Hosszú ideig beszélgettem Aijinnal mindenről, miközben elszívtuk a pipát, ami olyan mennyiségű füstöt eredményezett, hogy azt harapni lehetett. Ablakot nyitottam, aminek eredményeképpen az egész felhő a focipálya fele szállt. Ekkor hallottam a nappali felől Iida hangját.
- Bakugo! Az ég szerelmére! Hányszor mondjam el neked, hogy gondolkozz…
- Mielőtt ész nélkül robbantgatok, tudom a szöveget! De nem én voltam! – jött hangosan a válasz, a megnevezett szobájából. Ekkor Ochako az ablakból nézett ránk.
- Tudtam, hogy itt talállak benneteket. Olyan füstöt eregettek, hogy az ős inuit cserediák a megadásról akar tárgyalni. – vigyorgott.
- Kicsit hülyeség volt az ablakot becsukni. – koppintott a fejére Ai, majd felvéve a maradék szenet, a csapba dobta és vizet öntött rá. – Amúgy, ne aggódj, nem feküdtem le vele.
- Én aztán nem vagyok az a féltékeny típus és megbízok a páromban. – jelentette ki a lány, majd egy laza átugrással odajött hozzám és az ölembe bújt, hogy megcsókoljon.
- Bár, ha ennyiszer fogom még emlegetni, akkor eléggé ki lehet szúrni a valós szándékomat, nem? – jelentette ki Ai és éppen le akart ülni, amikor kopogás hallatszott.
- Srácok! Öt perc múlva gyűlés. – hallatszott Toru hangja.
- Ott leszünk. – mondtuk mindhárman.

Eközben egy ismertebb bevásárlóközpontban, amit nem rohamoztak meg harácsoló vásárlók, két tag jelent meg a bejáratnál. Egy magas, ősz hajú és szakállú tag, aki éppen teát ivott egy igencsak díszes csészéből és egy alacsony, vörös díszes ruhába öltözött leányzó.
- Nem értem, hogy bevetések során miért hozol magaddal csészéket és nem műanyag pohárból iszol? – súgta a lány.
- Egyszerű a válasz. Nem fogom környezetszennyezni a körletet. Ez a legtisztább egész Japánban, és noha bűnözök, vagyunk, attól még fontos a föld védelme. – felelte az öreg, majd kiitta teája maradékát és a mosatlan csészét elrakta a táskájába. – Ideje elkezdeni.

Az évnyitót egy szóval le lehet rendezni: unalmas. Ezt főleg annak lehet a számlájára írni, hogy Present Mic csak este fog hazaérkezni. Aizawa se volt túl bőbeszédű. Másnap visszatérnek az elméleti órák és gyakorlatik is. Amint a társaság oszolni kezdett, én rögtön Urahara után indultam el, aki már türelmetlen volt. Meg tudtam érteni sürgetési kényszerét.

Biztos felmerül az olvasóban a kérdés: Tényleg ennyi idő telt el a harcok során? A válasz, igen. Tíz percre pörgessük vissza az órát, mikor Eri és Peter felébredt. Szemeik dörzsölése során kiszúrták egymást.
- Szia. Nagyon csinos kislány vagy. Hogy hívnak? – kérdezte Peter, mosollyal az arcán. – Engem Peternek.
- Eri. Mennyire furcsán nézel ki. – jelentette ki meglepetten.
- Nem azért, de ezt fura egy olyan szájából hallani, akinek szarva van. – mondta nevetve a pókfiú, mire Eri is elnevette magát.

Aijin lassan kihúzta a megmarkolt kezét Eri szorításából és megsimogatta az arcát. Meghajolt a halk tapsáradattól. Ekkor viszont egy új jövevény jött le a tengerpartra. Egy idősebb nő, akinek szintúgy négy karja volt. Mosolyogva szólalt meg.
- Látom, hogy az osztálytársaid egyből megkedveltek téged, lányom. – mondta nyugodt, örömteli hangulatban.
- Természetesen. – mosolygott kijelentése közben Ai és az osztály felé fordult. – Osztály! Ő itt az édesanyám és a Pókháló hősügynökség vezetője, Kumiko.

Az a bizonyos hét, ami Ragnának és Reinek fejfájósan telt le a problémás adoptálás miatt, nekünk csendben szállt tova. Már csak pár nap volt a nyári szünet végéig, amikor új meglepetés ért minket. Nem hittem volna, hogy Aoyama helyét valaki pótolni fogja. De mindent csak sorjában.

Három nap telt el, mióta Todoroki meglátogatta Ragnáékat. Éppenséggel indulni készültem az 1-B osztály ellen egy focimeccsre a srácokkal, mikor megcsörrent a telefonom.
- Szia, Midoriya! – köszönt az író.
- Hali. Kitalálom: Újabb kérdezz-feleleket tartasz? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Ezt honnan tudtad? – kérdezte Ragna furcsállva.
- Azért, mert ezt már Február közepén már tervbe vetted. Nem csak te követed a magyar csoportot.
- Jogos. Holnap 8-kor várlak titeket a lakásom előtt. Igen, mások is jönnek.
- Sejtem, hogy nemcsak én leszek. – mondtam mosolyogva, majd elköszönve letettem a telefont.

Bármilyen döntést is hozunk, nincs jelentősége. Ugyanis, egy párhuzamos világban meghoztuk az ellenkezőjét. Semmik vagyunk vagy annál is kevesebbek. Ahol te mondjuk szegény vagy, mint a templom egere, máshol dúskálsz a pénzben, éppen egy másikban a szüleid nem találkoztak, vagy éppen… egy olyan világban vagy, ahol nem is emberként élsz, mert a hal nem mászott ki a vízből. Ezt lehet a végtelenségig fokozni. Viszont, van egy világ, ami lényegében a fő csomópontot képzi. Hogy jön a mostani történethez a párhuzamos univerzumok elmélete? Mondjuk úgy, hogy volt alkalmunk megtapasztalni egy összeomlást.

Ahogyan azt a józan logika diktálja, ha egy gyerek nevelőszülőkhöz kerül, nem fogja azonnal anyának és apának szólítani az újdonsült családtagokat. Ez viszont Eri esetében, aki hat évesen megjárta a poklok poklát, pláne igaz. Viszont, ez a fejezet abból a szempontból különleges lesz, hogy itt Ragna fogja átvenni a szót, lévén ő élte át a hullámvölgyeket. (Értem én, csak akkor miért nem adod át más esetekben az első szám, első személyű elbeszélést pl. Bakugonak? – R.) Egyszerű: Mert te vagy a történet írója és ennyi megtiszteltetést megérdemelsz. Továbbá, te élted át a mostohaapaság nehézségeit. De akkor láss neki, elvégre az olvasók se kíváncsiak egy oldalas bevezető szövegre. (Oké. Kezdjük. Már átérzem, milyen lehetett Manginak, az asszisztensemnek, hogy velem együtt kell végignéznie a Shie Hassakai arcot. – R.)

Míg a vitatkozás ment a UA kollégiumában, addig a Nausica Hotel tárgyalótermében hét Yakuza vezető tartott megbeszélést. Most, hogy Kia Chisaki eltűnt a hatalmi réteg tetejéről, immár újra fel kell osztani a rendet. Ám, volt egy nyolcadik tag is. Imperius az, aki a tárgyalás után tíz perccel toppant be.