Araraki egy átlagos tengerpari kisváros volt mindig is, ami nyáron megtelik turistákkal. Tengerpartja, éjszakai élete mindig is vonzotta az embereket. Továbbá, számtalan zenész, bűvész, illuzionista, kocsma és szálloda tulajdonos ekkor szokta betegre szedni magát. Emellett, aki kulturális művelődésre vágyik, az sem jár rosszul. Legendás könyvtára, a Sanctum Libarian öt emeletével és két pinceszintjével a legnagyobb épület Ararakin belül. Emellé múzeumok garmadája jó borsos áron várja az érdeklődőket.

A csapat csak három órányi lovaskocsikázás múlva érkezett meg. Alto addig felvetette, hogy ha valaki képes belelátni az elméjébe és kibányászni valami részletet a Nemesis projekt helyéről, akkor az hatalmas előrelépés lehet a nyomozásukban.
- Én képes vagyok rá. -jelentkezett Rachel. -Nem baj, ha a többiek is látják?
- Nem.
Vermeil félreült, hogy képes legyen a dánpír hozzáérni Alto homlokához. Ekkor a kocsi vászonfalára kivetült egy kép. A kicsi, tíz éves Lilia volt látható, amint közel hajol.
- Alto! Apa már sokszor elmondta, de ha továbbra is húzgálod a fütyidet, akkor meg fogsz vakulni.
- Pedig olyan jó érzés, Lilia. -válaszolt vissza. Ezekután ugrott a kép és egy medikus varázsló nézett rá.
- Ez érthetetlen! A fiú látásra egyre csak romlik.
Aztán az emlék ugrott és egy homályos képet lehetett látni.
- Apa! Bemutatom az új barátnőmet!
- Vedd fel a szemüveget, fiam!
Mikor tisztult a kép, egy orangután nézett farkasszemet és véget ért a dolog. A teljes kocsiban mindenki torkaszakadtából röhögni kezdett, miközben Alto a Titanic mélyére süllyedt. Rachel letörölte a könnyeit.
- Az agyad bekapcsolta az önvédelmi rendszerét, ezért folyton hamis emlékképekkel fog előjönni. Többször nem próbálkozhatok mert csak kárt tennék benned.
- Értem. -mondta halkan Alto, mire Vermeil hozzábújt és a füléhez hajolt.
- Különben is. Mellettem felesleges húzogatni. Majd én arról gondoskodok.

A partra érve döbbentek rá még egy dologra: Az árak. Már a kocsi leparkolásáért kértek két aranyat, a szállodai szobáért pedig háromszázat.
- Ekkora egy zsugori bagázst. -morogta Elena.
- Nincs mit tenni, három szobát bérelünk ki.
A megbeszéltek szerint Alto és Vermeil fürdőruhát vettek fel. A démonnő magára idézett egy egyrészes, karmazsinvörös darabot.
- Hogy tetszik? -kérdezte Altotól.
- Csinos vagy benne.
- Köszi. Amúgy, szerinted melyik áll jól? Ez, vagy a topless?
Ezzel a lendülettel alakította át úgy a ruháját, hogy csak egy tanga volt rajta.
- A verzó, A verzió!
A partra leérve Vermeil szinte úszott a boldogságban.
- Több évszázad, de a tengerpart soha nem változik.
- Igaz. Mindig is egy nagyszerű hely lesz. -bólintott Alto. Neidertől kaptak egy kis pénzt, amiből elmentek enni egy pizzát.
- Ez milyen finomnak néz ki. -mondta Vermeil csillogó szemekkel, amikor meglátta a kihozott sonkás -gombás pizzát.
- Akkor jó étvágyat. Lássunk hozzá.
Kettejük az amúgy nem kicsi darabot tíz perc alatt befalták. Miután fizettek (ezerötszáz aranyba került.), kéz a kézben mentek bele a vízbe. Alto pár perc után kiszállt és azt mondta, hogy hoz valamit, ami neki biztos tetszeni fog. Vermeil csak mosolygott és elkezdett úszni egy keveset. Mikor visszaúszott, a barátja várta egy tölcsér fagyival. Ekkor élhetett a démonnő a második nagy szenvedélyének, az édességnek.
- Ez nagyon finom, bár furcsa. Sós karamella?
- Igen. Néha fura az emberi ízlés. Szeretnéd megkóstolni az enyémet? -kérdezte Alto és Vermeil felé nyújtotta a zöldalmás fagyiját. A nő kérdés nélkül nyalta meg.
- Ez is finom. Kérsz az enyémből?
- Persze.
- Akkor csukd be szemed és nyisd ki szád.
- Miért?
- Kételkedsz bennem? Olyan gonosz vagy néha. -mondta megjátszott sértettséggel. Alto sóhajtva tette, amit Vermeil kért tőle. Bevált az sejtése, hogy valami perverz dologra készül. Ugyanis levette a fürdőruhát úgy, hogy az egyik melle szabad legyen. Belemártotta a mellbimbót a fagyijába, majd azt azzal a lendülettel Alto szájába adta és kezével meggátolta, hogy kivegye azt.
- E onos vol.- nyögte Alto, mire Vermeil felnevetett.
- Most nyald tisztára.
Mikor érezte, hogy a srác végzett, rögtön visszavette rendesen a ruháját.
- Ez gonosz volt. -mondta elvörösödött fejjel Alto. -Mi van, ha valaki meglát minket?
- Ha nem hangoskodsz, akkor senki nem fog. Ez a legeldugottabb része a partnak. Az emberek gyakran nem látnak a szemüktől és a fülüktől meg nem hallanak. Csak akkor, ha nyilvánvaló dolgot csinálsz és hangosan.
- Eléggé furcsa meglátás.
Ezektuán a délután jó részét egymásnak szentelték. Viszont, azt nem tudták, hogy valakik már itt vannak, tárt karokkal fogadva őket.

