Alto, Vermeil és a démon gyerekek megérkeztek a táborba. Szemmel láthatólag senki nem vette észre hiányukat, mivel mindenki úgy aludt, mint a bunda.
- Hol van a szüleitek? -kérdezte Alto halkan.
- Nem tudjuk. Hosszú ideje raboltak el minket. -felelte az egyik, akinek a fején valami dísz mutatkozott.
- Vermeil. Van ötleted hol lehet a démonoknak bármi faluja vagy városa?
- Miért engem kérdezel? Mikor elzártak, akkor esélytelen volt a letelepedés.
- Ne hagyjátok elúszni a delfineket, míg fel nem söprök. -motyogta álmában Dan.
- Akkor pihenjetek le itt. Reggel a társaságtól megérdeklődjük, hogy létezik-e ilyen hely.
- Köszönjük. -mondták halkan a gyerekek. Szerencsére, a két hálózsák szétterítésével mindannyian elfértek. Alto és Vermeil tovább folytatták az őrködést. Hajnalig más említésre méltó nem történt.

Reggel viszont Rachel, Neider és Dan értetlenül álltak az este eseményei felett.
- Nagyon aranyosak. -mondta gyönyörködve Lilia. -Nektek is ilyen gyermekeitek lesznek?
Erre a kettős elpirult.
- Most nem ez a lényeg! Sokkal inkább az, hogy mit keresnek itt démongyerekek?
Ekkor Vermeil beszámolt a tegnap esti kiruccanásukról. Rachel csak kifejezéstelen arccal figyelte őket.
- Van valakinek ötlete, hogy merre van démonok lakta falu vagy város? -kérdezte Alto. Válasza messze másképp érkezett. Öt lovon közeledő egyént szúrtak ki, aki egyre közeledett feléjük. Neider leoldotta az álcázást, hogy lássák a szarvait és farkát. Mikor már elég közel jártak, megállították lovaikat.
- Azonnal engedjétek el a gyerekeket! Ez a királynőnk parancsa! -kiáltotta az egyik. Vermeil és Neider eléjük állt.
- Nem mi raboltuk el a gyerekeket! -kiáltotta Neider.
- Mi szabadítottuk ki őket!
- Ti is démonok vagytok?! -kérdezte a legdíszesebb ruhába öltözött, majd a társaság elé ért. Vörös hajú, morcos arcberendezésű és izmos alak jött oda.
- Igen. De vannak velünk emberek, és egy Beastman is.
- Emberek? Ne viccelődj velem, Belial! Tudod te is jól, hogy az emberek mind mocskosak, tudatlanok, primitívek és a démonok pusztulását akarják.
- Akkor itt az ellenbizonyíték a szemed előtt. -mondta Alto magabiztosan és odalépett a társasághoz. A díszes ruhás közelebb lépett és csak a szemébe nézett. Kis idő után felnevetett.
- Ez tényleg ember. Viszont nem értem, hogy miért segít a démonoknak? Na mindegy, nem az én dolgom. A nevem Jin és én vagyok a hadvezére Sodo falujának. Kis idő múlva megérkezik egy lovaskocsi. Szálljatok be ti is. Mivel megmentettétek azokat a démongyerekeket, így a királynőm hajlandó lesz fogadni titeket.
- Rendben. -mondta Alto és megfordult. Vermeil átkarolta.
- Azért ez őrültség volt, drágám. -suttogta halkan a fülébe. -Nem mindegyik démon barátságos.
- Ha megtámadott volna, akkor el tudom intézni. -válaszolta vissza. Mikor a táborhoz értek, a gyerekek már reggeliztek. Rachel készítette a kaját.
- Nemsokára jönnek. Azt akarják, hogy velük menjünk. -mondta Neider.
- Akkor hazamegyünk? -kérdezték a gyerekek.
- Igen. -felelte mosolyogva Rachel. -Alto! Hogyan szereted a tojást és a kolbászt?
- Vermeil válasza erre biztos az: Reggel rántva, este simogatva. Én meg a kolbászt jó vastagon, lédúsan és az alsó ajkaim közé. -bölcselkedett Dan.
- A te ajkaid közé is kell egy valami. Mégpedig, a körmein, hogy szitát csináljanak a nyelvedből, kutyuli. -felelte vissza, megropogtatva ujjait.
- Javíthatatlanok. -sóhajtotta Lilia két falat között. A gyerekek nem is törődtek a vitával.

Egy óra múlva a csapat a gyerekekkel együtt nyomorgott egy lovaskocsiban. Altonak feltűnt, hogy a démonok olyan mértékű undorral néznek rá, mintha kutyagumi lenne a cipőjük talpában. Tekintve a múltat, ezen nem csodálkozott. A többiek a gyerekekkel együtt jót szórakoztak. Lilia például megmutatta, hogyan kell masnit csinálni. Egy idő után érezték, hogy valami burokba kerültek.
- Ez speciális pajzs, amit a démonok fejlesztettek ki. Sajnos nem annyira erős, mint amilyen az enyém és könnyen szét lehet törni. -magyarázta Neider. Alto kinézett a kocsiból. Már átlépték Sodo faluját. Mindegyik ház agyagra hasonlító anyagból épült, és kert is tartozott. A főtéren gyülekeztek az emberek. Éppen piacidő volt, ahol a kufák árulták a portékáikat. A kocsi végül megállt.
- Kiszállhattok. -mondta Jin, aki a lovakat vezette. Mikor a társaság eleget tett a kérésnek, akkor sokan odajöttek hozzájuk. Meg nem lepő módon, mindegyik fején szarvak voltak. Vermeil átkarolta és magához húzta barátját. Okkal, mert hasonlóan Altohoz, őt is elég ronda tekintetekkel bombázták. Neider, Lilia sem kapott tisztességes bánásmódot, de Rachel, Dan és Vermeil esetében valamiért nem mertek a szemükbe nézni. Jin időközben kiszállt és egyből az egyetlen téglaházból kilépő nő előtt hajolt meg. A társaság kitalálta az okát a démon hadvezér cselekvésének, amint ránéztek a nőre. Díszes, fekete ruhája remekül kiemelte vékony alakját és hatalmas kebleit. Hosszú, fekete haja be volt fűzve, arcáról nem lehetett leolvasni semmit jelen pillanatban. Mikor meghallgatta Jin beszédét, a társaság elé állt.
- Üdvözöllek titeket. A nevem Irit, Sodo falu vezetője.
Ekkor sorban mutatkoztak be és hajoltak meg. Alto és Rachel jobbnak látták eltakarni a pecsétjüket, ha esetleg felvillanna. Egyikőjüknek sem volt kedve egy komplett démonsereg keze által meghalni.
- Hadvezérem által megtudtam, hogy kiszabadítottátok a falunkból elrabolt gyerekeket. Nagyon hálás vagyok érte. Az emberek elég sokat képzelnek magukról és sorban rabolnak el, akiket lehet. A gyerekeket a rabszolgapiacon adják el, míg a felnőtteket szimplán lemészárolják, hogy a vérünkből, szavainkból készítsenek mindenféle gyógyitalt és fegyvert. Emiatt nem értem, hogy miért van itt nem egy, hanem rögtön két démon-ember páros és egy szimpla lány.
- Egyszerű az oka. -szólalt meg Alto. Vermeil próbálta befogni a száját, de nem járt sikerrel. -Nem minden ezen a világon fekete és fehér. Vannak olyan emberek, mint én, akit nem érdekel a faj. Sokkal fontosabb, hogy milyen valójában.
Irit lehajolt, hogy a szemébe nézzen, majd elmosolyodott.
- A naivitás nagyszerű dolog, de egyben a legnagyobb méreg is. Viszont, nem vagyok hálátlan… az emberekkel ellentétben. Mivel sokat tettetek a falunkért, ezért szívesen megvendégelünk. Este amúgy is a falu fennállásának évfordulóját ünnepeljük. Természetesen, arra is szeretettel várunk.
- Köszönjük. -mondta Neider meghajolással. -Részt veszünk rajta.
- Addigis, nézzetek körbe. Ha itt maradtok éjszakára, a lakásom eléggé tágas.

Lilia, Alto és Rachel jobbnak látták, hogy a lakásban maradnak. Vermeil elég komor kedvében volt, ami tőle ritka.
- Nem értelek, drágám. Miért kell minden neked nem tetsző kijelentésre valamit reagálnod? -kérdezte, amikor a nappali részlegben itták a nekik kiszolgált teát. A személyzeten is látszott, hogy már most megölnék őket, ha nem kötné a kezüket semmi.
- Egyszerű. Elegem van, hogy állandóan ugyanazokat a sztereotíp szövegeket hallom. Te és Neider vagytok az élő bizonyítékai annak, hogy a világban nem lehet mindent első látásra elítélni.
- Aranyos vagy, de ki kell ábrándítsalak. A démonok elképesztően szűk látókörűek. Mivel folyton üldözték őket, ráadásul itt sincs nyugtuk, nem fogják egy jött-ment ember szavait komolyan venni.
- Ez sajnos igaz. -sóhajtotta Lilia. -Hiába a shounen szabály, hogy a főhős bármilyen baromságot mond, viszi előre a cselekményt, itt most nem válik be.
- Majd belátják, hogy nekem van igazam. -morogta Alto, mikor Vermeil hozzábújt. -Amúgy, felfigyeltem arra, hogy Neidert Belialnek nevezik.
- Ez volt a régi neve. Csak mivel elég sok rossz köthető a nevéhez, így elneveztem Neidernek, amikor a familiárisom lett. -felelte Rachel.
- Továbbá, hogy nem mernek se Dan, se Rachel, sem pedig Vermeil szemeibe nézni. Mármint oké, háromból kettő logikus…
- A múltam miatt. -felelte halkan Vermeil. -Mivel mindenki ismerte a történetemet és az 1500 -as években az egyház ki akarta írtani a fajtánkat, ezért jó ötlet volt propagandát csinálni belőlem.
Dan és Neider bejöttek. Arcukról le lehetett írni a rossz hírt.
- Itt sem fogjuk feltölteni a készleteinket. -morogta Dan. -Itt cserekereskedelem működik. Az aranynak semmi hasznát nem vesszük.
- Annyit sikerült elérnünk Irit által, hogy másnap lovakat kapunk. Azzal kicsit gyorsabb lesz az út.
- Én nem tudok lovagolni. -mondta sietve Lilia.
- Ne aggódj, majd megtanítunk. -jelentette ki Rachel.
- Vermeil is tud. Bár, a legutóbb balesetet szenvedett, és lefejelte az éjjeliszekrényt.
Dan reakciójára Vermeil kirúgta alóla a széket, amin éppen hintázott. Erre mindenki felnevetett. Alto felállt és éppen indulni készült volna ki kicsit levegőzni, mikor Vermeil elé állt.
- Csak nem szökni készülsz a privát edzésünk elől?
- Mi? Mire gondolsz? -kérdezte Alto gyanakodva.
- Tudod te jól. Tegnap este kihagytuk, de most…
Vermeil huncut mosollyal kapta fel párját és a társaság felé fordult.
- Akkor mi estig a szobánkban leszünk.
- Jó szórakozást. -nevette el magát Dan. A többiek elindultak szétnézni a faluban és segíteni az ünnepség előkészületében. Ám, ezt elég hamar feladták, mert minden barátságos szándékot rideg közönnyel csapták le.

