A másnap reggel ugyanolyan volt, mint a tegnapi. Csak most magazin helyett a PSP-t hoztam el. Rátöltöttem az YS: Oath of Felghanat, amit már kétszer kijátszottam. Nagyban bele voltam merülve a játékba, amikor Ochako szólalt meg a hátam mögött.
- Sose láttam ezt a játékot. Mi a neve?
- Aztak……
Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy kis híján a földre ejtettem a PSP-t.
- Ne ijesztgess. Kis híján kiesett a kacsómból. Amúgy YS: Oath of Felghana.
- Érdekesnek néz ki. Kipróbálhatom?
- Persze. - mondtam és odaadtam neki. Egész tehetséges a játékokban, ahogy látom. Tíz perccel óra előtt visszaadta.
- Ez egész jól esett így reggelre. – mondta elégedetten és ismét megpuszilt. Szerencsére, senki nem vette észre. Becsöngetéskor mindannyian elővettük a táskánkból a füzeteket és a tollat.

A délelőtt további része eseménytelenül telt el. Ebéd után szóltak, hogy megjött a hősi ruházatom. Jah, tényleg! Nem csak a Marvel és a DC hősei használják előszeretettel a spandexből készült álruhákat. Én nem kifejezetten rajongok a spandexért, ezért a mostani álruhámat inkább szellősebb anyagból csináltattam. A padomra volt rátéve a csomag, amire…..Boruto? Nem így hívnak. Óvatosan kibontottam a csomagot, amiből egy fejpánt esett ki. Ekkor szólalt meg egy most belépő, nálam picit fiatalabb srác.
- Hékás! Az az enyém….Oh! Szeva Midoriya!
- Szeva, Boruto!
Kezet fogtunk egymással. Ismerem már őt, mint a rossz pénzt. A közeli Pierott stúdiónál nyomatják a saját sorozatát. Nincs kedvem elmondani neki, hogy a műsoránál már csak az Update termékek a nagyobb pénzlehúzók.
- Mi a helyzet? Hogyhogy idekerült a ruhád? – kérdeztem tőle.
- Áh, eltévesztették az irányítószámot és a címet egyaránt. – mondta nevetve. – Amúgy semmi különös, újabb fillerszezon, még mielőtt feldolgoznak még egy Light Novelt.
- Minő meglepetés – jegyeztem meg élesen. - Itt sem sok a helyzet. – mondtam mosolyogva.
- Nem sok? Látom, hogy jobban ki vagy combosodva. All Might ennyire kemény tempót diktál, vagy felfedezted a fehérje turmixot?
- Egyik sem. – mondtam egy nevetés szünetet beiktatva. – Csak tudod, ez egy Fan Fiction. Itt más az erőm.
- Az tök király. Figyelj! Sajnos mennem kell! A stúdiónál leszedik a fejem, ha kések a forgatásról.
- Semmi baj. Kitartást. Majd valamikor ütközünk?
- Még szép! Jövő héten laza focimeccs?
- Jah. Akkor egy kis szünet lesz, szal ráérek. És add át Astanak az üdvözletemet!
- Meglesz!

Elköszöntünk és immár az én csomagom volt a kezeim között. A saját nevem volt rajta és egy leírás a ruháról. Speciális anyagból készült, ami rugalmas és egyben keményebb az acélnál. Lefogadom, hogy az akadémia baromi sokat perkálhatott érte. A ruha alapját a Tekken szériából Law ihlette. Egy full citromsárga, kétrészes ruha, fekete és vörös sárkánydíszítéssel. Ha már harcművészetet űzök, akkor legyen hozzáillő, harchoz tökéletes ruha. Tsuyu időközben bejött és ő is megnézte a ruhát.
- Nagyon tetszik a hős ruhád. Emlékeztet Bruce Lee-re.
- Te még nézel ilyen őskövületeket? Már azt hittem, hogy egyedül én nézek csak. – mondtam csodálkozással a hangomban.
- AZTA! Marshal Law cosplay! – kiáltott fel Ochako és gyakorlatilag kitépte a ruhát a kezemből. Csillogó szemekkel nézett rá.
- Látom, tetszik, de egy valamiben tévedsz. – Világosította fel Tsuyu. – Ez a hős ruhája, nem pedig cosplay!
- Oh! Igazán jó választás. – mondta zavartan Ochako. - Ha rajtad lesz, kérhetek képet?
- Öhm…Persze. – Mondtam elpirulva. Ochako kuncogott és visszaadta azt, ami az enyém még mielőtt ő próbálná fel.

