Reggel az egész osztály már a stadionnál volt. Ezen a rendezvényen néhány végzős kivételével mindenki részt vett. Kezdtem magamban érezni, hogy ez az egy hónap edzés édeskéves lesz ide. Mindegy, megoldom. Miközben az agyam úgy pörgött, mint egy teljesen felhúzott Beyblade, behívtak minket, hogy mindannyian vonuljunk be az arénába.

Az arénából láttam, hogy Kohei a Kinnikumanból merítette az ihletet. Az egész kvázi olyan volt, mint a Choujin Olimpiai Játékok. Fél percig viszont felállt a hátamon a szőr. Annál a Tournament Arcnal nem igazán törődtek azzal, hogy a jelentkezők élnek-e a verseny után vagy fájdalmas kínhalálban részesülnek közben. Viszont megnyugodtam. Én vagyok a főhős és kicsit bizarr lenne, ha már az elején meghalna. Ugye? (Megnyugtatlak. Senki nem hal meg. Ez nem egy keményebb shonen. – R.) Hála égnek. Köszi, a megnyugtatást, Ragna. (Szívesen. – R.). Akkor haladjunk. Midnight és Present Mic voltak a kommentátorok.
- Hölgyeim és Uraim! Ezennel kezdetét veszi a Sport Fesztivál! Az itt álló ifjak mind készek megmutatni a bátorságukat, erejüket és kitartásukat! Most pedig hallgassuk meg az idei év legjobb eredménnyel felvett diákját, Bakugo Katsukit!
Remek! Ebből semmi jó nem fog kisülni. Bár, mekkora hülyeséget csinálhatna pusztán a nagyképűsége miatt? Bakugo fellépett az emelvényre és belefogott a beszédébe.
- Ígérem, hogy mindenkit legyőzve első leszek!
Akkorát csaptam az arcomra, hogy az egész stadion meghallotta. Megválaszolta a kérdésemet, a lehető legnagyobbatt. Mindenkit az osztályunk ellen fordít. Gyorsan menteni próbáltam a helyzetet.
- Talán azt kéne megfogadnod, hogy ha valaki Xanaxot kínál neked, mindig elfogadod! – kiáltottam teli torokból. Megszólalásom során páran röhögésben törtek ki és megtapsoltak. Kacchan nem reagálta le szóban, ehelyett kis híján fellökött. Csak kerüljön ellenem megint. Úgy felrúgom, hogy a Namekig nem áll meg.

Midnight bejelentette, hogy az első feladat akadályfutás lesz. Még jó, hogy a hős ruhámat vettem fel és nem érdekelt az emberek fotó kérése, mert összetévesztettek Law-al. Ez ideális rá. Továbbá, megállapítottam, hogy ez tényleg a Kinnikuman Tournament Arcjából lett áthozva. Kivezényeltek minket az Aréna környékére. Ott egy tábla fogadott minket, ami az útvonalat mutatta. Három kiemelt pont volt. Valószínű, hogy nem szimpla futásról van szó. Bemelegítettem, amíg a startot meg nem hirdetik. Mindenre fel kell készülnöm. Aggódtam, hogy Ochako be fog-e jutni, de kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy megkeressem. Mikor jelezték, hogy álljunk a rajtvonalhoz, odaálltam és még párat ugráltam.

Megszólalt a sziréna, jelezve, hogy indulhat a verseny. Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam, de még így is voltak néhányan, akik előttem jártak. Viszont, a pozíciómat nem adtam és ezért megtettem mindent. Lassan haladtunk az első akadály felé, ahol lehidaltam. Négy óriás robot állta utunkat. Biztos nem azért vannak itt, hogy segítsenek minket. Ám nem sokáig mozogtak, mert valaki egyetlen szempillantás alatt mirelit csirkét csinált belőlük. Felnéztem és láttam, hogy Todoroki volt az. Noha segített a robot problémában, volt egy másik baj. A nyavalyások eltakarták az utat. Nem kockáztattam meg egy újabb törést és elkezdtem megmászni a monstrumokat. Láthatólag, mindenki erre törekedett, mert egymás hegyén-hátán voltak a diákok. Egyetlen esélyem maradt, hogy ne tapossanak el. Az egyik robot páncéljának nagyobb darabja lazán lógott ki. Kitéptem és áthajítottam a túloldalra, majd határozott és erőteljes mozdulattal elrugaszkodtam a masinától és szuperhősöktől látott módon landoltam a túloldalon. Másképpen félig térdelve és ököllel a földbe csapva. Csakhamar rájöttem, hogy ez egy ótvaros baromság volt a részemről, de nem törődtem a fájdalmammal. Felkaptam a páncéldarabot és futottam tovább. Magamban átkoztam annak a nevét, aki ezt a szuperhős landolást kitalálta.

Ugyan az ötletem fájdalommal járt, de elég szépen hátrahagytam őket. A második akadály ismét meglepetéseket tartogatott. Hatalmas szakadék, amiket kisebb földszigetek és fémkábelek szakítják meg a tátongó mélység látványát. Ám a szemem megakadt a levegőben egy lányon, aki valamiféle szemüveg volt. A kezéből kilőtt kábeleket indaként kilőtte és úgy hasított át egyik szigetről a másikra. Pókember is büszke lenne rá. De nem nézelődhetek! Nekem is ki kell agyalnom valamit, ha nem akarom, hogy sokan behozzák a lemaradást. Eszembe jutott egy vagány, de annál keményebb ötlet. A páncéldarabot gördeszkaként használom és úgy kelek át egyik szigetről a másikra. Nekifutottam és úgy vágtam a földre páncélt, hogy ráugorjak, ám ezzel csak remakelhettem a Jackasst, de haladni nem haladtam tovább. Marad a hagyományos módszer….egyensúlyozva kell átjutnom. Miközben így haladtam, magamban elismételtem az egyetlen szabályt, amit akkor használnak egy férfiak, ha egy öreg nő kényezteti, miközben állnak. Nevezetesen: Ne nézz le! (Ez túl durva volt! – R.) Oké, csak most erre tudtam gondolni. Na! Haladásom lassú volt, de biztos. Mikorra átértem, sajnos bebizonyosodott, hogy lassabb voltam, mint amire számítottam. Immár elég szoros bolyban haladt mindenki, ezért nekem is bele kellet húznom

A harmadik akadály a célvonalnál volt. Ám valami nem stimmelt. A jelzőtáblán kívül semmi sem látszott és felnézve a Kacchan-Todoroki kettősre, mint élen haladókra, a levegőben sem volt semmi. Kacchan lassult le csak azért, hogy kilökje versenyben lévő osztálytársát. Nem foglalkoztam velük, nekiálltam rohanni a cél felé. Illetve, még az első lépést se tettem meg, mikor az egyik srác előtt valami felrobbant. Na elmehet a…..Ezzel túl messzire ment, a piromán pofáját! Ám nem ő volt. Aknák tömegei voltak elásva, amik összefestékezték az illetőt. Na jó, ideje volt használni a páncéldarabot. Egyetlen lehetőségem van, hogy hasra vágódok egy tetszőleges ponton és a páncél fogja a robbanást felfogni. Gondolatom gyorsan átment cselekvésbe és egy olyan ponton vágtam magam hasra, ahol gyanítottam, hogy sok akna van. A páncéldarab alattam legalább öt aknát detonált, így üstökösként szálltam fel az égre. További pozitívuma a dolognak, hogy a sebességem is megnőtt, de akkora mértékkel, hogy Kaccahnt és Todorokit is leelőztem.
- ÍZIRÁJDER, ÖCSÉM! ÍZIRÁJDER! – kiáltottam maximum hangerőn. Belül úgy éreztem, hogy ebben a pillanatban Present Miccet is lazán túlüvölteném.

Elsőként jutottam át a célon, azaz az stadionba! Ezaz! Örömmámoromban, leszarva a landolásból származó fájdalmat, elkezdtem a Crash Bandicoot féle győzelmi táncot. Ha tudtam volna, hogy mi vár rám a következő feladatban, nem ittam volna annyira, a medve bőrére.