Másnap reggel már az akadémia kapujánál szívtam egy hatalmasat a csípős levegőből. Gondtalannak éreztem magam. Csak egy valami nem hagyott nyugodni. All Mighttal este beszéltem és eléggé ködösen fogalmazott a jövővel kapcsolatban. Stain témájában sem tudott egyértelműen állást foglalni. Kaptam egy üzenetet. Ochako volt az, aki megkért, hogy menjek el az osztállyal vásárolni a közeli plázába. Megvontam a vállam. Nekem teljesen mindegy.

Bementem plázába és az étkező részlegnél volt már mindenki, csak két- három ember nem jött el. Intettem nekik és mondtam, hogy mehetünk. Ezután mindenki szétszéledt, viszont azelőtt megegyeztünk, hogy két óra múlva ugyanitt összeröffenünk egy kis ebédre. Ochako épp az egyik női szaküzletben nézelődött, mikor valaki mellém ült le. Sejtelmes hangon megszólaló idegen nekem ismerősnek tűnt.
- Midoriya Izuku. Beszélni szeretnék veled.
Ekkor megpróbálta kezével elkapni a nyakam, ám én gyorsabb voltam és a csuklóját megfogva szorítottam.
- Értem. Te úgy beszélgetsz másokkal, hogy megfogod a nyakukat? Eléggé hülye szokásaid vannak, mit ne mondjak. – mondtam halkan, hogy ne keltsek feltűnést. – Beszélgessünk, Tomura Shirgaraki.
Kitaláltam a hangjából, hogy ő volt a hunyó az első évadban történt támadásnál. Tomura kezét ellöktem magamtól. Szembe akartam nézni a taggal, így felé fordítottam tekintetemet. Fél percre meglepődtem, majd nyugodt hangon megszólaltam.
- Ijesztő egy fasszopó vagy. Mondták már? – szegeztem neki a kérdést, teljes joggal. Hogy elképzeljétek a szituációt, Tomura pofája úgy néz ki, mintha a szája és a szemei helyett, három orángután segglyuka foglalna helyet. Ehhez társíthatjuk azt, hogy annyira hófehér bőre van, mint a vámpíroknak az Alkonyatban.
- Mire célzol? – kérdezte vissza. Ez most ennyire hülye vagy csak simán tetteti?
- Elmondom. 1983 óta létezik neverending shonen, mint műfaj. Régen karakterisztikus és kemény gonoszokat kaptak elődeim. Erre én mit kapok? Ezt. Nem bántásból, de ha a mókusnak ilyen feje lenne, röhögve gyújtaná magára az erdőt. – fejeztem ki cseppet sem visszafogott véleményem, majd sóhajtottam. – Miről akartál velem beszélni?
Tomura örülhetett, hogy befejeztem a szapulást és rátérhetünk a témára.
- Miért nem félnek tőlem az emberek? Hiába támadtam meg a Hosu kerületet Nomu hadsereggel, akkor is Stain van az újságok címlapjain.
A kezembe temettem az arcom. Nem hiszem el! A külső egy dolog, de az, hogy valakinek ennyire ne legyen józan esze? Kohei ezt a hülyegyereket szánta nagy antagonistaként? (Nekem mondod? Még Don Kartács is komolyan vehető mellette. – R.) Hát körülbelül. De választ kellet adnom kérdésére.
- Egyszerű a válasz. Annyira, hogy még te is rájöhettél, ha nem lennél szűk látókörű. Tény, hogy Stain egy őrült, viszont volt kisugárzása és célja. Minden cselekedetét meg lehetett érteni és legbelül és valamennyire egyetértek a nézetével. Viszont te mit csináltál? Mikor megtámadtad az akadémiát, úgy viselkedtél, mint egy fasz a gatyában. Csak álltál és pofáztál, mintha Jokert akarnád utánozni. Lényeg, ami lényeg: Nincs semmi célod az életben, csak élsz a világba. Nagy gonosznak képzeled magad, de kiröhögnek az emberek. Azt ajánlom, hogy nézz utána az olyan gonoszoknak, mint Dio Brando, Raoh, Fiatal Toguro, vagy akármelyik másik ismert shonen gonosz. Meglátod, hogy teljesen vakvágányra tévedtél.
Tomura meghallgatta a véleményemet. Egy hümmögés után felállt.
- Köszönöm a tanácsot.
- Szívesen. És ha most megbocsájtasz, dolgom van.
Felálltam és bementem az üzletbe, ahol Ochakoval együtt nézelődtünk. Ekkor döbbenem rá, hogy egy fehérnemű üzletbe tért be. Mikor befejezte a vásárlást, javasoltam, hogy menjünk fel a tetőtérre. Egy olyan helyen, ahol kettesben lehetünk. Ideje volt bevallanom igazi érzéseimet a lány felé.

A tetőtér egy igazán szépen berendezett mini parknak adott otthont. Leültünk az egyik padra, ahol remek kilátás nyílt a városra.
- Emlékszel, mit mondtam a kikötőnél? – kérdeztem.
- Igen. Hogy testvérként szeretsz. – válaszolta Ochako és megfogta a kezem.
- Hazudtam. Én is érzek irántad valamit. Viszont, nem tudom szavakba önteni. Többet érzek, mint barátság és testvérség együttvéve…
- Tudtam, hogy nem mondtál igazat akkor. – válaszolta mosolyogva Ochako és úgy nézett a szemembe. – Tudom, hogy ugyanúgy érzel irántam, mint én irántad.
- Honnan? – kérdeztem csodálkozva. Magamban reménykedtem, hogy nem az lesz a válasz, hogy „női megérzés.”
- A szemek nem hazudnak. Azok árulják el az igazat. Emberek szoktak hazudni. Van egy sejtésem, hogy félsz belevágni ebbe a kapcsolatba, mert bizonytalan vagy a jövővel kapcsolatban.
- Igen. Tudom, ez szánalmas kifogás…
- Dehogy az. – mondta Ochako és átölelt, amit nem tudtam viszonozni – Természetes a félelem. Én is félnék a helyedben. Viszont, gondolj bele a kettesben eltöltött időkbe. Amikor együtt edzettünk, játszottunk, tanultunk. Azok mind jó idők voltak és több is lesz. Teljesen kizártnak tartom, hogy egymás ellen fordulnánk.
Igaza van! Hiszen, ő volt az, akit megismertem az Akadémia beiratkozó vizsgájánál, aki a Sport Fesztiválon nem fordított nekem hátat, aki lelket öntött belém akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt a sötétség leküzdésére. Vállára hajtottam a fejem és átkaroltam. Olyan jó meleg és megnyugtató jelenléte.
- Szeretlek. – suttogtam halkan.
- Én is, hősöm. – mondta. Felemeltem a fejem és meg akartam puszilni. Ehelyett megcsókolt, amivel lényegében kiteljesedett a kapcsolatunk. Éreztem az ajkait, amik tüzesebbek voltak a pokolnál, de édesebbek a mennyországnál. Utolsó gondolatom az volt, hogy ez a shonen mikor fordult át slice of life és romantikus komédia műfajbába? (Nem is sejted, mit irkáltak össze a következő évadban. – R.) De ez a gondolatom is elszállt. Csak kettőnkön volt a lényeg. Eme varázslatos pillanat addig tartott, amíg…

Vastaps hangja hallatszott, ami rendre felébresztett minket a varázsból. Felnéztem. Az összes osztálytársunk ott volt, aki eljött vásárolni. És még Midnight is. Hogy kerültek ide?
- Ez annyira megható. – mondta elérzékenyülve Midnight. – Két fiatal igazi szerelme.
- Tanárnő! Attól függetlenül a fogadás még fogadás. – mondta Tsuyu és nyújtotta a kezét. A tanárnő nagy sóhajjal kivette a zsebéből a 100 yenes bankót és belerakta a békalány tenyerébe. Az elkövetkező egy percben hatalmas mennyiségű Yen cserélt gazdát. Mint utóbb kiderült, az osztály egyik fele sejtette, hogy összejövünk és a másik felével kötött kisebb-nagyobb összegbe fogadást. Én és Ochako is rákvörösek voltunk és megpróbáltunk úgy tenni, mintha nem zavartatnánk magunkat. Végül mindenki kifejezte őszinte gratulációját, még a fogadás vesztesei is, aztán mentek a dolgukra. Mi is felálltunk, ám Tsuyu kezünkbe adta a megnyert pénz egy részét.
- Menjetek el randizni. Megadom hozzá a tőkét. – mondta mosolyogva.
- Köszönjük. – mondtam és meghajoltam előtte, majd derekánál fogva vezettem Ochakot az egy emelettel lejjebb lévő játékterem felé. Mindketten a templomból hazaút fele azt taglaltuk, hogy ránk férne egy nagy adag játéktermi kockulás és ha ingyen jött a pénz, akkor használjuk ki.

A bankót felváltva rögtön mentünk az Ultra Street Fighter 4-hez lenyomni pár kört. A második után kiszaladtam a mosdóba. Mikor visszaértem, láttam, hogy emberi ellenfél ellen játszik. Ráadásképp, női ellenfél ellen, akinek hosszú, lila haja volt és láthatólag mesterien bánt vele Zangieffel. Ochako szenvedett is ellene elég rendesen, pedig Ryuval általában verhetetlen. Ochako nyert ugyan, de szó szerint vért izzadt a győzelemért.
- Le a kalappal előtted. Ez eddig a legkeményebb menetem volt ebben a játékban a győzelemért. – mondta és a kezét nyújtotta ellenfele felé. Az viszonozta a kézfogást és még meg is ölelte.
- Áh, Oono! Látom, hogy ismét a kedvenc játékoddal ütöd el az időt. – mondta egy srác, aki mellettem, akiről kiszúrtam, hogy a lánynak a barátja lehet. Ochako bemutatkozott a lánynak. Én akkor másik játékkal ütöm el az időmet. Night Warriors: Darkstalkers Revenge. Rég toltam már vele. Bedobtam egy érmét, mire kijelezte, hogy kihívtam a túloldali ellenfelet.
- Oh. Bocsánat. Nem figyeltem, hogy játszik valaki a túloldalt.
- Semmi baj. – mondta egy női hang. Akkor ellene játszok. Huitzillel volt. Akkor választom Bishamont. Tudtam még, hogy az ellen a dög ellen mi a taktika. Nem szabad távolságot engedni neki. Ám ez könnyebben mondható, mint kivitelezhető. Kis is kaptam rendesen.
- Köszi a játékot. Ügyes vagy. – mondta és felállt, hogy megnézze ki volt az ellenfele. Egy rövid, szőke hajú, eléggé csinos lány volt az.
- Áh, dehogy. Elégé berozsdásodtam. Régen játszottam vele. – mondtam és egy másik játék fele vettem az irányomat. Leültem a Tekken 3 elé és kiválasztottam a kedvencemet, Hworangot. Már a True Ogre seggét készültem szétrúgni, amikor valaki beszállt ellenfélként. A túloldalra néztem. All Might volt az. Ő is szokott játszani? Ám a meccsünk során kiderült, hogy nem igazán jártas benne. Meccs végén jelezte, hogy beszélni akar velem.

Egy óra múlva már a plázából kilépve mentünk hazafele. Nagyon jól esett ez a játéktermi móka mindkettőnknek. Hétfőig még volt idő, ezért áthívtam, hogy multizzunk a frissen megvett Mortal Kombat 11-el. Továbbá, két nap múlva indulnunk mindketten az I-Szigetre All Might társaságában. Mindig is el akartam menni oda kölyök korom óta. Hogy mi vár ránk az elkövetkező napokban? Lessétek meg jövő hét hétfőn megjelenő mozifilm adaptációnkat. (Ezt hívom én pofátlan marketingnek! – R.)

Ez a fanfiction egy rajongó által elkészített paródia/újragondolás. A My Hero Academia Kohei Horikoshi, a Weekly Shonen Jump, a Bones stúdió és a Funanimation tulajdona. Támogassák az eredeti kiadást!