Tragédia.

Teljesen fehér épületek fogadtak, mikor kinyílt a lift ajtaja és indultam Asgore vára felé. Fél pillanatig láttam Waterfall azon pontját, ahol Monster Kiddel néztük a kilátást. Sikerrel összekevertem a Romokat ezzel a hellyel. Ám, az igazán nagy meglepetés akkor ért, amikor egy ismerős épület fogadott a folyosó végén.
- Nem… az nem lehet… Ez… Toriel lakása?

Amint beléptem, láttam, hogy nem igazán lakják. Finoman belepte a lakást a por. A továbbjutáshoz kellet két kulcs. Elindultam balra a konyha felé. Szörnyek kezdtek gyülekezni, de nem támadó jelleggel. Mikor két béka állta utamat, akkor elkezdtek beszélni.
- Réges régen, egy ember esett le a Romoknál lévő üregben.
- Megsebesülve a becsapódástól, az segítségért kiáltott.
Ezzel el is mentek. Bementem a konyhába, ahol az egyik kulcs ott tanyázott a konyhaasztalon. A táskámba tettem és a hálószobák felé vettem az irányt. Viszont, az étkezőben két Whinsun fogadott.
- Asriel, a király fia meghallotta a segélykiáltást.
- Elvitte a kastélyba, hogy ápolásban részesüljön.
Ezt befejezve ők is távoztak. A hálószobákig senki nem állta utamat. Benyitottam abba, ahol én pihentem le. Ott két ajándékdoboz fogadott. Kíváncsi voltam, mit tartalmaznak, ezért a velem szemben lévőt nyitottam ki. Abban egy szív alakú kinyitható medál volt. Kinyitottam és akkor megláttam egy képet. Így már teljesen megértem, honnan ismeri Toriel Asgoret és valahol legbelül éreztem, hogy a történetnek nem lesz jó vége. A másikban egy rozsdás kés fogadott. Nem állt szándékomban eltenni, ezért otthagytam és kimentem az ajtón. A második kulcs előtt azonban három Moldsmal fogadott.
- Az idő elmúltával Asriel és az ember szinte testvéri viszonyban voltak.
- A király és a királynő úgy bántak az emberrel, mintha saját gyermekük lenne.
- A földalatti világ megtelt reménnyel.
Nem kell említenem... továbbálltak. Miközben elraktam a kulcsot, furdalt a kíváncsiság. Ezek a szörnyek úgy érzik, érdemes vagyok a történetük megismeréséhez? Visszamentem a lezárt lépcsősorhoz és kinyitottam a lakatokat.

Amint leértem és haladni akartam tovább, két újabb szörny állta utamat.
- Aztán… egy nap…
- Az ember megbetegedett.
Beleborzongtam. Éreztem, hogy ez lesz a vége. Ám, két lépés múlva három Vegetoid folytatta tovább.
- A beteg embernek egyetlen kívánsága volt.
- Hadd lássa a falujának virágait utoljára.
- Ám, senki nem tudott ezzel semmit kezdeni.
A szívem összeszorult egy pillanatra. Ahogy folytattam a folyosón a sétát, két újabb szörny folytatta.
- Másnap…
- Másnap… az ember meghalt.
Ahogy haladtam, észrevettem, hogy a szörnyek követnek. Most két Snowdrake folytatta.
- Asriel, bűntudattal ugyan, de elnyelte az ember lelkét, akit saját testvéreként kezelt.
- Átalakult és olyan erők birtokosa lett, ami józan ésszel nem fogható fel.
Haladásom során három Ice Cap folytatta tovább.
- Asriel így könnyűszerrel áthaladt az átjárón.
- Magával vitte az ember földi porhüvelyét a naplementébe.
- Vissza az emberek falujába.
Továbbindultam. Amint egyre többet hallok a történetben, annál szomorúbb lettem. Három Woshua folytatta.
- Asriel sikerrel eljutott a falu középpontjáig.
- Ott talált egy hatalmas sárga virágágyást.
- Oda tette volna le az embert, mint a végső nyughelyet használva.
Amikor a falak eltűntek és ismét rálátásom nyílt a városra, három Syren állt meg előttem.
- Hirtelen sikolyokat hallott.
- A falusiak látták, amint Asriel az ember holtestét viszi a virágokhoz.
- Azt hitték, hogy egy szörny ölte meg a gyereket.
Pár lépés után három gyakorlóbábú nézett velem farkasszemet.
- Az emberek mindennel megtámadták Asrielt, amijük csak volt.
- Csapás csapásra kapott és beszorult közéjük.
- Asrielnek minden ereje megvolt ahhoz, hogy megsemmisítse támadóit.
Egyre jobban éreztem, hogy sírnom kell, de megpróbáltam visszatartani. A folytatást attól a lovagtól és bohócsipkás mágustól kaptam, akik megtámadtak a Core-nál.
- De…
- Asriel nem támadott vissza.
- Az emberek gyűrűjében volt, mégis mosolygott és elsétált.
Már gyűltek a szememben a könnyek. Letöröltem őket és folytattam utam. Három kifejlettebb Frogit mondta el a történet legfájóbb részét.
- Megsebesülve, de Asriel sikerrel visszaért a kastélyba.
- Ám, amikor belépett, összeesett.
- A teste porrá vált, ami a kertben oszlott szét.
Immár potyogtak a könnyeim. Ám, nem itt ért véget az egész. Három páncélos tündérszerű lény folytatta.
- A királyság ismét visszaesett a kétségbeesés mély gödrébe.
- A király és a királynő egyetlen nap leforgása alatt vesztette el mindkét gyermekét.
- Az emberek ismét elvettek tőlünk mindent.
Immár potyogtak a könnyeim. Némán sírtam. Teljesen átéreztem mindazt a borzalmat, amit elmeséltek. Ekkor mögöttem szólalt meg mindenki.
- A király eldöntötte: Ideje véget vetni szenvedésünknek.
- Minden ember, aki leesik ide, azt megölik a szörnyek.
- Elegendő lélekkel darabjaira törjük azt a védőfalat, ami rabigába hajt minket.
- Kis idő múlva… Asgore visszaadja a reményt és a lehetőséget, hogy az emberek megismerjék, mennyi kárt tettek bennünk.
- Neked is mosolyognod kellene.
- Nem vagy izgatott?
- Nem vagy boldog?
- Szabad leszel.
- NEM! -kiáltottam fel sírás közben. -Átérzem a tragédiátokat, de soha nem leszek részese egy mészárlásnak! Nem fogom dédapáink és dédanyáink bűnéért vállalni a felelősséget! Békés úton is meg lehet oldani!
Ám, mire feleszméltem, a szörnyek nyomtalanul eltűntek. Nem akartak hinni nekem. Pedig mennyi mindenkinek oldottam meg a problémáját. Mikor megnyugodtam, továbbmentem egy kápolnaszerűségbe.

A napfény már bevilágított ide. Szinte alig láttam. Kis idő múlva már a szemem megszokta a fényességet. Félúton viszont Sans várt. Mit keres itt? Harangok kezdtek el kongani, mintha vártak volna az érkezésemre.
- Hát sikerült idáig eljutnod. -szólalt meg egy földöntúli hang. Sans csak lehunyt szemekkel hallgatta. -Pár lépés és nemsoká a király színe elé kerülsz. Ott fog eldőlni a helyzet végkimenetele. Addigis, az Ítéletek Csarnokában leszel elítélve a tetteid alapján. Minden EXP -vel és LOVE -al számolnod kell. Hogy mi is az EXP? Egy rövidítés, teljes nevén Execution Points, magyarul kivégzés pontok. Ez mutatja meg, mennyi fájdalmat vagy képes okozni másoknak. Amikor ölsz, EXP -t szerzel, ami ha elér egy bizonyos mennyiséget, akkor a LOVE számlálód is ugrik előre. Mi az a LOVE? Rövidítése a Level of Violence -nek, amit magyarul Erőszak szintnek is lehet nevezni. Amikor ölsz, akkor minden egyes gyilkolással eltávolodsz magadtól. Minél távolabb kerülsz magadtól, annál könnyebb lesz másokban kárt tenni.
A misztikus hang abbahagyta. Sans felnyitotta a szemét és rámnézett.
- Te senkit nem öltél meg, így nem szereztél egyetlen deka LOVE-t sem. Mondhatnám, hogy ez nem egyenértékű azzal, hogy ártatlan vagy, de hazudnék. Amióta ismerlek, a szívedben ott van a kedvesség és az odaadás. Lényegtelen, hogy milyen nehézségeken kellett keresztülmenned, a lehető legjobb döntést hoztad. Sosem az erőszakot vetted elő… pontosabban, azt utasítottad el teljes mértékben.
- Köszönöm szépen. -mondtam hálásan. Ezek a szavak valamilyen oknál kifolyólag új erőt adtak nekem. Sans folytatta.
- Ám, a legnehezebb kihívással kell szembenézned utad végén. A döntésed teljes mértékben kihatással lesz ránk, szörnyekre. Ha visszautasítod a harcot, akkor Asgore meg fog ölni és kiírtja az emberiséget. Viszont, ha te ölöd meg, akkor mi örökre itt fogunk lent rekedni. Mit választasz? Ha megfogadsz tőlem egy tanácsot, dobd be a törülközőt. Bár, nem ezt fontolgatod, nem igaz?
- Nem adom fel. Egyszer már feladtam és megmutatták nekem, hogy mindig van fény az alagút végén!
- Mégha dudál is. -vágta rá Sans és kacsintott. -Én hiszek benne, hogy a döntésedet a lehető legmegfelelőbben hozod ki. Na pá!
Ezzel a mondattal eltűnt. Inni akartam még egy kávét, de már elfogyott. Maradt egy palack gyümölcslé. Abból egy jelentősebb kortyot megittam és folytattam utamat. Kimenve az Ítéletek Csarnokából, egyenes út vezetett a trónteremig. Mély levegőt vettem. Ideje volt szembenéznem Asgore Dreemurr királlyal.

Egy napsütötte kertben találtam magam. Mintha ez nem is egy trónterem lenne. Velem szemben egy köpenyt viselő, szőke hajú, kecskeszarvat viselő nagydarab férfi állt nekem háttal. Vidáman dudorászott magában. Mély hangján megszólalt.
- Oh! Van itt valaki? Csak egy pillanat és meglocsolom ezt a virágot.
Alaposan megnézve, ezek ugyanazok a sárga virágok, amin landoltam… kétszer is. Mikor befejezte, megfordult.
- Szerbusz! Miben segíthetek…
- Eri a nevem. Magáé Asgore, ha nem tévedek.
Ekkor láttam Asgore szakállas arcán, hogy lefagyott. Sokkjában hátralépett pár lépést és majdnem a királyi trónusába zanyált. Mikor összeszedte magát, akkor megszólalt.
- Már majdnem kérdezni akartam: „Nem iszunk meg egy csésze teát?” De… tudod már mi a dörgés.
- Benne vagyok és nekem elhiheti azt, hogy tudok megoldást arra, hogy vérontás nélkül megússzuk a dolgot és ti szabadok legyetek.
Asgore mintha meg se hallotta volna. Megfordult és egy naposabb helyen belenézett a fénybe. Így nem láttam megtört és szenvedő szemeit.
- Gyönyörű napunk van, nem igaz? A madarak csicseregnek, a virágok kinyílnak… ideális idő egy jó fogócskához.
Agyamban forogtak a kerekek. Mit mondjak? Szemmel láthatólag Asgorenak fogalma nincsen arról, hogy próbálom megoldani a problémát és ezzel felszabadítani.
- Tudod jól, mi fog következni.
- Igen, Asgore. Végig fogsz hallgatni! Mi ketten kimegyünk az átjárón. Odakint már a szüleim biztos keresnek. Hovatovább, Mirio bácsikám és a barátai örömmel segítenek szétszedni azt az akadályt és szabadok lehettek vérontás nélkül.
Szép beszéd volt, de Asgore szemmel láthatólag nem fogta fel, mit akarok mondani. Mély levegőt vett.
- Amikor készen állsz, akkor gyere velem.
Eszem ágában nem állt az, hogy harcoljak vele életre-halálra. Miközben követtem egy másik széket is kiszúrtam, ami fehér ponyvával van letakarva. Bemenve egy folyosó várt. Asgore mintha a tekintetével próbált volna nem felém nézni.
- Ha biztos készen állsz, akkor gyere velem. Ha nem, akkor megértem. Én sem állok készen.
- Akkor nem kell egymást megölnünk. Érti maga, mit ajánlottam fel? Ennyire süket…
- Értettem, amit mondtál, de nem hiszek neked. Az emberek a szememben akkor halálra lettek ítélve, amikor megölték a fiamat. A tróntermet a mai napig azokkal a virágokkal ültettem tele, amik a második fiam kedvencei. De te ezt nem értheted, hiszen te…
- Ember vagyok?! Mocskosul tévedsz! -kiáltottam rá. -A szüleimet lemészárolták, egy évig anyagi jövedelem biztosítás voltam egy Yakuza vezető számára a vérem miatt és amikor már élni sem akartam, akkor mentettek meg! Továbbá, a szörnyek elmondták nekem a tragédiáját és higgye el: Én is átérzem teljes mértékben. Emiatt akarok segíteni úgy, hogy senkinek a keze ne legyen piszkos.
Asgore hosszas hallgatás után válaszolt.
- Engem teljesen hidegen hagy, honnan jöttél és mennyire érzed át a fajtám fájdalmát. A te lelked a záloga annak, hogy az emberiség megfizet a bűneiért. Bebörtönzött és elvette tőlem az utolsó boldogságomat. Nem fogom az eddigi tervemet megmásítani, mert te azt mondod. Ez az utolsó szavam.
- Maga tényleg olyan, mint amilyennek Toriel, Alphys és Mettaton elmondott: Egy hipokrita, besavanyodott, véreskezű mészáros! Te nem a szörnyek reményét táplálod, hanem a kétségbeesését, bármennyire is próbálod tagadni. A fia, Asriel most biztos forog a sírjában, hogy mivé lett az apja!
Ekkor Asgore arca megrándult és próbált ellenállni annak, hogy felképeljen. Csak fújtatott, de ezen a ponton nem érdekelt.
- Nem küzdök meg magával és engem sem fog megölni! Nem jövök magával és adok arra időt, hogy meghozza a helyes döntést.
- Már meghoztam és te halott leszel. 48 órát kapsz tőlem. Használd ki bölcsen. -mondta és megfordult.
- Akkor maga a lehető legostobább az összes eddigi szörnyhöz képest. Annak ellenére, hogy maga a királyuk.

