Eljött a December és egyetlen nap alatt egész Japánnak karácsonyi hangulata lett. Ez részben annak köszönhető, hogy már Október közepén az áruházak, plázák és szinte majdnem minden karácsonyi reklámokat ontott magából, ezzel, sikerrel ignorálva más ünnepeket. Másik része, hogy elsején már 10 centi hó leesett, ami az időjárásjelentések szerint hosszú ideig nem fog elolvadni (Ergó, ritka pillanatok egyike, hogy nem barna karácsonynak nézünk elébe. – R.) Hála égnek nem.

Persze a U.A. is karácsonyi díszbe öltözött. Az akadémia területén belül a fenyőfákon különböző szalagok, világító díszek és a tetöjükön lévő angyalkák hirdették az ünnep közeledtét. Persze, itt Tsuyu járt rosszul, mert dupla rétegű ruhája miatt sokkal tovább tartott az öltözés. Ellenben Eri és Peter, aki néha meglátogatott minket Ragna társaságában, élvezte a havazást. Nyelvüket kiöltve hagyták a hópihe ráesését és elolvadását. Én is becsatlakoztam hozzájuk. Néha jó gyereknek lenni. Bezzeg Bakugo szokásához híven kötekedni akart.
- Mi van? Átmész dedóba? – kérdezte tőlem egy alkalommal, gúnyos éllel, ám Ragna előzött meg a válasszal.
- Emiatt ne kötekedj. Néha jobb kicsit átmenni gyerekbe, nem? Tegyél te is így.
A kérlelésre nagy nehezen ő is elkezdte a kicsiket utánozni. Balszerencséjére, mert ekkor egy arra szálló sirály éppen kiengedte végbele tartalmát és az bizony eltalálta Bakugo nyelvét. Megmondom az őszintét, életemben nem röhögtem akkorát, mint abban a pillanatban, ahogy Bakugo szitkozódott. Volt még más poénos eset is. Ai is engedett a csábításnak és hóangyalt csinált. Mineta, kihasználva a helyzet adta lehetőséget, ráfeküdt párjára.
- Kicsi a rakás. – súgta huncut hangon, mire Ai elmosolyodott és ugyanabban a hangnemben válaszolt.
- Jújj. A kicsi éned is böki a köldököm.
- KICSI A RAKÁS! – kiáltott fel Eijiro és azonnal a kettősre ugrott. Ezt követte Ashido, Tokoyami, Ragna, Oijoro, Todoroki, Bakugo és én is beszálltam. Ennek köszönhetően Mineta lába eltört, így a póklány vitte Recovery Girlhöz.
- Kis karácsony, nagy karácsony. Szarrá tört a térdkalácsom. – énekelte az orvosiban Mineta, mire Ai felröhögött.

Persze a napok az ünnepek hangulatában teltek, de Tsuyu szülinapjáról se feledkeztünk meg, ami egy kisebb ünnepség volt. Ahogy az lenni szokott, betört ide is az Among Us láz, így a szünetekben tízes csapatban összeverődve toltuk a játékot. Kezdetben azt hittük, hogy Nezu be fogja a játékot tiltani, ám amikor a tanáriból hallottuk, hogy Vladdal azon vitatkozik, ki az imposztor, minden kétségünk elszállt. Néha ebbe Eri és Peter beszállt és itt derült ki, hogy a kislány a legpofátlanabb imposztor és folyton ő nyer, ha megkapja a szerepet. Egyik alkalommal viszont kiszúrtam egy érdekes dolgot játékon kívül. Mineta csendben ült a padjában és éppen rakott össze valamit. Ai, aki épp végzett a taskokkal és már halott volt, odament hozzá.
- Nocsak! Csak nem bütykölsz valamit?
- Zenedobozt csinálok.
Ez sok mindent megmagyaráz az elmúlt két napi cselekvéséből. Nem kukkolt egyszer sem Aival és a valamit Kyokától és Momotól kért tegnap. Akkor a kottát és alkatrészeket kunyerált el.
- És mond csak, melyik csajnak csinálod? Nem nekem, az biztos. – érdeklődött a póklány és megcsípte Mineta arcát.
- Szó nincs róla, drágám. Én téged szeretlek. Viszont, a helyzet az, hogy…
Ekkor a szőlőpofa lehúzta Ait a szájához közel, hogy elsúgja, kinek készíti a zenedobozt és miért. A hangszint miatt egy mukkot sem értettem, de amikor befejezte, a póklány arcán egy afféle ellágyulás ült ki.
- De aranyos. Pár év és hamarosan egy igazi sármőr lesz, aki sorban ellágyítja a női szíveket.
Csak sejtésem van, kire utalhatott, mert Peter, aki melletem ült, teljesen leszegte a fejét. Ai ezekután kiszállt a játékból és segített párjának. Utólag belegondolva, nekem is szép vastag listám van, kiknek vegyek ajándékot. Anyám, Apám, Ochako, Eri, Peter, Urahara és az osztálynak is valami kis meglepi. Hát, ennyit arról, hogy Steam Winter Salesen bevásárolok. Mialatt ebbe belemerültem, Bakugo kinyírt az Electricalban.

Nem volt mit tenni ajándékok tekintetében, ideje volt kiagyalni valamit, amiben Ochako segített. Első alkalommal ki kellet kérdeznem, mit szeretne, ami éppen akkor történt meg, mikor közösen megnéztük a Promaret és már a stáblistánál kapcsoltuk ki a tévét.
- Drágám. Tudom, pofátlanság, de mit szeretnél karácsonyra?
- Hogy én? Igazából, mindennek örülök, amit tőled kapok. Hiszem, számomra te vagy az igazi ajándék. – válaszolt Ochako és megcsókolt. Nem elégedtem meg ezzel a válasszal.
- Azért ez ide édeskevés. Valami normális ajándékötletet kéne mondani.
