Alto addig volt tudatánál, amíg Obsidiant üldözte. Ekkor mintha kizuhant volna a valóságból és a mély sötétségben találta volna magát. Egy oldalon látta, hogy mi folyik kívülről. Ekkor egy másik alak is feltűnt. Hasonlóan női démon, akárcsak Vermeil, de a szépsége nem takarta el gonoszságot árasztó szemeit és groteszkül elégedett vigyorát.
- Szóval te vagy Odio.
- Nagyon okos meglátás, Alto… vagy inkább Alfa – 17 – Omega. Noha tudok arról, hogy selejtnek tartanak, én abszolút tökéletesnek mondalak, mint új gazdatestem. A régi már kezd elöregedni és noha a valós formámra még idő kell, biztosra megyek. Megszállom a testedet!
- Azt nem hagyom! A békéért harcolok!
- Valóban? Akkor hadd kérdezzek meg valamit. A béke jegyében eddig hány emberemet tetted el láb alól? Hányszor éreztél gyűlöletet, dühöt, haragot?
Alto csak fél percre bizonytalanodott el, de Odio nem várt a válaszra.
- Látod. Te sem vagy különb nálam. Nem baj, ez rendben is van. Amiért megkapom a testedet, cserébe egyesével mészárolom le a barátaidat és a szerelmedet!
- Azt nem hagyom! Ha kell, pusztakézzel foglak a pokolba küldeni!
Ekkor Odio elnevette magát és elszabadította hatalmas erejét! A belső harc most kezdődött el kettejük között.

Senki nem akart hinni a szemének. Vermeil még nyugtalanul felnevetett.
- Jó vicc, Alto.
- Hát a démonok ennyire hülyék? Alto házon kívül van. Én vagyok Odio!
Ekkor megindult Rachel felé, ám egy béklyósor megállította. Dan volt az elkövetője.
- A Mennyek Zárját használom rajta, de nem tudom sokáig fenntartani.
Ettől mintha a démon is eltűnt volna fél percre.
- Srácok! Meneküljetek! Ez a valami rátok vadászik! -kiáltotta Alto, de hangja hamar visszaváltott Odiora. -Hopp, ez kicsúszott. Még küzd ellenem. De már nem fog sokáig tartani.
Innentől a cél adott volt: Kiűzni Odiot Alto testéből. Ám, ezt könnyebb mondani, mint kivitelezni. Neidernek volt egy ötlete.
- Odio latinul gyűlöletet jelent. Vagyis, most próbálja Altoba felébreszteni mindazt a negatív érzést, amitől erősebb lesz és átveheti a tudatát.
- Ezt értjük, de hogy győzhetjük le? -kérdezte Rachel. Esze ágában sem volt harcolnia Altoval, pláne nem megölni.
- Emlékeztetnünk kell a legboldogabb pillanataira. Ha nem érez gyűlöletet, Odio elgyengül benne. Akkor le tudja győzni.
- Megvan rá az eszközünk.
Rachel egy-egy speciális kék követ idézett meg mindenki kezébe. Dan felismerte.
- Pszihét erősítő Tiamatok.
- Így van. Ha ezt Alto homlokához érintve felelevenítjük a legboldogabb emlékeit vele kapcsolatban, akkor erőt adunk neki.
- Ez mind szép és jó, de én nem ismerem olyan jól. Viszont, megpróbálom.
Dan a kijelentése után hozzáérintette Alto homlokához a Tiamatot és megszólalt.
- Emlékszek rá, mennyire boldog voltál akkor, amikor a legutóbbi edzésünknél sikerrel leszereltél? Akkor voltál igazán boldog, hiszen egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz, hogy Vermeil védelmezője legyél. Elhiszem, hogy most küzdelem kilátástalan a számodra, de ha most feladnád, akkor mi fogunk meghalni!
Ez működött, mert Alto tekintete visszább halványodott. A Tiamat eltört, mivel csak egyszer lehet használni. A béklyók megszűntek és Alto egyetlen ütéssel vágta bele Dant a falba.
- Nem rossz ötlet. Micsoda kár, hogy mire kiűznétek a testéből, ti már halottak lesztek!
Ekkor a karján és lábain sötét aura gyülemlett össze.
- Jah és ami azt illeti: Kétszer ugyanazt a trükköt nem fogjátok ellenem bevetni! Most pedig pusztuljatok!

