Dabi. Egy átlagos utcagyerek volt még. Nem ismerte szüleit és csak egy maroknyi zsebtolvajnak köszönhette azt, hogy ne csak egy szám legyen a halálozási adatbázisban. Egyetlen hiba miatt fordult meg az élete: Ki próbálta fosztani Touya Todoroki sírját. Ennek köszönhetően a tudatában ott lakozott az elhunyt haragtól fűtött szelleme. Kezdetben csak rémálomnak tudta be, de amikor később kiestek élete bizonyos pontjai, teljesen biztos volt, hogy nincsen minden rendben. Ez akkor is így volt, mikor Himikoékhoz csatlakozva lépett be a Leauge of Villainshoz. Mostanában viszont már egyre több idő ugrott ki. Legbelül érezte, hogy meg kell szabadulni Touyától, mert nem akarta bepiszkolni a kezét vérrel.

A szerencsenapja akkor következett be, mikor kihallgatta Tomurát és Fukushut az edzéstervéről. Neki is le kellett győznie a lelkében lapuló Touyát és ez volt az egyetlen értelmes módszer. Próbálkozott már patikából lopott nyugtatóval és altatóval, de azok mind visszafele sültek el. Tomura gyógyulása után egy nappal a szobája teljes sötétségbe borult és csak a gyertyák szolgáltak fényforrást. Megcsinálta a rituális kört, de már itt elkövetett egyetlen hibát. Mivel zárt ajtók mögött hallgatózott és nem látta az eseményeket, az a rész kimaradt neki, hogy egy szimbólumot kell magára festenie. Így a vészfékként szolgáló tudatalatti megszakítás nem létezett nála. Másik hiba, hogy nem volt asszisztense. Ugyanis, ha elveszti a harcot, annak látható jelei vannak és akkor a társa fel tudja ébreszteni hideg vízzel vagy egy pofonnal. Dabi viszont mit sem véve észre hibájából, lehunyta a szemeit és elkezdett meditálni.

Kis idő után úgy érezte, hogy zuhan. Ellenállt a kísértésnek és nem nyitotta ki a szemét. Mikor érezte, hogy nincs tovább lefele, kinyitotta a szemét és ismerős látkép fogadta. Az a szedett-vedett bunkerek sora, amiben felnőtt. Kicsit jobban emlékezett így a múltjára. A pótanyja nagyon fiatal volt és szó szerint alultáplált. Mikor nyolcéves lett, akkor halt meg, így elég hamar fel kellett nőnie az utcához. Társai megtanították a lopásra és a lopakodásra. Ebben viszont profi volt. Bármit el tudott bugázni. Egy év múlva már mindenki istenítette. Egyik ilyen lopás alkalmával találkozott Touyával, mikor az kint bujkált az udvaron az apja elől. Kevés szót váltottak, amiből az derült ki, hogy szívesen cserélnének. Ám, ez sem tartott sokáig, mert Touyát az apja elkapta, Dabi fele pedig annyit nyögött be, hogy fel fogja nyomni a rendőrségen, ha még egyszer ide meri tolni a képét és a fiát zaklatni. Eddig tudott eljutni a töprengésében, amikor egy számára ismerős hang szólalt meg.
- Nocsak, nocsak. Nosztalgiázunk?

Ez Touya hangja volt, aki a bunker egyik magasabb pontján ült egy lepusztult fotelban. Nem látszott dühösnek, sokkal inkább kíváncsi volt. Dabi szótlanul meredt rá.
- Érdekes múltad van, de a nézőpontom változatlan maradt. Szívesen cseréltem volna gyerekként veled és mindketten jól jártunk volna. Én szabad lettem volna, te pedig soha nem ismerted volna meg az éhezést és a nélkülözést. Mellékesen, szívesen hallgattam volna meg a Csipkerózsikát élőben, amit nagyon imádsz.
- Hát igen. Erre mondják, hogy az élet nem osztja a megfelelő lapokat a megfelelő embereknek.
Touya csak bólintott, majd leugrott hozzá.
- Elég volt a nosztalgiázásból. Térjünk a tárgyra, elvégre okkal jöttél le ilyen mélyre a saját tudatalattidba. Csak nem megölni akarsz engem, ezzel száműzve a fejedből?
Erre nem érkezett választ, csak megkeményedett arcvonások. Touya felnevetett, de ebben egyetlen jókedvre való utalás nem volt érezhető, csak a hideg gúny.
- Nem mondod el, mi? Semmi baj, mert az arcodra van írva. Akárcsak a mocskos apámra a hideg, lélektelen céltudatosság.
- Igen. Nem akarom, hogy megölj bárkit is a testemben!
- Szóval ez az oka? -kérdezte halkan. Válaszra sem várva megütötte Dabit, aki hátrált és felemelte ökölbe szorult kezeit.
- Igen. Soha nem vetemednék gyilkosságra.
- Hullagyalázásra és árulásra viszont igen. -súgta Touya fenyegetően és kezeit felemelve a plazma lángjával kört formázott kettejük körül. Mikor ismét megszólalt, a hangja immár haragtól sugárzott. -Tudod, ha van valami, amit apámnál is jobban rühellek, az a hátulról mellbeszúrás. Megegyeztem veled, nem? Amennyiben Enji Todoroki a saját kezem által hal meg, örökre kilépek az életedből.
- Így van. Viszont, változtak a tervek. Sajnálom, ami veled történt a múltban, de azzal nem fogsz nyerni feloldozást, ha véressé teszed a kezeimet. Emiatt foglak örökre eltávolítani az életemből.

Ekkor Dabi kardot és pajzsot idézett meg. Touya felnevetett.
- Ennyire futja? Egy ócska, középkori viccre?
- Mit tudsz te a szeretetről és annak erejéről?
- Oh. Már minden világos. Attól a szajhától vetted át ezeket a rigmusokat, akit anno anyádnak tekintettél, mert minden este mesélt neked lefekvés előtt.
Ekkor Dabi keze megcsúszott a kard markolatán. Soha nem mondta el senkinek az életét.
- Honnan…
- Tudom a személyes emlékeidet? Egyszerű a válasz. -mondta kéjesen Touya, miközben a kezeiben feltűntek a kék lángok, kilövésre készen. -Annyira gyenge az elméd hozzám képest, hogy szó szerint kiolvastam az összes fejezetet rólad. És eléggé kiábrándító volt, akárcsak egy olcsó ponyvaregény. Te csak egy feláldozható gyalog vagy, voltál és leszel mindenki szemében. Szívességet teszek meg azzal, hogy megöllek itt és most!
Ekkor Dabi megrohamozta ellenfelét és kardjával sikerrel vágott bele Touya vállába. Ám, a penge a becsapódáskor szétolvadt és elpárolgott. Touya kilőtte az egyik lövedéket, amit Dabi hárított a pajzsával, de az is megolvadt. Ott állt teljesen fegyvertelenül, míg ellenfelén még a sikeres csapás se látszódott meg.
- Ennyit a drága szeretetről. Ez sem fog már megmenteni. Azt hitted, hogy Tomura után te is sikerrel fogsz kiirtani a fejedből? Van egy hírem a számodra. Soha nem lesz esélyed ellenem.
- Hogy micsoda? -kérdezte Dabi döbbenten. Kezei közül kiestek a fegyverek maradványai. Legbelül már tudta: itt a vég.
- Mivel úgyis az enyészeté leszel, elmondom a titok nyitját. All for One több, mint egy éve halott. Noha Tomura elméje kezdett volna megbomlani, de kitartással és türelemmel az egykori mestere örökre megszűnt volna létezni. Egy hónap? Hét? Passz. Ami itt lényeges, hogy az elnyomó él-e még és mennyire erős… az számít igazán. Tomura győzelme az elméje felett csak felszín. Ráadásul, segítője is akadt, aki kitépi a tudatalattijából, ha beüt a szar. És akkor itt vagy TE! -mondta Touya szadista nevetéssel nyomatékosítva. -Az az ostoba, primitív és szánalmas barom, aki még arra sem gondolt, hogy szóljon annak a vén fasznak, hogy „Segítség! Az én elmémet is meg kell tisztítani.”. Mindennek a tetejében, Én nem vagyok az a nyomorék All for One és ÉLEK MÉG! De vissza a kis bizniszünkhöz.
Ekkor Touya lassan lépkedett az immár sóbálvánnyá dermedt Dabihoz, akinek a könnyei potyogtak a földre. Legbelül talán feladta? Ám, amikor már ellenfele ütéstávolságba került, akkor minden erejét beleadva vágta állon. Nem fog harc nélkül meghalni. Touya nem is hátrált, hanem nevetett.
- Késő bánat bármit is csinálnod. Viszont, értékelem a próbálkozásodat. Tudod, én voltam az egyetlen, aki törődött valaha is veled. Nélkülem nem lennél a Leauge of Villainsben, nélkülem még Overhaul is eltett volna láb alól. És mi a hála? Hátbatámadsz. Most ideje megfizetni érte.

Ekkor Touya mindkét kezével elkapta Dabi koponyáját és elkezdte belülről elhamvasztani. Dabi üvöltött a fájdalomtól. Érezte, hogy a belső szervei szó szerint elhamvadnak. Míg a végén egyetlen agonizáló sikollyal megszűnt létezni. Mikor Touya látta, hogy a hamvak maradtak csak egykori társából, eszelős nevetésben kezdett.
- VÉGRE! TOUYA TODOROKI ISMÉT ÉL ÉS BETELJESÍTI A BOSSZÚJÁT!
Az emlékekből alkotott kép darabokra esett és helyét a sötétség vette át. Ideje volt visszatérnie a való világba.