2022. június 10. 14:11 - Ragnafan1992

BnHA Heroes Downfall. 2. Fejezet: Két gyalogért egy egész sakktáblát.

A UA beiratkozó vizsgájánál Bakugo magabiztosan nézett a gyakorlóterepre. Eddig volt alkalma gyakorolni a One for Allt, de óvatosan bánt csak vele. Tudta, hogyha csak egyetlen százalékkal többet áramoltat, akkor annak súlyos következményei lesznek.

A feladat pontgyűjtögetés volt, robotok szétrombolás által. Mikor felszólalt a jelző, egyből utat tört magának és sorban vadászta le az útjába eső ócskavasakat. Ketten tudtak lépést tartani vele: Egy vöröshajú, cápafogsoros srác, aki keményítette a testét. A másik pedig bal szeménél sebesült, fehér hajú srác jéggel operált.
- Ez elég zsivány volt. -jegyezte meg a vörös hajú. -Már elég magas pontszámon vagyunk ahhoz, hogy átmenjünk.
- Nekem a minimum kevés. A legnagyobb pontszámot fogom elérni, ha törik, ha szakad! -kiáltotta Bakugo, amikor döngő léptek zaja hallatszott. Közelebbről nézve látták, hogy a nulla pontot érő óriás robot lassan cammog egy barna hajú, baba arcú lányt üldözve. Bakugo felismerte. Mikor a UA bejárata előtt találkozott vele, akkor sok sikert kívánt neki és bemutatkozott Ochako Uraraka néven. Noha nem nagyon volt kedvence az efféle aranyos lányok, nem hagyhatta elfogatni. All Might sem tenné. Kezéből elkezdett robbantásokkal felemelni magát a levegőbe, majd egy sikeres kanyarral a robot fejrészénél állt meg.
- Sajnálattal közlöm, de Sarah Connor nincs itt.
Ezzel a kijelentéssel Bakugo azt érte el, hogy a robot megpróbálta lecsapni, de szinte azonnal kitért. Ideje volt a One for Allt tesztelni.
- Ezzel sikerrel aktiváltad az önmegsemmisítő funkciót. Úgyhogy nyugodj békében!
Azonnal áramoltatta a testében a One for Allt, majd egy sikeres robbantással szó szerint kettétépte az óriás robotot. Ám ezzel alighanem kimerítette az összes energiáját és elkezdett zuhanni, ám Ochako megérintette pont a landolás előtt. Ettől Bakugo úgy érezte, hogy lebeg, de mihamarabbi kioldás miatt már a földön is volt.
- Jól vagy? -kérdezte aggódva.
- Igen. Ami a békében nyugodást illeti… a darabokban sokkal jobban ideillik.
- Igaz. -nevette el magát a lány, majd felkiáltott. -Jóég! Neked el van törve a karod!
Nem hazudott, mert mindkét keze eléggé megsínylette. Recovery Girl egyből meggyógyította, de figyelmeztette, hogy ne nagyon törögesse el a kezeit, mert minden gyógyítás több energiát vesz el tőle. Bakugo később megtudta, hogy ő lett az első 220 ponttal.
- Gratulálok. -mondta a vörös hajú srác és megveregette az első helyezett vállát.
- Kösz. -viszonozta Bakugo bólintva.
- A nevem Eijirou Kirishima.
- Bakugo Katsuki.
- Így beugrik a neved! Te voltál, aki…
- Jól válogasd meg a szavaid, vöröske! Különben lehet, hogy rajtad gyakorlom az erőmet!
Ettől Kirishima meghátrált. Bírta a srácot, de a háta közepére kívánt egy akkora erejű robbantást, ami egy hatalmas robot felét atomjaira bomlasztotta.

Időközben Midoriya teljesen felépült és Tomurával egy másik rejtekhelyen sakkoztak. Egy romkocsma volt az egész. A logisztikáért Kurogiri volt a felelős, aki egyből elteleportálta őket ide még tegnap este.
- Sakk és matt. -mondta Midoriya a meccs végén.
- Ez igazán szép volt. -súgta Tomura. Zsinórban tizedjére kapott ki. -Amúgy, nem izgulsz az első bevetésed miatt? -kérdezte, miközben visszarendezte a táblát.
- Nem. Furcsa helyzet, de inkább örülök annak, hogy hamis hősöket radírozhatok le az élők sorából.
- Ahogy Eagle is az volt? Ha megmenti édesanyádat, akkor másképp alakult volna a sorsod?
- Ti aztán mindent tökéletesen tudtok. -mondta Midoriya gyanakvóan.
- A hősök információhálózatánál sokkal gyorsabban és pontosabban dolgozunk. -világosította fel Kurogiri az ifjú gonoszt. -Továbbá, mi mindig az őszintét mondjuk el. A polgárok jelentős része pedig Mizudaria hazudozásait hallgatja.
- Jó tudni. -sóhajtotta Midoriya, miközben belekezdtek egy újabb játékba. -Amúgy, nem tudom, hogy akkor mi lenne az életcélom vagy mit csinálnék. Az egyetlen dolog, ami a fejembe kavarog, az a hősök elpusztítása.
- Ismerős érzés. Az én életemet is hősök keserítették meg. -sóhajtotta Tomura, mire Midoriya megállt a lépésben.
- Hogyan?
- A nagymamám megörökölte a One for Allt, mikor az apám még nagyon fiatal volt. Emiatt a szarság miatt otthagyta a családot. Apám utána nagymamára úgy tekintett, mint egy lusta, semmittevő disznóra! Saját útját járta be, feleség és két gyermek, szemmel láthatólag boldog élet, meg ehhez hasonlók. Ám, a bajok ott kezdődtek el, amikor bolond voltam és kijelentettem a családnak, hogy hős akarok lenni. Onnantól apám folyton kínzott. „Soha nem leszel olyan, mint a nagymamád, egy állam által felszopott kurva! És teszek is róla!” Ez volt a sokszor felemlegetett jelmondata. Másik szava járása pedig még keményebb volt. „Áldottak a bűnösök, kiket a kezem tisztít meg!” Ha hihetek a szóbeszédnek, a nagymamám sírját többször is lehugyozta, de ez nem lényeges. Öngyilkos akartam lenni, de ekkor All for One felkeresett és megadta a lehetőséget, hogy őt szolgáljam. Cserébe saját kezemmel tisztíthattam meg a családomat, akik pokollá tették az életem.
- És megtetted?
- Igen. Kéjes élvezet volt látni, ahogy a féreg apám, a gyáva anyám és a haszonleső nővérem megrohadnak, amikor meg fogtam a két kezemmel és elkezdtem megrohasztani őket.
- Azta! Ez nem semmi.
Midoriya ledöbbent egy kis időre. A társa még jobban gyűlölte a hősöket, mint ő. Viszont, az eszébe véste, hogy jobb lenne őt is kiiktatni, ha eljön az idő a gonoszok felszámolására. Amikor felépülőben volt, akkor határozta el, hogyha a hősöket leradírozza, akkor a gonoszokat is egyaránt. Emellé, senkinek nem mondta el, de önmagát letesztelte a szer beadása után. Az eredmény káprázatos volt. Képes volt megemelni két mázsát úgy, ahogy más ember 20 kilót, reflexei még a macskát is lekörözték és a sakkjáték során derült ki, hogy megfigyelő és problémamegoldó készsége kiváló. Legalábbis, füst alatt ennyit tudott magáról kideríteni.

Aznap délután All for One bejelentkezett a rádióba.
- Midoriya és Tomura! Hallotok? -kérdezte.
- Kristálytisztán. -felelte izgatottan. -Kiválasztottad a célpontokat?
- Igen, de nem egyet, hanem kettőt. Kesagiri Man és Gunman.
- Mi a bűnük?
- A forrásaim megerősítették, hogy ők Mizudaria, a Hősökért felelős miniszterelnök „cenzorai”. Momentán ez annyit tesz, hogy ha valaki hangot akar adni a jelenlegi társadalmi felállás ellen, legyen szó civilről, vagy hősről, azokat megölik. Profik ezen a téren, mert ha nem némítanák el ezen bűnüket, bizonyítékot sem hagynak szem előtt.
Tomura, aki hallgatta a beszélgetést, közbeszólt.
- A leghíresebb esetre tisztán emlékszek. Anno egy házaspár Endeavortól követelt kártérítést, amiért nemcsak a boltjukat, hanem a felette lévő lakást is felgyújtotta, amikor egy gonosz ellen harcolt. Másnapra az Aokigahara fái között találták meg őket, mindkettő szemmel láthatólag felvágta az ereit. Viszont, a belsős hálózatunk kiderítette, hogy valójában ezen két cenzor keze volt a dologban.
- Akkor ideje az igazságszolgáltatásnak. Tekintse őket elintézettnek. -mondta Midoriya kéjes örömmel.
- Helyes. A kért cuccaid fent vannak a szobádba. Kurogiri ma reggel teleportálta őket. Továbbá, az ott lévő jegyzeten már ott van a két hamis féreg következő célpontja.
A kért eszközök káprázatosak voltak. Egy karbonádium acélból készült Bowie kés (amik semlegesíteni képesek a Quirkoket, amennyiben csak egyetlen karcot ejtenek ezzel.), egy Smith and Wesson Modell 500, módosított repeszlövedékkel (amik az áldozatba fúródnak robbanás előtt.) és egy karbonszálas titánium páncél szett. A fejrészén hangtorzító volt, ami immár biztossá tette azt, hogy Midoriya kiléte örök homályba merüljön. Azonnal felszerelkezett és elrakta a fegyvereit. Noha All for Onenál vannak a combosabb fegyverek, most azok nem kellettek. A jegyzetet magához véve rögtön el akart indulni, ám meglepetésére Tomura is vele tartott.
- Te meg hová készülsz?
- Egy darabon veled megyek. A mesterem egy másik feladatot adott. Nem kötöm az orrodra, hogy mi az. Legyen elég annyi, hogy kettőnk tevékenységének meglesz a holnapi hírekben a lenyomata.
- Az biztos. -vigyorgott Midoriya és elindult. Tudta, hogy figyelni fogja a partnere, de hadd tegye. Most a hűséges szolgát kellett játszania.

