1990. december 26.

Nevem Yaguchi… Karácsonyra kaptam édesanyámtól eme naplót, hogy írjam fel a fontosabb eseményeket számomra (bár szerintem inkább csak arra, hogy ne felejtsem el kivinni a szemetet meg leolvasni a gázórát). Nem hiszem, hogy sokat fogok írni bele, de ki tudja, talán majd egyszer felnőttkoromban előveszem egy kis nosztalgiázásra… vagy nem.

1991. június

Eme évben sok minden történt… kitört az „Öbölháború”, kitört az Unzen hegy vulkánja… és eme év volt életem legmeghatározóbb találkozása…

A Maru Miya játékteremben töltöttem időmet, gyűjtöttem a győzelmeket a Street Fighter II-őn, amikor is valaki elkezdett engem a kabinet túloldaláról szisztematikusan szopatni. Immár a hetedik vereségemet köszönhettem neki, amikor is kíváncsi voltam, ki lehetett az, aki engem, a játéktermek ügyeletes fenegyerekét kikészítette hét alkalommal is. Nem volt más, mint… Akira Oono. Míg én voltam az iskola liberális szörnyetege, ő volt a konzervatív kisangyal. Mind sportban, mind tanulmányokban jobb volt… s ha ez nem lett volna elég tökönrúgás… úgy alázott meg engem a kedvenc játékomban, mintha valami amatőr lettem volna. Ezt nem hagyhattam annyibban, szóval kihívtam, s már majdnem levertem… amikor is valamiért belerúgott a kabinetbe de úgy, hogy a túloldalon felragadtam a falra, majd egy jobb horoggal olyan gyorsan kiütött, mint Mike Tyson a Punch-Outban.

Ez eset után egyre többször találkoztam vele. Egyre több kalandba keveredtünk, melyeknek nem egyszer én ittam meg a levét. Ott volt például, amikor megvert egy párt Honda-val a Street Fighter II-ben, azok meg az én mogyoróimmal játszották el a „Diótörő bosszúját”… hogy aztán Ono rajtuk gyakorolja kedvenc karakterének, Zangief mozdulatait… akkor realizáltam, hogy erőben is bőven felettem állt.(Guile véleménye mindig is az volt, hogy ez a csaj a mozis éra akcióhőseit keresztbe lenyelné.) Kedvenc játékunk mégis a Final Fight volt, ahol nem szándékosan, de úgy szopattuk egymást, hogy ha ott lett volna az árus, akkor sírva röhögött volna Oono eltorzult fején.

Kezdetben szimplán egy jó havernak gondoltam. Nem is tekintettem rá lányként… inkább egy szub-dimenzionális pokolfajzatra. Viszont ez megváltozott, amikor lebetegedtem és átjött hozzám egész napra… egész nap játszottunk a konzoljaimon… sokszor el is mosolyodott… akkor éreztem először egy furcsa érzést, ami azóta csak egyre nagyobb lett bennem, amikor vele voltam… egy boldog, meleg érzést… valamint anyám pankrátor dobását, amit egy félreértés miatt kaptam a gerincemre.

Teltek a napok és hónapok… és bevallom… egyre jobban megkedveltem őt. Még a vidámparkba is elmentem vele, ahonnan persze nyílegyenesen mentünk a legközelebbi játékterembe. Hazafelé éreztem, ahogyan a vállamhoz támasztja fejét, miután bealudt. Akkor úgy gondoltam… örülnék, ha jó sokáig velem maradna.

De sajnos az égiek mást akartak. Megtudtam, hogy Oono egy nagyon tehetős, arisztokrata családból származik, valamint, hogy nem sokára elköltözik külföldre. Ekkor a szívem bevérzett… de nem tört meg. Követtem Oono-t a reptére, ahol is adni akartam neki valamit, ami emlékeztetné őt engem, bármerre is járna. Emlékezen a sok boldog emlékre, amit együtt töltöttünk. Sajnos nem voltam valami gazdag, így csak egy játékgyűrűt tudtam adni neki. Gondoltam, hogy röhögni fog és csak kedvességből fogadja el… viszont nem csak, hogy elfogadta, de megölelt… és elsírta magát. Látszott rajta, hogy őt is boldoggá tette a közös időnk… s hogy nem akart elmenni. De ugye gyerekek voltunk, így nem tehettünk ez ellen semmit.

Mikor néztem a reptéről Ono gépét elrepülni, reméltem magamban, hogy egyszer egy nap újra találkozni fogunk…

1993. december

Ez az is egy emlékezetes volt. Januárban lett véglegesen beiktatva Bill Clinton, mint az USA Elnöke. Márciusban jelent meg a Fatal Fury 2. Augusztusban jutott ki a Samurai Showdown a boltok polcaira. Végül decemberben írta be magát a Virtua Fighter a gamer történelembe, mint az első játék, mely poligonos grafikát alkalmaz.

Hidaka Koharu. Egy másik fontos személy az életemben. együtt jártunk egy osztályba, miután Oono elment… de nem nagyon beszélgettünk. Pedig kedves és szende személynek gondoltam mindig is. Első fontosabb, közös emlékünk, amikor a hóviharban behívtam Hidaka-t kedvenc üzlethelyiségembe, hogy ott melegedjünk. Ott volt egy kabinet, melyen sokat játszottam. Megmeghívtam őt, hogy gyorsabban teljen az idő, meg ugye együtt játszani kellemesebb. S bevallom, akkor Hidaka cuki volt, amikor egy bébi őzként hasonlóan állt neki a játékoknak… majd aztán kiderült, hogy a lány Fortuna kegyeltje, aki a gombsorozás által véletlenül kihozza a legjobb támadásokat. Amikor együtt nyomtuk, kicsit felelevenedtek az emlékeim Oono-val kapcsolatban.

Hidaka családja egy üzletet vezettek, ahova szintén hozattak egy kabinetet, szóval sokszor látogattam meg őket. Igen sokszor lenyűgözött és ijesztett meg Hidaka szerencséje. Például amikor elmentünk újévkor játszani a Mortal Kombat játékkal, véletlenül kihozta Scorpion Fatality mozdulatát, melyen ő megszeppent, hogy milyen durva volt. A lereagálásom olyan volt, mint amikor első alkalommal harcoltam Akumával és a boss vazelin nélkül nyomta egyenesen a képzeletbeli púzómba.

1994.

Ez az év újabb mérföldkő volt az életemben. Az egész februárban kezdődött, amikor is Hidaka váratlanul meglátogatott. Nagyon jól elszórakoztunk. A vele töltött idő egyre jobban emlékeztetett Oono-val töltött boldog időkre. Éreztem, egyre jobban hiányzik. Aznap éjszaka is arra gondoltam lefekvés előtt, hogy vajon hogy van és merre járhat.

Április volt az új kezdet. Ekkor jelent meg az új Super Street Fighter II Turbo, melyet gondoltam én és Hidaka együtt megszelídíthetnénk. Gyűjtöttük a győzelmeket, amikor is hirtelen az egyik ellenfelem előhozott egy rejtett karaktert, Akumát. Semmi esélyem nem volt ellene, viszont a játékstílusa az ellenfelemnek nagyon ismerős volt. Hidaka elmondta, hogy egy lány ellen kikapott, aki ugyanazzal a rejtett karaktert használta, mint az ellenfelem. Ekkor egy ismerős érzés fogott el. Ki akartam hívni az illetőt, de az első menetnél olyan gyorsabban kiszelelt, hogy az Guinness rekordot is megdönthetett.

Pár nappal később eljött az nap, amire annyira vágytam. Egy véletlen során találkoztam Oono-val egy játékteremben. Éppen a Final Fight játékkal nyomta, amibe beszálltam. Kavarogtak benne az érzelmek… boldog voltam, de nagyon… de nem bírtam kimondani… sírni tudtam akkor, miközben ott ült mellettem… de egy szó nem tudta elhagyni a rohadt számat. Ő ellenben nagyon be lehetett rám rágva, mert ott szívatott, ahol lehetett, pl. felszedte előlem a gyógyító kaját. Miután befejeztük, elkísértem őt a bejárathoz, ahol a komornyikja, Jiiya várta. Mint kiderült, sajnos még mindig kemény oktatásban tartják őt a szülei.

Augusztusban találkoztam vele újra. Ekkor elmentünk keresni egy játéktermet, ahol játszhatnánk egyet. Végül elmentünk egy fesztiválra, ahol Oono nyert egy Super Famicom gépet, melyet nekem adott. Tudtam ekkor, hogy legszívesebben megtartaná, de családja még ennyit sem engedne meg neki (lábjegyzet: nem mintha jobban jártam volna, mivel anyám meglátva a gépet rajtam tanult az orosz harcművészetet). A suliban egy random gyerek szerelmet vallott Oono-nak. Valamiért úgy éreztem, hogy kirobban a szívem. Oono persze szelíd arccal visszautasította. A srác észrevett és kérdőre vont, hogy én vagyok-e az oka. Hogy mégis mi Oono számomra. Ekkor belül megroppantam… s egy ostoba választ adtam. Ez alighanem úgy felidegesítette, mint átlagjátékosokat Shao Kahn a Mortal Kombat 2-ben.

Egy iskolai kirándulás során én és Oono egy Super Street Fighter II Turbo versenyen kötöttünk ki Osaka-ban. Éreztem, hogy még mindig dühös volt rám a szavaim miatt. Viszont ekkor előjött bennem egy régi, eltűnt érzés… egy démon, aki Oono-val együtt tűnt el… a győzni akarás démonja. Újra emlékeztem azokra a meccsekre köztem és közte, amikor páros lábbal állított engem és Guile-t a földbe. Felelevenedett bennem a versenyszellem! Megakartam küzdeni vele! Újra! Mint régen!

