A bíróság bejárata előtt már minden SoP csapattag ott volt, aki a tárgyaláson részt vett. Csak én léptem le, mert Mirio visszahívott, hogy megkapjam az én feladatomat.
- Akkor a felállás a következő: Két csapatra oszlunk. Az első csapat utánajár az eredeti kardnak. A másik visszatér a tett helyszínére és további nyomokat keres. Ellie pár perce elmondta, hogy van még néhány tartalék kamerája, amit nem osztott meg Gou Karumával. Ez jó alap lehet.
- Akkor hogy lesz a csapat felosztás? – kérdezte Rei.
- Te, Momoval és Shotoval mentek a tett helyszínére, az elhagyatott gyártelephez. Nejire, Ashido és Eijiro mennek Misaoval a lakásába fél óra múlva és vizsgálják meg a kardot.
- Értettük! – hangzott el a csapattol.

11 órakkor Misao kijött az épületből, ahol már Nejire, Ashido és Eijiro várták. Az idős nő szemmel láthatólag semmit nem aludt a balhé kitörése óta, mert szemei alatt eléggé sötét karikák mutatkoztak.
- Akkor mehetünk, asszonyom? – kérdezte Nejire illedelmesen, mire az bólintott. Az út a tömegközlekedés miatt hosszabb volt, de legalább eseménytelen. Mikor odaértek, egy teljesen szerény ház fogadta őket. Ám, az első meglepetés akkor érte a díszes társaságot, amikor beért. Ugyanis, legbelül árasztotta magából a luxust. Két emeletében minden megtalálható volt, ami egy komplett hősügynökség üzemeltetéséhez szükséges.
- Azta! Ez valami pompás kecó! – jegyezte meg hangosan Eijiro, mire Misao elmosolyodott első alkalommal, mióta az ügyet megkapták.
- Férjem mindig is azt mondta, hogy sose mutogassuk a külsőségeket. Kértek esetleg egy pohár üdítőt?
- Köszönjük szépen. Az jól esne. Meg talán egy kávé is beleférhetne, ha nem gond. – válaszolt Nejire mosolyogva.
A konyha szó szerint csillogott a tisztaságtól. Minden eszköz, tányér, pohár rendszerinti sorrendben volt elrakva. Misao feltett egy kávét főni, mialatt a többiek némán nézték a helyiséget.
- Nem hittem volna, hogy valaki ennyire rendmániás. – jegyezte meg Ashido. – A szüleimhez hasonlóan sosem tudtam rendet tartani. Tudom, hogy a rend a lelke mindennek…
- De káosz a belseje. – vágta rá azonnal Eijiro, mire mindketten egymásra nézve elnevették magukat. Viszont, a kávészünet után egyből munkához láttak. Misao a társaságot férje dolgozószobájához vezették. Ott egy festmény állt, amin Saitō Musashibō Benkei volt látható, amint legalább húsz nyilat kapva dől el (Hoppá, egy easter egg a Detecitve Conan fanok számára. – R.). Ragna… hol a móka abban, ha saját magad lövöd le az utalásokat? Kérlek, hogy legközelebb hagyd meg az olvasók számára az easter eggeket. Hol is tartottunk? Megvan! Misao a képet levette, így volt látható a hatalmas széf. Ám, volt egy kis bibi: A számkombinációt csak a férje tudta és ő most börtönben ül, ahol a nyomozók kikérdezik. Félve attól, hogy Gou Karuma is ott lebzsel, kénytelenek voltak helyben kinyitni.
- Ismerek egy módszert. A legutóbb az Olasz Melóban láttam. – jelentette ki Ashido.
- Az a film, amit Kovi rendezett és Michelle Wild a főszereplője? – kérdezte Eijiro, mire a pink lány lefejelte a széfet.
- Fárasztó vagy, tudod? Nem arra gondoltam, hanem az eredeti filmre. Ott az efféle tekerős számkombinációs széfet úgy törték fel, hogy a tekerés közben hallgatták a zár kattanását. Ezt fogjuk csinálni.
Ekkor mindenkinek leesett, mit akar Ashido csinálni. Ám, ehhez lassú és fimon mozgatás szükséges, mert elég egyetlen hiba és kezdhetik elölről az egészet. Ebben a pink lány viszont nem jeleskedett. Erre Eijiro átvette, ám neki meg ritmusérzéke nem nagyon volt, így folyton túltekerte. Nejire oda se akart menni, mert tudta magáról, hogy ezekhez mindig is sülthülye volt.
- Akkor megcsináljuk ketten. És mivel a füled nem valami jó, mást találtam ki.
A kijelentés után megfogta a srác karját. Az elpirulva nézett a lányra, mire az zavartan nézett vissza rá.
- Ne… ne gondolj semmi olyanra. Csak megütögetem az ujjaimal a karod, ha hallom a megfelelő kattanást.
A srác csak elpirulva bólintott, majd elkezdte óvatosan tekerni. Tíz perc feszült csenddel kombinált szenvedés után a széf engedelmesen kinyílt, amire Ashido úgy reagált, hogy lelkesen magához húzta Eijirot és egy medveölelést adott neki. Senki nem sejti róla, de elég sokat sportol.
- Megcsináltuk! – kiáltotta a pink lány.
- Igen. – nyögte Eijiro és amikor kibontakoztak az ölelésből, hatalmas levegőt vett.

