Egy óra telt el a csata óta. Vermeil a szobájukban simogatta Alto fejét. Még mindig nem ébredt fel a kómából. Kopogás törte meg a csendet.
- Szabad.
Neider nyitott ajtót, kezében egy üveg szakéval, amit Vermeil felé nyújtott. Nem szokott inni, de most elfogadta és kis híján ledöntötte a teljes üveget a torkán.
- Eltemettük az egykori ellenfeleteket. A többiek nemsoká jönnek.
A nő csak bólintott, miközben letörölte a könnyeket a szeméből.
- Nem értem. Miért hatott Altora a démonzár? Hiszen ő ember.
- Sajnálom, hogy ilyen későn közlöm, de a Lélek Fúzió a gyengeségeket is átadja a másiknak. Mivel Alto ebben az esetben démon volt és Iloite már kezdte elfordítani a zárat, így rá hatott. Míg a testedben volt, addig semmit nem érzett belőle, de amikor visszatért a sajátjába, akkor már hatott a varázslat.
- Basszameg! Látta az egészet egy hete és folyton rémálmai voltak erről! Én meg elbagatellizáltam az egészet. Tényleg igaz, hogy csak pusztítás és romlás jár az utamba. Már a páromat nem tudom megmenteni.
Vermeil elsírta magát, mire Neider átölelte.
- Te egy nagyszerű démon és familiáris vagy Alto számára. Lefogadom, most azt szeretné, hogy ne sírj és főleg ne magadat hibáztasd. Előbb vagy utóbb megtaláljuk a megoldást.
- És mégis hogyan?
- Általam. -mondta Elena az ajtóban.

Vermeil csak ránézett, mire Elena odamenve letörölte a könnyeket a szeméből.
- Ne aggódj. Segítek nektek.
- Hogyan? -kérdezte Neider.
- Nos, sose árultam el senkinek, mert nem kenyerem a családi dolgokkal vagdalkozni, de… emlékeztek Fatema főpapnőre?
- Igen. Ő zárt el 1700 körül a saját kérésemre. -felelte Vermeil halkan.
- Nos, az igazság, hogy anyai ágon a leszármazottja vagyok és már akkor felismertelek, mikor első alkalommal beléptél a diáktanács köreibe Altoval az oldaladon.
- Erről miért nem szóltál eddig senkinek? -kérdezte gyanakodva Neider. A démonnő a sírást is abbahagyta az információ hallatán. Elena csak sejtelmesen mosolygott.
- Több oka van. Az első, hogy szerintem hülyén nézett volna ki, ha azt mondom neki: Szia, Vermeil. A déd-déd nagyanyám zárt el anno téged. Második, személyesen akartam meggyőződni arról, hogy tényleg csak félreismert az egész világ. Szerencsére, Fatema feljegyzése beigazolódott, mivel úgy hivatkozott rád, mint jóbarát. Harmadszor és ez a legfőbb: Utálom a családi dolgokat firtatni.
Ezek a válaszok eléggé meggyőzőnek hatottak. Elena változatlan mosollyal folytatta tovább.
- Fatema feljegyezte a varázslatot és jómagam is ismerem.
- Akkor beleláthatok Alto fejébe? -kérdezte Vermeil reményteljes hangon.
- Igen, de ellentétben azzal a helyzettel, ahol Alto tette ugyanezt veled, itt igencsak nagy kockázattal jár. Olvastam a jelentését szóval tudom, miről beszélek. A lényeg az, hogy csak megnézhetjük, de nem avatkozhatunk bele semmilyen formában. Különben, benne van a pakliban, hogy te is ott ragadsz.
- Nem érdekel. Alto megtette értem és segített. Most rajtam a sor. Szóval csináljuk.
- Rendben. Akkor helyezd magad kényelembe.
Vermeil lefeküdt Alto mellé és átölelve magához húzta. Neider önként távozott. Úgy érezte, ebbe nem kéne beleütni az orrát. Elena kezében varázskör alakult kettejük felé, majd szabad kezével megfogta csuklójukat.

Vermeil úgy érezte, mintha zuhanni kezdene. Mikor véget ért az érzés, egy teljesen rideg, kétemeletes épülethez értek. Az udvarán egy lovaskocsi állt, amiből éppen egy kisfiút vonszoltak ki. Alig négyéves forma, tetőtől talpig sebesülések borították. Kezeit és lábait láncok és bilincsek fogták le, hogy ne tudjon elszökni. A fogvatartója egy csuhás alak volt, akinek az arcát maszk fedte. Nemsoká kijött egy igencsak díszesen kiöltözött férfi. A csuhás észrevette.
- Azt ajánlom, hogy minél hamarabb felmutasson valami teljesítményt, Mizudaria. Magát nevezték ki a Nemesis projektre, így eredményeket várunk. Vagy mész a tepsibe a selejt mellé.
- Igenis. Oersted mester nem fog csalódni. Alfa – 17- Omega kiváló lesz nemes céljaink megvalósítására.
Elena megelőzte Vermeil kérdését.
- A Nemesis projekt nem más, mint egy legendás démonvadász, Solidare feltámasztása. Arany manna és kristályhasználó volt, akárcsak Alto.
- Akkor az a gyerek…
- Alto, még fiatalon. Parancsra született meg és terveik szerint csak úgy halhatott meg.
Vermeil ökölbe szorította a kezét. Már most feldühítette az, amit látott. Mizudaria megfogta a láncokat és jó keményen rántott rajta, mire a kis Alto elesett.
- Mozogj, selejt!
- Igenis. -hallatszott a válasz és felkelt. Bevezette az épületbe, majd hosszas folyosókon keresztülvezetve egy cellához értek. Ott belökte Altot és mikor záródott az ajtó, akkor a láncok és a bilincsek eltűntek. Tíz percig semmi nem történt. A kisfiú a cella közepén feküdt. Látszott rajta a reménytelenség és a halálvágy. Elena már nem mosolygott, csak harapdálta az alsó ajkát. Vermeil is teljesen dühbe gurult.
- És még engem neveznek fertőnek. -sziszegte a fogai között.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a kezdet. -tette hozzá Elena. Hangja szintúgy dühvel teli volt.

Kis idő után kinyílt a cellaajtó és egy fiatal démonlányt löktek be. Alig volt idősebb Altonál. Ekkor Mizudaria a rács túloldalán állt meg.
- Alfa – 17 -Omega! Azt parancsolom, hogy öld meg a démont, aki erre a világra romlást hozott. MOST!
Alto felkelt és a kezébe idézett egy élesebb kristályt. A démonlány csak némán könyörgött az életéért. A kissrác felemelte a fegyverét, hogy lesújtson rá, de látszott a szemén és a kezei remegésén a teljesen nyilvánvaló: Nem áll szándékában megölni. Mizudaria ellenben türelmetlen volt.
- Azt mondtam, hogy ÖLD MEG!
- Nem! Ő nem gonosz. Nem veszem el az életét. -nyögte összeomolva Alto és eldobta a kristályt. A férfi ekkor egy varázslattal megidézett elektromos nyalábbal rázta meg Altot, aki üvöltve zuhant össze. Majd a démonlány is kapott belőle, aki ebbe mintha meghalt volna.
- Csalódtam benned… de mégiscsak selejt vagy, hiába vagy elsőre tökéletes klón.
Mizudaria elvonult. A kis Alto feküdt teljesen magatehetetlenül. Vermeil legszívesebben átölelte volna a földön fekvő srácot. Odakint vitatkozás ütötte fel a fejét. Egy jóképű, gazdag üzletember állt nem messze a cellától, úgy vitatkozott Mizudariával.
- Világosan megmondtuk, hogy eredményeket várunk! Maga meg a selejtet ápolgatja ahelyett, hogy megsemmisítené, mint a többi életképtelen hulladékot!
- Esküszöm, hogy Alfa – 17 -Omega a legjobb és legígéretesebb démonvadász lesz. -vágott vissza Mizudaria, de a hangja remegett. -Csak adjon időt.
- Egy hónapot kapott és csak kudarc kudarcot követett. Nem érdekel, hogy az fiaként tekint rá, mert maga egy impotens fasz és a feleségét csináltattuk fel mesterségesen. Oersted mester nem fog többet várni, úgyhogy választhat: Megsemmisíti a selejtet, vagy mi fogjuk… magával együtt. Egy órát kap rá.
- Értettem.
Húsz perc múlva Alto cellája kinyílt és Mizudaria ment be.
- Nagyon sajnálom, amit most fogok tenni. Próbáltam jó apaként vigyázni rád és elódázni a kiiktatásodat, de nincs más választásom.
- Ne… kérem… -nyögte Alto magatehetetlenül, de ez semmi hatást nem ért el.
- Mondhatnám, hogy találkozunk még, de hazugság lenne. Te a mennyországba jutsz, míg én a pokolban fogok elrohadni. Ígérem, hogy semmit nem fogsz érezni és boldog leszel a másvilágon.

Mizudaria kezében ismét látszott az elektromos nyaláb és készült volna kilőni, ám egy hatalmas kristálydarab szúrta át a fejét. Alto felkelt és szó nélkül ment előre. A teljes épületben felhangzott a szirénák fülsértő hangja. A kisfiú majdnem elhagyta a cellákat, amikor hallotta odakint, hogy legalább egy tucat varázsló várja őt. Varázslattal felerősített hang törte meg a szirénát.
- Figyelem! Alfa – 17- Omega megszökött a cellájából! Minden bevethető varázsló azonnal jelenjen meg a főbb csomópontokon! Az alany nem szökhet meg az épületből!
Alto kinyitotta az ajtót, mire egy tucat, különböző elemű varázslövedéket kapta telibe, de egyetlen centit sem hátrált. Vermeil látta az okát: Bőrét vastagon bevonta kristállyal. Szinte gépiesen menetelt előre. Ellenfelei ismét próbálták ártalmatlanítani, de a szempillantás alatt kristályszilánkok tömkelege szúrta át a testüket. Alto lassan a kijárathoz sétált. Sorban szedte le a rá támadó ellenfeleket. Mikor az udvarra ért, akkor már vagy százan várták odakint. Az üzletember volt leghátul és mágikusan felerősített hangon beszélt.
- Alfa – 17 -Omega! Azonnal fejezd be és menj vissza a celládba! Különben kénytelenek leszünk megsemmisíteni téged!
A fenyegetés semmilyen hatással nem volt Altora, csak egy pillanatra állt meg. Már azt hitték, hogy vége, de az összeset egy talajból kinövő kristályoszlop nyársalta fel. Csak ezekután indul a kijárat felé. Az üzletember élt csak, aki nyögve figyelte a kisfiút. Mozdulni nem tudott már.
- A célunk az volt, hogy megalkossuk a legerősebb fegyvert a démonok ellen.
- Sikerült. -reagált halkan Alto és csak ment tovább.

Vermeil és Elena elszörnyülködve figyelte az eseményeket. Látták, hogy Alto legalább egy fél órája menetelt, míg kifogyott a lábából az erő. A falnak dőlve nézte az eget.
- Hát ez volna az a titok, amit elnyomtak benne és a közös edzésetek hozta felszínre. -súgta Elena. Vermeil immár nem sírt. Sokkal inkább segíteni akart neki.
- Azonnal tegyél le oda.
- Nem. Mondtam már a kockázatot és nem akarlak…
- Nem érdekel! Azonnal tegyél le, különben örökre ebben a pokoli körforgásban fog maradni. -vágott a szavába és ránézett. Szemeiben Elena látta, hogy teljesen elhatározta magát. Szemeit behunyva mormolta el a varázsigét. Vermeil lába talajt ért. Odament a kicsi Altohoz és a kezét nyújtotta.
- Mi vagyok én? Ki vagyok én? Gép? Gyilkolásra született katona? Selejt, akinek a világon nem szabad léteznie?
- Egyik sem vagy. Ismerem a valódi oldaladat. Te vagy a legnagyszerűbb ember, akivel valaha találkoztam.
Alto csak a szemeibe nézett. Vermeil féltérdre ereszkedett és megsimogatta az arcát.
- Amikor megidéztél csak egy aranyos srácot láttam benned. Viszont, ahogy telt az idő, egyre inkább láttam rajtad az elhivatottságot, a jóra való törekvést és azt, hogy te mindig a valós oldalát keresed a dolgoknak. Te vagy az értelme annak, hogy én létezek. Te adod meg nekem azt a boldogságot, amit évszázadokon át kerestem. Hálás vagyok, hogy a familiárisod, barátnőd vagyok és jövendőbeli gyermekeink anyja lehetek. Nincs az a mennyiségű szó vagy cselekedet, ami viszonozná, amit tettél értem. Jól emlékszek, mit mondtál anno: Ha a világ ellenünk fordul, akkor velem fogsz maradni. Én is csak ugyanezt tudom mondani.
Ekkor Alto átölelte barátnőjét. Immáron nem az a kisfiú volt, hanem a valós Alto. Sírt, de nagyon halkan. Vermeil simogatta a hátát.
- Igazad van. Hálás vagyok annak, hogy itt vagy velem. -mondta nyögvenyelősen.
- Nem kell hálálkodnod. Anno te is megtetted értem, most én is megteszem érted. Ez az igazi párkapcsolat lényege, nem igaz? -kérdezte a Vermeil. Elena is leszállt közéjük.
- Megtört a démonzár. Sikerrel jártál. Immáron visszatérsz a valóságba, Altoval együtt.

Ekkor Vermeil ismét érezte a zuhanást. Mikor véget ért, felnyitotta a szemét. Mellette Alto törölgette a szemét. Ekkor azonnal átölelte.
- Alto! Annyira sajnálom, hogy nem figyeltem a jelekre.
- Nem kell. Mostmár jobban vagyok. Csak mindjárt megfojtasz a melleiddel.
- Az szép halál is volna. -jegyezte meg Elena mosolyogva. Vermeil felé fordult, könnyes mosollyal.
- Neked is hálás vagyok, Elena. Nagyon sokat segítettél.
- Ez a legkevesebb.
- Ugye nem gondolsz gonosz démonnak?
- A kezdetektől fogva nem. Alto miatt sem voltak kétségem afelől, hogy nincs benned gonoszság. Viszont, most bebizonyosodott, hogy soha nem voltál az. Egy igazi démon soha nem sír. Viszont, most magatokra hagylak és elmondom mindenkinek a jó hírt. Viszont, a látottakat lakat alatt tartom.
Ezekután kiment a szobából és becsukta az ajtót. Odalent elmondta a társaságnak, akik egyként tapsoltak. Lilia is mosolygott, de úgy érezte, hogy van még beszéde Vermeillel. Tudnia kell az igazság másik részét.