Mielőtt elkezdődne a történet, hadd osszak meg veletek egy vicces szösszenetet. Mindenki maga szűrje le, hogy mi a tanulság, ha van egyáltalán. Tudni érdemes Kacchanról, hogy minden reggel úgy kel fel, mint a mosott rongy. Totál kivan, azt sem tudja, hogy merre megy, csak a reflexei vezetik. Első rutinja sok más emberhez hasonlóan egy nagy adag kávé bevágása, ami az egész osztályra igaz volt. Azonbelül, minden kávékeverés után lenyalja a kanalat, hogy arról is felszívja a koffeint. Én voltam olyan pofátlan, hogy kihasználjam a gyengeségét és még jóval lefekvés előtt kértem meg Momot, hogy alkosson nekem pénisz alakú nyalókát, arra hivatkozva, hogy Ochako gyakorlati tudásához kell. Szerencsére levágta, hogy meg akarom viccelni a barátnőmet, de csak részben találta el a célomat. Reggel, amikor mindenki megkapta a maga kávéját, Eijiro kérdezett valamit Bakugotól, amire úgysem kaphat érdemi választ, de nekem legalábbis alkalmat nyújtott a kanál kicserélésére. A terv bevált. Meg se nézte, hogy mivel keveri a kávét és azt sem értette, hogy az osztály miért őt nézi fél szemmel és visszafojtott nevetéssel. Akkor esett le neki a tantusz, amikor a szokásának engedett és teljesen bekapta a nyalókát. Röviden és tömören: Kacchannak meglett a reggeli agyvérzése, az osztály többi részének a vidám reggele.

A honvágyat mindenki máshogy dolgozza fel. Hiába a Skypeon való beszélgetés, az nem pótolja az otthon melegét. Időről időre valamelyik osztálytársunk kiakadt és vigasztalnunk kellet. Nekem is ebbe be kell szállnom, amikor a konditeremből jöttem kifele.

Az infóteremben csak egy valaki tartózkodott. Tsuyu a gép előtt ült, fejét a karjaiba temette feküdt el az asztalon. Odamentem hozzá óvatosan és rátettem a kezemet a vállára. Felnézett rám, amikor észrevettem, hogy sír.
- Valami baj van? – kérdeztem tőle aggódva, mire teljesen a nyakamba borult. Átöleltem. Sejtettem, hogy honvágya van. Hiába összeszedett és nyugodt volt mindig, a békalány most annyira sérülékenynek tűnt.
- Ne aggódj. Előbb-utóbb vége lesz ennek a kollégiumi senyvedésnek. Aztán ismét láthatod a családodat immár személyesen.
- Nem csak amiatt vagyok kiakadva, hanem más miatt is. – mondta kicsit rekedten.
- Velem bármit megbeszélhetsz. – mondtam neki mosolyogva. – Csak akkor menjünk valami csendes helyre, ahol kettesben lehetünk.
Ő csak bólintott és egy használaton kívüli tanterembe mentünk. Ott elővett egy fotóalbumot.
- Ő itt az apám, Ganma, ez itt az anyám, Beru, és itt van a kisöcsém és a húgom, Samidare és Satsuki. – mesélte Tsuyu, miközben az ujjával mutogatta a névhez tartozó tagokat. Elég lett volna csak egy fél pillantást rávetnem a képre, hogy teljesen egyértelművé váljon két kardinális dolog. Az első, hogy a lánynak honnan van a Quirkje. A második, hogy Kohei a megrajzolásukkor sokat nézhetett vagy olvasott One Piecet, mert az anya feje eléggé abban a stílusjegyben fogant meg. Bólintottam és mosolyogtam hozzá változatlanul.
- A szüleim a munkájuk miatt alig jártak haza, így egyedül kellet nevelnem az öcsémet és a húgomat. Mondjuk, nem bántam, mert ők az életem értelmei.
- Jó neked. Nekem sohasem volt testvérem. Mindig is egyedül voltam és az apámról sem tudok semmit. Így nem csoda, hogy sírtál. – mondtam és megsimogattam a békalány fejét. Kicsit elpirult, majd úgy folytatta a történetét, viszont ehhez egy másik fotót is elővett.
- A közép suliban nem volt időm barátkozni, mivel két testvéremet kellet ellátnom. Ám, volt egy lány, Habuko Mongoose, aki folyton követett. Néha még bevetette ellenem a paralízist, hogy közelebbről is szemügyre vegyen. A szemében láttam, hogy kedvel. Egyik alkalommal látva, hogy követ, megfordultam és felajánlottam, hogy legyünk barátok. Először lekapta a fejem, de aztán sírva ölelt át. Azóta nagyon jó barátnők vagyunk, mégha a sors elválasztott minket.
Miközben a lány mesélte a történetet, ránéztem a fényképre. A lány nyaktól lefelé még átlagosnak nézett ki, de emberi fej helyett egy kígyó volt olyan tekintettel, mintha a prédájára nézne. Akármennyire megható sztori, a valós biológiában nem állná meg a helyét. (Ezért jó az anime és a manga. Itt minden lehetséges. – R.) Így van.
- Neked legalább van háttered az iskolán kívül. Ami rólam nem igazán mondható el.
- Miért mondod ezt? Hiszen van édesanyád. – mutatott rá Tsuyu arra, hogy nem igazán mondtam teljesen igazat.
- Jogos. Viszont, azon felül se barátom, se apám.
- Nem voltak barátaid? – kérdezte némi csodálkozással a hangjában. – Pedig nagyon rendes srác vagy.
- Köszönöm, de nem azon múlott. Nem volt soha Quirkom és Bakugo emiatt rendre kicseszett velem és még az osztály sem kímélt. Soha, senki nem állt mellettem az iskolában.
- És most nézd meg, hol vagy. Az egész osztály szeret téged és még barátnőd is lett és még nincs vége az első évednek. – mondta kuncogva Tsuyu
- Igaz. Erre mondom azt, hogy a szerencse forgandó – mondtam én is mosolyogva. Kis idő után átölelt.
- Köszönöm, hogy vigasztaltál. Irigylem Ochakot, hogy ennyire aranyszívű pasija van.
- Nem kell megköszönnöd. – mondtam elpirultan. – Ezért vagyok a barátod. Megiszunk egy kólát? Én állom.
Tsuyu immáron kiheverve a honvágyat, igent válaszolva szállt ki a padból. Magamban felötlött egy terv, hogy hogyan lehet a békalányt még jobb kedvre deríteni.

Nem hittem volna, hogy a békalány barátnőjét élőben is láthatom. Másnap, viszont ez történt. Azelőtt persze nem kevés kutatás vette kezdetét, de nem bántam azt, hogy csak öt órát aludtam emiatt. A kollégium portája előtt vártam rá, mert nem mehetne amúgy tovább. A megbeszélt időpontban Habuko megjelent. Élőben sokkal félelmetesebb volt a tekintete, hiába kedves lány.
- Szia. Én vagyok Midoriya. – mondtam mosolyogva és nyújtottam a kezem. A lány csak hezitált.
- Te tényleg segíteni akarsz Tsuyunak? – kérdezte, aztán fogott velem csak kezet. – Nem látom.
- Szólok neki. – jelentettem ki és elővettem a mobilomat. Felhívtam Tsuyut, de nem vette fel. Akkor valószínű, hogy Ochakoval van a klubterembe. Logikus, hogy a barátnőmet hívom fel. Második csörrenésre fel is vette.
- Szia, drágám. Át tudnád adni Tsuyunak? Fontos lenne.
- Szia, szívem. Persze. Tsuyu! Midoriya hív!
- Te szoktál vele lefeküdni, nem? Szóval én mosom kezeimet. – hallatszott a túloldalon a békalány hangja. Az ott tartózkodó emberek egy része hangos röhögésbe tört ki. Az a mázlija, hogy szeretem. Kis idő után ismét Tsuyu szólalt meg.
- Igen, Midoriya! Mit szeretnél? – kérdezte.
- Szia, Tsuyu! Hogy van a drága barátnőm? – vette át a fonalat Habuko. Egy csattanó hang és Ochako felkiáltása hallatszott, hogy óvatosan a telefonjával. A békalány Sonicot és Iidát megszégyenítő tempóban rongyolt a portához és azonnal átölelte a barátnőjét. Mosolyogtam rajtuk. Meg voltam bizonyosodva, hogy hónapok óta nem látták egymást, mégis, mintha csak tegnap lett volna, úgy üdvözlik egymást.
- Mi ez a tobzódás? – kérdezte Aizawa, aki épp errefele vette az irányt.
- Semmi figyelemreméltó. Csak két régi barát találkozása. – adtam meg a választ.
- De hogyan jöttél rá, hogy lehet őt elérni? Még a mobilszámát is csak én tudom. - kérdezett rá Tsuyu.
- Voltaképpen Messengeren kerestem rá, mert csak az van neki. Nem volt könnyű, de megoldottam. – vigyorogtam mondatom végén.
- Szép munka, Midoriya, de felesleges. Másnap jött volna az Isami hősképző három diákjával karöltve. – világosított fel Aizawa.
- Akkor feleslegesen güriztem?! – kérdeztem az államat leejtve.
- Szerintem nem. Bizonyítottad, hogy tényleg Tsuyu igaz barátja. Először furcsálltam, hogy megkerestél, majd mikor elmondta a szitut és hogy jutok el ide, leesett a tantusz. – jelentette ki Habuko, aki még mindig Tsuyu karjai között volt.
- Felőlem. – vonta meg a vállát Aizawa és ment tovább a dolgára.
- Én is magatokra hagylak. – mondtam és elindultam, ám a két lány átölelt menetközben, ezzel meghálálva a segítséget az egymásra találásban.

Másnap délelőtt. Valóban ott volt a négy diák a rivális Isami Akadémiától. Persze Mineta és Kaminari rögtön nyomták a full retardot, egészen addig, amíg Aizawa le nem rendezte őket. Ezután a bemutatkozást kérte.
- Sekigai Kashino a nevem. – mondta egy fehér hajú, velem egymagas lány és meghajolt.
- Tadan Dadan vagyok. Örvendek – mondta egy eléggé túlsúlyos fazon, aki úgy izzadt, mint kurva a gyóntatószékben, amikor ráfordul a kamera.
- Fujimi a nevem. – mondta a kékes hajú srác, aki nettó úgy viselkedett, mint Kacchan. Ki is szúrták egymást.
- És veled mi a helyzet? – kérdezte Aizawa attól a tagtól, aki Kashino háta mögött bújt el. Az nagy nehezen felemelkedett és ekkor Tsuyu a lány nyakába borult. Értelemszerűen Habuko volt az.
- Most álljál le, Habuko. Ezekkel a U.A. majmokkal nem érdemes barátkozni. Vesztesek mind.
- Fogd be a szád, Isamis köcsög! Azt akarod, hogy felnyomjak neked egy esernyőt és kifele húzva nyissam ki?! – kapta fel a vizet Bakugo, amin speciel nem csodálkozok.
- Hohó. Szinte alig várom! Gyere csak a 160 centiddel, ha a hülye hajadat is beleszámolom. – dobta vissza a labdát Fujimi.
- Nagy szavak egy két lábon járó picsától! – vágott vissza Bakugo, amire Aizawa közbelépett.
- Ha a férj és feleség befejezte a vitatkozást, akkor lesznek szívesek figyelni. – suttogta halkan az ofőm, mégis tisztán lehetett hallani. Van ám kisugárzása. Időközben Ochako a fülembe súgott egy kérdést.
- Ő lenne Tsuyu barátnője?
- Igen és tudom, mit gondolsz: My Hero Academia vs tápláléklánc és biológia: 1-0. – jegyeztem meg halkan, mire a barátnőm kuncogott.

Aizawa kiadta Iidanak, hogy kísérje a vendégeinket az öltöző fele, mert bizony, közös gyakorlatban veszünk részt. Elhihetitek, hogy Fujimi és Bakugo egy légtérben olyan, mintha egy helyen lenne a dohányzó pasas és a magasnyomású oxigéntartály: Bármelyik pillanatban robbanhat. Így is lett. Válogatott oltásokat dobtak egymáshoz. Iida próbálta őket leállítani, de ez annyira lett sikeres, mint amikor ablakot nyitsz a tengeralattjárón, mondván, kell a friss levegő.
- Igazából Fujimi rendes srác, csak eléggé nyers. – mondta Dandan, aki még át se öltözött.
- Ez Bakugora is igaz. – jelentette ki Iida.
- Jelen helyzetben egyikükre sem lehet ezt mondani. – jegyeztem meg cinikusan és kimentem immár átöltözve. Kashino is kijött a női öltözőből.
- Azta! Nem mondod, hogy Marshal Law cosplayben fogsz gyakorlaton lenni! – mondta csillogó szemekkel a lány. Biztos imádhatja a Tekkent.
- Nem. Ez a hősi egyenruhám. – jelentettek ki mosolyogva, majd elkezdtem bemelegíteni.
- Milyen Quirkod van? – érdeklődött.
- Nincs és nem is kell. – jelentettem ki, mire teljesen elképedt.
- Akkor igaz a szóbeszéd? Van olyan tanuló az Akadémián, akinek nincsen Quirkje?
- Igen. Itt van a szemed előtt. – jegyeztem meg, miközben a levegőbe bokszoltam.

Az Omega terület, ahol a gyakorlatot tartottuk, az egy teljesen erdős rész.
- A mai napon túlélő tesztet kell megcsinálnotok. Négyfős csapatok vesznek részt, amit már előre kiválogattunk. A csapatoknak ki kell mennie a kijelölt területekre. Ott öt perc után, jelzés nélkül kezdődik el a móka. Három órát kell kibírnotok. Harcolsz, futsz, lényegtelen. Ha harcra kerülne a sor, akkor ezekkel a gumikötelekkel kell megkötözni a vesztes felet. Világos?
Miközben Aizawa magyarázott és mutatta a gumit, a külsősökre néztem. Azok visszanéztek rám és azonnal abbahagyták a bámulásomat. Nem igazán izgat az, hogy szemtelenül bámulnak rám, mint a világ nyolcadik csodájára, a komplett első évad erről szólt. Az eligazítás végén megvoltak a csapatom tagjai. Ochako, Tsuyu és Ashido voltak velem. Mintha egy hárem anime főszereplője lennék. A külsősök egy csapatot alkottak. Ideje volt indulni. Elérve a kijelölt pontot, megálltunk. Azonnali kupaktanácsot tartanunk kellet, míg van rá időnk.
- Szerintem az lenne a legbölcsebb dolog, hogyha elrejtőznénk. – javasolta Ashido.
- Ebben van valami. A célunk a túlélés, amibe nincs sehol se szó a kötelező harcról. – fejezte ki a véleményét Tsuyu. Neki van a legjobb előnye, mert a ruhája és haja zöld színe egybeolvadt az erdő kontúrjával.
- Ráadásképp… - Ochako szünete alatt körbepillantott, hátha figyeli őket valaki, majd folytatta. – Három közel és egy középtávú harcos nem éppen előnyös. Főleg, mert a többi csapatnak van távolsági dps és support hősük.
A két lány fucsán nézett a barátnőmre. Persze, ők nem kockák.
- Röviden. Minden téren hátrányban vagyunk jelen helyzetben. Akkor nincs mese. Azt kell csinálnunk, mint a béka a sütőben: beleolvadunk a környezetbe.
- Ezt most a tegnapi miatt kapom, igaz? – kérdezte Tsuyu, miközben Adhido a fejéhez csapott. Mókás három órának nézünk elébe, gondoltam.

Pacifista felfogást csak mi képviseltük. Bakugo ellenben már két komplett csapatot fogott le. Olyan könnyen ment át rajtuk, mint tank a vakod buckán. Ezt nem mondom csodának, mert már ismerte a legtöbb osztálytársa gyengéjét. Ám most kiszúrta a magaslatról a komplett Isamis csapatot, akik eddig egész komfortos helyről követték az eseményeket.
- Az előétel megvolt! Most ti következtek, férgek! Gyertek le és küzdjetek férfi módjára! – üvöltötte Bakugo.
- Jobb ötletem van! Feljössz ide egy pofonért, de akár kettőt is kaphatsz, mert annyira jószívű vagyok! – reagálta le Fujimi. Nem is kellet több Kacchannak, egyből úgy ugrott.
- Dandan! Ideje felvilágosítani az evolúciós zsákutcát, hogy rossz emberekkel húz ujjat.
- Rendben, csak kérlek, Fujimi! Ne kezd el énekelni a Dragon Ball GT openingét. – mondta Dandan, aki a hős ruhájában úgy nézett ki, mint egy elhízott, hippi Vasember. Egy rakás rakétát lőtt fel az égbe, amik a levegőben olyan fénnyel robbantak fel, hogy Kacchan letért a pályájáról és arccal megcsókolta a földet.
- Picsába! Ez olyan vakító, mint amikor Freizát pucéran láttam! Várjunk! Ő mindig is pucér volt! Basszameg! – vergődött Bakugo, miközben Fujimi rajta röhögött. Ezt Kacchan nem bírta tovább és olyan gyorsan lendült ellentámadásba, ahogyan csak egy csörgőkígyó tud. Fujimi ekkor lilás gőzt engedett ki, aminél elkövetett egy bakit. Túl sokat engedett ki és a szélcsöndben ez a gáz teljesen el tudott terjedni a lefogott és a közelben lévő emberekre. Bakugo a földre érkezve köhögött és végül csak nyögés hagyta el a száját. Kezeit lóbálva vaktában robbantgatni kezdett és úgy ment fel Fujimi felé. A hatalmas gáz még őket is megcsapta, mint kezdő szöcskét a harangvirág, így ők is megzombultak.

Jó ideig mély csönd volt. Aztán felzendültek a robbanások hangjai, amik egy idő után abbamaradtak. Érdekes, azt hittem, hogy Kacchan felénk fogja venni az irányt. Ám ekkor láttuk meg a ködöt, ahogy jön felénk. Nem tudtuk mi az, de nem is akartuk tudni, így egy magaslatra vonultunk. Ekkor döbbentem rá, hogy hatalmas szarban vagyunk.
- Láthatólag mindenki a környéken megvadult zombi lett. – állapítottam meg.
- Mi?! Miféle? Romero vagy Left 4 Dead zombi? – érdeklődött Ochako.
- Szerintem az előbbi. Csoszognak. Csak a különbség, hogy randomra beindul a Quirkjük.
Tsuyu időközben figyelte, hogy az Isamis csapat is erre vonul. Ellenben, Habuko hiányzik. Talán volt annyi esze, hogy felhúzza a nyúlcipőt? Ekkor Ashido felsikoltott.
- Jajj! Ez nagyon kígyó! – üvöltötte. Nem is okkal. Habuko gyakorlatilag hason csúszva közlekedett. Tsuyu rögtön akcióba lépett és lefeszítette Ashidóról a barátnőjét.
- Meneküljetek! – kiáltott ránk Tsuyu. – Habuko! A legjobb barátod vagyok, emlékszel? – kérdezte csitítóan, miközben megfogadtuk a tanácsát. Láthatólag a taktika működött, de hárman felhúztuk a nyúlcipőt. Szerencsére, emlékezett rá és marás nélkül átölelte a békalányt. Ám, ez a szerencse nem tartott sokáig, mert Mineta harapta meg Tsuyut, aki nagy nehezen leszállt Momo melleiről. Hát igen. Hiába zombultak be, akkor is megmaradt néhány szokásuk.

Rohantunk az életünkért. Látótávolságomban éppen Todoroki került. Fenébe! Nem volt időnk harcolni. Tudtára kellet adnom, hogy szinte mindenkinek a szókincse kimerül egy nyögésben, tekintetes nyálcsorgás kíséretében és inkább meneküljön. Ahogy közelebb futottam hozzá, agyamba összeállt, hogy mit mondok. Vettem egy nagy levegőt és felé kiáltottam:
- Fuss, ribanc! FUUUUUUUSSSSSS! – kiabáltam rá, mire ő csak kérdőn nézett rám. Kijelentésem akkor nyert értelmet, amikor meglátta a mögöttünk loholó hordát és megfogadta tanácsom. Egy barlangba rohantunk be. Kiderült, hogy heten voltunk még épp állapotban. A bejáratot Todoroki lefagyasztotta.
- Túl sokan vannak és nem sokára ideérnek. Valami ötlet?
- Csak van valami módszer, hogy legyőzzük őket. – mondta Ashido. A többiek csak némán reszkettek a félelemtől.
- Ha a médiát nézzük, akkor rábasztunk. Minden zombis filmben az emberek halnak meg előbb. – mondtam a fejemet csóválva.
- Ez nem igaz! – válaszolta Ochako. – A tegnapi zombis filmben a főhős túlélte. Amit kettesbe néztünk meg, csak a címére nem emlékszek.
- Az a Legenda vagyok volt! És a főhős meghalt a végén! Csak te inkább azzal foglalkoztál, hogy…
- Elég! Nincs most idő kitárgyalni a magánéleteteket. Terv kellene! – cseszett le minket Todoroki. Igaza volt. Hallottuk, hogy a banda elkezdte törni a jeget. Egyetlen ötlet járt a fejemben. Beálltam és felvettem a Tenha Kassatsu elsütéséhez szükséges pozitúrát. Ochako is így tett.
- Ez a nagy tervetek? – kérdezte Todoroki. – harcoltok a horda ellen?
- Részben. Ezen technika gyengített változatát sütjük el. A lökéshullám mindenkit hátra fog lökni és elkábítja őket. Így van esélyünk felhúzni a nyúlcipőt. – foglalta össze barátnőm a helyzetet. Amint kitörték a jeget, mindketten elsütöttük a technikát.

Ekkor elég sok dolog történt. Rájöttünk, hogy a zombulás csak átmeneti és egy saller is simán helyre tudja hozni. A lökéshullám a hátsó sort olyan hévvel lökte ki, hogy azok legalább három emeletnek megfelelő méternyit zuhantak. A túlzásba vitt akciónk eredménye miatt Recovery Girl egész nap melózhatott, ráadásul túlórában. Elvégre, legalább három súlyosan sebesült és tíz könnyebb sérülést kellet egy nap alatt begyógyítania. Csuklottam is pihenő közben rendesen, ahogyan a barátnőm is. Mikorra mindenki ép és egészséges volt, Aizawa összehívta a díszes társaságot.
- Remélem, hogy a mai gyakorlat eléggé tanulságos volt mindenki számára és erősödött a kapcsolat közöttetek.
Ezt viccnek szánta? Noha, Tsuyu és Habuko ölelkeztek, Fujimi és Bakugo mintha ismét egymás torkának akar ugrani.
- Ti ketten! Fogjatok kezet! – parancsolt rá a kettősre. –Tegyétek félre a nézeteltérést és akkor a mézes hetek is jobban fognak telni. –tette hozzá a végén mosolyogva. Azok ketten nagy nehezen eleget tettek a kérésnek. Én már csak nevettem rajtuk.

Így ért véget a közös gyakorlat az Isami hősképzővel. Noha nem volt zökkenőmentes, egy valami biztos: Hosszú ideig nem kívánok semmiféle zombikkal kapcsolatos játékot vagy filmet. (Ne kamuzz! Akkor miért kockulsz a Left 4 Dead 2-vel? – R.) Áruló!