Másnap, reggeli után Alto rögtön elvonult, arra hivatkozva, hogy egyedül akar maradni. Neider is csak annyit jegyzett meg, hogy holnapra mindenképpen indulniuk kell, ezért mindenki pakoljon be. Vermeil személyesen elvállalta, hogy összepakol kettejük helyett. Mikor a szobájukhoz ért, akkor Lilia szólalt meg a háta mögött.
- Beszélhetnénk? Fontos lenne.
- Persze, gyere be.

A szobába beérve Lilia azonnal le akart ülni a fotelba, ám látta, hogy ez esélytelen dolog, mivel tele volt ruhákkal. Inkább a tárgyra tért.
- Láttad Alto múltját.
Vermeilnek feltűnt, hogy ezt nem kérdezte. Jobb, ha őszinte lesz.
- Igen, de te ezt honnan tudod? Elena elmondta?
- Nem, bár nem is kellett. Én ismerem Alto múltját. Hiszen, apám fogadta örökbe.
- Micsoda?! -kérdezte a démonnő döbbenten.
- Így van. Apám egy elhagyatott sikátorba találta meg. Már nem sok élet szorult belé, így azonnal kórházba vitte. Megtudta még aznap, hogy a kisgyerek egy katonai projekt része volt, így tett néhány lépést a jobb jövője érdekében.
- Miket?
- Elsőként eltörölte az összes nyomot, ami Altot összeköttetné a Nemesis projekttel. Mivel voltak kapcsolatai, így semmi akadálya nem volt. Másodszor, felbérelt egy profi varázslót, aki átmódosította az emlékeit. Így lett az ő emléke az, hogy nálunk nevelkedett és a szülei balesetben hunytak el. Mivel anyám már akkor nem élt, így egy újabb gyermek apámnak is hatalmas örömet okozott. Végül, meghagyta nekem, hogy legyek mindig mellette és tartsam a számat a múltjáról. A nevet is én találtam ki: Alto Goldfield.
- Értem. Ez az oka, amiért nem mondtad el akkor, mikor az edzőteremben esett össze?
- Igen. Láttam rajta a számsorokat, amit eltűntetek róla. Apám sem él már, mivel az Ortigia Akadémiára való beiratkozás után nem sokkal hunyt el. Így maradt az egyetlen hozzátartozóm Alto. Mégha ezt sose mondja ki.
- Emiatt voltál rám féltékeny?
- Igen. Nem akartam elhinni, hogy bejöttél te a képbe és az én szerelmi törekvéseim egyből darabokra tört. Az pláne kihozott a sodromból, hogy nem veszi észre azt, hogy szerelmes vagyok belé. Bár… így utólag belegondolva… szerintem jobban jár mindenki, hogy veled van.
- Ne beszélj ostobaságokat.
- Miért ostobaság a kijelentésem? Tegyük fel, hogy összejönne velem. Mi van, ha összeveszünk és szakítunk? Akkor nemcsak a barátnőjét, de talán az utolsó családtagját is elvesztené. Egyedül maradna. Meg aztán… én soha nem tudok annyira segíteni Alton, mint te. Mindig is haszontalan voltam.
Ekkor Vermeil átölelte.
- Ez nem igaz. Én még emlékszek arra, hogy te nyitottad fel a szememet arra a tényre, hogy Alto nem utál azért, mert kis híján megöltem és emellé démon létemre szerelmes belém. Neked is van esélyed a szerelemre. Amit meg Altoért tettél, azért hálás vagyok neked. Örülök, hogy ilyen barátai vannak… illetve, nővére.
Lilia viszonozta az ölelést. Immáron tényleges barátnők lettek. Miután kibontakoztak az ölelésből, Vermeil még egy utolsó tanácsot akart adni.
- Szerintem az lenne a legjobb, hogyha Altoval elsimítod a konfliktusodat.
- Igaz. Amint mentálisan jobban lesz, megteszem.

Ebéd után a társaság elkezdte ecsetelni, hogy mi legyen a következő lépés. A házban nem maradhatnak, mivel az idő egyre csak fogy. Ezt Neider is megerősítette.
- Iolite elmondása alapján, a mestere közel jár a célja eléréséhez, ami az emberiség kipusztítása.
- Annyit megtudtunk még, hogy ismernünk kell a múltját és úgy találjuk meg a gyenge pontját. Ezenfelül viszont teljes zsákutca. -tette hozzá Rachel. Alto gondolkodott az egészen. Hátha az ő múltja kiindulópont lehet az egész ügyben.
- Nekem van egy ötletem.
Ekkor beszámolt a múltjáról. Rachel és Neider komor arccal hallgatták. Mikor a végére ért, akkor Elena szólalt meg.
- Akkor azt feltételezed, hogy a Nemesis projekt egy nyom lehet?
- Igen. Csak vissza kell mennünk Ortigiára…
- Bocsáss meg, hogy közbeszólok, de apám nem ott talált meg. Sokkal messzebb volt az, csak nem tudom hol. Röviden, az egyetlen, aki tudta, az a sírba vitte.
- Értem. Akkor ez is zsákutca. -sóhajtotta Alto. Ellenben Rachelnek támadt egy ötlete.
- Menjünk le Ararakiba.
- Most akarsz nyaralni? -kérdezte Neider zavarodott tekintettel.
- Dehogyis. Illetve, Alto és Vermeil pihenjen. Addig ott szétnézünk, nyomok után kutatva.
Elena a homlokához csapott.
- Hát persze! Araraki városában van a legnagyobb nyilvántartás az egész kontinensről. Ott a titkosított részlegben biztos találunk valamit. Legalább a címét a helynek.
- Ez jó ötlet, Elena. -mondta elismerősen Neider. A kezdeti ellenszenve már hosszú ideje semmisé vált a két lány felé.
- Továbbá, létezik egy másik részleg is. Az Emlékek Mauzóleuma. Ott talán arra is rájöhetünk, ki a főbb hunyó az egész mögött és mi a múltja. -vetette fel Rachel. Immár kész volt a terv. Neider mondta ki hangosan.
- Akkor megvan a következő lépés. Lilia és Elena! Ti a könyvtárba mentek. Én is Rachel az Emlékek Mauzóleumát keressük fel. Alto és Vermeil pedig pihennek.
- Erre igazán nincs szükség. -mondta Alto intve.
- Figyi. Mi vettük el a nyaralásotokat. Ráadásul, még nem hevertétek ki a csatát és a démonzáras incidenst.
- Ebből már nem engedünk. -zárta le a témát Rachel.
- Rendben. -felelte egyszerre Alto és Vermeil.
- Ha nincs más kérdésetek, akkor mindenki fejezze be a pakolást.
- Előkészítem a kocsit a holnap reggeli induláshoz. -mondta Elena. A társaság feloszlott és mindenki ment a maga dolgára.

Este Alto nem volt álmos. Felment a tetőre és onnan nézte a tájat. Noha csoda szép volt, de jelenleg a gondolatai sokkal jobban foglalkoztatták. Hosszú ideje lehetett fent, hiszen már a hold is magasan járt. Vermeil is feljött ezen a ponton.
- Drágám! Mi az, ami ennyit gondolkodsz?
- Tudod jól. Saját magamról és hogy mi célom a világ felé.
- Ne legyél ennyire magad alatt. Az vagy, akit azóta látok, mióta megidéztél. Aranyszívű, hűséges és erős ember, akivel boldog vagyok.
- Ez igaz. Egyszer kérdezted, hogy mik a céljaim az életben. Anno csak a rangot tartottam a legfőbb célomnak. Viszont, más célokat lebegtetek a szemem előtt.
Alto megfordult és bal kezével félrehúzta a ruháját és pózba állt. Arcán az elszántság, szemében a magabiztosság tüze égett.
- A nevem Alto Goldfield és van egy álmom. Az, hogy megszerezzem a Platina Rangot, már nem izgat. Sokkal inkább azon leszek, hogy az emberek és a démonok békében éljenek. Eleget szenvedtünk már mindketten az örökös hadakozás miatt. Ideje félretenni a harcokat és a béke útját felvennie mindenkinek. Így a jövőben senkinek nem kell bujkálnia. Ez az én végzetem. Ez az én Golden Windem.
Vermeil elmosolyodott a kijelentésen, majd Altohoz térdelve csókolta meg hosszan és szenvedélyesen.
- Emiatt imádlak a legjobban. A lehetetlent vállalod be miattam és megcsinálod. Veled vagyok, bármi történjék. -suttogta a csók végén, de ezt egy újabb csók követte.

Miután kibontakoztak a csókból, Vermeil elnevette magát.
- Mi az? -kérdezte Alto mosolyogva.
- Kipróbálhatom azt, amit te most csináltál?
- Persze.
- A nevem Vermeil és van egy álmom. Régóta éltem magányban és fájdalomban, de a megidézésem óta azon vagyok, hogy olyan boldog legyél, amennyire én is. A te oldaladon akarom leélni az életem, boldogságban. Most viszont…
Ekkor Vermeil félrehúzta a felsőjét, amiből kibuggyant a bal melle.
- … Ki akarom próbálni a Káma Szutra összes pózát veled. Szóval, irány a szobánk és mutasd meg, hogy a közös privát edzéseink nem hiábavalóak voltak. Úgyhogy cuppanj rá, édesem.
Erre Alto elnevette magát és eleget tett a kérésnek. Szemmel láthatólag mindkettejük vágya be fog teljesedni. Legalábbis… a jövő így mutatja.

Eközben Ortiga szívében lapult egy eldugott föld alatti helyiség. Annak a legmélyén egy trónus volt, ahol egy vörös lovagi páncélban lévő alak mélyen a gondolataiba volt mélyedve. Ekkor a kapu kinyílt és Heliodor lépett be rajta. A félhomály mindkettejüknek eltakarta az arcát és alakjuk jelentős részét. A boszorkánynő meghajolt.
- Jelentést. -mondta szűkszavúan a trónuson ülő lovag. Hangja szép volt, de egyben hideg is. Mivel nem volt rajta sisak, látszott rajta, hogy démon a kiálló szarvai miatt.
- Igenis, Oersted mester. Iloite elbukott és nem sikerült se Vermeil, se Belial erejét megszereznie.
- Értem. Az a pojáca amúgysem volt további hasznomra.
- De a Dark Bahamut…
- Sose volt az övé. Megkapta tőlem, amikor belépett, de az a bestia előbb ölte volna meg, minthogy tökéletesen tudta volna kezelni.
- Viszont, van egy probléma.
- Mi lenne az? -kérdezte hidegen.
- A pecsétje legalább másfél perccel később ölte meg. Szemmel láthatólag saját maga lassította a mérget. Biztos vagyok benne, hogy fecsegett az ellenfeleinknek.
- MICSODA?! -kiáltott fel döbbenetében Oersted. Majd felrobbant a dühtől, de fél perc múlva lenyugtatta magát. Iloite nem sokat tudott róla, hiába áskálódott utána. Hangosan sóhajtott, majd folytatta. -Új parancsom van a számodra. Mivel Kohakumiya még küldetésen van, így neked kell megkeresned a megmaradt Platina Rangos mellett a Pokol Bérgyilkosait és felbérelned őket. A cél, hogy megszerezzék a két démon lelkét és akadályozzák meg, hogy a társaság bármit is megtudjon rólam. A többi söpredékkel azt csinálnak, amit akarnak.
- Értettem, Oersted mester. Máris indulok.

A gonoszok is felfigyeltek a lépéseikre. Immáron mindkét fél ténylegesen megkezdte a játszmáját.