Nagyon korán ébredtem fel. Úgy éreztem, hogy teljesen kipihent vagyok. Oldalra nézve láttam, hogy anyám a kempingágyon alszik. Nem akartam felzavarni, úgyhogy kikeltem és elindultam a földszinti kávéautomata felé, hogy bevágjak egy Lattet. (Nem Latte, az ég szerelmére. Tejes kávé. Franc érti ezt az ostoba megnevzést. – R.) Jó, most ne ugráljunk ezen a részletkérdésen.

Odalent már volt valaki. Bakugo kedvtelenül kevergette kávéját, ami már rég kihűlt. Mi történt vele?
- Szia. – köszöntem halkan, mire ő egy morgással viszonozta. Nincs beszédes kedvében, ahogy látom. Odamentem a géphez és bedobtam néhány érmét, majd nyomta a gombot. Kis idő után megkaptam a Lattet és megkevertem. Ekkor szólalt meg.
- Mond csak, Midoriya: Öltél már embert? Akarva vagy akaratlanul?
Hirtelen és keményen érintett a kérdés. Újra eszembe jutott az Overhaul elleni csata, amikor semmi kontrollom nem volt a testem felett. Megráztam magam és válaszoltam.
- Igen. Anno az edzőtáborban megöltem egy gonoszt. Nem vagyok büszke magamra, de nem más út. Ölök vagy engem ölnek meg.
Bakugo erre felnézett rám. Nem ok nélkül dobta fel ezt témának, véleményem szerint.
- Amikor harcoltam azzal a Rappa nevű taggal, akkor olyan technikát használtam, ami megölte. Hiába nem akartam, hiába próbáltam menteni, semmit nem értem vele. A szemem láttára halt meg és mindig ez van a szemem előtt, mióta felébredtem itt. A picsába! Mintha egy kibaszott rémálomba lennék.
Teljesen ki volt bukva. Letettem a kávémat és átöleltem a fejét és a vállamra hajtottam. Nem sírt, a fájdalma annyira erős volt. Valahogyan motiválni akartam.
- Ahogy egyszer mesterem fogalmazott, bevetésnél közbejön néha az, hogy drasztikus lépéseket kell tennünk a saját vagy más személy túlélése érdekében. A te eseted nem különbözik az enyémtől. Emiatt ne emészd magad, mert azzal csak rosszabb lesz.
- Ezt könnyebb mondani, mint tenni. – morogta Bakugo, de fél kezével átölelte a fejemet. – Viszont, igazad van. Ám, kell egy kis idő, hogy összeszedjem magam.
- Tudom és nem is azt mondom, hogy most tedd meg. Viszont, meg tudod csinálni. Ismerlek már annyira. Elvégre, gyerekkori barátom vagy és riválisom.
Ekkor bejött Ochako a bejáraton keresztül és megállt előttünk.
- Nocsak. Kupaktanács van? Vagy rosszkor jöttem és a yaoistáknak akartok kedvezni? – kérdezte kaján vigyorral. Kibontakoztam az ölelésből.
- Dehogyis. Csak kellet lelki támogatás neki és abban nyújtottam segítséget.
Bakugo erre szó nélkült felállt, majd távozott. Utólag Eijiro elmondta, hogy a továbbiakban beszélt riválisommal az ügy kapcsán és sikerült viszonylag gyorsan túltennie magát. Bárcsak én is ennyire gyorsan tehetném magam túl a bevetésen történteken.

