Bármilyen döntést is hozunk, nincs jelentősége. Ugyanis, egy párhuzamos világban meghoztuk az ellenkezőjét. Semmik vagyunk vagy annál is kevesebbek. Ahol te mondjuk szegény vagy, mint a templom egere, máshol dúskálsz a pénzben, éppen egy másikban a szüleid nem találkoztak, vagy éppen… egy olyan világban vagy, ahol nem is emberként élsz, mert a hal nem mászott ki a vízből. Ezt lehet a végtelenségig fokozni. Viszont, van egy világ, ami lényegében a fő csomópontot képzi. Hogy jön a mostani történethez a párhuzamos univerzumok elmélete? Mondjuk úgy, hogy volt alkalmunk megtapasztalni egy összeomlást.

Köztem és Kacchan közötti vita után egy nappal járunk, pontosabban éjfél felé. Sok ember és az 1-A osztály a másik oldalára fordulva alszik, vagy Ochako és az én esetemben… hagyjuk. Ám, a kikötő közelében egy csuklyába burkolózott alak menetelt magabiztosan. Tudta, hogy mit, vagyis kit keressen. A legromosabb dokképület előtt megállt és fülelt. Ekkor támadt rá egy sebhelyes alak, aki kezéből hatalmas mennyiségű zafírkék lángot dobott az idegenre. Ő volt Dabi, aki úgy volt vele, hogy most rommá pörköli azt, aki betolakodik. Ám, mire a lángok feloszlottak, látta, hogy sehol sincs a tag. Ekkor kés feszült a nyakának.
- Vigyél a mesteredhez, most rögtön. – súgta az idegen a fülébe. Dabi agyában lázasan dolgoztak a fogaskerekek, hogyan szabaduljon meg tőle, ám belátta, hogy semmi esélye a visszatámadásra sebesülés nélkül.
- Rendben, de vidd innét a rohadt késedet. – morogta, mire az idegen elrakta a kését. Együtt mentek be a dokképületbe, ahol az összeeszkábált trónuson egy nyurga, arcát egy kézzel eltakaró fazon ült és nézte az idegent.
- Újabb követ Overhaultól? – kérdezte a tag. – Tomura Shiragakival nem szívózhatnak, mert szétrohasztom őket!
Ekkor a csuklyás tag térdre borult.
- Csak azért jöttem, hogy felajánljak egy remek lehetőséget, amivel leradírozhatod a Japánból, hovatovább a földről minden mocskot, amit a Hősök okoztak.
Ekkor Tomura meglepődött. Senki nem jön önszántából a csapatába.
- Hallgatlak.
Ekkor az idegen felállt és lehúzta a csuklyát. Egy Oni maszk volt rajta, kezében egy gömbbel, amiben mintha fekete lyuk kavargott volna.
- Ezzel az eszközzel, amit csak Végzetnek neveztek el a tudósok, portált lehet nyitni egy másik világba. Azon ügyködök, hogy az elkövetkező egy hétben akadálytalanul lemenjen a folyamat.
- És ehhez hogy jövünk mi a képbe? – kérdezte Tomura, szemét le nem véve a gömbről.
- Megkérnélek rá, hogy segítsetek a vigyázásában. – jelentette ki az idegen. Ismerős volt a gonoszok számára a hang, de nem tudták, honnét. – Ami a jutalmatokat illeti: Ha a művelet sikeres lesz, ti lesztek a világ urai. Teljhatalmatok lesz és nem lesz az a gonosz vagy hős, aki ártson nektek.
Tomurát melegséggel öntötte el a jutalom hangja és belement az üzletbe. Az idegen elmosolyodott. Ezt is olyan könnyű lépre csalni, mint az előzőt.

Reggel megtapasztaltuk, hogy valami nem volt rendjén. Ochako a tilalom ellenére nálam aludt. Terv szerint kora reggel besurran a szobájába és úgy teszünk, mintha mi se történt volna. Ám, ez most… hogyismondjam kolosszális buktába szaladt. Felkelt és csókkal ébresztett, ám amikor ki akart kászálódni az ágyból, akkor a lába valami puhába ütközött. Lenézett és engem látott meg a földön. Megfordult és megrázta a vállamat.
- Asszem nagyon korán kelhettem.
- Ez volt a terv nem? – kérdeztem kábán.
- De ezt nem érted? A földön fekszel és mellettem egyszerre.
- A numera az agyadra ment, szépségem? Én itt vagyok és ikertesóm sincsen. – mondtam immáron éberebben.
- Ha tényleg nincs ikertesód, akkor magyarázd meg, ki az ott a földön. – mutatott rá a mocorgó tagra.
- Ez nagyon nem vicces, de…
Be se fejeztem a mondatomat, mikor láttam, hogy barátnőm igazat mond. Egy rám teljesen hasonlító egyén feküdt a földön.
- Drága. Ha hármasban akartad csinálni, akkor nem kellet volna Todorokit beöltöztetni azért, hogy ne legyen később bűntudatod. – mondtam nevetve. Azt hiszem, hogy ez egy rossz vicc. A srác felemelkedett és ránk nézve kigúvadt a szeme.
- Ki vagy te? – kérdezte tőlem kicsit hangosan.
- Ki vagyok én? Ezt tőled is megkérdezhetném. – vágtam vissza.
- A nevem Midoriya Izuku.
- Az én vagyok. – mondtam. Kezdett ez a helyzet kicsit bizarr lenni.
- Francokat! – kiáltotta vissza. Picsába! Buktatja az egész tervet. Ekkor kopogtatás hangja szólt az ajtómon. Gyorsan kirohantam és kinyitottam. Bakugo volt az.
- Kérlek, ne hangoskodjatok a reggeli menetnél. – mondta kábán. – Mások aludni szeretnének.
- Bocsánat, Kacchan. – szólalt meg habogva a hátam mögött Midoriya.
- Ez ki volt? – kérdezte Kacchan gyanúsan.
- Senki. – válaszoltam gyorsan.
- Ne kamuzz, rohadék! – kiáltotta. – Tudom, hogy te nem kérsz ilyenkor bocsánatot, hanem valami egzotikus virágnyelven küldesz el a fenébe. Ki van ott?
Ekkor a magát Midoriyának kiadó tag nyitott ajtót. Kacchan szemei úgy akartak kiugrani, mint a halnak, amit éppen kifogtak.
- Asszem még álmodom. Tudjátok mit? Itt se voltam. – vágta rá riválisom és gyorsan visszaiszkolt a szobájába.
- Ez érdekes, Kacchan nem szokott így viselkedni. Általában üvöltözik velem.
Ez érdekes. Honnan ismerheti Kacchant? Becsuktam az ajtót és alaposan megfigyeltem a tagot. Megszólalásig hasonlított rám, az egyetlen különbség az All Mightos pizsama volt. Nekem is volt ilyenem, de már rég kinőttem. Egyetlen merész, de vad ötletem volt.
- Te nem az eredeti Midoriya Izuku vagy? – kérdeztem rá merészen.
- Mondtam már a nevemet. – válaszolta. – Kik ezek a figurák? Nem ismerem őket. – kérdezte, mikor a tekintete a Batman és Flashre terelődtek.
- Jah, azok figurák, amiket gyűjtök.
- Azt mondod, drágám, hogy ő az eredeti Midoriya? – kérdezte Ochako és megfogta a kezem.
- Drágám? Csak azt nem mondod, hogy te…
Csodálkozása miatt az eredeti Midoriya csak ujjal mutogatott ránk.
- Igen. Együtt vagyunk fél éve. – válaszoltam, miközben Ochako megcsókolt. Ekkor a tag padlót fogott.
- Asszem a mennyországban vagyok. – mondta elpirultan.
- Csak a számodra. A yaoi fanok számára ez az igazi pokol.
- Yaoi? – kérdezte vissza.
- Tudod, akik a férfi meleg párokat szeretik látni.
Csodálkozva nézett rám. Ideje volt beavatni a dolgokba. Van időnk reggeliig.

Eközben Ragna, eme történet írója frissen ébredt fel. (Fenéket. A bulin leitattam magam picsarészegre. Olyan másnapos vagyok, hogy mindjárt szétszakad a fejem. – R.) Azért ezt a művet gyerekek is olvassák, tudod? (És? A régi shonenekben is voltak ilyen jelenetek és azt gyerekek is olvasták. – R.) Oké, nem vitatkozom. Szóval, mint minden más felnőttnek, az első dolga volt, hogy bevágjon egy nagy adag kávét. Közben a gépén megnézte, hogy érkezett-e valami fontos. Rei Todoroki bejött a szobába és letette az író elé némi fejfájás csillapítót.
- Ez nem fog használni. Tudnál nekem egy gyors levest csinálni? Attól jobb passzban leszek.
- Persze. – felelte egy anyai ölelés kíséretében Rei és megsimogatta az író fejét. – Nagyon beálltál tegnap? Amikor hazaértél, én már aludtam.
- Mint a klinikai halál.
- Akkor egykettőre rendbe jössz a levestől, amit neked készítek.
- Az ölelésed is sokat segít. – mondta az író elpirulva, mire Rei csak kacsintott és kivonult. Ekkor megcsörrent a Skype. Nocsak, Mangekyo barátja, aki Magyarországon tartózkodott, ma fesztiválra ment. Rá sem nézve ki az, nyomta a hívás fogadást. Egy számára ismerős hang üvöltött bele.
- MI A FASZT CSINÁLTÁL BAZDMEG?! – kiáltott bele teli torokból. Ragna a fejéhez kapott.
- Hogy dőlne rád tejivás közben a tehén, Kohei. Szétszakad a fejem, erre meg te itt csapod a palávert?
Igen, jól sejthetitek, az eredeti széria mangakája, Kohei Horikoshi volt a hívó. Ritkán beszéltek, de akkor dobálták egymás fele a sértő szavakat. Az, hogy az eredeti mangaka, vagy a fanfiction író kezdte el, az mai napig rejtélykérdés, de az óta megy a kakaskodás. (Miről beszélsz? Ő kezdte el, amikor már az első fejezetet megcsináltam. Azóta kapom tőle a savazást, mert egy jelentéktelen senki vagyok. Tudod, az első alkalommal elhagyja, de amikor már fél éve ezzel nyomul, akkor az emberben elpattan a húr és visszaadok a kölcsönből. – R.) Azta! Nem is tudtam, hogy ennyire nem bírod Koheit. (Tévedés! Azt nem bírom, amikor valaki basztat. – R.).
- Nem érdekel, hogy milyen ostobaságon töröd a fejed, azonnal hagyd abba!
- Rendben. Tudod, azon agyaltam, hogy meghallgatlak, de igazad van, leteszem. – morogta Ragna, majd letette és bezárta az alkalmazást is. Nem igaz, hogy másnaposan is ezt kell hallgatnia. Ha sejtette volna, hogy mi történik a háttérben, akkor meghallgatta volna a mangakát.