Alto időközben sorban kapta be az ütéseket, ami miatt alig állt a lábán. Odio elégedetten kacagott.
- Ennyi volt a szufla benned? Micsoda kár, azt hittem, jól fogunk szórakozni.
Ekkor teli erőből arcon akarta ütni, ám erre csak megfogta a kezét és egyetlen rúgással válaszolt, ami erőteljesebb volt bárminél. Odio hátrább ugrott.
- Nem ajánlom, hogy lebecsülj. Sokkal több van bennem, mint hinnéd. -súgta Alto és ismét támadni akart, ám Odio kivédte.
- Értem már. Az erőt kaptál kintről. Ám mire a kiűzésemhez megfelelő erőt megszereznéd, addigra a barátaid már nem fognak élni.

Odio kegyetlen iramban támadott. Folyamatosan küldte a kristálydarabokat mindenfelé. Nem viccelt az öléssel, mert minden egyes lövés létfontosságú szervet akart volna eltalálni. Dan fel sem tudott kelni a földről. Odio szadistán felnevetett.
- Meg is van az első hulla! Búcsúzz az életedtől, bolhazsák!
Ám ekkor valami felemelte és lebénította a testét. Lilia végig hallgatta, mi történik és beugrott segíteni. A szél mágiás Wind Prisont használta, hogy lefogja. Kérdés nélkül kikapta Neider kezéből a Tiamatot és azonnal Alto homlokához nyomta.
- Emlékszel arra, amikor megtámadott egy sereg hattyú, amikor hatéves voltam? Te megvédtél, mivel mindig is bátrabb voltál. Aztán te tanítottál meg egy fontos leckére. Nem az a bátor, aki semmitől nem fél, hanem az, aki leküzdi a félelmeit és abból merít erőt!
A Tiamat, hasonlóan Dannél széttört, de ez is sikeres volt. Lilia viszont azonnal hátraugrott. Odio ugyanis nem sokáig maradt Alto testében veszteg és azonnal kitört a börtönből. Testét ellenszéllel védte be a további támadásokkal szemben.
- Ha az volt eddig a célotok, hogy felidegesítsetek, azt jól csináljátok ezekkel az ostoba erkölcsi mesékkel. Ám, ahogy az lenni szokott… csak üres mesék!
Ekkor Odio csapást intézett Lilia felé, amit Vermeil kapott be, mivel ellökte a leblokkolt Liliát. Az ereje megölhetett volna egy embert, de még ez is pokolian fájt. Viszont, nem érdekelte. Meg kellett mentenie Altot, kerül, amibe kerül.

Alto a fejében sem volt jobb állapotban. Ahogy az idő haladt előre, egyre jobban sérült. Odio nem hazudott arról, hogy mindenképpen el akarja érni, hogy ez a test az övé legyen. Viszont, nem adta fel a harcot. Sikerrel bevitt egy újabb ütést Odionak, akinek a külső események miatt is kezdett fogyni a türelme.
- Kicsit elszámoltad magad, eltaláltam? -kérdezte mosolyogva, még ha ez megjátszott volt.
- Nagyképű senkiházi. Ezzel csak a saját végzetedet ódázod el! Ahogyan egyre kétségbeesettebben próbálnak meg neked erőt adni, azzal csak az én malmomra hajtják a vizet.
- Avagy, Oerstedet könnyebb volt megtörnöd? Értem már. Akkor hatalmas fába vágtad a fejszédet, Odio. Nekem határozott céljaim vannak és TE nem tartozol közéjük.
Alto kijelentésére Odio felnevetett.
- Ne próbáld meg előadni, hogy te jobb vagy nálam.
- Nem adom elő! Tudom jól…

