Staus városa minden év májusába tartotta meg a Halállabirintus nevű próbáját. Nevéhez hűen eddig senki nem tudta teljesíteni. Viszont, most csak egy város volt a sok közül. Amikor a társulat megérkezett, egy istállóból kaptak lovat és szekeret egyaránt. Utána indultak Farma városa felé.

Valami viszont nem stimmelt és erre kezdtek fokozatosan felfigyelni. Alto előrement és hüvelykujjával becélzott egy pontot. Öt perc menetelés után megállt.
- Valami gond történt, Alto? -kérdezte Rachel.
- Nem vettetek észre valamit? Órák óta megyünk, de mintha ugyanazt a kört rónánk. A nap sem mozdul, ráadásul a terep is mintha statikus lenne.
Mindannyian kiszálltak és körbenéztek.
- Igazad van, Alto drágám. Nagy zseni vagy.- dicsérte Vermeil és átölelte.
- Tudom. Sokszor hívtak már így.
- Zseninek?
- Nem, Altonak. Most viszont a lényeg, hogy ezt mi okozza?
- Talán egy varázslat műve?
- Igen, de ehhez hatalmas manna és koncentráció kell.
- Akkor nyilván felerősítő kristályokat használ. -mondta Neider.
- Jogos. Mivel az nemcsak közvetíti, hanem nevéhez hűen felerősíti, így még közel sem kell lennie. Viszont, a feltörése nehezebb diónak ígérkezik. Vermeil, ha szabadna kérnem.
Alto szólítására Vermeil felkapta és elkezdtek smárolni.
- Ez az idő nem éppen alkalmas arra, hogy beakasszon neked, nem gondolod? -kérdezte Dan, mire a nő a középső ujját mutatta neki. Lilia is értetlenkedett. Neider elmosolyodott.
- Alto ereje megtízszereződött. Vermeil csókkal szokott elvenni mannát, amit a szervezete megsokszoroz. Ha kell, akkor Altonak vissza tud úgy adni, hogy az több legyen az elvettnél. Normális ember ebbe a procedúrába belehalna, ám ahogyan hallhattuk mi is, Alto minden, csak nem átlagos.
Miután befejezték a hosszú csókolózást, Alto térdre ereszkedett és a földre tette a kezét. Hatalmas varázskör jelent meg a földön, ami egyre csak növekedett. Az illúzió kezdett lassan eltűnni, a nap gyorsabban mozgott és végül négy töréshangot hallottak. Alto felállt a végén.
- Megtört a technika. Lényegében négy eldugott területen voltak az erősítő kristályok. Akárki is akarta meglassítani az utunkat, régóta nincs itt. Viszont, nem árt sietni.
- Igaz. Induljunk. -szólalt meg Rachel mosolyogva.

Rengeteg időt tölthettek el meneteléssel, mert már lassan esteledni kezdett. Éppen készültek volna letáborozni, amikor egy hatalmas épületet vettek észre az út mellett. Előtte egy Altoval egymagas öreg hölgy ült a hintaszékben. Megállították a szekeret, amire felfigyelt.
- Üdvözlet, fiatalok! Szeretnétek megszállni szerény kis szállodámban?
- Jó estét, kedves hölgy. Mennyibe kerülne? -kérdezte Neider.
- Fejenként tíz aranyba. -felelte és nyújtotta a tenyerét. -Cserébe vacsorát és ingyenes fürdőt kaphattok még.
Rachelnek nagyon gyanús volt a válasz. Elég nagy az épület, emellé még túlságosan olcsó. Az efféle helyek általában harminc aranyba kerülnek szobánként. Mindazonáltal nem volt más választásuk, mert utál a földön aludni.
- Természetesen elfogadjuk.
- Akkor szálljatok ki a holmitokkal együtt és kövessetek.
A csapat kivette a szekérből a cuccait és követte az öreg hölgyet. A szobákhoz érve látták, hogy nincs rajtuk kívül senki más. Mintha az öreg hölgy beleolvasott volna a gondolataikba, válaszolt.
- Ez a hely összekötő út Staus és Farma között. Azért adom ilyen olcsón, mert legtöbbször holtidény van. Csak a Halállabirintus eseményénél van telt ház.
Ez többé- kevésbé reális válasznak tűnt. Miután letették cuccaikat és kifizették a szállásdíjat, lementek vacsorázni. Ott rengeteg finom étel és ital fogadta őket. Étkezés közben sorsolták ki, hogy melyik nem mehet be fürödni elsőképp. Mivel Vermeil végzett hamarabb, így a nőké volt az elsőbbség. Ekkor kezdődött meg bizarr dolgok sora.

Vermeil meztelenre vetkőzött és belemerült a forró vízbe. Azon csodálkozott, hogy miért van itt természetes forrásvíz. Mindegy, biztos megoldotta valahogy. Egy pár perce volt bent, amikor kinyílt az ajtó.
- Áh! Jó, hogy jöttök…
Hátranézett és szó szerint lesokkolódott. Egy apáca volt az, teste átszúrva, nyaka körül kötélnyomok és szeme tájéka szétmart, mintha valami sav marta volna meg.
- Nővér! Hogy lehetsz…?
- Látod, mit tettél velünk?! A létezésed miatt én és a testvéreid mind meghaltunk.
- Ez nem igaz! Az emberek voltak!
- Tévedés. Te csak egy mocskos démon vagy, akinek a létezése mindenkire fenyegetést hoz! Akkor ki kellett volna téged nyírni. De sebaj, mert most megteszem.
A nővér elkapta Vermeil nyakát és elkezdte fojtogatni. Érezte a szoros ujjak markolását és azt, hogy elsötétül a világ. Aztán halk, de aggódó hang szólalt meg.
- Vermeil! Vermeil! Vermeil!
Lassan ébredt fel. Alto az. Pánikolva ébresztgeti. Kinyitotta szemét és elkezdett köhögni.
- Hála égnek! Jól vagy? Mi történt?
- Biztos rosszat álmodtam. -motyogta még kábán.
- Frászt! Belesüllyedtél a medencébe és kis híján megfulladtál!
Ekkor kapott észbe, hogy egy medencébe volt. De miért aludt el? Hogyan aludt el? Mi történt vele?
- Megtámadtak? Nem látok rajtad semmi sérülést.
- Édes vagy Alto, hogy aggódsz értem, de semmi bajom sincs. Csak elaludtam és rosszat álmodtam. Nyugodtan menj vissza a szobánkba. -mondta Vermeil, immáron felkelve. Lilia és Rachel is megérkeztek, immáron meztelenül.
- Alto Goldfield! Csak nem kukkolni akartál?!
- Lilia! Szerintem nem leskelődni akart, hiszen akkor nem rontott volna be ide. Nyilván volt rá valami oka, hogy így rohant. Attól függetlenül megkérlek, hogy távozz. -mondta Rachel Alto felé célozva. Erre csak hang nélkül távozott. Valami nem stimmel ezzel a hellyel. De vajon mi?

Lefürdés után mindenki aludni tért. Vermeil és Alto egy hosszas privát edzés után feküdtek egymáson.
- Szerintem ez a hely nem stimmel. -suttogta Alto, miközben Vermeil szívta a nyakát.
- Biztos csak rémeket látsz. Ez a hely üres. Az öreg hölgy pedig egyikünknek sem ellenfél. Úgyhogy jöhet a második menet, de most én leszek alul.
Eközben Lilia is nyugovóra hajtotta a fejét. Már éppen elaludt volna, amikor kinyílt az ajtó. Oldalra nézve látta, hogy Vermeil az.
- Mit akarsz az éjnek a közepén? -kérdezte nyugodtan, mire csak azt érezte, hogy karmok egész sora szegeződik a torkának.
- Egyértelműen elmondtam, nem igaz? Alto az enyém. De te szemmel láthatóan nem értesz a szép szóból. -suttogta fenyegetően Vermeil.
- Te mégis miről beszélsz? Megbeszéltük már, hogy a tied és az is marad, nem? Akkor meg…
- Úgy látszik, hogy ki kell vonjalak a forgalomból.
Egyetlen döfést érzett a torkánál és érezte, hogy a vérében fuldokol. Ekkor kelt fel az ágyában. Szinte még mindig érezte a szúró fájdalmat. De miért? Senki nem volt körülötte. Valaki megtámadta? Vagy szimplán álmodott? Ekkor vette észre, hogy a karja fáj és a lepedő színe alapján véres is. A legközelebbi vízforráshoz lépett, ahol megmosta a karját. Itt már látta, mi volt a karjába karcolva: Dream Eater! Nem tudta hova tenni a dolgot, amikor Rachel sikolyát hallotta. Berohanva a szobájába látta, hogy Neider tartja a karjai között.
- Mi történt? -kérdezte Lilia zihálva.
- Nem tudom, de elkezdett álmában sikoltozni.
Rachel lassan felébredt.
- Hol vagyok?
- Nyugi, immár biztos kezekben.
- Nem az a lényeg. Rosszat álmodtál? -kérdezte Lilia.
- Nem… nem tudom… mi… aludtam?
Ez az egész dolog tényleg bizarr. Ekkor viszont lövés hallatszott odakintről.

Daniel nem tartózkodott az épületen belül. Valami oknál fogva nem érezte odabent magát biztonságban. Kiment a szekérhez és inkább ott akart aludni. Az öreg hölgy ekkor kijött.
- Valami gond van, Mr. Harrison?
- Honnan tudja a nevemet? -kérdezte gyanakodva.
- Nem illik a kérdésre kérdéssel felelni. De hogy ne legyek modortalan, a vendégkönyvből, amit kértem, hogy írjatok alá.
- Értem. Fel tudja sorolni a neveinket?
- Alto Goldfield, Vermeil, Neider, III. Rachel Alucard, Lillia Kudelfate és Daniel Harris.
Ekkor Dan elővette a pisztolyát és a nőre szegezte. Másik kezével elővette a vendégkönyvet.
- Elkaptalak! Ugyanis, ha igazat beszélnél, akkor az alábbi neveket kellett volna felsorolnia: Alfred Goodfied, Morrigan, Schneider, IV. Raffael Aldo, Liliom Kurtenfaken és Harrison Ford. Szóval, maga nem szállodatulajdonos, hanem egy a Pokol Bérgyilkosaiból. Szóval, ideje a terítésnek, mert a blöffel már nem fogod a golyót kikerülni.
Ekkor a nő elmosolyodott és előkerültek a szarvai és farka. Az idős hölgy valójában démon volt!
- Akkor hívd össze a társaságot és várlak titeket az amfiteátrumnál. Több van emögött, mint hiszed.
Emiatt hallották a lövést bent. Daniel a levegőbe lőtt, mire az emeleti szobákból a többiek kinéztek.
- Srácok! Nyakon csíptem a mi kis szállodatulajunkat. Gyertek le az Amfiteátrumhoz.

Mikor leértek, akkor látták, hogy az öreg hölgy a pódiumon ül és egy pohár bort iszik. Mikor letette, megszólalt.
- Sajnálom, hogy félrevezettelek titeket. A nevem Gerimia.
- Az álmok démona?! -kérdezte Neider döbbenten. -Hiszen magáról nem hallottam századok óta.
- Igen. Mindenki azt hitte, hogy meghaltam. Bár, jelen pillanatban csak óráim maradtak hátra.
- Akkor miért vállalta el ezt a megbízást? -kérdezte Alto teljes zavarában.
- Egyszerű a válaszom, fiatalember. Mikor megtudtam, hogy kik a célpontok, akkor már csak egyetlen cél lebegett a szemem előtt. Segítsek nekik túllépni a múlton.
- Akkor ez az egész épület, az ételek és a fürdő…
- Valódiak, efelől ne legyenek kétségeid. Mikor el akartam tűnni, szállodát nyitottam. Viszont a lényeg, hogy ebben a helyiségben hármótoknak túl kell lépnie a múlton.
- Kik lennének azok? -kérdezte Dan, aki változatlanul nem engedte le a fegyverét.
- Vermeil, Lilia és Rachel. Ti még nem léptetek túl a múltatok bizonyos pontjain.
- De honnan tudja ezt olyan biztosan? -kérdezte Vermeil, mire Lilia a sebzett karját mutatta meg. Neider ránézett.
- Dream Eater! -kiáltott fel. Alto csak zavartan vakarta a fejét, de megkapta hamar a magyarázatot. -Ezen démoni varázslat képes bárki fejébe beleférkőzni és megtalálni azon emlékeket, amiken nem tették túl magukat. Ezzel pedig olyan nyomást kifejthet, hogy akár öngyilkosságba taszíthatja a delikvenst.
- Így van. Ez volt a gyilkossági módszerem. -folytatta Gerimia. -Lényegében kettőt megölhettem volna, egyet pedig mély kómában tartanám. Viszont, ahogy azt már mondtam, nem ez a tervem.
- Várjunk csak. Vermeil múltján már túllépett. -mondta Alto.
- Szívem. Tévedsz. Igaz, hogy te megbocsájtottál, de magamnak soha nem ment. -felelte letörten Vermeil, de elhatározta, hogy a vissza nem adandó lehetőséget nem kéne elszalasztania.
- És Liliával mi a helyzet? -kérdezte Dan, aki immár elrakta fegyverét.
- Még mindig nem tudom elfogadni, hogy Vermeil elvette tőlem Altot. Félek, hogy ez egy nap az én halálomat fogja okozni.
- Dehát megtárgyaltuk és lezártuk. Te maradsz a nővérem és soha nem próbálkozol újra. -vetette ellene Alto.
- Igaz, de sose értheted a nőket. Lehet, hogy jelenleg elfogadtam a helyzetet, de ez nem marad örökké.
- Rachel esetében…
- Szeretnék én nyilatkozni, Neider. -súgta halkan Rachel és megfogta párja kezét. -A félvérségem miatt apám és anyám kitagadott és a bátyámat nevezték ki családi örökösnek. Ezt soha nem tudtam feldolgozni.
Teljesen logikusnak hatott az ok. Gerimia folytatta a mondandóját.
- Ha túlléptetek a legrosszabb rémálmaitokon, akkor hajlandó vagyok még elárulni annyit, amennyit tudok.
- Egy valamit nem értek. Miért kell nekik túllépni a múlton? -kérdezte Dan.
- Az ellenségeket nem csak fizikai értelemben tud titeket bántani. Képes belelátni az elmétekbe és azzal kínozni titeket egészen addig, amíg nem hódoltok be neki. Amiken most túlesztek, azok biztosítják azt a védelmet, amik meggyengítik a befolyását.
Ettől a ponttól fogva nem volt több kérdésük. Alto mutatta, hogy nyugodtan hajthatja az ölébe a fejét. Neider is hasonlóképp tett Rachellel. Lilia reményteljesen nézett Danre.
- Azt ne is várd tőlem.
- Kérlek. Nem akarok egyedül feküdni.
- Értelek, de nem vagyunk egy pár.
- Ne kéresd már magad, bundás. -mondta Vermeil, mikor letette Alto ölébe a fejét és megfogta a kezét. -Különben…
- Jó, oké, meggyőztél. Egyszer legyen gyereknap.
Lilia mosolyogva hajtotta fejét Dan ölébe és megfogta a kezét. Erre Dan el akarta húzni, de nem ment neki.
- Azért a lófasznak is van vége. Engedd el.
- Azt addig nem fogja, míg nem végzett az álommal. -mondta ki a valóságot Neider. Gerimia kezeinél megjelentek a varázskörök és édeskés illat töltötte be az amfiteátrumot. Vermeil, Lilia és Rachel lehunyták a szemüket. Elkezdődött az igazi próba számukra.

Vermeil nem is vette észre, hogy elaludt. Csak annyit látott, hogy mindenki eltűnik a szemük elől és a Nővér, aki egykor saját gyermekeként nevelte, előtte állt sebzetten. Emellé három mostohatestvére vette körbe. Most vette csak észre, hogy valamennyi sebeikből a vér szivárog.
- Látod, hogy mit tettél velünk, Vermeil? Mind megfizettük annak az árát, hogy befogadtunk. Tényleg ráérdemeltél a nevedre. Az emberiség elpusztítója!
- Igaz, hogy nem tudom semmissé tenni a veletek történteket. Az is igaz, hogy helyettem haltatok meg. Viszont, nem lehetek elég hálás neked azért, hogy magadhoz fogadtál. -mondta Vermeil és átölelte őket. -Amikor láttam, hogy mit tettek veletek, akkor azt kívántam, hogy bárcsak én haltam volna meg. Megöltem egy egész várost négy ember kivégzése miatt, amire tényleg nincsen bocsánat. Ám, mára ez a helyzet megváltozott. A párommal azért küzdünk, hogy ne történjen több ilyen! Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rátok és tényleg sajnálom.
Vermeil a végén elkezdett sírni. Mindenki viszonozta az ölelést. Csodával határos módon sikeres volt a megváltás, mivel az összes sebük begyógyult és a nyakán lévő kötélnyomok is eltűntek.
- Vermeil, te kis butus. Nem tudtad, hogy a holtakért aggódni felesleges, mert az élő szeretteid vannak mindig szem előtt? Mi már egy jobb helyen vagyunk. Onnét meg látjuk, hogy mit szereztél. Barátokat, szeretett mesteredet szereztél, végül, de nem utoljára… egy szerető férfit, aki folyton meghallgat, törődik veled és akár az életét is odaadná neked. Büszke vagyok rád, Vermeil.
Ezzel a Nővér és a testvérei eltűntek és felébredt. Látta, hogy Alto törölgeti a könnyeit. Megvolt az első sikeres múlton való túllépés, amit rögtön egy csókkal ünnepeltek meg.

Lilia is hasonló helyzetben találta magát, csak éppen az Ortigia Akadémia férfi részlegén. Szeme előtt látta, hogy Alto és Vermeil hosszan és szenvedélyesen smárolnak, ám abbamaradt, amikor észrevették. Testükből áradt a ridegség és az ellenszenv.
- Látod, Lilia! Alto az enyém és csakis az enyém! Te soha nem fogod a csókját megízlelni, főleg nem a…
- Hagyd csak. Soha nem fogja fel azt, hogy ezt a háborút már elvesztette. Csak a halál lehet számára a tökéletes üzenet. -fejezte be Alto nevetve.
- Tévedés. Már felfogtam, és immár nem akarok az utatokba állni. Hiszen, Alto az egyetlen életben maradt családtagom. Míg te Vermeil a legjobb barátom, akinél nem érdekel az, hogy démon-e vagy bármi más faj. Amióta együtt vagytok, élitek át a hullámvölgyeket és minden egyes alkalommal erősebb köztetek a kötelék. Már más célok lebegnek a szemem előtt. Én is a Golden Wind része vagyok, mivel teljes mértékben egyetértek vele. Ha meg a halállal kell farkasszemet néznem, miattatok bátran fogom megtenni.
Lilia a szónoklata után letérdelt és várta, hogy megöljék. Az aura viszont megváltozott. A fején érezte Alto kezét, vállán pedig Vermeilét.
- Jól látod a dolgokat, nővérem.
- Nálad jobb barátnőt én sem kívánhatok. Te voltál az első Alton kívül, aki elfogadott és segített.
- Továbbá, egyre erősebb leszel te is. Hálás vagyok, amiért a céljainkat követed. Emiatt tartjuk a hátunkat neked.
A hármas összeölelkezett és ezzel vége lett az ő megpróbáltatásainak is. Mikor felkelt, Dan nézett vele farkasszemet.
- Sikerült? Akkor pattanj le az ölemből!
- Ne sürgesd blöki. -szólt közbe Vermeil megrovóan, de mosolyogva.
- Olyan jó illatod van. Citrom és fenyő. A kutyámat is ezzel mosdattam. -motyogta Lilia.
- Oké. Vége a gyereknapnak. Lehet leszállni az ölemből.
Dan felugrott óvatosan. Lilia nem adta fel, hanem átölelte.
- Köszönöm.
A farkas férfi megsimogatta a fejét, afféle „hú de kibelezem” tekintettel. Már csak Rachel maradt hátra.

Rachel elalvás után ismét a régi kúriája kapujában volt. Előtte anyja, apja és testvére néztek rá lenéző szemmel. Apja miatt lett dánpír, mivel még emberként ejtette teherbe anyját. Testvére, Ramiel ellenben tiszta vérű vámpír volt.
- Te vagy a leggyengébb a családunkba. Még ahhoz sincsen erőd, hogy túlvilági familiárist az oldaladra állíts. -mondta az apja, akit csak Sylasnak hívtak. Annyira félelmetes volt, hogy még a vámpírok se merték kimondani a nevét.
- Szánalmas, hogy a méhem 9 hónapig egy ilyen selejtet nevelt. Bezzeg Ramiel nálad egy évvel fiatalabb, de már a legtehetségesebb növendéknek számít.
- Így van. -nevette el magát Ramiel és kihúzta a kardját. -Viszont, a száműzetésed nekem vajmi keveset ér. A legjobb az lenne, hogyha most kivégeznélek. Így az Alucard családon nem esne egy ekkora szégyenfolt, amit nekem kell majd tisztára mosnom. Mit szóltok hozzá… anya és apa?
- Csináld! -kiáltották ketten. Ekkor Ramiel készült volna leszúrni, ám Rachel elkapta a pengét.
- Sose voltam gyenge, ahogyan azt képzelitek. Csak nem éppen a legmegfelelőbb helyen kerestem azt az erőt, ami engem hajt. Neider mondta nekem, amikor képzett, hogy az igazi erő mindenkinek a szívében lakozik.
- Micsoda?! -kérdezték mindhárman.
- Elsőre én sem tudtam felfogni, de most már tisztán látok. Az egyetlen dolog, ami hátráltatott engem, az én magam voltam. Folyton gyengének és haszontalannak írtam le a képességeimet, pedig csak az önbizalmamat kellett helyrehozni. Ez viszont megtörtént. Mióta megismertem Altot és Vermeilt, azóta egyre jobban hiszek a familiárisomnak. Ők is gyengék voltak, mégis… jelenleg náluk erősebb párost nem ismerek. Amikor fogják egymás kezét, ölelkeznek, csókolóznak olyan, mintha a világot tartanák össze és arra motiválnak, hogy én is láncszem legyek. Így van! Erős vagyok önmagamtól, de velük még erősebb.
Ekkor Rachel ellökte a kardot és egy hatalmas tűzgolyóval lőtte ki a testvérét és a szüleit formáló lényeket. Ezzel ő is teljesítette a feladatát. Mikor felébredt, Neider kezeit érezte az arcán. Szinte azonnal megcsókolta. Gerimia meghajolt előttük.
- Gratulálok nektek. Sikerrel győztétek le a múltatokat.

Gerimia ezekután már nem törődött az etikettel. Kinyitott egy hatalmas üveg szakét és beleivott.
- Ahogy az ígéretemben volt, elmondok néhány fontos információt. Annak a neve, aki a démonokat vadássza és a Platina Rangosokat gyűjtötte össze, úgy hívják… Odio.
- Odio?! -kérdezte Vermeil és Neider egyszerre döbbenten.
- Ismeritek? -kérdezte Dan. Sose hallott a névről. Ami viszont meglepte, hogy Alto válaszolt.
- A legendák szerint Odio a megtestesült gyűlölet és harag entitása. Démonokat használ gazdatestnek, mert abban a legerősebb. Anno 1700 környékén legyőzték, de nem halt meg. Ellentétben azzal, ami a történelemben le van írva. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy emberek és démonok szövetségre léptek.
- Azért a szövetség erős túlzás. Csak amiatt vállaltuk be, mert Fatema főpapnő megkért rá. -mondta Vermeil keserűen.
- Ha még nem is amiatt, de Odio az egész földre hatalmas fenyegetést jelent. Elszabadítja a gyűlölet és kétségbeesés magvait, hogy abból határtalan ereje legyen. Elég csak valakivel megitatnia a vérét és egyből elárasztja a gyűlölet.
Altonak eszébe jutott a múltból Obsidian esete.
- Akkor az a szer, amit Vermeilnek beadott… Odio vére?!
- Így van. Iolite azzal bízta meg az egykori tanárodat, hogy szaporítsa Odio követőit. -mondta Gerimia és egy újabb kortyot döntött le. -Mielőtt kérditek… valószínűleg Farma városában bujkál Odio elől. Mivel nem volt pecsétje, ahogy nekem sem, így a mester haragjától fél.
„Hát most tőlem is félhet.” futott Alto agyán keresztül a gondolat és vicsorított. Vermeil átölelte.
- Nincsen semmi baj, drágám. Csak nyugodj meg. -súgtam és simogatta a hátát.
- És ki a két cinkosod? -kérdezte Neider.
- Az egyiket Báb Mesternek hívják és nevéből adódóan bábukat használ. A másikról annyit tudok, hogy vámpír és egy spéci kard van nála. Nem annyira beszéltem velük, de azt róla tudom, hogy más célok vezérlik, mint engem vagy bárki mást.
- Értem. Mit tud még a legendás démonról?
- Odio mindenképp el akarja titkolni a múltját.
- Ezt mi is tudtuk… mármint Oerstedről, nem? -kérdezte Dan.
- A kettő egy nevet takar. Oersted a gazdateste Odionak. Emiatt akarja eltörölni a múltjáról az összes emléket. Ugyanis, abban rejlik az elpusztításának kulcsa.
- Aki ismeri a múltját, annak a győzelem a kezei között van. -idézte fel Rachel Iolite utolsó szavát.
- Mindez szép és jó, de hol vannak Oersted emlékei? -kérdezte Vermeil.
- A nyakadba hordod.
Ekkor közelebbről is megnézte azt a nyakéket, amit Elena adott. Két foglalat volt benne. Gerimia kivette hajcsatjából a díszt és Alto felé dobta. A srác megfogta és belerakta a nyakék egyik foglalatába, amitől az felizzott és a motívum megváltozott. Már csak egyetlen kristály maradt hátra.

Lassan kiitta az üvegből a szakét.
- Gratulálok nektek, fiatalok. A ti generációtok sokkal okosabb és talpraesettebb, ami reményt ad arra, hogy jobb hely lesz ebből a világból. 995 éves vagyok és én folyton csak a saját döntéseim következményei elől menekültem. Sosem voltam annyira bátor, mint ti. Viszont, egyvalamire figyelmeztetlek titeket. Valamelyikőtöket kezdi megkörnyékezni Odio dühe. Az pedig…
Ekkor Gerimia kezéből kiesett az üveg. Neider óvatosan odament hozzá és megtapogatta a nyakát.
- Nincs pulzusa. Meghalt.
- Segítek eltemetni. -mondta Rachel. A társaság néma csendben ment ki az épület hátsó részébe, ahol megásták a sírt és eltemették a démont, aki segített nekik. Viszont, nem értették, kire célozhatott, amikor azt mondta, hogy valakit megkörnyékez Odio dühe. Alto egyetlen szót sem szólt jelenleg az érzéseiről. Mire végeztek, felkelt a nap. Kis idő után a lovaskocsiba szálltak és indultak Farma városa felé. Arról viszont fogalmuk sem volt, ezen információszerzés sem lesz sétagalopp.