Fél óra alatt próbáltuk elmagyarázni Midoriyának, másnéven Dekunak, hogy mi ez az egész.
- Szóval, azt mondjátok, hogy amiben én benne vagyok, az egy shonen manga és anime széria, amit millió rajongó követ és imádatuknak hála a mostani shonen listák első helyén van Amerikában és Európában. Ez a világ viszont egy alternatív univerzum, aminek a manifesztálódása kizárólag írásos formátumban létezik és ennek kevés, de biztos követői vannak. Eltaláltam?
- Dióhéjban. – feleltem, mire röhögni kezdett.
- Nem rossz vicc, nem rossz! – jegyezte meg Deku. Felsóhajtottam.
- Bizonyítékom is arról, amit Midoriya mond! – csattant fel Ochako és kivette az éjjeliszekrényről a BnHA manga első számát és átadta – Olvass bele és meglátod, miről van szó.
Deku nagy nehezen átvette a mangát és elolvasta. Egyre jobban látszott az arcán a döbbenet és a felismerés. Négy fejezet után letette az egészet.
- Akkor ez azt jelenti, hogy mindez csak színjáték? Nem a valóság?
- Ilyet senki nem mondott. – jegyezte meg Ochako, mialatt felöltözött, kihasználva, hogy egymásra figyelünk. – Attól, hogy valamilyen médium megörökíti, nem egyet jelent azzal, hogy megjátszott dologról van szó. – mondta. Hálát adtam az égnek, hogy az eredeti főhősnek is gyorsan vág az esze. Kint hatalmas morajlás hallatszott. Kezdődött a reggeli gyűlés. Felálltam és adtam egy szett ruhát az eredetinek.
- Tessék. Addig használd ezeket. Szerencsére egy a méretünk.
Gyorsan felvettem egy másik szett ruhát, amin All Might volt tangában még az első évadból.
- Mehetünk. Asszem a szívbajt kéne ráhozni az osztályra. Meg is van az ötletem. Te menj ki normálisan, én az ablakon kiugorva megyek ki a teraszra. – mondtam és kinyitottam az ablakot.
- Ez biztos jó ötlet? – kérdezte tőlem Deku.
- Ne aggódj. Szívatásban profi vagyok. – mosolyogtam rá, majd kiugrottam. Ahogyan kértem az eredeti kijött a többiekhez, akik köszöntek neki. Kis idő múlva Aizawa jött be a nappaliba, ahol az osztály várta.
- Jó reggelt az osztálynak. – köszönt a szokásos stílusában, mialatt én hangtalanul kinyitottam az ajtót. Mindenki viszonozta, kivéve én, aki mély csöndben lapult. Tsuyu észrevett és mivel látta az egyikünket éppen Ochakot átkarolva nem sokkal a háta mögött, csodálkozva nézett.
- A szokásos teendőkön kívül más nem nagyon van. Arra van önként jelentkező?
Ideje volt a tréfának, gondoltam és megköszörültem a torkon.
- Én jelentkezek rá. – mondtam hangosan. Erre már mindenki felfigyelt és a tekintetét köztem és Deku között váltogatta. Ekkor Ashido tette fel a kérdést.
- Nem mondtad, Midoriya, hogy van egy ikertesód.
- Főleg, hogy nekem anno azt mondtad, hogy etyke vagy. Átvertél volna? – kérdezte Tsuyu.
- A helyzet ennél sokkal komplikáltabb. – válaszoltam és elindulta a tömegbe. Ochako kilökte Dekut, hogy legalább ne fárassza senki a szemét. – Őt is Midoriya Izukunak hívják, viszont ő az eredeti Boku no Hero Academiából származik. Valami miatt itt kötött ki.
Mindenki összesugdolózott. Azt hitték, hogy átverem őket. Két-három kivétel akadt.
- Akkor legalább megfelelő pólóban vagyok. – jelentette ki Tsuyu. Igaza volt, mert az a BnHA-s felső van rajta, amit egy hónapja rendelt.
- Na jó, Midoriya! – vágott közbe a riválisom. – Mostmár elég a gyermeteg tréfáidból! Ki ez a tag?!
- Halkuljál már el, kicsi Q! – vágta rá Ochako. – Európáig hallani lehet a kiabálásod.
Ekkor hangzavar alakult ki, amit Deku próbált túlkiabálni, kevesebb sikerrel. Ekkor a mesterem, Urahara jött be.
- Mi ez a hangzavar? – kérdezte halkan, mégis érthetően, mert mindenki rá figyelt. – Aizawa! Nem tudsz rendet tartani?
- Tudok, ha nem hiszed el. – vágott vissza a megnevezett. – Csak ahogy látod, van egy kis fennakadás.
Urahara egyből rászegezte tekintetét Dekura és odalépett hozzá. Szerencsétlen kicsit félhetett, ám alaptalanul. A mesterem a markát nyújtotta felé.
- Urahara Seiji! Őszintén örülök. – mondta.
- Midoriya Izuku. Szintúgy. – válaszolta és megfogta az öreg kezét. Érezte, hogy kora ellenére hatalmas ereje van.
- Ha jól érzem, a One for All örököse vagy. – állapította meg.
- Ezt honnan tudja? – kérdezte csodálkozva.
- Onnan, hogy ugyanazt az erőt érzem benned, mint Toshinoriban.
- Mármint All Mightban? – kérdezte Deku és a választ sem várva folytatta. – Tényleg! Hol van All Might? Mindig meg szokott a gyűléseken jelenni.
Ekkor mélytengeri csend borult a szobára. Átvettem a fonalat.
- Ahogy mondtam, vállalom a feladatot, de velem jön.
Kijelentésem után megfogtam Deku vállát. Kicsit furcsa érzés volt.
- Reggeli után elmondok néhány dolgot. Eléggé mások itt a dolgok.

Ezzel egy időben a jól ismert dokknál újabb ötfős küldött jelent meg. Ez Tomura számára minden napos volt All for One halála óta. Kóstolgatják csak azért, mert mindenki egy szánalmas seggfejnek tartja. Éppen szólt volna Dabinak és Himikonak, hogy intézkedjen, mikor maszkos idegen felállt és elindult az ötös felé. Nem ment nekik közvetlenül, hanem elbújt egy kevésbé látható ponton és megvárta, míg a társaság elmegy. A hármas csendben figyelte az eseményeket. Mikor a hátul maradó pont fogástávolságba került az idegen számára, egyetlen villanást láttak csak és az holtan esett össze. A megmaradt négy nem is vette észre. Onigaru (mert így hívatta magát. – R.) szépen elővett egy dobókést, majd egy határozott mozdulattal vágta bele az egyiknek a háta közepébe. Erre a maradék három is felfigyelt és egyetlen közös támadással akarták az ellenfelüket elintézni. Miután a sár, víz és fémtüskék felszabdalták a területet, látták, hogy semmit nem értek vele. Ekkor ketten holtan estek össze egy fültől-fülig húzódó vágási sebbel a torkukon. Az utolsó pánikolva megfordult és látta, hogy a tag előtte van.
- Utálom, ha megzavarnak munka közben. – jelentette ki hidegen.
- Kérlek, ne bánts! Kérlek…
Ennyit tudott mondani, mert egyetlen vágással elrendezte az utolsót is. Dabi elismerően füttyentett.
- Ez aztán nem volt semmi. Honnan tudtad, hogy így fognak támadni?
- Egyszerű: Tanultam hadászatot és taktikai érzékemnek hála ezen öten rekordidő alatt a fűbe haraptak. – mondta Onigaru, majd visszaindult a gömb fele. Himiko elpirultan nézett a maszkos tag után.
- Mit kezdjek ezekkel? – kérdezte Dabi.
- Takarítsd el. Bármilyen módon. – jegyezte meg a maszkos tag, aki a gömbbel szórakozott.

Immár reggelivel a hasunkban indultam el Dekuval, Ochakoval, Bakugoval és Uraharával a temető felé. Deku nem tud arról, hogy mi fogja itt várni, bár jobb, ha saját szemével látja. Szerencsére, jobban érdekelte az itteni dolgok menete.
- Szóval azt mondod, hogy neked nincsen Quirkod? Mégis hogyan tudsz harcolni akkor?
- Hokuto Shinken. – mondtam ránézve. Kérdő tekintete miatt beszámoltam neki nagy vonalakban a harcművészetem lényegéről. Mikor befejeztem monológomat, teljesen elképedt.
- Ez nagyon király! – kiáltott fel lelkesen.
- Köszi. Azért te is az vagy a One for Allal az oldaladon. – mondtam őszintén.
Ezekután a kalandjaimat taglaltam, de nem sokáig, mert megérkeztünk a temetőbe, ahol már Dekunak nem volt olyan széles a mosolya.
- Mit keresünk itt. Ki halt meg? – kérdezte, ám választ nem kapott tőlünk. A bejáratnál feszítő arany All Might szobor válasz volt mindenre.
- Csak nem azt akarjátok mondani…
Némán baktattunk a díszes sírhoz, aminek a fejtáblája hirdette: Itt nyugszik Toshinori Yagi, hősnevén All Might. Deku teljes sokkban lehuppant a sír elé.
- Mikor… mikor halt meg? – kérdezte.
- All for One legyőzése után nem sokkal. – mondtam.  – Nem tudtam megmenteni.
- Az én hibámból. – jelentette ki Bakugo, fejét leszegve. Mai napig ég a pofája, amikor a tábori incidens szóba kerül.
Tudtuk, hogy Deku ki fog akadni, hiszen számára is ugyanannyit, ha nem többet ért a nagy hős jelenléte. Ochako és Urahara megtisztították a sírt és füstölőt helyezett el némi rizsgombóccal. Imára tettük tenyerünket. Dekut elfogta a sírás. Megfogtam a vállát, mire a nyakamba ugrott.
- Miért? Miért halt meg? – kérdezte szaggatottan. Átkaroltam.
- A jövőnkért. Tudta, hogy a sebével a hasfalán mivel járhat, ha újra kiáll nemezisével. Igaz hős módjára halt meg. – mondtam, miközben némi könny szökött a szemembe. Ellent tudtam állni a sírásnak, de nem sok kellet hozzá.
- Ha valaki eltávozik, annak vége. A múltja, a jelenne, sőt még a jövője is eltűnik. Harc közben lehet, hogy dicsőségben, vagy dicstelenül, a halál elkerülhetetlen. Toshinori esetében várható volt, hogy meghal, mégse készült fel rá senki. – mondta Urahara. Furcsa volt a mesteremben, hogy a gyászt nagyon jól tudja magában tartani. Mindannyian néma csendben voltunk.
- Készen vagyunk. – mondta Ochako és felállt. Deku abbahagyta a sírást és a sírt nézte. All Might fotója oda volt tűzve.
- Kérhetek öt percet? – kérdezte.
- Persze. – mondtuk mindannyian és elindultunk a kijárat felé. Deku összetette a két kezét és letérdelt a sír elé. Magában hálás, hogy az ő világában a nagy hős még él. Mikor végzett, felállt.
- Isten veled, barátom. – súgta halkan és elindult felénk.

Estefele Ragna valamennyire kigyógyult a macskajajból. Csak egy dolog aggasztotta: Mi volt a baja Koheinek? Hiszen sose kiabált vele szemben már a legelején. Rei éppen a szennyest mosta el, mikor meghallotta, hogy az író tervezi felhívni a mangakát. Mikor felvette Ragna mély levegőt vett. Érezte, hogy ezt sem fogja agyvérzéssel megúszni.
- Szia! Most mondom, hogy elkerüljük a vitatkozást: Magyarázd el szépen mi a baj, különben nem tudok segíteni.
- Elmagyarázom. – mondta Kohei a túloldalról olyan sértő hangnemben, hogy az már élből kinyitotta az íróban a bicskát. – Elraboltad az univerzumom egyik karakterét.
- Jó vicc. Kishimoto és Hirohiko is kéri vissza tőled a karakterüket és számtalan ötletet a többi mangaka. A Marvelről már nem is beszélek.
- Kurvára nem viccelek, baszod! – kiáltotta vissza a mangaka. – Reggel óta senki nem találja. Mindenkit körbekérdeztem és még a gonoszok sem tudnak érdemi választ adni. Tudom, hogy irigy vagy a sikereimre, úgyhogy ne kertelj.
Az íróban ekkor pattant el valami, amit az átlagember úgy hív, hogy elfojtott harag.
- Én, irigy? Tedd fel magadnak a kérdést: Miért lennék irigy egy olyanra, aki az egyik legcsaládbarátabb shonent csinálja csak a fanok miatt? Vagy talán amiatt legyek irigy, mert semmi tervezéssel randommód hányod ki az elemeket? Vagy a kétdimenziós, mélységet nem ismerő élettelen szereplőgárdád miatt legyek irigy, aki miatt mindenkinek extra tulajdonságokat próbálok adni? De azt is számbavehetjük, hogy főhősnőt nem tudsz kreálni. Szóval, mi a válaszod?
Ekkor Kohei csattant fel.
- Milyen jogon osztasz ki, te szar? Országodon kívül nem ismeri senki a művedet és az átlag olvasottságod szinte semmit nem ér.
- Számomra mindent. Aki hobbiból ír, annak ennyi is melegséggel tölti el a szívét.
- Vagy csak ezzel próbálod szánalmas életedet befedni. – jegyezte meg Kohei.
- Mondj, amit akarsz. De vissza a témára: Nem csináltam semmit az eredeti Dekuval. Szóval, szakadj le rólam és keress egy hentai vagy yaoi írót, ha már a karaktereid jelentős részét arra alkottad, hogy…
- Ragna! – szólította meg az írót Rei. Az ablakon kifele bámult. – Azt hiszem, ezt látnod kell.
Kinézett az ablakon és ekkor látta meg, hogy a sötét égbolton a csillagok kezdenek örvénybe alakulni. Ekkor fogta fel az író, hogy kurva nagy gáz van.
- Itt vagy? Még nem végeztünk! – hallatszott Kohei hangja a hangszórón keresztül.
- Nézz ki az ablakon. Itt valami nagyon nem kerek. – mondta elhűlten Ragna, amint visszaült a gép elé. Egy perc múlva Kohei megszólalt, de nem úgy, mint eddig. Hangjából a félelem hallatszott.
- Valaki össze akarja omlasztani a dimenziónkat?
- Igen. Valaki, aki mindkettőnknek akar ártani. Utánanézek holnap, hogy itt történt-e valami torzulás.
- De ráér valaki. – jegyezte meg Kohei savanyúan.
- Egy hét a teljes összeomlásig és addigra felgöngyölítem az egész ügyet. Viszont, számomra egy komplett éjszakát felölel az egész procedúra. Leteszem és jelentkezek, amint tudok.
- Te tényleg segítesz nekem? – kérdezte gyanakvóan a mangaka.
- Igen. Tudom, hogy nem szívleljük egymást, de azt senkinek sem kívánom, hogy a dimenziója eltörlődjön.
Ekkor Kohei azonnal letette a Skypeot. Rei kérdőn nézett rá.
- Mi folyik itt?
- Dimenzióhasadás történt. Mindent megmagyarázok, de a segítségedre van szükségem.
A nő csak hozzábújt az íróhoz és halkan mondta, hogy segítek.

Deku délutánra láthatólag elfelejtette a Béke Szimbólumának itteni halálát. Erre szerintem közrejátszott, hogy mindenki barátságos volt vele, még Kacchan is. Ám, volt egy kérdése Dekunak, amivel megzavarta az edzésemet Ochakoval. Noha mesterem nem írt elő semmiféle edzést, önkéntesen csiszoltuk magunkat.
- Bocsássatok meg, hogy megzavarom az edzéseteket. – mondta halkan.
- Nem zavartál meg semmit. Éppen edzettünk. – mosolyogtam mondatom mellé, de ez hiba volt, mert barátnőm akkor talált arcon figyelmetlenségemnek hála.
- Bocsi, nem vettem észre azt, hogy szünetet tartunk. – legyintett nevetve. – És mi lenne az?
- Ha nem lettél a One for All örököse, akkor nincs utódja a Quirknek? – kérdezte tőlem.
- Ami azt illeti: Egy végzős kapta meg, aki éppen épülendő hősügynökségével foglalatoskodik. És megelőzlek a kérdéssel: Mirio kapta meg a feladatot.
- Azta! Ezt örömmel hallom.
Deku ettől lelkes lett, mondhatom. Az osztály is némi edzés mellet dönthetett, mert mindenki bejött a terembe.
- Amúgy, nincs kedved ellenem barátságos mérkőzés keretein belül harcolni? – kérdeztem tőle.
- Tényleg ki akarod az eredetit hívni egy harcra? – kérdezte Eijiro felhúzott szemöldökkel. – Nem fogsz félni, ha nyersz, akkor a fanok felhúzzák az agyukat és Ragna blogjára és wattpadjára írogatni fognak az okoskodók? – tette hozzá kíváncsian.
- Ugyan már. Ezért mondtam barátságos harcot. – reagáltam rá. Ugye tényleg nem gond, Ragna? (Csak nyugodtan. Már a magyar anime szinkron állapota miatt basztak ki egy animés csoportból és a véleményemet is inkább savazzák. Innen már nem érzek vesztenivalót. – R) Akkor megnyugodtam.
- Benne vagyok. – mondta Deku és levette melegítő felsőjét. Immáron egyre többen gyülekeztek, még tanárok is, akik hallottak az dolgok alakulásáról. Komplett fogadások is létrejöttek arra, hogy melyikünk nyer.
- Aki először fogja a padlót, az veszít. – jelentettem ki és levettem a felsőmet. Ekkor látszódott meg a kemény munkám gyümölcse. Meghajoltam a tisztesség kedvéért és felvettem a küzdőpozíciót.
- Rendben. – válaszolta, majd meghajolt ő is. Elkezdődött kettőnk csatája. Éreztem Dekuban, hogy a One for Allt áramoltatja.
- One for All: Full Cowl! – kiáltotta fel.
- Nocsak, már felpumpálod magad? – kérdeztem izgatottan. – Remek. Akkor én sem fogom vissza magam. – jelentettem ki és beindítottam a Reverse Dragon Breath technikát. Ellenfelem pillanatnyilag hezitált, majd rögtön támadni akart egy ütéssel az arcom felé. Ideje volt tesztelnem a technikámat, amit a fizikai támadások kivédésére fejlesztettem ki. Két kezemet lényegében az ütés irányába tettem és az ujjaimat úgy irányítottam, hogy azok a bütykök közötti lyukra céloztak. Deku ütött, de a kér markom és az ujjaim megállították.
- Hokuto Kōretsu Ha! – kiáltottam. Deku nem tudta mozdítani a kezét. Elmosolyodtam egy kicsit. – Sikeres technika, igaz ez egy gyengített változata.
- Miért nem tudom kimozdítani a kezem?! – kérdezte üvöltve Deku.
- Elmondom. A Steel-Rendering Grasp, magyarul az acéltörő fogás egy Hokuto Shinken technika, amivel az ellenfeled ütését megállítom. Igaz, hogy eredetileg a karodnak annyinak kell lenni, de ez barátságos meccs, nem igaz? – kérdeztem könnyelműen, ami hiba volt. Ugyanis Deku a másik kezével pöccintett a homlokomra irányítva.
- Delaware Smash! – kiáltotta és a lőtt, ami megcsapott és emiatt hátrálásra késztetett. Ekkor vettem észre, hogy eltört az ujja, amivel nem törődött jelen pillanatban. Ideje volt arra játszanom, igaz már csak két perc maradt a Dragon Breathból. Felérohantam egy támadással, amit egy újabb lövés követett. Eltalált ugyan, de most kivédtem. Ismét eltörte az ujját.
- Nem akarok beleszólni, de így nem marad sokáig ép testrészed. Add fel. – javasoltam, mire ő dühös hangon rám üvöltött.
- Nekem ne mond meg, mit csináljak harcban!
- Te tudod. Akkor folytassuk. – mondtam és megismételtem ugyanazt a taktikát újra és újra. Ez ment két percig, mire Dekuban felszívódott az adrenalin és összerogyott a fájdalomtól.
- A győztes Star Knight Deku! – kiáltotta fel Ochako. A tömeg elkezdett pénz cserélni. Addig odamentem a földön fekvő Dekuhoz és tíz, tenyerére mért csapásból meggyógyítottam.
- Kicsit merev lesz, de a semminél több. – mondtam mosolyogva, ám ekkor váratlan dolog történt.
- Fogd be a szádat, te gyáva! – kiáltotta rám. – Nekem ne magyarázd meg, hogy hogyan használjam a Quirkot, amikor neked nincs! Miattad halt meg All Might is!
Ekkor mindenki döbbent csöndben figyelt. Joggal, mert az utolsó mondata nem kis mértékben felhúzott.
- Gyávának mersz nevezni? – kérdeztem halk, fenyegető hangszintben. – Mond csak: Volt valaha bátorságod visszaszólni Kacchannak? Vagy bevallani az érzéseidet Ochako felé? Vagy te átérezted szeretett mestered fájdalmának elvesztését?
Az ott lévők egy része gyorsan kiviharzott. Akik ismertek, sejthették, hogy most fog a szar elborulni. Deku nem válaszolt, csak rondán nézett rám.
- Kettőnk között te vagy a gyávább, maradjunk annyiban. Rosszfiúk ellen bátornak lenni nem ugyanaz, mint a saját csapattársad vagy riválisod ellen fellépni. Ezt jegyezd meg.
Ezzel a mondattal hátrafordultam és elhúztam a csíkot. Így meghálálni azt, hogy szívesen fogadjuk, és úgy kezeljük, mintha egy lenne, közölünk? Akkor rohadjon meg, a felfuvalkodott hólyag pofájával.