Rachel és Neider az Emlékek Mauzóleumába léptek. Ott olyan mély csend uralkodott, mintha az egész halott lenne.
- Hát, ez sem egy rövid munka lesz. -fogta a fejét Rachel.
- Ha nem céltudatosan csinálod, akkor tényleg nem. Viszont, ha így csinálod… Iolite!
Ekkor egy emlékkristály röppent Neider markába. A fény felé tartva nézte, mintha valami film lenne, ám tíz másodperc múlva kiengedte a kezéből, ami így visszaröppent.
- Látod?
- Igen. Akkor én is teszek egy próbát. Mizudaria!
Hiába hívta Alto egykori fogva tartójának emlékét, semmi nem történt.
- Pedig koncentráltam. Oersted!
Ekkor sem történt semmi. Viszont, felfigyeltek egy vészjósló jelre. Akármennyire kevés ember van itt, az itt dolgozó kurátoroknak itt kéne lenniük. Ráadásul, már két emlékhívás is sikertelen volt, holott ide kerül mindenki emlékének eredetije és másolata egyaránt.
- Azt mondom, hogy nézzünk szét. -súgta Neider és lassan lépkedve haladt előre. Rachel érezte, hogy kurva nagy gáz van. Minden termet megnéztek, de sehol senki. Amikor a pincét nyitották fel, akkor jöttek rá, hogy bevált az igazuk. Az összes kurátor halott volt. Vaskos jégdarabok álltak ki a holttestekből.
- A picsába! Azonnal segítenünk kell Elenának és Liliának!
- Továbbá, Vermeilt és Altot…
- Ők tudnak vigyázni magukra. Ellenben, ha ezek platinások, akkor jobb, ha az embereknek segítünk!
Neider javaslata volt a legokosabb döntés, így a könyvtár felé indultak.

Elena és Lilia a Santum Libarianban túrták fel a könyveket, persze tematika alapján kiválasztva. Ám sehol semmit nem találtak.
- Ezzel nem jutunk előbbre. -sóhajtotta Lilia.
- Biztos, hogy az alsó, elzárt részben lesz a Nemesis projektről valami.
- Erre magamtól is rájöttem, de az őrök folyton ott figyelnek arra, hogy senki illetéktelen ne lépjen be.
- Erre is van egy megoldásom. Menjünk le a földszintre.
Lilia követte, de a fejét vakarva. Mit tervez? Amióta Alto a diáktanácsba lépett, azóta mondogatja, hogy Elena sejtelmesebb, mint az Akadémia menzáján a klopfolt hús, amire a szakácsnő állatfajta helyett csak annyit mond, hogy finom. Ám, amikor a földszintre értek, Elena alaposan körbenézett. Mivel az emberek a tengerparton voltak, így itt nem sokan voltak, lényegében tiszta volt a terep. Előhúzta kardját és belevágott a földbe. Ám az ahelyett, hogy felkarcolta volna a padlót, lyukat vágott egy emelettel lejjebbre.
- Ugorj be, gyorsan. -súgta. Lilia kérdés nélkül teljesítette a kérést.
- Ezt meg honnan tudod? -kérdezte Elenától, amikor az melléugrott. A lyuk eltűnt.
- Azt hitted, hogy csak Altonak van démon familiárisa? Ixion, a kardom egy démon.
- Nem mondod komolyan?
- Dehogynem. Amikor még a bronz fokozat előtt álltam, akkor sikerült találkoznom Ixionnal, aki éppen halálán volt. Mivel még élni akart, ezért kötöttem vele szerződést. Azóta meg a kardomként használom.
- Ez már pofátlanság! Úgy beszélsz rólam, mintha halott lennék. Azért én élek. -kiáltott fel Ixion, Lilia legnagyobb meglepetésére.
- Még beszél is?
- Sajnos… igen. Na mindegy, keressük meg a Nemesis projekt kartonját. Ixion! Te meg fogd be.
Hosszas kutatás után találták meg az aktát a második pincerészben. Ám ekkor érezték, hogy hatalmas baj van. Odafent sikoltások és tompa puffanások hangjai szűrődtek le. Valaki vagy valakik ugyanazért jöttek, amiért a kettős is.
- Nem hittem volna, hogy már most társaságot kapunk. -morogta Elena.
- Nincs esélyünk elmenekülni? -kérdezte Lilia halkan.
- Nem. Ha futunk, akkor minden ártatlan embert ingyen céltáblának teszünk ki. Már éppen elég, hogy az Ortigia Akadémia elleni támadásnál diákok sérültek meg. Inkább szemtől szemben harcolok.
Ekkor egy vékony, eszelős hang hallatszott fentről.
- Szép volt, Artemisz! Ezzel rájöttünk, hogy hol vannak a célpontjaink. Ideje nekünk elvégezni a kiszabott feladatot.
Gyorsan gondolkodniuk kellett, mivel még a meglepetés előnye az ő kezükben van.
- Szerintem rejtőzzünk el és üssünk rajtuk. Más esetben rekordidő alatt fogunk fűbe harapni.
- Miért?
- Ismerem a hangja és az aktái alapján. Ez Xanon és a familiárisa, Artemisz. Bérgyilkosok, de ha engem kérdezel, akkor pszichopaták. Viszont, nem az ész a legerősebb fegyverük.
Lilia csak bólintott és elkezdte a fényeket lekapcsolni, majd elbújni a legeldugottabb sarokba. Elena is hasonlóképp tett.

Lassú léptek zaja ütötte meg a fülüket. Szemük előtt látták, hogy fényforrást használ. Egy köpcös, görnyedt testtartású férfi alakja bontakozott ki. Amikor mindkettejük közé ért, akkor használták ki a meglepetés erejét. Elena a kardjával csapott egyet, míg Lilia a „Vérző Szél” nevű támadását vetette be. Ám Xanon számolt erre és kikerülte, majd feldobott egy fénygömböt.
- Nem rossz rajtaütés, el kell ismerjem. Attól tartok, hogy mi egy lépéssel előrébb járunk.
Ekkor Lilia hátába négy jégtüske állt bele, amitől térdre esett. Elena látta az okát: Egy sólyom lőtte ki a jégdarabokat. Xanon azonnal támadásba lendült, Elenát becélozva. Hiába vágott a kardjával sikeresen, ellenfele azt is kikerülte és gyomorba rúgta.
- Ellenem kevesek vagytok. Tudom, hogy nálatok van az, amivel a gazdám megbízott. Mivel jókedvemben vagyok, emiatt ha azt átadjátok, akkor talán megkímélem az életeteket.
- Szép üzlet, csak könnyű átlátni rajta, amikor ártatlanokat ölsz. Nem vagytok jobbak a mezei gyilkosoknál. -nyögte Elena és felállt.
- Szét kell választanunk őket, így nagyobb esélyünk van innen élve kijutni. -javasolta Lilia, aki kitépte a jégdarabokat. Artemisz csak fenyegetően csattogtatta a csőrét.
Elenának több se kellett és Ixionnal megvágta a plafont, majd ellenfelét felrúgta és követte. Aztán a vágás bezárult.
- Akkor ideje ezt a csirkét szétbontani. Megidézlek Selphid!