Hátat fordítottam neki és elindultam visszafele. Már azt vártam, hogy hátba fog szúrni, de nem érdekelt. Az agyam teljesen kisült és már csak az elmém vezetett. Teljes sokkban voltam. Kifogytak a lehetőségek.

Döntés.

Teljesen kiesett a memóriámból a visszaút. Mire észbe kaptam, már a Mettaton Hotel kijáratánál gubbasztottam. Senki nem vett észre, de nem bántam. A térdemre hajtottam a fejem és úgy próbáltam kitörölni a legrosszabb forgatókönyvet. Megöljek egy élő, lélegző lényt, hogy kijussak?

Ekkor Toriel megsimogatta a fejem.
- Mi a baj, Eri? -kérdezte aggódva.
- Toriel! Megkérhetlek valamire?
- Persze.
- Visszamehetnénk a romokhoz és beomlasztanád az átjárót? Magával szeretnék élni.
- Voltál Asgorenál?
- Igen. Nem akarok meghalni és azzal támogatni egy faj kiirtását. De az sem játszik, hogy megöljem.
Leült mellém és átkarolt.
- Biztos vagy benne? Akkor nem láthatod a szeretteidet.
- Tisztában vagyok a kockázattal, de…
Bennem ragadt a mondandóm. Elmosolyodtam, de mintha csak kényszerű lenne a döntésemet megerősítve.
- Eri…- szólalt meg Toriel, de ekkor fakadt ki minden belőlem.
- Hiányzik anya főztje és ölelése, apa esti meséi és a közös játékok is. Röviden, amikor már ismét lett családom és gyerekkorom. Midoriya, Mirio, Ochako, Ai és sok barátom hiányzik. Főleg Peter… tudja, vele szerettem volna felnőni. Közös emlékek és kalandok során, mikor már kijártuk az iskolákat, meg akartam kérni a kezét… De...nem számít a tervem...hiszen...hiszen…
Ekkor ismét elbőgtem magam. Toriel az ölébe vett és simogatott, miközben sírtam.
- Add ki magadból, drága gyermek. Aztán meglátjuk, hogy mit tehetünk. Hátha van valami más megoldás annak érdekében, hogy hazajuss és Asgoret is megkerüld. Ha meg nálam maradsz, akkor meghívjuk az összes barátodat, így nem csak egymást fogjuk nézegetni.
- Szavadat adod? -kérdeztem szipogva.
- Ígérem neked. Amint kipihented magad, elindulunk. Igyunk meg egy kávét.
- Akkor menjünk Muffethez. Inkább neki fizetek.
Toriel felkapott és úgy vitt a póksütödéig. Muffet éppen valamin nagyon ügyködött, amikor kiszúrt minket.
- Nocsak! Eri és… Toriel?
- Igen, de hagyjuk a családnevet. -legyintett és letett. Ekkor a póknő meghajolt.
- Régen láttam, asszonyom.
- Honnan ismered? -kérdeztem.
- Annyi idős lehettem, mint te, amikor tanított. Nélküle nem lehetek itt. -válaszolt és hat karjával felkapott és simogatta az arcom. -Sírtál? Valaki bántott?
- Ha lehet, most nem szeretnék válaszolni. -feleltem halkan és kértem, hogy tegyen le. Kivettem a táskából a teljes aranykészletet és átadtam neki. -Ezt meg tedd el. Remélem, elegendő a célodhoz, hogy a Ruinsban lévő pókokat idehozhasd. Hiszen, Snowdin hideg hely és azt egyikőtök sem szereti.
- Mostmár meg nem kérdezem, honnan tudod a valós célomat a gyűjtéssel. Ha van cserébe bármi, amit tehetek, akkor mondjátok.
- Kávé. -feleltem Toriellel egy időben. Amíg megittuk csak hallgattam a két nő beszélgetését. Amúgysem volt kedvem megszólalni. Örültem a sztoriknak, amiket nosztalgiázásképpen emlegettek fel. Addig sem gondoltam erre a sötét helyzetre, amiben nyakig benne vagyok.

Egy óra múlva Snowdinben voltunk. Sanst sehol nem láttuk. Mikor megérkeztünk Papyrus és Sans lakásához, odakint Undyne ült egy napozóágyon.
- Szia. Papyrus merre van? -kérdeztem, mire felémnézett.
- Üdvözletem mindkettőtöknek. Éppen ezredjére nézi újra a legutóbbi Mettaton kihívást. Már komolyan undorom van tőle. -sóhajtotta és felállt. -Amúgy, miért van kisírva a szemed?
- Voltam Asgorenál és…
Elmondtam, mit éltem át a trónteremben és a haladékról is tájékoztattam. Undyne elképedt.
- Nem hiszem el, hogy ennyire rideg volt veled szemben. Mindenki mással nagyon rendes és korrekt.
- Csak azt felejtetted el hozzátenni, hogy a szörnyekkel szemben az. Viszont, Eri ember és az utolsó lélek, ami hiányzik neki, hogy mészárlásba kezdjen az emberek között a megszerzett hatalmával. -mondta keserűen Toriel, mire a Hal Xéna arca megrándult.
- Milyen jogon kritizálod a királyt, vénasszony?! Ő azért csinálja ezt, mert ki akarja a szörnyeket szabadítani erről a helyről.
- Akkor hallgatott volna rám és már rég lebontottuk volna a falat. Ám, a fülem hallatára kijelentette, hogy nem változtat a tervén és megöl.
- Ez… hazugság! -kiáltotta tagadóan vissza nekem és megpróbált megragadni, ám Toriel megfogta a csuklóját.
- Nem ismered te olyan jól Asgoret, mint én. Amióta elvesztettem a fiamat, Asrielt, azóta egy bosszúszomjas őrült.
- Ki vagy te?!
- A nevem Toriel Dreemurr. Így már cseng valami?
Ekkor Undyne elnevette magát.
- Jó vicc, mondhatom. Toriel eltűnt, mikor Asgore elhatározta, hogy emberi lelkeket szerez.
- Ez igaz. Önkéntesen leléptem, mert eszem ágában sem volt egy véreskezű féreggel egy helyen osztozni. Már a gondolatától is felfordult a gyomrom. -vetette oda Toriel. Ám, nem itt állt meg a mondandója. -Amúgy felismertelek, Undyne. Anno úgy ugráltad körbe Asgoret, mintha valami isten lenne.
Undyne kirántotta kezét és meg akarta ütni Torielt, ám az lazán kivédte és kigáncsolta. Ez ahhoz vezetett, hogy a hóba csattant bele arccal. Morogva kelt fel.
- Tény, hogy ugyanolyan a harcstílusod, mint Asgorenak, de semmi bizonyítékotok nincs…
- Ami azt illeti van. -vágtam közbe és kivettem a táskámból a medált. -Íme. A benne lévő fénykép alapján ez valaha Asrielé volt. Belül az anyjáról és az apjáról van fénykép. Ha közelebbről megnézed, akkor minden világos lesz.
- Én is megerősítem a személyazonosságom. -mondta Toriel és leszedte a királyi szimbólumot takaró szövetett. Undyne immár elhitte, hogy igazat beszélünk. Térdre ereszkedett.
- Sajnálom, hogy kételkedtem magában.
- Felesleges a bocsánatkérés. Úgysem tudnád megtisztítani mindazt a kiontott emberi vért, ami a kezedhez tapadt. Eri elmondott mindent. Ebből kihámoztam, hogy nem látod a fától az erdőt.
- Ez rágalom! Mindig is tudtam azt, hogy a királyunk mit tervez.
- Szép hazugság, halkocsonya, de amit a harcunkkor mondtál, messze más igazságot takar. -vágtam közbe, mire Undyne arca ismét idegrángásba kezdett. -Javíts ki, ha tévednék, de olyasmit mondtál, hogy a lelkem a kulcsa annak, hogy az átjáró kinyíljon és Asgore kamatostul visszafizesse mindazt a kínt és fájdalmat, amit az emberek okoztak a szörnyeknek. Továbbá, ez a „szörnyek szíve egyként dobban az enyémmel.” is túlságosan nagy fedősztori.
Toriel megsimogatta a fejem.
- Ez azt jelenti, hogy nem a barátod?
- Nem, de vannak fenntartásaim a hűségével kapcsolatban.
- Te...te…
- Nocsak. Eléggé pattanásig feszült helyzetbe csöppentem. Asszem erre a Xanax már kevés lesz.

Undyne nem tudta tovább folytatni dühöngését. Sans volt mögöttünk.
- Hogy kerültél ide? -kérdeztem tőlem.
- Rövidítést használtam. -felelte tömören, majd felsője zsebéből egy tekercset vett elő. -Undyne! Asgore parancsát hozom. Tíz perce kaptam kézhez és kérte, hogy adjam a kezedbe.
A hal Xéna kivette a pergament és kihajtva olvasni kezdte.
- A királyi őrség főparancsnokának újabb feladatot adok. A hetedik lélekdarabot 48 óra múlva kéretik a trónterem elé vinni! Amennyiben ez nem történik meg, úgy az őrség többi embere kapja meg a parancsot, magát meg árulás miatt ki fogják végezni! Tisztelettel...Asgore Dreemur...nem…
Undyne összeomlott a döbbenettől. Az a személy, aki második apja volt, ennyire könyörtelen lenne? Hiába keresett a pergamenen bárminemű bizonyítékot csalásra, nem talált.
- És jobb, ha komolyan veszed. -tette hozzá Sans üres szemgödörrel tekintve rá. -Az egyes és kettes számú elit őrségtag inkább öngyilkos lett, ezzel megvédve Erit.
Nem tudtam megszólalni. A király immár biztosra akar menni. Közbe akartam lépni, amikor Toriel megállított. Már számon akartam kérni az okát, de ekkor rámnézett és kacsintott egyet gyorsan. Ezzel azt akarja mondani, hogy ne avatkozzak bele? Undyne még mindig sokkos állapotba volt.
- De… Asgore soha nem csinált ilyet.
- Ne légy naiv. Csak gondold bele magad az ő helyébe. A célja, hogy az emberiséget leigázza már karnyújtásnyira van tőle és nem fogja hagyni elúszni.
- Az átjáró nyitva van és bárki más bejöhet…
- Attól tartok, rosszul informáltak. Az átjárót mesterségesen beomlasztották. -tájékoztatta Toriel a helyzetről. -Asgore aljas húzásának a része. Különben is, ha nem is tenné meg, akkor hány évet kéne várnia, míg egy másik ideérkezik? Ha meg a jövendőbeli mindenkivel leszimpatizál, ahogy Eri is tette, az örökkévalóságig itt kéne rostokolnia.
- Ami nem enyhíti a felelősség rád eső részét. Szóval, hogy döntesz? Átadod majd Asgorenak a kislányt vagy inkább elmenekülsz velünk és segítesz elrejteni?
Undyne fejében kavarogtak a gondolatok. Mit tegyen és hogyan? Barátságunk előtt biztos az első opciót választaná. Viszont, emlékszik rá, hogyan viselkedtem Monster Kiddel és arra is, hogy eszem ágában sem volt még megsebezni sem. Továbbá, ha az érem másik oldalát nézi, akkor tényleg a király a gonosz és az emberiség leigázása sem tűnik légbőlkapott vádnak. Most, talán első alkalommal amióta itt vagyok, olyat mondott, amit nem akartam elhinni.
- Szóval így állunk? Asgore tanításaival meg szemben? Én viszont nem fogom hátbaszúrni azokat, amiket gyerekként mondott nekem. Az igazságot képviselem! Ennek okán egyértelmű a döntésem: Lemondok a Királyi Őrségben betöltött helyemről és segítek elrejtőzni neked! -mutatott rám mondata végén, majd Torielre nézett. -Tisztában vagyok, királynőm azzal, hogy nem váltom meg bűneimet a kijelentésemmel.
- Semmi szükség a további drámázásra. -mondta Sans és felvette a pergament, amit Undyne a sokk miatt kiejtett és darabokra tépett.
- Megőrültél?! Ez a király parancsa volt!
- Get Dunked On! Vagyis megszívtad! Az egész levél hamisítvány, amit Toriel talált ki.
Világos lett számomra, miért mutatta, hogy ne lépjek közbe. Undyne teljesen lesokkolódott és csak jobbra-balra forgatta szemét.
- Eri elmondása alapján téged találtalak a leggyengébb láncszemnek. Benne lehetett a pakliban az, hogy hátat fordítasz nekünk, ahogyan a küldetés kudarca is ennek az aranyos kislánynak. -foglalta össze Toriel és a kezemre tette a fejét.
- Emiatt beszélt meg velem találkozót a Corenál és találta ki ezt. Igaz, hogy a profi hamisítványért le kellett koptatnom a csontomat, de a reakcióért megérte. -nevette el magát a végén Sans.
- Ezzel viszont bizonyítottad, hogy igaz barátja vagy Erinek. Ezért neked te is velünk jössz.
- Hová? -kérdezte Undyne még mindig fel nem dolgozva az információt.
- Vissza a Romokhoz. Beomlasszuk az átjárót és megpróbáljuk szabaddá tenni a szakadékot. Ha sikerül, akkor szabadok lesztek így is úgy is. -mondta Toriel.
- Akkor én kezdek összepakolni. Papyrus is biztos örülni fog annak, hogy elköltözünk.
Sans ezekután bement a lakásba. Toriel követte, így már csak kettesben maradtunk.

Ekkor Undyne viszont egy levelet vett elő.
- Figyi! Tudom, eléggé sértő kérés lesz, de el tudnád vinni ezt a levelet Alphysnak?
- Miért? Mi van benne? -kérdeztem, mire a hal Xéna elpirult.
- Semmi közöd hozzá! Meg se próbáld felbontani! -kiáltotta, de gyorsan rendbe szedte magát. -Ami azt illeti: Van egy fontos dolog, ami kettőnk között zajlik. Meg aztán lefogadom, hogy te is azt szeretnéd, hogy velünk jöjjön. Kell az esze ahhoz a szakadék kinyitáshoz, amiről Toriel beszélt.
Elgondolkodtam. Talán elsőre elég gyorsan visszautasítanám, de hiányzik Alphys. Biztos most kupálja ki Mettatont.
- Benne vagyok. Amúgy, miért nem mész te?
- Hotland szívás úgy ahogy van.
Csak bólintottam és átvettem a levelet. Undyne utolsó válasza eléggé kerülő jelleggel bírt. Talán csak nem szerelmesek… azt a leborult.

Aphys

A révész segítségével hamar Hotlandhez érkeztem. Csak reméltem, hogy mihamarabb túllehetek ezen a dolgon, mert nem akartam az amúgy elég drága időt rabolni. Sajnos nem úgy nézett ki a dolog, hogy hamar kész leszek. Ugyanis, Alphys laborjának ajtaja zárva volt. Biztos házon kívül van.

Nem volt mit tenni, becsúsztattam a levelet az ajtó alá. Ekkor a túloldalról Alphys hangja hallatszott. Kiszúrtam, hogy eléggé feszült.
- Egy levél… nem akarom kinyitni. Inkább visszacsúsztatom, mint az előző kettőt… Na jó, mégis. Ezt mivel ragasztották le? Nem baj, megoldom…
Kis idő után hatalmas fúrás és kalapálás hangok töltötték be hallójáratomat. A zaj megszűnése után egy perccel kinyílt az ajtó és Alphys jött ki. Feje olyan vörös volt, mint a paradicsomé.
- Szóval így érzel irántam. Még...azokután is…
- Félreérted, nem is kicsit. A levelet…
- Rendben… elmegyek veled egy randira...csak várj egy kicsit, míg összeszedem magam.
Ekkor berohant. Csak a fejemet tudtam vakarni. Azt hiszi, hogy szerelmes vagyok belé? Komolyan? Egy igencsak elborult helyzetbe kerültem. Ha kijön, akkor elmagyarázom neki, hogy a rét köröz a sas felett. Öt perc múlva kinyílt a labor ajtaja és láthattam Alphyst egy teljesen új ruhában. Fekete egyberuha, fehér pöttyökkel. Emellé, magára locsolt egy egész üveg iszonyat szagos kölnit, ami miatt az orrom készült volna elköltözni Voldemorthoz.
- Hogy tetszik? -kérdezte.
- Nagyon csinos vagy. De nem…
Szemmel láthatólag nem akarja, hogy befejezzem a mondatot. Belém karolt és megindult.
- Tudok egy jó helyet a randinkra.
Csak sóhajtottam. Reméltem, hogy egyszer leesik neki, hogy nem vagyok szerelmes belé.

Alphys számára az ideális randi hely egy szeméttelep volt, ami lényegében a vízesés aljára kijutott szemetet hordta ide.
- Itt találkoztam első alkalommal Undynenal. Azóta gyakran szoktunk itt lógni.
- Ez tök jó.
Csak ennyit tudtam kinyögni. Alphys megállt előttem és totál zavarban nézett rám.
- Öhm… szoktál… animéket nézni?
- Igen.
- Én is...öhm… az igazság az, hogy nem érzem azt, hogy viszonozni tudnám. Nagyon aranyos tőled, hogy így érzel. -fejezte be és hajtotta le a fejét, mintha bármelyik pillanatban felpofoznám a kosarazás miatt. Mély levegőt vettem.
- Örülök annak, hogy a lényegre térhetünk. Szóval, nem én küldtem a levelet, hanem Undyne.
- Ez...ez…komoly? Pedig ő menő és szexi...és dögös… a napba lehet nézni, de rá nem. Én… meg… csak ártani tudok embereknek, nem segíteni. Úristen! Erre jön. Fedezz, kérlek!
Alphys nem hazudott. Valóban Undyne jött a szeméttelep bejáratától.
- Szia, Eri! Jó, hogy itt talállak. Ami a levelet illeti… szeretném visszakérni. Átgondoltam a dolgot és hülye ötlet volt. -mondta teljes zavarában. Alaposan szemügyre vettem. Most műbőr kabátban és fekete nadrágban feszített. Vörös haja egyenesen fésült és rendezett, ezzel takarva szemkötőjét.
- Ami azt illeti, már nincs nálam.
- MICSODA?! -kiáltotta idegesen, amitől kis híján megsüketültem.
- Kapcsold már ki a Caps Lockodat. -förmedtem rá. -Különben is, már átadtam Alphysnak a levelet.
- Értem. Akkor valahol itt kell lennie. A levegőben érzem a kölnije illatát.
- Akkor várd meg a bejáratnál. Feltehetőleg most jött csak Waterfall határába.
- Igaz. Amennyit magára szokott locsolni, azt Snowdinig meg lehet érezni. Nem csoda, hogy havonta elfogy nála két üveggel. -nevette el magát Undyne és elindult.

Mikor már nem láttam, Alphys olyan gyorsan előttem termett, ahogyan eltűnt.
- Figyi. -sóhajtottam és figyeltem, hogy ne adj isten visszajön. -Örökké nem bujkálhatsz.
- Igazad van. De mit tegyek? Valljam be az igazságot? Akkor meggyűlölne. Én azt mondom, hogy az áltató hazugság ezerszer jobb.
- Tévedés. Minél tovább hazudozol, annál jobban megutál, ha megtudja az igazságot. Jobb, ha most mondod el.
- De… de… nem megy. Akárhányszor próbálkozom, belém fagy a szó.
- Akkor… szerepjátékozzunk. -javasoltam.
- Mint a Mew Mew Kissie Cutie játékban?
- Ha te mondod. Nálam a Final Fantasy után megállt a tudomány. -nevettem el magam, majd folytattam. -Én leszek Undyne.
- Rendben. -szólalt meg halkan Alphys, majd nagy levegőt vett. -Szia, Undyne.
- Szia. Cuki vagy ebben a ruciban.
Bár, ezt a valóságban nem így mondaná, de most megteszi.
- Kö...köszönöm. Bár, ezt sokszor mondtad. Igaz, csak apró dicséretnek szántad. Mint a legutóbb, amikor a számba fújtad a tejszínhabot és az arcomra, majd…
- Figyi! Nem vagyok kíváncsi a hálószobai titkaitokra. Nekem éppen fontos dolgom van, úgyhogy ne húzzuk egymás idejét. -mordultam rá.
- I...igaz. Szeretnék elmondani egy titkot.
- Nocsak. Ki vele.
Ekkor elkezdett hadarni, amiből a felét se vettem ki. Annyi leesett, hogy az emberi történelemről hazudozott. Próbáltam leállítani, ám ekkor jött Undyne.
- Ti ketten, mit csináltok? -kérdezte kérdő tekintettel. Érthető a zavara mondjuk.
- Ami azt illeti… -fogtam bele, ám Undyne félbeszakított.
- Szavad ne feledd! Nagyon cuki a ruhád, Alphys. Adidas?
- Turkáló. -vágtam rá, amire mindketten rondán néztek rám.
- Szóval! Mit csináltok itt ketten.
- Szerepjátékozunk. Ő Undyne éppen.
- Mi?
- Félreérted. Próbálom felkészíteni a találkozóra.
- Azt hittem, ő akar randizni velem.
- Te az én munkámból akartál hasznot húzni, Eri?! -kérdezte dühöngve, ezzel félbeszakítva a kettőnk szócsatáját.
- A fenéket, halkocsonya. Ha nem tűnt volna fel, hat éves vagyok… na jó, jövő héten hét, de ez részletkérdés. Mit akarnék én Alphystól, aki felnőtt?
Szemmel láthatólag ez nem nyugtatta meg a kedélyeit. Ökölbe szorult a keze és megpróbált pofán vágni.
- ELÉG! -kiáltott fel Alphys. -Undyne! Be kell vallanom valamit. Hazudtam neked egész végig. Amikor azt mondtam, hogy nem érek rá veled találkozni, akkor a pizsamámba zabáltam a vaníliás jégrémet, mert a pisztácia kifogyott, csokoládé meg nem volt. Meg akkor is, amikor az emberi történelemről mutattam neked példákat. Azok valójában animék voltak. És azt sem felejtem ki, amikor azt mondtam, hogy egy különleges programmal sokkal ügyesebb leszel a harcban. Azok csak videójátékok voltak. Mindezt azért, mert menőnek akartam tűnni. Megértem, hogy gyűlölsz ezekután.

Undyne ekkor leguggolt és átölelte Alphys fejét és simogatta.
- Jajj, te kis butus. Nagyon jól tudod, hogy ezek számomra csak KOCKA SZARSÁGOK! -kiáltotta a fülébe. Alphys összeugrott, mint a rosszul sütött muffin.
- Tényleg? -kérdezte halkan.
- Naná! Menő vagy a szememben, mert mindig higgadtan és analitikusan állsz a dolgokhoz. Bármi is legyen, nálad jobb partnert nem kaphatok.
- Oh, Undyne, annyira szeretlek.
- Én is.
Ekkor megcsókolták egymást, ami miatt illemből hátrafordultam. Mikor hallottam, hogy véget ért, akkor visszafordultam.
- Elmondom neked mi kell! Önbizalom! Erre az edzésre megtaláltam számodra a legmegfelelőbb partnert. Papy!
Ekkor az ugrott ki a szemetesdomb mögül, akit vártam. Papyrus egy afféle edzőruhát viselt, amin a „Bonejog.” felirat szerepelt.
- Akkor, én a nagy Papyrus megedzelek! Elsőként, száz kör Waterfall körül!
- Rendben. -mondta mosolyogva Alphys és elkezdett futni. Papyrus követte.
- Közben énekeld! Erős vagyok, vitás! Kemény, mint a térdkalács!
Ahogyan lassan elnyelte őket a horizont, Undyne döbbenten nézett rám.
- Igaz, amit mondott, ugye?! Az anime… az anime az valódi?
- Igen. Erre próbáltam ráedzeni.
- EZAZ! Tüsis hajú kardforgató harcosok és varázslatos hercegnők! Itt jövök! De előbb beérem ezt a két jómadarat.
Már majdnem megindult, mikor rám nézett mosolyogva.
- Köszönöm a segítséget. Mielőtt megkérdezed: Útközben vázolom Alphysnak a szituációt. Ha más nem, akkor telefonon vagy UnderSkypeon fog segíteni.
- Bár, az meg neked nem lenne jó dolog. A beomlás örök érvényű lesz. Soha nem akarok Asgore elé kerülni ismét. -mondtam letörten, de még mindig mosollyal. Undyne megfogta a vállamat.
- Elhiszem. Ám, néha olyan helyzetbe kerülünk, ami elől nincs menekvés. Egy dolgot bizton állíthatok: A barátaid 100%-ban melletted vannak.
- Köszönöm. -mondtam és megöleltem.