Estefele Ragna és Rei a kikötő fele tartottak.
- Ez nem fér a fejembe. – mondta Ragna a fejét vakarva. – Adam Shield elmondása alapján egy emberük se kreált efféle szerkezetet.
- Mire célzol? – kérdezte Rei kérdő tekintettel.
- Arra, hogy aki ezért felelős, az nem akar ebben a helyzetben jót okozni nekünk. – állapította meg Ragna. – Egyenlőre az egyetlen tippem, hogy Tomura keveri a szart vagy valamelyik csicskása.
- Ezért megyünk az oroszlán barlangjába?
- Én igen. Neked nem kötelező velem jönnöd. A képességem megvéd, de téged nem tud és ezzel te is tisztába vagy. – mondta aggódva.
- Tudok vigyázni magamra. – legyintett Rei. – Továbbá, ennyivel tartozom, hogy befogadtál.
Ahhoz a részhez értek, ahol a bagázs tanyázni szokott. Ám, odakint csak egy maszkos férfi volt, kezében a gömbbel. Furcsa fények kezdtek abból a szerkezetből áradni, aminek köszönhetően az égbolt még jobban meggörbült és a csillagokat is alig lehetett behatárolni. Rei elővette telefonját és gyorsan fényképet csinált róla, ám ez hatalmas hiba volt. A maszkos kiszúrta és elindult feléjük.
- Elnézést a közbeszólásért, de mit kerestek itt? – kérdezte torzított hangon.
- Én csak ki akartam jönni a tengerpartra. – válaszolta Ragna.
- Éjszaka közepén? Nem látja, hogy milyen napszak van?
- Nem. Ugyanis, vak vagyok. – mondtam és levettem az előzőleg felhúzott szemüveget, ami mögött csak fehérjét láthatott az illető, hála a kontaktlencsének. Nem sejthette, hogy átverik, amíg hitelesen adja a szerepét.
- És a nő meg kicsoda? – kérdezte gyanakvásából vissza nem véve.
- Én az ápolója és felesége vagyok. – jelentette ki Rei és megfogta a kezem. – Úgy látom, hogy zavarja az fiatalt a jelenlétünk.
- Ezt a pimaszságot! – kiáltottam fel megjátszott haraggal. – Hát már egy vak öregembert nem hagynak békén? Irma drágám, menjünk haza. Igazad volt, nem volt túl jó ötlet idejönni.
Alig tehettek pár lépést, mikor az idegen ismét megszólalt, immár kevésbé gyanakvóan.
- Az előbb hallottam egy fényképező kattanását. Mi volt az?
- Csak a telefonom. – mondta kuncogva Rei és elővette, aminek a képernyőképén kettejük fotója látszott.
- Más fotót nem csinált? – kérdezte az idegen.
- Hazugnak néz minket? – kérdezte Ragna dühösen. – A teremburáját a fiataloknak! Elkezdenek vádaskodni és még nekik áll feljebb?
Ekkor Rei megcsókolta az írót hosszasan. Nyílván az volt a terve, hogy ez kellően fedezi az álcánkat. Mire a csókot abbahagyták a tagnak hűlt helye volt. Elindultak lassan, miközben súgva beszéltek.
- Ez nem sokon múlt. – sóhajtott fel az író, mikor kiértek a dokkból. – Csak rólunk készítettél képet? – kérdezte.
- Nem. A szerkezetről, amit okozza ezt az egészet, sunyiban fotót csináltam a memóriakártyámra és gyorsan kivettem belőle, mialatt elraktam. Még ma elküldjük Adam Westnek. Az majd megmagyarázza, hogy mi a fészkes fene ez.
Ekkor az író megszorította Rei kezét.
- Sajnálom, hogy meg kellet, csókolj. – suttogta az író.
- Ne szívd mellre. Különben, élveztem. – mondta a nő elpirulva.
- Én is. – vágta rá Ragna a másodperc tört része alatt.
Mindketten zavarukban felnevettek.

Deku kereshetett a nap további részében hűlt helyemet találta. Nem akartam ezzel a piperkőccel egy darabig beszélni. Nagyon felhúzott a mondatával. Ám, valami nem hagyott nyugodni vele kapcsolatban és ezt akartam orvosolni. Végül, vacsora fele feladta a keresést és magába roskadva leült egy lépcsőre. Hosszúnak tűnő idő után valaki megszólította. A tag Todoroki volt, aki éppen Momoval együtt főzött. Akart pár szót váltani Dekuval.
- Szia. – köszönt mosolyogva. – Beszélni szeretnék veled a mostani helyzetről.
- Tudom, tudom. – mondta darával Deku. – Egy aljas rohadék voltam, akinek meg kellet volna választania a szavait még akkor is, ha egy edzés során elverik. Eltaláltam?
- Nem egészen. – emelte fel mondata mellé Todoroki az ujját. – Abba kéne belegondolnod, hogy a mi Midoriyánk ezekután hogy érezheti magát. Hiszen, All Might a példaképetek, a tanárotok és a barátotok a karjai közt halt meg. Az utolsó mondattal sikerült megütnöd egy gyenge területet.
- Akkor tényleg az én hibám. – mondta szomorúan. Ekkor Todoroki rátette a srác vállára a kezét.
- Viszont, ő is valamennyire bánhatja a dolgot, hiszen folyton ugyanabba a hibába esik bele újra és újra.
- Mi lenne az? – kérdezte Deku kíváncsian.
- Az őszintesége. Pontosabban, ha felmérgelik, akkor, ami a szívén, az a száján. Te ellenben nagyon toleráns vagy, ami minimális mértékben elfogadott, de te túlzásba viszed. Mintha egy érem két oldalát nézném. Hiába vagytok hasonlóak, megvannak a különbségeitek. – zárta le Todoroki a monológját és elindult a szobája felé.
- Hol találom jelenleg? – kérdezte Deku. Elhatározta magában, hogy bocsánatot fog kérni, elvégre, ő sem kerülheti el mindig.
- Ha jól emlékszek, akkor a szobájában. Amióta bevonult bömbölteti a Nirvanat, System of a Downt meg ehhez hasonló zenéket. Egyelőre nem szólunk érte, úgyis vacsora alkalmával kikapcsolja.
- Köszönöm szépen, Todoroki-kun. – jelentette ki meghajlással társítva Deku és elindult a szobám… pontosabban a szobánk felé. Pont nagyban ment a Heart Shaped Box szám, úgyhogy kerülővel kellet bemennie oda. Kiment az ablakunkhoz és kopogtatott rajta. Éppen bele voltam egy tekercsbe merülve, mikor felfigyeltem a zajra. Lejjebb vettem a zenét és kinyitottam. Deku lazán beugrott.
- Mit szeretnél? – kérdeztem tőle hidegen.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam veled szemben…
- Rá se ránts. – szakítottam félbe. – Én kérek bocsánatot duplán.
- Ne azért mondod, hogy a fanjaim nekiugorjanak Ragnának? – kérdezte mosolyogva.
- Áh, kapott ő már nagyobb sallert az életben. Én amiatt, hogy a pofádba vágtam a sérelmeket.
- Amiatt én vagyok a hibás, elvégre nem kellet mondanom, hogy miattad halt meg.
Gyorsan megöleltem.
- Nem tudok haragudni sokáig az ikertesómra. – mondtam vigyorogva és felkaptam a tekercset, hogy tovább olvassam.
- Amúgy min ügyködsz? – érdeklődött.
- Azon, hogyan tudd használni a One for Allt.
Deku csodálkozva nézett rám. Folytattam egy idő után a monológomat.
- Sokan téveszméből azt hiszik, hogy a One for Allt könnyű irányítani. Csak belevezeted a karodba az energiát, ütsz és közben kiáltasz egy helységnevet és azt, hogy SMASH! Ám, ez nem ilyen egyszerű. Megállapítottam, hogy a One for Allt a tested minden porcikájába megfelelően kell adagolni. Ehhez találtam egy jó módszert. Próbáltál meditálni és úgy szétoszlatni az erőt?
- Soha. Beválik az egyáltalán? – kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom, de próba cseresznye. – vontam meg a vállam, majd festéket vettem elő. – Vedd le a felsődet. Majd a festéket lemoshatod.
Deku engedelmesen levette felsőjét és törökülésbe ült le. Kentem rá a festéket úgy, ahogyan a tekercsbe le van írva, mikor Ochako benyitott és ránk nézett.
- Rosszkor toppantam be? – kérdezte kéjes mosollyal.
- Félreérted, drágám. – mondtam nevetve, meg sem állva a festésben. – Dekunak tanítom meg a One for All használatát.
- Tudom, csak cukkoltalak. – nevette el magát a lány és ránézett a tekercsre. – Amennyire jó ötleted van, legalább ugyanolyan pocsék a kézügyességed. – jelentette ki majd ellökve Dekutól festette tovább. Deku libabőrös lett Ochako érintésétől. Így telt el tíz perc.
- Készen vagyunk. – mondtam és megcsókoltam Ochakot.
- De most hogyan tovább? – kérdezte Deku.
- Hunyd be a szemed és képzeld el, hogy az erődet úgy oszlatod el, mint ahogy egy vödör vizet öntesz öt virágra egyenlő arányban. Szépen és nyugodtan. Amint bajod esik, meggyógyítunk. – mondtam és leültem az ágyra.

Dekuban és bennem egy újabb közöst lehetett találni az éjszakai megfigyelés alatt: Eltörhetetlen akarattal edz, mégha a teste veszélybe kerül a túlhasználat miatt. Egész este meditált és erejét próbálta testébe egyenlő arányban elosztani. Amint megvolt egy szint, ugrott a következőre. (Ez emlékeztet arra, amikor Diablo 3-ban Greater Rifteztem. – R.) Én is így nyomtam. Atyaég! Most, hogy belegondolok, hiányzik egy jó kockulás. Mindegy, hol is tartottam? (Tudom, az én hibám. – R.) Mire reggel lett, mindhárman kialvatlanul, de büszkén tudhatjuk be a biztosat: Immár Deku képes testébe a One for All 40%-át áramoltatni.
- Köszönöm, srácok. Nélkületek ez nem ment volna. – mondta hálálkodva.
- Hagyd csak. Kialvatlanság, rengeteg gyógyítás és nem utolsósorban a fél körlet hajnal egykor való felzavarása semmiség az eredményhez. – legyintettem, mégha az utolsó mondatrész kicsit terelő volt, mert az istenáldása hirtelen 100%-ra nyomta erejét, ezzel sikerrel törve el a bordáit és arra az üvöltésre még egy mélyalvó is felébredt volna.
- Ment volna a kontroll, csak nem ennyire gyorsan. – jegyezte meg Ochako, majd a felhúzott szemöldökömből kiszúrta, hogy talán rosszat mond. – Ez nem volt spoiler rá nézve. Én az animét nézem. Mangából a témával kapcsolatban, csak hentait olvasok el.
- Hentai van rólunk? – érdeklődött Deku.
- Jobb, ha nem tudod meg. Részletkérdés. – tereltem gyorsan a témát. – Délután folytatjuk az edzést, de most élesben fogjuk tesztelni.
Némi pihenés és két étkezés után előkészítettük a terepet Dekunak. Rakás próbababát raktunk ki, aminek a feje helyére különböző gonoszok képeit raktuk ki. Stain, Himiko, Dabi, Tomura és Nomu.
- Kis motiváció a számodra. – mondta Ochako mosolyogva.
- Szerintem ez nem teljes… - néztem meg közelebről. – Megvan!
Leszedtem Tomura fényképét, mert annyira ronda még képen is, hogy biztos mellélőne. Eskü, a ráncosságán még a Nivea se segítene, de a plasztikai sebész is sírva vonulna ki a műtét közepén. Helyére Bakugo fényképét raktam ki és a bábu kezeit beállítottam úgy, hogy mindkét középső ujja Deku felé mutasson.
- Tökéletes. – mondtam elégedetten.
- Ez biztos jó ötlet? – kérdezte Deku félve.
- Ne parázz. – mondta Ochako és hátba veregette Dekut, amitől kicsit előre bucskázott. – Érteni fogja a viccet, az a piromán Sasuke wannabe.
A szerencse úgy hozta, hogy Bakugo is figyelt minket és odarohant hozzánk.
- Ez kurvára nem vicces és nem fogadok el kifogásokat! – kiáltott rám.
- Ne legyél ennyire goromba. – mondta Ochako.
- Szerintem élethű másod lett. – reagáltam rá.
- Ezzel nem tudok vitába szállni. – zárta le Deku, csak utólag jutott eszébe, hogy szemtelenséget mondott, mert Kacchan elkezdett robbantgatni a kezével.
- Csak ne olyan hevesen, riválisom. – morogtam és megropogtattam az ujjaim. – Előbb engem kell legyőznöd.
Kacchannak inába szállt a bátorsága. Megfordult és elindult a focipálya felé, de félúton megállt.
- Aztán használd ki itt az időd, hogy az ottani másomnak megfelelő kihívást nyújts, Deku. Különben én magam foglak péppé verni – mondta meg sem fordítva a fejét, majd folytatta tovább a sétát.
- Tényleg legyőzted Kacchant? – kérdezte Deku.
- Nem is egyszer, de nincs itt az ideje a nosztalgiának. – jelentettem ki. majd mellémentem. – Ideje edzeni. Lássuk élesben mennyire vagy hatékony.
- Gyorsan kell áramoltatni a One for Allt és támadás közben is szintet tartsak? Értem. – zárta le magában Deku a monológot és próbálta minél gyorsabban az erőt szétosztani. Ahogy az várható volt, az első órák csonttöréssel jártak. Egy idő után Mirio is figyelte a fejleményeket.
- Segítsek neki az edzésben? – kérdezte.
- Az nem ártana. – jegyezte meg Ochako.
Odament Dekuhoz.
- Kérdezhetek tőled?
- Persze. – mondta és abbahagyta a koncentrálást.
- Emlékszek még arra, mikor Gran Torinónál edzettél? – érdeklődött Mirio.
- Igen. A mikrohullámú sütőbe lévő… megvan. Értem mire akarsz kilyukadni. – mondta lelkesülten Deku és ismét elkezdte áramoltatni a One for Allt. Elkezdett rohanni a bábú felé, majd ütéshez készült.
- Detroit Smash! – kiáltotta és olyat vágott a Nomu bábúra, hogy fénykép porrá vált a levegőben.
- Ez az! Sikerült… sikerült 25%-ot bevetnem úgy, hogy hajam szála se görbült!
Megtapsoltam az eredményért. Nem vártam azt, hogy negyven százalékon teljesítsen már első alkalommal. Az jött ki, amire számítottam. Ochako még meg is ölelte, amitől elpirult és olyan feje lett, mint Kacchannak, amikor megjegyeztem, hova dugja fel a Justin Bieber posztert, amit anno Ochakotól elvett. Deku kivált az ölelésből és most egy Delaware Smashre készült. Gyorsan félreugrottunk, nem is alaptalanul. Több erőt adott bele és így már 50%-al a Kacchanos bábút úgy meglőtte, hogy csak a feje maradt meg, ami felém repült, amit egy rúgással hárítottam.
- Ez szép lövés volt. Ujjad hogy van? – kérdeztem le sem téve a lábam.
- Prímán. – mosolygott Deku.
Van oka a mosolyra. Mirio megjegyezte, hogy eléggé gyorsan tanul. Kicsit irigykedtem. Nekem több idő kellet ahhoz, hogy ilyen magasra fejlődjek.

Most vissza Ragnáékhoz. Az író hazaérve Reiel összebújva aludt pár órát, majd egy kiadós reggeli után felhívta Adamet és átküldte neki az adatokat.
- Szóval az a szerkezet okozza a térelferdülést? – kérdezte.
- Igen. Tudod, mi ez? – érdeklődött Ragna, remélve, hogy ez válasszal tud szolgálni.
- Egy perc. Valahova leírtam…
Adam a mondatát se tudta befejezni, amikor egy harmadik fél, névszerint Kohei beszállt a beszélgetésbe.
- Ragna! Miért ignorálod a hívásomat? – kérdezte a mangaka idegesen.
- Nyugodj már le, Kohei. – morogta az író. – Most keltem csak fel és eddig majdnem elkapott egy tag azért, mert infót akartam szerezni.
- Mi van? Annyira nyámnyila vagy, hogy nem tudsz a saját általad megalkotott karakternek parancsolni? – kérdezte Kohei cinikusan.
- Nagyon vicces vagy, komolyan mondom. Nem tudom mi a rosszabb: Az, hogy nem fogod fel, hogy ellenfelünk ismeretlen dimenzióból származik, vagy az hogy a mai napig nem fogod fel, hogy soha ne kérj bocsánatot a műveddel kapcsolatos negatív visszhangokra?
Ragna a mondata végén a kezébe temette az arcát. Adam kis idő után visszaült a gép elé.
- Megvan. Ez egy spektromolekuláris térgörbítő szerkezet.
- Mi a faszom? – kérdezte Ragna.
- Ez egy olyan szerkezet, ami meghajlítja a molekulákat olyan mértékben, hogy képessé tegyen az utazásra az alternatív dimenziók között. – adta meg a választ Adam, ám ettől egyikük se lett okosabb.
- Beszélj emberi nyelven. Tudod, túl vagyok egy szivatós helyzeten és nem fog az agyam annyira a tudományos blablára.
Adam ekkor papírt húzott elő és elkezdett csillagokat rajzolni.
- Akkor megmutatom így. Képzeljétek el, hogy ezek a csillagok az alternatív univerzumok sokaságát jelenti. Amint ez a szerkezet működésbe lép, lényegében meghajlítja a teret valahogy így.
A tudós összehajtott két csillag között a lapot és átszúrta tollal.
- Így már érthetőbb. – mondta Kohei. Most bezzeg normálisan beszél. – Akkor már csak egy kérdésem van: Melyik alternatív síkból származik ez a szerkezet?
- A mienkből nem, mert tervrajz fázisa után elvetettük. Efféle térugráshoz hatalmas erő kell és abban a dimenzióban való fennmaradás is erőt vesz el a szerkezetből. Viszont, ha jól emlékszek a MHA 1031 elkészített egy prototípust.
Ragna gyorsan felkapta az alternatív dimenziók kalauzlapjának legfrissebb kiadását, amit havi szinten újítanak.
- Itt azt írja, hogy ebben az univerzumban Midoriya Izukunak van egy rejtett Quirkje, ami a nőket elcsábítja akkor, mikor…
- Az a MHA 131, a My Harem Academia világa! – kiáltott fel Kohei. – Mi a 1031-et keressük.
- Azért nem kell üvöltözni, jó? – cseszte le a mangakát Ragna, majd sóhajtás közepette a megfelelő oldalra lapozott.
- Ebben a dimenzióban Midoriya Izuku miután megkapja a sokkoló igazságot, magába roskad. Utána egy hónappal balesetben meghal édesanyja. A temetésnél teszi fel magában a kérdést: Hol volt All Might vagy a többi hős, amikor kellet? Ekkor elkattan az agya és elhatározza, hogy gonosztevő lesz, hogy az emberek szemét felvilágosítsa. Ahogy halad a gonosz úton egyre jobban elkattan az agya. Eddig gyilkosságok, merényletek és gyilkossági kísérletek száradnak a lelkén. Csak ennyit ír.
- Akkor ez lényegében annyit tesz, hogy az ellenfelünk egy alternatív dimenzióból szalajtott Deku, aki a megtestesült ördög? – kérdezte a mangaka.
- Valami ilyesmi. Viszont, nekem mennem kell. Sziasztok. – búcsúzott el Adam és kilépett a beszélgetésből.
- Ez nem jelent jót, akárhogyan nézzük. – sóhajtott fel Ragna.
- Ne panaszkodj, nem csak a te univerzumod van veszélyben! – kiáltotta vissza Kohei.
- Tényleg. Jó, hogy mondod, van egy kérdésem. Te mit tettél eddig az univerzumodért jelen pillanatban? – kérdezte az író felsóhajtva, mégis kíváncsian.
- Mire akarsz kilyukadni? Hogy lusta vagyok? – vágott vissza a mangaka.
- Nem egészen. Miért én vigyem én folyton vásárra a bőröm, mikor te kurvára nem csinálsz semmit? Pedig a te hírnevedet elhozó szériádról van szó. Arról, ami ha befejeződik, a fanok nagyrésze fikázni fog téged vagy követelni a folytatást.
- HOGY MERÉSZELSZ ENGEM BÍRÁLNI?! – kiabálta Kohei teljes dühvel. – Nekem egy olyan senkiházi ne okoskodjon, aki még azt se értékeli, hogy a saját nyelvén hallgathatja a művemet, ami a legjobb shounennek lett kikiáltva immár két alkalommal! Te csak egy senkiházi léhűtő vagy, aki az én lábamon tapos.
Ragna lehunyta a szemét.
- Akkor összegzem. Ahhoz képest, hogy engem nevezel mindennek, csak nem szépnek és jónak semmit nem tettél eddig a problémánk megoldására. Viszont én olyan miatt kerültem életveszélyes helyzetbe egy bizonyíték miatt, aki egyetlen eredeti ötletet sem tudott kitalálni és csak annak köszönheti sikerét, hogy a túlhypeolt szemete egy kiváló stúdióhoz került és nem a Pierotthoz, aki elbaszta a Black Clovert. Nem érdekel, hogy a fanok seggét nyalod és már egy halálos fenyegetéstől összekuláztad magad.
- Kussolj…
- TE KUSSOLJ, TE HÁLÁTLAN FASZ! Innentől nem segítek neked! Viszlát, amikor összeomlanak a dimenziók, óh hatalmas alkotó isten!
Ragna idegből lebaszta a Skypeot és ki is kapcsolta, majd kezébe temetve az arcát sírni kezdett. Miért vele történik az ilyesmi? Tényleg önszántából, félteéve az érzéseit segít, de csak szart kap az arcába. Emiatt van egyedül, mégha mindenki körbeveszi. Nem akar újabb csalódást. Ekkor viszont váratlan dolog történt. Rei bejött és magához húzva simogatni kezdte az írót. Viszonoznia kell azt, amit akkor kapott, amikor végső kétségbeesésében hozzá fordult. Ragna, teljesen hozzábújt a nőhöz és kisírta a dühét és a keserűségét.

