Tekerjük vissza az időt a gyakorlati hét megkezdésére. Ai, Mineta, Toru és meglepő módon Oijiro egymás mellett meneteltek. A fiatal, majomfarkas srác tegnap kapta meg Kumikotól a meghívó levelet a Hősügynökségéhez. Persze, ezt nehezen akarta elhinni, lévén ugyanannyi önbizalma van, mint Torunak. Amíg a kúria, ahol az ügynökséget berendezték látótávolságba nem került, addig nem esett sok szó köztük. Csak némán meneteltek.

Mikor a bejárathoz érkeztek, Ai letette Minetát és a társasággal szembe fordult.
- Figyelem, hölgyeim és Uraim! Bevezetlek titeket az egyik szobába, ahol meg kell várnotok, míg szólok anyumnak. Addig ne mozduljatok onnét.
Mindannyian bólintottak és követték osztálytárnőjüket az étkezőbe. Aztán, Ai elszelelt. Hatalmas csend volt odakint, mintha csak egy templomban, vagy Kohei ötlettárában lennének. Így nem csoda, hogy Toru öt perc után az asztalra borult.
- Unatkozok. – sóhajtotta.
- Türelem. Nemsoká jönnek. – válaszolt Oijoro, aki saját farkára támaszkodott és játszott a telefonján. Ám, tíz perc elteltével se történt semmi. Ekkor Mineta és Toru felálltak és kimentek.
- Ti meg hová mentek ilyen sietősen? – érdeklődött Oijiro, aki a mobiljából nézett fel.
- A mosdóba készülünk. – mondat Mineta remegő lábakkal. – Mindjárt jövünk.
Kimentek és elkezdtek WC-t keresni, miközben hallották a majomfarkas srác elégedetlen morgását. Megtalálták egy perc múlva a mosdót, ráadásképp pont jókor. A dolog végeztével viszont eszük ágában sem volt visszatérni, ugyanis, a folyosó végén kiszúrtak egy hatalmas tablóképet. Közelebbről megvizsgálva látták, hogy ez a Pókháló Fejvadász hősügynökség megalapulásakor készülhetett. Kumiko a képen is úgy nézett ki, mint Ai, karjaiban egy pólyás csecsemő volt, aki békésen aludt. Mellette egy férfi karolta át, aki valószínűleg a büszke apa lehetett. Itt viszont, kézzel írott üzenet fogadta a férfit mellet.
- Reméljük, hogy jobb helyre kerültél, mint ez a földi pokol. Aláírás: Akira. – olvasta hangosan Mineta. A tabló alatt egy fénykép is volt, ám ahhoz még véletlenül se nyúltak hozzá, csak lehajtva várta az enyészet fogait. Inkább továbbindultak, mikor utjaik elváltak. Ekkor hangos zene ütötte meg szőlőpofa fülét az erkély felől. Odakint egy nő félmeztelenül barnult, négy karját a hasán pihentetve.
- Az igen, Ai. – morogta. – Otthagysz minket unatkozni, te meg barnítod magad. Most megkapod a magadét.
Csendben odalopódzott a székhez és gyorsan átgondolta, mit csináljon. Ai azzal szívatta mindig is, hogy random időpontokon, mikor feküdt vagy ült, megharapta és megszívta a mellbimbóját. Kölcsönkenyér visszajár alapon neki is ezt kell tennie.

Amikor Mineta harapásra készen emelte fel fejét még a nő huncut mosolyát sem vette észre. Szőlőpofa bekapta a mellbimbót és megszívta, aminek kéjes nyögés lett a jutalma.
- Ez nagyon jó. Hugim igazat mondott és te tényleg mellmániás vagy. – szólalt meg selymes hangon a lány, mire Mineta realizálta, hogy hatalmas hibát vétett. Gyorsan kivette a szájából a bimbót és bocsánatot kérve hajolt meg.
- Sajnálom. Összekevertelek Aival.
- Azt vettem észre. – állapította meg kuncogva és felső karjaival felemelte a srácot, hogy közelebbről megnézze. Alsó kezei a srác nadrágjába nyúlt. – És ebben se hazudott, pedig hajlamos túlozni. Igazán szép méret.
- Köszönöm, de… - mondta Mineta fülig elpirulva és próbált szabadulni, de nem ment.
- Amúgy, Kokoro a nevem. A tied Mineta. Ennyi a lényeg. Most pedig velem jössz.
- Igazából…
- Tudom, itt is csinálhatjuk, de a szomszédok miatt nem lehet. Szóval, ideje megbüntetni téged a türelmetlenségedért. Bár, egy sokkal jobb ötletem támadt.
Ezen a ponton szőlőpofa bármit mondhatott, nem kerülte el végzetét. Ebben az esetben belátta, hogy jobb, ha nem ellenkezik.

Toru Minetától elválva (Házasok voltak? – R.) Hülye! Nem úgy gondoltam. Szétváltak és úgy kerestek nyomokat… basszus, most én tértem vakvágányra. Na, akkor így mondom: Toru az emelet fele indult el. Több mint valószínű, hogy a hálókörletbe érkezett, lévén az ajtókon nevek voltak írva. Két lépést sem tett, amikor a legtávolabbi szoba kilincse elkezdett mozgolódni. A lány gyorsan cselekedve levette és eldobta ruháit, majd valamivel odébb lopódzva a falhoz simult és úgy kezdett el visszamenni a lépcsők fele. Az ajtó kinyílt és egy négykarú, csupaizom nő lépett ki ásítozva. Toru nem ismerte a tagot, de annyit magában le tudott szűrni, hogy Ai egyik nővére az. Kiszúrta a ruhákat és lassan felvette őket.
- Hányszor mondtam el a húgaimnak, hogy ne hagyják szerte szét a ruháikat? Eskü, hogy készítek egy piktogrammot és kiteszem a falra.
Toru lassan elkezdett oldalazni. Hálát adott Ainak, hogy ennyire rendetlen. Figyelte, ahogy a nő felkapja a bugyiját és mélyet szagol bele. „Gusztustalan.” gondolta magában, de ami ezek után jött, arra nem volt felkészülve. Óvatosan odaaraszolt Toruhoz a póknő és két kezével gátat szabott annak, hogy akár egyetlen milimétert is mozduljon.
- Bújocskázól, cica? Szép, de Akira néni is ismer egy játékot.
- De honnan…?
- Egyszerű. Láthatatlan vagy, ez tény, de nem az nem fedi az illatodat. – súgta a póknő és közel hajolva a lányhoz mély levegőt vett. – Arbaret parfüm. Idén jött ki, eltaláltam?
- Igen. Amúgy, Toru Hagakure a nevem.
- Az enyém Akira. Kumoro Akira.
Akira a két alsó kezével elkezdte Torut simogatni, aki halkan sóhajtozott.
- Hagyd abba… ne…
- Mond csak, türelmetlen leányzó: Ismered a Citrus nevű animét?
- Nem. – nyögte, ahogy egyre jobban élvezte a póknő kezeit.
- Kár, mert büntiképpen azt fogjuk szerepezni.
Ezekután Akira felkapta a két alsó karjai közé Torut és a hálószobájába vitte. Mielőtt becsukta az ajtót, megállt.
- Van egy még jobb ötletem. Egyik nő se állt kötélnek, ha rólam volt szó, de ez sokkal jobb büntetés.

Oijiro már lassan háromnegyed órája várt, amikor kinyílt az ajtó és Kumiko lépett be rajta, Ai mellet. A két nő mosolya a majomfarkú srác számára mindent elmondott.
- Ez az egész egy próbatétel volt.
- Bingo! -vágta rá Ai.
- Csak azt nem értem, hogy mire kellet?
- Hadd találjam ki: Nem tanítják nektek a U.A.-ben a hős egyik legfontosabb erényét: a türelmet.
Kumiko válaszára Oijiro csak kérdőn nézett. Ai folytatta.
- A lényeg, hogy alapjáraton nem ugorhatsz bele egy harcba sem azonnal. Nem egy shonen főhős vagy, aki minden esetben győztesen távozik.
- Majdnem minden esetben. – jegyezte meg Kumiko.
- Jogos pont. De a lényeg, hogy a akárcsak a ragadozók, a hősök is a megfelelő időben teszik meg a megfelelő lépéseket.
Ekkor bejött az egyik felszolgálólány és vele együtt Peter, aki nemrég kelt fel. Kiszúrta Oijiro majomfarkát és egyből ráugrott.
- Milyen selymes és puha a vége. – mondta és belecsimpaszkodott.
- Öcsipók! Nem szabad udvariatlanul viselkedni a vendégünkkel. – korholta le Ai, de a srác csak mosolyogva legyintett a farkával.
- Nem baj. Maradhat nyugodtan. Legalább meglátjuk, mennyi ideig képes rajta maradni. Amúgy, akkor a többiek hol vannak?
- Megmutatjuk. Gyere.
A társaság a hálószobák fele indult. Mikor megérkeztek, Oijiro már rögtön látta Mineta büntetését. Szőlőpofa végtagjai behálózva és Kokorohoz teljesen hozzásimulva ült és együtt nézték a Gibiatet.
- Anya! Köszönöm a delikvenst. – mondta Kokoro, mikor észrevette a társaságot. – Egyedül ezt a hulladékot én biztos, hogy nem néztem volna meg.
- Szívesen, lányom. De mostmár elég lesz. Engedd el, mert bármelyik pillanatban meg fog vakulni.
- Rendben. Köszi, hogy támogattál, drága. Este folytatjuk. – súgta és ujjának egyetlen suhintásával vágta el pókhálója gyenge pontját. Mineta azonnal a földre feküdt és úgy dörzsölte szemét, mintha paprikaspray került volna bele.
- Megvakultam… ezek a CGI ocsmányságok… soha többet… SOHA TÖBBET!
- Ne dramatizáld túl. Én sem élveztem, de…
- Méghogy nem a francokat! Akkor inkább yaoit nézek, amit messze elkerülök, semmint ezt az ötéves gyerekek által összekoholt, rakás…
- Elég legyen! – kiáltotta Kumiko. – Ti ketten, velem jöttök. Lássuk, milyen büntetést adott Akira a csellengő láthatatlan lánynak.
Az említett nő szobájához érve a látvány, nevetésre késztette a teljes bandát. Toru immáron teljesen látható volt, hála a tonnányi alapozónak, sminknek, és rúzsnak ami rá volt kenve. Ettől még Kumiko is könnyesre röhögte magát.
- Most mi van? – kérdezte Akira kicsit kiakadva. – Ez a legújabb divat szerinti sminkelés.
- Ezt mégis honnan vetted? – kérdezte Kokoro, próbálva elfojtani hangos nevetését. – Én ilyet soha az életbe nem láttam. Lásd be nővérem: A kezeid közé inkább a súlyzó illik, semmint a púderpamacs.
Akira ettől sokkal dühösebb lett, de a társaság előtt nem mert káromkodni… legalábbis Peter társaságában.

Mikor a nevetés abbamaradt, az egyik szakácsnő jött.
- Úrnőm! Az uszonna készen van.
- Rendben van. Megyünk. – mondta Kumiko és intett a társaságnak. A Kumoro család tagjai mind látták, hogy nem lesz sétagalopp a velük való munka és előbb edzetni kell őket.