirkot használ. Kicsit elkalandoztam, de annyit kiszúrtam, hogy elpirul. Gyorsan elengedtem a kezét. Ekkor egy hang szólalt meg, ami rendre keresztbe tette a nyugalmi állapotom.
- Ez nem alkalmas idő arra, te kis nyápic ahhoz, hogy csajozz. Bár, mindegy, mert úgy kivágnak innen, hogy a lábad se éri a földet. Ne feledd, neked nincs Quirk a birtokodban.
A hang Kacchanhoz tartozott, de ezzel Ochako tiszteletét cseppet sem vívta ki.
- Fogd be, nagyszájú! Olyan vagy, mint a Q: Nagy nulla, kis farokkal!
A körülöttünk lévők felfigyeltek a beszólásra és néhányan felénk is fordultak egy kiadós nevetés társaságában. Kis balhé van kialakulóban. Kacchan vérnyomása már egy hegyvidéki panoráma magasságában tanyázott és épp készült volna visszaszólni, amikor egy jó erős mikrofonnal megerősített hang szólt közbe:
- Hölgyeim és Uraim! Gyertek mind ide! Tájékoztatás után megkezdődik a gyakorlati vizsga!

Kacchan még az utolsó szó jogán az öklét mutatta, csak a középső ujját hagyta kint. Még mindig zabos rám. Közelebb mentünk a hang irányába, ahol egy eléggé hiperaktív férfi várt minket. Felismertem, Present Mic, a hangerő hőse, ahogy én mindig is hívtam. Nevéhez hűen a hangja volt a fegyvere.
- Most pedig, elmagyarázom a szabályokat!- mondta Present Mic és kis szünetet tartva mondta tovább. – Ez a hely az utcai harcokhoz való gyakorlásnak van fenntartva. A lényeg egyszerű: Vadássz le minél több robotot! Íme, a pontszámozás a különféle robotokra! Tíz perc áll mindenki rendelkezésére! Aki a legtöbb robotot vadássza le, az első helyen végzi. Aki nem éri el a minimális pontszámot, attól könnyesnek nem mondható búcsút veszünk! Öt percetek van felkészülni! Értettétek?

Szerintem ezt a szomszédos környék is megértette, akkora hangerővel mondta. De ez nem mentett attól a ténytől, hogy nekem ez a feladat kész pokol. Eddig emberek elleni harcra gyakoroltam a Hokuto Shinkent, nem pedig robotok szétszedésére. De ne aggódj, Deku! Volt már ennél rosszabb helyzeted, megoldod. Az mondjuk könnyítés, hogy a robotok látszólag védtelenek, ha a hajlataira támadnak. Feszültségem levezetésére elkezdtem bemelegíteni, nehogy harc közben húzzam meg valamimet. Levettem a felsőm és odább vonulva nyújtottam az izmaim. Mintha csak edzenék, mondtam magamban. Csak itt robotok vannak, gyakorló bábuk helyett. Néhányan figyelték, hogy mit csinálok, de nem szóltak egy szót sem. Főleg ketten néztek: Kacchan és egy kétszínű hajjal rendelkező, fél arcát megégetett srác. Míg az előbbi még változatlanul felcseszett vérnyomással, a másik inkább kíváncsian. Nem értettem, miért stírölnek, de nem is érdekelt. Néhány rúgás és ütés után készen álltam: Jöjjön, aminek jönnie kell. Mindenki a startvonalhoz állt és sípszóra megkezdődött a legnehezebb vizsga.

Bakugo és a másik srác rögtön kitért a rajból és már egy-egy körletbe mentek, ahol várták őket a szétverendő robotok. A következő elágazásnál balra fordultam. Ott már várt rám három dög. Az elsőnek lazán beütöttem a hajlatát, ám végső csapást sem mérhettem rájuk, mert egy lézersugár szó szerint elporlasztotta őket. Láttam, hogy ki lőtte. Egy szőke hajú bájgúnár volt az.
-  Köszi, az ingyen pontokat.
Még egy puszit is nyomott, amitől kicsit felfordult a gyomrom, mert pasi csinálta. De nem törődve vele, azonnal folytattam a rohanást. Viszont, percek múlva egyetlen robottal sem találkoztam. Mi a fene? Már megsemmisítették az összeset? Lehetetlen! Akkor…
A gondolkodásra viszont nem volt idő, mert döngő léptek zaja hallatszott. A nulla pontot érő óriás robot, lassú, komótos léptekkel közeledett. Már azon voltam, hogy feladom és irány betonozni, amikor megláttam, hogy egy lány menekül előle. Ochako volt az, aki már futni is alig bírt és láthatólag az ereje is elhagyta. A robot felkapta kezével és úgy láttam, mintha össze akarná roppantani.

Valahol ez volt az a pont, amikor félredobtam minden félelmemet. Nem érdekelt, ha megbukok, akkor sem hagyok senkit a bajban. Most sikerült a normális légzés által előidéznem a Reverse Dragon Breath képességet és a robot elé álltam.
- Hé! Fémhulladék! Ezt edd meg!
A kiáltásom felkeltette érdeklődését és engem is el akart kapni. Felugrottam a karjára és mintha belső ösztönből is, de hét pontos csapást mértem a robot testére. Zuhanás közben a rozsdakupac kiejtette Ochakot, akit levegőből elkaptam. Sikerrel értem földet és senkinek nem esett baja. Lassan elsétáltam a felrobbanni készülő robot elől. Már csak a napszemüveg, nagy szál mókás cigi és a „Thug Life” feliratú nyakék kellet volna, badass zene kíséretében. Ám ez két dolog miatt volt kivitelezhetetlen. Az egyik, hogy egyetlen tárgy nem volt nálam. A másik, hogy a robot felrobbanása hatalmas lökéshullámot idézett elő, ami engem meglepetésként ért. Akkorát zanyáltam orral előre, mint az ólajtó és csak a lány azért nem sérült meg, mert a karomat kinyújtva legalább biztonságban megúszta.
- Ki az ördög találta ki, hogy sétáljunk háttal a robbanásnak, mert az menő?! Nem menő! Inkább veszélyes! Fenébe!
Ochako hatalmasat nevetett a kiakadásomon és felsegített. Úgy mentünk ki a gyakorlótérről. A síp és Present Mic felkiáltása jelezte, hogy vége a gyakorlati vizsgának. Fellélegezhettem.

Pokoli élmény volt? Igen.Felvesznek? Frászt! A bírák még elmondták, hogy két óra múlva lesz meg az eredményhirdetés. Addig várhatunk itt. Leültem egy füves részre, hogy a hozott kajámat megegyem. Áldom anyám eszét, hogy becsomagolta az reggelimet. Alig haraptam bele az első falatba, amikor Ochako odajött hozzám.
- Nagyon szépen köszönöm, amiért megmentettél. – mondta tényleges hálával a hangjában.
- Igazán nincsmit. – mondtam kicsit letörve, mégha azt mosoly mögé rejtettem.
- Mi a baj?
- Csak annyi, hogy buktam az akadémiai vizsgát. Csak a nulla pontost vadásztam le, ami akkor is nulla pont.
- Tesztek rá! Számomra már hős vagy és ez nagyobb szó. – mondta Ochako és megpuszilta az arcom. Úgy éreztem, mintha a két rész, ahová az ajkai értek, nagyon forróak lennének.
- Köszö…
- Nocsak! – szólt közben Kacchan, aki megint azért jött, hogy az idegeimen táncoljon. – Megmondtam, vagy megmondtam, hogy bukni fogsz?! Te kis nyápic!
- Te minek szólsz bele? – kérdezte Ochako abszolút ellenszenves hangnemben.
- Mi közöd hozzá? Egyáltalán, minek lógsz azzal a kerti törpével?
Az nem zavarta, hogy nincs akkora magasságkülönbség köztünk.
- Ez a kerti törpe, megmentett. Ő legalább igazi hős. Veled ellentétben, te felfuvalkodott hólyag! – kiáltott rá Ochako.
- Én is megmentelek bármikor. – mondta öntelten Kacchan.
- Mégse mentettél meg! Amekkora a szád, annyira kevés vagy, mint apácazárdában a fitymacsattogás!
Ezzel ismét felforrt Kacchan feje, ám az a kétszínű hajú srác közbeszólt.
- Már megbocsássatok, hogy közbeszólok, de láthatólag zavarod a köreiket, Kacchan. Szerintem érdemes lenne arrébb állnod. - mondta teljesen hideg hangon.
- És miért kéne? – kérdezte a megszólított abszolút nagy mellénnyel.
- Mert ha nem, akkor jégre teszlek. – mondta a srác bal kezét kinyújtotta, ahonnét már tört elő a jég eléggé szépen. Ez elegendő volt Kacchan számára, hogy inkább visszavonulót fújjon.
- Köszönöm, hogy lekoptattad. Már kezd egy kicsit elegem lenni belőle. Amúgy, Midoriya Izuku. – mondtam és egy bólintást is hozzátársítottam, miközben a kezemet nyújtottam.
- Igazán nincsmit. Todoroki Shoto. Őszintén örülök.
Mindketten bemutatkoztunk, de azok után lépett is. Valószínű, hogy csak a zavaró tényezőt akarta megoldani. Ez kedves tőle. A hirdetésig hátralévő időt beszélgetéssel és evéssel töltöttük el. Persze, nekem titokba kellet tartanom, hogy nincsen Quirkom. Mint kiderült, Ochako az apja miatt lesz hős, hogy a képességével a későbbiekben besegítsen apja építkezési vállalatában. Ez eléggé nemes gesztus. Aztán engem kérdezett meg, mire én egy kicsit haboztam, de aztán úgy voltam vele, hogy miért ne mondhatnám el, hiszen ő az első és talán az utolsó ember, aki megért.
- Én be akarom bizonyítani a világnak, hogy lehet bárkiből hős Quirk nélkül.
- Nincsen?! – kérdezte elhűlve Ochako. – Hiszen, amit csináltál, az olyan volt, mintha az izmaid növelése lenne a…
- Az a harcművészetem része. Kicsit bonyolult…
Ekkor egy végzős jött oda hozzánk azzal a felsővel, amit levettem ugyan, de visszavenni elfelejtettem. A tag egy csupa izom srác, ám a feje úgy nézett ki, mint a Fallout széria ikonjáé, Vault Boyé.
- Köszönöm, hogy visszahoztad. – mondtam mosolyogva.
- Nincsmit. A belépési vizsgát csináltad meg? Láttam is azt a behemót robotot az ablakból. – mondta nevetve. – Régi szép idők. Mikor még én csináltam meg ezt a vizsgát. Áh, hol hagytam a jó modoromat! A nevem Mirio. Remélem, be fogtok jutni.
Nem éreztem hazugságot a hangjában. Bemutatkoztunk és visszaadva a felsőmet távozott is, mert becsöngettek. Mi is mentünk a hirdetőtábla felé. Már ki voltak tűzve a bejutottak listája. Szívemben a torkomban dobogott, úgy néztem. Minden nevet kétszer ellenőriztem. Végül……..ott volt a nevem. Hangosan felkiáltottam, hogy „Ez az! Sikerült!”. Mindenki rámnézett, de páran elnevették magukat. Természetesnek vélték ezt a reakciót. Zavaromban hátráltam, ám beleütköztem egy vaskos valamibe, vagy valakibe. Az utóbbi bizonyult biztosnak, mert lapátkezét a fejemre tette.
- Ügyes voltál, Midoriya, fiam! És ti is ügyesek voltatok.
- Köszönöm, All Might. Ugye nem feledkeztél meg a fogadásunkról? – mondtam halkan, miközben mindenkiből kitörő röhögés vette kezdetét. Megfordultam és láttam, hogy nem. All Mighton egy tanga volt tényleg, de legalább XXL-es méretben és felirat is volt rajta. Hangosan olvastam.
- JoJo’s Bizarre…ELMENT AZ ESZED?!
- Miért? Ez volt akciós!- mondta All Might.
- Nem azért, de tudod, hogy mit csinálnak a JoJo fanok, ha ezt meglátják?! Ellepik a komment szekciót a gyűlölködésükkel. Nem győzi majd Ragna törölni a kommenteket…
- Nem tudom, miről beszélsz, Midoriya fiú. - mondta nevetve és még bekente magát napolajjal, hogy olyan fényes legyen a teste, mint egy frissen mosott és polírozott kocsi.
A többiek, akik nevettek a dolgon fotót és aláírást kértek. Mindet szívesen aláírta és még pózolt is. Valami azt súgta, hogy All Might imádhatja a JoJo’s Bizarre Adventure szériát, mert a pózokat is onnan nyúlta. Aztán nekiállt körbefutni az akadémia körül. Nem úgy tepert, mint csirke Etiópiában, hanem kocogott, hogy mindenki lássa. Meg is tette a hatását a lassúság. Szinte mindenki figyelmét elvonta All Might és az egyetlen ruhanemű, ami rajta feszült és kimentek az udvarra kérni autogrammot. Néhány közös fotóra is futotta. A tanárok nem is próbálták visszaterelni az osztályba a tanulókat, mert ők is úgy néztek, mint a Diablo fanok a Diablo Immortals bejelentésekor. Fél óra után mindenki feloszlott, kivéve azt a Mirio nevezetűt, aki felém jött.
- Hallottam All Mightól a nagy hírt. Képes voltál bejutni Quirk nélkül és meg is mentetted egy társadat is egyben. Szép munka!
Felmutatta hüvelykujját és kacsintott, miközben vigyora megmutatta szép, fehér mosolyát. Istenit neki, All Might! A JoJo fanok egy dolog, de itt meg kikotyogtad a titkomat. Remek, mindenki hallotta. Félve néztem rá a többiekre, nem is alaptalanul. Bakugo és néhányuk kivételével mindenki úgy nézett rám, mintha valami csodát látnának. Gyorsan elköszöntem és amennyire tudtam, szedtem a lábam.

Nap végén megtudtam egy dolgot. A behemót ellen egy gyilkos technikát használtam, a Hokuto Shichishi Seitent, magyarul a Halál Hét Csillagát. Ezt a fotó alapján határoztam meg, amit az akadémia oldalán láttam. Ugyanis, a Göncölszekér csillagképet hozta ki az ütések sorozata, ha összekötöttem őket. Legbelül reméltem, hogy Urahara nem jön rá, mert megkapom a fejmosást. Felnéztem Arckönyvre, ahol 30 ismerős jelölést kaptam. Mindegyik osztálytársam, vagy az akadémiára járó társaim bejelölése. Visszaigazoltam, aztán leültem Fallout 4-el játszani. Mirio eszembe jutatta. Noha a játékra figyeltem, legbelül úgy éreztem, hogy elértem az álmom és innentől fogva a megtartás lesz a cél.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://animekesgames.blog.hu/api/trackback/id/tr6114635522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása