Sziasztok! Itt Ragna beszél. Ne aggódjatok, nem lesz szokásom minden évadban átvenni a fonalat Midoriyától. Ám, biztos sok olvasó kíváncsi, hogy mik történtek a Fesztiválig. Mert eléggé sok víz folyt le a Dunán. De vágjuk is bele a történetbe.

Nem tudom, kinek milyen tapasztalata van a gyámüggyel? Nekem nem egészen jó élményem volt velük kapcsolatban. A tengerpartos nyaralás után Rei éppen dolgozni ment újdonsült munkahelyére, az SoP-be, ahová azonnal felvette Mirio. Én éppen Erivel együtt játszottam, mikor kopogás hallatszott. Kinyitottam és egy öltönybe öltözött majmot láttam. Ám, mielőtt mondtam volna, hogy nincs itthon banánunk, teljesen elütő, mély férfi hangon szólalt meg.
- Ön Csáky Csaba, Eri nevelőapja? – kérdezte hadarva, majd rámnézett. A szeme se állt jól.
- Talán jónapot, uram. – reagáltam le ellenszevesen. – Egyébként eltalálta, én vagyok az.
- Tisztában van vele, hogy a mostohalányát kénytelen beiratni egy óvodába? Ez a hivatalos szabályzat, amit megkapott a kódexben.
- Természetesen, de papírom van róla, amit egy gyerekpszihológus adott ki magának, hogy Erinek nem kötelező 7 éves koráig óvodába mennie a múltbeli események miatt. – jelentettem ki és felényújtottam a papírt, amire csak egyetlen gyors pillantást vetett.
- Ezt az okmányt érvénytelennek számítom. Azt teszi, amit én mondok, és ma beíratja a Kyomimaru állami óvodába. Amennyiben nem teszi meg, akkor a lányt egy másik nevelőszülőhöz adjuk. Világos voltam? – hadarta és nézett rám eléggé lenéző stílusban.
- Egyáltalán nem akarom megsérteni, de ki a hóhér maga, hogy fenyeget a saját küszöbömön? – kérdeztem fenyegetően.
- Shiniji. Ennyit elég tudnia.
- Rendben, akkor másik kérdés: Vak maga? A nyomtatványon ott van a hivatalos orvosi pecsét és a pszihológus…
Shiniji félbeszakított. Már most a bögyömben van ez a mocsok.
- Ahogy mondtam, érvénytelen a papír! Nem mondom többször. Tegye, amit mondok, különben elvesszük Erit öntől. Viszlát.
Mondta és elszelelt. Ekkora egy suttyót. Mikor visszamentem a szobába, a lányom megszólalt.
- Valami gond történt, apa? – kérdezte és felnézett rám. Érezhette az aggódást.
- Nem. Kimozdolunk egy kicsit, mit szólsz hozzá? – kérdeztem, mire Eri elmosolyodott és átölelt.
- Igen, nagyon jól hangzik. – mondta. Gyorsan összekészültünk és elindultunk.

Miközben kezét fogva haladtunk, azon voltam, hogy megnézem milyen, aztán ha nem tetszik a dolog, akkor felkeresem a pszihológust és váltok vele pár szót. A Kyomimaru óvoda külsőre csábítónak tűnt színes falaival és játszóterével egyaránt. Bementem, amikor az óvónők egyike odajött hozzám. A neve Ikai volt, de nem ez tűnt fel elsőnek. Előljáróban: Nem szoktam külső alapján ítélni, de ez a nő semmennyire sem bizalomkeltő. Mikor rám mosolygott, nem tudtam eldönteni, hogy visszamosolyogjak, vagy kapura rúgjak. Kajak, a fogai között legalább tíz nyári szünet volt. Bementünk az egyik irodába, majd leült, ami úgy hangzott, mintha hat üres műanyagos dobozt nyomna össze.
- Akkor ha jól értem, a lányát kell beírhatni ide. Aranyos csöppség. – jegyezte meg a nő és rámosolygott Erire.
- Igen. A helyzet az, hogy…
- Mondj magadról pár szót. – mondta a nő Erinek. Komolyan, ez a nap arról szól, hogy mindenki akkora paraszt velem szemben, mintha vízummal mennek be a disznóólba?  Eri szinte kimondta azt, amit én gondoltam.
- Mindig is kíváncsi természet vagyok. Momentán arra vagyok kíváncsi, hogy mennyit bír ki a széke.
Az óvónő fel akarta emelni a kezét, hogy megüsse a szemtelen megjegyzésérét, ám egy hangosat köhintettem.
- Látom, mit akar csinálni és ha megteszi, akkor nem lesz mivel a szájába emelni a büféskocsit.
Ekkor leemelte a kezét. Ám, nem ez volt a csúcsa a dolgoknak, hanem ami ezután jött. Az ajtó úgy vágódott be, mintha berúgták volna. Kumiko volt az, aki síró fiát, Petert tartotta.
- Hogy merészelte megütni a fiamat, maga lélektelen mocsok? – kérdezte fenyegetően és elkapta a nő grabancát.
- A fia folyamatosan megszegi a szabályokat…
- És mégis mit? Megütött valakit? Vagy csak megjegyezte, hogy maga alkalmatlan a munkájára? – kérdezte a póknő. Komolyan azt hittem, hogy mindjárt eltöri a nyakát.
- Engedd el, mert mindjárt megfullad. – jegyeztem meg, míg Eri megpuszilta a pófiú arcát, amin látszott a tenyérlenyomat. – De kíváncsi vagyok a nevelési módszereire. Megértem, hogy ez a munka idegőrlő, viszont ez nem mentség a fizikai erőszakra.
- Mit tudsz te?! – rikácsolta a banya, majd elkezdett hadonászni. – Évi szinten lépnek ki a kolleganőim, mert próbálnak kedvesnek lenni és emiatt elkanászodnak. Viszont én a szigorú, katolikus neveléssel egy fegyelmezett csoportot hozok létre! Így lesznek csak szófogadóak!
- Téved! – kelt ki magából Kumiko, ám amikor folytatta hideg volt a hangja. – Nekem a kisfiam a negyedik csemetém. Tény, hogy nehéz időszakok mindig voltak és néha határozottnak kell legyek az elkanászodás ellen. De soha… SOHA nem emeltem kezet semelyikükre! Maga csak egy eszeveszett őrült, akire nemcsak kisgyereket, de kutyát se bíznék. Végeztem és kiírom a fiamat innét. Továbbá, számoljon arra, hogy a nevelési kar minden követ meg fog mozgatni, hogy örökre ne kapjon óvónői állást, maga halkocsonya.
Nekem se kellet több. Eri és Peter kezét megfogva távoztam. Az óvónő már nyikkanni se mert, lévén, ha Kumiko beváltja fenyegetését, akkor neki kampó. Végül, beváltotta a póknő a fenyegetését és egy hét keretein belül Ikait a börtönbe zárták, lévén nem egy rábízott csoportban lévő ovis került a kórházba. Mikor rabtársai megtudhatták, nagyon felhúzhatták magukat. Honnét tudom? Két hét múlva az újságban egy cikk arról írt, hogy Ikait nyakonszúrták a mosdóban, amin húsz rab versengve vállalta el bűnösségét.

Odakint Kumiko elbőgte magát. Mindhárman átöleltük.
- Sajnálom anya. Rossz voltam. – sírta el magát Peter, mire anyja megsimogatta a fejét.
- Nem te voltál rossz, kicsi pókocskám. – nyugtatta az anyja.
- Igaza van. Te nem vagy rossz, barátom. – mondta Eri.
- Egyikőtök sem az. Csak kikészültetek. Ezzel nincs semmi gond. – súgtam halkan és megsimogattam mindannyiuk fejét. Végül Kumiko lenyugodott.
- Köszönöm a vigasztalást. Mostmár értem, hogy Rei miért szeret ennyire. – mondta és megpuszilt.
- Igazán nincsmit. Van kedved átjönni és meginni egy teát? – kérdeztem érdeklődve, amit Eri támogatott lelkesen. Végülis belementek és immár együttesen mentünk a lakásom felé.
- Amúgy, mit keresel itt? Úgy tudtam, hogy Erit nem íratjátok óvodába.