A délutáni órára való becsengetésnél már mindenki a terembe várta All Mightot. Megkaptuk a hírét, hogy ő a másik tanárunk a hős órákra. Tíz perccel becsöngetés után érkezett. Ennyire nehéz lenne fenntartani ezt a formát?  Miközben ezen agyaltam, All Might belekezdett mondandójába.
- Mint azt ti is sejthetitek, a hős feladata nemcsak a rosszfiúk püfölése. Kötelességük életet menteni vagy akár komolyabb krízis helyzetben helyt állni. A mai feladatra párban fogtok harcolni. Itt van egy doboz, amiből húznotok kell. A megegyező színű papírok fogják alkotni a párokat. Pont annyi színt állítottam össze, amennyi csapatot lehet ebből az osztályból kihozni. Sorban állva gyertek ide és húzzatok.
Mindannyian kihúztuk a színeket. Magamban csak abban reménykedtem, hogy nem Kacchan lesz a társam. Ő vele dolgozni csapatként annyira nehéz, mint a Bloodbornet bekötött szemmel játszani. Szerencsére, Ochakot kaptam társnak, akibe meg is tudok bízni. All Might felvéste papírra a csapatokat, majd kivezényelt bennünket.

Odakint egy épület elé vezetett.
- Ez a hely az épületekben való harcra gyakorolásra lett kitalálva. A feladat, hogy a benn található papírmasé bombát kell megszereznie az egyik csapatnak. Viszont! A másik csapat hivatott ezt megakadályozni. Negyed órátok van átöltözni, a közelbe található öltözőkben. Addig pedig összeállítóm a két csapatot, akik meg fognak küzdeni.
Egyszerű feladatnak ígérkezik? Látszatra. Ugyanis, itt megfelelő csapatmunkára van szükség és jól megfontolt stratégiára is. Átöltözés során alaposan átgondoltam a dolgokat. Előnyös lenne lopakodni és úgy megszerezni a bombát, hogy az ellenség ne vegye észre. Más kérdés viszont a kivitelezése.
Ám, agyalnom nem sokat kellet, mikor odakint megtudtam, hogy Kacchan és Iida lesznek ellenünk. Kacchan ennek hírére vérszomjas vigyorral nézett rám és ujjával mutatta, hogy ki fog nyírni. Csak tudná, hogy ma vissza fogom neki adni több év szemétkedésének a számláját. Bemenetelük után öt perc áll a rendelkezésre stratégiát építeni ellenünk. Ám hamar kiderült, hogy Kacchan nem akar stratégiára ápíteni. Egy perc sem telt bele, hogy Kacchan kiakadjon.
- DUGD FEL A TERVEIDET ODA, AHOVÁ AZ UROLÓGUSOD EXPEDÍCÍÓT SZOKOTT INDÍTANI! MAGAM VESZEM KÉZBE A DOLGOKAT! – mondta mindenki füle hallatára.
Én nem törődtem vele, hanem bemelegítettem. Ochako felé intéztem egy fontos kérdést.
- Mi a Quirkod?
- Tárgyakat tudok röptetni, ha megérintem őket. Viszont, nem használhatom sokáig és az idő még azzal is rövidül, hogyha nehezebb dolgot kell megemelni. – adta meg a választ.
- Ez tök király! – mondtam és elkezdtem az ütésekre bemelegíteni. – Akkor neked szükséged lehet ezekre.
Elővettem a két nunchakut és odaadtam neki.
- Biztos, hogy nekem adod? – kérdezte furcsállva a dolgot. – Nem lehet, hogy neked nagyobb szükséged lesz rá?
- Nekem nem kell. Puszta kézzel számolok le Kacchannal. Viszont, akkor neked kell Iidaval foglalkozni. Magamban meg lefogadom, hogy ő viszont tervez valamit ellened. Hiszen, ahogy hallhattad, Kacchan nem akar együtt dolgozni. Érthető? – kérdeztem rá mosolyogva.
- Igen. És köszönöm. – mondta és meghajolt előttem. Nem sok idő kellet és All Might jelzésére elindult a feladat.