A széfben viszont nem volt ott a kard, hanem egy rakás dokumentum, amik az ügynökség eseteit tartalmazták. Nejire egyből gyanakodni kezdett.
- Lehet, hogy rossz a látásom, de itt nincs semmi. Szabad megtudnom miért?
- Én nem értem. – szabadkozott a nő és felemelte a kezeit. – Azt hittem, itt találjuk.
- Hitte?! Nekünk az kevés. Itt a férje szabadsága forog kockán. Szóval, a kardot ellopták?
- Dehogy. Akkor a teljes riasztórendszer rég beüzemelt volna… Jajj, most jutott eszembe! – ütötte meg Misao az öklével a tenyerét. – A kard egy másik, sokkal eldugodtabb helyen van a dolgozószobájában. Ahhoz meg tudom a kódot.
Ám Ashido és Eijiro figyelmét más kötötte le. Egy jól lezárt dokumentum, amire az volt írva: Top Secret!
- Talán megérzés, de ebben lehet valami. – vélekedett Eijiro.
- Nekem is ezen kattog az agyam. Jobban körbe kéne szaglásznunk, mert az egész gyilkosság mögött egyetlen dolog nincsen: Indíték. Oké, ki akarják pateroltatni, de a miértre nincs válasz.
- Ez teljesen alaptalan. – vágta rá Misao dühödten. – A férjem megbecsült volt a hősszakmában és egyetlen ellenség nem volt saját berkein belül. Sőt, felesleges lépés lenne, mert készült visszavonulni.
- Ez biztos? – kérdezte Nejire és egy jegyzetfüzetett vett elő, amiben az események alakulását vezette végig.
- Igen. Nemsokára betölti a 60. életévét és nyudíjba vonul. Már örököse is van, a fiunk, Momotaro képében, aki szintúgy apja elveit követi. És arra se kaptunk semmiféle fenyegetést, hogy valakinek nem tetszik a lépés.
- Értjük. Momotaro jelenleg hol van?
- Akibaharában, de kb. három óra múlva fog megérkezni a vonata.
- Akkor ha nem gond, beleolvasunk ebbe, amíg a kardot meg nem nézik. – mondta Ashido és azon törte a fejét, hogyan tudná a pecsétet sértetlenül leszedni, ami a dossziét zárta össze.
- Rendben. Akkor mutassa az utat, kedves Misao.
Ezzek a mondattal távoztak a hálószobából. Szerencsére, Eijiro finom mozdulattal felnyitotta a pecsétet, semmifére sérülést nem okozva.
- Ez lenyűgöző. Hogyhogy képes vagy a Quirkoddal ellentétesen ilyen puha mozdulatokra?
- Saját magam varrom a cuccaimat. Emellé, Bakugoval közösen főzök, amihez szintúgy elkél a jó kézügyesség. – válaszolt Eijiro a kérdésére.
- Irigyellek. – sóhajtotta a pink lány és a kivett papírokat kezdte el böngészni. Eijiro közel ült hozzá és ő is belekezdett a vizsgálódásba. Az oldalváltásoknál derült ki, hogy a srác lassabban olvas, és direkt fogja meg Ashido kezét. Mikor a hatodik ilyen alkalomnál Eijiro átkarolta, akkor a pink lányból kibukott a kérdés:
- Ezt direkt csinálod?
- Igen. Nem tudok elég hálás lenni, mikor eszembe jut az a nap, amikor elindítottál hősi utam felé.
- Tessék? – nézett rá Ashido kérdő tekintettel, mire Eijiro elmosolyodott.
- Nem emlékszel? Mikor középiskolások voltunk és te bártan kiálltál a nagydarab dög elé, akinek az aurája eléggé fenyegető volt. Nekem anno semmi bátorságom nem volt és te mutattál példát. Mai napig emlékszek, mit mondtál nekem: Nem az az erős, aki nem fél, hanem, aki felülemelkedik félelmén. Szeretném meghálálni mindazt, amit adtál nekem.
Ekkor Ashido vigyorogva ölelte át Eijirot, akinek a feje olyan piros volt, mint az érett paradicsom.
- Akkor te vagy az első rajongóm, mielőtt a U.A.- be jutottunk. Aranyos srácnak tartottalak, mióta ismerlek, de most már imádnivaló is.
A pink lány megpuszilta társát és úgy folytatta.
- Különben is. Felesleges visszaadni nekem a szíveséget, mert azt a világ fele kell visszaadnod. Maximum, ha annyira kardoskodsz… amikor mindketten szabadok vagyunk, vigyél el egy olasz étterembe. Már hiányzik a jóféle lasagne íze és tudok is egy jó helyet is.
- Benne vagyok. – vigyorgott Eijiro. – Viszont, most, hogy megbeszéltük a randinkat, térjünk vissza az ügyhöz.

Ashido csak bólintott, de átkarolta Eijirot és úgy olvastak tovább. Sejtésük bevált, ugyanis megtalálhatták az indítékot.
- Szóval összefoglalva: Az egész hacacáré azzal kezdődött, hogy a Tisztogatás napja után állam bácsi nem bízott a hősökben, mert meglátta félelmetes erejüket, amikkel akármikor képesek romba dönteni mindazt, amit felépítettek. Ezért össze akarták olvasztani az ügynökségeket és ezzel lényegében teljes irányítás alatt tudhatták volna az összes hőst. – kezdett bele Eijiro.
- Viszont, ez azonnal hatalmas lázongást váltott ki a hősvilágon belül. Míg sokan ellenezték az egészet, a másik réteg támogatta a dolgokat a Tisztogatás napja miatt. Már majdnem elfajult volna a dolog, mikor a kormány kompromisszumot köttöt: Amennyiben egyes ügynökségek elvállalják az állam által adott feladatokat, akkor nem hajtják végre az egybeolvasztást. Így mindenki jól jár. – folytatta Ashido, rámutatva az adott oldalra.
- Ám, Kenjit azzal bízták meg, hogy tartóztassa le Archimondeot az All Might halála után kialakult káosz idejében, ám a hős ezzel ellentétben megállapodott a gonosszal, lévén mindkettejük célja volt a helyzet csillapítása. Emiatt aggályai voltak azzal kapcsolatban, hogy egy nap börtönbe dugják koholt vádakkal.
- Ez volt az indíték. – vágta rá Ashido, miközben Nejire és Misao bejött a karddal és hallgatták. – Pengeélű valójában ott húzta ki a gyufát, hogy a célpont elfogása helyett, a megállapodást felrúgva átmeneti szövetséget kötött. Hiába a jószándéka, ez az államot nem hatotta meg.
- Remek munkát végeztetek. – szólt közbe Nejire. – Addig megnéztük a kardot. A pecsétek azt bizonyítják, hogy a kard soha nem volt kihúzva a hüvelyéből, mióta betették a széfbe.
- Annak meg volt már két hete. -  mondta Misao és még két vibrációra riasztó eszközt is felmutatott. – Ezek se sípoltak be. Tehát, akárki követte el a gyilkosságot, annak semmi köze nincs a Morajló Tengerhez.
- Akkor ennyit tudtunk innét kihámozni. – sóhajtotta Nejire. – Rakjunk mindent vissza a helyére és induljunk vissza a főhadiszállásra.
A csapat egy óra múlva már a buszra várt. Leghátul volt Ashido és Eijiro kettőse, kéz a kézben. Eijiro arca olyan vörös volt, mint az érett paradicsom.
- Nocsak! Csak nem szerelem van a levegőben? – kérdezte Misao érdeklődve, mire azonnal elengedték egymást és zavartan próbálták az ellenkezőjét erősíteni. A nő erre kuncogott. Talán most lehet igazán jókedvű azóta, mióta a férjét letartóztatták.

Délelőtt 11 óra, elhagyatott gyárrészleg.

Rei, Momo, Shoto és Ellie megérkeztek a gyártelephez. Szemmel láthatólag teljesen elhagyatott volt, de nem felejtették el a figyelmeztetést, amit kaptak: Elképzelhető a rajtaütés és lehetőleg kerüljék az erőszakot.
- Merre vannak a kamerák? – kérdezte Momo.
- Megmutatom. Még nem volt alkalmam felszedni és eléggé rejtve vannak. Nem valószínű, hogy megtalálta volna bárki is. – vélekedett Ellie és elindult.

A legelső kamera egy vascsőben volt, ami közvetlenül a gyilkosság helyszínére néz. Elli elővette a kamerát és felpattintotta, ám az kirobbant a helyéről, égett műanyagszagot hagyva maga után.
- A picsába! Valaki tönkrevágta a felvételeket az eszközzel együtt. – vágta rá a nő és idegesen elhajította az eszközt.
- Akkor keressük meg a többit. – javasolta Shoto, szemét le nem véve a környezetről. Ötlete akármennyire jó volt, sajnos hatalmas csalódás övezte. Tíz kamerából mind a tíz kipurcant hasonló módon. A feszültség meg növekedett, mert semmiféle rajtaütést nem kellet átélniük. Egy idő után Momo kiszúrt egy sátrat. Feltételezhetően ebben alszik Ellie, mióta idejött.
- Nem gond, ha Shotoval körbenézünk egy másik irányba? Nem tetszik a csend, ami itt körülvesz.
- Persze, Momo. Csak vigyázzatok magatokra. – reagált rá Rei, miközben megtaláltak még egy kamerát. Shoto kérdőn nézett a lányra, ám az megragadta a kezét és rohanva odamentek a sátorhoz.
- Mire volt ez jó? – kérdezte a srác teljes faarccal.
- Az egész nyomkeresés sántít. Az összes eddigi kamera kisült a fenébe és emellé még ez a feszélyezett csend és az ellenségek hiánya.
- Értem, mire akarsz kilyukadni. – mondta Shoto és elkezdett töprengeni. – Ha a józan logikát követnénk, akkor a kamerákat inkább elraknám, vagy eladnám feketén, semmint a kisütésükkel szórakozni. Ami az ellenségek hiányát illetti… belegondolva, hogy az a nőszemély azt mondta, hogy soha többé ne tegyük be a lábunkat, különben megölnek minket. Ehhez képest sehol senki. És csak emiatt rángattál el?
- Részben. A sátrat kéne átnézni, hátha ezzel több szerencsénk lesz. Ellenben eléggé macerás lenne az egész hóbelebancot egyedül átvizsgálni, miközben meglepitől kell tartani.
Shoto már értette a helyzetet.
- Akkor láss hozzá. Majd én fedezlek.
A lány benyitott a sátorba. Szemmel láthatóan Ellie nem igazán a rendszeretés híve. A hálózsák és egy kis vékony sáv kivételével minden vízszintes felületet elterítette valami. Kamerák, laptoptok és egy rakás szemét. Momo elkezdte a laptopokat átnézni, hátha valami e-mail vagy jegyzet vezet bármire is. Viszont, ki akarta használni azon kevés alkalmak egyikét, amikor kettesben lehet a sráccal és beszélgethetnek.
- Mond csak, sátoroztál már? – kérdezte úgy, hogy kintről is lehessen hallani.
- Ez hogy jön a nyomozáshoz? – reagált rá Shoto, némi érdeklődéssel a hangjában.
- Csak úgy. Már ha nem veszed túl személyesnek a dolgot.
- Soha. Apám mellet semmi ilyen családi program nem volt. Folyton csak a nyavalyás célja, hogy az utóda az első számú hős helyére lépjen… csak az számított. És te?
- Én imádok. A szüleimmel minden évben elmegyünk valamerre kempingezni. Egyszer anno felvetült bennem, hogy az osztállyal elmehetnénk. Ám, tekintve, hogy az edzőtáborban miken mentünk keresztül, Bakugo tuti ellenkezne.
- Ő mindennel és mindenkivel ellenkezni szokott, ha nem a szája íze szerint mennek a dolgok. – jegyezte meg Shoto, mire a lány elnevette magát.
- De az is jó ötlet lenne, ha kettesben mennénk el kempingezni.
A srác kérdőn nézett be a sátorba, mire Momo gyorsan próbálta folytatni a gondolatmenetét.
- Semmi hátsó szándékra ne gondolj. Csak annyira romantikus lenne éjszaka, egymás felett feküdve és kéz a kézben néznénk a csillagokat…
- Szúnyogok, legyek, moszkítók társaságában. És ha még nagyon balszerencsések lennénk, akkor medve, farkas, trollok, óriások és miegyebek lennének még, ezzel elrontva a pillanatot. – jegyezte meg Shoto némi cinikus éllel.
- Tudod, hogy gondoltam. – válaszolt elvörösödve Momo.
- Értem, mire akarsz kilyukadni, de ez még a jövő zenéje maradjon. Most foglalkozzunk a nyomozással.