Percek teltek el, de Odio kezdett belejönni Alto testének irányításába. Folyamatosan zárta ki a lehetőségeket arra, hogy bárki a közelébe férkőzzön. Rachel, Neider és Vermeil próbált valamit kieszelni, de eddig semmiféle eredményt nem láttak ennek kivitelezésére. Neider ekkor gyorsan bólintott barátnője felé. Az kérdés nélkül átalakult vámpírrá és beleharapott Alto nyakába. Valamit belefecskendezhetett, mert ettől lebénult.
- Ez meg mi volt? -kérdezte Vermeil megállva. Szinte már alig tudott mozogni.
- Bénító méreg, amit a vámpírok használnak, ha emberből akarnak vért szívni. -mondta Neider, majd Rachel a szokásos módon Alto homlokához tette.
- Emlékszel a közös edzéseinkre és annak végére? Ott megmutattad, hogy te vagy a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam. -mondta Rachel mosolyogva.
- Igen. Nem csoda, hogy Vermeil téged választott. Mindent megteszel azért, hogy ő boldog legyen, mert te is az vagy akkor. Jusson eszedbe ez és mutasd meg Odionak, hogy a tested csakis a tied!
Ekkor széttört a Tiamat. Mindketten hátraugrottak. Alto testét vastag kristálypáncél fedte be. Itt volt az ideje az utolsó kristály használatának. Odio immáron teljesen magánkívül volt.
- BASSZÁTOK MEG MIND! Miért nem fogjátok fel, hogy ez ellenem kevés? Miért harcoltok ellenem?! Ti mind ostobák vagytok! Nem fogom hagyni, hogy Vermeil végleg megtisztítsa az elméjét! Ha kell, egyesével tépem le a végtagjait!

Odio nem könyörült. Immáron tényleg Vermeilre fókuszált, aki próbált valami alkalmat találni arra, hogy Alto tudatához eljusson. Ám, ez immáron lehetetlen feladatnak tűnik. Mindenki próbált segíteni, de az összes technika lepattant a kristályról. Egyetlen megoldást látott rá: Ha magát sebesíti meg. A démon varázslataihoz nincsen elég mannája, az egyetlen bénító technikát, amit tudott, már elhasználták előtte. Kivárta, hogy ellenfele kezével szúrjon és direkt hagyta, hogy a hasát megsebezze ott, ahol nincsen létfontosságú szerv. Mindannyian elkerekedett szemmel és tátott szájjal bámultak rá. Vermeil nem vette fel a fájdalmat, hanem Alto homlokához érintette a Tiamatot.
- Szívem. Én mindig szeretni foglak. Emlékszel arra, hogy kiszabadítottál a könyvből és minden egyes perverzkedésem egyre közelebb hozott hozzám? Eleinte bolond módon azt hittem, hogy neked kellek, de valójában nekem kellettél inkább. -súgta, majd felköhögött egy kis vért. Viszont változatlanul mosolygott közben. -Te vagy az, aki megért, szeret törődik velem. Mindahányszor meglátom, hogy boldog vagy, én is az vagyok. Életem végéig imádni foglak.
Ekkor megcsókolta. A Tiamat széttört. Már csak a szerencsében és Alto erejében bízhatnak.

Alto fejében Odio felnevetett.
- Az első halott. Immáron nincsen esélyed visszaszerezni a testemet. Megmondtam, hogy ez lesz a vége. Most pedig…
Odio testén jeges rémület futott át. Megérezte, hogy Altoban hatalmas erők szabadulnak fel. Arany aura ölelte körbe a testét és az kiállása is megváltozott. Ami korábban csak puszta küzdőszellemként lehetett leírni, egyszerre volt benne öröm, félelem és a mindenekfeletti gyász. Ez már most túl erős volt neki.
- Te átkozott, undorító, velejéig gonosz entitás! Ezzel elkövetted a leghatalmasabb hibát! Miattad egy szerettem haldoklik! Ráadásul az, akinek ígéretet tettem! Azt mondod én fogok elpusztulni? Akkor érezd a Golden Windem erejét!
Odio ekkor teljesen dühös lett. Őrjöngve vágta az ellenfelét arcon, ám az meg sem érezte. Ellenben, amit kapott vissza, az minden eddig megtapasztaltnál fájdalomnál is fájdalmasabb volt. Alto ott ütötte ahol érte.
- MUDA! MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA, WRYYYYYYYYYYY MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA, MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA,MUDA! MUDA!
Az utolsó ütéssel Odio teste darabokra szakadt! Alto teste immáron a sajátja volt.

Szinte azonnal repült vissza a valóságba. Keze még mindig Vermeil hasában volt és érezte, hogy csókolja. Azonnal mannát adott át neki és lassan kihúzta a kezét. A seb gyorsan begyógyult.
- Látom, hogy a tested tényleg a sajátod. Ügyes voltál, drágám.
Vermeil mondatára Alto sírásban tört ki és teljesen hozzábújt. Ám nem sokáig, mert elájult. Vermeil is összeesett. Rachel addig elrepült Farmához, hogy azonnal segítsen nekik. Vége volt ennek a harcnak, de maradandó sebekkel.