- Így is volt, csak…
Ezekután elmondtam a teljes történetet. Kumiko csak fogta Peter kezét és morfondírozott. Aztán, kibökött egy nagyon jó kérdést.
- Amúgy, ki vizsgálta meg Overhault? Mármint, a papírforma szerint ő volt anno a gyámja Erinek, nem? – súgta halkan. Baszki, mond valamit. Majd amikor Erit délután alszik, átnézem az aktákat, amit anno Mirio adott. Addigis, a lakásomra érve Eri megfogta Peter kezét.
- Gyere. Megmutatom a játékaimat. És azzal játszhatsz, amivel szeretnél.
- Oké. Köszönöm szépen. – mondta a pókfiú hálálkodva és követte.
- Igazán csupaszív a mostoha lányod. – kuncogott Kumiko, majd nyújtózott egyet. – Tudsz főzni?
- Áh, nagyon béna vagyok a mai napig is. – vakartam meg a tarkómat. – Ma rendelésre gondoltam.
- Akkor főzök én szívesen. Bár, azt hittem, hogy ti férfiak jobb szakácsok vagytok.
- Miért? – kérdeztem csodálkozva. Oké, hogy manapság a sztárséfek mind pasik, de ez nem lehet teljeskörű válasz.
- Mert két tojásból olyan habot vertek, ami kilenc hónap múlva megszólal. – válaszolta, mire én lenyomtam egy facepalmot. Amíg a póknő csinálta az ételt, addig én figyeltem, hogy Peter és Eri játszanak a babákkal. Azért megjegyzem, hogy mostohalányom néhány fiú akciófigurát is kapott. Így telt el egy óra. Mire Rei hazaért, addigra az étel is készen lett.
- Szia, drágám. – köszöntem és átkarolva csókoltam meg, amit viszonzott. Eri és Peter is átölelte a páromat.
- Sziasztok. Látom, vedégeink is vannak. Nem is készültem fel rájuk.
- Oda se neki, Rei drágám. – mondta Kumiko és hozott ki tányérokat és evőeszközöket. – Inkább foglalj helyet és egyél velük.
A nő örömmel tette le csomagjait. Endeavornál sosem lehetett ott, ha vendégek jöttek.

Ebéd után lefektettük a kicsiket. Hagytuk, hadd nézzenek egy pár rész Timon és Pumbát. Miután elaludtak, felmentünk a hálószobába.
- Miért megyünk fel? Csak nem hármasozni akartok? – kérdezte Kumiko érdeklődve.
- Dehogy. Más célok vezérelnek. – válaszoltam, mire Rei megfogta a kezem.
- Nem kell hazudnod. Nekem tetszik az ötlet. – súgta elpirulva.
- Tényleg igaz, hogy ti perverzek vagytok, csak jól titkoljátok. – sóhajtottam cinikusan, mire felnevettek. Beszámoltam a mai nap történéseiről. Rei ledöbbent azon, hogy mostoha lányát bele akarják erőszakolni ebbe a rendszerbe. Azon meg pláne, hogy Petert megütötte az óvónő.
- És akkor mit akarsz csinálni ez ügyben?
- Lényegében Kumiko bogarat ültetett a fülembe azzal, hogy anno Overhaulnál is járhatott a gyámhatóság. Nos, a tag nevét akarom megtudni és azt, hogy mi lett a sorsa.
Mindkét nő bólintott. A hálóban elővettem a dossziét és elkezdtük átlapozni. Az első oldalaknál meg is találtuk a gyámhatóság elintézése című oldalon. Amit olvastunk, leszakadt a pofám. Szóval így állunk, mi? Velem szemben szemétkedik és lekezel, de egyeseknek egyből meghajol. Majd adok én a pofájára.
- Szerintem késő délután megkapja a fülest arról, hogy nem írattam Erit óvodába. Akkor lesz elbeszélgetnivalóm vele. – morogtam, mire a két nő átkarolt.
- Akkor, hogy ezt megbeszéltük, ideje a jó részre rátérni. – súgta Rei a fülembe.
Ha már a helyzet úgy hozta, akkor abban a pillanatban éltem a lehetőséggel, természetesen halkan, nehogy felébresszük a gyerekeket. Szerintem egy hetero férfi se hagyja ki ezt a lehetőséget.

Délután 5-re ugrunk, mikor már a két kisgyerek önfeledten játszott ismét, miközben a felnőtt hármasunk beszélgetett. Kopogás hallatszott, amire azonnal ugrottam és kinyitottam az ajtót. Tudtam, ki az.
- Üdv, Shiniji. Jó, hogy jött. – köszöntem Garfieldot megirigylő vigyorral.
- Még szép, hogy jöttem. Világosan megmondtam, hogy Erit óvódába kell íratni. Mivel ennek nem tett eleget…
- Tudom már a szövegét és szeretnék feltenni egy kérdést: Mi az, amit fél, vagy akár egy millió Yennel nem lehet megvenni?
Ekkor a férfi hangja megakadt.
- Mégis miféle kérdés ez? – kérdezte gyanúval a hangjában. Ekkor nyomtam pofájába a papírt.
- Tudod, a cselekedeteidért vállalnod kell a… beláthatatlan következményeket. Ott áll, hogy maga elfogadott fél, később egy millió Yent Overhaultól, hogy maga törvényessé tegye a gyámszülői pozíciót és még a fizetésről is lemondott. Mindezt pénzsóvárságból tette, eltaláltam? – érdeklődtem látszólag könnyed hangon.
- Ezt… ezt… maga nem értheti. Vagy fizetnek és élve távozok, vagy ott helyben nyírnak ki. – dadogta Shiniji.
- Téved. Megértem, elvégre Overhaul nem hagyta volna meg a rongy életedet, ha elutasítod. Viszont, ezekután nem rángathat kényére-kedvére és egy valamit garantálok magának: Ugyan nem ölöm meg, de ha továbbra is húzogatja a gyufámat, akkor meglibbentem a munkahelyén ezt a papírost és lehetőleg a főnökei előtt. Lefogadom, hogy ugyanúgy magas népszerűségnek fog örvendeni mind a búlvárban, mind pedig a cellatársainál, akik valószínűleg kinyíló rózsát csinálnak a púzójából.
Ezzel a mondattal, sikerrel dőlt el a történet vége.
- Azt ne tegye. Kérem, megteszek bármit, csak ne rúgasson ki. – könyörgött halkan.
- Rendben. Leszáll a családomról, beleértve a lányomat is és elintézi azt, hogy ide senki ne tegye be a lábát a gyámügytől. Megoldható?
- Igen, persze. Nem találtam semmi gondot és immár kapják a nevelőszülői pótlékot. – hadarta fejét lehajtva Shiniji.
- Akkor ezt letudtuk. A papírt meg tartsa meg. Másolat és az eredeti nálam marad, hogy be legyen tartva a szava. Viszlát. – köszöntem el és rácsaptam az ajtót. Mosolyogva tértem vissza a nappaliba.
- Ez is el van intézve. – sóhajtottam elégedetten. Ennél jobban nem intézhettem volna el a dolgot.

Kicsit hosszúra nyúlt ez a kaland, de még nincs vége. Ígértem a címben az infókat Erivel kapcsolatban. A helyzet az, hogy kiválóan érzi magát védő és törődő szárnyaink alatt. Hamar megbarátkozott Peterrel és gyakori vendég volt nálunk. Mit tudnék még mondani, amit eddig nem tudtatok róla? Piszok gyorsan tanul. Főleg a számára megimádott zeneszámokat, pláne, ha régi Disney meséről van szó. Max két meghallgatás után betéve tudja. Továbbá, elkezdett videójátékokkal foglalkozni. Ez egy érdekes történet. Éppenséggel gondoltam, hogy nosztalgiázásképp, előveszem az Nintendot és játszok egy kicsit a Super Mario Brotherssel, míg ő rajzolgat. Benne voltam a játékban, mikor Eri felugrott a fotelbe és megsimogatta a karom.
- Apa, mi jót csinálsz? – kérdezte érdeklődve.
- Játszok egy kicsit. Kedvem támadt hozzá.
- Kipróbálhatom? – kérdezte, mire én újra indítottam a konzolt, így az elejétől kezdhette. Gyorsan beavattam az irányításba és hagytam, hadd érvényesüljön. Itt azonnal észrevettem, hogy gyorsan alkalmazkodik és mindenből kihozza a legtöbbet. Mikor Rei hazaért, mosolyogva ölelt át hátulról és nézte, hogy kislánya első nekifutásra végigcsinálta az utolsó pályát. Persze, nem egyedül játszotta végig, hanem halálokként váltottunk. Le a kalappal előtte. Azóta rákapott a Tetrisre, a Ninja Gaidennél ellenben elakadt, ami nem csoda. Végül, Ochako hajlandó volt lepasszolni a Nintendo Wiijét és pár Just Dance játékot, amit Peterrel együtt nyüstöltek egész délután.

Már csak egy mini történet van, amit a kérésemre Midoriya nem mondott el. Vagyis, kettő, de mindegyikük a fesztiválhoz közel áll. Az azelőtti napon a társaság úgy döntött, hogy filmet néz. Eri is velünk tartott, az áldásomat adtam arra, hogy Midoriya vigyáz rá. (Persze. Fogadok, kevés időt töltesz el Reiel, hiszen kevés minden időtöket Eri tölti ki. – M.) Rendes tőled. A lényeg, hogy Ochakoval összebújva néztük a filmet, mikor Eri ásítozni kezdett. Ekkor Midoriya elővett egy párnát, és takarót és mutatta, hogy feküdjön nyugodtan az ölükbe. Így is tett, ami után tíz perc se kellet és bevágta a szunyát. Ochako követte a kislány példáját, fél óra múlva már ő is húzta a lóbőrt. Végül, Midoriya se bírta ki a film végéig és barátnőjéhez szorosan bújva aludt el. Az osztály azon részre, aki végignézte a filmet, elmosolyodott a látványon. Páran még fotót is csináltak, hogy megörökítsék. Erről még kaptam másolatot Tsuyutól, amit később kinyomtattam. A másik sztori a megmaradt pénz sorsa. Ugyanis, azt elmondta Midoriya, hogy jótékonysági célra szánják fel, de nem tudták meghatározni, hogy kinek adományozzák. Ekkor Eri dobta be az ötletet. Egy árvaháznak, nevezetesen a Grace Fields Housenak adományozzuk. Honnan ismerte a helyet? Útban volt az óvoda felé, ahová el kellet mennünk. Mindahányszor Erivel elmentünk a játszótérre, útba ejtettük a helyet. Ott szívesen beszélt az árvákkal és Isabelle nővérrel is. Ám, ők csődben voltak, hála az állam egy újabb adója miatt is. Elvállaltam, hogy Tsuyu, Dan és Jake kíséretében adjuk át az adományt. Mikor megérkeztünk, minden árva kint játszott. Eri elengedte a kezem és csatlakozott hozzájuk, míg én a pénzt adtam át.
- Nagyon szépen köszönjük. – mondta Isabelle hálásan és átvette a pénzt. – Ha így haladunk, akkor sokkal gyorsabban kilábalunk az anyagi csődből.
- Hogy érti? Ez nem sok, bárhogyan is nézzünk. – vakarta a fejét a farkas férfi.
- Az első számú hős folyton adományokat küld nekünk személyesen. Endeavor mindig is törődni fog a gyerekekkel.
Danre néztem, aki elmosolyodott.
- Hát igen. Mindig is ilyen volt. – válaszoltam halkan.

Másnap reggel Rei pihenőn volt, így volt alkalmam elmenni horgászni. Mikor már belemerülte a szokásos horgász helyemnél a csendbe, valaki megszólalt.
- Csatlakozhatok?
Megfordultam. Shoto volt az.
- Hát te? Nem apádhoz költöztél vissza? – kérdeztem csodálkozással a hangomon.
- Nem. Amióta anya elment, totál csend uralkodik, mert apám alig jár haza. Unatkozom, bevallom az őszintét és itt nagyon családias a hangulat.
- Értem. Amúgy igen, csatlakozhatsz.
Shoto leült a stégre és a tartalék horgászbotomat használva kezdett bele a horgászásba. Szemmel láthatólag, hiába éltanuló, neki is hiányzott az igazi otthon melege. Nem csoda… ő is ember.