2021. október 24. 17:10 - Ragnafan1992

BnHA Star Knight Deku 12. Fejezet: Meghajol vagy megtörik? A vezetés végső döntése.

Nem kellett másnapra várni a tüntetésünk végkimenetelének megismerésével. Ugyanis, az esti híradó blokk és minden más csatorna is ezzel foglalkozott. Természetesen, ahogy lenni szokott, megoszlottak csatornánként a vélemények. Valaki biztatott minket, egyesek csak a fejüket vakarták, de voltak olyanok is, akik kijelentették, hogy egy taknyos köcsögökből álló bagázs ne ugasson bele a felnőttek dolgába. Extra infó a végén!

Másnap reggel a szokásos gyülekezőnknél viszont megjelent Mizudaria. Mellette két tagbaszakadt férfi lépkedett napszemüvegbe.
- Üdvözlök mindenkit. -kezdett bele Mizudaria, szemét le nem véve a tömegről. -Őszintén tisztelem a célotokat és az okokat is
megértem a szívem legmélyén. Viszont, szeretnék tárgyalni a tüntetés vezetőjével, lévén mihamarabb meg kell ezt a helyzetet oldanunk.
- Természetesen. -válaszolt nyugodtan Bakugo, majd intett Kirishimának és Tetsutetsunak, hogy kövessék. Tíz perce voltak távol, de a végeredmény Bakugo szájából hangzott el.
- NE SZÓRAKOZZANAK VELÜNK! NEM ALKUDOZOK EGY OLYAN DOLGON, AMI FIATALOK MILLIÓINAK ÉLETÉRŐL SZÓL!
Nem kellett semmiféle lehallgatás ahhoz, hogy megtudjuk, mit akartak kicsikarni Bakugoból. Ám, Kirishima a végén elmondta nekünk az igazságot.
- Mizudaria kompromisszumot akart kötni. A Fesztivál közvetítését csak fizetős Streameken keresztül nézhették volna végig, illetve nem tehetik visszajátszhatóvá.
- Csak ezzel az a bibi, hogy ezeket könnyű kijátszani. -válaszoltam, miközben felkészültünk a délelőtti órákra.
- Tudjuk, mire megy ki a játék. A vezetés nem akar elesni még több pénztől. -felelte Ochako, miközben a kezemet fogta.
- Viszont nem ismerik Bakugot. -felelte Ai. -
Soha nem fog megállni.

Délután ismét az utcára vittük a tüntetést. Immáron a média minket is megkérdezett és a válaszok többségében megegyeztek: A Sportfesztivál csak az ott lévő nézők láthatják és semmiféle tévés, vagy online nézhetőség is ki van zárva. Mizudaria ismét megpróbált kompromisszumos megoldáshoz folyamodni, de ez ismét kudarcba fulladt. La Brava által kiposztolt kutatása sem segített a helyzeten, amit a tömeg előtt felolvasta egy megafonnal a kezében.
- Az állam rendszere annyira nincs védve, hogy semmiféle megerőltetést nem jelentett nekem a behatolás. Ott minden Sportfesztiválon részt vevő diákok neve és más személyes adatai is fent vannak. Ez annyit jelent, hogy már az első alkalommal nyílt céltáblának számítanak a gonoszok körében!
Ez újabb gyufaszál volt arra, hogy Mizudaria elfogadja Bakugo ultimátumát. Az aznap esti hősblokkban a neki szegezett kérdések annyira kemények voltak, hogy önként kivonult a teremből (Csak hajszál híján nem kezdett el idegbajt kapni és lerúgni a riportert, mint Chuck Norris a rosszfiút. -R.). És ha bárki azt hitte, hogy ennél nagyobb problémája nem lett, akkor nagyobbat tévedett, mint a férfi, aki az ejtőernyő helyett az esernyőt kapta fel. Ugyanis, a rá következő reggelen a UA amerikai és európai küldöttsége jönnek megbeszélni a Fesztivál és az Olimpia részleteit. Hogy mi itt a probléma? Sokkal inkább jobb kérdés, melyik a nagyobb gebasz? Az, hogy a Japán szegmensről jövő másodéves növendékek száma gyök 0 és 0 között mozog, vagy a küldöttség előtti magyarázkodás a tüntetéssel kapcsolatban? Immáron Mizudaria teljesen bepánikolt és megpróbált mindenféle módszerrel leállítani minket, de ez mind olyan kiszámítható végeredménnyel zárult, hogy az a nevetséges szintet ütötte. Kihívta ránk a rendőrséget, ám csak a fejüket vakarták. Ugyanis, a Pro hősök által előre bejelentett demonstrációvá lépett elő. Aztán a katonaságot akarta mozgósítani, de mivel azt 8 évvel ezelőtt sikerrel cseszték el, amikor az előző miniszter benyalt a hősöknek, erről is le kellett mondania. Végül, egy kb. 100 főt próbáltak ellentüntetés gyanánt befeketíteni, de azok meglátva, hogy kb. 10 vagy annál többszörös lemaradásban vannak, feladták. Mizudaria ezen a ponton feladta. El kellett ismernie, hogy ezt a háborút már akkor elvesztette, amikor még el sem kezdődött.

Péntek volt már, amikor a győzelmünk világossá vált. Reggel a szokásos nagy tömeges tüntetésünk kezdődött volna, amikor Mizudaria feltűnt, felemelt kezekkel.
- Bakugo Katsuki! Szeretnék ismét tárgyalni a Sportfesztivállal kapcsolatban.
- Ha megint azzal jön, hogy kompromisszumos megoldás, akkor ne is fáradjon. -vágta rá mérgesen, mire a miniszter elővett egy beleegyező nyilatkozatot.
- Nincs többé kompromisszum. A szerződés azzal nyit, hogy a Sportfesztivált immáron se interneten, se tévében, se rádióban nem lehet közvetíteni. További részleteket csakis tárgyalás útján lehet kihozni, nemde?
Ekkor a tömeg tapsolni akart, ám Bakugo megállította és intett a két társának, hogy jöjjenek vele. Egy óra telt el, mire megszületett az eredmény. A teljes tömeg feszült várakozással hallgatta.
- Mizudaria igazat mondott. Nem lesz közvetítve az esemény, a belépőket szigorú ellenőrzések garmadája fogja fogadni. Cserébe viszont a Stadion férőhelyszámát 1000 fővel kiegészítik és a számokat Ragna készíti elő és bárkit használhat segítőként a Profi hősök közül. Röviden és tömören: Győztünk!

Mindenki hangosan tapsolt és ujjongott. Senki nem sejtette, hogy ez is csak egy hatalmas háború előkészítő lépéseinek egyike. Lassan feloszlottunk és indultunk vissza a második órára. Ochakoval összebújva indultunk volna be a terembe, amikor Urahara állt elénk.
- Megmondtam, hogy gyors és sikeres lesz az egész tüntetés. Tehát, holnap várlak titeket a vasútállomáson.
Ekkor viszont Bakugo megszólalt.
- Elég fura kérdésem lenne, de én is beszállhatnák az edzésben?
- Sajnálom, de most a két tanítványom tanítása titokban történik. Másfelé kellene nézelődnöd.
- Ha tudnék, akkor nem feszegetném ezt! De nincs, aki tanítson! -kiabálta, de nyugodt hangon folytatta tovább. -Ne aggódjon. Nem fogom őket figyelni. Külön szeretnék edzeni, így veletek jönnék.
- Midoriya! Megbízol benne? -kérdezte Urahara tényszerű hangon.
- Igen. Nem hiszem, hogy meghazudtolná magát.
Hosszú csönd után a mesterem elmosolyodott.
- Legyen úgy. Segítsetek neki a vásárlásban. Holnap akkor téged is várni foglak. De ha megszeged a szavad, akkor meghalsz.

Délután hatalmas vásárlási órák után mindannyian bepakoltunk a vaskos táskába és reggel már a vasútállomáson vártuk a vonat elindulását.

Sziasztok! Itt Ragna ír nektek. Tisztában vagyok vele, hogy ez a fejezet rövidebbre sikeredett az eddigiekhez képest. Cserébe, két dolgot ígérhetek. Az első, hogy az edzési szegmens (és hovatovább a Sportfesztivál.) sokkal hosszabb lesz. A másik egy elég örömteli hír. A művem elérte a 20K, vagyis a húszezer olvasói számot. Tudom, ez mások számára sok dolgot nem jelent, de engem kifejezetten pozitívan érint. Nem igazán nézegetem a kimutatásokat Wattpadon, ám tegnap megtettem és ez a jó hír fogadott. Szóval, cserébe valami különleges kiadással próbálok jönni a számotokra. Egyenlőre elég legyen ennyi infómorzsa, jövő hét szombatján fogom posztolni a 13. Fejezetet. Sziasztok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://animekesgames.blog.hu/api/trackback/id/tr5516734128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása