A mai nap eseményei csak foltokban maradt meg az emlékezetemben, mint például, mikor Tokoyami derékmagasságba emelt karddal felkiáltotta: Bankai! Dark Shadow! Mikorra a vizsgák véget érrtek, én azonnal a szobámba mentem és bevágtam magam mögött az ajtót. Kacchan hamarabb feladta, de most valószínűleg a konditerembe vezeti le a feszültségét vagy az orvosiban vett be egy Xanaxot. (Az hat rá egyáltalán? – R.) Valószínű, hogy nem. Még az ebédet is kihagytam, így korgó gyomorral próbáltam feldolgozni az eseményeket. Kaminariért nagyon aggódtam. Láttam a tekintetét, ami igazolta, hogy végig nekem volt igazam és kurva nagy gáz volt. De miért nem szóltam erről senkinek és szegtem volna meg mesterem szavát?

Egyszercsak kopogtattak az ajtómon. Próbáltam nem reagálni rá, ám még erősebben kopogott, konkrétan már azt hittem, hogy mereped a faszerkezet.
- Engedj be, Deku! – kiáltott egy ismerős hang. Felkeltem és kinyitottam.
- Mit akarsz, Kacchan? – kérdeztem rá. – Csak láttad, hogy ki voltam akadva és leléptem. Aggódtál értem? – kérdezte vissza felhúzott szemöldökkel.
- Nem, bazdmeg, a ruhádért! – reagálta le riválisom a dolgot, ám hirtelen vállonveregette mögöttem egy női kéz.
- Abszolút troll húzás volt tőled, Bakugo, ahogy váhattuk. – mondta a kéz gazdája, aki Ochako volt. – Nem gond, ha bemegyünk? – kérdezte mosollyal az arcán. Engedelmesen kinyitottam, mire bejöttek.
- Aizawa és Urahara elmentek megvizsgálni az ügyet. – fogott bele Ochako, miközben megfogta a kezem – Annyit kértek tőlem, hogy adjak át neked egy üzenetet.
- És mi lenne az? – kérdeztem vissza.
- Azt, hogy maradj a fenekeden és ne kezdj el pattogni, mert azzal csak magaddal szúrsz ki.
Remek, gondoltam magamban. Nem elég, hogy az egyik barátomat gyilkossággal vádolják, de még nem tehetek semmit annak ügyében, hogy javljon a helyzete.
- Idefigyelj… Midoriya. – mondta Kacchan kezdetben a szokásos kiakadásával, ám hirtelen bartáságosabb hangnemet ütve meg. – Nekem se dívik a dolog. Rengeteg pontot vesztettünk…
- Te még mindig ezen vagy fennakadva?! – kérdeztem rá totál kiakadva. Nagyszerű érzés, hogy annyi empátia se szorult belé, mint Koheibe eredetiség. – Ha nem vetted volna észre, akkor valaki belemászott Kaminari elméjébe és a balhé, amit okozott, az nem a tettes lelkén szárad!
Ochako hozzámbújt és próbált lenyugtatni. Ám ezzel csak azt érte el, hogy a riválisomat elkapta az agyvérzés kellemes hulláma.
- Ne velem üvöltözzél, hogy Eijiro pöckölne tökön! Én is észrevettem ám! – vágott vissza.
- És mégis mikor?! Tegnap és ma is azon voltál kiakadva, hogy el fogjuk bukni a vizsgát…!
- ELÉG LEGYEN! – kiáltott olyan hangosan a barátnőm, hogy mindketten ránéztünk. Én meglepődtem azon, hogy képes volt Kacchant is túlkiabálni, bár ez a nő tele volt meglepetéssel. – Azzal nem oldotok meg semmit, hogy elkedztek üvöltözni és egymásba kötni. Jelenleg csak bízhatunk a legjobbakban, ami ebben az esetben a tanárainkat értem. – zárta le a vitát mindkettőnk vállát megfogva. Sikerült lenyugtatnom magamat.
- Sajnálom, csak ez az egész ügy, meg úgy a vizsga is. – mondtam szememet lesütve.
- Ne aggódj. Semmi gond nem történt. Igaz, Bakugo? – kérdezte Ochako, miközben megszorította a vállát, hogy bebiztosítsa a bocsánatkérést.
- Semmi baj nem történt. – mondta mosolyogva, bár arcán látszott a fájdalom.

Ekkor telefoncsörrenés hallatszott. Ochako telója volt az. Felvette és kihangosította.
- Igen, tessék. – mondta. A vonal végén Ragna volt hallható.
- Szia. Kik vannak rajtad kívül? – kérdezte az író.
- Midoriya és Bakugo.
- Remek, akkor vázolom a helyzetet. Az igazi tettest elfogták és minden gyanú elhárult Kaminari alól. – mondta Ragna, mialatt fellélegeztem. – Ám egy rossz és egy jó hírem is van.
- Mik lennének azok? – kérdeztem, félve a rossz talán még rosszabb lesz.
- Jelenleg a barátotok rendkívül megszenvedte a dolgot. Enyhe idegösszeomlást kapott, úgyhogy az ápolás miatt sajnos ő kimarad a vizsgákról.
- És mi a jó hír? – kérdezte Ochako.
- A jó az, hogy Shukkui vagy, hogy a fenébe hívják… mindegy, tököm se tud, ennyire csavaros nevet megjegyezni viszont túl van a kritikus állapoton és javulást mondtak az orvosok. Csodálom a srác szervezetét. Egy komplett Hoover-gát energia termelését kapta be, de még túlélte.
- Hála égnek, vége van ennek a rémálomnak. Ehhez képest a vizsga többi része kész megnyugvás lesz a számunkra. – mondtam és ledőltem az ágyra.
- Mielőtt letenném a telefont, van itt még egy dolog. Te és Kacchan folytatjátok a vizsgát, de a harmadik fordulóra nem kaptok többet 5 pontnál és az is csak Midoriya érdeme, mert az egy az egy ellenit szabályosan megcsinálta és nyert.
Erre Kacchan azonnal felkapta a vizet és kiviharzott a szobámból.
- Köszönöm a tájékoztatást.
- Nincsmit. Sziasztok! – köszönt el Ragna és letette a telfont.
- Úgysincs esélyem megkapni a vizsgát. – suttogtam halkan.
- Ne beszélj butaságokat. – mondta Ochako és magához bújtatott. – Ha a következő két vizsgán kitünően teljesítesz, akkor van esélyed.
- Remélem. – morogtam az ölébe.

Holnap a reggeli után jött a negyedik vizsgafeladat, a Hős technológia, ahol különböző minifeladatokat kellet elvégeznünk, mint a sebkötözés, sebesültek ellátása, néhány dolgot megépíteni és ehhez hasonlókat. A tegnapi állapotomhoz képest elég jól végeztem el a feladatokat és magamban már biztosan tudtam legalább 15 pontot. Az öt pont azért vonódik le, mert a hatástalanításra váró bűzbombánál rossz instrukciókat adtam meg Aoyamának, ezért viszont azonnal mehetett fürödni. Más említésre méltó dolog nem történt a vizsga végéig. Ebéd után jött az ötödik és egyben ultsó feladat, az erőnlét próbája. Itt viszont meglepetésként ért a vizsgabiztos, aki nem más volt, mint Saitama, aki szinte minden gonoszát egyetlen ütésből rendezte le.
- Üdvözlök mindenkit. – mondta unott hangon. – Mint ahogyan azt tudjátok, én naponta végzem a gyarolataimat, hogy formában maradjak.
Saitama társa, Genos is ott volt mellette, aki megszólalt.
- Én soha nem láttalak edzeni.
- Tényleg? – gondolkodott el a kopasz hősünk és elmerengett. – Tényleg. Már egy ideje nem csinálom.
Erre kicsit felnevettet pár ember.
- Mindegy, a lényeg, hogy a következő feladatot is ez ihlette. A lényege, hogy lenyomjatok annyi fekvőtámaszt, felülést, guggolást és egy pályán olyan messze fussatok, amennyire gyorsan csak tudtok. Kérdés?
- Saitama úr mennyi fekvőtámaszt csinált eddig? – kérdzete egy ismeretlen hang.
- Az összeset. – válaszolt Genos a kérdező helyett.
- Hagyjuk a marhaságokat. Álljunk neki a vizsgáknak, mert ma akció van a közeli szupermarketbe és szeretnék még ma vásárolni. – mondta Saitama és intéssel jelezte, hogy kövessék.

Saitama nem kertelt. Valóban két perces időkorlát alatt kellet minél több fekvőtámaszt, felülést, guggolást és futást csinálni, amennyit tudtunk, persze külön-külön. Eléggé szívatós feladat lenne, de én napi szinten edzek, tehát ez nekem nem megterhelő. Más kérdés, hogy a résztvevők közül csak egy űzi keményen a harcművészethez szükséges edzéseket rajtam kívül. Mire mindenki végzett és jelezték, hogy vége van az utolsó vizsgaszakasznak, láttam, hogy nagy gázok vannak.
- Drágám! Nem tudnánk őket meggyógyítani?
- Hát igen, eléggé ramaty állapotban vannak. – jegyezte meg mosolyogva és elkezdünk minden görcsöt, izomhúzódást és más a vizsgák során szerzett nyavalyát gyógyítani. Balszerencsémre, Caminet én gyógyítottam meg. Amikor befejeztem a gyógyítást, megfogta a kezem.
- Nagyon szépen köszönöm. – mondta hálálkodva. – Ne aggódj a jövődért, hiszen a jelened sem rossz és még a barátod is hamarosan kijön a kórházból.
Mi a… Ezt mégis honnan tudhatta?
- Na jó, kisanyám! Ki vele: Honnan tudsz minderről? – kérdzetem rá felhúzott szemöldökkel.
- Az igazság, hogy nagyon szeretem olvasni a sorozatodat. Mondhatni, a rajongód vagyok az első évad óta. – vallotta be teljesen elpirultan. Ebben a pillanatban koppanhatott az állkapcsom a Marianna-Árok legmélyén. Ragna, igazat mond? (Igen. Folyton nézi, hogy jött-e ki új rész és már nekem is kifejezte hálámat. – R.) És erről miért nem szóltál? (Azért, mert volt nagyobb problémád abban a pillanatban, mint egy rajongó? – R) Igazad van. Végülis kért tőlem és Ochakotól egy aláírtást. Magamban reméltem, hogy törlesztettem a számlát Recovery Girl fele a múltkoriért, amikor kettőnk miatt kellet szinte mindenkit meggyógyítani.

Másnap volt az eredményhirdetés, ám még mielőtt elindultunk volna a tornaterem felé, ahol a kihirdetik a vizsga lezártát és eredményét, Mirio elhívott engem és még pár elsőst, mondván, beszélnivalója van velünk. Mikor a megbeszélt helyre érkeztem ott volt Ochako, Tsuyu, Todoroki és Momo is.
- A többiek hol vannak? – kérdezte Mirio. – Eijiro és Bakugo?
- A kórházba mentek el Kaminariért. Ragna is velük van. – adta meg a választ Momo.
- Akkor nekik majd később mondom el. Tehát, láttam, hogy mindannyian levizsgáztatok. Örömmel jelenthetem, hogy biztos állásotok lesz a közeljövőben. Természetesen, ha szeretnétek.
Mirio kijelentése mindenkiben kíváncsiságot ébresztett.
- Mire gondolsz? – kérdeztem rá.
- Hősügynökséget alapítok. Mivel All Might Quirkjének, a One for Allnak én vagyok az örököse, plusz megkapom azt a pénzt, amit gyerekkorom óta megtakarítottam. Életem célját valósítom meg, ám a nagy hőssel ellentétben én nem egyedül akarok dolgozni, hanem csapatban. Pontosabban, azon emberekkel karöltve, akik ugyanazt a nézetet osztják, mint én. – mondta mosolyogva. Igaza van. Akármennyire is példaképnek tartom a Béke Szimbólumát, egy hibája mindig is volt: Egyedül dolgozott. A résztvevők mind rábólintottak, hogy benne vannak.
- Köszönöm a türelmeteket…
Ám Mirio be se fejezhette a mondatot, amikor a hangosbemondóba egy furcsa hangú egyén szólalt meg.
- Figyelem! Mindenki jöjjön a tornaterembe tíz perc múlva! A későket én magam fogom megverni!
Ideje volt a társaságnak elindulnia, ám Ochako, aki mellettem haladt beráncigált egy elhagyatott tanterembe.
- Mi az, szívem? – kérdeztem mosollyal, ám ő erre lesmárolt. Ez eddig a legszenvedélyesebb csókja volt az eddigiek közül.
- Azt hiszem, ideje meglepni téged. Ha megkapod a Hős Licenszt, akkor este olyat fogsz tőlem kapni, amit a hentai oldalak rajzolói el sem tudnak képzelni. – mondta kéjes hangon.
- Abban kételkedem. Már mindent láthattak a hentai fanok. Gondolok itt K-Peta agymenéseire.
Barátnőm elnevette magát.
- Akkor mondom így: Egy életre nem fogsz elfelejteni.
- És ha nem kapom meg azt? – kérdeztem.
- Akkor is, de én vezetek. – mondta hunct mosollyal, ám ekkor egy nyelv fonta át a derekunkat.
- Már megbocsássatok. – hallatszott Tsuyu hangja. – Ideje indulni, mert ha tovább huncutkodtok, akkor már én is beszállok és adunk annak az alkotónak újabb ihletforrást. – nevette el magát.
- Igazad van, bocsáss meg nekünk. – mondtuk mosolyogva és barátnőm kezét megfogva indultunk el a tornaterembe.

Ott minden tekintet a pódiumra szegeződött, ahol egy furcsa fekete-fehér maci tanyázott. Az egyik szeme vörösen világított.
- Mi ez a kitömött medve? – kérdezte fucsálló tekintettel Todoroki.
- Nem vagyok maci, öcsi! – kiáltott fel a pódiumról egy ismeretlen hang, ami a plüssből jött. – A nevem Monokuma!
Monokuma felállt és leporolta magát.
- Akkor tisztázzuk! Én leszek az új igazgatótok és ezen a helyen fogtok élni bizonytalan ideig!
Mindenki meghőkölt, csak én nem. Én egy másik irányból hallottam ugyanezt a szöveget, viszont emberi hangon. Hagytam, hadd beszéljen tovább, miközben a hang irányába mentem.
- Persze, van módja a távozásnak.
- Hogyan? – kérdezte egy ismeretlen hang.
- Ha valamelyikőtök megöli a másikat és mindezt úgy, hogy megússza egy tárgyalás keretén belül.
Döbbent csend követte a bejelentést. Erre monokuma felnevetett a szokásos „upupupupup.” stílusában.
- Csak szívatlak titeket. Jó látni az arcotokon a döbbenetet. – jelentette ki. – A Licensz Vizsga eredményét hoztam el nektek.
Ekkor fedeztem fel, hogy kik voltak a hunyók ebben. Ragna és Mei ketten irányították a póduimon szereplő figurát, amit Mei irányított és Ragna adta a hangját.
- Ti aztán szeretitek a frászt ráhozni az emberekre, igaz? – kérdeztem halkan. Azok ketten felnevettek, ami a Monokumánál az ismert nevetés váltotta fel.
- Eskü, ezt soha nem unom meg. Szinte már imádnivaló, amikor az emberekre kiül a félelem. Na mindegy, figyeljetek a monitorra és látni fogjátok az eredményeket. A Licensz megszerzéséhez minimum 75 pontot kellet megszereznetek. Mindenkinek a neve fel fog tűnni intézményekre osztva.
Mire visszarohantam, már nagyban peregtek a diákok nevei. A U.A. Akadémia volt az utolsó felsorolt volt, hiszen, itt volt a legtöbb jelentkező. Csökkenő sorrendben menő diákoknál kiszúrtam a nevemet. 75 pontot sikerült összeherdálnom. Utánnam Bakugo Katsuki jött 74 ponttal. Riválisom pont mellettem volt. Kiszúrva, hogy ő megbukott fogait csikorgatva vonult ki. Mire az utolsókat is levetítette, Monokuma felállt.
- Remélem, elégedettek vagytok az eredménnyel! Mert ha nem, akkor sem változik meg. Tennetek kell érte. Jövő évben újra lehet próbálkozni. Viszlát!
Ekkor a vörös szeme elkezdett villogni, elés vijjogás kíséretében. Mindenki azt hitte, hogy viccelnek az önmegsemmisítéssel, ám fényárban úszó villanás kíséretében megsemmisült az egész. Szerencsére, csak villanó gránáttal volt megtöltve. Mire lenyugodtak a kedélyek, mindenki a külön kihelyezett papírra szegeszte tekintetét. Én, tudva, hogy sikerrel zártam a vizsgát, a szobám fele vettem az irányt. Ochako sunyiban követett és csak akkor szólalt meg, amikor már a szobámba voltam.
- Akkor következzen a jutalom. – szólalt meg és egy újabb szenvedélyes csókot adott.

Noha nem zökkenőmentesen, de meglett a vizsgám. Ám sejtettem, hogy egy elvarratlan szál még maradt. Kacchan ugyanis eléggé berághatott rám.