Este valóban nagy ünnepséget tartottak a démonok. Erre az alkalomra hat vaddisznót, tíz tyúkot és öt juhot sütöttek meg nyárson. Továbbá, kenyér, tojás, zöldségek, sajtok és különböző alkoholok kaptak helyet az asztalon. A társaság jókedvűen falatozott, viszont, eszük ágában sem volt a többi démonnal akárcsak egyetlen szót se váltani. Ebben semmi meglepő nincsen, hiszen bárhová néznek, csak lebecsmérlő pillantásokat kapnak. Irit sem próbált a helyzeten segíteni. Látható volt rajta, hogy csak a gyerekek megmentése miatt tűri meg őket. Amint megtöltötték a hasukat, egy fiatal démon fejenként adott nekik egy-egy különleges rovátkákkal ellátott pipát, amibe valami zöld dohány volt belekeverve. Alto gondolkodás nélkül meggyújtotta a dohányt és jó mélyet szívott. A cucc kaparta a torkát, de sikerült lenn tartania a füstöt. Amikor kifújta, egyszerre gondtalannak és boldognak érezte magát. Csak ült a székben és hallgatta, ahogy Dan és Neider beszélgettek.
- És akkor a fazon azt kérdi tőlem: Miért nincs mellbimbója a tyúknak? Mire én: Öreg, láttál már tojást szopni?
Ekkor velük nevetett. Más esetekben nem csinálná, de a borhoz nyúlt és beleivott. Jobbra nézve látta, hogy Lilia azzal a démonsráccal koccint, aki adta a pipát. Szemmel láthatólag próbálja lemásolni. Harsányan felnevetett erre a gondolatra. Valami zenekar is rákezdett. A hatodik pohárnál már érezte, hogy ez nem volt bölcs dolog. Felállt és egy sötétebb helyre menve kidobta a taccsot. Vermeil vele tartott, aki józan maradt.
- Jól vagy? -kérdezte aggódva.
- Asszem nagyon bebasztam. -morogta Alto. Ekkor egy mély hang szólalt meg a fejében.
- Használd az erőt, halandó!
- Kussolj már, Ridoku. Nem hiszen el, hogy te alkottad a holdat. -felelt rá szóban. Vermeil átkarolta, majd felkapta.
- Gyere. Kijózanítalak, aztán alszol egyet.
-Rendben.

Reggelre, mikor Alto felkelt, valamennyire másnapos volt. Fájt a feje, emellé szédelgett is. Vermeilen feküdt, melleit párnának használva. Ekkor látta, hogy az éjszaka folyamán még egyszer rókázott, de az este eseményei homályos foltokban maradtak meg benne.
- Jó reggelt, édesem. -motyogta Vermeil és felkelt.
- Neked is. Mi történt az este?
- Fogalmazzunk úgy, hogy olyat csináltál, amire józanul képtelen lennél.
- Azt látom és sajnálom.
- Annyi baj legyen. Fürödjünk le és együnk egy jót. Később feltakarítom.
Vermeil ötlete sokkal jobb állapotba hozta Altot. A reggelinél látszott, hogy Neider, Dan és Rachel is taccsra tette magát.
- Mi volt abban a pipában? -kérdezte Rachel, aki a legrosszabbul nézett ki.
- Biztos egy kis marihónalja. -morogta Dan.
- Vagy egy kiló marifanszőrzete. -folytatta Alto a fejtegetést.
- Egyik sem. Eredeti, démonok által tenyésztett marihuána. Sokkal erősebb az emberek által termesztettnél. -adta meg végül Neider a választ.
- Direkt emiatt nem szívtam belőle. Tudtam, hogy Alto el fogja vetni a sulykot és igazam lett.
- Köszi, Vermeil, én is szeretlek. Amúgy, Lilia hol van?
Ekkor a társaság felnézett. Sehol nem látták. Dan azt mondta, hogy a szobájában sem volt, mikor felkelt.
- Legutóbb valami démon sráccal volt nagyon közeli viszonyban. Lefogadom, hogy nála van még mindig. -mondta Vermeil huncut nevetés kíséretében.
- Talán valamelyik ház tövében józanodik vagy másik szobában van. -tette hozzá Neider.
- Egyik sem talált.
Erre a vékony hangra mindenki meglepődött. Az egyik megmentett és immár tiszta ruhát viselő démongyerek volt az. Meghajolt a társaság előtt és bemutatkozott.
- A nevem Lillith és én vagyok Irit lánya. Anyám megtiltotta, hogy elmondjam nektek, de tartozok annyival, hogy megszegjem a szavát. Liliát fel fogják áldozni délben az istenünknek.
Erre mindenki ledöbbent.
- De miért? -kérdezte Alto teljes sokkban.
- Anyám arra tanított, hogy tiszteljük a hagyományainkat. Továbbá, az is közrejátszik, hogy így akar bosszút állni az embereken.
- Akkor az egész meghívás csak átverés volt? -kérdezte Dan.
- Igen, az egész csali volt. Anyám ezzel megspórolta az emberrablást. Egy nap ezt az egész helyet le fogják igázni az emberek, ha ez nem szakad meg ez az ördögi kör. Viszont, itt senki nem vevő az áldozás eltörlésére, mivel senki nem mutatta meg az érem másik oldalát.
Ekkor sírva fakadt. Alto odament hozzá és átölelte. Teljesen egyetértett a kislánnyal.
- Akkor valamit ki kell tervelni. Ugyanis, csak két óránk van hátra. -mondta Dan.
- Oké, de mit? Ha itt kezdenénk el pusztítani, azzal csak rontanánk a helyzeten. -jegyezte meg Vermeil.
- Mi lenne, ha zsarolnánk? -kérdezte Rachel.
- Ez azért nem a mi stílusunk. -vágta rá Neider. Altonak viszont eszébe jutott egy ötlet.
- Mi lenne, ha megjátszanánk a zsarolást?
- És kivel zsarolnád? Irit nem igazán látszik olyan lágyszívűnek. Biztos vagyok benne, hogy egy démonnal nem lehet jobb belátásra téríteni.
- Akkor használjatok minket! Anya tuti el fogja engedni Liliát.
- Minket? Hiszen te egyedül vagy.
- Nem, mert mások is rosszul látják a dolgokat. Srácok! Gyertek!
Ekkor az összes kiszabadított gyerek bejött.
- Erre igazán semmi szükség. -mondta Alto.
- Jó tett helyébe jót várj. -bölcselkedett az egyik.
- Jövünk nektek eggyel. Ha anyám nem hajlandó megadni, akkor mi.
- Köszönjük és ígérjük, hogy nem esik bántódásotok.
Alto öt kristályt idézett meg, amik tompák voltak, de távolról igazi késeknek tűntek. Gyorsan átbeszéltek egy tervet és elindultak.

A falu főterén hatalmas pódium kapott helyet. Annak a közepén volt Lilia meztelenül kikötözve. A fiatal démont jelölték ki felkészítőnek, míg Irit vitte végbe az áldozást, ami a lány szívének kitépése volt.
- Így háláljátok meg a jótettünket?! -kiáltotta Lilia.
- Semmi személyes nincs ebben. Pusztán csak rosszkor voltál rossz helyen. A megmaradt két embert a két legerősebb démon védi, így esélytelen volt elrabolni őket. Viszont te…
- Nem vagy különb azoknál az embereknél, akiket gyűlölsz! Emiatt fog a falud elpusztulni! A férfiakat megölik, a nőket megerőszakolják és a gyerekeiteket eladják rabszolgának adják el! Komolyan ezt akarod?
Ekkor Irit megpofozta.
- Elhallgass, ember! Mi a hagyományainkat követjük, amit még akkor állítottak fel, amikor te még nem is léteztél.
- Úrnőm! Dél van. -mondta a fiatal démon.
- Remek. Akkor… Démonfivéreim és Nővéreim! Eljött egy újabb év, hogy adományozzunk és tisztelegjünk Odio előtt, aki egy nap elhozza az emberiségre a pusztulást! Ezen emberáldozat bőségesen megmutatja, hogy mi mennyire odaadó szolgái vagyunk…
A szónoklatra érkezett meg a társaság. Direkt mentek oldalról. Alto egy kristályt idézett meg és célozta be Irit kezét. Amikor az a késhez nyúlt, lőtt. Direkt a nő arca mellett suhant el és csapódott bele a házának falába. Erre mindenki odanézett. Ekkor mindannyian a gyerekek torkához emelték a kapott kristályokat.
- Azonnal engedd el a barátunkat, Irit! -kiáltotta Vermeil.
- Értem már. Zsaroltok és azt hiszitek, hogy a lányommal való megfenyegetéstől majd önként belemegyek az áldozat elengedésébe.
- Anya! Kérlek, segíts! -kiáltotta Lillith, ám a nő arca meg sem rezzent, legalábbis láthatóan.
- Nagyon sajnálom, de vigasztaljon a tudat, hogy Odio, a leghatalmasabb démon hasznát fogja venni a te lelkednek is.
- Te agyhalott bolondok! Van fogalmad róla, hogy kinek áldoztok?! A gyűlölet ősdémonának, a legendás apokalipszis négy lovasának egyikének! Számára minden létforma alacsonyabb rendű. -kiáltott rá Neider.
- Tévedsz, Belial. Ő az, aki számtalan testvéremet mentette meg a haláltól. Viszont, nem bocsátkozok további magyarázatba. A hagyomány a fontos. Felőlem elvághatjátok a torkukat, akkor sem fog semmi változni.
Alto tekintetén látszott, hogy elfogyott a türelme. Elengedte Lillithetet, majd egy jól irányzott rohammal vágta arcon Iritet.
- Hogy merészelsz…
- Hagyományőrzés az indokod?! Akkor én ebből kifolyólag simán kiirthatnám a falutokat és minden kibaszott démont karóba húzhatnék! Vagy Vermeil is megtehetné! Akár Neider is! Egytől-egyik gyáva, undorító, kétszínű népség vagytok! Siránkoztok azon, hogy az emberek félnek tőletek, de közben úgy kezeltek minket, mint a férgeket?! Nézzetek már magatokra!
Alto kifakadása mindenkit megfagyasztott. Senki nem odamenni. Irit ellenben dühös volt és készült volna harcolni.
- Ki vagy te, hogy van pofád itt okoskodni?!
- A nevem Alto Goldfield, de ismernek úgy is, mint Alfa – 17 – Omega. A Nemesis projekt selejtje.

Ekkor Irit dühét átvette a döbbenet. Teljesen összeomlott.
- Te voltál az, aki nem akart megölni engem? Te voltál az a selejt?
Most Alton volt a meglepődés sora, viszont nem akart kiesni a szerepből.
- Igen. Most hadd tegyek fel pár kérdést feléd. Igazi hálának nevezhetjük azt, hogy ti úgy tekintetek ránk, mint a szemétre? És azt lehet-e hálának nevezni, hogy az egyikünket megölitek? Tényleg nem érzitek azt az ellentmondást, amit generáltok?
Ekkor Irit térdre ereszkedett.
- Teljes mértékben igazad van. Elengedjük a lányt, de ti is engedjétek el a gyerekeket.
- Sosem voltak a túszaink. Beleegyeztek abba, hogy eljátsszuk. Ők sokkal okosabbak, mint aminek látszanak. Főleg Lillith, a lánya.
- Tényleg. Én meg belelöktem volna a kereszttűzbe. Akkor az életemet a kezedbe adom. Teljes joggal veheted el.
Alto elindult felé. A nő már felkészült a halálra. Behunyta szemét, ám fájdalom helyett meleg kezet érzett a fején. Felnézve látta, hogy a srác simogatja.
- Nem ölök meg senkit, mert akkor a céljaim semmissé válnának. Továbbá, szemen köpném Vermeilt. Azt a lányt, akit teljes szívemből imádok.
Ekkor a társaság is felért, a gyerekekkel együtt.
- De hát érzem, hogy ti familiáris pecséttel rendelkezel és Vermeilt irányítód. -mondta lesokkolva Irit.
- Igaz, de önszántából tette.
- Ami azt illeti… mindegy, legyen úgy. -sóhajtott a megnevezett.
- Továbbá, a szóbeszédek ellenére nem pusztítani akar, ahogy Neider sem. Jelenleg más célok lebegnek a szemeink előtt.
- Mit lennének azok?
- Az, hogy jövőben az emberek és más fajok békében, harmóniában és egyenlőségben éljenek. Ez az én Golden Windem, ahogy az övék is!
Ekkor Alto ugyanabban a pózban állt, mint amit Vermeil előtt csinált a kúria tetején. Irit átölelte a lányát, miközben Dan kiszabadította Liliát és ráadta köpenyét.
- Köszönöm, hogy megkímélted az életünket és remélem megbocsájtasz.
- Igen. Amennyiben megfogadjátok, hogy soha többet nem áldoztok embereket.
- És még cserébe ellátjuk megfelelő védelemmel a helyet, így nem fog több portyázó csapat idetalálni.
Irit felállt és a nép felé fordult, akik meg sem mertek mukkanni.
- Démonfivéreim és Nővéreim! Félreismertük az embereket! Nem mindegyik gonosz és alávaló. Sokkal inkább mi süllyedtünk le arra a szintre! Ám van még visszaút és emiatt a következő határozatot hozom: Nem fogunk több áldozatot bemutatni Odionak. Helyette, azon leszünk, hogy a béke legyen földjeinken. Ettől a naptól fogva itt Alto, Vermeil, Rachel, Dan, Neider és Lilia ugyanúgy kezelendő, mint bárki más!
A nép elkezdett tapsolni. Vége volt ennek a veszélyes szituációnak.

Estére Neider felhúzta ugyanazt a védővarázslatot, amit Rachel kúriájára bocsájtott. A démonok sokkalta barátságosabbak voltak a velük. Irit megígérte, hogy elteleportálja őket Staus városába, ahol tudnak lovaskocsit szerezni ingyen. Továbbá, a készleteiket is feltöltötték és vadiúj sátrakat is kapnak. Másnap reggel folytatják csak útjukat. Alto és Vermeil a csillagos eget nézték, teljesen összebújva.
- Nézd! Hullócsillag! -mondta Alto, felmutatva a Göncölszekér felé.
- Kívántál valamit? -kérdezte mosolyogva Vermeil.
- Nem kell. Hiszen itt vagy nekem.
- Mennyire cukipofifaszi vagy. -mondta Vermeil, mire balra fordította tekintetét. Dan mellettük szívta a cigit. -Te viszont csoffadt vagy.
- Tudom. De jól áll. -mondta Dan büszkén.
- Amúgy, Lilia jelenleg azzal a démonsráccal van, akivel a bulin beszélt.
- Egész jól kijön vele, ahhoz képest, hogy nemrég megpróbálta kivégezni. Amúgy, ezt honnét tudod?
- Tőlem kérdezte meg, hogy mit vegyen fel, hogy a srác megszeresse.
- Hadd találjam ki a válaszod. A lábait, de azt fülig.
- Okos vagy, drágám. -mondta Vermeil és megcsókolta.
- Egy igazi succubustól elvárt válasz. -reagálta nevetve Dan.

A társaság hajnalban, gondtalanul és frissen állt készen a további utazásra. Irit ott várta a varázslók között.
- Köszönöm még egyszer, hogy felnyitottátok a szememet. Kísérjen szerencse az utatokon.
Ezzel a mondattal indította be a teleport varázslatot, ami elvitte őket Staus kapujába. Alto, Vermeil és Lilia nem gondoltak arra, hogy az Ortigia Akadémián egy nem várt látogató támadta meg a diáktanácsot.