Momo csak elpirulva bólintott és tovább folytatta a keresést. A gépeken semmi értelmes adat nem volt. Ám, amikor az irattartót bontotta fel, azonnal kikapott egy papírlapot. Ekkor Ellie jött oda hozzájuk.
- Mit turkáltok ti a lakásomban?! – kérdezte hatalmas dühvel. Shoto nem rezzent meg.
- Átkutattuk esetleges csapdák után. Nagyon csendes ez a hely és azt sejtjük, hogy ki akarják iktatni.
Ellie szúrós szemmel nézett rájuk, mintha valami nagyon fontos dolog lenne a sátrában. Kis idő után elmosolyodott.
- Bocsánat, csak nem szeretem, ha a cuccaim között turkálnak. Viszont, van abban valami, hogy csapdát állíthattak volna nekem is.
- Összeszedem a szemetet cserébe. – ajánlkozott Momo és gyorsan megidézett egy szemetes zsákot és abba dobálta bele a kajás dobozokat és üdítőket. Egy doboz megivott rózsavíznél ellenben az orrát megcsapta valami különös szag. Momo emiatt azt érezte, hogy be kell gyűjtenie. Egyetlen pillanat alatt a Quikrjével csinált egy bizonyítékgyűjtésre alkalmas tasakot és eltette, ahogyan azelőtt az irattartó mappából származó első és utolsó oldalt.
- Készen vagy? – kérdezte Shoto.
- Igen, mehetünk.

A sátor ugyanolyan rendetlen volt, de nem volt ott a hatalmas kupac szemét, így némileg átláthatóbb lett. Odakint Rei az utolsó megtalált gépet fogta a kezében.
- Itt végeztünk a mai nap. Az összes gép tropára ment és már elvitték az összes bizonyítékot a gyilkosság helyszínéről.
- Én maradok. – jelentette ki Ellie. – Holnapi tárgyalás után a Himuro kastély felé veszem az irányt.
Miközben a hármas ment az SoP felé, elfelejtették közölni, hogy az a hely még mindig veszélyes a megszaporodott rejtélyes halálesetek miatt.

Symbols of Peace főhadiszállás, Délután kettő óra.

Gentle és La Brava a szerverteremben egymáshoz bújva húzták a lóbőrt. Hajnal háromtól egészen délig meghallgatást tartottak a jelentkezők között, továbbá, egy eligazítást is tartaniuk kellet. Noha a segítség a Nomuk legyőzésében újfent ismerté tették Mirioékat, párhuzamosan hozta magával a dicsőséget hajhászóakat is. Mikor végeztek, már csak annyira maradt erejük, hogy lefeküdjenek a kanapéra és beállítsanak egy ébresztőt. Délután négykor volt csak újfenti gyűlés és nem akarnak hullafáradtan tárgyalni. Időközben mindenki megérkezett és Momo elkezdet vizsgálni a begyűjtött bizonyítékokat.

Elérkezett a Délután négy. Ashido és Eijiro pihenésképp zenét hallgattak, Rei és Nejire egymást túllicitálva gyártottak teóriákat az ügy kapcsán, Gentle és La Brava pedig a diavetítőt kapcsolták be. Mirio és Sarada megérkezésével mindenki abbahagyta a lazulást és feszülten figyeltek.
- Üdv mindenkinek! Számoljatok be az eddigi eredményeitekről, amit mai nap elértetek. Leszámítva azt, hogy Ashido és Eijiro közelebb került egymáshoz.
A két megnevezett egymáshoz bújt. Elkövettek akkor egy figyelmetlenséget és nem kapcsolták ki a kommunikátort. Momo jelentkezett, hogy kezdje.
- Átvizsgáltam az üres rózsavízet tartalmazó dobozt. Az eredmények vért tartalmaznak, de a kapott labor papír eléggé… durva.
- Hogy érted? – kérdezte Nejire.
- Alapjáraton semmi, azt leszámítva, hogy tele volt mitchocondriával. 
- Az meg micsoda? – vágott közbe Eijiro, mire Gentle megköszörülte a torkát.
- Az emberi test energiaellátásért felelős sejtjei. Egy időben úgy tartották, hogy az emberiséget ez köti össze anyai ágon egy több mint kétezer éves afrikai nőtől. Persze, ez a teória megbukott az idő során, de még vannak tudományos csoportok, akik szentül hisznek a mitokondriális családfában.
A csoport egy ideig hallgatott, de ezzel semmit nem tudtak kezdeni. Mirio megszólalt.
- Szép munka. Van más bizonyíték is?
- Igen. A kivett dokmentumok, amik a mappában voltak. Egyáltalán nincs benne kézi írás, hanem újságokból kivágott betűk vagy szavak és írógéppel írt részek. Ergó, semmi esély a visszafejtésre. Viszont, ebből ki lehet hámozni valamennyit. Valaki Elliet kiküldette ide, hogy vizsgálja meg a paranormális jelenségeket. Ez áll az első oldalon. A végén egy teendő lista található arról, hogy mit tegyen valami után.
- Valami? Nem volt konkrétan nevén nevezve a dolog, amit meg kell tennie? – kérdezte furcsálló hanggal Nejire.
- Ha meg is volt említve, akkor az az otthagyott dokumentum maradékában található meg.
- Értem. Hát, ez is valami. – sóhajtott Mirio – Rei már előre elmondta, hogy az összes kamera teljesen tropára ment, amit ott találtak. Szemmel láthatólag bombát tettek bele, ami rezgésre detonál. Röviden, annyit ér a nyomozás szempontjából, mint halottnak a szopás.
- Nem egészen. – vélekedett Ashido. – Nem találja senki furcsának, hogy ezzel szüttyögne bárki is? Ha még a kamerákat nem akarta elmozdítani, elég lett volna annyi, hogy kicserélik a filmeket és a memóriakártyát.
A társaság ismét egy perces csenddel fejezte ki tanácstalanságát. Mirio szakította az egészet félbe.
- Hát, ezt félretesszük egy darabig. Mást találtatok?
Eijiro jelentkezett.
- Az indíték szerintem megvan. Amit találtunk az szerintem elég nyomós ok.
Ekkor elkezdte taglalni azt a dokumentumot, amit találtak Ashidoval. Ám, a végére se tudtak érni, mikor La Brava halkan szitkozva kezdett veszett módon gépelni.
- Valami gond akadt? – kérdezte Gentle.
- Igen! Valaki megpróbálja feltörtni a rendszerünket és kitörölni a teljes szerver állományt.

A diavetítőn látható volt a probléma. Valami vírust juttattak, ami egy időben radírozta le a merevlemez fájlokat és baszta tele a Win64 mappát, ezzel megpróbálva előidézni a kék halált. Gentle is beszállt a gépelésbe, hogy kitoloncolják a vírust. Két percig mindenki a kivetítőt figyelte, amin a kettős elkeseredett harca ment. Noha látvány szempontjából nem volt követhető, de érezni lehetett a gépért vívott elkeseredett küzdelem. Végül, Mirio kihúzta a gép dugóját, ezzel mindent lekapcsolva.
- Megoldva! – kiáltott fel dicsőségesen, de La Brava nem ezen a véleményen volt.
- Nagyon tévedsz! Ezzel csak szabad kezet adtál arra, hogy a hacker hazavágja a gépet!
- Emellé, a lenyomozás is megszakadt…
Gentle a mondatát nem fejezte be, mert a gép zárlatot kapva gyulladt ki a szerverteremmel karöltve. Mindenki azonnal menekült, kivéve La Bravát, aki még bekapcsolta a tűzoltó vészkapcsolót. Ekkor tűoltó hab öntötte el a termet. A nő szerencsére időben kimenekült. Mikor kiértek, a tűzoltó kocsi is megérkezett, oltásra kész spéci habbal.
- Sajnálom, hogy kitéptem a falból. – szabadkozott Mirio, mire La Brava legyintett.
- Van tartalék megoldásom. Gentle! Mutasd meg kérlek.
Párja ekkor kivette a lány copját tartó gumit, ami két mini pendrive volt.
- Ezekben minden le van mentve. Holnap legalább nem a nulláról kell kezdenie a tisztelt ügyvédnek.
- Köszönöm szépen. Ígérem, hogy amíg átnyálazom az eddigi eredményeket, addig nem leszek netközelben sem. Így, már meg tudjuk Kenjit menteni. Az egész végén visszaadom.
Az épület, hála La Brava gyors közbeavatkozásának, nem sérült meg túlzottan. Mirio kényszerpihenőt rendelt el és a tárgyalásig.

Étteremi negyed, délután 5 óra.

Eijiro Ashido kérésének megfelelően járt el és meghívta az egyik legismertebb olasz éttermébe, a Di Moltoba. A pink lány csillogó szemekkel nézte a díszítést, ami tökéletesen idézte Olaszországot. Természetesen, folytatták az ügy kitaglalását. Ashido az étel kihozásáig fogta a srác kezét úgy, hogy ujjaik össze voltak fonva. Szerencsére, Eijironak nem kellet sokat fizetnie az ételekért, amik még emellet finomak és bőségesek voltak (Bár, ebben az esetben, Eijiro szerintem nem zavartatta magát az anyagi vonzattal. – R.). Mire a desszert is a gyomrukban landolt, mindketten kifizették a számlát és távoztak. Az utolsó nyárias éjszakák egyikén voltak és a tér rendesen ki volt világítva. Eijiro vigyorogva nézett Ashidora, természetesen kéz a kézben.
- Remélem, hogy sikerült visszafizetnem a tartozásomat. – mondta elpirulva a srác, mire a pink lány olyan huncut mosolyt engedett meg, mint Ai szokott fehérnemű lopáskor.
- Nem egészen. Van még valami…
Ekkor megtörténik a csoda (inkább hívom toxic yaoisták szívének újbóli összetörésének. – R.). Ashido ugyanis megcsókolta a srácot, majd abbahagyva súgta Eijiro felé.
- Most van teljesen visszafizetve.
Ekkor mindketten elnevették magukat.
- Remélem, lesz folytatása. – jegyezte meg a srác.
- Majd meglátjuk.

Bishamon tárgyalóterem, 2.-es váró, 9:50.

Mialatt Ashido és Eijiro egymással voltak elfoglalva, Sarada minden erejével azon volt, hogy egyszer és mindenkorra lezárja az ügyet. Ugyan kialvatlannak látszott másnap a bíróságon, szeméből a határozottság tüze égett. Le akart számolni Karumával és bizonyítani Kenji ártatlanságát. Az egyik őr bejelentette, hogy jöhetnek. Az igazi harc csak most fog elkezdődni.