A borospince előtt a társaság már gyülekezett az oda kirakott asztalok és székek társaságában. Az osztályból csak én és Bakugo voltunk ott.
- A fia nem túl fiatal az iváshoz? – kérdezte Béla Mitsukitól.
- Ugyan, dehogy. Nem alkesz, csak ahogy ő mondta egyszer: A bórkóstolás az ízlelőbimbók finomhangolása. És apjától örökölte a remek íz érzékét és főzési tudását. – válaszolta mosolyogva Mitsuki és átkarolta a fiát. Béla csak vállat vont. Amíg nem hívják ide a rendőröket és a szülő vállalja a felelősséget, addig nem szól bele.

Tíz bor volt a listán és egy ágyas mézes szilvapálinka, amit Béla valamiért „gyümölcs szaké” elnevezéssel áldott meg. Innen látszott Kacchan tudása a borkóstolásról, mert mielőtt beleivott volna, megnézte a fénynél, megszagolta és csak azután ivott belőle egy kortyot. Én már az első bornál passzoltam az egészet, mert savanyúbb volt, mint Ragna fanficce a TodoDeku fanoknak. Meg aztán nem is emiatt jöttem, hanem a kérdéseimre akarok választ kapni. A szerencse úgy hozta, hogy anyám és apám társaságában ültem le és a többiek egymásra figyeltek. Továbbá, Rei és Ragna a pálinka után leléptek, bezzeg a többiek már egy másik üveg pálinkát bontottak és rákezdtek a magna Cum Laude hasonló dalára.
- Apa! El tudod mondani, hogy miért nem hallottunk hírt rólad három éven keresztül? – kérdeztem egy kicsit követelő hangon.
- Fiam! Nem kéne…
- Drágám! Jogos a hangneme, hiszen ez tényleg nem volt szép dolog tőlem. Elmondom. – jelentette ki apám kicsit spiccesen, mert a pálinka kicsit megütötte, mint kezdő lotyót a körhinta. – Emlékeztek arra, mikor megkaptam a külföldi megfigyelő állást?
- Igen, drágám, emlékszek. Akkor kaptad meg, mikor a fiad három éves lett. – reagálta le anya.
- A feladatom ugyebár az volt, hogy figyeljem meg a külföldi leány ágazatokat és tanácsokat adjak nekik. Mikor ide kerültem, akkor már csak egyetlen csapat működött: A Fehér Szarvasok, húsz fővel és egész Budapestet és Pest megyét irányították. Régebben, egész Magyarországon összesen 10 hősügynökség létezett, de ez akkor változott, amikor a kormány burkoltan kijelentette, hogy nem hajlandó megtűrni az ittlétünket és megalapította a Fekete Nyilakat, mondván, segítségnek szánja.
- Ez akkor valamennyire jó hír, nem? – kérdeztem vissza.
- Ugyan, fiam! Ez csak arra szolgált, hogy a tökeiken taposson. Ezek a militarista őrültek mindig előbb léptek közbe, mintha pontosan meg tudták volna határozni, hogy mikor mi történik. És a vezetőjük, Orlok Kristóf folytonos propaganda hadjáratot csinált ellenünk. Ennek meg is volt az eredménye: Mire megérkeztem, szinte az összes hősügynökség lehúzta a rolót, és ha nem lennék ott, meg a megmaradt maroknyi hős, akkor sárba lenne tiporva mindaz, amit az első magyar profi hős, Hungária Kapitány megalapozott.
Hallottam egy videóban erről a hősről. Magyarországon ő volt az első profi hős, aki számtalan alkalommal mentette meg hazáját a pusztulástól.
- Ez viszont nem magyarázza meg, hogy miért nem írtál nekünk egy szót sem semmilyen formában. – jelentette ki anyám, teljes joggal.
- Tényleg, az a legjobb rész. Mikor Orlok Kristóf meglátta, hogy az utolsó hősügynökség még áll, taktikát váltott. Elkezdte a hősökről tudott információkat felhasználni. Családtagok, szerelmek, barátok, számukra értékes kincsek, amit el tudtok képzelni. Ennek következtében öngyilkosságok, idegi kikészülés és egyéb borzalmak miatt, már csak négy ember maradt. Ez a valódi oka annak, hogy nem írtam semmit. Féltem, hogy egy nap elrabolnak titeket és zsarolni fognak engem, mint vezetőt.
Hiashi az arcába temette az arcát, mikor befejezte monológját. Le voltam döbbenve. Az, hogy a gonosz ellen felvesszük a harcot, egy dolog. Ám az, hogy egy komplett nagyhatalom fordul ellened, az már felfoghatatlan. Ahogy emésztettem magamban a mondatot, elhatározásra jutottam. A társaság a hangulatommal ellentétben önfeledten bulizott.
- Segítek akkor a helyzetet megoldani. – súgtam halkan.
- Nem teheted ezt, fiam. – parancsolt rám halkan apám és anyám egyszerre.
- Dehogynem. Átmenetileg belépek a Fehér Szarvashoz és…
- Ez nem ilyen egyszerű. Nem értetted, amit mondtam? Ha rájönnek, hogy az itteni diákok egyike a fiam, azonnal elrabolnak és zsarolni kezdenek. – jelentette ki apám, kezén látható volt a visszafojtott harag, mert remegett. – Maradj jelenleg a szerepednél, ha az ügynökségen vagyunk és tegyél úgy, mintha nem ismernénk egymást.
- És akkor ennyiben hagyjuk a dolgot? Láttuk egymást, majd miután hazautaztunk, nem is látjuk egymást? Nem akarsz hazajönni? Nem akarsz végre a családoddal lenni?
Anyám a karomat ragadta meg szinte sírva és úgy bújt hozzám.
- Fiam. Kérlek! Hallgass ránk, mert jót akarunk. Te mindig a hősöm maradsz, de ez most tényleg túl magas labda. A legutóbb is majdnem otthagytad a fogad, csak All Might önfeláldozása mentett meg. Sárba akarod tiporni azt, amiért az életét adta?
Átöleltem anyámat. Válaszolni akartam, de nem jött ki semmi hang a számon. Nem bírtam, hogy nekem a fenekemen kell maradni, miközben a családom szétszakadva él.

Ám ekkor kaptam a segítséget attól az embertől, akire a legkevésbé számítottam.
- Ha nem gond, akkor Midoriyával visszamegyünk az üdülőbe. – jelentette ki Kacchan, majd a karomat megragadva ráncigált el. Engedelmesen felálltam és követtem. Anyámat mostmár apám vigasztalta. Mikor már hallótávolságon kívül estünk, akkor szólalt meg.
- Tőled pont ezt vártam. – mondta kicsit leszidóan. – Azonnal hősködni akarsz ahelyett, hogy ésszerűen gondolkodnál.
- Te nem tennéd meg a családodért, hogy leveszed a vállukról a terhet? – kérdeztem vissza kicsit hangosabban, miközben az üdülő fele baktattunk.
- Igen, azt tenném! – vágta rá ingerülten, de mire megszólalt újra, ismét nyugodt volt. – Viszont, azt se feledjük el, hogy amiben apád benne van, az több mint valami szimpla ügy. Ha elkezded a szokásos hősködést, akkor mindenkibe kárt fogsz tenni. Erre akartál anno rámutatni nem?
- Mit tudsz te a helyzetemről? Semmit! Úgyhogy nincs jogod beleszólni!
Érdekes, de Kacchan nem üvöltve válaszolt, hanem nyugodtan.
- Igazad van. Semmit nem tudok. Csak anyám egy idegbeteg perszóna, aki folyamatosan ütlegel minden szarságért. Hiába szerető anya, a természete miatt lettem olyan, amilyen.
Beszédében kis szünetet tartott, míg letörölte a könnyeit, amit dühében fojtott vissza. Nem rá vall a sírás.
- Egy valamiben viszont adhatsz nekem igazat. A Licensz Vizsga után joggal kaptam tőled a fejmosást. Most pedig, ha kicsit is belegondolsz, akkor az én mondatomban több logika.
Ez volt az a pont, amikor Kacchanon ledöbbentem. Csendben mentünk egymás mellet egy darabig. Totál igaza van. Apám helyzetét kis híján elbasztam egy őrült döntésem miatt, legalábbis úgy éreztem. Megérkeztünk az üdülő bejárata elé, ahol láttam, hogy a kinti fények fel vannak kapcsolva és pancsolás hangjai is hallatszódtak. Ekkor kaptam erőt magamon.
- Igazad van. Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy azok, akiket szeretek, szenvednek és segíteni akarok, bármi áron. Biztos eszelősnek tartasz. – mondtam és lesütöttem a szememet.
- Nem tartalak annak. – súgta vissza Bakugo és a vállamra tette a kezét. – Nagyon jószívű vagy és nehezemre esett elismerni, de belőled igazi hős lehet. Ám, ha így folytatod, akkor az lesz a vége, hogy az aranyszíved lesz a veszted.
Felnéztem rá. A szokásos ingerült, dühös és a láncfűrésszel végbélkezelt arckifejezés az aggódás váltotta fel. Ekkor olyat tettem, ami szerintem sok ember félreérthet. Átöleltem riválisomat és hátba veregettem.
- Köszönöm a segítséget. Igazad van.
- Nincsmit. Ha le akarlak egyszer győzni, akkor azt akarom, hogy tiszta fejjel állj neki annak a harcnak.
Mondta mosolyogva, majd kiválva ölelésemből, visszament a szobájába. Nekem sem volt kedvem máshoz, mint ledőlni az ágyba.

Egy régi emlék, amely mindig feljön. Eszelős zihálás egy gyermek felett, akinek az arcán látható volt a rémület és az értetlenség keveréke.
- Az egyik oldalad mocskos! Az apádé! Meg kell semmisítenem! – kiáltotta őrültem egy női hang.
- Anya! Mit csinálsz? Kérlek, engedj el! ANYA! ANYAAAAA!
Egy teli teáskannaforró vizet öntött a srác bal szemére, mire az idegkarmoló üvöltést hallatott.

Rei hideg verejtékben fürödve ébredt fel. Odakint sötét volt. Arra emlékezett, hogy Ragnával korán visszament az üdülőbe. Ránézett a szomszédos ágyra és látta, hogy sehol nincs. Aggódás fogta el. Hol lehet? Kinézett az ablakon. Egy férfi feküdt a stégen, akire a sápadt holdfény vetült. Ő lehet az? Kikelt az ágyból és az ablakon kiugorva ment oda. Az író a teliholdat nézte. Ám felfigyelt a lépésekre.
- Te sem tudsz aludni? – kérdezte a nőtől.
- Nem igazán. – hazudta és lefeküdt mellé. Egy ideig csendben voltak, csak a tücskök ciripelését lehetett hallani. Ragna megfogta Rei kezét.
- Megint rosszat álmodtál? – kérdezte halkan.
- Honnan veszed? – kérdezte megjátszott meglepődéssel.
- Érzem rajtad a veríték szagát. Emlékszek, az első éjszakán is úgy bújtál hozzám.
Rei rájöhetett, hogy nem hazudhat.
- Igen. A szokásos. A fiam leforrázása, amikor Endeavor megkínzott olyan mértékben, hogy az elmém is megborult. – felelte Rei könnyed hangon.
Ragna közelebb húzódott a nőhöz és átölelte.
- Biztos nehéz lehet ezen túllépni. Hiába áll ki melletted a fiad, az osztálytársai és a szülők, akkor sem lehet a múlt elől elmenekülni. Ám, az idő minden egyes nap kezeli a sebeket.
A nő csak csöndben hallgatta az író szavait. Annyira boldoggá tette az együttérzés és a segítségnyújtás, hogy már elfeledte az rémálmát.
- Te is itt vagy nekem és ez fontos része a gyógyulásnak. – mondta a nő hálálkodva.
Ragna nem tudott erre érdemben reagálni, csak mosolygott rá és megcsókolta.
- Szerinted mi lesz a holnapi program? – kérdezte Rei az érzéki csók végeztével. Nyílván témát akar váltani.
- Józanodás. – hallatszott a tömör felelet.
- Hogy érted?
- Egyszerű. Szinte az összes szülő és a tanárok is rendesen felöntöttek a garatra. Láttam őket jönni és be voltak állva, mint a szeg. Holnapra olyan másnaposak lesznek, hogy képtelenek lesznek bárminemű látványosságot megnézni. Ergó, újabb pihenőnap.
- Igaz. Jó meglátás. – kuncogta el magát a nő és felállt. – Visszamegyünk a szobánkba?
Az író egy vállvonás kíséretében felállt, majd megfogta Rei kezét. A távolban egy szempár figyelte őket. Todoroki volt az. Kíváncsian, bár eléggé összehúzott szemöldökkel figyelte anyját és az írót. Talán tényleg ő lát rémeket? Ragna mégis anyja javát akarja?

Másnapra az író jóslata beteljesült. Ragna kivételével minden felnőtt, még Urahara is keményen másnapos volt. A legrosszabbul apám járt, aki ki volt ütve rendesen és két csónak között feküdt.
- Utoljára akkor voltam ilyen másnapos, amikor a Pápa meghalt. – jegyezte meg Ragna fél mosollyal.
- Most mit csinálunk? – kérdeztem.
- Tükörtojást szalonnával. – kaptam meg a választ. Értetlenül néztem rá, mire megjegyezte: Nem vicc, az tényleg hatékony rá.