Urahara a tízórai nagyvizit után érkezett meg Ochako társaságában. Gyors csókváltást csináltam barátnőmmel, majd a mesteremhez fordultam.
- Van egy kis problémám, ami az Overhaullal való harcot illeti.
- Mi lenne az? Megölted?
- Majdnem. A helyzet az, hogy…
Ekkor beszámoltam a történtekről részletesen. Urahara feszült figyelemmel nézte az arcom és minden szavamat itta. Mikor a végére értem, visszafeküdtem az ágyamba.
- Nem tudom, hogy mi volt ez vagy mi aktiválta, de az biztos, hogy nem voltam ura a cselekedetemnek. Az a válasz, amit Overhaulnak adtam, az… nem az én hangom volt.
Mesterem és barátnőm arcára a beszámoló során kiült a döbbenet. Végül, előbbi törte meg a csendet döbbent hanggal.
- Nem lehet. Ezt a technikát a Hokuto Shinkenen belül egy örökös tudta kivitelezni és az is évszázadokkal ezelőtt történt.
- Elárulnád, hogy mi lenne az a technika? Csak köröket futunk úgy, hogy nem mondod el a választ. – mondtam kicsit türelmetlenül.
- Muso Tensei. Az üresség újjászületése. Ez a Hokuto Shinken végső technikája. Csak az szerezheti meg, aki a legnagyobb fájdalmat képes erővé alakítani.
Ez mindent megmagyaráz. Vagyis, egy dolgot nem.
- Miért nem tudtam a cselekedeteimet irányítani? – kérdeztem halkan.
- Egyszerű: Te még tanuló vagy. Tény, hogy sokat fejlődtél minden téren, de egy valamiben nem, ami lételeme a Muso Tensei irányításának: az érzések felett való teljeskörű uralom. Ameddig azt nem éred el, addig a technika fog irányítani és nem fordítva. Arra kérlek, hogy ha lehetőséged van rá, soha többé ne használd és törekedj arra, hogy véletlenül se törjön elő belőled.
- Mi történik akkor, ha elveszti az uralmát a Muso Tensei felett? – érdeklődött Ochako és megfogta a kezem.
- Abban az esetben nem lesz se isten, se ember, aki felülkerekedjen rajtad vagy akár egyetlen ütést is bevigyen. Viszont, mindenkit az ellenségednek fogsz tekinteni, aki meg próbál állítani és törekszel a megölésére.
Ekkor olyan érzés fogott el, mintha egy vödör jeget tömtek volna le a gyomromon. Urahara szavai a teljes igazságot fedték. Nem tudtam megállni, csak amikor már az utolsó ütésre készült volna. Tény, hogy az a szemétláda elég sokat tett, hogy megutáljam, de akkor sem akartam megölni. 
- Ne ess kétségbe, tanítványom. – mondta Urahara, látva a kétségbeesést az arcomon. – Amíg rendesen meditálsz, addig kontroll alatt tarthatod az érzéseidet is. És amellet pihenj, ahogy mindig is szoktál.
- Köszönöm. – válaszoltam és meghajoltam.

Kis idő után kopogás hangja hallatszott az ajtón. Mirio volt az.
- Mivel mindenki itt van a csapatból, tarthatnánk megbeszélést? – kérdezte kíváncsian.
- Igen. Gyertek be. – mondtam. Az ajtó kinyílt és szinte mindenki betódult. Amikor már elfoglaltuk az összes ülőalkalmatosságot, vagy helyet találni, ahol figyelhetünk Miriora, a srác belekezdett.
- Köszönöm, hogy jöttetek, annak ellenére, hogy már rég nem vagyok vezetőtök. Azt szeretném mondani, hogy büszke vagyok rátok a kitartásotokért és az erőtökért, amit a feladatba belefektettetek. Ennek köszönhetően sikerrel zártuk a missziót és csak sebesültek vannak, akik már átestek az ápoláson és csak utókezelésre van szükségük, amit délután megejtenek, így már másnap vissza fognak engedni a kollégiumba mindenkit.
- Bocsáss meg, Mirio! Szavad ne feledd… Eijiro, hogy vagy? – kérdeztem tőle.
- Hát, a legtöbb sebet begyógyították, viszont azért vannak még maradandó nyomok. – mondta vigyorogva és mutatott a gipszre. – Törött kar, berepedt koponya és agykárosodás… és agykárosodás… és agykárosodás.
Mondata végén a srác felnézett, majd vissza.
- Sziasztok, srácok! Mit kerestek itt a kórtermemben?
Páran felnevettünk a frappáns poénon, majd Mirio ismét átvette a szót.
- Visszatérve a témára, van egy dolog, amit jobb érdemes tudnotok: Elvesztettem mindkét erőmet, így most itt vagyok Quirk nélkül. Nem aludtam egész este és azon agyaltam, hogy mi legyen az ügynökség sorsa. Arra a döntésre jutottam, hogy Midoriya irányítsa a Symbols of Peacet. Látszik rajta, hogy született vezető és motivátor velem ellentétben. Én meg maradok egy bevethető civilként.
Mirio beszéde után egy kis csönd telepedett a helyiségre. Végül, én megszólaltam.
- Egy kérdésem van: Tanultál az esetből és innetől fogva normálisan tudsz vezetni? – kérdeztem tőle.
- Megtanultam a leckét és tényleg sajnálom a dolgokat. – válaszolta fejét lehajtva.
Ekkor a csapat felé fordultam.
- Ki szavaz arra, hogy Mirio ismét az ügynökség vezetője legyen? – kérdeztem hangosan. – Aki egyetért, az emelje fel a kezét.
Ochako, Tamaki, Nejire, Urahara, Aizawa és én azonnal felemeltük. A többiek is szépen, lassan emelték a mancsukat a magasba.
- Akkor megszavaztuk: Mirio ismét az SoP vezetője, zéró ellenvetéssel.
- De hát.. nincsen képességem se… - hebegett Mirio, mire Urahara köhintett.
- Ahogy ránézel Midoriyára, jusson eszedbe azt, hogy nem a Quirk teszi a hőst, vagy ebben az esetben ügynökség vezetőt. Az legyen neked a legkisebb probléma. Néhány kütyü Meitől és pár lecke tőlem és te is harcképes leszel.
Mirio szemét könnyek lepték el, amit gyorsan letörölt. Dan, aki szokásához híven, az ablakpárkányon ült, megszólalt.
- Annyit azért hozzáteszek, hogy amikor a pofámba üvöltöttél, akkor még az a szerencséd, hogy visszafogtam magam. Ha valaki ekkora rohadék velem szemben, akkor feldugom az egyik puskámat a seggébe és a torkán lenyúlva húzom meg a ravaszt.
- Oké. Tényleg sajnálom feléd is. – mondta Mirio, majd a többieken átvágva átölelte a farkas férfit és megvakargatva füle tövét.
- Ne csináld. Még elpirulok. – mondta Dan megszeppenve, de viszonozta az ölelést. Kis idő múlva a közjáték abbamaradt és Mirio ismét a társaság felé fordult.
- Nyilván sokatokban felmerült a kérdés, hogy Erivel innetől fogva mi lesz? A válaszom az, hogy találtam neki nevelőszülőket. Ha engem kérdeztek, a lehető legjobbakat. De ezt a saját szemetekkel is meg fogjátok látni. Induljon a fal!
Ekkor mindenki a falat vizslatta, a felnőttek kivételével. Fél perc múlva a legtöbben a fejükhöz csaptak. Kopogás hallatszott az ajtón.
- Csak vicceltem. Már itt is vannak. Jöhettek.

Kinyílt az ajtó és Eri volt ott. Két kezét az új nevelőszülője, Ragna és Rei fogták óvatosan, mintha porcelánból lennének. Todoroki meglepődött.
- Anya! Nem mondod, hogy…
- Pedig igen. Tudom, meglepő, de nem te vagy a legfiatalabb a famíliában. – nevette el magát. Mindannyian tapsoltunk, vagy mosolyogva néztünk rájuk. Eri elengedte a kezüket és felemelte, jelezve, hogy szólni szeretne. Elhalkult a társaság és figyelt.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm. Ez életem legboldogabb napja. Szabad vagyok és vigyáznak rám.
- Ez többet ér, mint a Raffaello. – jegyezte meg halkan az író.
Nem kellet több mondat. Letérdeltem hozzá és megöleltem. A kislány csak bújt hozzám. Ez elfeledtette az egész Muso Tenseies dolgot. Miután kivált az ölelésemből, a többieket is átölelte egyesével. Addig volt alkalmam beszélgetni az újdonsült szülőkkel.
- Mirio tényleg jól tette, hogy titeket választott. – mosolyogtam a mondatom végén.
- Nem az első alkalom, hogy felnevelek egy csöppséget, mégha most nem a sajátom. – jegyezte meg Rei és nézte, ahogyan Todoroki simogatja a haját.
- Én nekem sose volt utódom, de legalább annak örülök, hogy a pelenkázást átugorjuk. – nevette el magát az író és hozzábújt párjához. Anyám is megjelent, aki hozott egy általa sütött tortát és egy gyertyát. Másik kezében egy szatyor volt, benne öt üveg kölyök pezsgővel és egy csomag papírpohárral.
- Anya! Milyen alkalomból sütöttél tortát?
- Mirio szólt, hogy szervezzünk össze egy kis ünnepséget, annak alkalmával, hogy Eri új életet kezdhet.
Átvettem a csomagokat és helyet kértem, hogy lerakjuk az asztalra. Miután előkészítettem mindent, ismét jeleztem a társaságnak. Eri akkor kapott fejsimogatást éppen Dantől.
- Pöttöm. Van egy meglepetésünk a számodra. Gyere csak ide. - hívtam és mikor odajött, felültettem az asztalra. A kislány csillogó szemmel nézte a tortát.
- Fújd el a gyertyát, édes és kívánj valamit. – mondta Rei és elővette a kameráját, ahogyan sokan mások is. Mikor elfújta, akkor kattogtak a kijelzők, mint egy ruhamodellnél, mikor kiáll a színpadra. Eri könnyekbe tört ki.

Kitört a buli, ami feledtette velünk minden bánatunkat. Igaz, ez addig tartott, míg este a nővér szólt, hogy fejezzük be a bulizást és menjünk aludni. A jókedv másnapra se múlt el, mikor már Imperius és Angius jött értünk, hogy visszakísérjenek. Ekkor ugrott be a csata utáni emlékkép, amit valahogy az agyam feledni próbált. Vajon tényleg ők nyírták ki Overhault? És ha igen, miért?