A sikátorokban haladtak. Okkal, mert Gunhead és Kesagiri Man célpontja egy hajléktalan nő volt, aki a Midoriya hőstetténél jelen volt és a sajtónak kijelentette, hogy a hősök csak álltak értetlenül, mint a Black Clover rajongó az anime adaptáció előtt és még egy civil is sokkal cselekvőképesebb náluk. Na jó, másképp fogalmazott, de sípolva volt élő adásban is. Ahogy haladtak előre, pont meglátták, hogy az a nő menekül a két hős elől. Balszerencséjére, már kifogyott a lábából az erő és elesett a koszos földre. Gunhead és Kesagiri Man megálltak.
- Kár volt futnod. Mondtuk, hogy az igazság elől nincs menekvés. -súgta Kesagiri Man. A testén lévő szőr miatt abszolút nem lehetett észrevenni, hogy egy pisztolyt rejtegetett. Gunhead is megállt.
- Mi lesz már? Lődd le ezt a hazug ribancot!
Midoriya meghallotta és előrántotta fegyverét, becélozva a szőrös tag fejét.
- Ahogy óhajtod. -mondta és meghúzta a ravaszt. A golyó behatolt Kesagiri Man fejébe, és szó szerint kirobbantotta agyvelejét.
- Mi a fasz?! -kiáltott fel Gunhead, majd a Quirkjével, a Gatlinggal, ami a csuklóján lévő puskák voltak, kilőtt egy sorozat éles, karomszerű lövedéket. A nő, aki erőtlenül feküdt, most összehúzta magát. Félt attól, hogy élete itt véget fog érni. A Gunhead által kilőtt lövedékek szó szerint darabokra hullottak a páncélba való becsapódáskor.
- Ugyan kérem. Ez még csikizni se csikizett. -mondta kéjes röhögéssel Midoriya. Torzított hangja döbbenetet ébresztett a cenzorban.
- Te… Te nem vagy Stain! Akkor ki vagy te?!
- A nevem… Scarlet King. A söpredék hősök eltakarítója. Te pont a célpontom vagy, mint az a szőrös mocsok, akivel sorban ölöd meg azokat, akik a hősökről akár egyetlen rossz szót mernek szólni!
- Azok hazug férgek! -kiáltotta vissza, majd harci állásba vágta magát.
- Ti sem vagytok jobbak. De tetszik a harci állásod. Jobb szeretem a kétkezes leszerelést. -morogta Midoriya és eltette fegyverét és ökölbe szorított kezekkel rohant neki ellenfelének. Közelharcuk éppen olyan látványos volt, mint amilyen rövid. Gunhead folyamatosan védekezett, majd az egyik ballal indított gyomrost megfogta.
- Amatőr vagy, annyit elmondok. Íme egy igazi profi mozdulata! -kiáltotta Gunhead és egy csípődobással akarta ártalmatlanítani ellenfelét, ám az földet érés előtt a lábaival állította meg a földbe való csapódást.
- Oh, hogy már elkezdtük. Ezer bocsánat, azt hittem bemelegítünk. -reagált rá Midoriya és egy jól irányzott hátrarúgással találta telibe ellenfelét. Az elengedte a kezét és újra támadni akart, ám Midoriya könnyűszerrel védte az összeset. Az egyik nagyobb ütésnél most megfogta ellenfele karját.
- Most megmutatom, mit csinál egy igazi profi! -kiáltotta és eltörte a kezét egy jól irányzott könyökössel. Gunhead felkiáltott és a földre került egy újabb rúgásnak köszönhetően. Immáron világossá vált, hogy Scarlet King nyert. Lassan elővette kését és ellenfeléhez lépett. Lábával alaposan rátaposott Gunhead gyomrára. Hangja hidegebb volt az acélnál.
- Mond csak, mi tesz téged félelmetessé vagy hatalmasabbá bárkinél? A Quirkod? Nem. Csak a hazug világ, aminek te is a pártját fogod. Bárhogy nézem, te csak madárijesztő vagy a társaddal együtt. De ez így tökéletes. Halálotok is a madárijesztő szerepét fogja betölteni. Ti lesztek az ékes bizonyítékai, hogy a hősök kora leáldozott.
- Légy átkozott, akárki is vagy.- nyögte Gunhead és ép kezével és lábaival próbálta elkerülni az elkerülhetetlent.
- Már az vagyok, hála nektek. -súgta és a kést ellenfele szívébe szúrta. Halála gyors volt.
- Káprázatos eredmények. Mesterem elégedett lesz. -mondta a távolba Tomura. Midoriya egy közeli eldobott újságban törölte le a késéről a vért. Partnerével nem törődve ment a nőhöz és a kezét odanyújtotta.
- Jól van, asszonyom? -kérdezte udvariasan. A nő érezte, hogy nem fogja bántani, ezért csak bólintva elfogadta a segítő kezet.
- Köszönöm, hogy megmentett ezektől a hősöktől. -rebegte hálásan.
- Nem tesz semmit. Menjen és tegyen úgy, mintha ezt az eseményt nem látta volna. Persze, ha a hősök vagy a rendőrök kérdezik.
Az csak bólintott és elindult, hogy minél távolabb legyen a helyszíntől. Tomura is elindult, de ő a UA irányába. Midoriya számára ez a küldetés teljes mértékben kész.

Másnap reggel Bakugo éppen reggelizett. Anyja nézte a szokásos hősblokkot. Ez kezdetben nem érdekelte, ám két hír miatt ő is odaszegezte a tévéképernyőre a tekintetét. Mizudaria szokott hangjától eltérően kicsit idegesebb hangon beszélt.
- Üdvözölöm önöket! A mai nap, délután háromkor két hőst gyilkoltak meg! Gunhead és Kesagiri Mant szúrt és lőtt sebekkel találták meg a Sakagiri utca közeli sikátorban a rendőrök. A kommentátorokat figyelembe véve sokan azt feltételezik, hogy valaki Staint másolja. Én ezzel teljes mértékben egyetértek. A legfontosabb jelenleg, hogy idő előtt elkapják a rend fenntartói, vagyis a hősök. Minél hamarabb írtunk ki egy gonosztevőt, annál jobb. Emiatt egy külön nyomozócsapatot állítottunk össze és elkezdtük a nyomozást!
- Ezt nem hiszem el. -morogta Bakugo a hírre. -Ha annyira jók lennének, már Staint is elkapták volna.
Ezalatt egy másik hír jött be.
- Ma délután négy tájékán a UA.-t riporterek rohanták le. Ez csak azért bizarr, mert a beléptető és az önvédelmi rendszer teljeskörűen be volt kapcsolva. Az Akadémia igazgatója, Nezu a következőt nyilatkozta.
Ekkor a kép átváltott egy tömzsi, két lábon járó menyétre. Ő volt Nezu, az egyetlen állat, ami Quirkkel rendelkezik.
- A vizsgálatok kimutatták, hogy az illető, aki betört, szétrohasztotta az érzékelőket és a 30 centi vastag titán lapokat. A pótlásuk folyamatban van, de a UA működése ettől függetlenül zavartalan lesz.
Bakugo eddig hallgatta, majd felállt és felkapta cuccait. Anyja csak aggódva nézett rá.
- Hé, vakarcs! Óvatosan a továbbiakban, vagy ha meghalsz, akkor megöllek!
- Rendben van, vén kripli!- kiáltotta vissza Bakugo és elindult az Akadémiára. Noha ezek a hírek aggasztóak, nem állhat le az élet.

Mizudaria az adás után eléggé könnyelműen sétált az irodája felé. All Might már várta ott.
- Áh! Tökéletes. Új feladatot akarok adni magának. -kezdte Mizudaria, miután bement az irodájába és leült az asztala mögé. -Szeretném, ha szponzorálná a jövő hónapban megtartandó Sportfesztivált. Kell a profit megnöveléséhez.
A nagy hős nem akart hinni a fülének. Két ilyen aggasztó hír bemondása után valamiféle lépést kell elhatározni, nem pedig ignorálni.
- Már ne haragudjon a megjegyzésemért, de ez a két hír igencsak aggasztó. Szerintem rá kéne állítani egy hősökből álló nyomozócsapatot a kettős gyilkosság ügyére, mielőtt túl késő lenne.
- Nem haragszom, de tájékoztatom arról, hogy itt én vagyok a főnök. -felelte a férfi és összetette az ujjait. -A két meggyilkolt hősért meg nem fogok drasztikus lépéseket tenni. Lefogadom, hogy az a Stain utánzat már nem fog pattogni, ha meglátja a híreket.
- Szóval álhírekkel akar megrémíteni egy olyan embert, aki hidegvérrel megölt két hőst, ráadásul, Stain mintájára hamis hősöket? Józan ember…
- Most figyelmeztetlek utoljára, Toshinori! Ne próbáld meg megkérdőjelezni a döntéseimet. Az egykori kollégáid pedig tisztábbak még nálad is. -vágott közbe Mizudaria. -Nálad sokkal okosabb ember vagyok és szemmel láthatólag jobb a memóriám.
- Ezt hogy…?
- Amikor a Japán Hősök vonalaiba léptél, aláírtál egy szerződést, nemde? Azt ajánlom, hogy olvasd át tüzetesebben. Benne van, hogy a Hősök részlegének Miniszterelnökének minden szava szent és megszegéséért súlyos büntetés vár azokra, akik ellentmondanak neki! Remélem, érthető voltam.
- Igen. -mondta Toshinori.
- És most távozzon, mielőtt elfogyna a türelmem.
A nagy hős mikor becsukta az ajtót és kilépett az épületből. Érezte, hogy ettől a lépéstől nem fog a gonosz meghátrálni, csak még jobban cselekedni fog és több hős fog meghalni. Minden sejtése bevált. Ha előbb nem, utóbb biztosan.

Aznap reggel Tomura, Kurogiri és Midoriya felvette a kapcsolatot All for One-al. Mikor befejezték a jelentést, akkor All for One felnevetett.
- Kiváló munka mindkettőtöktől. Az első fázis megtörtént, jöhet a következő lépés.
- És mi lenne az? -kérdezte Tomura.
- A USJ létesítmény megtámadása egy nagyobb hadsereggel. Ha sejtéseim nem csalnak, akkor röhejes mennyiségben lesznek hősök. Bár az igaz, hogy Nezu az egyetlen értelmes a vezetésben, de ő csak a UA felett uralkodik. Az a Mizudaria nevű senkiházi a füle botját se fogja mozgatni arra, hogy megölték a két kis kedvencét. Úgyis pótolható selejtekből szokta összeállítani a „cenzorokat.”.
- És mikorra tervezi a támadást? -kérdezte Midoriya.
- Holnap reggel 8 órára. Akkor fog egy osztály ott lenni és gyakorolni. Ezzel kicsalogatjuk All Mightot a rejtekhelyéről. Addigra álljatok készen a bevetésre.
- Értettük. -zárta le Kurogiri a beszélgetést. Ezekután Midoriya felállt és felvette a páncélját.
- Hová készülsz? -kérdezte Tomura, aki a beszélgetés után elkezdett kártyavárat építeni.
- Edzek. Kell a holnapi naphoz.
- Én a helyedben nem nagyon erőltetném túl magam.
- Nem fogom. Csak a helyzet az, hogy veled ellentétben, akinek az élet megadta a Quirk lehetőségét, nekem folyton edzenem kell. Viszont ne aggódj miattam. Azon a helyen leszek, ahol kiképeztek a kültéri harcra.
Tomura rondán nézett partnerére, de nem szólt a továbbiakban. Midoriya csendben kiszökött és elég kacskaringós útvonalon ugyan, de eljutott a közeli erdő legeldugottabb részére. Ott egy kiképzőpálya volt. Furcsa volt neki a páncélban való edzés, de ami nem öl meg, az megerősít. Már egy órája edzett, amikor érezte, hogy valaki figyeli és nem hajlandó elmozdulni.
- Gyere elő. -mondta és kezét a revolverére csúsztatta. -Ahonnan én jövök, ott szokás szembenézni az ellenfeleddel. És ha ne adj isten fegyvertelen, annak adunk egyet!
Ezután lőtt, de csak a levegőbe. Ekkor derült ki, hogy az a lány volt, akit tegnap megvédett.
- Elnézést a leskelődésért, Scarlet King uraság…
- Csak te vagy az? Bocsánat, de azt hittem, hogy hősök akadtak a nyakamba.
- Sajnálom, hogy…
- Felesleges a mellébeszélés. Ki vele, mit akarsz?
- Csak arra szeretném megkérni, hogy tanítson engem. -könyörgött a lány.
- Tanítani?
- Igen, a harcművészetre és fegyverhasználatra.
Ekkor viszont a lány hasa korogni kezdett.
- Nagyon sajnálom. Csak száraz kenyeret ettem ma.
Ekkor Midoriya levette a maszkját és a táskájához ment. Abban volt az ebédje.
- Parancsolj. -nyújtotta felé, mire az mohón kezdte megenni. Ekkor még két férfi is megjelent és próbáltak osztozni az ételen.
- A barátaid? -kérdezte a srác és letéve sisakját, leült a földre.
- Együtt élünk az utcán. Miután a hősvilág kisemmizett minket, már csak ez maradt fenntarthatónak.
- Szóval, titeket is ki kéne képezni? -kérdezte Midoriya őket nézve. A válasz csak akkor érkezett, amikor a hármas befejezte az étkezést és térdre borult elé.
- Könyörgünk, Scarlet King! Könyörgünk, hogy segíts nekünk megvédeni mindenünket, ami maradt ezen a világon!
A hármas nem igazán látszott hazug bandának. Különben is, egyedül még ő sem képes csodákra.
- Ám legyen. De két feltétellel.
- Mik azok? -kérdezte a lány.
- Az első, hogy senkinek nem beszéltek erről. Második, hogy szólítsatok Midoriyának, ha itt vagyunk.
- Hallottuk híredet és azt hittük, hogy meghaltál, mikor Eagle próbált megmenteni. -mondta az egyik férfi.
- Technikailag meghaltam, de Eagle senkit nem mentett meg, főleg nem engem. -súgta halkan vissza.
- Akkor az adósai vagyunk. -mondták mindhárman és ismét térdre akartak borulni, de Midoriya megakadályozta.
- Felesleges ennyit hálálkodnotok. Majd ha az egész hős diktatúra végleg megbukott, akkor sem lehet róla szó. De lássunk is hozzá.
Az elkövetkező egy órában Midoriya megtanította a hármast az alapvető fogásokra és ütésekre. Azt az alapelvet tanította nekik, hogy minél kevesebb erőt fektessenek bele a támadásba és próbálják az ellenfél erejét használni helyette. Szerencsére, a három új tanítvány nagyon jól tanult.
- Akkor ennyi volt, srácok. -sóhajtotta Midoriya az edzés végén és kivett a táskájából egy száz yenes bankót. -Ezt jó szívvel adom oda. Egyetek rendesen.
- Köszönjük szépen. -hálálkodott a nő könnyes szemekkel és átvette.
- Amúgy, nem mondtuk meg a nevünket. Yaki, Amy és Sly. Nincs valódi nevünk már.
- Amikor az utcára kerültünk, akkor elvesztettük. Az életünk már csak ilyen… elvett tőlünk mindent és ha maradt is valami, akkor az a homályba vész.
- Ismerős érzés. -sóhajtotta Midoriya a két férfi megjegyzésére és felvette a sisakot. -Én léptem. Öt perc múlva induljatok el ti is.
A hármas bólintott. A srác, immáron takarva személyazonosságát tért vissza a bárba. Tomura kérdésére csak annyit felelt, hogy nem vette észre az idő repülését. Noha erre nem jegyzett meg mást, azért ezt a választ nem találta teljesen őszintének. Este All for One ismét felvette a kapcsolatot a társasággal, immár képeket is kapva.
- Ez egy kisebb hadsereg. -állapította meg Midoriya.
- Remek meglátás. A feladatuk egyszerű: Kicsalogatni All Mightot a biztonságos zónájából és megölni. -mondta All for One, de Midoriya közbevágott.
- Azt ennyivel nem lehet elintézni. Lehet ez számbelileg hatalmas, de ő meg nem ok nélkül az első számú hős.
- Igaz, ám van egy lényeges szempont, amiről még a te figyelmed is elsiklik. -vágott bele partnere gondolatmenetébe Tomura. -All Might ereje egyre fogyatkozóban van. Továbbá, mesterünk egy speciális lényt, egy Nomut biztosít, ami se perc alatt lerendezi. Mire a többi hős megérkezik, addigra a Béke Szimbóluma helyett csak egy satnya hullát fognak látni.
Szemmel láthatólag ez a terv egyszerű, mint a százasszög, de Midoriya akkor se volt biztos ebben az egészben. Ám, nem mondhat ellent.
- Értettem. Egy valamit viszont szeretnék kérni.
- És mi lenne az? -érdeklődött All for One.
- A diákokat hagyja életben.
- Van valamilyen oka ennek az agyamentségnek?
- Teljes mértékben. Az elméjük könnyen befolyásolható. Ha látják All Might halálát, akkor végleg visszalépnek a hősködéstől. Ha Pro Hero státuszúak kerülnek hullazsákba, az engem hidegen hagy, de ha velem egykorúakat bármelyik bérenc megöli, akkor a revolverem lesz az utolsó dolog, amit látni fognak.
Hosszú csend után All for One megszólalt.
- Ám legyen. Sőt, még ebben igazad is van. Mindenki orrára kötöm.
Tomura csak értetlenül nézett partnerére.

Bakugo nem igazán sokat beszélt osztálytársaival a belépő vizsga óta. Sokkal jobban érdekelte az, hogy mit lép a felső vezetés. Nezutól logikus a hősök többszörözése, de akkor kezdett aggódni, amikor a UA-től fél óra buszútra lévő USJ kiképzőbázison Aizawa és Tizenhármas kivételével senki más nem volt ott.
- A fenébe. Itt védtelenek vagyunk a támadással szemben. -morogta magában, amit Ochako meghallott.
- Ne aggódj, barátom. Azok a hősgyilkosok nem fognak minket megtámadni. Mi még csak tanulók vagyunk.
- Az még egy dolog! De mi van, ha egy nagyobb csoport támadna meg minket teljesen más indokból?
- Aizawa és Tizenhármas profik és se perc alatt leszerelnének bárkit.
Kirishima hamar bánta kijelentését, amikor fekete kapuk nyíltak meg a terep közepén és legalább kétszáz gonosz megjelent. Köztük Tomura és Scarlet King is, egy hatalmas Nomu pedig közrefogta az egészet.
- A fenébe! Mindeki meneküljön kifele! -kiáltotta Aizawa, majd leengedve a sálját ugrott bele az akció közepébe. Tizenhármas is próbált segíteni, de a kapuk teljesen lezárultak. Lényegében, teljesen el lettek izolálva a külvilágtól. Aizawa sikerrel ártalmatlanított le tízet, mire Scarlet King is beszállt és egy rúgással akarta földre küldeni ellenfelét. Ám, az felkészülten a sáljával megfogta a gonosztevő karját.
- Mit akartok, mocskok? -kérdezte Aizawa, miközben próbálta közelebb húzni Scarlet Kinget.
- Veled? Semmit… még. Viszont All Might halálát akarjuk. Addig persze veletek is elszórakozunk. -válaszolta Scarlet King. Tomura csak figyelte őket, majd késejes hozzátette.
- Ám, ha több hullazsákba való hősimitátor kerül a helyére még az is belefér. Aizawa ekkor be akarta fedni Scarlet Kinget a sáljával, ám négy jól időzített késvágás szétszedte a teljes ruházatot. Ekkor aktiválta a szemét, hogy megszüntesse Scarlet King Quirkját, ám az csak egy sikeres rohammal vágta arcon.
- Hogyhogy nem hatott rád? -kérdezte, amint rögtön felállt.
- Nemcsak a szuperképességek rendelkeznek ebben a világban, Eraserhead. -válaszolta Scarlet King.
- Bízd ide a mi kis túszunkat. Addig fedezd a többieket. -morogta Tomura.
- Rendben van. Viszont abban reménykedek, hogy az embereink tartják magukat a parancshoz. -reagált rá Scarlet King, majd Kurogirihez fordult. -Teleportálj a legnagyobb balhéba.
- Ne aggódj emiatt.
Pont akkor teleportált el, amikor All Might megérkezett.

Scarlet King egy tűzvész közepén találta magát. Éppen négy fiatal sikerrel vágott földre tíz gonosztevőt. Midoriya itt felismerte régi barátját, Bakugot. Társai egy pink bőrű, fekete szemű lány, egy vörös hajú, cápa fogsorral megáldott srác és egy srác, akinek a csuklóján mintha valami ragasztószalag adagoló lenne. Tomurával ellentétben belenézett a feltört UA jelentkezési listába, hogy mindenre felkészüljön. Tehát sorban nevezve Bakugo barátait Ashido, Kirishima és Sero. Három gonosz csatlakozott Scarlet Kinghez.
- Ezek eddig nem voltak nagy ellenfelek. -jegyezte meg Bakugo.
- Akkor próbálj harcolni a saját súlycsoportod ellen, kölyök!- vágta rá az egyik és a két oldal egymásnak esett. Mindenki csak egy ellen harcolt. Bakugo kifogta Scarlet Kinget, aki megpróbált egy robbantással kiütni, ám az sikeresen elkerülte és válaszcsapásként egy rúgást kapott, ám azt meg sikerrel kerül ki. Így vette kezdetét az egymás elleni harc.
- Látom, hogy te igazán erős ellenfél vagy. -jegyezte meg Bakugo, mikor sikerrel rúgta ki Scarlet King lábát, ám az villámgyorsan kigáncsolta zuhanás közben.
- Te sem panaszkodhatsz. Viszont, ez a legjobb, nemde?
Ekkor Bakugo egy igazán erős robbantással kapta telibe ellenfelét, aki viszont nem is tántorodott meg.
- Nem rossz, de ez kevés ahhoz, hogy megkarcold a páncélomat. -nevette el magát Scarlet King a végén, ám azonnal pisztolyt rántott és balra elhúzva a kezét, azonnal tüzelt. Bakugoban páni félelem futott végig, mert azt hitte, hogy valamelyik osztálytársát lövi le. Az utóbbiban talált, de a megjósolt kimenet helyett, az egyik gonosznak robbantotta le a fejét a töltény. Okkal, mert az a rohadék éppen készült volna pengévé alakított karjával szíven szúrni Ashidot. Mindenki ledermedt.
- Mi a faszt csinálsz, Scarlet King? -kérdezte valamelyik gonosz, aki éppen Seroval harcolt.
- Nem egyértelmű? All for One parancsa, hogy a fiatalokat nem öljük meg! All Might a célpontunk!
- Egyikünk se kapott efféle parancsot.
Ekkor Scarlet King egy mélyet sóhajtott és maradék lövedékeit belelőtte a többi gonoszba.
- Ennyit a tisztességes üzletről. -reagálta le és újratöltött. Senki nem próbált rátámadni, lévén féltek attól, hogy a következő lövést ők kapják.
- De miért ölted meg a társaidat? -kérdezte Ashido és Kirishima egy időben.
- Ne képzeljetek bele semmi romantikusat vagy hősieset. Pusztán arról van szó, hogy elárulták a saját oldalukat. Ha van valami, amit a hamis hősöknél jobban utálok, az a szövetséges, aki megszegi a szavát.
Scarlet King monológját megtörte egy hatalmas dörrenés. Ez nem lehetett a harc vége? Azonnal oda kellett sietnie.
- Később beszélgetünk. Ajánlom, mentsétek ki a barátaitokat a mocskok karmai közül.

Scarlet King azonnal kiért a középpontba, ahol minden gyanúja beigazolódott. All Might még mindig talpon volt, hatalmas füstöt eregetve magából. A Nomut sikerrel elintézte, de már meglátszott, hogy ennyire futotta az energiája.
- Aki ugyanarra a sorsra akar jutni, mint az a nagydarab dög, az bátran jöjjön ide egy pofonért! -kiáltott fel. Tomura csak egy lépést tett, mire a bejárati ajtó feltárult és legalább egy tucat Pro hős rohant be. Akármit is csináltak a fiatalok, sikerrel értesítették a külvilágot.
- A fenébe is! Game Over! Visszavonulás. -morogta Tomura és Kurogirival készültek volna teleportálni, ám Snipe, a mesterlövész hős előkapta pisztolyát és azonnal lőtt, de a lövedékeit egy másik lövedék hárította. Scarlet King állt meg nem messze tőlük.
- Sajnálattal közlöm, hogy ezt nem engedhetem. -mondta, közben fegyverét előre tartva figyelte őket.
- Nem te szabod meg, hogy mi mit csináljunk, mocsok! -kiáltott fel Midnight és Ectoplasmmal karöltve támadt. Végzetes hibát követtek el. Scarlet King azonnal kilőtte az egész tárat, ami mindkét hőst és Ectoplasm klónjait is eltalálta a homloka közepénél. Egyetlen másodperc sem telt el, amikor lerobbant a fejük, hatalmas vérnyomot hagyva a lesokkolt hősökön és Scarlet King páncélján.
- Ne tétovázzunk, hanem tűnjünk el innét. -morogta Tomura. Minden készen állt a lelépésre. Scarlet King fél pillanatig még figyelte, hogy ki mer támadni, ám senki nem kockáztatta meg a halállal való játszadozást.
- All Might! Mosolyogj csak, amíg tudsz. A végén már csak vigyorogni fogsz, amint a hősök hullái egyre csak nőni fognak.
Ezen mondat után azonnal felszívódott Scarlet King is Kurogiri teleportjával. Senki nem akart hinni a szemének. Két profi hőst lelőttek, mintha csak egy játékfigura lenne. A temetkezési vállalkozó egy óra múlva vitte el a holttesteket. Ezalatt az elhunytak hozzátartozói is értesítve lettek. A Leauge of Villains mostani támadását sikerrel visszaverték, ám az ára felért egy vereséggel.

Tomuráék visszaérkezte a teleport kapuval a bárba, vagyis a főhadiszállásra.
- Méghogy a Béke Szimbóluma meggyengült! Kész vicc az egész! -mondta hangosan Tomura és levágódott egy székre. Midoriya levette sisakját és nyugodtan letette. Majd fel tudott volna robbanni a méregtől. Ha igaz az, amit az egyik felbérelt gonosz mondott, akkor All for One elárulta és semmibe vette.
- Szép munkát végeztetek. A támadás sikeres volt.
All for One hangja tört fel a rádióból.
- Nem érzem a siker ízét, csak a vereséget. -sóhajtotta Tomura.
- Pedig sikeres volt az akció. All Might még él, de hagytunk üzenetet a hőstársadalom számára.
- Szép kis üzenet, mondhatom. -vágott közbe Midoriya. -Meghalt két hős, cserében elvesztettük az összes felbérelt gonoszt. Két gyalogot ütöttünk le egy egész sakktáblányi figuráért cserébe.
- Azokat bármikor lehet pótolni. -felelte rá gyorsan Tomura.
- Igaz. Azok csak selejtek voltak és már célt is kitűztem ezzel a bevetéssel. Lényegében, megüzentük a hősvilágnak, hogy számukra nincsen menekvés a végzet elől. -tájékoztatta All for One a beosztottját. -Ami viszont a továbbiakat illeti: Pihenjetek, amíg nem jelentkezek újra.
Midoriya azonnal visszavette sisakját és kirohant a bárból. Nem állt meg egészen az erdei gyakorlóterepig, ahol már Yaki, Amy és Sly várta őt.
- Üdv nektek. Mielőtt elkezdjük, egy fontos kéréssel állok elétek.
- Bármit kér tőlünk, azt megkapja. -felelték rá hárman és térdre akartak borulni, de Midoriya kézjelére nem tették meg.
- Egy csapatot akarok megszervezni. A Leauge of Villains ma bebizonyította, hogy teljesen inkompetens és nem osztja a nézeteimet. Meg akarom ölni a hamis hősöket és megbuktatni eme szánalmas rendet, de nem milliónyi áldozattal, hanem csak annyival, amennyi szükséges. Az oldalam elárult, így a saját utamba vágok bele. A csapatom neve az Order of Scarlet lesz.
- Ami azt illeti… már van csapatja. -mondta Sly.
- Tényleg?
- Igen. -vágott közbe Amy. -Amint meghallották az emberek, hogy két hőst öltek meg a USJ támadása során, mi a szenny rétegéből egyből tudtuk, hogy egyedül te lehettél. Így a hősöket megtagadó tömeg szépen, lassan összegyűlt.
- És mennyi emberrel számolhatok? -kérdezte Midoriya, levéve sisakját.
- Háromszáz, zsenikém. -mondta egy ismerős hang. A kiképző őrmestere volt az, aki frissen megérkezve adott át tanítványának egy listát. -Ebbe nemcsak hajléktalanok, hanem a Japán honvédelem jelentős része is beletartozik.
- Köszönöm, Uram! -hálálkodott Midoriya. -Hely még egyelőre nincsen, de megpróbálok minél hamarabb szerezni egyet, hogy ott zavartalanul tudja folytatni a hadműveleteinket.
- Természetes. Addig átveszem az újoncok tanítását. -folytatta az őrmester. Midoriya hangulata pillanatok alatt váltott át a frusztráltból örömtelibe. Már csak meg kellett terveznie, hogyan teheti el láb alól Tomurát és All for Onet.

Este 6 órakkor Mizudaria irodája ajtaján kopogtattak. A Hősökért felelős miniszter ajtót nyitott, hogy sorban jöjjenek a meghívott tagok. All Might, vagyis Toshinori, Nezu, a második számú hős Endeavor és a miniszterelnök helyettese, Shinji Shiramao. Mikor helyet foglaltak, akkor Mizudaria belekezdett.
- Kedves egybegyűltek! Ma azért hívtam össze ezt a sürgős találkozót, mert a USJ megtámadása miatt keményebb szigorlatot kell bevezetnünk.
- Továbbá, a két hős halála miatt nyomozócsapatot kell felállítani, hogy ne szedje tovább az áldozatokat. -tette hozzá Toshinori, ám ez Shinjinek nem tetszett.
- Semmiféle nyomozást nem kell felállítani jelen helyzetben. A Sportfesztivál lerendezése sokkal fontosabb.
- Ezzel nem értek egyet. -mondta Endeavor, miközben tekintete eléggé rondára váltott. -Az a két hős a kollegám volt és Mindnight benne volt a Top 10 -ben.
- Nezu hibája, hogy ez megtörtént. Ő zsúfolta össze a hősöket a UA épületébe, miközben szabad támadási felületet hagyott. -mutogatott Mizudaria.
- Már ne haragudjon meg, de maga nem küldött ki több hőst. Tudhatná, hogyha kivonom az embereimet a USJ-hez is, nem lesz megfelelő a UA védelme. Emellé, tavaly a tiltakozásom ellenére még a nyersanyagaimat is megnyirbálta.
- Ne kezdje maga is az ellenem való uszítást, kis patkány, vagy elég hamar egy sikkasztási ügyben találja magát.
- Shinji! Elég! Nem azért vagyunk itt, hogy egymásra dobáljunk szart! Sokkal inkább az a fontosabb, hogy a Sportfesztivál meg legyen tartva, mindenféle atrocitás nélkül.
Mizudaria mondatára mindenkibe beleszorult a valós vagy valósnak vélt sérelem egymás felé. Kis köhintés után folytatta.
- Amondó vagyok, hogy minden aktív hős legyen a Sportfesztivál arénáján belül.
- Továbbá, meg kell szüntetni a harcok élő közvetítését, nehogy a Leauge of Villains információt szedjen ki belőle. -javasolta Toshinori.
- Magának elment a józan esze?! -kiáltott fel Shinji. -Abból származik a legnagyobb haszna az államnak!
- Szóval pénzért cserébe ezüsttálcán kínálja a diákjaimról az információt? -kérdezte Nezu.
- Nem fogjuk megszüntetni a Sportfesztivál élő adását! Ezt tavaly is feldobtátok és a nézőpontom változatlan maradt. A felvételekből semmiféle információt nem tudnak leszűrni. A nyomozócsapat pedig teljesen felesleges. Sokkal inkább az elfogásával kell foglalkoznunk. A tárgyalást berekesztem.
Mindenki felállt és távozott a két miniszteri tag kivételével. Toshinori azonnal Endeavorhoz ment.
- Enji! Lehetne egy kérésem?
- Tudom, mire akarsz kilyukadni, Toshinori. Akármennyire is szeretnék segíteni, sajnos azt csak a Sportfesztivál után tudom elkezdeni. Hála a minisztériumnak, rendesen be vagyok havazva.
- De a fiaddal…
- A fiam a küzdőtéren fogja megmutatni, hogy mire képes. És akkor legyen akármennyire kemény az a mocsok, meg fog rémülni az erejétől. Talán az önkéntes feladásra tudja buzdítani.
- Én is nagyon remélem.
Toshiniro ezekután kiment a bejárati ajtóhoz és az égre nézett. Immár teljesen biztos volt, hogy a négy hős halálával nem a vége volt ennek a rémálomnak… sokkal inkább a kezdete.

A másnap reggeli hírek hősblokkjában Mizudaria éppen elkezdte, mikor Bakugo kijött a szobájából. Teljesen fekete ruhát viselt. Ma temetik Midnightot és Ectoplasmot.
- A hősök ma feketébe borulnak. Ma kísérjük utolsó útjára Nemuri Kayamat, hősnevén Midnightot és Ectoplasmot, akinek polgári nevét mai napig homály fedi. Ezzel egy időben felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy jelentsen bármilyen furcsa személyt, aki feltételezéseik szerint az új hősgyilkos, Scarlet King lehet. Immáron a minisztérium hadat üzent ellene. Segítse ön is a munkánkat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://animekesgames.blog.hu/api/trackback/id/tr3517853779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása