Hosszú ideje meneteltek néma csendben. Vermeil átkarolta Alto vállát, mintha attól tartana, hogy Rachel rájuktámadna.
- Amúgy, bocsi a nyakszívó kijelentésemért. Csak színjáték volt.
- Nem veszem be, vérfagyasztó. -vágta rá Vermeil és megropogtatta kezeit. -Hallottalak és a hangsúlyod is tisztán kivehető volt. Úgyanúgy beszéltél, mint én a frissen készült palacsintáról. Szóval, ha nem akarsz beszívni egy újabb rúgást, akkor tartsd tőle a három lépés távolságot. És még a rámozdulást sem javaslom, különben kirágom a májad a helyéről.
Rachel a fenyegetésre halkan elnevette magát és feléjük fordult.
- Dánpír vagyok, Succubus. Nekem egyszer van vérre szükségem, mégpedig teliholdkor. Addig meg az emberi kajákkal bőven elvagyok. Röviden, az egész színjáték volt.
- Akkor igencsak profi lehetsz. Teljesen elhittem, hogy megpróbálod kiszívni a véremet.
- Köszönöm a bókot. -felelte Rachel, majd továbbment a kúria felé. A páros követte őket, de Vermeilt nem igazán nyugtatta meg az igazság.

Nem voltak messze a kúriától, amikor furcsa érzés fogta el Altot. Beléptek a varázslat körébe. Erről a technikáról is csak olvasott pár feljegyzést. Ez a Secret Lock bűbáj, amit csak a legerősebb varázslók használhatnak, mivel ez nem mást takar, mint egy fontos titkot varázslattal lezárni. Csak egyetlen titokgazda van, így csak ő mondhatja el másnak. Mielőtt azonban Alto továbbfűzte a gondolatmenetét, észrevette, hogy Vermeil szarvai és farka kilátszik. Rachel már megelőzte a kettőst.
- Itt nincsenek titkok, úgyhogy az álcázóvarázslat nem működik. Áh! Már itt is vagyunk!
Az erdő közepén lévő tisztás a kúria előtt egy edző területet takart. Különböző akadálypályák, fegyverek és egyéb más eszközök pihentek. Viszont, itt már volt valaki, pontosabban egy démon ütötte az egyik nagyobb kiálló farudat. Vermeilen meleg borongás futott végig. Talán ismeri? Ezalatt a férfi megállt és megfordult. Izmos felsőtestén hegek mutatták, hogy már túl van nem egy csatán. Hosszú gatyája sem tudta takarni, hogy a lábait is erősíti. Rövid, hófehér haja egyáltalán nem akarta eltakarni a szarvait. Farkát pedig a derekán fonta körbe. Rachel a kettős felé fordult.
- Hadd mutassam be Neidert, az incubus ősdémont. Egyben a familiárisomat.
Vermeil odarohant hozzá és átölelte.
- Mester! Te még élsz?
- Vermeil! Drága tanítványom. Ezer éve lassan, hogy nem láttalak.
A gyors ölelkezés végén a démonnő meghajolt. Alto odament a férfihoz és meghajolt.
- Örvendek a szerencsének, Neider! A nevem Alto Goldfield. Vermeil mestere és bartája.
- Részemről a szerencse. -viszonozta a férfi a gesztust, majd Vermeil felé fordult. -Volt egy sejtésem, hogy más az ízlésed pasik terén, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen Danett Duettel állsz össze.
Ekkor a srác elvörösödött, mire Rachel felnevetett a reakción.
- Csak viccelt. Nem igazán a külső izgatja.
- Biztos vagy ebben? -kérdezte Neider, majd a társához ugrott és felkapta. -Pedig te egy igazi szépség vagy. Emiatt lettem a familiárisod.
- Ne bókolj nekem, mert még elpirulok.
A démonférfi megcsókolta és a kettős felé fordult. Kezével átkarolta Rachelt és úgy vágott bele.
- Ifjak! Okkal hoztunk ide titeket. Kevés időnk van és a vég a fejünk felett lebeg Damoklész kardjaként. Egy hónapunk van arra, hogy fejlesszétek képességeiteket és felkészültebbek legyünk. Viszont, mindenekelőtt ideje körbevezetni a kúria körül és passzolni egy hálószobát is. Kövessetek.

Alto és Vermeil is megállapíthatta, hogy ez a hely hatalmas. Öt emelet magas, rengeteg hálószobával, emeletenként három fürdőszobával és rakás olyan helyiséggel, ami használaton kívül volt. Az egyik díszesebb szobába pakolt le a páros.
- Amúgy, ez a Neider tényleg a mestered?
- Igen. Mikor kislány voltam, akkor fogadott magához, hogy kiképezzen harcra és túlélésre. 100 év sem telt el és elváltak útjaink. Azt viszont nem gondoltam, hogy még él. Ráadásul, ha észrevetted, ő is familiáris lett.
- Igen. Lopja a stílusunkat. -sóhajtotta halkan Alto, de további gondolkodásra nem volt ideje, mert Vermeil felkapta és finoman az ágyra dobta.
- De most szakítsuk félbe ezt a kis bájcsevejt és térjünk rá a tárgyra. -súgta és bezárta az ajtót, azután ledobta a ruháját. Mosolya kéjvágyóvá vált. -Most gatyát le. Privát edzés következik.
Alto elvörösödve eleget tett a kérésnek. Jobb inkább engedelmeskedni, mivel szóba került Vermeil múltja, amin talán még teljesen nem teljesen lépett túl. Meg aztán tényleg szeretne minél jobb lenni ezen a területen is.

A konyhában időközben Rachel és Neider készítették az ebédet, miközben a lány taglalta a tapasztalatait, amit a vonaton lévő harcnál tapasztalt. A férfi a végén csak bólintott.
- Van bennük potenciál arra, hogy…
- Több, mint amennyi nekünk van. Csak erről még nem tudnak.
Rachel erre ránézett Neider jobb kezére, amit alig tudott mozgatni.
- Nagyon sajnálom.
- Nem amiatt… illetve amiatt is. Ha nem érzékelted volna, akkor egy szíven osztoznak és az csak egyet jelent: A titkos technika bevetése számukra gyerekjáték lesz. Továbbá, az elmondottak alapján Alto az egyik legerősebb mannával rendelkezik, plusz a legritkább mágiát használja. Akkor már értem, hogy a tanítványom miért állt mellé.
- Igaz. Viszont azért nem tökéletes a felállás.
- Ebben a világban semmi sem tökéletes. Mondjuk te kivétel vagy.
Rachel erre elpirulva forgatta a szemét. Nem szerette, ha bókolnak neki. Mikor kész lettek az étellel, kivitték az étkezőbe, ahol Alto és Vermeil egymás mellett foglaltak helyet.
- Tanítványom. De ki vagy nyalva.
- Ennyire látszik, mester? -kérdezte mosolyogva Vermeil, mire Alto kínosan elnevette magát. Rachel csak egy tockost adott Neidernek.
- Ne perverzkedj az asztalnál.
- Rendben van. Sajnálom.
Erre a társaság elnevette magát. Ebéd közben nem sok szó esett köztük. Ám, amikor az utolsó morzsák is elfogytak, akkor Neider felállt.
- Nos, mint ahogy mondtam, egy hónapunk van edzeni. Rachel beszámolt a tapasztalatáról, amíg ti gyűrtétek a lepedőt. Nos, van jó hír és rossz is. Kezdem veled, Alto. -fordult a srác felé. -Tehetséges varázsló vagy, de harci tapasztalatod nincs. Érthető, hiszen a „békeidő” alatt miért képeznének ki harci mágusokat?
- De túléltük az egyik legjobb platina rangost, névszerint Iolitetot.
- Szép érv, de hadd tegyem fel a kérdést: Ellenfeletek lenézett titeket?
Ekkor a srác lepörgette az eseményeket. Igazat kell adnia Neidernek, mert az összes harcuk majdnem hatalmas vakszerencsén múlott és ott se múlott sokon a halál, vagy még annál rosszabb: Vermeilt elveszíteni..
- Az arcodra van írva a válasz. Csak, hogy ne lombozzalak le, azért elég okos vagy és harcban is próbálsz taktikákat kieszelni. Emellé a kristály technika ritka madár és a mannád is igencsak hatalmas. Téged Rachel fog képezni arra, hogyan takarékoskodj a mannáddal és hívd elő a varázslataidat minél gyorsabban.
- És mi a helyzet velem? -kérdezte Vermeil.
- Az, hogy iszonyatosan berozsdásodtál minden téren. Fénykorodban a tested szó szerint kemény volt és bárkit le tudtál győzni pusztakezes harcban. Továbbá, a démoni technikáid is eléggé háttérbe szorultak.
- Igaz. Nem akartam, hogy Alto lássa…
- Az igazi démon oldaladat, igaz? Bár, ahogy látom a helyzetet, ezzel elkéstél.
- Igen. És ennek megfizettem az árát. -mondta Vermeil letörten, mire Alto megfogta a kezét.
- Nem tettél semmi rosszat. Igaz, hogy úgy alakult, hogy kis híján kétszer is elvesztettük egymást, én meg már nem mondhatom, hogy szívből szeretlek, mert az nincs… de ahogy mondtam, mindig itt leszek neked. Még akkor is, ha a világ ellenünk fordul.
- Köszönöm. -súgta és összeölelkeztek. Neider egy szót sem szólt, csak a vállukra tette a kezeit.
- Ne féljetek. Mindig ott lesztek egymásnak és ebben segíteni akarunk. Azért nem hagyom le a jót sem. Rachel elmondta, hogy visszafogottan, de keményeket tudtál rásózni. Emellé, remek duót alkotsz, így ki fogjátok egészíteni egymást. Pont, ahogyan én Rachellel.
- Kérdezhetek? -nyögte ki Alto, mivel az ölelkezés nem akart abbamaradni.
- Persze.
- Milyen volt fénykorában Vermeil?
- Gyors, kemény és erős. Kellett is, hiszen az emberek hajtóvadászatot indítottak a démonok ellen. Ez hosszú történet és jelen helyzetünkben irreleváns. Legyen még a kérdésedre válasz, hogy a combjaival fürjtojásként roppantott össze egy kókusz és ha futásról volt szó, akkor a gepárd is elszégyellte magát. Viszont, Vermeilt én képzem. Holnaptól fogva belekezdünk, de ma még pihenjetek. A kúria és annak 20 kilométeres köre teljesen védve van általam. És még egy hatalmas tó is van a közelben, ami tényleg felfrissíti az ember lelkét.
- Köszönjük, mester. -mondta Vermeil meghajolva.
- A fürdő jó ötlet. Ha már buktuk a tengerparti nyaralást. Amúgy, mi lett volna, ha erre nem megyünk el?
- Akkor személyesen mentünk volna el az Ortiga Akadémiára, persze álcázva. -felelte Rachel.
- Oh és még valami. A szobátokba készítettem síkosítót és néhány segédeszközt a közös élvezetekért.
Vermeil ettől fellelkesült.
- Még abból a különleges kínai vágyfokozóból is van?
- Amit vízesés mellett készítenek és ha rákened Alto hancúrlécére, három hétig vitorlával fog közlekedni és akkora lesz neki, mint a Stonehenge? Ismersz. -kacsintott Neider a végén.
- Ez az! Akkor Alto… készülj. -súgta kéjesen Vermeil és felkapva a srácot egyből szobára mentek. Rachel csak kérdőn nézett a nyomukra, amire a démonférfi elmosolyodott.
- A tanítványod nem kicsit nimfomán.
- Mit vársz egy succubustól? Különben is, én is az vagyok.
- Igaz, de te visszafogod magad. Viszont én is megkívántam a dolgot.
- Attól függetlenül el kell mosogatni…
Erre Rachel egy gyors varázslattal tisztította meg a tányérokat.
- Most pedig tíz percet kapsz, hogy a szobánkba legyél… Ádám cosplayben.
- Értettem, mester. -felelte Neider a gyors csókot megelőzve.

Késő délután Alto egyedül ment le a tóhoz. Vermeil nem kímélte és három menetig hallani sem akart a megállásról. Ennek köszönhetően úgy érezte magát, mint a száraz mosogatószivacs a sivatag közepén. Levetkőzött meztelenre és belement a vízbe. „Kellemesen meleg” állapította meg. Már éppen kényelembe helyezte volna magát, amikor Neider odateleportált a parthoz, egyenesen a háta mögé. Ettől sikerrel belevágódott a vízbe.
- Megazanyád! -hadarta le Alto, mire a démonférfi felnevetett.
- Bocsi! Nem tudtam, hogy itt vagy. -vigyorgott a démonférfi.- Azt hittem, Vermeil nem engedett még el.
- Én is azt hittem, hogy ott fog a medencecsontom eltörni. De most bevágta a szunyát, úgyhogy lejöttem ide.
- Én is elvoltam Rachellel, de most nekiállt összeállítani egy edzéstervet neked. -mondta Neider és ő is meztelenre vetkőzve ment bele a vízbe. Ekkor ismét láthatta Alto a sebekkel díszített izmos felsőtestét. -Tetszik, mi?
- Igen. Mármint, semmi hátsó szándék nélkül.
- Értem én. No homo. -mondta mosolyogva Neider és egy üveget varázsolt a kezébe. Az alakja könnyen elárulta, hogy szaké van benne.
- Ihatok belőle?
- Nem vagy még kiskorú?
Ekkor Alto felnevetett.
- És ezt egy ősdémon vágja a fejemhez?
- Oké, te nyertél.
Ekkor egy kis poharat adott Altonak az italból, amit hezitálás nélkül felhajtott, ami már egyből hatott. Neider a felét lehajtotta. A srácban felmerült egy kérdés.
- Milyen volt Vermeil kiskorában? Mármint, amikor tanult?
- Ennyire kíváncsi vagy a múltjára?
- Igen. Láttam anno Fatema papnő által és úgy segítettem neki kiszabadulni a démonzár alól, amit Iolite csinált.
- Értem. -mondta halkan Neider, de hangja átment normális, mármár nosztalgikus tónusba. -Kicsiként az érzelmi világa olyan stabil volt, mint a rozoga műhelypolc, aminek nekiszaladt a szefós hülyegyerek. Konkrétan, ha eszébe jutott, mit tett, akkor elszabadult belőle a valódi démon, amit még én is nagyon nehezen tudtam megállítani. Azonfelül, kedves, aranyos és piszok gyorsan tanult.
- És hibáztatta azért, amit tett?
- Igazából… nem. Teljesen megértettem a szituációt, hiszen jómagam is csak egy megvetendő féreg vagyok az emberek szemében a múltam miatt. Tény, hogy sok ártatlan halt meg az ereje által, de ez sem fedi a valóságot magáról az emberiségről. Gyűlölnek és félnek tőlünk, de az erőnk az kell nekik.
- Mégis mit tett?
- Komolyan, te egy macska kíváncsiságával rendelkezel? Már csak a fülek, a farok és a nyávogás hiányzik minden mondatod végéről. Akkor Vermeil sose engedne el az öléből. -nevette el magát Neider. Alto számára ez eléggé terelő volt. A következő kérdése is csak erre a gyanakvásra erősített rá. -Amúgy, neked mi a háttered? Mármint honnan jössz?
- Teljesen átlagos gazdag családból. Mikor betöltöttem a 16-ot és beiratkoztam az Ortigára, de már két évvel ezelőtt önállósodtam.
Neider csak bólintott. Ő is kiszúrta a válaszban a gyors terelést, de nem tette szóvá. Helyette kiúszott a partra és varázslattal megszárította magát.
- Én visszamegyek a kúriába, különben a vacsora az életbe nem fog elkészülni.
- Akkor én is segítek. -felelte Alto gyorsan és kiment a partra. Gyorsan megszárította magát hasonló módon és felöltözött.

Ezen a ponton, mintha egy család lennének. Egy ember, egy dánpír és két démon által alkotott furcsa, de tényleges család. Legalábbis, Alto úgy érezte.