Mindketten sorra vertük el az ellenfeleinket, akik a sírófejek ötven változatával tűntek el az utunkból, vagy olyan forró fejjel távoztak, hogy azon teavizet lehet forralni. Ekkor éreztem, hogy a csata kettőnk között elkerülhetetlen! Végül mindketten a döntőbe jutottunk… de valami nem stimmelt. Valamiért úgy éreztem, mintha Ono nincs formában… mintha valamiért nem tudja kihasználni a teljes erejét. Kezdetben azt hittem, hogy lenézett és szándékosan hagy nyerni… mely egy ideig frusztrációval töltött el… de a verseny után kiderült, hogy Oono kabinetjének az három gombja eltört az előző játékos miatt, aki hatalmasat vágott rá. ekkor egy új érzés fogott el… kétségbe esés… és határtalan düh. Utána futottam, s végül a folyó mellett találtam rá. Ideges és mérges voltam, amiért nem szólt, hogy rossz a kabinetje! Ordítottam vele, melyre pofonokkal válaszolt. Végül kimondtam, amit eddig is kiakartam mondani, amióta visszatért:

„Van fogalmad róla, hogy mennyire boldog voltam, amikor visszatértél?!”

Ezután megláttam valamit Ono nyakában… a játékgyűrűt, amit anno adtam neki, mikor elment. Ekkor jöttem rá… hogy Oono is ugyanígy érzett… most is. Rájöttem végül: valójában nem akartunk mást, mint együtt lenni. Újra. Mint régen.

Ezután elkezdtem komolyabbra venni a dolgokat. Elkezdtem komolyabban venni a tanulást is, melytől anno jobban irtóztam, mint politikus a valódi munkától. De most volt egy új célom: bekerülni ugyanabba a suliba, mint Oono. Nekiálltam egy kemény, öt hónapos újrakezdésnek a cél érdekében!

(lábjegyzet: szellemi támaszom, Guile szerint Oono azért nem szólt, mert érezte, hogy mindenkin nyomás volt a versenyen, s ha szólt volna, akkor annak beláthatatlan következményei lettek volna.)

1995.

Február. Eljött az jelentkezési vizsga napja! Anyu sok sikert kívánt, s mondta, hogy már azért is büszke rám, amiért végre megembereltem magamat. A kapunknál Jiiya, Oono komornyikja várt rám, hogy elkísérjen. Jiiya egy nagyon kedves öregember volt, aki szinte a nagyapám is lehetett volna. Elmondta, hogy Oono sok alkalommal keresett engem a játéktermekben. A kocsiban pedig ott is ült ő, szemét le nem véve rólam.

A kocsiban elmondtam neki, hogy ugyanoda szeretnék menni, ahová ő is, hogy még többet együtt lehessünk. Oono ekkor megragadta a kezemet. Ekkor hirtelen újabb érzések törtek elő bennem. Még melegebb és kellemesebbek, amiket eddig éreztem. Ekkor döntöttem el, hogy ha sikerül bekerülnöm, akkor elmondom neki, hogy hogyan érzek iránta. Az élet viszont újfent kirúgta a lábamat, ahogy illik.

Június.

Ekkor érte el a Playstation és a Sega Saturn az egymilliós eladást japánban! Hatalmas sikernek örvendtek. Bár, egy komoly vágyam tört össze, nem adtam fel, hogy komolyabban álljak a dolgokhoz. Továbbra is tanultam a hobbim mellet, valamint elkezdtem dolgozni is részmunkaidőben, hogy fölhalmozzak némi vagyont magamnak.

Hidaka is sok mindenen ment keresztül. Megnövesztette a haját, mely bevallom, jól állt neki. Viszont nem csak külsőben, hanem játékok terén is fejlődött. Zsinórban vert engem össze a játékteremben az új játékokkal. Bár, ezt a gyakorlás elhanyagolásának is betudhattam.

Hazafelé láttam Oono-t Jiiya-val. Elbújtam… nem akartam a szeme elé kerülni, miután nem tudtam tartani az ígéretemet. Este viszont Guile és néhány haverja észhez térített… és igazuk van! Túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy 1-2 kudarc miatt depresszióba essek! Már elhatároztam magam, s ha nem is a tervek szerint, de nem fogok lemondani az útról, melyet kijelöltem magamnak! Várj rám, Ono!

Július. Éreztem, hogy a lánnyal van valami. Hidaka is elmondta, hogy mostanában nem látja őt a játéktermekben. Sajnos be is igazolódtak a félelmeim, mikor Jiiya megjelent a házunk előtt és rossz hírrel: Elszökött! Jiiya kétségbe volt esve és remélte, hogy én tudom, hol lehet.