Beléptünk az épületbe és még nekem realizálni sem volt időm és máris támadás alatt voltam. Ám ismertem Kacchant és tudtam, hogy bal kézzel támad. Elkaptam és átdobtam a csípőm segítségével. Akkorát csattant a betonon, hogy öröm volt nézni.
- Ne nézelődj, hanem indulj a bombát megszerezni! – kiáltottam a társamra. - Csak így lehetett esély a próba teljesítésére!
Mikor elment megszólaltam.
- Lám, lám, lám! Nem erre vágytál? Hogy kikapj egy olyan embertől, akit mindig lenéztél és becsméreltél?
- Menj a pokolba, Midoriya! Csak mákod volt! Most véged!
Felpattant és azonnal a szokásos robbantást csinálta. Ugyan kikerültem, de még így is megpörkölte az irhámat. Valamit viszont észrevettem. Nincs puskapor szag a robbanás után. Az egyetlen szóba jöhető dolog pedig…..
- Nitroglicerin!
- Valaki felfedezett valamit. – mondta önelégült vigyorral. – A tenyerem izzadsága nitroglicerint tartalmaz, amit kényemre, kedvemre felrobbanthatok. De van itt más is a tarsolyomban.
Felemelte bal karját. Az óriás gránátra emlékeztető csuklóra szerelt pántok tetején egy elsütő szerkezettel rendelkező csövet tartalmazott. Éreztem, hogy annak a fele sem lesz tréfa, ha ez az ágyú elsül. Azonnal beindítottam a Dragon Breath technikámat. Mást nem tudtam csinálni, ugyanis, a robbanás erős volt és kikerülhetetlen. Így viszont, csak a felsőtestem és a felsőm égett meg. Kacchan döbbenve nézett maga elé. Ki kellet használnom ezt az időt. Amennyire gyorsan tudtam, csapást akartam mérni a jobb vállára, hogy azonnal manipuláljam a mozgást. Ez sikerült, ám egy újabb robbanás várt, amit az arcom kapott be.
- Ennyi volna az ütésed? Harmatos lepkefing sokkal súlyosabb sebet ejtene rajtam.
- Eltaláltam a 708 pontok egyikét, amit Amarahnak hívnak. Meglátod, hogy mi lesz az eredménye. Mondjuk úgy, hogy már vesztettél! – mondtam elégedett mosollyal, mégha az égés miatt fájt is, mint a bűn. Ujjammal felé mutattam.
- Na ne szórakozz ve…MI A FASZ?!
Kacchan ekkor vette észre, hogy a jobb vállát nem tudja irányítani, csak felfelé. Káromkodva próbálta lejjebb emelni, ám mindhiába. Odamentem hozzá és még mielőtt elkaphatott a bal kezével, a kezén érintettem meg egy meridián pontot, amitől ki fogja húzni a jobb kezén lévő elsütő szerkezetet.
- Vége a játéknak. – mondtam, miközben a testem ismét visszaizmosodott és a fájdalom miatt össze nem estem. Az utolsó hang, amiket még halottam, az az elsütő szerkezet kioldása és a robbanás. Magamban annyiban reménykedtem, hogy Ochako sikerrel jár.

Kicsivel később ébredtem All Might karjaiban. Nem sokáig lehettem kiütve, mert mire kinyitottam a szemem, már a napfény sütötte a szemem.
- Jól vagy, Midoriya, fiam? – kérdezte mosollyal az arcán.
- Igen. Le tudnál tenni? – kérdeztem tőle.
- Persze. – mondta és szó szerint elengedett. Nagyot csattantam a betonon, amire a megégett bőröm miatt annyira jól esett, mint ázott kutyának a villanypásztor.
- Nem így értettem. – mondtam, elengedve társaim nevetését. – Meg sikerült csinálnunk?
- Igen. – mondta Ochako – Köszönöm még egyszer a fegyvereket. Elkísérlek a nővérhez.
Át akart karolni, de a testem megégett részeit fogta meg, ami baromira fájt. Felszisszentem.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Körülbelül annyira, mint sütőben a grillcsirke. – nevettem fel a mondatom után halkan.

A nővériben Recovery Girl várt, aki rögtön megpuszilt. Ettől a sebem lassan gyógyulni kezdett.
- Nincs ennél gyorsabb gyógymód? – kérdeztem egy kis idő után.
- Dehogynem. Szoptatás. Annak az a lényege, hogy felülsz az ágyra…
- Ezt inkább kihagyom. – vágtam rá gyorsan. Két ok miatt nem akartam. Recovery Girl rég túl van már mindenen. A másik, hogy rekordidő alatt bukni fogjuk a 12-es korhatárt.
Ochako, aki elkísért, mellettem állt.
- Sajnálom. – mondta halkan. – Ha veled lettem volna, akkor nem kerülnél ide.
- Te most hülyéskedsz? – kérdeztem tőle eléggé furcsálló hangnemben. – Ha segítettél volna, akkor bukjuk a feladatot. Úgyis, nekem van elintézetlen számlám Kacchannal szemben.
- De miért? Mitől zabos rád ennyire? – kérdezte csodálkozva.
- Mikor még gyerekek voltunk, akkor kezdetben az bökte a csőrét, hogy segítettem neki folyton, amikor bajban volt. A felfogása mindig is az marad, hogy ne segítsen más. Csak a magad ura vagy és gyengének számítasz, ha mersz segítséget elfogadni. Ez az egész súlyosbodott, amikor meglett a Quirkje. Akkor elkezdett gyerekeket vegzálni, aminek én ittam meg a levét. Végül odáig fajult a dolog, hogy már magam voltam, mert mindenki félt tőle.
- Mekkora egy suttyó! – mondta döbbenten Ochako. – Ekkora tuskót még….
- Nem hordott a Weekly Shonen Jump a karrierje során. Ez sajnos téves. A fekete hajú, árva elődje is hasonló volt. Többé, kevésbé….
Ochako furcsán nézett rám, de leesett neki a tantusz és felnevetett.

Tíz perc elteltével felkeltem és elköszöntem Recovery Girltől, aki viszonzásul mosolyogva csak annyit mondott: „Vigyázz magadra, Midoriya!”. Odakint már majdnem mindenki végzett, viszont nem nagyon élvezhettem az utolsó párharcot, mert rögtön kellet mennünk elemzésre. Osztálytársam, Momo Yaoyorozu nemcsak bonyolult névvel lett megáldva, hanem remek koponyával. Megfigyelte a harcunkat és le is hordott minket, de teljes joggal. Kacchannal kezdte, aki leszarta a feladatot és a saját feje után ment és olyan eszközöket használt, ami akár a bombát is berobbanthatta volna, ha nem mű lenne. Erre ő idegbetegen (mily nagy meglepetés.) kivonult a fenébe. Örülni én sem nagyon örülhettem. Az én hibám onnét kezdődött, hogy az első ellentámadás után nem mentem rögtön a bomba fele, hanem személyes érzéseim által hajtva nekiálltam harcolni. Úgy mentem ki, hogy igazat kellet adnom. A küldetés közben nincs helye személyes érzéseknek! Ezt megjegyeztem. Ochako biztos azt várta, hogy dühöngjek, de nincs min. A gyakorlati órának vége volt, tehát átöltözés után mehettünk haza.

Odakint megláttam Kacchant, aki úgy nézett ki, mint aki túl lenne egy sikertelen dühkezelési terápián és még idegesebb lenne. Kitört belőlem a jókedv. Zsebre tett kézzel mentem oda hozzá.
- Mi van, barátom? Csak nem fájt az, hogy nem vagyok már az a védtelen gyerek, akit kényedre, kedvedre üthetsz? Nem kérsz esetleg Xanaxot? Vagy zsebkendőt?
Úgy látszik nem tetszik neki az, hogy a nyali visszafagy. Vagy a fagyi visszanyal? Nem az lényeg, hanem hogy felém fordult.
- Csak azért, mert nyertél ellenem, még ne bízd el magad! – kiáltotta úgy, hogy a dühtől habzott a pofája. – Alábecsültelek, ezt aláírom! Viszont, tudod mi volt a durva? Kezdtem egyetérteni az eredménnyel!
- Én is egyetértek a végeredménnyel, de nem dühöngök, hanem elfogadom. Ezt hívják, tudod önkritikának. – mondtam teljes nyugalomban. – Ettől függetlenül ne csinálj úgy, mint egy hisztipicsa.
Bakugo megfordult, ám ekkor All Might állt útját.
- Bakugo fiam! Nyugodj le. Majd legközelebb több szerencséd…..
- Nem szerencse kérdése lesz a következő alkalommal! Le fogom győzni ezt a nyápic gyökeret!
Ezzel a mondattal Bakugo elintézetnek tekintette ezt az ügyet és lelépett. All Might kis fejcsóválás után visszament a tanáriba.

Kis idő után én is elindultam. Holnap újabb edzés, aminek kapcsán csak attól aggódtam, hogy a vizsga közben történtek Urahara fülébe fognak jutni. Akkor lesz csak igazán nyekk. Akkor még nem is sejtettem, hogy igazi meglepetésben lesz részem.