Kis idő után mindketten kimentünk a szeméttelepről. Amondó voltam, hogy Alphys laborja felé veszem az irányt. Biztos voltam, hogy velünk fog tartani és mivel a táskám már így is üres, akkor segítek a cipekedésben. Mialatt a révésszel visszamentem Hotlandsbe, azon tanakodtam, hogy Undyne lelkesedése meddig tart az animékkel kapcsolatban? Talán a Gibiate vagy a Platonic Heart megnézéséig. Bár, fenntartom még az esélyét a Souten no Ken ReGenesisre is, bár utóbbit még a legutáltabb ellenségemnek se kívánnám.

True Lab.

A labor előtt dekkoltam vagy öt percet. Azalatt megnyugtattam Torielt, hogy csak egy barátomnak segédkezed és visszajövök. Ám, Alphys sehol nem volt. A gyomrom korgása meg a türelmemen egyáltalán nem enyhített. Fenébe! Inkább akkor bemegyek.

Meglepődésemre az ajtó kinyílt és a lámpák is fel voltak kapcsolva. Nem ezzel foglalkoztam, hanem a hűtőhöz rohantam és felnyitottam. Csak instant leves és üdítő? Hát, nem fejedelmi étel, de most megteszi.
- Alphys! Ne mondj semmit, ha ehetek az ételedből! -kiáltottam és füleltem. Nincs válasz. Kivettem egy levest és elkészítettem, továbbá egy nagy flakon üdítőt is felpattintottam, amit anya csak „lónyál” néven nevez. Tíz perc után már jóllakva dobtam ki a dobozt. Kíváncsiságom most arra sarkalt, hogy nézzek bele a „történelembe”. Egy automata lépcsősor vezetett a tudósnő hálószobájába. A legelső könyvet kivettem ebből a témából és belenéztem. Ushio to Tora manga volt beletéve. Hangosan felröhögtem.
- Ha ez lenne az emberiség tényleges történelme, akkor már nem élnénk. -jegyeztem meg hangosan. Ekkor pittyent a telefonom. Hangüzenet jött. Alphys volt az.
- Szia. Köszönöm a segítséget és hálás vagyok a támogatásotoknak. Viszont, hiába a töménytelen jóindulat, nem fogja elfedni mindazt a bűnt, amit elkövettem. Ráérdemelsz arra, hogy közelebbről is lásd az igazi kísérletemet és annak félelmetes végeredményét. Nem lett volna szabad istent játszanom és nem fogok a „parancsot teljesítettem.” klisére hivatkozni kibúvók terén. Menj a mosdóba. Ott van a hely kezdete.
Felvontam a szemöldököm. Menjek a mosdóba? Csak nem egy baziliszkusz vár engem ott? Nagyon sok kérdés felmerült ezzel a helyzettel kapcsolatban és csak úgy fogok választ kapni, ha tényleg lemegyek oda. Visszamentem az alsó szintre és a mosdó fele vettem az irányt. Benyitáskor viszont nagy döbbenetemre egy lift fogadott. Bementem és nagyot nyelve nyomtam meg a lefele gombot. Egy darabig normálisan ment, ám egy hatalmas fékezéssel megállt.
- Áramkimaradás! A fékek lassan elvesztik erejüket.- szólalt meg egy gépi hang. Oké, én most bántam meg a beszállást, de már késő volt. Mielőtt az vésznyitót megnyomtam volna, a lift elkezdett zuhanni, majd egy hatalmas csattanással ért földet. Szerencsére, nem sérültem meg.
- Remek! Ez sem fog segíteni a lift fóbiámon. -morogtam. Az ajtó lassan kinyílt. Ez volt a kezdete az eddigi leghátborzongatóbb kalandomnak.

Az egész folyosó félhomályban úszott és már ettől a hideg futkosott a hátamon. A folyosón haladva észrevettem három kijelzőt. Az első megérintve a gép megszólalt:
- 1. Bejegyzés. Itt az idő teljesíteni a Király parancsát. Meg fogom alkotni azt az erőt, ami elsöpri azt az átkozott falat, ami ebbe a lyukba taszított minket. Ki kell tanulnom, hogyan lehet az emberi lelkek erejét használni.
Alphys hangja volt ez. Vajon miben mesterkedett? Megérintettem a második kijelzőt, hogy további információhoz jussak.
- 2. Bejegyzés. Azt megállapítottam, hogy az átjáró lélek energiával működik. Sajnos, ezt az energiafajtát nem lehet mesterségesen előállítani, mert csak élő organizmusoknak van kapacitásuk rá. Ergó, csak abból gazdálkodhatok, ami elérhető: A szörnyek lelkei.
Elborzadtam. Alphys élő szörnyeken végzett kísérletet? Abszolút nem néztem volna ki belőle. A harmadik kijelző viszont megnyugtatott.
- 3. Bejegyzés. Újabb akadályba ütköztem. Egy szörnyből a lelket kinyerni hatalmas energiát emésztene fel. Továbbá, teljes kudarcba fulladna, lévén a szörny teste azonnal megsemmisülne a lelkével együtt. Szöges ellentéte az emberi léleknek, amik ha el is hagyják a fizikai testet, nem pusztulnak el. Ha lenne rá mód, hogy a szörnyek lelkét tartósítsam, sokkal könnyebb dolgom lenne.
Kicsivel továbbmenve megtaláltam még egy kijelzőt. Azt is megnyomtam.
- 5. Bejegyzés: Megcsináltam! A tervrajzokat felhasználva sikerült az emberi lélekből valamiféle energiát kinyernem. Biztos vagyok benne, hogy ez adja azt a bizonyos energiát ahhoz, hogy ne pusztuljon el. El is neveztem ezt az erőt: Determination, magyarul akaraterő. Rövidítve: AE.
Oké, fellélegeztem, hogy Alphys nem kezdett el fajtársain kísérletezni. Ám, ahogy haladtam a folyosón tovább, ez a fajta megkönnyebbülés semmisé lett a bizonytalanság miatt. Alphys nem akarta senki tudomására hozni, hogy emberi lelkekkel kísérletezett? Ezt max csak előttem titkolhatná, de Undyne vagy Sans előtt felesleges lenne.

A folyosó vége kétfelé folytatódott tovább. Középen egy ajtó volt, amihez négy kulcskártya kellett. Balra fordultam, ahol egy kis séta után megtaláltam a következő kijelzőt.
- 6. Bejegyzés. Asgore kérésére a külső város összes szörnyének haldokló hozzátartozói ma érkeztek meg. Már nem sok kellett nekik, hogy meghaljanak és porrá változzanak. Ám, mi történik akkor, ha Akaraterőt fecskendezek beléjük? Ha meghalnak, de a lelkük megmarad, akkor… a szabadság közelebb lenne, mint azt hihetném.
Nem fogok hazudni, de hányinger jött rám. Túlságosan jól elképzeltem magamba, hogy évekkel ezelőtt hogyan nézhetett ki a szituáció. Amint úgy éreztem, hogy képes vagyok benntartani a színes ásítást, továbbmentem. Egy teremben végződött, ami úgy nézett ki, mintha valami műtő lenne három ággyal, egy nagy rozsdamentes acélból készült asztallal és három csappal. A kijelzőt érintettem meg elsőként. Alphys hangja ismét felszólalt, de az eddigiektől eltérően nem volt bizakodás a hangjában.
- 9. Bejegyzés. A dolgok nem alakulnak jól. Egyik test sem alakult porrá, így a lelküket se tudtam kinyerni. Ugyan a családtagoknak megígértem, hogy a temetés alkalmával visszaszolgáltatom a porrá vált halottakat, egyre többször kérdezgetnek a napok előrehaladtával. Mégis mit válaszoljak nekik?
Megráztam a fejem. Ez már tényleg durva volt. Meg kellett mosnom az arcomat hideg vízzel, hogy összekapjam magam. Ám, ahogy a legszélsőt kinyitottam, gurgulázó hang jött ki belőle. Ösztönszerűen hátraugrottam, ám ami kijött abból a csőből, az képes volt a bennem lévő vért jéggé fagyasztani. Három amorf lény ugrott ki belőle, amik egyetlen általam ismert állatra sem hasonlítottak. Ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit a telefonom adott ki magából. Gyorsan a fülemhez emeltem, amiből statikus hang mondogatta: Gyere és csatlakozz a mókánkhoz. A karjaimat X alakba tettem, ezzel jelezve, hogy nem kérek belőle és behunytam a szemem. Mikor úgy éreztem, hogy tiszta a terep, kinyitottam. A lényeknek nem volt nyoma, de helyette a piros kulcskártya világított fényesen. Eltettem és a közeli szobába mentem vele. Ott a piros leolvasóba bele is nyomtam a frissen talált kártyát, ami sípolás után felvilágított. Három kulcskártya maradt.

Visszamentem a főajtóhoz és most a jobb oldali folyosót választottam. Miközben haladtam, az a három lény látványa alapján kikövetkeztettem egy valamit: Alphys nem ok nélkül mondhatta, hogy ezt senki szeme elé nem akarta kitárni. A folyosó lassan egy hatalmas kórterembe ágazott, ám két újabb kijelző is fogadott. Sorban hallgattam meg őket.
- 12. Bejegyzés. Semmi sem történik. Már nem tudom, mit csináljak. Mindegyik ittlévőbe nyomok AE-t és csak remélem, hogy valami kisül belőle.
- 13. Bejegyzés. Az egyikük kinyitotta a szemét.
Nem tudtam mit hozzáfűzni a dolgokhoz, ezért bementem a kórterembe. Ott a kilenc ágy mellett két elágazást találtam. Ám, mielőtt a jobb oldalit választottam, az egyik ágyra felültem, hogy pihentessem lábaimat. Valami viszont megbökte a fenekem. Lenyúlva a takaró alá megtaláltam a forrását, ami egy sárga kulcskártya volt. Miután elraktam és pihentem, elindultam volna a kijelölt folyosón, ám egy újabb monitort vettem észre. Megnyomtam a lejátszás gombot. Alphys hangja bizakodó volt.
- 14. Bejegyzés. Mindenki, aki ide lekerült… újraéledt. Úgy járnak és beszélnek, mintha mi sem történt volna. Hála égnek! Már azt hittem, hogy meg fognak halni.
Ha nem találkoztam volna azokkal a valamikkel, akkor Alphys vállát megveregetném. Ám, most elindultam az úti célom felé, ami egy tükrökkel díszített folyosó volt. Ott újabb jegyzet fogadott.
- 7. Bejegyzés. Szükségem van egy mesterséges tárolóra, ami megakadályozza, hogy a szörny lelke semmisé váljon, ha meghalna a test. Mint ahogy azt már tudjuk, egy szörny nem tudja a másik szörny lelkét elnyelni, ahogyan az emberek se képesek lelkeket elnyelni. Ami azt jelenti, hogy a tárolónak se nem emberinek se nem szörnyalapúnak nem szabad lennie.
A következő kijelző előtt egy tükör várt. Bizarr kíváncsiságomba belenéztem, de más nem volt rajtam kívül. Fellélegeztem és benyomtam a következő jegyzetet.
- 10. Bejegyzés. A tároló létrehozása totális zsákutcába ütközött. Úgy tűnik, hogy nem lehet egy harmadik alapanyagot létrehozni a lélek tárolására. Mindegy. Szívás volt ezzel dolgozni. Csak a kezemen ragadna a mag és el nem engedne.
Megvakartam a fejemet. Ez mégis mit jelentsen? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy a további tükrökre rá sem néztem az utolsó kivételével. Ott valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ránéztem… hiba volt. A képmásom elmosolyodott és lassan egy óriásfejű struccféleséggé alakult. Azonnal hátraugrottam ijedtemben. Mit csináljak? Megpróbáltam valami misztikusat csinálni, amire ledöbbent. Ekkor jöttem rá a trükk nyitjára: Ők szörnyek, de mivel több darabból állnak, arra kell rájönni, hogy ez milyen darabokból áll. Ekkor a fejre néztem és megvilágosodtam: A fej hasonlít arra a szörnyre, amivel még Ruinsba találkoztam. Átöleltem azt és simogattam. Továbbá, elrebegtem egy imát. Vakmerő terv? Igen, de hatásos is, mert megbékült és elment. Az agyamba véstem a teendőket arra a célra, ha újabb szörnybe botlanék. Megfigyelés és a szörnyek megelégedéséhez szükséges cselekedet.

Mivel a folyosó vége a kék leolvasót tartalmazta, így visszamentem az ágyakhoz és a fel nem fedezett terembe mentem. Ott ismét folyosó fogadott, ami kétfelé ágazott el. Jobbra mentem, ahol egy szellőztető rendszer fogadott. Mivel nem működött, így ködös és hideg levegő állt. Közvetlen mellettem egy hangjegyzet fogadott.
- 11. Bejegyzés: Most, hogy Mettaton népszerű lett, már alig áll velem szóba. Az egyetlen dolog, amit kérdez az az, hogy mikor lesz kész teljesen… ám félek, ha ez megtörténik, akkor lelép… és soha nem leszünk barátok. Ami ráadás, hogy mindahányszor dolgozok rajta, nagyon izzadt leszek.
Alphys ezen jóslata teljesen bevált, hiszen Mettaton sikerrel hátbaszúrta és ha nem akadályoztam volna meg tervében, akkor már annak a fémkupacnak a lelkében jutottam volna ki a felszínre. Áh, kár a múlton rágódni. Bekapcsoltam a szellőzést, ami eltüntette a ködöt, de ekkor fehér cafatok váltak láthatóvá. Ezzel még nem lett volna probléma, hacsak azok nem álltak volna össze. Mostmár nem féltem ezektől a lényektől, mert tudtam a megfelelő ellenlépéseket ahhoz, hogy ne essen bántódásom. Mikor a lény úgy tett, mint a fiúbandák… vagyis összeálltak, tökéletes alkalmam volt szemügyre venni. Úgy nézett ki, mintha egy UFO lenne, de… nane! Ez öt kutya egybeolvadva. Pont olyanok, mint amikkel Snowdinnél okoztak nekem fejfájást. Eléggé bizonytalanul jöttek felém. Megcsapkodtam a térdemet és hívtam, mire kíváncsian odacammogott hozzám. Megsimogattam a fejét, amitől felpörgött és elkezdett ugrálni. Kivettem a táskámból egy összegyűrt alufóliát és elhajítottam. Rögtön visszahozta. Ezt párszor megcsináltam vele, egészen addig, míg el nem fáradt és büszkeséggel feküdt le előttem. Hosszú ideig simogattam és dicsértem, mire elégedetten felállt és kiment a teremből. Mosolyogva fordultam vissza és indultam el az elágazáshoz. Még meg kellett találnom a maradék kártyát.

Amikor visszaértem, haladtam tovább egyenesen. Ott újabb két jegyzet várt. Ismét sorban hallgattam meg őket.
- 15. Bejegyzés. Úgy látszik, hogy a kutatás teljes kudarccal zárult. Viszont, sikerült boldog befejezéssel zárni? Visszaküldtem a lelkeket Asgorenak, aki el is rakta őket. A szörnyek hozzátartozóit is felhívtam, hogy tájékoztassam őket a haldoklók felépüléséről. Másnap vissza fognak menni.
A következő bejegyzésnél a kör bezárult. Alphys hangja immár teljesen kétségbeesett volt.
- 16. Bejegyzés. Ne, ne, NE, NE, NE! A szörnyek fizikai teste nem bírja úgy az emberi akaraterőt, ahogyan az emberek. Túl sokat fecskendeztem beléjük, így a testük összeolvadt! Úristen, mit tettem?! Nem volt szabadott istent játszanom!
Lesokkolódtam. Ezt átérezni eléggé borzalmas lehetett. Megpofoztam magam. Nincs időm itt dekkolni, tovább kell mennem. Újabb elágazásba torkollott az egész. Itt rögtön befordultam. Egy zuhanyzó fogadott, amit függöny takart. A túloldalán valaki mozgott. Óvatosan, lassan lépkedve értem egyre közelebb és közelebb, mire az idegen egyre gyorsabban himbálózott. Kartávolságnál elhúztam a függönyt, mire az alak eltűnt, hátrahagyva a zöld kártyát. Felkaptam és visszarohantam a folyosóra. Ott menve tovább egy furcsa részhez értem, ami felett egy hatalmas koponyaszerű szerkezet nézett le egy sárgás csillagra. Tovább volt egy másik terem és tőlem jobbra is. Elsőként a jobbra lévő terembe mentem be, ami valamiféle média szoba lehetett régebben. Egy újabb hangjegyzetet láttam meg.
- 4. Bejegyzés. Ember után kutattam, hogy a lelkét frissen kinyerve tudjak további kísérletekbe belekezdeni. Végül ott kötöttem ki, hogy Asgore kastélya körül bóklásztam. Találtam négy, eléggé furcsa kazettát. Van egy olyan érzésem, hogy Asgore soha nem nézte meg őket… és nem is fogja. Hm. Vajon miért nem? Futott át a kérdés az agyamon. Megtaláltam azt a négyet. Az elsőt beraktam. A kép fekete maradt, de a hangokból le lehet szűrni, hogy Toriel és Asgore voltak a felvételen.
- Gorey! Ébresztő!- szólalt meg Toriel. Valamennyivel fiatalabb hangja volt.
- Mi az, drágám? És miért van nálad kamera.
- A reakciódat akarom felvenni. Mondj nekem egy téli gyümölcsöt.
- Úgy tudtam, hogy télen nem teremnek növények… szabad a gazda.
- Síparadicsom. -vágta rá Toriel és elnevette magát.
- Drágám! Menj vissza aludni. Ez a vicc engem már teljesen lefárasztott. -morogta Asgore, ám ettől nem fejeződött be a viccmesélés.
- Még nem. Ezt is meg kell hallgatnod. Mi az? Feldobod valami, leesik 20 ezer arany?
- Öhm… nem tudom. Mi az?
- Én sem, de szívesen dobálgatnám.
Erre Toriel ismét elnevette magát. Asgore sem morgott tovább, hanem felkelt.
- Tori! Ahogy látom, a kisbaba a szíved alatt nem hagy aludni. Tény és való, én is izgatott vagyok a ténytől, hogy gyereket várunk.
- Érdekes. Amikor első alkalommal mondtam, hogy gyereket várunk, te máshogy reagáltad le. Az alábbit mondtad: Tori! Te vársz gyereket. Nem értem, hogy ti nők miért így mondjátok. Én sem mondom azt, hogy egy herénk van.
- Na jó, feküdjünk le.
- Nem tetszik, ahogy utánozlak?
- Dehogynem drágám, de holnap avatjuk fel a Coret és az se ötperces munka.
- Igaz. Jó éjt, Gorey!
- Neked is, Tori.
Ezekután a felvétel megállt. A második kazettát raktam be. Itt a király fia, Asriel volt hallható kiskorában. A kép továbbra is sötét volt.
- Gyerünk, mosolyogj a kamerába, tesó! Háh! Most okkal hagytam a kamerán a védőlencsét. Na mindegy… emlékszel, amikor apának sütöttünk tejkaramellás pitét és sikerrel elkeverted a vajat boglárkával? Apa azóta is rosszul van eme ballépésünk óta. Nagyon rosszul érzem magam miatta. Anya is nagyon dühös volt ránk. Bárcsak én is mosolyogtam volna akkor, mint te...mi? Kapcsoljam ki a kamerát és kövesselek? Rendben.
Eléggé furcsa szituáció. Ki keveri össze véletlenül a vajat egy növénnyel? Ez inkább volt előre eltervezett húzás, bárhonnan is nézem. A harmadik kazetta sem volt szívderítő.
- Kicsim! Hallasz? Azt akarjuk, hogy felébredj! -hallatszott Toriel hangja. Immár teljesen rekedt volt a sírástól.
- Kis harcosom! Tarts ki! Nemsokára jönnek az orvosok. -mondta Asgore. Ő sem volt nyugodt. Ám Asriel hangja még szívszaggató volt a két felnőttnél.
- Testvérem! Ne hagyj itt minket. Ígérem, hogy elhozom a virágokat a szülőfaludról. Ezt kérted nem? Azt mondtad, hogy ettől jobban leszel…
Itt a felvétel megszakadt. Letöröltem a könnyeimet és beraktam az utolsót. Itt már volt kép. Asgore volt látható. Teljesen beesett arca és karikás szemei csak minimális mértékben voltak rosszabbak annál, amit a jelenben láttam belőle.
- Egyetlen nap… egyetlen nap és minden, amit biztosnak hittem rogyott össze kártyavárként. Reggelre az emberi gyermek elhunyt mérgezésben. Az orvosok csak értetlenkedtek, hiszen a szemem láttára tisztították ki belőle a mérget. Aztán este a fiam halt meg és hamvai a kerti virágokra tapadtak. Olyan érzés volt ezeket átélni, mintha a szívemet darabolták fel. Mindezért pedig egyetlen felelőst tudok megnevezni: Emberek! Még megbékéltem azzal, hogy a föld alatt senyvedünk, de amikor a fiam eltemette az embert, akit testvérének tekintett falujában, megadva a tiszteletet, hálából halálra verték! Szemet szemért! Fogat fogért! Hat gyermeket sikeresen kivégzett Undyne és Sans. Már csak az utolsóra várunk és hamarosan az emberiség megfizeti nagysága árát. Nagy kár, hogy Tori elhagyott, amint meghallotta, mire készülök. Remélem egy nap rájön arra, hogy az emberek babusgatásának az ára az életünk, rosszabb esetben szeretteink élete.

Ezekután a felvétel megszakadt. Nem mondom, hogy ettől a felvételtől vártam volna a világ megváltását, de megértem, hogy Asgore miért ennyire makacs s tervéhez. Habár, teljesen mindegy, mert amint elvégeztem ezt, visszamegyek Toriellel Ruinsba és soha többet nem fogok Asgore színe elé kerülni. Kimentem a teremből és a fényes csillag fele vettem azt irányt, ám, amint a közelébe értem, azonnal átváltozott. Hátra ugrottam és alaposan szemügyre vettem. Felsimertem a Moldsmalt, Aaront és a Syrent. Tisztes távolságból elkezdtem egy szomorú dalt hümmögni, miközben a karomat feszítettem. Ez első pillantásra nagyon nagy baromságnak tűnt, ám a lény csepfolyóssá válva csúszott el jó messzire, szabaddá téve az utat. Reméltem, hogy már nem kell sokat kutyagolnom. Kezdtem fáradni. Az utolsó felfedezetlen teremhez érve láttam, hogy négy hűtő van benne. Ezekben biztos a mintákat tárolta Alphys… vagy még tárolja? Újabb jegyzetek vártak. A legközelebbire lenyomtam a lejátszást.
- 19. Bejegyzés. A hozzátartozók folyton hívogatnak, az iránt érdeklődve, hogy mikor érkeznek haza a feléledt családtagjaik. Mégis mit mondjak nekik? Már fel sem veszem a telefont.
Továbbmenve nyomtam be a következőt.
- 20. Bejegyzés. Asgore ma öt üzenetet hagyott. Négy arról, hogy mindenki eléggé dühös. Egy meg arról, hogy talált egy aranyos csészét, ami hasonlít rám. Erre már nem válaszolok.
- 21. Bejegyzés. Egy egész napot a szeméttelepen töltöttem. Szinte már a részemmé vált.
Elborzadtam a kijelentésén. Alphys az egész végére teljesen összeeshetett, abban teljesen biztos vagyok. Nem csoda, hogy szinte semmi önbizalma nincs. Ha velem tart, akkor összekaparom a földről. A legközelebbi hűtő elkezdett mocorogni. Mire odaértem, addigra teljesen elfehéredett és átalakult. Noha ez is több szörnyből állt, a legfőbb összetevője Snowdrake volt. Pontosabban, a Snowdinben található lény anyja.
- Úgy fázom. -panaszkodott. Átöleltem, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy csöpög. Simogattam, mire lassan megváltozott a hangulata.
- Sokkal jobb. El tudnál mesélni egy viccet? -kérdezte.
- Persze. Mondj nekem egy téli gyümölcsöt? Síparadicsom.
Erre elnevette magát és lassan távozott.
- Köszönöm. -súgta halkan. A kék kulcskártya alatta volt, de most felvehettem. Immár nem maradt más hátra, mint aktiválni a kapcsolókat és bemenni a generátor szobába. Amint visszakapcsolom az áramot, elhúzok innét.

Tíz perc telhetett el, mire minden kártyát a helyére tettem. Visszamentem ahhoz az ajtóhoz, ami eddig zárva volt. A négy fény jelezte, hogy immár szabad az utam. A lift utáni folyosón két kikapcsolt hangüzenet fogadott és a generátor szoba. Bementem és a főkapcsolót lenyomtam. Ekkor négy amorf szörny közeledett felém. Nem éppen barátságos szándékkal. Már azt hittem, nekem kampó, mire egy ismerős hang megszólalt.
- Srácok! Kész a vacsora!
Ekkor mindannyian megálltak és ránéztek a hang gazdájára, Alphysra. Ő csak felém fordította tekintetét.
- Bocsáss meg nekik. Eléggé szeszélyesek, ha éhesek…
- Semmi baj nem történt. -szabadkoztam mosolyogva.
- Láttam, hogy a főgenerátor lekapcsolt, úgyhogy éppen terveztem visszakapcsolni. De látom, hogy te gyorsabb voltál.
- Lehet mondani, de maradjunk annál: Én okoztam ezt.
Erre Alphys kínos nevetésbe kezdett. Mikor abbahagyta, szemét belefúrta az enyémbe.
- Szóval láttad, hogy mi történt és meghallgattad az összes felvételt.
- Igen. A fő munkád a lelkek mibenlétét akarta megmutatni.
- Ahogy mondod, de elkezdtem istent játszani, amikor felfedeztem az akaraterőt, ami az emberi lélek hajtómotorja. Pusztán az volt a célom, hogy segítsek a szörnyeken és visszahozzam az életbe a hozzátartozóikat.
- Ám, ez teljesen balul sült el. Ahogy láttam a végeredményeken.
- Így van. Senkinek nem mondtam el a végeredményt, hiszen örökre megbélyegeznek. Azóta csak menekülök, mint valami gyáva féreg.
- Pedig felesleges ezen annyira törnöd magad. Próbáltad a helyzetből kihozni a lehető legjobbat. Senki nem fog rád mérges lenni, sem pedig gyűlölni azért, mert jót akartál. Igen, kicsit őrült dolog volt, amit csináltál, de ahogy anya mondta nekem egyszer: Az őrültet és a zsenit csak egyetlen hajszál választja el. -bölcselkedtem.
- Most hogy mondod… teljes mértékben igazad van. El fogom mondani mindenkinek mindazt, amit tettem. Nehéz lehet… őszintének lennem, de eleget bujkáltam már az igazság elől. Lesznek napok amikor elszúrok valami… vagy olyat mondok, ami másoknak nem tetszik… de olyan barátokkal a hátam mögött, mint te és Undyne már képes vagyok vállalni a kockázatot. Köszönöm.
- Örülök, hogy nagyobb lett az önbizalmad. -mondtam mosolyogva és megöleltem. A többi lény is átölelt minket. Ők sem haragszanak Alphysra szerintem. Hiszen, az életüket köszönhetik neki. Miután kiváltunk az ölelésből, egy kérdés fogant meg bennem.
- Nem tudnál velünk jönni…
- Tudok a tervedről. Undynenak már megmondtam a válaszom. Nem tehetem meg azt, hogy itthagyom őket. Kell nekik az ellátás és a Coret is üzemeltetni kell.
- Semmi baj. Majd újra látjuk egymást.
Alphys elmosolyodott, majd elindult kifelé. A többi összeolvadt szörny követte. Kis idő után én is elindultam a lift fele. Ekkor vettem észre, hogy a két kikapcsolt hangjegyzet immár aktív. Meg is hallgattam őket sorban.
- 8. Bejegyzés. Találtam egy önkéntest. Nem mondtam el Asgorenak, mert meglepetésnek szánom. A kertje közepén van egy különleges virág, ami csak az emberi világban található meg. Akkor tűnt fel első alkalommal, amikor a királynő elment az udvarból. Vajon lehetséges lenne? Olyannak lelket és életet adni, aminek eleve nem volt?
Ekkor döbbentem le. Egyetlen virág volt, ami szóba jöhetett, ha beszélgetésről van szó. Flowey. A következő lejátszás során minden képkocka a helyére került.
- 18. Bejegyzés. A virág eltűnt!
Immár semmi kétségem nem volt a múltbeli történetről. Ám, nem igazán izgatta tovább a fantáziámat más történelmi dolgok. Ideje volt visszamennem Torielhez.

Bemenve a liftbe még a gombot sem nyomtam le, mikor megcsörrent a telefonom. Egy teljesen idegen hang szólalt meg.
- Eri! Ott vagy? -kérdezte egy felnőtt hang.
- Igen. Kivel beszélek?
- Rég volt már, nemde? Szép munka volt, el kell ismerjem. Hála nekem minden darabja a puzzlenek a helyére került. Eri! Hamarosan találkozunk.
Nem tudtam rá válaszolni, mert azonnal letette. Ekkor becsukódtak a lift ajtajai és elkezdett emelkedni. Mikor véget ért és kinyílt, nem akartam hinni a szememnek. A labor helyett a trónterem előtti folyosórészen találtam magam. Vissza akartam menni a lifthez, ám azokat valami növény betakarta.
- Ne… nem NEM! Azonnal engedj vissza! Nem akarok Asgore ellen harcolni! Kérlek! Engedj vissza Torielhez!
Ám, hiába tépkedtem az indákat, azok nem engedtek. Immár elkerülhetetlen volt a harc.

Hopes and Dreams.

Teljesen üresen mentem a trónterembe. Megálltam egy pillanatra és felnéztem a napfénybe. Tanácstalan voltam. Mit csináljak? Kivettem a táskámból a maradék kaját és üdítőt. Kávé az bezzeg már nincsen és ételből már csak a rák alakú almák maradtak. Lassan elfogyasztottam utolsó tartalékaimat és elhatároztam magam. Megverem Asgoret és kivonszolom a felszínre, hogy lássa azt, hogy én tényleg segíteni akarok rajta. Vagy megöl. Táskámat otthagytam és úgy mentem a barrierhez.

Asgore ott nézett kifele. Mikor megálltam, megfordult.
- Végeztél az elintézetlen ügyeiddel?
- Nem mondanám, de sakkhelyzetbe kerültem. Viszont, nem mondtam le arról, hogy az én ötletemet kövesük. Úgyhogy sajnálom, de nem hagytál más lehetőséget. Beverem azt a buci fejedet és kivonszollak a felszínre! Akkor látni fogod, hogy érdemes lenne megbízni az emberekben és levenni a szemvédőt!
- Sajnálom, de elutasítom. Nem mondtam le az emberi faj leradírozásáról. Eri! Öröm volt téged megismerni… viszlát!
Ekkor viszont egy hatalmas tűzgolyó vágta Asgoret a falhoz. Oldalra nézve láttam, hogy Toriel az. Szívem egyből megtelt reménnyel és örömmel.
- Micsoda szánalmas lény. Bántani egy olyan édes és segítőkész kislányt, mint te. Viszont nem kell félned, mert itt vagyok neked.
Odarohantam hozzá és átöleltem. Asgore felkelt.
- Tori… visszatértél…
- Te csak ne szólíts Torinak, Dreemur. -vetette oda undorral a hangjában. -Szánalmas, hipokrita féreg. Ha tényleg annyira fontos lett volna a szörnyek sorsa, akkor elég lett volna egyetlen emberrel átmenni az átjárón és onnét hozni segítséget. Ehelyett még képes lettél volna azt az egyetlen leányzót is megölni, aki még önként segített volna. Nem elég, hogy a szörnyeket hamis szövegekkel áltattad eddig és másként cselekedtél, de még fajirtást is terveztél már elvette a szavahihetőségedet.
- Igazad van, Tori. Nagyon sajnálom. Egy szánalmas lény vagyok és megértem, miért hagytál ott. Attól függetlenül… lehetnénk barátok?
- Hahahahaha… nem. Inkább azt kívánok, hogy akkor keletkezzen csomó a gatyamadzagodon, amikor rajtad van a hasmenés.
- Ez jó volt. -nevettem el magam, ám a meglepetések nem értek itt véget. Undyne és Alphys mögöttem jöttek, kéz a kézben.
- Remek! Senki sem harcol senkivel! Helyes, mert akkor én is beszállnék és az senkinek nem jönne jól. -mondta és Asgorehoz ment. -Hát főnök, ezt bebuktad. Az exed soha nem fog visszatérni hozzád.
- Nézd a jó oldalát, sok hal van még a tengerben. -biztatta Alphys a királyt.
- Csak az a baj itt, hogy lyukas a háló és a csónak is. -vágtam rá Sansszel egy időben. Papyrus zárta a sort mögöttünk.
- Üdv, Eri! Én a nagy Papyrus hálás vagyok, hogy mindannyian ki vagytok békülve. Így nem kell Undyne segítségért kiáltanom.
- Minden barátod azt akarja, hogy szabad és boldog légy. -állapította meg Asgore. -Ennek láttán még alávalóbbnak érzem magam. Sajnálom, hogy ennyire rohadék voltam. Remélem, meg tudsz bocsájtani.
- Nem haragudtam rád sohasem. Attól függetlenül… remélem, hogy amint kiérünk, a meteor fog árnyékot vetni rád.
- Ez mind szép és jó, de hogyhogy ti itt vagytok? -kérdezte Toriel. Tényleg, senkinek nem szóltam, hogy itt leszek.
- Papyrus hívott ide minket. Tőle kérdezd. -válaszolt Alphys.
- Így van! És a válaszom… egy apró virág segített nekem.
- Egy apró...virág…
- Oh… ba…

Ennyit tudtam kinyögni, mikor hosszú indák csoportja ragadta el a barátaimat. Úgy éreztem, hogy mindjárt felfordul a gyomrom. Flowey diadalittasan bukkant fel előttem.
- Ti idióták! Amíg itt elvoltatok a „barátság ereje” nevű shounen klisében fürödve, azalatt megszereztem az összes emberi lelket! Ha ez nem lenne elég, akkor a te barátaid lelkét is immár az én részemet képzik! -kiáltotta és felröhögött. Talán most az egyszer éreztem azt a mindent elönt ő dühöt, hogy darabokra tépjem. Ám, nem fejezte be. -És tudod mi a legszebb rész? Mindezért te vagy felelős. Hiszen minden egyes alkalommal, amikor meghallgattad szívük -lelkük minden búját és baját, amikor segítettél nekik… végig a kezemre játszottál. Olyan édes a bosszú, nem igaz, Sans? Hányszor húztad keresztül a számításomat? Hányszor kellet miattad a sebeimet nyalva visszavonulnom? Már nem számít. Hiszen hamarosan felveszem a régi alakomat.
- Miért csinálod ezt?! -kérdeztem tőle, miközben a remek alkalmat vártam, hogy levegye rólam a tekintetét.
- Hát még mindig nem jöttél rá, Eri? Ez egy fanficction. Ha mindenki kijut a felszínre, megkapják az olvasók a hőn áhított befejezést. Utána pedig soha, de SOHA nem fogják újra elővenni. Ám, ne aggódj, egyszerű a tervem. Visszadoblak az elejére, hogy megcsináld mindezt újra és újra. És amikor már a győzelem karnyújtásnyira van tőled, elveszem!
- Te átkozott…
- Ám, nem vagyok ilyen szőrös szívű. Van egy módja annak, hogy kijuss. Csak hunyd be a szemed és üsd össze a sarkaidat háromszor.
- Jó poén… ja várj, nem! Inkább megöllek…
Ekkor rá akartam ugrani, de hirtelen láthatatlan falak vettek körbe. Flowey nevetett.
- Okos kislány voltál mindig is. Eszem ágában sincs elengedni téged. Visszadoblak az elejére újra és újra…
Ekkor rahedli szirom szúrta át a testemet hullámokban. Felüvöltöttem fájdalmamban. Mikor abbahagyta, tudtam, hogy nekem végem. Újabb hullám került elő a semmiből.
- Ha ez még azt is jelenti, hogy daraboként kerülsz oda és össze kell, hogy rakjalak! -kiáltotta és megindította a támadását. Magamban már feladtam, hogy egy darabban kerülök ki, amikor tűzgolyók jelentek meg körülöttem és elégették a támadást.
- Mi… volt ez? -kérdezte Flowey tanácstalanul.
- Ne félj, Eri. Amíg itt vagyok, addig megvédelek, bármi is történjék!
Toriel mondatától egy adag seb begyógyult. Ellenfelem nem adta fel és két irányból indított támadást, ám egy nagyobb csont és egy zöld energialándzsa hárította.
- Így van, barátom! A Nagy Papyrus hisz benned, így nincs okod abban, hogy ne bízz magadban!
- Ha rajtam keresztüljutottál, akkor ez a fotoszintetizáló gaz sem jelenthet akadályt! -kiáltotta Undyne és vigyorgott.
- Mi van? Még nem vertétek le ezt nyavalyást? Senkinél sincs permetező és némi méreg? Akkor elintézem én. A dumája zavar az alvásban. -mondta Sans és felnézett. Flowey újra két irányból támadott, ám azt egy újabb adag tűzgolyó és villámcsapás tette semmissé.
- Eri! Kegyetlenül félreismertelek. Te tényleg törődsz velünk. Az emberek és a szörnyek sorsa a te kezedben van. -súgta Asgore.
- A helyzetből kijönni győztesen lehetetlenség lenne, de belül úgy érzem, hogy számodra ez is lehetséges. -mondta Alphys mosolyogva.
Ekkor minden egyes szörny, akin segíttettem, magabiztosan jöttek és biztattak. Köztük volt Mettaton Ex és Monster Kid is. A sebeim begyógyultak és semmim nem fájt.
- Vége a játéknak, Flowey. -mondtam magabiztosan. -Én nyertem, így a terved meghiúsult.
- Nem...ez nem...lehet...- mondta döbbenten, ám éreztem, hogy itt valami nem stimmel. -Nem hiszem el, hogy mindannyian… ennyire ostobák vagytok!
Próbáltam valahogy megakadályozni, de egy titokzatos erő hátralökött és elsötétült minden egy percre és csak ördögi kacajt hallottam.

Aztán kitisztult minden és egy kecske humanoidot láttam, amint háttal nekem mozgatja a karjait. Mikor megszólalt, hangja tiszta és gyermeki volt.
- Végre. Nem kell többet abban az átkozott virág testében raboskodnom. -mondta és megfordult felém, majd egy mosolyt engedett meg. -Hol hagytam a modoromat? Szerbusz! A nevem ASRIEL DREEMURR!
Ekkor átalakult felnőtt formájába, ami mellé fekete szemek és vaskos szarvak társultak. Kezeit felemelve egy rakás csillagot akart hozzám vágni, amik darabjait is ki kellett kerülnöm. Nem értettem egy dolgot ekkor magamon: Hogy tudok ilyen higgadt… pontosabban reménnyel és álmokkal feltöltött maradni?
- Tudod, Eri… engem már hidegen hagy ennek a világnak az eltörlése.
Ekkor villámokat idézett meg, amik sorban csapódtak be. Egy eltalált, ám alig okozott sérülést. Talán igaz, amit Alphys az emberi akaraterőről mondott?
- Akkor miért folytatjuk ezt? Talán mert erősebb vagyok nálad?
- Igen. Amint legyőztelek, teljesen átveszem az idő feletti uralmat és újraindítok mindent.
Asriel két pengét idézett meg és elkezdett velük felém vágni. Már nehezebb dolgom volt, mert a penge hossza miatt az elugrás és az elgurulás lehetetlennek tűnt. Mikor abbahagyta, összeütötte fegyvereit, amikből csillagok kezdtek felém zuhanni. Ebből egy ugyan eltalált, de csak csípést éreztem.
- Minden emlékük… a cselekedeteid… a tetteid… semmissé lesznek! Aztán kezdődik minden elölről. És a legszebb rész az egészben, hogy újra meg fogsz csinálni mindent, hogy a végén kikaphass tőlem.
- Amíg élek, addig ez soha nem fog bekövetkezni. -mondtam mosolyogva, miközben vártam a következő támadását. Asriel egy puskát idézett meg, ami lézeres célzásával jelezte, hova lő. Nekem csak ki kellett térnem előle, ám ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Folyton mozgatta a puskáját, amivel rendre kiestem a ritmusból, így bekapva pár lövést. Szerencsére, a záróakkordként szolágló lézert már egyszerűbb volt sérülés nélkül kikerülni.
- Tudod, miért fog ez megtörténni? Mert hasonlóan minden olvasóhoz a szirupos „boldogan éltek, míg meg nem…” klisé miatt küzdesz és harcolsz. A barátaidért, a szeretteidhez való visszatérésedért. Az akaraterőd lesz a veszted!
- Tévedsz! Az akaraterőm lesz a győzelmem kulcsa. Alábecsülsz és ez hatalmas hiba.
Újabb villámokat idézett meg, amiket sorban kerültem ki, de még kettő ismét eltalált.
- Szép szavak, Eri, de van egy hírem. Az erőm egy részét használtam csak. Szóval, elég volt a játszadozásból és ideje eltörölni ezt a világot… VELED EGYÜTT!
Asriel mondata után elsötétült minden és csak egy hatalmas koponyát láttam, amint röhögés kíséretében szív magába mindent. Futottam el tőle, ám fehér téglalapokat is próbáltam kikerülni. Sajnos kettő így is eltalált. A támadás végeztével Asriel ismét felszólalt.
- Nocsak, még talpon vagy? Te aztán tényleg nem adod fel. Ám, ne bízd el magad. ÍME a teljes formám!

Ekkor jött elő a sötétségből. Immár csillogó szárnyakkal és hosszú karokkal. Immár egy horror szörnyre kezdett el hasonlítani. A találatok ekkor ütköztek ki rajtam teljes valójukban. Összerogytam és felkelni se volt erőm.
- Lássuk, ezzel hogy birkózol meg!
Asriel rám lőtt egy rakás színes lézert. Egy eltalált, amitől azt hittem meghalok… viszont a testem visszautasította. Az akaraterőm szó szerint feltámasztott és immár jobban ki tudtam kerülni a további lézereket.
- Érzem… mindahányszor meghalsz, annyiszor jobban kopnak a szeretteid emlékei rólad. Hamarosan egy olyan világ lesz, ahol SENKI nem fog emlékezni rád!
- Amíg állok és élek, addig nem adom fel. Erre tanított meg minden szerettem, de te ezt elfelejtetted. Az életre.
- Valóban? Akkor van egy elszomorító hírem. Soha nem fogsz legyőzni. Örökre itt ragadtál.
Asriel kijelentése valóban letaglózott. Nagy szavak ide vagy oda, innen nincs menekvés. Hiába menekülnék, kiáltanék segítségért, semmire nem megyek. Ketten vagyunk a sötétségben, amiket a szörnyek valaha otthonnak nevezhettek. Jobb is lenne, ha bedobnám a törülközőt…

Nem. Érzem legbelül, ha nem magamat menthetem meg azzal a kevés erőmmel, amim van… akkor a barátaim lelkét szabadítom ki. Ekkor értettem meg jelenleg miért küzdök. Asriel lelkében ott vannak a barátaim is, akik ha emlékeznek rám, akkor már megmentem őket. Magabiztosan rohantam és megérintettem Asriel teste közepén lévő óriás szívet. Ekkor jelent meg előttem Undyne, homályos arccal. Gyengéden megütöttem, ezzel emlékeztetve közös kalandunkra. Megjelent az energialándzsám, amivel ismét hárítanom kellett a rám kilőtt nyilakat. Utána rámosolyogtam, ami a szokására emlékeztette, mire viszonozta ezt a gesztust, de csak egy pillanatra.
- Minden embernek vesznie kell. -mondta gépiesen és újabb lándzsát küldött felém, amit újfent sikerrel hárítottam.
- Megtanítanál főzni? -kérdeztem rá, mire Undyne arca tisztává vált.
- Nem minden ember gonosz és levadászandó célpont. Te meg Eri, a legjobb barátom maradsz.
- Még szép. -mondtam és lepacsiztam vele. Ekkor újra Asriel elé kerültem.
- Ez meg mi a fene? Mit csinálsz?
- Tudod jól… inkább mondom azt, hogy érzed. -mondtam vigyorogva és újra megérintettem Asriel lelkét. Alphys jelent meg előttem, ugyanolyan homályos arccal.
- Emlékszel rá, mit mondtam? Légy mindig őszinte mindenkivel szemben. Amíg a barátaid a hátadat tartják, semmilyen akadály nem állhatja utadat. -mondtam neki, mire az arca megrándult. Elővettem telefonomat és megnyomtam a sárga gombot. Okkal, mert egy rakás miniatűr Mettaton robotot küldött felém. Mikor kilőttem őket, eszembe jutott egy másik kérdés.
- Segítenél megoldani ezt a kérdést? Meddig mehetsz be az erdőbe?
Alphys próbált ellenállni a válaszolásnak, de nem tudott.
- Közepéig. Onnantól csak kifele mész.
Ekkor bombák kezdtek záporozni, de azokat sikerrel kerültem ki.
- Melyik a kedvenc animéd? Nekem a Mew Mew Kissie Cutie.
Ez volt a pont, ahol Alphys arca tisztává vált.
- A barátom vagy, Eri. Mindig is tartottad értem a hátadat.
- Még szép. Szeretlek téged, mint ahogyan a többieket.
Lepacsizás után ismét Asriel nézett velem farkaszemet.
- Ezt nem értem. Hogy vagy képes erre?
- Nem is fogod soha. A barátaim mindig is mellettem vannak, még ha te el akartad venni a lelküket. Ez lesz a bukásod okozója.
Ezzel a mondattal újra megérintettem a lelket. Ekkor Sans és Papyrus jelentek meg. Tudtam, mit kell tennem.
- Két csontváz bemegy a kocsmába és azt mondja az egyik: Csapos! Két sört kérek és egy felmosót.
Míg Papyrus ledöbbenve nézett rám, Sans mosolygott. Most akadálypályát kellett játszanom, nehogy megsebesüljek, de ez inkább ritmusjátéknak lehetett tekinteni. Papyrus felé fordultam.
- Elakadtam az egyik puzzleben. Tudnál segíteni?
Noha megpróbált ellenállni, mégis megkérdezte, hogy hol akadtam el benne. Újabb ugrabugra után Sans felé fordultam.
- Mit szólnál, ha a csatánkat megszakítanánk és leugranánk a Grillbybe kajálni. Én állom.
Ekkor mindkettejük arca kitisztult.
- Neked szurkolok, kölyök.
- Én a nagy Papyrus hálás vagyok, hogy a barátod lehetek, Eri.
- Részemről az öröm! -kiáltottam és lepacsiztam velük. Már csak két lélek volt hátra. Amikor Asriel elé értem, akkor semmiféle hezitálás nélkül megérintettem a lelkét, mielőtt bármit is mondhatott volna. Asgore és Toriel jelent meg előttem. Azonnal megöleltem Torielt és Asgoret is.
- Mit szólna ahhoz, királyom, hogyha meginnánk egy teát és ennénk a vajkaramellás-fahéja pitéből? -kérdeztem. Ekkor mindkettejük egy pillanatra elmosolyodott. Hátraugrottam és sikerrel kerültem ki a várt tűzgolyókat. Aztán Torielhez fordultam.
- Mai napig emlékszek a kérdésedre és a válaszom ugyanaz: A fahéj a kedvencem.
Erre ismét elmosolyodott. Gyorsan Asgore felé intéztem a szemet felnyitó mondatot.
- Elhiszem és átérzem, hogy mennyit szenvedtél a fiaid elvesztése miatt, de ez nem ok arra, hogy fajirtást rendezz! A lényeg, hogy megkegyelmezek neked, bármi történjék is.
Ekkor mindkettejük arca tiszta lett és mosolyogtak rám.
- A szörnyek jövője a te kezedben van, Eri. -mondta Asgore.
- Büszke vagyok rád, Eri. Nagyszerű barátra leltem benned. -súgta Toriel. Átöleltem mindkettejüket.

Mikor Asriel alakja kirajzolódott elém, magamban elég furcsa dolgot éreztem. Valaki másnak a lelke is segítségért kiált. Egy olyan szörnyé, aki legbelül nem ezt akarta. Aki más életre vágyott. Megérintettem ismét a lelket és ekkor emlékképek villantak fel bennem: Egy lezuhant ember, hazakíséri a palotába és a szülei tárt karokkal várják őt.
- Te mégis mit csinálsz? -kérdezte Asriel, de amikor rájött, mit akarok, ellökött. -Miért csináltad ezt? Mi ez az érzés? Mi történik velem? Nem! NEM! NINCS SZÜKSÉGEM SENKIRE!
Ekkor a teljes lézersugár arzenálját rámlőtte, amit szinte lehetetlen volt kikerülnöm. De nem érdekelt ebben a pillanatban. Csak meg akartam menteni. Folyamatosan mentem felé, nem izgatva magam, mennyiszer talál el.
- Állj meg! TŰNJ EL ELŐLEM! Hallasz?!
Újabb lövedékeket küldött felém, de azok mind kikerültek.
- Eri! Tudod, miért csinálom ezt? -kérdezte kiakadva. -Miért tartalak itt és harcra kényszerítelek?
- Igen. Falat építettél magad körül, de végig csak egyetlen dolog hiányzott az életedből… a szeretet. -súgtam és haladtam tovább. Ekkor tűzzel akart kiiktatni, de ezek direkt félrementek.
- Nem. Azért csinálom, mert különleges vagy. Az egyetlen, aki megért, bármi is történik. Az egyetlen, akivel mindig jó játszani.
Nem válaszoltam rá, hanem meneteltem előre. Asriel mintha hezitálna, hogy bevesse legerősebb támadását.
- Nem állok készen a befejezésre.. nem állok készen arra, hogy elengedjelek, búcsút mondjak tőled. Szóval könyörgök… ÁLLJ LE ÉS HAGYJ NYERNI!!
Ekkor egy hatalmas lézercsóvával lőtt meg. Nem érdekelt, ha ebbe tényleg meghalok, csak meg akartam menteni. Behunytam a szemem és vártam a véget, ám amikor a támadás véget ért, még éltem. Folyamatosan meneteltem felé, ami inkább már vonszolás volt. Alig lötyögött bennem élet. Asriel már sírt.
- Annyira magányos vagyok, Eri… és félek… annyira… annyira…
Ekkor érintettem meg a lelkét, mire mindent elöntött a fény.

Amikor ismét tudtam rendesen látni, már a gyerek Asriel volt előttem és sírt.
- Annyira sajnálom, amit tettem.
Lassan odamentem hozzá és átöleltem. Ő csak bújt hozzám és simogatott.
- Sajnálom, de mindig is sírós voltam.
- Semmi baj. Emiatt szeretnek téged.
- Magyarázattal tartozok neked. Mikor azt a gyermeket megmentettem, hatalmas hibát követtem el a családomat beleértve. Chara volt a neve és olthatatlan gyilkolási vággyal volt megáldva. Ne kérdezd az okát, mert én sem tudom. Ki akart jutni a felszínre, amihez szörnylélekre volt szükség. Amikor apám megmérgezése kudarcba fulladt, akkor saját magát mérgezte meg. Beadta azt a mesét, hogy látni akarja azon virágokat, amik a szülőfalujában nőttek. Amikor magamba olvasztottam a lelkét és megtettem azt, amit kért, akkor derült ki, hogy át akarja venni felettem az irányítást. Mivel a tömeg megtámadott, akkor majdnem sikerült neki. Elmenekültem Chara holttestével együtt a Ruinsba, ám mielőtt beléptem volna a kastélyba, porrá váltam.
Jobban megszorítottam ölelés közben. Nagyon sajnáltam, ami történt vele, ám emlékeztem a True Lab feljegyzéseire. Tudtam, hogy nem itt ér véget a történet.
- Mikor újra éltem, akkor már egy növényben raboskodtam. Ez azzal járt, hogy lélektelen voltam. Nem tudtam szeretni… vagyis inkább semmiféle pozitív érzés nem volt bennem. Folyton csak a pusztítani és ölni akartam. Nagyon sok szörnynek okoztam fájdalmat és kínt. Nincs bocsánat arra, amit tettem ellenük és ellened. Meg tudsz valaha is bocsájtani?
- Igen. Rád sosem lehet haragudni.
Ekkor Asriel elnevette magát.
- Mostmár értek egy dolgot, amit eddig nem. Mikor minden szörny lelke bennem volt, mind téged dicsőítettek. Mégha csak apró dolgokat tettél, azzal is örömet adtál nekik. Akkor most ideje nekem is adnom valamit.
Ekkor kivált az ölelésemből és felemelkedett. Hosszas kántálás után minden emberi és szörnylélek kiszabadult. Továbbá, erős töréshang hallatszott a távolból. A barrier összeomlott.

Ekkor Asriel a földre esett. Felsegítettem.
- Itt válik el az utunk. Lelkek nélkül nem tudom ezt az alakot megtartani és hamarosan ismét virág leszek. Kérlek téged, hogy vigyázz anyura és apura, rendben?
Ekkor átöleltem ismét és aktiváltam a Quirkomet, a Rewindot. Minden energiámat mozgósítottam azért, hogy újra lelke legyen. Nem érdekelt, hogy megvan-e hozzá a megfelelő energiám vagy sem. Nem akartam ebben az állapotban hagyni. Végül minden elsötétült.

Újra a fényben. (Epiológus.)

Alig tudtam kinyitni a szemem. Toriel simogatta az arcom.
- Eri! Ez csak egy álom. Ébredj fel.
Felemelkedtem és immár teljesen kinyitottam a csipám. Minden barátom itt volt… és Asgore. Iszonyatosan fájt a fejem és éreztem, lázam van.
- Felébredtél! Hála égnek!

Kiszálltam Toriel öléből és nyújtózkodtam.
- Hogy vagy?
- Apa szavaival élve: Utoljára akkor voltam ilyen másnapos, mikor a pápa meghalt. -feleltem és a táskámba néztem. -Ez remek. Nincsen kávé.
Ekkor Toriel átnyújtott egy termoszt, ami tele volt az üdítő nedűvel.
- Olyan vagy, mint a Tefal. Mindenre gondolsz. -jegyeztem meg, mire mindenki felnevetett.
- Nagyon aggódtunk érted. Már azt hittem, hogy soha nem ébredsz fel. -nyögte aggodalmasan Alphys.
- Még egy óra és elkezdtem volna őrjöngeni. -vágta rá Undyne és átkarolta barátnőjét.
- Legközelebb szólj, ha efféle hosszú alvásra adod a fejed. Papyrus elsírta magát.
- Ez nem igaz! -kiáltott fel tagadóan Papyrus. -Csak valami belement a szemembe.
- És mégis mi? -kérdeztem két korty között.
- Könnyek!
Erre felnevettem.
- A lényeg az, hogy Eri jól van. -mondta mély hanggal Asgore.
- Csak kérdés: Semmire nem emlékeztek? -kérdeztem mindenkitől. A válaszok nyilvánvalóvá tették, hogy csak én emlékszek, mi történt köztem és Asriel között. Mindenki azt mondta, hogy egy virág felbukkanása után képszakadás.
- A lényeg, hogy az akadály, ami a felszínre való jutást gátolta meg, megszűnt. -mondta halkan egy onnan jövő alak. Mikor a fény rávetült, Asgore és Toriel szemei könnybe lábadtak.
- Asriel!
- Kisfiam!
Bezony. Asriel volt az, kisgyerekként. A Rewind sikeres volt. A Dreemurr család immáron ismét teljes lett.
- Nem tudom neked meghálálni amit tettél. Köszönöm. -mondta Toriel örömkönnyekben úszva.
- Köszönöm, hogy visszakaphattam a testemet. Örökké hálás leszek neked. -nyögte alig kivehetően Asriel.
- De mégis mi történt? -kérdezte Sans. Ekkor beszámoltam nekik mindarról, amit a True Labsben olvastam, illetve más forrásokból megtudtam. Mindenki elképedt. Cserébe viszont Alphys is beszámolt a múltbeli kísérlete és mostani cselekedete következményeiről. Persze, előbb megnézte telefonját.
- Most mindenki imád. Hálásak azért, mert ismét együtt lehetnek halottnak hitt családtagjaikkal.
- Mondtam én, hogy a szörnyek nem lesznek zabosak azért, mert kicsit másképp néznek ki az elvártnál. -vágtam rá és átöleltem. Mikor véget ért az ölelkezések sora, Asgore letérdelt elém.
- Eri! Ténylegesen sajnálom a konokságomat és fafejűségemet. A mostani állapotokat megnézve őrült módjára viselkedtem. Amióta ide lekerültél mindent megváltoztattál… a legjobb irányba. Meg tudsz nekem bocsájtani?
Mély levegőt vettem. Immár tényleg királyként viselkedett.
- Sosem tudtam haragot tartani, szóval elfogadom. Cserébe egyetlen dolgot kérek tőled, ami főképp Torielnek jelent nagyobb kihívást.
- És mi lenne az? -kérdezte a megnevezett, aki ölében tartotta Asrielt.
- Legyetek újra egy család. -feleltem mosolyogva. -Tudom, hogy közted és férjed között megromlott a viszony, de a családnak egyben kell maradnia. Nem akarom, hogy átélje azon borzalmakat, amiket én.
- Igazad van. Mindent megpróbálok, hogy ismét egy család legyünk. -jelentette ki Toriel mosolyogva. -Viszont, nincs kedved a családunk része lenni?
- Ez remek ötlet. -vágta rá Asgore. -Akkor folyton lenne játszótársad és mostoha testvéred. Emellé pedig folyton ehetnél vajkaramellás -fahéja pitét is.
- Köszönöm, de már van családom. A felszínen találkozhattok velük.
- Ami azt illeti… induljunk is el. Persze, ha készen álltok.
Mindannyian bólintottunk és együtt mentünk át az átjárón. A hajnal napsugarai a szemembe sütöttek, ezzel elvakítva minket. Aztán a friss levegő csapott az arcunkba…

Lassan nyitottam ki a szemem. Apa ölében voltam. Odakint este volt.
- Jó reggelt… akarom mondani estét, álomszuszék. -mondta mosolyogva. Hirtelen felvágódtam és körbenéztem.
- Minden csak álom volt? -kérdeztem halkan.
- Biztosan. Átaludtad az egész délutánt. Mondjuk nem csoda, hiszen még szenveded a Rewind hátulütőjét. Recovery Girl beszámolt arról, hogy az erő túlhasználás miatt elég sokat fogsz még az elkövetkező egy hétben aludni, fáradékony leszel stb. Kérsz valamit? -kérdezte és megpuszilt.
- Egy tea jól esne. Meg akkor már az ágyamban alszok, ha lehet.
- Persze. Elvigyelek odáig?
- Ha lehet.
Ekkor felkapott és felvitt.
- És miféle álom volt? -kérdezte, mikor letett. Elkezdtem majdnem minden részletet elmondani, ami kapásból eszembe jutott. Apa csak mosolyogva hallgatta.
- Akkor ez tök jó álom lehetett. -foglalta össze és megsimogatta az arcom. -A hőemelkedésed is lejjebb ment. Apropó. Ezt Mirio küldi szeretettel.
Oldalra nézve rámutatott egy zenedobozra. Átlagosnak nézett ki, viszont a közepén a Dreemurr család szimbóluma volt. Felnyitottam és megláttam Asgoret, Torielt és Asrielt. A zene pedig a His Theme volt. Miközben apa hozta a két dolgokat, csak hipnózisban hallgattam. Annyira gyönyörű és szívlágyító zene…
- Látom, már megimádtad.
- Igen.
- Itt van a teád és hoztam egy szelet vajkaramellás- fahéjas pitét is. Anyud sütötte. Azt mondta, hogy amikor a gyermekei lebetegedtek, mindig sütött ilyet. Ez ilyen anyai dolog, mielőtt kérded. -felelte és lerakta elém a tálcát. Belekóstoltam és pont olyan finom és lágy, mint amilyen az álmomban volt.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze, Eri.
- Ha elmeséled az álmomat, akkor leírnád egy történet formájában?
- Én benne vagyok. A Gibiate is valahonnan innen indult. Annál már csak ezerszer jobb lehet. -jegyezte meg vigyorogva. Elnevettem magam. Kis idő után elfogyasztottam mindent. Apa elvette a tálcát.
- Jóéjt, apa. -mondtam és megpusziltam.
- Neked is. -válaszolt és lassan kiment a tálcával. Volt még egy kérdésem.
- Apa, várj. Csak még egy utolsó kérdés. Ami az álmunkban történik az nem igazi?
- Ki mondta ezt? Ha az az álom jó, akkor valósággá válhat. -válaszolta egy kis idő után mosolyogva. Mikor a lámpa lekapcsolódott, akkor álomra hajtottam a fejem. Így ismét együtt lehettem a barátaimmal, akik már biztosan kijutottak a felszínre.

Üdvözlök mindenkit. Ragna vagyok. Nos, így a végére pár dolgot megjegyzek. Elvégre, az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy Erire ez a bizonyos álom hogyan hatott. Hát, egész jól. Immár a depressziójának végleg hátat tudott fordítani. A felépülése után a U.A.-ben farsangi fesztivált tartottak, amire Rei csinált neki egy Toriel cosplayt, ezzel első helyet nyerve a közönség és a zsűri által. Később rájöttem, honnan merítette az ötletet. Amikor aludni készült, éppen az Ochako által kölcsönadott PS4-en játszottam az Undertale-t. Ebbe később beavattam Erit, akinél meglepődtem, hogy nem egy pályarészt fejből vág, amibe még az Undyne elleni harc is benne volt. Mi a végére a tanulság? Mindenki maga szűrje le.