Elena hívására megidéződött az egyik legerősebb Szél Szellem, aki nem is habozott, egyből célba vette Artemiszt és sorozatos szélpenge csapásokkal bombázta. Válaszul ellenfele jégszilánkokkal reagált, amik semlegesítették a felé érkező támadást. Kiegyensúlyozott légi küzdelem alakult ki. Liliának kellett valahogy közbeavatkozni, de szemmel láthatólag ez lehetetlen feladatnak tűnt két okból: Az első, hogy olyan intenzív volt odafent a küzdelem, hogy csak Selphidet találná el, amivel ártani nem ártana, de megzavarná. Másodszor, Artemisz őt is bombázta jégdarabokkal, amit ki kellett kerülnie, így a pontos célzás sokkalta nehezebb. Ám, emlékezett, mit mondott neki az egyik edzés során Neider.
- Ne csak a szemedet használd, amikor célzol. Ha csak arra hagyatkozol, akkor csak magadnak ásod meg a sírt. A füledet és a megérzésedet is használd.
Lilia lehunyta a szemét és úgy folytatta a kerülgetést, amitől pár jégszilánk eltalálta, ám innentől tisztán kivette Artemisz szárnycsapásait. Két kezében varázskör jelent meg. Immáron biztos volt a céljában.
- Tornado!
Lilia két kezéből hatalmas tornádó kapta telibe a sólymot, aki erre nem volt felkészülve, így magatehetetlenül zuhant az asztalra, amitől a kivett dokumentumok egy része a földre hullott. Selphid a levegőben maradt, figyelve az esetleges ellentámadást. Artemisz lassan felkelt, de látható volt, hogy vérzik.
- Ha a földön maradsz, akkor nem fogunk tovább bántani. Eszem ágában sincs állatokat ölni, de ha nem hagysz más választást, megtesszük.

Lilia kijelentésére Artemisz, gúnyos madárszerű nevetést hallatott és a levegő meghűlt. Ismét felrepült, emiatt Selphid ismét harcba lendült. Lilia ismét segíteni akart neki, ám a lába nem mozdult, sőt nem is érezte. Rájött az okára: A talaj teljesen be volt fagyva. Hiába akart megmozdulni, nem bírt. Ekkor tíz óriási jégdarab repült felé, amiből nyolcat semlegesített, de kettő eltalálta. A lány már szinte érezte, hogy lassan vége. Familiárisa is kezd gyengülni. Hát ez lenne számára a sors? Csatában meghalni egy platina rangos familiárisa által? Persze, ez érthető. Ahelyett, hogy edzett volna, ostoba módon Alto körül legyeskedett és próbálta elnyerni a szívét. Állandóan Vermeilre volt féltékeny, pedig a legelső kikapás után fognia kellett volna a burkolt üzenetet. Nem! Ha most feladná és engedné a veresége elismerését, akkor saját magát köpné szemen. Hiszen, van miért harcolnia. Alto sem adta fel, amikor a lehetetlent vállalta magára, Vermeil sem akarná elveszíteni barátját, de mindenekfelett… nem akar csalódást okozni Neidernek és Rachelnek, akik a tette ellenére tanították. Harcolni fog, amíg él! Felnézett és látta, hogy még a Xanon általi fénygömb még él. Közelebbről nézve látta, hogy tűz van benne. Ez pont kapóra jön. Selphid valamilyen csoda folytán vette az adást és beterelte Artemiszt a gömb közelébe. Lilia egyetlen erős szélcsapással robbantotta be a gömböt, mivel a szél erősebb a tűznél. Ekkora mennyiségű lángot lehetetlen volt a sólyomnak kikerülni, így teljesen elkapta, amitől a földre zuhant, hatalmas sikoltások közepette. A megmaradt lángok felgyújtották a dokumentumokat, de Lilia is kapott belőle. A jég felolvadt, de ezzel a tűz is kialudt. Az egyetlen rossz hír, hogy a keresett papírok is elégtek.
- Sikerült. Megnyertük. Szép munka volt.
Selphid odarepült mesteréhez és megpuszilta az arcát, majd eltűnt. Lilia lassan, fájdalmai ellenére indult felfelé a lépcsőn.

Elena is megszenvedte a dolgot. Hiába próbálta Xanont bármivel megtámadni, lazán kikerülte. Ám ez fordítva működött, ha ellenfele támadt. Egy perc múlva tele volt a keze, lába és arca vágásokkal.
- Látod, ez a különbség köztem és közted. Én látom a jövőt és mindent elhárítok. Veled ellentétben. Valami utolsó kívánság halálod előtt?
- Nem vagyok vulgáris, de most kivételt teszek. Basszál sünt. -nyögte fájdalmasan Elena. Valamit ki kell találnia. Biztos, hogy ez a jövőbelátás kamuduma, mert ilyen képességgel senki nem születik. Ekkor telepatikus úton megszólalt Ixion.
- Mester! Van egy ötletem, még ha ez nekem pokolian fog fájni.
- Utálom, amikor dumálsz, de hallgatlak. -reagált rá szintúgy telepatikus úton.
- Szerintem ez a nyomorék a testbeszédből olvas. Ha elkezdenél engem használni normálisan és direkt célzol kemény tárgyakra, akkor berezonálok. Az képes lenne megfordítani a küzdelem menetét.
- Egy próbát megér.
Elena kihúzta a kardját, mire ellenfele is eldobta a késeket és elővett egy fekete, obszidiánból készült kardot.
- Kardpárbaj? Legyen. Amúgy is kíváncsi vagyok Ortiga legendás kardvívója lányának tudására.
A pengék összecsaptak, mindahányszor támadtak. Kiegyensúlyozott küzdelemmé vált a dolog egy pontig, ám amikor Elena félreütött és belevágta a fémből készült széfre, ellenfele lesújtott. Viszont, az Elena előtt egyetlen milliméterrel célt tévesztett. Ekkor kapott be egy ellentámadást Xanon, ami megvágta a karját.
- Mi a fene történt? -kérdezte döbbenten.
- Egyszerű a válasz. Te nem a jövőbe látsz, hanem a testbeszédet olvasod ki. A kardom viszont berezonál minden egyes csapásra. Eme hangot az emberi fül nem hallja, így semmit nem vesz észre, viszont, a fülben lévő folyadék beremeg. Röviden az egyensúlyérzéked és a látásod a feje tetejére áll. Innentől már semmit nem ér a tudományod.
- Átkozott…
- A hátránya, hogy rám is hat, ellenben már régóta tudom, hogyan lehet ilyen körülmények között is harcolni.
Elena behunyta a szemét és hagyta, hogy a manna érzékelése vezesse. Be is lőtte ellenfelét és lesújtott rá. El tudott ugrani előle ugyan, de ismét a karja bánta. Hirtelen a harc igencsak egyoldalúvá vált. Xanon hiába próbált felülkerekedni, nem tudott olvasni a testbeszédből. Emellett a familiáris pecsétje felégett és eltűnt. Ez csak azt jelenti, hogy Artemisz meghalt. Immáron kettő az egy elleni párbajt kell vívnia, amit jelen állapotban lehetetlen volt. Végül Elena levágta a bal karját, amitől hátraesett, de nem üvöltött fel fájdalmában. Helyette, elővett egy cigit és meggyújtotta. Érezte, hogy a jobb kezén lévő pecsét hatni kezdett. Vagy az öli meg, vagy a vérveszteség. Elena megállt és felé tartotta a kardját. Lilila is sikerrel feljött.
- Hát vége van. Nyertetek.
- Igen. Hamarosan a Varázsrendészet fog letartóztatni.
- Azt már nem érem meg. Az egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy a Halál Angyala valószínűleg most fogja elfogni az egyik célpontot. Ha már én elbuktam…
Ekkor esett ki a cigi a szájából és immáron nem lélegzett. Elena viszont nem tette el a kardot, hanem a szembe lévő falnak célozta.
- Mit csinálsz? -kérdezte nyögve Lilia, aki már alig állt a lábán.
- Kijáratot vágunk magunknak. Különben a rendészetnek be kell számolnunk arról, hogy mit keresünk elzárt területen és ezt a sok hullát se fogják szó nélkül hagyni.
- Igaz.

Elena teret vágott és mikor átmentek, egy elhagyatott sikátorban találták magukat. Lilia elájult a sebek és a manna túlhasználás miatt. Elena még talpon volt, így hallotta, hogy ketten jönnek feléjük. Immáron tisztán látott, így kinyitva a szemét látta, hogy Neider és Rachel voltak azok. Rachel kérdés nélkül elkezdte gyógyítani Liliát, míg Neider figyelt. Ekkor jutott eszébe Elenának, hogy probléma van.
- Mi történt?
- Megküzdöttünk Xanonnal. Megnyertük, ellenben valami nagyon aggasztót mondott.
- Mit?
- Azt, hogy a Halál Angyala most támadásba lendült az egyik főbb célpont felé. Mivel te itt vagy, így az egyetlen…
- Vermeil! A picsába! Ti maradjatok itt, amíg én megyek segíteni! Amikor már felépültetek, akkor gyertek.
Neider azonnal rákapcsolt. Remélte, hogy még időben közbe tud avatkozni.