- Ha annyira ragaszkodsz hozzá, akkor 24.- én segíts be nekem.
Kérdőn néztem rá. Barátnőm rögtön folytatta.
- A helyzet az, hogy idén is anyámék dolgoznak és három nap papírmunkáját intézik, anyagszállítás, megrendelések kezelése stb. Tavaly én főztem és sütöttem, ami fél napomat rabolta el. Ha gyorsítani nem is, akkor már a társaságod miatt sokat jelentene nekem.
- Persze. Ha anyámnak nem jelent gondot. Tényleg, akkor megyünk vásárolni?
- Aha. Sokkal inkább más kérdés foglalkoztat.
- Hadd találjam ki: Mit vegyünk a mesterünknek?
Na igen, Ochako könnyebb dió volt, mint Urahara, ha ajándékokról van szó. Utóbbi időben eléggé mogorva lett. Edzéseket is lassan már önkéntesen csináltuk. Mialatt felöltöztünk, agyaltunk azon, hogy mit vegyünk szeretett mesterünknek és Erinek. Úticélnak belőttük a közeli plázát, ami fél óra volt alapjáraton, de ehhez laza 15 percet hozzáadott a tömeg. Mikor megérkeztünk, Ragna toporgott idegesen, de észrevételünkkor rögtön mosolyba szedte magát.
- Sziasztok. Látom, ti is ajándékvásárlással szórakoztok.
- Igen. És ahogy kiszűrjük, eléggé el vagy akadva. – jegyezte meg Ochako, miközben belémkarolt.
- Az sosem volt az erősségem. Egyetlen év alatt élettárs és adoptált gyermek meg rendre feladja a leckét. – válaszolt az író és rágyújtott egy cigire.
- Tényleg. Amúgy Mineta mit bütykölt az elmúlt néhány napban? Szemmel láthatólag kapcsolható Peterhez és rendszeresen vendéged.
- Jah, az. Lakat legyen a szátokon, de Peter kérlelt engem, hogy segítsek neki én meg Minetát bíztam meg a feladattal. A kis póksrác Erinek készített egy zenedobozt, kvázi ajándéknak.
Ez meglepő volt számomra, de aztán leesett Ainak a kijelentése. Erre akart célozni. Ochako is furcsállta a tényt, miszerint a perverz szőlőpofa ilyenekre is képes, de hamar rájött: Ha anno képes volt egy pokolgépet hatástalanítani, akkor egy kis zenedoboz sem nagy akadály.
- Figyi, Ragna! Segítünk neked, ha te is nekünk.
- Hadd találjam ki: Mestereteknek ajándék. – nevette el magát az író és elnyomta a cigaretta végét. – Akkor üssük össze fejünket és induljunk meg.
Odabent hatalmas tömeg volt és a zsivaj elnyomta a háttérben szóló karácsonyi zenéket. Mondjuk, utóbbiért nem volt kár, mert szerintem mindenkinek herótja van a Last Christmastól, a Wham!-tól vagy bármelyik másik karácsonyi zenétől. Szerencsére, három óra alatt már majdnem minden ajándék a helyén volt. Ragna megoldotta a mesterünk felé való ajándékozást és összeraktunk egy ajándék kosarat, tele mindenféle cuccal a szakétól kezdve a teáig minden meg volt benne találva. Útközben összefutottunk Mirioval, aki épp a játéküzlet előtt tanakodott, mit vegyen Erinek, Tsuyuval, aki szintúgy a karácsonyi bevásárlással szenvedett, Ashidoval és Eijiro párosával, akik egymást kezét fogták, miközben egymásnak kerestek ajándékot. Ochako egy váratlan kérdéssel állt elő.
- Szerinted a mesterünk hogyan ünnepli a karácsonyt? Hiszen tudod… neki egyetlen szerette se él.
Basszus! Ebben igaza van. Talán azért annyira mogorva. Azt hiszi, hogy megfeledkezünk róla.
- Van egy ötletem. Beszéljünk össze az osztállyal és csináljunk meglepetés bulit. Márha az bele fog férni. – vakartam meg a fejem a mondat végén. Ennek megtervezését későbbre hagytuk, mondván van még rá idő és akkor mindenkivel fel kell venni a kapcsolatot.

Egy hét elteltével eljött a karácsonyi szünet, karácsony előtt négy nappal. Ragna az első nap estéjén már egy érdekes vendéget fogadhatott, természetesen akaratán kívül. Éppenséggel fürödni indult volna, mikor észrevette, hogy valaki használja a mosdót (a felkapcsolt lámpák alapján. – R.). Igaz, mielőtt valaki rosszra gondolna. Kezdetben azt hitte, Rei végzi a dolgát, ám hallotta, hogy Eri szobájában játszik vele. Bekopogott, mire egy férfihang kiszólt.
- Foglalt.
- Már megbocsáss. Nem kenyerem megkérdezni egy szaró embert, hogy kicsoda, de kivételt kell tennem. Ha már az én lakásomban van.
- Miklós. Elég ennyit tudnod. – válaszolt röviden, majd egy vécélehúzást és kézmosást követően kijött. – Úgy is ismernek, hogy télapó.
Az író mondani akarta volna, hogy ezt bárki hazudhatja, de látva a férfi tetején lévő glóriát, ledöbbent.
- Szóval igaz a Mikulás legendája? Bár, soha nem így képzeltem el.
Miért is mondta? Hát, mert a férfin semmi súlyfelesleg nem tanyázott, sokkal fiatalabb és emellé a ruhája is igencsak megtépett volt.
- Áh. Már leesett! Valahol nyílt egy Chippendale klub, de én nem tudok róla.
- Nem igaz. És kérlek, hogy ne hangoskodj. Ha gyerek meglát munka közben, akkor elbukom a képességem. Nem mintha meg tudná oldani a problémámat, lévén megsérültem.
- Az attól függ. Jöjjön velem és akkor el tudja mondani az egészet.
Kerülővel ugyan, de lementek a konyhába, ahol Ragna töltött egy pohár kakaót a magát Mikulásnak nevezett egyénnek.
- Akkor kezd a legelejétől. Miért nézel ki máshogy, mint a képeken?
- Rendben. – mondta a férfi és egy szuszra megitta a kakaót. – Megválaszoljam kérdésedet, egyszerű az oka. A Mikulás lényegében egy Quirk, aminek első öröklője Szent Miklós volt és azóta 500 évenként az kapja meg, akinek a szíve igazi kincs, „csiszolatlan gyémánt”. Vagy valami ilyesmi. Mielőtt megkérded: A krampusz a télapók negatív oldalából vetül ki. A leghíresebb Joulupukkinak volt megnevezve, mert senki előtt nem árulta el valós nevét.
- Értem. És mi a probléma?
- 50 éve neveztek ki, de minden egyes karácsony az adminisztratív pokol. Évről évre mindig beüt valahol a baj. A Télanyó kijelenti, hogy jön az anyja karácsonyra, két-három főmanó beteget jelent és a helyettesükkel semmire nem megyek, az egyik rénszarvas eltöri a lábát. Ha megpróbálok lenyugodni és meginni pár korty dugi piát, valamelyik alkesz manó lenyúlja előlem, a kávéfőző is pont akkor megy tönkre. Amikor kineveztek és beütött ez kombinálva, akkor még rátett az is, hogy egy kis angyal az alábbival jött: Kedves télapó! Neked hoztam eme fenyőfát, hogy közösen feldíszítsük, és együtt élvezzük az ünnepeket.
- Szóval ez az oka, hogy a karácsonyfa tetejére angyalkát rakunk fel.
- Hát igen. – jelentette ki a Mikulás fanyar mosollyal. – És ahogyan sejted, ez az év sem lesz másképp. Most az adminisztratív részleg mondta be az unalmast, így a szokottnál hamarabb fel kell vésnem az összes gyerek nevét egész Ázsiában. Ehhez persze a nyilvántartás se sokat segít, ahogyan tavaly az sem, hogy egy tukán maszkos gyökérkefe a spanjaival együtt le próbálta lőni a szánomat. Legszívesebben megöltem volna, de akkor meg az erőm szállna el örökre és a Mikulás legendája örökre a homályba vész. És most meg harcba keveredtem, mert belefutottam egy bandaháború kellős közepébe. Emiatt most annak örülök, hogy élek.
- Overhaultól már nem kell tartanod. Már rég alulról szagolja Zetsu tyúkszemét. – mondta Ragna és a kezét nyújtotta. – Ha lepasszolod a listát, akkor átadom a megfelelő embernek és egyetlen nap alatt megoldja.
- Biztos vagy ebben? Betörtem a lakásodba és ezekután még segítesz?
- Nem te vagy az első kéretlen vendég, de az utolsó sem. Ezt miért érzem durva előjóslásnak?
Az író a mondata végén megvakarta a fejét, majd vállat vont. A télapó nagy nehezen átadta a listát. Ragna az átvételkor felhívta La Bravát.
- Halló. – mondta egy kába női hang.
- Szevasz, Aiba! Figyi, mennyi idő neked az, hogy kikeresd Ázsia össze gyerekének nevét és tartózkodási helyét?
- És azt miért tenném? – kérdezte vissza La Brava, immár kicsit éberebben.
- Hidd el nekem, hogy nem egy pedofil politikusnak kell, hanem a Télapónak. Elég kacifántos az ügy, de ez az igazság.
- Rendben. Megoldom. Összehívjam a csapatot?
Ekkor Ragna fél perc múlva ránézett a tagra és csak azután válaszolt.
- Igen. Legyenek a házam előtt 24.-én, este 8 órakkor és öltözzenek olyan rétegesen, ahogy tudnak. A Symbols of Peacenek egy újabb megbízása akad.
- Meglesz.
Az író letette a telefont és immár a Télapó felé fordult.
- Jó hír! Nemcsak az adminisztráció van elintézve, hanem a szállítást is megoldottam. Alighanem a legmegbízhatóbb emberek fognak ebben segédkezni.
- De nem bízhatom másra a feladatomat. Sérült vagyok, igaz, de ez a kötelességem. – szabadkozott a télapó, de erre az író legyintett.
- Nem is fogja. Tekintsd ezt egy kis kiegészítésnek.

December 24.-re Manabi Aiba, vagyis La Brava munkája meglátszott, mégha ez bezavart neki a teendőibe. Mikorra elérkezett az este nyolc, addigra Ragna lakása előtt volt a segédkező csapat. Erit a Rei elvitte Kumikoékhoz, mondván, hogy áramkimaradás van a körletben. Ezzel gátat szabtak annak a veszélyforrásnak, hogy a télapó álcája megdőljön. A társaság is elég megcsappant volt. Értelemszerűen, nem minden SoP tag tudott a bevetésen részt venni, így az alábbiak jelentek meg rajtam kívül: Ai, Mineta, Ashido, Eijiro, Toru, és Oijiro.
- Hát te mit keresel errefele? – kérdeztem Oijirótól. – Úgy tudtam, hogy a szünet idejére síelni mész a szüleiddel.
- Igen, csak hóvihar miatt elmaradt az egész, így itthon pihenünk.
Mire a Mikulás megérkezett, csak egy rénszarvassal hajtott szánt tudott hozni.
- Bocsássatok meg, de a manóim eléggé be vannak rágva rám. – sóhajtotta, amikor kiszállt a szállítóeszközből. – Nagyon nem szívlelik, hogy civileket avatok be.
- Az úgy konkrét. – mondta az író, aki a bejárati ajtónak támaszkodva szívta a cigit. – Nem elég, hogy áll a bál nálatok, de még a segítő kezet is elütik?
- Hát, eléggé büszkék a munkájukra, így igen. Emellé, hiába hoztam nektek a legjobb rénszarvasomat, Rudolfot, megmakacsolta magát. Már elindulni se volt hajlandó, csak unszolásra.
Ekkor a csapatot kiegészítette Gentle és La Brava is, akik a tömött ruháiknak hála kétszeresnek hatottak.
- Az időjárás bizonyos pontokon nagyon zimankós, úgyhogy jövök veletek és hoztam még pár kütyüt is. – mondta a lány és elkezdte tuningolni a szánt. – Lesz itt minden a biztonságos utazáshoz.
- Akkor lényegében minden készen áll. – foglaltam össze. – Már csak az útitervet kell belőni és indulhat a banzáj.
A Mikulás nem hazudott, mikor azt mondta, hogy Rudolf egy makacs rénszarvas. Nem volt hajlandó elindulni. Kirishimának támadt egy remek ötlete és egy répát rákötött a tiltakozó Oijiro majom farkára és azt lengette az állat előtt.
- Szép terv, mondhatom. Ez nem egy ló. – sóhajtottam, miközben a társaság már beszállt.
- Igaz. Akkor más ötletem nincs. – reagált rá, a majomfarkú srác megkönnyebbülésére.
- Akkor már csak egy dobásunk maradt. Mineta!
Ai megszólalására szőlőpofa azonnal reagált és benyúlt a mellényzsebébe és kivett egy rakat fotót, amin nagycsöcsös, szexi pózokban lévő tehenek voltak (ezt tessék a szó legszorosabb értelmében venni. Nem viccelek, tényleg. – R.), majd Rudolf elé ment.
- Pajtikám! Nézd mit kapsz, ha segítesz nekünk.
Ekkor a társaság egyöntetűen fejelte meg a saját térdét vagy a szán oldalát. Hogy most az ötlet abszurditásán, vagy azon, hogy bevált, azt mindenki maga döntse el. Rudolf ugyanis elég kanos Dopeman féle bőgést hallatott. Mineta tovább ösztökélte.
- És öt évfolyamnyi kép van talomban, amit mind megkapsz, ha kezes leszel. Előlegként megkapod ezt.
Szőlőpofa ezekután a szarvas kantárján lévő táskára rögzítette jó szorosan. Mialatt beszállt, a Mikulás még intézett néhány szót.
- Ne feledjétek: Senki nem láthat meg titeket, pláne nem a gyerekek. Ha a karácsonyfa alá érkeztek, akkor a zsákból vegyétek elő az általa kívánt játékot. Lehetőleg hajnal háromkor haza kell, hogy érjetek az itteni időzóna szerint!
- Értettük! Kívánj szerencsét! – kiáltottam hangosan, de ezt már nem valószínű, hogy meghallhatta, mert már a szán jó magasan volt a levegőben, súrolva egy repülőgépet. Odalent Ragna értetlenül vakarta a fejét egyetlen dolgon fennakadva.
- Miért nem mész velük?
- Nekem is kijár némi pihenés. Az, hogy meg más szállítja le az ajándékokat… csak nekem okoz örömet. Főleg, mert még szereztem pár sebet egyes házak önvédelmi rendszere miatt.
- Nincs több kérdésem. Bemegyünk és iszunk valamit? Addig meglátom, mit tehetünk a sebeidre.
- Benne vagyok. Köszönöm a segítséget.

Hogy milyen ezen a szánon utazni? Ha lenézel, akkor pompás látványban van részed, de tériszonyosoknak megtestesült rémálom. A hideg miatt nem kellet aggódni, mert valami burok körbevett minket.
- Ez a Mikulás képességének a része lehet. – vélekedett La Brava. – Ez nemcsak a hidegtől véd, de megakadályozza, hogy a légkörben elporladjunk, mikor beindul.
Nem tudtam értelmeset hozzászólni, úgyhogy gyönyörködtem a látottakban. Gentle nézte a függeléket, amiben a térkép és a szabályok voltak megtalálhatóak.
- Akkor mondom a helyzetet. – fogott bele, miután átnyálazta az összes papírost. – Japán területét kaptuk meg, amit eléggé bizarr módon járjuk körbe. Lényegében, spirál alakban, érintve minden lakást, legyen szó panelről vagy kertesről, gyerekkórházakat, árvaházakat, és egyebeket. A szabályok a következők: Gyerek nem láthat meg minket, bizonyítékokat nem hagyhatunk arra, hogy betörtünk oda. Emellé még mindenki kap egy zsákot. Amennyiben a karácsonyfa alá ér, egyből nyúljon bele a zsákba és vegye ki a megtapogatott tárgyat. Ez is a Quirk része, lényegében teleportkapuként működik.
- Értettük. – válaszoltunk szűkszavúan. Elég nehéz melónak tűnt. Kevesen vagyunk és hajnal háromig legalább egymillió gyereknek kell leszállítani az ajándékot. Ehhez még három komplett hősügynökség is kevésnek bizonyulna.
- Figyelem, barátaim! – kiáltotta Mineta, aki rendesen befészkelte magát Ai ölében. – Hipersebességre kapcsolunk!
Nem is hazudott, mert egy hatalmas rántással kapcsolt a szán erre a sebességre. Nem láttam az odaútból semmit, mert lecsuktam a szemem. Mikor az egész lassabb sebességre kapcsolt, Ashido megszólalt, aki velem ellentétesen cselekedett.
- Nem hittem volna, hogy skót kockába megyünk át.
- Én sem. Azt hittem, hogy más élmény lesz.- vélekedett hasonlóan Eijiro.
- Asszem megérkeztünk az első házhoz. Lassan landolunk.

Kijelentésem után nem sokkal a szán hangtalanul ért földet, egy számomra totál ismeretlen környéken. Viszont, más problémák is akadtak.
- Ha jól emlékszem, a kéményen kell leereszkednünk. Viszont, sehol nincs kémény. – vakarta meg fejét Ai.
- Mert ez csak legenda. A tájékoztatón az áll, hogy lényegtelen, hogyan, de be kell jutnunk. Mindezt némán. – bölcselkedett Gentle.
- Ez viszont mindenhonnan gáz. – folytatta a gondolatmenetet Ai. – Egyikünk képessége sem alkalmas arra, hogy bejussunk.
- Efelől ne aggódjatok, van megoldás. – mondta La Brava és az általa hozott aktatáskát letette. – Amikor Gentle oldalán még betörtünk mindenféle helyekre, akkor készítettem pár kütyüt. Íme.
Mikor kibontotta, szemünk elé tárult pár üvegvágó, lakatfeltörő, altatógáz, üvegragasztó és minden, amit a Mikulás biztos nem használna.
- Ettől én már komplett betörőnek érzem magam. – sóhajtottam fel és magamhoz vettem egyet mindenből, még az előkészített zsákokból.
- A szükséghelyzet szükségmegoldásokat követel meg. Ne panaszkodjatok, dolgozzatok. – mondta Gentle és adott mindenkinek másolatot az adott panelházról, ahol le kell tenni a szajrét. – Húsz percünk van egy panellakás ajándékellátásához. Midoriya, te ezt csináld meg, mi a környékbelieket fogjuk feltölteni.
Ránézésre megállapítottam, hogy ez a legnehezebb, mert itt szinte minden lakásban volt egy gyerek. Azonnal a tetőtéren lévő ajtóba dugtam a lakatfeltörőt és megnyomtam a gombot. Egyetlen szempillantás alatt kattant a zár és ezzel elkezdtem a lakásokba való behatolást. Ez volt a legneccesebb része a dolgoknak, lévén egyetlen rossz lépés és kiszúrnak. Sosem voltam jó lopakodásból, akármennyire a kedvenc játékom a Metal Gear Solid 3: Snake Eater. Én tudok lopakodni, de ezt az őrök sosem veszik észre és emiatt purcannak ki ólommérgezésben (Ha nekik így jó… - R.). De ezt kárpótolva aranyos volt látni a sok csöppséget, ahogy a szobáikban alszanak. Letettem a szekrényükre az ajándékot, amit a zsákból nyúlva szedtem ki. Ez volt a legsimább része a dolgoknak, mert az gyakorlatilag semmiféle matatással nem járt. Fortuna asszonyság szerencsére az én pártomat fogta, mert a szülők is mélyen húzták a lóbőrt és egyetlen fennakadásom az első emeletnél volt, mikor meg kellet várnom, hogy az ottlakó kisbaba végre visszaaludjon. Ezzel együtt csoda volt az, hogy 15 perc alatt letudtam az itteni ajándékosztást és elsőként értem vissza a tetőre, ahogy a zároldó szerkezet visszapattintotta a zárat, mint ahogy a többi feltört ajtónál is. Öt perc múlva Genlte és La Brava is itt volt, ahogyan Sato, Eijiro, Ashido, Toru és Ai. Mineta kullogott be utolsónak, teljesen vörös arccal.
- Veled mi történt? – kérdeztem tőle.
- Az utolsó lakásban a karácsonyfa mellet lévő fotelban egy nagymellű, szőke csaj meztelenül feküdt, széttett lábakkal.
- Szóval lógtál és betetted a bohócot a szekrénybe, mi? – kérdezte Ai és elkezdte csipkedni szőlőpofa arcát, ám az kis idő után ellökte.
- Dehogyis. Megígértem, hogy segítek, és nem vonom vissza a szavam.
- Akkor miért késtél?
- Új utat kellet találnom, mert ennek az atrocitásnak hála, nem fértem ki a vágott üvegrészen.
Ekkor Toru döbbenten nézett a póklányra, mire az elnevette magát.
- Ahogy mondtam: Ha eljön az alkalom, akkora lesz neki, mint a felkarom.
Erre mindenki dobott egy hátast.
- Elég volt a hülyeségből. – köhintett La Brava. – Szálljunk vissza és irány a következő hely.

Egy óra alatt csináltunk meg egy várost. Mai napig nem fér a fejembe, hogy a Mikulás ezt egyedül hogy a hóhérba tudja leszállítani egész világon, mikor mi kilencen egyetlen várossal szenvedtünk? Nagy szerencsémre, ezekután falvak jöttek, amit értelemszerűen gyorsabban megoldottunk. A következő két városnál lett nyilvánvaló igazság, miszerint, nem mindenki egyenlő ebben a feladatban. Toru élvezte a legnagyobb előnyt, lévén meztelenül teljesen láthatatlan volt és emellé eltanulta a zajtalan lopakodást a fejvadász melóhelyen. La Brava és Mineta kis termetük miatt szinte alig észrevehetőek voltak, lazán el tudtak bújni, ha gáz alakult ki. Gentle pedig a Quirkjével olyan helyekről közelítette meg a karácsonyfákat vagy a gyerek szobáját, ahol józan ember nem keresné. Ezzel ellentétben, Eijiro, Ashido, Sato, Ai, és én szó szerint szenvedtünk. Utólag belegondolva, akkora mák kellet, mint Kubonak fog kelleni, ha a Bleach utolsó arcjáról van szó, nehogy a Pierott kezébe kerüljön vissza. Hogy konkrétabb legyek, nem egyszer kellet ninját játszanom úgy, hogy valamelyik kisebbik szoba két falára tapadtam kézzel és lábbal, nehogy az éppen felébredő tag észrevegye a betörést. Egyikünk, pontosabban Ashido már nem volt ennyire szerencsés. Mikor éppen befejeztük Tokyo gyermekeinek ajándékosztását, akkor jött jajdulva és leülni se tudott.
- Mi történt? – kérdezte Eijiro aggódva.
- Belém kóstolt egy kutya. Mikor mentem be a lakásba az ablakon keresztül, akkor szólalt meg egy hang „Anos figyel téged.”. Néztem, hogy sehol senki, ezért továbbmentem a karácsonyfához. Félúton ismét megszólalt az a hang „Anos figyel téged.”. A nappaliban letettem az ajándékot, akkor vettem észre, hogy egy papagáj az. „Te vagy az, aki beszélt hozzám? Anos a neved?” kérdeztem. „Igen, én beszéltem, de a nevem Ainz.”, felelte. „Ki ad ilyen hülye nevet egy papagájnak?” kérdeztem kicsit kuncogva, ám a választól már semmi kedvem nem volt nevetni.
- Hadd találjam ki: Ugyanaz, aki a kutyának adta az Ainz nevet. – fejeztem be a történetet, mire a Ai és Mineta felnevetett.
- Igen. Egy németjuhász volt. Az ablaknál harapott bele a fenekembe. – nyögött Ashido. – Fene tudja, hogy ezt Tsuyu miért élvezte, amikor Dan harapdálta meg.
- Előfordul az ilyesmi. – jegyezte meg Gentle úgy, mint aki már tapasztalt ehhez hasonlót.
- Eijiro! Majd a meló befejezése után te is harapj bele Ashido hamvas barackjába. Azt már biztos nem fogja bánni.
Ai kijelentésére már mindenki nevetett, csak az elpirult Ashido nem, aki elkezdte csikizni a perverz póklányt. Karácsony idején már nem szándékozott a perverz megjegyzésére tockossal válaszolni.

Éjfél tájékán már beindult a meló és fél Japán gyermekeinek átadtuk az ajándékokat. Szemmel láthatólag az árvaházakban, gyermekkórházakban vannak beépített emberek, akik tudnak a Mikulásról. Ott nem kellet lopakodni, mert már az adott hely igazgatója vagy igazgatónője várt minket. Okinawa környékén viszont ismerős arccal találkoztam. Az egyik kertes lakásba az egyik szoba ajtaján egy név fogadott: Kota Izumi. Szinte azonnal beugrott, kicsoda ő: Az a gyerek, akivel találkoztam az edzőtáborban. Mivel Mandalay, becsületes nevén Shinso Sosaki fogadta örökbe, így teljesen világos, hogy itt fogok vele összefutni vele. Benyitottam és ránéztem a kissrácra. Mélyen aludt, belemerülve az álmaiba, ahol talán a szülei még élnek és együtt ünneplik a karácsonyt. Most, hogy belegondolok… nekem mennyire szerencsém van. A sok shounen hőssel ellentétben teljes családom él és biztos már készen vannak az ételekkel. Kis mélázás után összeszedtem magam és letettem az ajándékát. Ezekután a gondolataimat teljesen átirányítottam a melóra és csendben, nyomtalanul leléptem. Aztán Nabu szigetén direkt vállaltam el, hogy Mahoronak és Katsunának átadom az ajándékait. Öröm volt látni őket, amint Kotához hasonlóan aludnak az ágyaikban. A kissrác egy plüss All Mightot ölelt. Elmosolyodtam, mikor leraktam ajándékaikat. Kifele menet azon agyaltam, hogy Ochako és a többiek hogy haladnak a megbeszéléssel. Jah, igen, elfelejtettem említeni, hogy Uraharat is meglátogatjuk, lévén, hogy az osztály lett számára a második családja. Viszont, lassan hajnali kettő óra, szóval biztos csak holnap fogjuk megtudni, mikorra tervezik. Meglepetésemre, ez téves volt. Mikor a szánhoz értem, Oijiro már átadta a hírt.
- Holnap fogjuk az öreget meglátogatni. Ochakoék eddig tárgyaltak, lévén, hogy Shoto és Momo együtt mentek el a Frozen on Ice premierére és haza is kell jönniük.
- Köszönöm az infót. – mondtam és felpattantam. – Mikor jött az üzenet?
- Öt perccel ezelőtt. – jött a válasz Ashidotól, aki most fejezte be a munkát és pattant be mellém.
- Még két város maradt, úgyhogy nem árt csipkednünk magunkat. – sürgetett minket La Brava. Hála égnek! Már nem kopognak a szemeim az éhségtől, hanem a Notre Dame haragjait utánozzák. Mikor mindenki kész volt, elindultunk.

Az utolsó városban már csak ismerős arcokba botlottunk. Ashido kapta az Asui rezidenciát. Odabent, a karácsonyfa előtti fotelban Tsuyu aludt el. Szülei szenteste is dolgoztak és csak hatkor érnek haza. A pink lány letette az ajándékot és osztálytársnőjére nézett mosolyogva.
- Egész nap a konyhában güriztél és főzted a finomabbnál finomabb ételeket. – állapította meg, ránézve a lány foltos felsőjére és mélyen beleszagolt a levegőbe, amibe érezni lehetett a finom illatokat. Felkapta a békalányt és elindult a szobája felé. Egyszer már volt itt, így tudta, hová kell mennie. Mikor letette, Tsuyu felnyitotta a szemét résnyire.
- Te vagy az, anya?
Ashido ettől félt. Ha pánikot csinál. akkor bukik a feladat.
- Nem. Anyud küldött, hogy segítsek neked.
- Értem. Köszönöm. – nyögte és magára húzta a takarót. – Jóéjt.
- Neked is. – súgta Ashido és megpuszilta a békalány arcát. Aztán, szépen csendben távozott. A Kumoro rezidenciát Ai vállalta el. Itt lényegében betörni se kellet, mert nála voltak a kulcsai. Mineta még indulása előtt átadta a kész zenedobozt. A póklány sejtette, hogy milyen öröm lesz Eri számára, amikor megkapja első hódolójától az ajándékot. Peter szobájába érve látta, hogy a két ovis egymás mellet fekszik, kéz a kézben. Ai orrát megcsapta a hideg izzadtság aromája, amiből levágta a helyzetet. Kisöccse az apjáról álmodott. Ő is visszaemlékezett a temetésre, mikor szerencsétlen Peter teljesen össze volt zavarodva, viszont amikor meglátta apját a koporsóban, az maradandó lelki sebet okozott neki. Noha folyton vidám természet volt, amikor eszébe jut ez az emlék, akkor összezuhan. Ai megrázta magát. Ideje volt a munkára koncentrálni. Kivette az ajándékokat, ám amikor az ott lévő karácsonyfa alá akarta rakni, Peter megszólalt.
- Ki az?
- Csak én vagyok az, öcsipók. A nővéred. – súgta a póklány. – Meghoztam a zenedobozt, amit kértél.
- Köszönöm. – válaszolt Peter, fejét el nem mozdítva. Ai odament a kisöccséhez és megpuszilta. Küldetés elvégezve itt is.

Három előtt két perccel a szán landolt Ragna lakása előtt. Mikor kiszálltunk, akkor a Mikulás kijött. Szemmel láthatólag nem volt szomjas, de olyan egyenesen ment, hogy akár tűsarkúba is képes lett volna egy krétavonalon hiba nélkül végig gyalogolni.
- Nagyszerű munka volt, srácok!
- Köszönjük, de már nagyon elcsigásodtak a tagjaim. – sóhajtott La Brava. Tény és való, én is elfáradtam, emellé, még a gyomorsavam Trónok Harcát játszott a gyomrom uralmáért. Ekkor Ragna intett az ablakból, hogy jöjjünk be. Soha jobb gondolata nem támadt távollétünk alatt, mert a nappali asztala roskadásig megtelt étellel.
- Nekem sajnos mennem kell. Viszont, nem hagylak titeket jutalom nélkül. Nyúljatok bele a zsákba, amiből az ajándékot osztottátok, majd adjátok vissza.
Szépen, sorban haladtunk. Gentle volt az első, akinek a kezében megjelent egy arany koponyás, csuklyás alak.
- Ez Ogon Bat! – kiáltott fel döbbenetében a férfi. – Gyerekként kaptam a szüleimtől.
La Bravan volt a sor, akinek a kezében egy régi marionettbábú volt. Nagyon antik darab volt, annyira rájöttem.
- Olmpyea! Az első általam készített játék. – mondta könnybe lábadt szemmel.
Ai kezében egy barbie baba termett.
- Ezt ötéves szülinapomra kaptam. – mondta nosztalgikus mosollyal. – Addig volt meg, míg egyszer Akirát, a nővéremet fel nem bosszantottam és ő náci babát csinált belőle úgy, hogy öngyújtóval megolvasztotta a karját. Onnantól csak ívesen felfelé tudott tisztelegni.
- Az durva. Azta! Jázmin bábú! Ez a mai napig is megvan. – vágta rá Toru nagy szemekkel, mikor meglátta jutalmát.
Ashido következett a sorban. Egy kis plüss farkaskutyát rejtett számára a zsák, amit azonnal átölelt. Ezekután Eijiro következett, akinek a kezébe Goku figura akadt. Mineta esetében egy játékvasút volt a nyereménye.
- Nem hittem volna, hogy ezt újra fogom látni. – mondta könnybe lábadt szemmel. – Ezt még unokanővéremtől kaptam ajándékba.
Én kerültem sorra és egy All Might babát kaptam. Ez még a bronz korszaki kiadás volt, amit már csak utánnyomva lehet kapni. Anno Bakugo eltörte, mikor nem akartam neki kölcsönadni, igaz cseppet sem véletlenül. Végül,Oijiro került sorra, akinek egy Marsupilami figura jutott. Mindannyian ellágyulva néztek a szerzeményeikre. Még Gentle se tervezte ezt a figurát eladni, holott, ezzel milliókat is bezsebelhetne.
- Látom, örültök az ajándékoknak. Viszont, most már csak egy ember maradt hátra: Ragna! Te is megérdemled, hiszen te adtál nekem remek segítőket.
Az író engedelmesen benyúlt és némi matatás után kihúzott… egy szürke plüss egeret.
- Cincin! Pedig már ezt tízévesen kidobtam, mert szétszakadt. Ez hogyan lehet? – kérdezte és átölelte a régi plüssét.
- Attól, hogy ezen gyerekkori relikviák az idők során tönkrementek, az emlékük változatlanul bennetek él. Ebben rejlik a zsák hatalma. – bölcselkedett a Télapó, majd visszavette zsákját. – Nekem viszont tényleg mennem kell.
- Csak még egy kérdés: Ha te egész ideig itt voltál és mi csak Japánt ajándékoztuk meg, akkor a többi gyerek hogyan kapta meg az ajándékát? – tettem fel gyorsan a kérdést, mire a Mikulás csak ennyit mondott mosolyogva.
- Mondtam én, hogy egyedül vagyok? Na, sziasztok!
Ezzel a mondattal ki is ment, majd beülve szánjába, elhajtott. Az asztal javát beküldve búcsúztunk el az ajtó előtt az írótól. Mikor hazaértem, anyámék már nagyban húzták a lóbőrt. Ruhástól az ágyba dőlve, az All Might figurát a kezembe tartva aludtam el. Utolsó gondolatom az volt, hogy a többi Mikulás is hősökkel intéztette el az ajándékok leszállítását?

Reggel Eri és Peter felébredtek, mikor Kumiko és Rei bejöttek egy-egy bögre kávéval. A kissrácnak eszébe jutott a zenedoboz. Mikor a kávét megitták, akkor elvette a kis eszközt.
- Eri! Boldog Karácsonyt! Szeretném neked ezt átadni.
A kislány elpirult az ajándék láttán és remegő kezekkel átvette. Kinyitotta, mire abból előjött egy miniatűr Crash Bandicoot 3 Warped logó és a játék theme songjának feldolgozása hangzott fel. Ez kb. két percig tartott, majd a gép visszaugrott. Eri ezekután átölelte Petert.
- Köszönöm. – hálálkodott. – Viszont, én baromi nagy szégyenben érzem magam amiatt, hogy nem készültem neked semmivel.
A kis póksrác zavarában megvakarta a tarkóját.
- Számomra te vagy az igazi ajándék. – válaszolta.
Eri ekkor puszilta meg Peter száját, mire két fényképezőgép kattant.
- Ez annyira aranyos. A mi kis sármőrünk megkapta élete első csókját. – mondta mézes hangon Kumiko. Az elpirult Peter csak vigyorogni tudott.
- Menjünk reggelizni, drágáim. – mondta Rei és nyújtotta a kezét Eri felé. Rajta is látszott, hogy meglepte saját lépése, de nem bánja egyetlen percig sem. Az kapta az első csókot, aki a legjobban megérdemelte. Azt bizton állíthatom, hogy minden osztálytársam családjánál, köztük nálam is az ünnep meghitt volt. Ochako délután kettőkor állított be hozzánk két vaskos szatyorral.
- Megkaptad az üzenetemet? – kérdezte egy gyors csókváltás után.
- Igen. Délután négykor fogjuk meglátogatni Urahara mestert. Megkaptad az ajándékomat Steamen?
- Naná. Devil May Cry 5 teljes kiadásban? Igazán aranyos vagy, drágám.
Hálálkodása után átadta az én ajándékomat is, ami egy vadiúj kesztyű, sapka, sál trió és szakés csoki volt. Szüleimnek is adott egy-egy tábla csokit. A szobámba beszélgettünk és figyeltük azt, hogy mikor gyülekszik a tömeg. A teljes osztály be volt avatva, ám meglepetésemre fél négykor nagyobb tömeg tűnt fel. Ugyanis, ott volt a teljes Kuromo család, Aizawa, Rei, Eri és Ragna is csatlakozott. Miután mi is indulni készültünk, akkor láttam meg, hogy anyám és apám is felöltözik.
- Másnak is elkürtölted a tervünket? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem, de meghallották a beszélgetésünket, ezért szívesen benne voltak az akcióban. Elvégre, az öreg mesterünket ismerik. Ha közvetlenül, akkor valami úton, módon.
Ochako válasza eleinte őrültségnek hangzott elsőre, de be kellet, hogy lássam: Igaza van. Nélküle Rei nem épült volna fel ilyen gyorsan, Ai nem tudta volna a Nabu szigeten kontrollálni a második alakját, Eri pedig még mindig a földi pokolban lenne, nem pedig szerető családnál. Felfigyeltem arra is, hogy nemcsak ajándékok, hanem kaják is vannak becsomagolva. Így indultunk meg Urahara régiségkereskedése felé.

Nem írok le nagy titkot, de Uraharát teljesen hidegen hagyta a karácsony. A U.A.-ben is mutatta ezt az oldalát, mert valahányszor egy-egy kollegája kellemes ünnepeket kívánt, ő csak szárazon rávágta: Viszont. Aizawa ugyan adott neki ajándékot, de az kibontatlanul landolt a bejárati szekrény aljában. Még ahhoz se vette a fáradtságot, hogy edzést adjon ki a téli szünetre, lévén nem akart minket ilyesmivel zaklatni. Érzéketlenné vált volna? Igen, lévén már egyetlen szerette se élt. Csak azt felejtette el, hogy mennyi mindent tett a csapattal azóta, mióta beléptem zöldfülűként a régiségkereskedésébe. Délután négykor, mikor odaértünk, addigra kicsit leitta magát. Csak nagy nehezen jött ki a bejárathoz, ahol csengettünk.
- Kellemes karácsonyt, Urahara mester! – kiáltottunk mindannyian.
- Ti mit kerestek itt? Nem otthon kéne lennetek? – kérdezte csodálkozva.
- Így van. Csak a bácsi is nagyon hiányzott már nekünk. Hiszen, ön is a családunk részévé vált. – felelte Eri és átölelte az öreget, már amennyire vastag kabátja engedte. A mester odébbállt, hogy mind be tudjunk menni. Látható volt, ennyien nem férünk el, így a képességeinkkel és némi rendezkedéssel már sokkal tágasabb volt az étkezéshez használható rész. Kiszúrtam, hogy karácsonyfát se díszített fel, így Ragna, Eri, Peter, Samidare és Satsuki (aki kérdi az utóbbi kettő kicsoda: Tsuyu tesói. – R.) egy hozott műfenyőt állítottak fel és tupírozták. Az anyák a hozott kaják csomagolását bontották ki és amit kellet melegítettek. Az osztály átadta az öregnek az ajándékokat. Ochako elmondta, hogy mindenkinek megfordult a fejében az, hogy kedveskedjen mesterünknek, így megvolt az alapja. Habár, ezek kis semmiségek voltak, a szándék volt a fontos. Én voltam az utolsó az ajándékosztásban, tőlem hangoskönyvet kapott, lévén, ez az egyetlen szórakozási formája, amit vakon élvezhetett.
- Köszönöm, ifjak. Nagyon hálás vagyok nektek, hogy gondoltatok rám.
- Mi köszönjük azt, amit adott. – válaszoltam, mire az öreg elmosolyodott.

Így telt el a karácsonyunk és természetesen az újévet is együtt ünnepeltük. Hosszú útnak nézünk még elébe, így remélem a kedves olvasóktól, hogy jövőre is követni fogják kalandjaimat. Innen is kívánom mindenkinek Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Új Évet! (Aha. Én December 31.-én éjfélkor azt fogom üvölteni, hogy JUMANJI! Hátha kiszabadulunk ebből a pokolból. – R.) Ez kellet ide tőled, ugye?