Dabi napokon keresztül figyelte gyanúsan az idegent. Nem értett néhány dolgot. Először, mi ez a szerkezet? Elmondta a tag, hogy mire jó, de az eléggé félbetört válasz volt, mintha nem fedte volna a teljes valóságot. Másodszor meg a tény, hogy arra kérte meg Tomurát, Himikot és őt, hogy óvják az eszközt, viszont a mai napon egyetlen társaság se jött, mert az előző két verőember banda mind darabokban végezte. Tomura nem zavartatta magát és Dabi hiába próbálta a fejét tömni józan érvekkel, mint a falra hányt borsó annyit értek. Ideje volt a saját kezébe venni a dolgokat. Himiko is támogatta őt, mert neki se tetszett a dolog. Viszont, először valami ártatlan kérdéssel kellet nyitni. Odamentek a maszkos idegenhez.
- Beszélgethetnénk? – kérdezte Dabi. A tag valószínű, hogy törökülésben aludt el, mert fél perc kellet neki, hogy feléjük fordítsa a tekintetét. Csak bólintott.
- Mit gondolsz Stainről? – kérdezte mosolyogva és a falnak dőlve Stain.
- Stainről? Ő az igazi definíciója a félreértett hősnek. Mindvégig igaza volt és nézetei teljesen megérthetőek és követhetőek. – jelentette ki a maszkos idegen olyan hangon, mintha szerelmes lenne belé. – Tanaival embereket váltott meg és indítottak egy olyan útra, akik hamarosan nagyobb volumenben fogják végrehajtani azt, amit a Hős Gyilkos elkezdett.
Himiko felsikkantott. Talált egy hozzá hasonló nézetű embert. Dabi is elégedett volt. Ám, a maszkos nem végzett.
- Ezt mondjátok ti, ködös elméjű fanok. Nekem viszont már a véleményen.
Ekkor a kettős hirtelen ránézett az alakra.
- Parancsolsz? – kérdezte Himiko.
- Stain egy senkiházi, harmadrangú, lelki roncs, aki csak a vérfürdőnek élt. Erkölcsös gonosz a seggemen lévő pattanás. Tegyétek fel magatokban a kérdést, hogyha tényleg követte a saját elveit, miért csonkította meg Ingeniumot, miért akarta megölni Nativeot, a fiatal Tenya Iidát, Midoriya Izukut és Todoroki Shotot? Hány olyan áldozata volt annak a féregnek, akik mindvégig az ő elvei szerint igaz hősök voltak? Világos, hogy ti sem vagytok másabbak.
Ekkor Himiko azonnal meg akarta dobni ellenfelét egy késsel, ám az lazán félrehajolt és úgy folytatta beszédét. A lány remegett a dühtől.
- Vegyünk egy lányt, akinek tökéletes családja volt és imádták őt. Még a nővére is elfogadta sorsát, hogy a kishúga elnyomja, mint egy hamvadó cigarettát. Ám az a kishúg találkozik Stainnel, akivel elég volt öt perc beszélgetés, hogy mindent eldobjon maga körül és egy primitív ösztönlénnyé alakuljon. Eltaláltam, Himiko Toga?
Ekkor a nő egy másik kést vett ellő, hogy elvágja az idegen torkát, ám az elkapta a kezét és csípődobással átdobta a francba, amitől földet fogott. Megcsavarta kezét és egy magánál hordott bilinccsel ártalmatlanította.
- Rád még visszatérek, Himiko. – súgta az idegen és felállva Dabira nézett, aki már csak az épület miatt nem mert lángokat bevetni.
- És akkor itt vagy te, Dabi. Ahhoz képest, hogy mennyire azt vallod, hogy nem vagy az apád, szinte úgy viselkedsz, mint ő. Nem zavart az soha téged, hogy anyádat kínozza? Vagy, hogy a testvéreid közül Fuyumit megerőszakolta, mikor az volt 15 éves lett, kvázi egy bizarr szülinapi ajándék gyanánt? De lehet azt is említeni, hogy Shotot olyan edzésben részesítette, amiből örök nyomorékként is végezte? Ha Stain nem, akkor miért nem te végezted ki, ha annyira ragaszkodtál szánalmas elveihez?
Dabi lesokkolódott, mire az idegen felkacagott.
- Honnan tudsz minderről?! – kérdezte kiakadva Dabi, ám válasz helyett, csak a monológ folytatását kapta.
- Nem esett messze az alma a fájától, nem igaz, Toya Todoroki?
Ekkor Dabi egyetlen ütést mért ellenfele arcára, amitől a maszk megrepedt.
- Hogy ezeket honnan tudom? Szimpla a válaszom. Az én univerzumomban ti mindannyian a kezem által végeztétek! Élő példái vagytok az elpazarolt emberi húsra és vérre!
A maszk fele leesett és már abból kitalálta a kettős, hogy ki az. A sokkal átitatott döbbenet az arcukon minden elárult. Midoriya Izuku volt az.

Vacsoránál hagytuk abba a tréninget. Most is hárman csinálták a kaját, ami Katsudon volt.
- Ez nagyon finom. – jegyezte meg Deku az első falat után.
- Még szép, hogy finom. – jegyezte meg Kacchan büszkén. – Én csináltam.
- Ez lenyűgöző. – ismerte el Deku. – Bezzeg a mi Kacchanunk ilyet nem tud, csak bosszút forralni.
Elnevettem magam.
- De ő jobban járt a páros vizsgán a második évadbéli páros küzdelmére, mint a mienk. – jelenette ki Tsuyu.
- Itt hogy járt? – kérdezte Deku.
Ekkor már egyesekből kitört a röhögés. Tudtam magamon uralkodni, így meg is adtam a választ.
- All Might véletlenül vagy szándékosan a dióit találta el, ami meg is reccsent nem is kicsit.
Deku felnevetett jó hangosan, mire Bakugo szó szerint majdnem felrobbant. Ekkor jött be Ragna és Rei.
- Nocsak, nosztalgiázás? – kérdezte az író.
- Ő kicsoda? – kérdezte Deku.
- Bocsánat a bunkóságomért. – szabadkozott Ragna és odament a sráchoz. – Ragna a becenevem.
- Örülök neki, hogy ennyire közvetlen az alkotótok. Kohei nem volt ilyen velünk sose. – mondta Deku kézfogás közben.
- Amúgy, mi szél hozott titeket ide? – kérdeztem.
- Fél óra múlva várom a hármatokat egy kis beszélgetésre.
Az író mondata végén Dekura, Ochakora és rám mutatott. Bólintottunk. Ahogy kérte, egy kis terembe invitált minket.
- Ahogy láthattátok, elég nagy gázban vagyunk, amit mindenképp meg kell akadályozni.
- Már bocsánat, de ki vagy te? – kérdezte Deku.
- Bocsánat a bunkóságomért. – nevette el magát kicsit az író. – Csáky Csaba a nevem, de szólíts Ragnának.
- Midoriya Izuku. Jól vagy? – mondta és nyújtotta a kezét.
- Fogjuk rá, bár ebben a pillanatban nem számít. – mondta az író és viszonozta a kézfogást.
- És amiatt a gáz miatt van ebben a dimenzióban? – kérdeztem.
- Igen. Ha jól számolom, két nap múlva össze fog a két dimenzió omlani. – mondta az író.
- És nincs rá megoldás? – kérdezte Ochako.
- Van. Aki okozta azt ártalmatlanítani kell és az eszközét lekapcsolni. Amint az lekapcsolódik, elkezdődik a regenerációs folyamat. Viszont, ha nem sikerül…
- Akkor vége mindennek és mindenkinek. – mondtam döbbenten. – Akkor nem tökölhetünk sokat. Induljunk. Kérünk fél órát és készen állunk.

A maszk Midoriya Izukut takarta. Vagy mégsem? Tekintete a tömény őrületet mutatta, arcán pedig széles mosoly terült, mintha önkéntesen vágta volna fel száját. Fél pillanat, ennyi elég volt, hogy Himiko a kilőhető tűit ellenfelébe vágja. Ám, ez nem sikerült, mert időben kitért a támadás elől és az egyik ilyen tűvel végződő csövet elkapva a lány háta mögött termett és azzal fonta be a nyakát és kezdte el fojtogatni. Himiko próbált levegő után kapkodni és meg is fulladt volna, ha Tomura nem rúgja meg a gonosz Midoriya arcát. Ez viszont csak arra volt jó, hogy a figyelem a Gonosz Szövetség vezetőjére tévedt rá.
- Hát becsatlakoztál, ó hatalmas örökös? – kérdezte látszat meglepődéssel párosítva.
- Nem hagyom, hogy az embereimet megöld. Tűnj el innét vagy szétrohasztalak. – fenyegette meg Tomura a gonosz Midoriyát.
- Micsoda fenyegetés egy olyan embertől, aki egész életében vinnyogott szánalmas és üres életéről, közben semmit nem csinált. Te még annál a kettőnél is szánalmasabb és gyengébb véglény vagy…
Mondatát Dabi kék lángjai szakították félbe, ami elől kitért. Hogyan csinálhatta? Hiszen nem is rá figyelt. Mindannyiuk szeme elől eltűnt. Egyszercsak Dabi észrevette ellenfelüket.
- Mögötted! – kiáltotta, ám semmire nem ment vele, mert mire Tomura felfogta a lényeget, addigra mindkét keze el volt törve. Felüvöltött fájdalmában. Ekkor láthatták, hogy a gonosz Midoriyának mindkét keze mechanikus és a szintetikus műbőr lefoszlott róla.
- Jólesett még egyszer visszaadnom a kölcsönt. Te voltál az egyetlenegy, aki meg is tudott sebezni. Igaz, akkor figyelmetlen voltam. – mondta áhítattal a gonosz Midoriya. – A lényeg, hogy eltört kezekkel még a seggedet se tudod kitörölni, nemhogy rohasztani. – nevetett fel eszelőse a monológja végén. Himiko újabb ellentámadást akart végrehajtani, ám ez csak ahhoz eredményezett, hogy a gonosz Midoriya gyomortájékon csapta meg az öklével. Dabi immár rettegett, mégha ez nem látszott. Most mit tegyen?

Öt perc múlva készen álltunk, ám a bejáratnál komplikációk fogadtak minket. Rakás, vörös aurában úszó ismeretlen alakok küzdöttek Reiel és Todorokival. Az utca teljes hosszában jöttek százával.
- Ezek hasadéklények! – kiáltotta Ragna. – Az összeomlás egyik mellékterméke. Gyengék, de annyian vannak, hogy félelmetes erőt képviselnek.
- Utat vágunk köztük! – kiáltotta Todoroki, majd felemelte mindkét karját. – Fejre vigyázni!
Először a srác a jeget használta. Az szó szerint áthasította a teljes utcát. Ekkor hatalmas lángörvényt lőtt ki, ami a jéggel érintkezve hatalmas robbanást eredményezett.
- Persze. Elfelejtettem, hogy Todoroki jege nem vízpára, hanem nitrogén. – mosolygott Ragna.
- Még jó, hogy ennek nem háttal álltam, mint a múltkor. – jegyeztem meg mosolyogva.
- Induljatok! – kiáltotta Rei. – Majd fedezünk!
Több se kellet és rohantunk a kikötő felé Ragna vezényletével, elvégre ő tudta, hogy merre kell menni. A hasadéklények folyamatosan jöttek egy idő után. Rei jégből formált kardjaival, Ochako meg a Zéró Gravitációval kevert Hokuto Shinkennel tizedelte őket.
- Nem tudtam, hogy az itteni Ochako ennyire erős. – jegyezte meg elismerve Deku.
- És még csak töredéket láttál belőle. – reagáltam rá mosolyogva. Mire megérkeztünk a kikötőhöz, láttuk, hogy a szar benne van ám a palacsintába. Az idegen a nyakánál fogva emelte fel Dabit és készült volna a kivégző csapásra. Deku azonnal húsz százalékra kapcsolt és támadt.
- Detroiti Zúzda! – kiáltott fel és megcsapta ellenfele arcát oldalról.
- Szép találat, de legközelebb állapodj meg a Smashnél, jó? – kérdeztem nevetve. Amikor ellenfelünk felemelkedett, akkor fagyott arcomra a mosoly. Megláttuk a gonosz Midoriyát, amint szembenézve velünk masszírozta állkapcsát.
- Nocsak. Újfent figyelmetlen voltam. – morogta. – Éljetek a pillanatnak, de ez nem fog sokáig tartani.

- Ez hihetetlen! Te is én egyek vagyunk? – kérdezte Deku döbbenten.
- Nem egészen. Ez a tekintet és aura nem egyezik. Tiszta gonoszságot érzékelek belőle. – mondtam, miközben az agyamba próbáltam egy taktikát összerakni. A gonosz énünk felnevetett.
- Végre, valahára! Igazi kihívás elé nézhetek. Titeket figyeltelek heteken keresztül. A Sport Fesztivál és minden más, ami megörökítésre került valamilyen formában kitűnő információkat nyújtottak a számomra. Az a három senkiházi féreg szinte még bemelegítésnek is kevés.
- Ennyire nagy a szád? Tudd, nem minden puskaporunkat lőttük el és van még meglepetés a tarsolyunkban. – mondtam magabiztosan, mégha ez üres blöff volt a részemről. Deku tudott edzeni, viszont, én semmi újjal nem rukkoltam elő. Ellenfelünk elmosolyodott és elővett egy katonai kést.
- Már szinte várom, mik azok az adu ászok! És csak hogy szóljak egy vitális dologról: Addig nem tudjátok leállítani a folyamatot, amíg le nem győztök.
Ennyit a tervemről. Ideje volt harcolni. Mindketten támadtuk a gonosz Midoriyát, ám az minden csapást hajszálpontosan kikerült. Az ellentámadásai folyton Deku valamelyik gyenge pontját célozta, amit én hárítottam, de visszacsapni nem tudtam. Ez ment tíz percig. Ekkor Deku ugyanis hátrább ugrott és egy Delaware Smashre készült. Ekkor úgy tettem, mintha egy végső ütésre készülnék, ám a bevetés előtt oldalra ugrottam és így lőtt Deku, ami ellenfelünket telibe találta, ami láthatólag meg is sebezte. Ám, ez csak illúzió volt, mert a technika a kezét találta el.
- Nem rossz. Szép csapatmunka, el kell ismernem. Ám, ez ide kevés lesz. – nevette el magát a gonosz énünk. – Ha ez a nagy adu ász, akkor ti is All Might mellé kerültök.
Valóban, te mocsok? Akkor ideje volt nekünk is komolyabban támadnunk. Ránéztem társamra, aki készült bevinni egy másik technikát. Akkor ideje lefoglalnom a kezeit. Elkezdtem ütéssorozatokkal támadni a gonosz Deku meridián pontjait. Tudtam, hogy mindegyiket hárítani fogja, viszont ha megadom a kellő időt, akkor fel tud menni negyven százalékra, akkor már komolyabb sebet tud rajta ejteni. Viszont, az egyik ütésem után éles fájdalom hasított a kezembe. A kése tövig benne volt a hajlatomban, amiből fröccskölt a vér. Ekkor hallottam a kiáltást Dekutól.
- Manchester Smash!
Az üvöltés után egy hatalmas rúgás csattant a gonosz énünk koponyáján. Gyorsan kivettem a kést és megütöttem a gyógyításhoz szükséges pontokat, aminek hála szépen befort a seb. Noha nyoma nem volt, de a vérveszteséget éreztem magamon. Szédültem és lábra alig tudtam állni. Az ellenfelünk is megszenvedte a találatot, amit Deku rámért.
- Szép volt. – mondtam és ismét harci állásba vágtam magam.
- Köszi. Jól vagy? – kérdezte aggódva Deku.
- Igen. Ne aggódj, vesztettem már ennyi vért.
Ez kamu volt, de ha pánikba esik, akkor neki annyi. A gonosz Deku még mindig nem mozdult. Ideje volt kikapcsolni a gépet. Ám két lépést se tettünk, mire ellenfelünk elénkugrott.
- Azt hittétek, ennyi elintézett. Van egy rossz hírem a számotokra.
Folytatás helyett megkocogtatta a koponyáját, ami fémesen koppant.
- Karbonádium szálas cucc. Nem fogjátok olyan könnyen betörni.

Mondata végén elnevette magát. Ideje volt bevetnem az utolsó ütőkártyámat. Szerencsére, Deku szóval akarta tartani.
- Miért csinálod ezt? Emberek millióit ölöd meg azzal, amit teszel! – kiáltotta, mire Deku felnevetett.
- Mintha ti jobbak lennétek. Áltatjátok a népet, hogy ti mindig megmentitek őket és elfogadóak vagytok. Holott csak magatokat áltatjátok. Mond csak, mennyi segítségért kiáltó embertől fordultatok el? Mennyi ember szenvedte meg tetteitek utóhatását? Vagy erről egyetlen hős sem beszél?
- HALLGASS! Mi mindig megteszünk mindent az ártatlanok megmentéséért! Te meg csak nyivákolsz és megpróbálod világfájdalmadat mindenkire rávetíteni!
- Valóban? Pedig ha tudnád, hogy miket tettem pár év leforgása alatt, nem lenne ilyen nagy a szád. Felrobbantottam a U.A.-t, az összes osztálytársatokkal végeztem és mindennek a tetejébe, All Mighttal is végeztem. És ha megkaparintom az energiátokat, akkor nektek is befellegzett, ahogy az egész univerzumnak.
Ekkor megálltam a támadás előkészítésével. Olyan dühroham árasztotta el a testem, amit eddig soha nem éreztem. Miszlikbe akartam aprítani ezt a mocskot. Elindultam felé és megszólaltam. Hangomból érezhető volt, hogy számára itt a vég.
- Te átkozott lelketlen féreg. Ideje olyan álomra hajtanod a fejed, amiből soha nem ébredsz fel.
Ismét közelharc feszült ki köztem és a gonosz énünk között. Hiába védi folyton az ütéseimet, előbb vagy utóbb hibázni fog. Hirtelen elütöttem mindkét kezét és száz csapást mértem az összes meridián pontjára, a szokásos „ATATATATATA!” kiáltással párosítva. Mire végeztem az utolsó csapással, az berepült a dokképületbe.
- Hokuton: Hyakuretsu Ken! – kiáltottam.
Ellenfelem felkelt a földről.
- Nyomorult féreg, most megkapod a magadét. – nyögte és elindult felém, ám én rámutattam.
- Omaewa mou shindeiru. – jelentettem ki érzéketlenül, ám azonnal összerogytam a fájdalomtól, Számtalan tű volt karom hajlataiban. A gonosz Deku felnevetett.
- Vártam a technikádra és bőven felkészültem. A felsőtestemen hasonló fémből készült, mint a koponyám. A Hokuto Shinken azon szintje, amit képviselsz, nem hatol át.
Ekkor jöttem rá. Ellenfelünk mindent előre kiszámolt, mindenre felkészült volt már az elejétől kezdve. Már csak a menekülés maradt. Egy napunk van már rá, hogy kieszeljünk valami mást. Szólni akartam Dekunak, ám az lefagyott félelmében. A gonosz Deku elégedetten visszaindult a gömbjéhez.
- Vesztettetek. Ám, mivel ti szórakoztatóbbak voltak, mint ez a három vesztes majom, akik nagy gonosznak hívják magukat, elengedlek titeket. Ajánlom, hogy töltsétek utolsó napotokat, hogy nem lesz másnap mire felkelni. Jah és nyugodtan imádkozhattok istenetekhez. Bár, előre elmondom: Nem fogom meghallgatni.
Ekkor az első csoda a semmiből ért minket. Ragna szólalt meg.
- Van egy hírem a számodra, mocsok! Kimaradsz a folytatásból!

Nem egyedül jött. Rei is vele tartott. A gonosz Deku felállt.
- Elég nehezen akartok megszűnni. Na, mindegy. Akárcsak Kacchan anyja, mindenkit elfogadok.
Még jó, hogy nincs itt a megnevezett, különben cafatokra cincálná. Ragna az egyik kezével a levegőbe nyúlt. A semmiből egy kard termett a kezei előtt.
- Nocsak, a Swords of Five Element? Már most érdekesebb az egész, mint  az eddigi alkotók, akiket nyársra tűztem.
Az író nem figyelt egyenlőre a gonoszra. Rei felé intézett pár szót.
- Életem legnehezebb csatája előtt állok, amibe akár meg is hallhatok. Viszont, jobb, ha tudod, hogy mindennél jobban szeretlek. Bizonyítottad, hogy meg tudod azt adni, amire nekem mindig is szükségem volt.
Rei erre elpirult.
- Én is szeretlek. Ígérem, hogy amint ennek vége lesz és győzünk, akkor veled leszek mindörökké.
Mondata végén megcsókolta Ragnát. Gonosz Deku megvárta, míg befejezik és csak azután szólalt meg.
- Mondanám, hogy nem a legalkalmasabb a pillanat a szerelmi vallomásra, de hazudnék akkor. Hamarosan összedől ez a szánalmas világ és vele együtt pusztultok.
Az író, miután kivált az ölelésből, elindult ellenfele felé és megforgatta kardját. Abból érezhető volt az elemek zúgása.
- Most lett elegem belőled és a mocskos, lélektelen húzásodból! Van fogalmad arról, hogyha összeomlik a fődimenzió, akkor te is meghalsz?
- Én már legbelül halott vagyok régóta. De most hadd kérdezzek: Miért harcolsz egy olyan dimenzióért, ami olyan, akár a bakelit, ami újra és újra forog, a számok szinte mindig ugyanúgy csengenek, mint más lemezeké, csak hamisabban? Miért harcolsz egy olyan igénytelen, ócska, vacak világért, amit talán utálsz is legbelül?
Ekkor Ragna mosolyogva szólalt meg, miközben a kardja folyamatosan vibráló fényt adott ki magából.
- Talán utálom, talán szeretem, amit Kohei művel, de nem fogom másoktól elvenni az élvezetet. Ha valaki ebben látja meg számítását, vagy a művemben, akkor foggal-körömmel küzdök azért, hogy megmaradjon. Soha nem fogod ezt megérteni, ezt már tekintetből látom. Te csak a harcból és a vérontásból ismersz. Most megkapod mindkettőt.
Ekkor nekirontott ellenfelének és egy hatalmas, ugrással intézett vágást intézett ellenfele felé. Az lazán kivédte a karjával, ám ekkor a kardból villámok pattantak elő, amik a mechanikus kart elkezdte széttörni. Gonosz Deku azonnal oldalra lökte a fegyvert és a késével akarta megsebezni az írót. Ám, az a lendülettől bukfencezett párat és felállt, majd suhintott egyet, ami hatalmas léghullámmal járt. Ellenfele védte magát, ám hagyott rajta nyomot, mert a karokon egy hosszú karcolásnyom ékeskedett.
- Végre, valahára! Ez tényleg kihívás a számomra. A két Midoriya nem nyújtott annyi élvezetet, mint te! Mutasd meg, mi van még abban a kardban! – üvöltötte elégedetten és rögtön támadott. Addig Deku hozzámsietve kezdte kiszedni a tűket a karomból.
- Ki tudjuk az eszközt kapcsolni, amíg le van foglalva? – kérdezte aggódva.
- Igen, de tedd meg nélkülem. Én most csak hátráltatnálak. – nyögtem ki a fogaim között. Pokolian fájt már a mozgatás is. Addig a Gonosz Deku le akarta vágni Ragna fejét, ám újra buktába szaladt. A pengéjéből hatalmas mennyiségű víz mosta el, majd egy ismételt elemváltással a földből tüskék törtek fel. Majdnem elintézték volna, ám még időben félreugrott. Az író folyton váltogatta az elemeket teljesen véletlenszerűen és úgy lőtte ki kardjából a technikáit, ami sajnos a gonosz Dekun csak kisebb sérüléseket ejtett.
- Nagyon jól forgatod a fegyvert, de látom rajtad, hogy fáradsz. Nagy kár, hogy az a vacak úgy szívja az energiádat, mint Snoop Dog a 420-at. Szóval, eddig bírtad szuflával, eltaláltam?
Ragna nem válaszolt, hanem maga elé tartotta a kardot. Az elemek úgy kavarogtak, mintha egy tornádó készülne elszabadulni. Ez fél percig tarott, amit az ellenfele kivárt. Szerette a legerősebb támadást megtörni, mert ezzel egyidőben ellenfele is darabokra törik legbelül. Talán, most hibát vét?
- Fuh-Rin-Ka-Zan! – kiáltott Ragna, majd egy újabb rohammal akarta hosszában elvágni a Gonosz Dekut. Az kézzel fogta meg a támadást, amit már nehezebben védett, mint az előzőeket. Sikerült a kard energiáját elnyelnie, ám ezzel egyidőben lerobbantak a karjai szó szerint. Az írónak viszont ez a támadás elvette minden erejét és állni is alig tudott. Deku kapott az alkalmon és egy újabb Detroit Smasshel akart pontot tenni a csata végére. Ám, az egyik ököl önmagától felemelkedett és teli erőből hasbavágta a támadót, aki legalább öt métert repült hátra. Deku a landolás után vért hányt.
- Micsoda balszerencse! Már nincs annyi erőd, hogy megtámadj. – mondta hatalmas csalodással a hangjában Gonosz Deku, miközben kivárta, hogy a karjai visszacsatlakozzanak. – De ne légy szomorú. Elmondok egy jó hírt is, ami felvidíthat. Amióta itt vagyok ebben a nyamvadt dimenzióban, te okoztad a legtöbb kárt bennem.
Ekkor Ragna felnevetett. Én megpróbáltam Dekunak segíteni, ám a kezemet alig bírtam mozdítani. Ekkor valaki megérintett és minden fájdalom elmúlt.
- Mi olyan mulatságos? – kérdezte Gonosz Deku mosolyogva.
- Van még egy ütőkártyám. – súgta halkan az író és letépte bal karján a polóját. A bőrén egy tetoválás volt, aminek közepén egy vörös pont állt.
- Csak nem…
- De, az! Egy speciális parancs, ami ezt a dimenziót teljesen megfagyasztja, veled együtt. A dimenzió hasadás végleg elmúlik és az eredeti univerzum is megmenekül. A további jó hír, hogy te itt rekedsz, örökre és nem törheted szét a többi dimenziót.
Ránéztem a gyógyítómra, aki az eredeti Dekut is felgyógyította, pusztán egyetlen érintéssel. Maszkot viselt, hosszú, fekete haja volt és földig érő kabátjában egy pisztoly pihent. Egyetlen szót sem szólt a segítésünk után, hanem figyelte Ragnát. Gonosz Deku csodálkozása nevetésbe torkollott, majd megszólalt.
- Remélem, hogy tisztában vagy a kockázattal és mellékhatásokkal, mert nincs itt se a kezelőorvosod, se a gyógyszerészed, akit megkérdezz. Amennyiben így teszel, soha többé nem írhatsz egyetlen sort sem a történetedről. Se a wattpadon, se a saját blogodon. Jól átgondoltad ezt?
- Igen. Mindig is ez volt a legnagyobb jó tulajdonságaim egyike. Az önzetlenség. Ha mások javát szolgálja az áldozatom, akkor legyen úgy. És most… Koheiért, a rajongókért teszem meg.
Ragna szavai ugyan biztosnak hatottak, ám jobb keze remegett, ami a gomb felett volt. Ekkor az idegen megindult az író felé, aki kínzásnak érezte a tettét. Mikor összeszedte minden bátorságát, hogy lenyomja, az idegen megfogta a csuklóját. Ekkor szólalt meg nyugodt hangon.
- Elég lesz. Sokat megtettél azért, hogy a munkásságom megmeneküljön. Most rajtam, Kohei Horikoshin múlik az egész világ.

A gonosz Deku hatalmas mosollyal nézte a két alkotót.
- Én meg már azt hittem, nem fogod elődugni gyáva pofád. Eddig számtalan világot kebeleztem be, hogy idáig eljussak. Mond csak, miért most szállsz velem szembe? Talán az univerzumod miatt? Vagy csak rájöttél, hogy nincs erőd ahhoz, hogy legyőzz?
- Tévedsz. Tény, hogy Ragna munkásságát sem szívlelem, de ő azért egy kicsit nagyobb hal, mint azok a kisebb alkotók, akiket eddig elpusztítottál. Ha a Vigilanteshoz nyúltál volna, automatikusan kitöröltelek volna.
- Akkor röviden és tömören szarsz a saját fanjaidra, amíg a seggükön maradnak, és nem sejtik, hogy mennyire gyenge vagy? – kérdezte Gonosz Deku nevetéssel.
- Te vagy az, nem én. Az összes általad elpusztított világ mind alacsony kategóriájú volt és azonnal pótolva lett általam. Ez csak azt jelenti, hogy nem mertél komolyabb lépéseket csinálni, mert tudod legbelül, hogy nem vagy képes felülkerekedni más, nagyobb kaliberű alkotón.
Ekkor láthattam a gonosz énemen, hogy dühös lesz. Deku közbe akart lépni, mire én elétartottam a kezem.
- Hagyjad. Ennek már úgyis vége van. – mondtam határozottan.
- Fogjátok be! Méghogy én félek?! SOHA! – kiabálta a Gonosz Deku összevissza lóbálba kezét, ezzel elárulva valós érzelmeit. Kohei levette maszkját, ami egy jóképű férfit takart.
- Nem kell tagadnod, természetes dolog az embernél. – mosolyodott el a mangaka, ami totál természetellenesnek hatott a szélesség miatt. – Meg is mutatom, hogy mi az oka.
Kohei elkezdte magába lélegezni az orrán keresztül a levegőt. A haja szőkévé alakult és a teste megvastagodni. Ez egy percig tartott, aminek a végén immár egy kigyúrtabb és veszedelmesebb formát vett fel a mangaka.
- Nem lehet, hogy a legenda igaz… Ez a Might of the Creation? – kérdezte Gonosz Deku döbbenten.
- Inkább hívom Szuper Csillagharcosnak, de a lényeg, hogy aláírtad a halálos szerződésedet. – jelentette ki Ragna mosollyal, majd felkapta a kardot. Ám, Kohei azonnal támadt, nem törődve semmivel. Gonosz Deku megpróbálta visszaütni, ám nem volt gyorsabb Koheinél, aki ököllel vágta gyomorba. Ám, nem itt állt meg a támadása, elkapta ellenfele karját és egyetlen mozdulattal tépte ki, majd taposta el középtájékon, ami felzizegett.
- Menj a pokolba, mocsok… - nyögte Deku, majd a megmaradt kezével letörölte a hideg verejtéket homlokáról. – Kitaláltad, hogy mi a gyengéje a karomnak. De nem győztél le.
- Nem látod még mindig, hogy vesztettél. Most figyelmeztetlek utoljára: Takarodj a dimenzióból vagy végleg megöllek.
Kohei kijelentése hideg és félelemgerjesztő volt bárminemű támadásánál. Ám, a Gonosz Deku nem adta fel. Kivette katonai kését és nyakon próbálta szúrni a mangakát, ám a penge letört. Ekkor Kohei letépte a másik karját és a levegőbe dobva semmisítette meg. Ekkor már mindenki látta, hogy vége a dalnak és a győzelem immár biztos volt. Gonosz Deku letérdelt a földre. Csak zihált. Kohei elővette a kabátjában rejlő stukkert.
- Ne csináld! Már vége! – mondta Ragna és kettejük közé állsz.
- Szórakozol velem? Láttad, hogy milyen eszelős féreg. Ha életben hagyjuk, akkor újra az első kockán leszünk. – hitetlenkedett a mangaka, ám az író válaszolt.
- Ezt mutatod példának Deku felé? Hogy ölje meg a gonoszt? Javíts ki, ha tévednék, de egy hős soha nem öl tudatosan.
- Engem te ne oktass ki. – sziszegte mérgesen Kohei és kibiztosította a pisztolyt. – Ha kell, téged megölve teszem hidegre azt a mocskot. Rég megérdemli a halált!
Ekkor én és Deku is Kohei elé állt.
- Ha megölöd Ragnát, akkor minket is meg kell ölnöd. – mondta határozottan Deku.
- Elég lesz száműzni egy üres dimenzióba, ahol csak egy lakatlan sziget van. Ott aztán elmélkedhet hol rontott el mindent.
Kohei remegett a dühtől, de leengedte a fegyvert. Két kezével kört formált a Gonosz Deku mögött. Ragna odament a Gonosz Dekuhoz és két kezét rátetette a csonkokra. Mire elemelte, új karok jelentek meg, de ezek hús-vér végtagok voltak.
- És most leszel szíves leállítani a gömböt és eltávozni innét a kapun keresztül? Amennyiben megteszed, megkíméljük az életed.
Ezt az ultimátumot Deku nyögte ki. A gonosz felállt és a gömbjéhez ment, majd kikapcsolta. Honnan tudtuk? Mert az hatalmas fénnyel elkezdte kiadni magából az energiát. Most az egyszer láttuk, hogy most az egyszer tisztán játszott. Ekezután a portálhoz ment, ám azelőtt megállt.
- Nehogy abban a hitben ringassátok magatokat, hogy újra láttok! Hamarosan visszatérek és akkor nem lesz kegyelem.
- Persze, persze. – intett Kohei türelmetlenül. A gonosz Deku átment a kapunk, mire az bezárúlt.
- Csak egy kérdés: Hová teleportáltad? – kérdezte Ragna.
- Elmondom, hova nem: Biztonságba. – mosolyodott el a mangaka. Én és Deku felnevettünk, részben a poén miatt, részben a megkönnyebbüléstől. Vége a rémálomnak.

1 héttel később.
Kohei és Ragna a központnál álltak. A kapu a Boku no Hero Academiába már lassan készen volt és a dimenziók is helyreálltak. Én és Deku is megérkeztünk. Nagyon jól össze tudtam barátkozni az eredeti főhőssel, mégha ez elején döcögős is volt. Láthatólag, a mangaka és az író is összehaverkodott.
- Figyelj. Bocsánatot szeretnék kérni azért, amiért ennyire görény voltam veled szemben. Te tényleg nem a pályámat akarod megcélozni és csak hobbiból csinálod az írást.
- Semmi baj. Különben meg: Ki akar dolgozni a Weekly Shonen Jumpnak? Azok az editorok kiakasztanának, ráadásképp, Mangi sem lenne az asszisztensem, lévén gyűlöli azt a magazint és egyben engem is megutálna.
- Elhiszem. Nekem se jóbarátaim azok a férgek. Gyakan hajnal kettőkor hívnak, mikor alszok.
Mindketten elnevették magukat, végül az író szólalt meg.
- Kész is a kapu, ahogy látom. Lassan mehettek.
- Igaz. Nemsoká kezdődik a negyedik évad. Azért remélem, hogy néhányszor átjöhetünk hozzátok.
- Persze, bármikor. – mondta Ragna és kezét nyújtotta a mangaka felé, aki lazán belecsapott.
Deku időközben hozzám fordult.
- Örültem, hogy itt lehettem. Remélem, hogy jól fog alakulni a sorsotok.
- Én is ugyanezt remélem. Majd valamikor ütközünk és elmehetnénk valamerre. – mondtam és átöleltem.
Miután elbúcsúztunk egymástól, Deku átment a kapun Koheiel együtt. Miután az anyagtalan massza elnyelte őket, Ragnához fordultam.
- Ennek is vége van. És még megbarátkoztál Koheiel is.
- Erre ne vegyél mérget. – nevette el magát az író. – Egy hét és ugyanúgy fogjuk egymást utálni. Csak kevesebb káromkodással. Menj haza. Fogadok, hogy Ochako epekedve vár téged kellemes időtöltésre.
- Meghiszem azt. – mondtam mosolyogva. – Valószínű, hogy most a Warcraft 3: Reforgedal játszik, amit még a hét elején vett meg.
- Rosszul mondod a címét. a pontos címe: Warcraft 3: Refunded. – tájékoztatott az író, mire felröhögtem.

Végül az útjaink elváltak. Ragna félúton se járhatott, mikor Rei hátulról átölelte.
- Szia, drága Rei.
Az író megfordult és átölelte. A nő szó nélkül lesmárolta, amit az író viszonzott.
- Merre megyünk? – kérdezte Rei.
- Van a közelbe egy nagyon jó étterem. Ha neked megfelel, akkor elmehetünk arra.
- Rendben. Szeretlek.
Ragna elpirulva, Reihez bújva indult el. Ideje volt végre kikapcsolódni.