A társaság reggel 6 órakor már a vonaton ültek. Szemmel láthatólag jelentéktelen dolgokról beszéltek, de ami telepatikus úton ment, az mutatott rá, hogy mennyire figyelnek a környezetükre. A második kabinban ültek és az elején, közepén és végén ültek kettesével.

Ez még a tegnap esti megbeszélés során lett elmondva. Rachel tervelte ki az egészet.
- Mindenki fejét nyitottá tettem a telepátiára. Hatunk között csináltam meg a dolgot és külsős nem avatkozhat bele és nem is hallhatja.
- Ez mind szép és jó, de honnan fogjuk tudni, hogy kik lesznek azok, akik a kristályokat őrzik? -kérdezte Alto, aki jelenleg Vermeil ölében pihent.
- A vonaton első kabinos felszállás van érvényben, mivel arra nemigen alkalmaznak kalauzokat. Amint felszálltak és érvényesítették a jegyet, rögtön elindulnak lefelé. Az első kocsira csak VIP jegy ellenében lehet tartózkodni, mivel ott étel és ital felszolgálás történik.
- Az a kettős kötve hiszem, hogy ennyire felvágósak lesznek. Így ez egész okosan összerakott tervnek hangzik. -jegyezte meg Dan.
- Valakinek van kérdése?
- Nekem van. A vakok honnan tudják, hogy kifogyott a WC papír? -kérdezte kíváncsian Vermeil, mire Neider beszállt a poénkodásba.
- Még jó, hogy nem kell kézjelekkel kommunikálnunk. Én mondjuk tudok egyet.
Erre összeütötte két kezét, bal kezével békejelet mutatott, aztán hüvely és mutatóujját összetette, végül a szeme elég tette, mintha valami fontosat látna. Altonak leesett.
- Pantsu Maru Mie. Kilátszik az alsód.
- Oh Yeah! -kiáltotta Neider és egy bonyolult pacsizásba kezdtek. Rachelnek kezdett fogyni a türelme.
- Éppenséggel egy rajtaütésre készülünk, ti meg itt hülyéskedtek?!
Dan elégedetten vigyorgott, míg Lilia is elnevette magát.

Visszatérve a vonatra, már csak öt perc volt az indulásig. Alto éppen egyik karjával átkarolta Vermeilt, míg a másikkal egy könyvet tartott. Ez persze álca volt, hogy takarja figyelő szemeit.
- Édesem. Nagyon lent van a kezed. -suttogta Vermeil a fülébe.
- Bocsánat.
- Egy szóval se mondtam, hogy vedd el onnét. Csúsztasd lejjebb.
Ezzel a mondattal átölelte és a melleire tette a fejét. Ezenfelül semmi nem történt. Lassan a vonat elindult, de senki nem vett észre semmi gyanúsat az utasoknál. Kezdtek azon tanakodni, hogy mi az ördög folyik itt, amikor Lilia kiszállt az üléséből. Viszont, nem stimmelt vele valami. Mintha fokozatosan rohadt volna le a bőre és hullottak ki a fogai. Alto görcsbe húzódott össze és elkezdett vért köhögni. Erre Vermeil is rosszul lett, de próbált valami racionális megoldást találni. Rachel elájult és fokozatosan rohadt le a bőre. Neider viszont kapcsolt.
- Ez az egyik bérgyilkos mocsok műve lehet! Ráadásul, ismerem ezt a varázslatot.
- Akkor ne tökölj, mert mind itt fogunk megpusztulni. -suttogta Dan. Szőre kezdett kihullani és szemei egyre beesettebbek lettek.
- Ez a Rot and Decay nevű varázslat. Mindenkit a vonaton rohaszt szét. A testhőre megy, így le kell magunkat hűteni.
- Miért nem ezzel kezdted?
Dan gyorsan jeget varázsolt. Neider mindenkinek a szájába adta, így az átok megállt és visszafordult. Lilia felkelt a földről, ahogy Alto is.
- Ez hogy a pokolba lehet? Senki gyanús nem szállt fel.
- Akkor tévedtünk és az első kocsiban vannak.
- Megnézem. -mondta Neider és kirohant az első kocsihoz. Ám, ott csak haldokló emberek látványa fogadta.- Itt nincs senki! Azonnal meg kell találnunk a tettest, különben vége a dalnak.
- Akkor én elintézem ezt a senkiházit. Addig meg adjatok a lehető legtöbb embernek jeget. Próbáljuk minimalizálni a halálokat. -mondta Dan és a jégre mutatott. A társaság így is tett, de hagytak maguknak is.

Dan óvatosan nyitotta sorra a kocsikat, miközben stukkerét készenlétbe helyezte arra az esetre, ha előbb találják meg őt. Végül a leghátsó kocsiban fogadta a felismerés: Nem az utasokkal jöttek, hanem kalauznak álcázták magukat.
- Testvér! Sikerült a varázslat? -kérdezte valaki eszméletlen torz hangon.
- Ryoshi! Megmondtam, hogy Hakainak szólíts, ha társaságban vagyunk.
- Bocsánat, Hakai.
- Egyébként igen. Viszont hat ember testhője annyira alacsony, hogy hatástalanná vált velük szemben.
- Ez azt jelenti…
- Igen. Ők lesznek azok. A démonokra nem hat a varázslat olyan ütemben, így… a pokolba!
- Mi az?
- Egyre több leeső testhőt érzékelek. És az eredeti öt folyton mozgásban van.
- A hatodik?!
Ekkor Dan lőtt. Pisztolya abban különleges, hogy a mannájából csinál víz lövedéket, ami akár pattoghat is, vagy szilárd tárgyakon hatol át. Kilőtt hat töltényt, amik a kabinban pattogtak. Mikor Dan kinyitotta, senkit nem talált ott. Ez nem lehet. Tisztán hallotta, hogy beszélgettek. Akkor ez csak illúzió volt?
- Szép lövés volt. -szólalt meg egy hang, de annyira visszhangos volt, hogy a helyét nem tudta belőni. -Viszont, mi is rejtegettünk titkokat a tarsolyunkban.
Dan felismerte a hangot.
- Hakai! Te átkozott, szociopata mocsok!
- Dan, te söpredék! Tudod jól, hogy mi jár az árulók számára. Nem szép dolog a mesterünknek hátat fordítani.
- Nem szólítom azt a gyáva férget mesteremnek!
- Pedig te is belementél a dologba. Sebaj, akkor elteszlek láb alól, amíg a testvérem foglalkozik a többiekkel. Meg se próbálj visszamenni. Már rég az illúzióm rabja lettél.
Ekkor Dan úgy érezte, mintha megfordult volna vele a világ. Próbálta magát összeszedni, de mintha a feje egy kocsonyára hajazott volna.

A társaság sorban osztotta ki a jeget, akik még éltek. Rachel azonban felfigyelt egy veszélyes dologra.
- A vonat egyre csak gyorsul. Ha így haladunk, akkor egy órán belül bele fogunk csapódni a végállomásba.
- Akkor meghúzom a vészféket! -kiáltott fel Alto, de Lilia és Vermeil megfogta a kezét.
- Emlékszel, mit mondott Dan az egyik felszálló tagról? Képes megidézni olyan mannával működő damilt és horgot, ami mindenen átmegy. -suttogta Lilia.
- Akkor meg kell találnunk, hogy hová dugta a horgot.
- Csak az a baj, hogy Elena volt a legtökéletesebb manna érzékelő, de ő nincs itt. -válaszolt Vermeil. Neider próbálta érzékelni a manna folyását, ahogy Rachel is.
- Jelenleg az a legfontosabb, hogy semmihez ne érjünk hozzá.
Ekkor Neider felüvöltött fájdalmában. Alto látta az okát: A lábától felfelé valami horogféle kúszott fel. Gyorsan hátraugrott, de valami rántotta a hátsó kocsik felé. Rachel azonnal megidézett néhány szellemszerű lényt.
- Gyorsan keressétek meg a varázslat forrását!
Ekkor előrenyomultak. A társaság követte őket. Az egyik felvijjogott, jelezve, hogy megtalálta a forrását. Alto a fülével belőtte a távolságot és egy kristályoszlopokból álló sort indított abba az irányba. Ellenfelüket kizökkentette a varázslásból és menekülni kényszerült. Legalábbis, erre utalt az, hogy Neider lábából a damil eltűnt. Ezzel egy időben a kabinban már csak halottak voltak, akiket megölt a Rot and Decay. Egy ideig csak füleltek és próbálták belőni, hogy hol lehet a tag. De sehol semmi. Vermeilnek viszont támadt egy ötlete.
- Lilia! Idézd elő…
Ennyit tudott mondani, amikor az ő lábába kezdett felfutni a damil. Alto megpróbálta azzal lassítani, hogy a lába alatt kristályt használ és ezzel lassítsa a horgot, ami már a combjánál járt. Ám, hiába az erőlködés, ennek ellenére nem lassult le. Neider és Rachel próbálták összeszedni magukat és belőni a forrását. Száz méterre van… a fejük felett! Ekkor Rachel kapcsolt és átalakult vámpírrá, majd kiugorva az egyik ablakon érte el a célpontját.
- Megvagy! Fire Whip!
A varázslattal megidézett tűzostor sikerrel találta el a tag karját, akinek abba kellett hagynia a horgot.
- Te átkozott vámpír!
- Attól tartok, hogy vége a játéknak. Mondhatnám, hogy add fel, de ismerem a mestered módszereit.
- Helyes. Mert akkor tisztában vagy azzal, hogy semmi személyes nem lesz a halálod mögött.
- A halálomat ne vedd biztosra. -morogta Rachel és elkezdte tűzbombákkal sorozni.

Dan lassan ugyan, de összeszedte a gondolatait. Lecsukta a szemét és pusztán az érzékeire támaszkodott. A Beastman fajból származó Dan kitűnő látással, szaglással és hallással rendelkezik. Ám, nem emiatt a legkiválóbb nyomkövetők, hanem a belső érzékük miatt. Lényegében, ha folyamatosan edzik ezen szegmenst, akkor az illúzió nem hat rá. Kinyitotta a szemét és körbenézett. Ott állt, ahol lőtt Hakaira és Ryoshira. Viszont, amint ajtót nyitott, mintha egy tükrökkel telerakott terembe lett volna.
- Azt hiszed, hogy meg fogsz találni engem? Pedig hamarabb fog elfogyni a szádból a jég, minthogy akárcsak a lábnyomomat megtaláld.
Hakai nem hazudott. Egy perce volt még hátra, mielőtt a jég végleg elolvadna a szájában. Teljesen ráfeküdt arra, hogy az illúzión túllátva találja meg a célpontját, aki folytatta a beszédét.
- Emlékszel a testvéredre, Jacobra? Nos, valószínűleg Oersted megölette. Tudta, hogy a pecsétjét nem aggatta rád, de tudja mindenki gyengéjét. Szerinted, miért nincsen áruló a szektáján belül?
Hol lehet? Nincs a kabinban, a tetején sem, de még a vonat hátsó kocsijában sem.
- Kár érte pityeregned. Hamarosan a szüleid jönnek és végül TE! Bár, ha könyörögsz, akkor meggyorsítom.
- Megvagy! -kiáltott fel Dan és lefelé lőtt annyit, amennyit a mannája engedte. Ez már eltalálta Hakait, akinek így minden varázslata megszűnt.
- Hogyan? Miért?
- Egyszerű a válasz. Legközelebb, ne becsüld le ellenfeledet, mert életed végéig megbánod. Vagyis, késő bánat. Ami meg a kijentéseidet illeti… hazugság volt.
Dan ezekután benyomta a vészféket. A vonat lassan, de biztosan vesztette a sebességét. Már csak egy célpont maradt.

Ryoshi kegyetlenül szenvedett Rachellel szemben. Jómaga föld elemű varázslatokat használt, de a levegőben repkedő ellenfél ellen vajmi keveset ér. Amikor Dan megnyomta a vészféket, akkor hátraesett.
- Ez azt jelenti… a testvérem meghalt? NEM! Mind meg fogtok dögleni!
Ekkor ezer földből készült tűt vágott ellenfeléhez, amit kénytelen volt kikerülni, de legalább száz biztos eltalálta. Muszáj volt landolnia, hiszen így nem repülhet tovább. Szerencsére, a vonat már lassan megállt, így még az erősítés megjött.
- Vége a játéknak. -nyögte Rachel és felemelte kezét egy újabb támadásra. Ekkor viszont meglepő dolog történt. Ryoshi a földre térdelt és könyörgött.
- Ne öljetek meg! Én is csatlakozok hozzátok! Látjátok a kezemen, nincs rajta a pecsét, akárcsak Dan esetében.
Noha a társaság résen volt, ez tényleg megállította őket. Dan akkor ugrott fel és hiába kiáltott volna a társaságnak, a baj megtörtént. Hirtelen Vermeilt célozta meg és a szíve felé haladt a horgos damil.
- Bevettétek! Elég csak a szívét körbefonnom és elájul. Onnantól meg a túszom, így vége lesz a dalnak számotokra.
A damil behatolt a szív területére. Alto csak egy pillantást vetett rá és bólintott. Ekkor Vermeil összeesett.
- Na mit mondtam?! Most pedig…
Ekkor mindenki ledöbbent. Alto átalakult, míg a damil elszakadt. Bevetették a Lélek Fúziót, de most szándékosan fordítva történt a dolog, hogy Vermeilt megvédje. Alto lassú léptekkel közeledett Ryoshi felé, aki már a fúzió végeredményétől lefagyott félelmében.
- Te utolsó, hátbaszúrós féreg! A szerelememet támadod, miközben rongy életedért könyörögsz? Ezt egy életre meg fogod bánni… ami nem fog sokáig tartani.
Ekkor elkezdte ütni folyamatosan.
- MUDA, MUDA, MUDA, MUDA, MUDA, MUDA MUDA…
Ez egy percig keresztül ment és könyörület nem volt benne. Minden egyes „MUDA” mintha egy személyes bosszú lenne azért, amit eddig ellenük tettek Obsidian professzortól beleszámolva egyenesen idáig. Végezetül egyetlen horoggal végezte ki Ryoshit.
- WRYYYY!
Ez a kiáltás hagyta el utoljára Alto száját, mielőtt elájult. Vermeil lelke visszatért a testébe.
- Szóval emiatt mondják, hogy soha ne dühítsd fel a türelmes embert. Tiszta sor. -bólintott Rachel.
- Már csak a „Road Roller Da!” kellett volna és kész a boldogságom. Ez sem volt rossz, tegyük hozzá. -nevette el magát Dan. Neider felkapta Vermeilt.
- Szedjük össze a cuccainkat és induljunk.
- Igaz. Nem maradhatunk itt sokáig. -mondta Lilia még mindig döbbenettel az arcán. Nem hitte volna, hogy valaha látni fogja Altot ilyen állapotban. Véget ért a harc. Ryoshi és Hakai is meghaltak, ahogyan a legtöbb ártatlan utas is. Azon emberek maradtak életben, akik kaptak jeget, de ők kómában vannak.

Gyorsan összeszedték a cuccaikat és kimentek a vonat közeli erdőbe. Semmi kedvük nem volt a varázsrendészet embereinek beszámolót tartani, mert annyi idejük nincsen. Dan megállította a csapatot pár perc múlva.
- Nem felejtettétek el, miért jöttünk?
Kis idő után mindenki a homlokához csapott, kivéve a kérdezőt.
- Basszus! A emlékkristályok! -kiáltott fel Neider. Az akció hevében elfeledkeztek róla.
- Még szerencse, hogy helyettetek gondolkodok.
Dan elővette a két kristályt. Időközben Vermeil is felébredt.
- Lemaradtam valamiről? -kérdezte, miközben felállt.
- Semmiről. Jól vagy? -foglalta össze Rachel, ám válasz nem érkezett, mert rögtön Altohoz szaladt, felkapta és átölelte.
- Te annyira zseni vagy, drágám.
- Hékás! Mi?
- Hogy érted, hogy zseni? Tudta, hogy az a szemétláda mit tervez? -kérdezte Rachel.
- Igen. Ami a legszebb, hogy nem kellett telepátia. Elég volt csak egy bólintás.
- Nem volt ez annyira nagy dolog, hogy ilyen…
Alto csak eddig tudta folytatni, mert barátnője szorosan átölelte és megcsókolta.
- Titeket tényleg egymásnak teremtett az isten. -nevette el magát Dan.
- Isten? Erről tudnék mit mesélni… -tette hozzá sötéten Neider.
- Tök jó, hogy imádjátok egymást, de szednünk kell a lábunkat. Estére a lehető legmesszebb kell lennünk a vonattól. -sóhajtotta Rachel. Vermeil egyetértett és a csók után letette Altot a földre, majd egymás kezét megfogva mentek.

A társaság úgy érezte, hogy hatalmasat haladtak előre. Még csak a harmadik nap a két hétből, de már két fontos nyomot is szereztek a Platina Rangosokból álló szervezethez. Mint később megtudták, semmi sem kötötte őket a vonatbeli balhéhoz. Ennek egyszerű oka, hogy senki nem emlékezett rájuk a túlélők közül.