Aznap egész éjjel Oono-t kerestem. Sok helyre betértem, végül úgy gondoltam, hogy Kawasaki lehetett a legjobb hely, ahova mehetett. Kétségbe esve, de bizakodtam kerestem, főleg, hogy látni szerettem volna. Szerencsére meg is találtam egy kisebb játékteremben.

Kawasaki városában töltöttük az egész éjszakát, mivel lekéstük az összes vonatot, ami hazavihetett volna. Sétáltunk, kajáltunk, majd betértünk egy szállodába. Aznap este próbáltam Ono kedélyét csillapítani egy kis játszással, míg bealszik… viszont ironikus módon én aludtam be elsőként. Képszakadás, semmire sem emlékeztem egészen reggelig, fölébredésig. Másnap először elmentem a munkahelyemre dolgozni, hogy elég pénzünk legyen két jegyre a hazatéréshez. Hagytam Oono számára pénzt, hogy tudjon mit venni, ha szükséges. Mire visszaértem érte, már készen állt a visszaútra. Mielőtt elváltunk volna, készítettünk egy képet emlékbe, mely inkább hasonlított egy új Mortal Kombat borítóképre, mintsem egy kalandos emlékbe készített fotó. Hiba volt szamárfület mutatni rá, mert azonnal kiszúrta.

Pár nappal később viszont egy olyan dolog történt, melyre örökké emlékezni fogok, amíg csak élek. Egy este, miután átjött Hidaka játszani, hazafelé elkísértem… mikor is mondott nekem valamit… valamit, melyet egyetlen lány ismerősöm sem mondott nekem ezelőtt:

„Szeretlek, Yaguchi.”

Ekkor megállt a szívem egy rövid időre, agyam lefagyott, mukkani nem tudtam, mint a papok, amikor az ördög templomba ment. Hidaka ekkor tett egy fogadást velem…. megakart küzdeni velem: ha én nyerek, akkor nem fog ezzel többet zargatni ha viszont ő nyer… akkor járnom kell vele…

Ezután próbáltam beszélni a történtekről Miyao-val. Próbált tanácsokkal ellátni, de az aktuális helyzetben sajnos nem tudtak sokat segíteni, inkább csak gyorsabban juttattak el a Game Over képernyőig.

Sajnos a bonyodalmaknak itt nem volt vége… ugyanis a házunk kapujában megjelent a sötétség fejedelme, a pokolbéli sátán, a sötét triád megtestesítője, kit mintha a sötétség vihara hozott volna: Moemi, Oono egyszemélyes magántanárja és kínzója. Ismertem ám, mert általánosban tanított minket.

 Alighogy megérkezett, el is eredt az eső. De Moemi nem titkolta miért jött: azt akarta, hogy szüntessek meg minden kapcsolatot Oono-val, mert szerinte csak teher vagyok a számára. Mielőtt bármit mondhattam volna, anyám visszatért az esőből a ruhákkal, majd olyan éles szemekkel nézett Moemi-re, hogyha esélye lenne megölni, úgy csinálná, hogy Kudo Shinichi se bukkanna rá se Moemi hullájára, sem pedig a valós elkövetőre. Anyám elmondta igen keményem, hogy mit gondol az oktatási módszeréről, s habár elfogadja, hogy nincs beleszólása, igen erősen javasolta neki, hogy törődhetne egy kicsit többet Oono érzéseivel is.

Amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan távozott vissza a pokol fenekére és még neki állt feljebb, csak sejtem, hogy nem szólal meg, mert anyám feldugta volna oda az esernyőt, ahová a nőgyógyásza max. expedíciót indítana. Pár nappal később viszont Jiiya és Oono meglátogattak minket. Mint kiderült, a némber beindult, de keményen: elbocsátotta Jiiya-t, mert talált egy Sega Game Gear-t a kocsiban. Megkért, hogy ha tudok, akkor segítsek Oono-nak, ahol lehet. Elvittem Oono-t egy egész napos kirándulásra, hogy jobban érezze magát. Elmondtam neki, hogy ne dobja be a derekát annak a jégcsákány királynőnek.

Késő augusztus. Eljött az igazság napja. A nagy meccsem Hidaka ellen. Három játékban mérkőztünk meg: Samurai Showdown 2, King Of Fighters 95 és Darkstalkers Revenge. A leszámolás Futako apjának játéktermében zajlott le. A Samurai Showdown 2 Hidaka győzelmével zárult. Bár elvesztettem az első meccset, nem éreztem magam kétségbeesve… ellenkezőleg… izgatott lettem egy méltó ellenféltől… hosszú idő után újra tudtam élvezni a játékokat! A második játékban, a King Of Fighters 95 már az én győzelmemmel zárult. Az utolsó játék a Darkstalkers Revenge volt. Kegyetlen, izgalmas harc volt! Nagy szerencsével, de végül én győztem. Nagyszerű meccs volt! Éppen dicsértem Hidaka tehetségét a játékok terén, amikor egy ballisztikus facepalm-ot kaptam tőle… annyira élveztem a meccset, hogy el is felejtettem, hogy miről is szólt az egész…. piszok nagy parasztnak éreztem magamat… bár nem sokáig volt időm agyalni bármin is akkor, mivel a fél játékterem Sashimi-t akart csinálni belőlem. Köszönöm a játékot, Hidaka… és sajnálom… de a szívem, már másvalaki felé húzott.

Szeptember. Ezen a napon ismertem meg Oono nővérét, Makoto-t, aki megszólalásig úgy nézett ki, int ő… csak nagyobb dudákkal. Megszólalás után viszont látszott, hogy egymás személyiségének tökéletes ellentétjei. Elmondta, hogy húga belázasodott. Aggódtam miatta, szóval gondoltam segítek neki „jobbulás ajándékot” keresni. Elmondta, hogy eredetileg ő lett volna Ono helyett az „örökös”, de ő megtagadta ezt, mert nem akart meghajolni szülei burzsuj módszereinek. Nem tudom hibáztatni, főleg, hogy már volt balszerencsém találkozni a házi kínzómesterükkel, akit csak „magán tancsinéninek” hívnak ott Moemi néven. Volt szerencsém újra találkozni Makotoval, ezúttal a házunknál, ahova is meginvitálta magát. Anyámmal együtt jókat röhögött rajtam, ahogyan bénázgatok a tőle kapott randizós játékban. Öröm az köbön az volt, amikor Hidaka is átjött Makoto társaságában és anyámmal együtt röhögtek rajtam. Legalább elástuk a csatabárdot.

Egyre többet találkozgattam Makotoval, aki sokat mesélt testvére állapotáról. Segíteni akartam neki valahogyan. Úgy döntöttem, hogy készítek neki egy RPG Maker játékot „Oono Háza” néven. Szerettem volna a játékon át közölni vele, hogy ne adja fel és adjon bele mindent, amit tud. Nappal-éjjel át dolgoztam rajta… de tudtam, hogy Oono-nak tetszeni fog. A nővérét meg megalkottam bossnak, szóval ő már nem annyira osztozik húga örömében, ha meglátja.

Hetekkel később váratlan fordulat történt: a két lábon járó végső vámpír a Castlevaniaból, Moemicula a munkahelyemre jött. De ami ennél is váratlanabb volt… bocsánatot kért tőlem. Belátta, hogy túlzásba vitte Oono oktatását, és hogy pont az ellenkezőjét érte el, amit akart.

Nem sokkal ezután újra találkoztam Oono-val az utcán. Anyám javaslatára elvittem őt egy videojáték kiállításra. Élvezetes volt mindkettőnk számára. Hazafelé menet a vonaton egy gyönyörű tűzijáték koronázta meg a napot. Hazakísértem, majd Jiiya úrnak „hála” elváltak útjaink.

1996.

1996 volt a három dimenziós játékok betörésének kora! Egymás után jelentek meg a 3D játékok, mint legyek a csokitortán. Még az amúgy játékokban egyáltalán nem érdekelt Miyao is elismerte, hogy a játékok világa is gyorsan fejlődik.

Hazafelé menet betértünk Hidaka boltjába, ahol Hidaka igen csak agresszív kismókusként viselkedett. Akkor még nem értettem miért… ma már sajnos igen csak megérdemlettnek érzem az akkori reakcióit velem kapcsolatban. Miyao javasolta, hogy ő is jöjjön velünk just for fun. Belementem, habár Guile figyelmeztetett, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem is lett… mert otthon nem csak édesanyám fogadott… hanem Makoto és Ono is. Miyao, Makoto és anyám ájultan és sírva rohantak el, mielőtt én is felmértem volna a helyzet magaslatát. Hidaka hirtelen megkérte Oono-t, hogy játszanak együtt egy pár menetet. Belement. Habár a valóéletben Hidaka volt a kiismerhetőbb… a játékban látszott Oono stílusán, hogy igencsak komolyan veszi Hidaka-t. Viszont, a feszültség annyira nyílvánvaló volt, mint a Atari Jaguar bukása. Fogtam magam és leléptem.

Kis idő elteltével csatlakoztam egy videojátékos bandához Shibuya-ban, akik a „Mizunokuchi Force” bandával versenyeztek videojátékok terén, melynek tagja volt Hidaka és Futako is. A Fighter Vipers 2-ben Hidaka egymaga darálta be az egész Shibuya bandát. Amikor a verseny után az egyik lány közeledett hozzám, Hidaka igen agresszíven elrántott előle, mondván, „ne nyúljon a fiújához”. Ekkor gyorsan léptünk. A városban fel és le mászkáltunk. Jól éreztük magunkat. Viszont amikor vacsoraidőben beültünk egy vendéglőbe, nagyon furcsán kezdett el viselkedni, főleg amikor az álmairól beszélt. Amikor poénból mondtam neki, hogy kicsit perverz, habozás nélkül helyeselt, hogy az. Amikor azt mondta, hogy egy olyan helyen akart aludni, ahová páronként mennek férfiak és nők… na, akkor felröppent a vörös zászló rózsaszín változatának a halálfejes változata… Szerencsére viszont a fáradtságtól gyorsan bealudt, így eltudtam őt vinni egy rendes szállodába.

Másnap viszont folytatódott onnan, ahol előző nap kezdődött. Szó nélkül sétálgattunk, miközben úgy éreztem magam, mint a szerencsétlen paranoiás főhősök a John Carpenter féle „A Dolog” című 1982-es klasszikusában. Tudtam, hogy robbanni fog Hidaka… készültem rá… de persze nem tudtam, hogy mikor és hogyan. Végül egy tér közepén megállt és robbant az elkerülhetetlen atombomba Hidaka néven: felém fordult és könnyekben kitörve, engem átölelve erősen. Bár kezdetben tagadta, hogy megakart volna erőszakolni engem, később bevallotta, hogy valóban szerette volna, ha aznap eggyé válnánk. De csak ölelgetett, s kért, hogy maradjunk úgy még egy ideig. Ekkor hirtelen észrevettük Oono-t mögöttünk. Hidaka elakart menni, de a lány kedves arccal visszatartotta. Hármasban felszálltunk a haza vezető vonatra, bealudva, nyalókákkal a szájban.

Április. Miyao-val beszélgettünk a történtekről, s habár soha nem szerettem igazat adni neki, sajnos elég sok igazságot mondott. Hazafele menve is Oono és Hidaka jártak az eszembe, még akkor is, amikor játékokra szerettem volna gondolni. Hazaérve elfogott a rémület, mikor megláttam Makoto motorját. Tudtam, hogy rám vár. Ninja Gaiden-t megszégyenítő módon osontam fel a szobámba, várva, hogy elmenjen… de én hülye persze, hogy bekapcsolom a Sega Saturn gépet egy kis játék kedvéért, mely úgy odacsalt Makoto-t és anyámat, mint szúnyogokat a cukros vízzel lelocsolt rúdtáncosnők. Makoto elmondta, hogy Oono egész nap és éjszaka engem keresett Shibuya-ban… ekkor eléggé kellemetlenül éreztem magam, hiszen aggódott értem és annak ellenére elkezdett keresni, hogy nem lett volna szabad elhagynia a lakását.

Miután elszabadultam Makoto és anyám elől, váratlan fordulat következett: fekete ruhás ügynökök raboltak el engemet egy zsákban. Kis idő után kiderült, hogy Oono „raboltatott” el engemet. Kisebb félreértések után kiderült, hogy csak velem szeretett volna lenni egy kicsit. Játék után elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, amiért aggódnia kellett értem… és megköszöntem neki mindent, amit értem tett. Oono kedvesen nézett rám. Szinte megbabonázott szemeivel.

Egy kis időre eltűnt a két lány. Nem tudtam, mi történt velük. Ekkor egy érdekes gondolat fogant meg a fejemben: megszerzek egy motor jogosítványt! Makoto volt az, aki elültette bennem ezt az ötletet, de be kell, valljam, mindig is királynak gondoltam a motorozást. Bár igaz, voltak nehézségek kezdetben, pl. amikor egy időmérőt kezdtem látni a fejem felet. Anyám örült, hogy újabb kihívásokat keresek, azért bevallotta, hogy félt is engem, nehogy balesetet szenvedjek. Amikor lejött a nap, eljött az igazság pillanata is: sikerült! Van jogsim! El is motoroztam Oono-hoz, hogy közöljem vele a hírt. Látszott rajta, hogy örült… de volt valami, ami nagyon nyomasztotta őt. Nem tudtam mi volt az, ami képes volt Oono-t maga alá vonni…

Hazaértve is csak a lányra tudtam gondolni. Végig gondoltam az éveket, a pillanatokat, amiket vele töltöttem. Elkezdtem gondolkodni, hogy mikor válhatott Akira Oono életem legfontosabb részévé… Guile és a többiek ráébresztettek, hogy bármin is mentünk keresztül vele, mindig jól szórakoztunk. Miyao tanácsát kikérve pedig most már biztos voltam:

„Szeretem Oonot és bevallom neki.”

Május. Elhatároztam magamat, és fogadalmat tettem! Úgy döntöttem, hogy kihívom Ono-t egy meccsre, melyre a 96 Super Street Fighter II Turbo nemzetközi versenyt szemeltem ki a legideálisabb helyszínnek! Ha nyerek: elmondom neki, hogy szeretem! Igaz, az ötlet nem tőlem származott, hanem az egyik haveromtól, de ez most jelentéktelen volt! Felhívtam Ono-t, aki elfogadta a kihívást. Az esemény helyszíne Osaka volt… pont ott, ahol évekkel ezelőtt nyertem egy versenyt.

Hamarosan találkoztam Ono-val a vasútállomáson, ahol felszálltunk az Osaka-ba menő vonatra. Hamar érkezve el is kezdtünk felkészülni a tornára. Nagyon jól szórakoztunk, csak ne vették volna olyan halál komolyan a tízórai zárást!

Este, viszont amikor a szállodába mentünk, hogy kipihenjük magunkat, érdekes fordulatok léptek közbe: miután leesett egy kép Ono szobájába, megkért, hogy alhason velem egy szobában. Mivel egy ágy volt, ezért megpróbáltunk osztozni rajta. Az ágyban viszont Ono elkezdett bökdösni és harapni, mnek vége az lett, hogy a kezünk összekulcsolódott. A szívem hevesen vert, mint aki a magyar NAV elől futott volna el. Lassan, de végül elaludtunk… vagyis csak ő, mert lerántotta rólam a takarót és lerúgott az ágyról.

A bajnokság kezdetét vette másnap, ahol legnagyobb sokként ért, hogy Oono veszített az első ellenfele ellen. Kétségbe estem, hiszen így nem tudtunk volna megküzdeni. Szerencsére a mellékágról visszatudott emelkedni. Mit emelkedett, szárnyalt! Meccsünkre viszont nem a döntőben, hanem az elődöntőben került sor! Jó volt nekem így is! Szerettem Oono-t… még ma is… mindenképpen nyerni akartam, hogy elmondhassam neki, hogy érzek!

………………….

Július.

 Össze voltam törve… darabokban feküdtem… nem elég, hogy nem tudtam elmondani Oono-nak, hogy éreztem iránta… de megtudtam, hogy újra elhagyja Japánt. Amikor jött Makoto, hogy visszaadja Ono-tól a játékgyűrűt, amit még gyerekként adtam neki… már tudtam… megtörtem… elbuktam… Nem éreztem többé semmit… Többé már nem láttam Guile-t. Bocsás meg nekem, csak egy vesztes vagyok.

Július 24, reggel.

A nap, amikor úgy éreztem, végleg szívtelenné vállok. A lány, akibe beleszerettem, végleg eltűnik. Már nem éreztem értelmét semminek… Anyám mondta, hogy elmehetnék elbúcsúzni Oono-tól, de mi értelme lett volna? Hogy neki még jobban fájjon? Köszönöm, de elég, ha magamat sanyargatom.

Július 24, dél körül.

Úgy érezte, bekapok valamit. Éppen Hidaka háza mellett jártam, amikor is Hidaka köszönt nekem… ezúttal rövid hajjal! Megkérdeztem, mi történt a hajával, mire elmondta nekem, hogy azért nem láttam őt és Oono-t egy darabig múlt hónapban, mert Ono kihívta őt! Habár Hidaka nyert, tudta, hogy csak tesztelte akkor, mennyire komolyan gondolja a kapcsolatát velem. Ekkor jött rá, hogy halálosan szeret engem, s nem akart az útjába állni. Elmondtam neki, mi történt, hogy mindennek vége… majd felpofozott és mondta, hogy fussak utána. Majd ezt mondta:

„Te barom! Azt hiszed azért adta vissza a hülye gyűrűt, mert nem akar többé látni?! Éppen ellenkezőleg, te retardált! Azt akarta ezzel mondani, hogy várni fog rád, hogy utána menjél! Menj, Yaguchi! A saját valódnak és akaratodnak élni a legszebb dolog! Mond el neki, amit elmondtál nekem! Mond el neki, hogy mit is érzel valójában iránta! Oono biztosan várni fog rád!”

Hidaka… a lány, aki először vallott nekem szerelmet… próbálta tudtomra adni az érzéseit… szembeszállt érzéseivel, értem… s még olyan messzire is megpróbált elmenni, hogy megerőszakoljon… valamennyi ember közül pont ő volt az, aki biztatott engem… én meg itt sajnáltam magamat, mint valami nihilista fasztarisznya?! Igaza van! Nem ez volt a megoldás! A kapcsolatom Oono-val soha nem volt ennyire gyenge, hogy lenullázzam magamat! Úgy éreztem ekkor, mint akit a sötét mélyből felfele löknek a fényes felszín felé… mint amikor a sötét szobában felgyullad a szenvedély kabinetje… Hülye voltam! Ritka nagy barom!

Újra élettel telinek éreztem magamat! Kitörtem végül a kétségbeesés karmaiból! Lábaim mozgásnak eredtek!

Hidaka… köszönöm!

Július 24, késő délután.

Gyorsan hazaértem, hogy elővegyem a motoromat! Már csak azzal tudtam utolérni Ono gépét! Anyám segített, hogy gyorsan felpattanhassak a motorra! Biztató szavai erőt adtak a szűkös időhöz!

Út közben elfogott engem a gondolatok vihara. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy nem vettem észre az igazán fontos dolgokat! Hogy ignorálhattam mások érzéseit? Pont, miután elhatároztam magamat, hogy komolyabban veszem a dolgokat?! Szerelembe estem, de nem volt bátorságom bevallani… csak mert ez volt a könnyebbik út! Nem fogok odaérni… de többé nem adhatom fel!

Ekkor hirtelen olyasmi történt, ami a képtelenség határát súrolta! A játékok főhősei és szereplői… elkezdtem megelevenedni! Lezárták az utakat… minden lámpát zöldre színeztek!

„Har-ou… Haruo…”

Ekkor kis könnyek közepette megjelent valaki, akit már régóta nem láttam… Guile!

„Hadd nyisson neked utat a Sonic Boom-om!”

Bár örültem, hogy újra láttam Guile-t, tudtam, hogy a gép már elrepült. De Guile tovább biztatott:

„Ne ad fel! Még ha nem is érsz oda időbe, ott kell lenned! Bátran, büszkén, minden erőddel! Haruo, eddig minden erödet, büszkeségedet és hitedet belénk fektetted… it az idő, hogy visszaadjunk a kölcsönből!

Guile-nak igaza volt… többé már nem érdekelt engem más, minthogy Oono-val lehessek!

„Újra látni akarlak, Oono… Veled akarok újra lenni!”

Ekkor egy hatalmas fényesség tört elő! Guile mosolyogva a megannyi játékhőssel az égfelé repültek, beragyogva az egészet!

„Haruo… köszönjük azt a sok szeretett, amit kaptunk tőled! Itt az idő, hogy megmutassuk mindazt, amit kaptunk tőled!”

A hihetetlen esemény beragyogta az eget, mely rákényszerítette Ono gépét, hogy visszatérjen a reptérre. Guile… köszönöm…

Július 24, éjszaka.

A sietségtől akkorát taknyoltam, hogy azt normális ember több hétig kórházban töltené intenzíven! De ugye nem voltam normális… bár egyesek szerint ezt értelmi képességeim terén kellett érteni. Beértem a reptérre, ahol Makoto legnagyobb megdöbbenésére Oono gépe visszatért. Alig szállt le a vasmadár, én abban a pillanatban rohantam oda hozzá! Megöleltük egymást. Alig tudtuk elereszteni magunkat. Könnyeink zuhantak, mint a vízesés vize a magaslatokról! Elővettem a játékgyűrűt… s végül kimondtam…

„Szeretlek. Annyira szeretlek, el sem tudod képzelni. Biztos elbukok ellened, de ez nem baj! Mindig utánad fogok menni… amíg csak élek! Mindig veled akarok lenni, melletted… Oono… Biztosan megfoglak téged találni és a gyűrűt… hogy aztán összeházasodjunk… Elfogadod?”

Mindkettőnk szeme teli volt könnyekkel… de nem a szomorúság, a kétségbeesés vagy a keserűség könnyeivel… hanem a boldogság, a remény és a bizaloméval…

(lábjegyzet, Guile: Haruo. Ez még nem a vége. Ez csupán egy szint volt, amin tovább kellett haladnod. Ahogyan mi is harcolunk a boldog befejezését, úgy neked is tovább kell haladnod… hajthatatlanul… mosolyogva… büszkén.)

Vége

Mármint a naplónak. De Yaguchi kalandjai folytatódnak… a High Score Girl 1999-ben és még véletlenül se olvasson bele a Dashbe! A Dash sértés a High Score Girl rajongók felé. Elég volt három fejezet, hogy napnál is világosabb legyen, hogy Rensuke Oshikiri inkább fontosnak tartotta, hogy a Tomura rondaságát megszégyenítő csaj hirtelen pasit kapjon és házasodjon, Hidakát össze akarják hozni vagy egy bully picsával vagy egy öngyilkos mániással! És mindennek tetejébe egy említés volt a PSP-ről a harmadik fejezetben. És hogy mindezt megkoronázzuk, a mangaka egyetlen húzással letépte a faszát, klónoztatta, majd minden rajongónak expressz postán küldi a szájába: Egyetlen cseszett szó nincs se Yaguchiról, se Akira Oonoról! Úgy látom, hogy ez évben nemcsak a Yugioht baszták el a SEVENS-el, hanem a HSG is megkapta a Cardfight Vanguard agyi szintű megalázást.

A blog.hu oldalamra heti 6 roundot fogok posztolni, hogy November 1.-ig be legyen hozva a lemaradás, ami a wattpadon szerepel. Ezzel azok is el tudják olvasni, akik az oldalt messze elkerülik, mégis kíváncsiak erre a folytatásra.