Másnap reggel együtt ébredtünk fel Ochakoval. A reggeli folyamán kerestük Bakugot, de sehol nem láttuk. Tényleg, ő csinálja a reggelit. Akkor magában eszik a konyhában. Már épp terveztük, hogy mire használjuk ki a pihenőnapot, amikor megcsörrent a telefonom. Egy üzenet volt Bakugotól, hogy jöjjünk a konyhába.
- Szerinted mire készül? – kérdezte barátnőm, miközben kéz a kézben mentünk.
- Nem tudom, de ha a tegnapi miatt fog rinyálni, akkor tömött pulykát csinálok belőle. – morogtam.
Erre Ochako kuncogott egy kicsit.
- Most nem akarom kimondani, hogy mire gondoltam.
Felsóhajtottam és a konyhába érve kinyitottam az ajtót.

Bakugo elég morcos tekintettel nézett ránk.
- Akkor ki vele: Miért hívtál ide minket? – kérdeztem.
Riválisom egy sóhajt engedett meg, aztán kezdett bele mondandójába.
- A tegnap esti konfliktusunk miatt akarok veletek beszélni.
- Ha most sem fog leesni a tantusz, hogy miről… - mondatomat Ochako szakította félbe, mert olyan erősen szorította meg a kezem, hogy roppant egyet. Jelezte, hogy nem fejezte be mondatát. Feltűnt, hogy Bakugo arcát figyeli.
- Az általak elmondottakat alaposan átgondoltam. Igazatok volt mindvégig. Beismerem.
Kis szünet után Ochako megszólalt.
- Ezt most nem azért mondod, hogy a leszálljunk rólad, ugye?
- Miféle kijelentés ez?! – kiáltott fel hirtelen Bakugo. – Én komolyan gondoltam, amit mondtam!
- Igazat mond. – jelentettem ki.
- Honnan veszed? – kérdezte barátnőm.
- Jól ismerem Kacchant. Egy óvodába és általános suliba jártunk. Egy valamit bizton állíthatok: Nem tűri, ha hazugsággal vádolják meg. Nem felejtettem el, hogy All Might mellet Gordon Ramsayt is példaképednek tartod. Ahogy ő mondta mindig is: Hazug szakács mellet dolgozni rosszabb, mint egy olyan mellet, aki nem tud főzni.
Erre Bakugo halványan elmosolyodott.
- Még ennyi idő után is emlékszel rá? – kérdezte.
- Igen. Mikor még ovisok voltunk, együtt néztük az animéket és a főzőműsorokat.
Elővettem egy fotót a tárcámból, amit anyám készített és nem fütyis kép csecsemőként, mielőtt bárki arra gondol. Ochako ránézett és elmosolyodott.
- Édes voltatok kicsiként. – jegyezte meg. A képen én és Bakugo együtt néztük a Mindörökké Gordont.
- Akkor emlékszek az volt az egyik dédelgetett álmod, hogy Gordon Ramsay nyomdokaiba lépsz. – mondtam nosztalgikus mosollyal.
- Változnak az idők. – jelentette ki Kacchan, miközben átvette a képet, hogy megnézze, majd visszaadta. – Apropó. Van egy meglepetésem a számotokra. Foglaljatok helyet.
Miután leültünk, egy-egy tányér töltött gofrit rakott le elénk. Szív alakú volt mindkettő és csoki dísszel volt egy hatos rányomva.
- Ezt miért csináltad? – kérdeztem csodálkozva.
- Elöszőr is, ezzel akartam kifejezni hálámat a tegnapiért. Felnyitottátok a szememet.
- És a másik? – kérdeztem.
- Ennyire nem tartjátok számon a dátumokat? – kérdezte nevetve. – Napra pontosan fél éve, hogy összejöttetek. Ilyenokr érdemes valami romantikus helyre elmenni, nemde? Ám itt vagyunk ragadva a koleszban és úgy voltam vele, hogy megadom nektek a romantikát.
Ekkor mindketten felálltunk és átöleltük Kacchant, aki most nem lepődött meg, hanem fogadta és még Ochako hátbaveregetését is egész jól tűrte.
- Köszönjük. – mondtuk ketten egy időben. Mikor elengedtük, akkor vigyorogva vakarta meg a fejét. Mintha ismét kisgyerek lenne.

Kaminarit délelőtt kiengedték a kórházból, de még nem tartott az Akadémia felé. Úgy érezte, hogy bocsánatot kell kérnie, amiért ennyi bajt okozott. Ragnával beszélt telefonon kiengedés után. Onnét tudta meg, hogy melyik kórházba vitték Shikkuit. Egy óra buszút után odaért ahhoz a sürgősségi kórházhoz. Magában remélte, hogy csak a beteg lesz a szobában, ám amikor kopogott, akkor öntötte nyakon hideg vízzel az igazság. Az egész osztálya bent volt.

Ms. Joke mosollyal fogadta. Egyikük szemébe, se mert nézni.
- Sziasztok! – köszönt. – Szeretnék mondani valamit Shikkui felé.
Csend jelezte, hogy mondhatja.
- Nagyon sajnálom, ami aznap történt. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de totál kiesett az az időszak a fejemből. Senkit nem szándékoztam megölni, de…
- Ez felesleges. – mondta Ms. Joke és a kezét Kaminari vállára tette. – Az nem te voltál akkor. Ibuki elmondta, hogy valaki elrabolta az elmédet.
- Abban az esetben is én voltam a hibás. – mondta könnyeivel köszködve. Ekkor Shikkui kikelt az ágyból annak ellenére, hogy alig tudott megmozdulni és átölelte a fiút.
- Nem haragszok. Már a hangodból is leszűröm, hogy te jó ember vagy és sosem lennél képes ölésre adni a fejed.

Kaminari noha nem nagyon szerette az ölelést, most átkarolta a fiút. Nem sejthette volna, hogy ennyire megértőek lesznek, hiszen ezt nem szokták megbocsájtani egykönnyen, akármilyen körülmény is övezi. Látszik, hogy hiába más hősképző, a kötelék megvan köztük.

Estefele egy szőke hajú egyetemistának látszó lány dúdolgatva a „Pop Goes the Weasel.” című nótát ugrándozott az elhagyatott kikötőnél. Ő nem volt más, mint Himiko, aki az egyik zsebéből kivett egy üvegcsét, amibe alig volt már vér. Elhajította, ami a földre csattanva tört darabjaira.
- Himiko! Látom visszatértél.
Tomura lépett elő a sötétből, mögötte a bandája és Angius.
- Elhoztad az információkat, amiket kértem? – kérdezte Angius türelmetlenül.
- Igen. – mondta kicsit bizonytalan hangon, de még mindig mosollyal. Átadtott egy köteg papírt. Ám a keze alapján kitalálható volt, hogy dühös.
- Miért kellenek ezek a papírok? Ezek nem relevánsak a csoport céljaihoz. – kérdezte Dabi.
- Egyelőre tényleg nem. Ami viszont a közeljövőt illeti: Hamarosan elindul egy dominó folyamat.
- Esetleg nem tervezel beavatni minket? – kérdezte Tomura a szokásos hörgő hangnemében.
- Elöszőr is: Ne menj Death Metal zenekarba, mert ezzel a hörgéssel azonnal kiröhögnek.
Twice felnevetett a poénon. Tudniilik erről a tagról, hogy nagy Deadpool másolat, csak egy hatalmas kapufaként.
- Másodjára? – kérdezte Tomura várta a folytatást.
- Mert ha beavatlak téged, te tuti elszúrod, mint az eddigi megbízásaidat, ami a lyukas kezeid közé került.
- Azonnal moderáld magad, démon. – kapta fel a vizet Tomura, noha ez csak egy kis hangemelés volt az egész. – Tudd, hol a helyed.
- Én tisztában vagyok vele, de te tudod a sajátod?
- Igen. Én vagyok All for One örököse!
- Sajnos ez így van és lefogadom, hogy most úgy forog a sírjában, hogy azzal képes lenne egy egész város évtizednyi elektromos szükségletét ellátni.
Tomurának ekkor durrant el az agya és már csak le akarta rohasztani Angius pofáját, ám egy hatalmas lándzsa bökte meg az arcát. Angius csak pokoli ítéletnek hívja a fegyverét.
- Engem nem izgat, hogy minek nevezed magad. A szememben csak egy hiba vagy. Hiba, hogy ennek a bagázsnak a vezetője vagy!
Tomura hátrált. Majd egyszer akkor fogja megtámadni, amikor a legkevésbé fog rá számítani. Angius fegyvere felszívódott a levegőben. Nagy sóhajjal bökte Tomura felé a következőket:
- Elég legyen annyit tudnod, hogy ha a terv sikerrel zárul, akkor a konkurencia nagy része el lesz söpörve. Addig is, én meglapulok a háttérben, neked meghagyva a dicsőséget. Viszlát, ó hatalmas örökös.
Angius mondata végén lelépett. Dabi csak ingatta a fejét.
- Nem értem, hogy miért bízol ebben az egyénben. Egyértelmű, hogy hátba fog minket szúrni, ha eljön az ideje.
- Nem kell emiatt aggódni. Amint megpróbálja, megölöm. – mondta Tomura és visszaült a trónjaként fenntartott székében. Himiko csak mosolyogva figyelte az eseményeket, de most hirtelen dührohamot kapott.
- Nyugi, kislány! – kiáltott fel Twice. – Mosolyogj! Az kisimítja a ráncaidat!
- Ha nem fejezed be, akkor az EKG-at fogom kisimítani! – vágott vissza Himiko, majd megragadta társa grabancát és felemelte a földről. Senki nem sejti, de van annyi izma.
- Tedd le szépen, Himiko. – mondta Tomura felnézve a balhéra. – Helyette mond meg, miért vagy dühös.
A lány engedelmeskedett a parancsnak és letette a férfit. Elindult Tomura felé és közben szitkozódott.
- Ochako Uraraka! Az az átkozott némber! Legyőzőtt a legutóbbi csatánknál és most a markába röhög! Azt hiszi, hogy olyan nagy és kemény! Majd meglátjuk, hogy fog vigyorogni, ha lefűrészelem a fejét és a szobám falára fogom kitömve kirakni!
Kiabálása végén leült Tomura mellé.
- Neked nincs is szobád. – jegyezte meg Twice, de hamar megbánta, mert látta társnőjének a tekintetét.

- Ne aggódj, drága. – súgta halkan Tomura. – Lesz esélyed megölni azt, aki felhúzta az agyad.
- Tényleg? – kérdezte Himiko, majd Tomura ölébe ült.
- Igen. Mindenki meghal, aki abban a világnézetben él, hogy hősök kellenek a világba. A korcs férgek mind a lábaim előtt fognak heverni. Még te is! – mondata végén rámutatott az olvasóra.
- Nincs ott senki. – jegyezte meg Dabi.
- Dehogynem! A kedves olvasó felé intéztem egy mondatot. Hamarosan te is könyörögni fogsz előttem!
Dabi csak ingatta a fejét. Alapos okkal hihette, hogy a főnöke megajdult.

A Jégkockának nevezett börtön mindig is híres volt arról, hogy 100%-ban szökésbiztos. Nem is ok nélkül. Folyamatosan ellenőrzik és minden rabnak olyan cellája van, ami a Quirkje ellen lett kitalálva. Gamal Nomur is ehhez hasonló cellát kapott.

Teljesen sötét, be sem lehet lesni a férfira, mert fenáll a veszélye, hogy a Ragyoság Quirkkel kiszabadítaná magát. Éjszaka az ágyában feküdt, ahogyan az elmúlt három napban csinálta folyamatosan. Várta azt, hogy kiszabaduljon, de az még messze volt. Hallgatta a kinti lámpák neonos zúgását, ami a közeli cellák rabjainak horkolásával együtt vegyült. Sokáig csak ezt lehetett hallani, ám egyszercsak döngő léptek hangzottak el. Komótos, lassú léptek, amik visszhangoztak Gamal fülében. Biztos az őr az, hogy ellenőrizze a cellákat. Ám egy idő után rájött, hogy itt csak robotok vannak, akik gurulnak, nem lépnek. Akkor ki lehetett az? Valaki kiszökött a cellájából? Ekkor kinyílt a cellája ajtaja és egy számára ismerős arc nézett rá igencsak lenéző tekintettel.

Gamal ismerte a férfit.
- Fukushu Mester. – mondta meghajlással.
- Nem vagyok a mestered, féreg. – válaszolt Fuku megvetően és a földre köpött. – Nem vagy arra érdemes, hogy akár beléd rúgjak.
- Azt hittem, hogy meg akar szöktetni. – mondta Gamal négykézláb ereszkedve.
- Nem érdekelne a pofád és itt hagynálak megrohadni, ám, keresztezted terveimet!
- Mire céloz, Uram? – kérdezte még mindig alázattal. Egyre inkább meglátszott, hogy megjátsza. Érzi, hogy a volt mestere gyilkos szándékkal jött.
- Meg akartam találni a Hokuto Shinken örököseit. Amiatt volt meghamisítva az írásbeli az extra kérdéssel, amiatt akartam, hogy a vizsga maradék része folyékonyan lemenjen. Ám hála a szerencsétlenkedésednek, az emberemnek mihamarabb fel kellet szívódnia. Leszarom a motáviciódat és a szokásos nem annyira különbözünk, féle süketelésed sem érdekel, amivel anno megpróbáltál a kegyembe férkőzni.
Gamal felemekedett. Immár tervvel a fejében. Megszállja Fukushu testét és kiszökik. Már készült volna bevetni a Ragyogást, ám ekkor irdatlan nagy fájdalom hasított a szemébe. Fuku megvágta úgy, hogy csak meglendítette előtte a kezét.
- Felesleges lépés volt. Ezzel csak kínkeservessé teszed az amúgyis fájdalmas halálodat. – mondta csalódottan Fuku. Ebből Gomul kiszámolta, hova kell ütnie, ám hirtelen fájdalom volt mindkét karjában. Fuku két ütéssel vágta el ellenfele karját, mintha orvosi szikével dolgozna. Végül, egyetlen vágás elég volt, hogy kettévágja a problémáját.

Fuku megfordult és bezárta az ajtót. Magában már tervezte a következő lépését: Megtalálni a Hokuto Shinken két örökösét és megölni. Akkora már csak a fia lenne az egyetlen harcművész, aki mind a Nanto és a Hokuto házak között a legerősebb lesz.