2021. október 17. 16:50 - Ragnafan1992

BnHA Star Knight Deku. 11. Fejezet: Sportfesztivál 2: Bakugo lázadása.

Ahhoz, hogy Tomura újabb lépését meg lehessen érteni, visszaveszem a fonalat. Lassan közeledett az Október vége. A szorgos mindennapok ugyanolyan monotonitással teltek. Csak két dolog volt másabb. Az első, hogy a Nabu szigeti balhé óta a Muso Tensei valamilyen oknál fogva nem kísérelt meg újabb testátvételt. A másik, Bakugo viselkedése. Valami mintha nagyon rágta volna belülről. De mi lenne az? Egyetlen bejelentés kellett ahhoz, hogy erre választ kapjak.

Október 29-én ugyanis, rövidített gyakorlati órák voltak kiírva. Senkit nem lepett meg, mert tavaly is ilyenkor jelentette be Aizawa a Sportfesztivál nevű Chojin Olimpia utánzatot. Azon a napon az egyetlen említésre méltó dolog az Mineta, Ai és Denki pofátlan vigyora volt. Majdnem minden lány már kiabálva kérdezte: „Hová dugtátok az ellopott bugyijainkat? Ott volt a tesi öltöző szekrényeiben!” Ám, azok nem válaszoltak, csak folytatták a vigyorgást. Később kiderült, hogy lecserélték az összes szekrényt mindkét öltözőben, de erről megfeledkeztek, így azoknak később vissza lesznek postázva. Todoroki meg is kérdezte, hogyha ebben ártatlanok, akkor miért vigyorogtak úgy, mintha csináltak volna valamit?
- Egyszerű. -válaszolta Kaminari. -Imádjuk a logikai játékokat.
Erre hangosan felnevettem.

Szóval vissza a fő témára. A délutáni órára Aizawa mellett a Hősökért felelős részleg vezetője, Seichi Mizudaria is eljött. Lassan az ötvenes éveiben járó férfi mindig olyan elegánsan öltözködött, mintha a Men in Black csapatának részét képezné. Ehhez még a napszemüveg is bőven hozzájárult.
- Figyelem, osztály! Ma egy különleges bejelentéssel érkezett hozzánk Mizudaria miniszter úr! Kérem, hallgassátok meg normálisan… még ha az számotokra hatalmas teljesítménynek fog számítani.
Mindenki
csak bólintott. A légy zömmügését is lehetett volna hallani, ha azt a dögöt Tsuyu nem kapta volna el a nyelvével és egy zsebkendőbe nem köpte ki.
- Köszönöm a figyelmet. Tavaly volt az első Sportfesztiválbeli részvételetek, ami természetesen ez évben sem marad el. Viszont, az első három helyezett számára az izgalmak nem itt fognak véget érni. November végén ugyanis, a UA, másnéven a United Academies megrendezi a Világbajnokságnak megfelelő Sportfesztivált, vagyis a Hős Olimpiát!
Az osztály jelentős része ujjongani kezdett. Újabb fejtágítás következik. A Hős Olimpia nem mást takar, mint a három évente megrendezett, a világ három legerősebb Hősöket képző akadémia által tartott rendezvénysorozat. A hidegháborúban ez szolgáltatott a kedélyek megnyugtatására,
de az 1980-as években leállították, amikor hatalmasabb balhé tört ki a diákok között. 2010-ben indult újra, mikor az összes Hősöket képző szakrendszert végérvényesen összeolvasztották. Mizudaria folytatta a szónoklást, amikor az osztály ismét csendbe lett.
- Ebben az évben a másodévesek, a támogatósok és az hátteres osztály fog részt venni. Kétnapos lesz az itteni fesztivál, aminek a végén az első három helyezett kerül be az ázsiai részlegbe. Itt Amerika és Oroszország küldötteivel fog harcolni. A részleteket természetesen csak a Sportfesztivál után mondjuk meg.
- Az első három helyezett felmentést kap az utána jövő gyakorlati hétről és ha megnyerjük az Olimpia aranykupáját, akkor a Licensz hosszabbító vizsgáját sem kell letennie. Természetesen, a legutóbbi lesz a legnehezebb dió, mert Japán az elmúlt 8 évben egyszer sem szerezte meg. -tette hozzá Aizawa és felállt. -Ha nincs több kérdés, akkor a mai órának…
- Nekem van egy bejelentenivalóm. -szólalt fel Bakugo. Természetétől teljesen eltérően hideg és nyugodt hangon. -
Jelen körülmények között nem fogok részt venni a Sportfesztiválon.
Újabb hosszú csend telepedett az osztályban, de a feszültség helyett az értetlenkedés miatt.
- Van valami okod is rá, vagy csak gizdulásból csinálod? -jött ki a számból a kérdés.
- Fogd be, Deku! Okos légy, ha már szép nem vagy! -kiáltott vissza, de amikor Aizawa felé fordult, ismét nyugodt hangon folytatta. -Sokat gondolkodtam azon, hogy a tavalyi Sportfesztivál adása mennyire veszélyes és könnyen kihasználható a gonoszok számára…
- Mire célzol? -kérdezte Ochako.
- Hagyad má befejezni a mondatomat, az ég szerelmére! Nem hiszem el, mennyire türelmetlenek vagytok!
Bakugo itt mély levegőt vett és úgy folytatta. Reménykedett, hogy senki nem szakítja félbe (Különben azt félbeszakítja. Mint az udvarias Terminátor. -R.). Haha, jó vicc, Ragna. Kár, hogy már szakálla van.
- Nem egyszer azt hallottam vissza a gonoszok szájából, hogy mennyire könnyű kifigyelni a leendő hősöket a Fesztiválon keresztül. Eleinte leszartam volna, de most már átgondolva a dolgokat, amik lementek az elmúlt időkben, igazat kell adnom nekik. Ez a rendszer teljesen defektes és csak arra szolgál, hogy ezüsttálcán kínáljon minket.
Ami a pláne, hogy még a valós neveinket is kijelentik. Úgyhogy én addig nem fogok részt venni egészen addig, míg ez megszűnik és csak személyesen lehessen nézni. Ott meg a belépőket ellenőrzik a rendőrök.

Bakugo kijelentésétől mindeni összehúzta a szemöldökét. A többiek biztos azért, mert ritkán lehet hallani riválisomat normálisan beszélni. Én viszont igazat adtam neki. Mizudaria ellenben nem volt oda az ötletért.
- Nagyon sajnálom, de nem tehetjük meg, hogy beszüntetjük a Sportfesztivál élő adását. Az abból származó bevételkiesés olyan magas, hogy azt semmi mással nem lehet pótolni. Továbbá, nem hiszem, hogy emiatt könnyebben támadhatóak lennétek.
- Ez szánalmas kifogás. Méghogy az anyagiak fontosabbak, mint a leendő hősök védelme? -kérdezte gúnyosan Bakugo.
- Válogasd meg a szavaidat, kölyök. Amennyiben nem politikusnak tanulsz, nem láthatod át a folyamatokat.
- Eszem ágában sincs annak tanulni. Én hasznos tevékenységet végzek majd a való életben. -vágta vissza savanyúan, de amikor folytatta a gondolatfejtését, akkor ismét kemény hangot ütött. -Akkor maga nem tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor a családjával zsarolják vagy könnyen leverhető célpont azért, mert ismerik a trükkjeit. Nem látja át, hogy amit kérek, azzal generációkat védek meg és csak annak örülhet, hogy eddig egyetlen tanuló sem halt meg… rosszabb esetben rokkanttá vált, amit még az ellenségeimnek se kívánok.
- Ebből elég legyen! -szakította félbe Aizawa a vitát. -Köszönjük meg szépen Mizudariának a bejelentést és örüljünk annak, hogy időt szakított a bejelentésre.
Gyors köszönöm elmondás után a férfi távozott. Arcán látható volt, hogy ez a lépés meglepte. Aizawa csak akkor folytatta, amikor már a tag nem volt hallótávolságon belül. Bakugo dühösen felállt.
- Ne próbálj meg vitatkozni velük. Ezek ellen lehetetlen bármi értelmessel előállni.
- Nem érdekel, ha olyan
hatalmas tuskók, amilyen az erdőben lévő fák soha nem lesznek, akkor tanulni fognak a nehezebb útból! -vágott vissza Bakugo. Én is felálltam.
- Igazat adok a barátomnak. Nincs kedvem a gonoszoknak fegyvert adni a kezébe. Én is megtapasztaltam, hogy milyen veszélyt tartogat az, ha mindenki látja a harcainkat.
-
Én is egyetértek.- sóhajtotta Ochako és felállt. A teljes osztály szépen felállt és kijelentette, hogy innentől fogva sztrájkot szerveznek. Ez annyit jelent, hogy addig nem jelentkezünk a Sportfesztiválra, amíg az élő adás meg nem szűnik. Aizawa ellenben próbálta a kedélyeket lenyugtatni, de ezzel semmit nem ért el.

Másnap reggel a teljes osztály hamar megérkezett és elkezdett sztrájkolni. A többi tanuló és diák kíváncsian állt meg és figyelte Bakugo beszédét.
- A Sportfesztivál élő közvetítése halálos veszélyt jelent minden tanulóra és hozzátartozóira egyaránt! Az Hősökért Felelős Minisztérium szerint a profit és a szponzorok sokkal többet érnek az emberi életekért! Ezt nem hagyhatjuk! Aki egyetért, az csatlakozzon hozzánk és írja alá a petíciót, ami eltörli ezt a baromságot!
Reggel fél nyolcra majdnem kétszáz aláírás gyűlt össze. Ebben nemcsak diákok, hanem tanárok, szülők és néhány hős is becsatlakozott.
Ami viszont a B osztály illette… itt már eléggé megoszlott a vélemény az egész kezdeményezésünkről. Neito Monoma például elkezdett gúnyolódni.
- Csak nem csirke lettél, Bakugo és ezzel akarsz kibújni a harcunkból?
- Nagyon vicces vagy, Justin Bieber! -kiáltott vissza a riválisom. Ekkor kisebb vita akart kialakulni, de Itsuka Kendo vetett véget ennek, amikor osztálytársát hátba vágta a lapátkezeivel, amivel sikerrel szaltózott előre.
- Bocsássatok meg a pofátlanságáért. -mondta Itsuka meghajolva és aláírta a kezdeményezést.
- Eijiro, tesa! Ez nagyon király ötlet!
Én is kaptam már egypár gonoszt, aki az adásból kovácsolt előnyt. -vágta rá Tetsutestsu és lepacsizott a barátjával. Mire beértünk a csengetésre, addigra már eléggé szép mennyiségű támogatottságot szereztünk össze. Ez viszont még kevés… egyelőre.

Délutánra újabb programot szerveztünk. Gyakorlat helyett az átlagembereket keressük meg és hívjuk fel a figyelmüket a céljainkra. Elvégre, mi kevesen vagyunk ahhoz, hogy az állam komolyan vegyen minket. Mivel Uraharával nem találkoztunk, így Aizawa adta át az üzenetet. Ennek oka van: Mióta feloldották a blokádot, azóta csak akkor jön be, ha a gyakorlati órákat tartja meg. Az osztályunk és néhány velünk szimpatizáló diák, köztük Shiso, Mei, Itsuka, Tetsutetsu és mások transzparensekkel akartunk megindulni egy előre belőtt útvonalon, ami az egyik főtéren ér véget. Mivel ilyenkor mennek haza a legtöbben a munkából, ezért sokan fogják látni a tüntetésünk lényegét. El se indultunk, amikor Urahara hangja szólalt meg a hátunk mögött.
- Hová készültök, fiatalok?
Azonnal válaszolni akartunk, ám Bakugo még gyorsabb volt. Pillanatnyi ideig azt hittem, hogy kiabálni fog, de ez csak kósza ábránd volt.
- Egyértelmű a válasz. Nem fogjuk hagyni, hogy az állam a tornánkból ingyen cirkuszt, a gonoszoknak meg ingyenes információmorzsákat csináljon.
Kis idő múlva mesterem odalépett az aláírás gyűjtő tömbhöz.
- Tévedtél, Bakugo. Nem egyértelmű a válaszod, hanem igaz. -mosolyodott el a mondata végén és aláírta. Ekkor a csoporthoz verődött a B osztály is.
- Nocsak, nocsak. A gyáva, beszari nagy vezetőtök ismét bizonyítani akarja, hogy ellene
m, Neito Monoa ellen fél kiállni.
Ekkor Urahara
felnevetett és leütötte a magas labdát.
- Fiatal takonypóckám! Három dolgot utálok a legjobban ezen a világon. -mondta kimérten. -A
mikor elfogy a WC papír, a mákos tésztát, mert mire kiolvasom, kihűl, és végül a nagyképű, egomán alakokat. Úgyhogy válogasd meg jól a szavaidat… különben lehet, hogy a legközelebbi harcod lesz az utolsó.
Ezt a beégetést mindenki megérezte.
Neito immár vissza akart vágni, ám csak állt egy helyben. Érezte, hogy akárki is a tanárunk, hatalmas erővel rendelkezik.
- Midoriya! Ochako! Válthatnánk hatszemközt pár szót?
- De mester! A küldetésünk…
- Ne aggódjatok! -válaszolt Urahara felszólalására. -Két percig fog tartani, aztán mehettek vissza folytatni.
Kicsit különálltunk, amikor az öreg még nem fejezte be.
- Társaság! Miközben meneteltek, kiáltsátok: Menstruáció, menstruáció!
- Nem azt kéne mondani, hogy demonstráció? -kérdezte Iida, mire Urahara felnevetett.
- Tökmindegy, csak vér folyjon.
A teljes csapat lefáradt ezen a kijelentésen, de útnak indult. Mikor már kimentek a kapunk, akkor Urahara megszólalt.
- Figyeljetek ide. Egy hónap múlva lesz a Fesztivál és nem akarom, hogy azt az időt mozizással meg más
egyéb hasztalan időtöltéssel csesszétek el.
- A mozi úgyis kilőve. -legyintettem. -Bakugo miatt fél évig ki lettünk tiltva, mikor az osztállyal közöse
n beültünk megnézni a legújabb Space Jam -et.
- Tekintve, hogy az első a kedvenc filmje maradt, így nem csoda,
hogy lerombolta a fél Imax termet. -jegyezte meg Ochako, a kezemet megfogva.
- Tudtuk amúgy, hogy edzeni fogunk, úgyhogy ebben semmi meglepő nem nincs.
- Midoriya! Ennyire nem egyszerű az egész. Szerinted miért úgy hívtalak el titeket, hogy senki ne hallja meg az edzés részleteit?
- A Muso Tenseiről van szó, nemigaz? -kérdezte Ochako, de mosolygott közbe. -Amiatt ne aggódjon. A Nabu szigeti eset óta nem jött elő. Igaz, hősöm?
- Igen.
-
Értem, de nem erről van szó. Szitet kell lépnünk és minél hamarabb. -vágta rá Urahara a fejét rázva. -Amint vége a tüntetésnek, szinte azonnal indulunk az Izanagi templomba.
- Csak az a bökkenő, hogy ez az egész eltarthat akár a Fesztivál kezdéséig is.
- Teljesen kizárt.
A drága barátotok nem választhatott volna jobb időpontot a tüntetésére. Elég nagy pofáncsapás lenne a UA Japán szegmensének, ha egyetlen jelölt sem indulna a válogatáson. Egy hetet adok neki. Használjátok ki ezt az időt és vásároljatok be rendesen. Most pedig menjetek és tegyetek úgy, mintha semmit fontosat nem mondtam nektek.

Mesterünk kérésének eleget téve csatlakoztunk a többiekhez. Nem kellett sokat rohanni, mivel tudtuk az útvonalat és azonbelül a rövidítéseket egyaránt. A főtérre érve viszont hatalmas meglepetés fogadott. Endeavor, Hawks, Rei, a teljes Kumoro család, Ragna, Eri várt minket egy nagyobbfajta tömeggel, akiknek legtöbbje a hozzátartozóinkból állt.
- Todoroki elmondta nekünk a helyzetet és azonnal izzottak a drótok. -mondta Ragna elénk érve. -Én ugyan nem írhatom alá a papírt, mert akkor állást foglalnék. Helyette viszont a médiát hoztam el ide.
- HOGY MI?! -kérdezték sokan döbbenten. Utóbbi időben alig lehetett valamilyen interjúra elhívni őket, ha nem volt a téma izgalmas. Endeavor adta meg a választ.
- Az ügynökségemnek remek kapcsolatai vannak a médiával, főleg a Sakura TV-vel, ami a hősblokkért felel.
- Szóval elmondtuk azt, hogy hamarosan tüntetés robban ki, ami jelentősen megváltoztatja a világot és a vezetője a UA legjobb diákjai közül való. -folytatta Hawks.
- Egy szó, mint száz, erre úgy ráharaptak, mint a tavalyi botrányra. -tette hozzá Kumiko. Mitsuki kivált a tömegből és átölelte fiát.
- Annyira büszke vagyok az én kis méregzsákomra. -mondta elérzékenyülten és elkezdte fia haját gravitálni, aminek kisebb szitoktenger lett az eredménye. Hatalmasat nevettem, miközben átöleltem Erit.
Amikor a riporter képes volt az immár anyja karjaiból szabadult Bakugoval beszélni, akkor történt meg az, ami később Tomurát inspirálta.
- Mégis miért indította el a tüntetését, amihez immár lassan tíz ezer ember csatlakozott? -kérdezte a riporter.
- Egyszerű az oka. Amióta megtörtént az első Fesztivál, amit élőben közvetített a tévé és az internetes videómegosztók, azóta majdnem minden ellenfelem információt kapott rólunk. Minden egyes gonosz elleni küzdelem, bevetés… lényegtelen
hol és mikor… mindig ugyanaz! Az állam leszarja azt, mennyi információt szolgáltat ki rólunk! Csak a pénz érdekli őket! Ez most változni fog! Addig nem adok hagyjuk abba, amíg ez a világ meg nem szűnik! Vagy a könnyebbik úton, vagy a nehezebbiken.

Ekkor mindenki hangos egyetértéssel tapsolt. Este hatig tartott a tüntetésünk. Még megbeszéltük, hogy másnap reggel folytatjuk az egészet. Legbelül senki nem kételkedett abban, hogy az állami hősvezetésnek feladtuk a leckét, de szerencsénkre hatalmasabb bombát robbantottunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://animekesgames.blog.hu/api/trackback/id/tr6716724372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása