Waterfall.

A barlang már messze nem volt annyira hideg, mint Snowdin. Ám, a folyón való átkeléshez nem volt elég meleg. Mire a túlpartjára jutottam, addigra teljesen beázott a cipőm is.
- Már csak ez kellet. -morogtam magamban elégedetlenül. A következő teremben vastag fűcsomók voltak, amik remekül fedeztek. Miért mondtam ezt? Egy feljebb lévő részen egy páncélos tag várt valakire és folyton a terepet szemlélte.

Azonnal beugrottam a növényzetbe. Szerencsére, ekkor a páncélosnak társasága akadt. Papyrus volt az.
- Szia… Undyne! Az általad kért napi jelentéssel jövök… Az ember, akinek az elfogásával megbíztál… Mi? Harcoltam vele? Igen, minden erőmet beleadtam.
Ekkor a páncélos oldalra döntötte a fejét.
- Hogy elkaptam? Nos… nem. Belebuktam a kérésedbe.
Erre csak legyintés volt a válasz.
- Ez azt jelentse, hogy el akarod kapni saját magad? De Undyne! Lehet, hogy ez felesleges! Az ember említett nekem valami olyasmit, hogy talál megoldást…
Papyrus nem tudta befejezni mondatát, lévén az Undynenak nevezett páncélos fenyegető tekintete bőven elárulta, hogy nem akar több kifogást.
- Értettem. Segítek, ahogy tudok!
Ekkor megfordult és lelépett. Én is hasonlóan gondolkodtam, ám egy lépést se tettem és a fű rezzenésére a páncélos levetette pillantását és a levegőbe megidézett egy kéken fénylő lándzsát. Felfutott a hátamon a szőr és féltem. Egyetlen porcikámat sem mertem megmozdítani. Óráknak tűnő idő múlva visszább lépett egészen addig, míg a sötétség elnyelte. Amikor már biztos voltam, hogy nincs már ott, kimentem és leültem a hideg földre. Ekkor a fűcsomók közül egy kis dinó gyermek jött ki karok nélkül.
- Yo, láttad, hogy nézett rád? Az annyira… király volt!
- A magad nevében beszélj! Bennem jéggé fagyott a vér. -mondtam még mindig sokkos állapotban. Akárki ez az Undyne nevű tag, van kisugárzása.
- Mégis mivel húztad ki nála a gyufát, hogy ennyire megutált?
- Mondjuk úgy, hogy vannak egyes esetek, amikor első látásra kialakul az anitpátia két egyén között.
- Akartam kérdezni, hogy hol vannak a szarvaid? Illetve, nincs veled egy kétméteres gólem is?
- Te összekeversz valakivel. -vágtam rá és felálltam.
- Na mindegy! Menjünk és nézzük meg első sorból, ahogyan Undyne szétver néhány gonoszt.
Ezzel a mondattal a kölyök nekilódult, csak azért, hogy két lépés után a saját lábában botoljon meg. Nem igazán zavartatta magát, hanem folyamatosan rohant előre, mint aki hat energiaitalt nyomott volna be.
- Egy őrült páncélos üldöz és ez a gyerek még első sorból akarja nézni, hogy bucira verik a fejemet. Nem tudom, hogy ez nevetséges akar lenni, vagy fájdalmas. -sóhajtottam a végén és továbbindultam.

A következő résznél négy darab vízililiomra hasonlító növényt kellet egymás mellé raknom, hogy hidat képezzen. Az első ilyen mögött várt egy alul hal, felül ember és lófejű izmos tag. Elkezdtem feszíteni, mire fellelkesült.
- Feszítő verseny? Benne vagyok. -mondta és elkezdett utánozni, de a harmadik után elszállt, mint a győzelmi zászló, hátrahagyva 30 aranyat. Felvettem és továbbindultam. Egy másik ilyen puzzle fogadott, ami nem okozott túl nagy fejtörést. Ám, amikor be akartam menni a következő terembe, megcsörrent a telefonom. Reménykedve vettem fel. Toriel biztos most jelenti, hogy valaki más is leesett ide. Ám, ehelyett Papyrus volt, legnagyobb csalódásomra.
- Szia. Itt a nagy Papyrus. Hogy honnan tudom a számodat? Nos, amikor ki voltál ütve felhívtam vele a sajátomat.
Megvártam, míg lenyomja a szokásos nyerítő nevetését. Nem volt kedvem elküldeni oda, ahová a nap nem süt be.
- Oké és mit szeretnél tőlem? -kérdeztem türelmetlenül.
- Szóval, egy barátom szeretné tudni, hogy mit viselsz éppen? Azt mondja, hogy egy fehér ujjas, vörös egyberuhát viselsz, amin kapucni van.
- Sejtem ki az és a válasz egyértelmű: Igen.
- Oké. Bennem megbízhatsz. Köszi a választ. Legyen szép napod.
Ezek után lerakta. Most próbál hülyének nézni? Tudom, hogy annak az Undynenak segít. Csak rosszallóan néztem az egészre és bementem a terembe, ami egyszerűen káprázatos volt. Mintha nem is lennénk a föld alatt, hanem a csillagos ég terülne el a fejünk felett. Ám, a látványban való gyönyörködésemet egy furcsa szörny szakította meg. Mintha egy babajáték és egy mosógép keveréke lenne. Meglátta a szappanmaradványos ruhámat és izgatott lett.
- A zöld azt jelenti, hogy tiszta. - mondta és egy rakás vízcseppet lőtt ki felém. Szerencsére, sikerrel kerültem ki őket és a zöldet kaptam el, ami nem tett nedvessé és még a maradványt is eltávolította.
- Ez tök jó. Köszönöm a segítséget.
- Szívesen. -mondta és 25 aranyat ledobva elém távozott. Felvettem és folytattam a körbenézést. Zsákutcának tűnt a hely elsőre, de kipróbáltam az egyetlen logikus dolgot: Belenéztem a közeli teleszkópba. A nagy fény fele irányítottam, így tudtam meg, mi volt a lencsére karcolva: Egyenesen van az átjáró. Így már könnyen belőttem a szoba kijáratát. Továbbmenve a hely olyan volt, mint egy kikötő. A falakon furcsa feliratok díszelegtek. Nem volt hangulatom olvasni, így az instabil falapra léptem, amit továbbvitt.

Hirtelen hátborzongató csend vett körül. Ismét éreztem a tarkómon, hogy valaki figyel. Egy perc sem telt bele és egy lándzsa landolt előttem. Oldalra nézve láttam, hogy a páncélos tag volt az. Elkezdtem rohanni, mire három energialándzsát vágott hozzám. Azokat sikerrel kerültem ki, de újabb hármat lőtt rám. A helyzeten az sem segített, hogy az egész út innentől kacskaringós volt és a nyavalyás lándzsák egy darabig követtek. Egy darabig reménytelennek tűnt a helyzet, ám ekkor jött a megváltás. Ismét hosszú fűcsomókon akadt meg a szemem. Amint az utolsó hullámát kikerültem, azonnal beugrottam és még kisebb futás után megálltam. Reméltem, hogy leráztam ezt az átkozott páncélos követőt, ám a döngő léptek nem ezt sejtették. Próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, nehogy elkapjon. Aztán egyszer csak megállt és felemelte kezét. Lehunytam a szemem és vártam a biztos véget. Egyetlen suhanást hallottam, amire felnéztem. A gyereket kapta el helyettem. Kis idő után letette és távozott. Fél percig moccanni se bírtam, de aztán erőt vettem magamon és az ellentétes irányba távoztam. Amikor kiértem, akkor a gyerek is kijött a bozótból.
- Láttad ezt? Undyne hozzámért! Ezentúl nem fogom lemosni az arcomat! Hatalmas mákod van ám. Ha csak egy kicsit balra lettél volna... Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy láthatjuk még akció közben!
Miután a monológját befejezte, ismét elkezdett rohanni, amit újabb esés követett, amire rögtön felpattant és elment.
- Látni újra? Akkor lennék a legboldogabb, ha soha többé nem látnám ezt az alakot. A hideg kiráz tőle. -jegyeztem meg magamnak.

A következő terem egy elágazásba vezetett. Volt egy sejtésem, hogy arra kell folytatnom utamat, ahol a víz szó szerint világít. Az a rész ismételten árasztotta magából a megmagyarázhatatlan szépséget és misztikumot. Az út kacskaringós volt, de eseménymentes. Valahol a felénél ismét csörgött a telefonom. Papyrus volt az. Türelmetlenül kivettem.
- Szia. Fogd rövidre.- mondtam szűkszavúan.
- Emlékszel, mit mondtam a ruháddal kapcsolatban?
- Egy barátodnak kell.
- Nos igen. A helyzet az, hogy a szándékai… gyilkosak.
- Ha nem mondod, akkor tudatlanul halok meg. Tudom, hogy Undynenak segítesz és ebben a pillanatban ez teljesen hidegen hagy. Amúgysem tudok más ruhában lenni, szóval annyira értékes az információd, mint koporsóba DVD lejátszót tenni.
- Én soha nem árulom el a barátaimat! Rágalmazás!
Mondta és letette. Ha tudná, hogy minden efféle hülye hívása csak az én szívemet tölti el szomorú csalódással. Hiszen, folyton Toriel hívását várom, hátha érkezik a segítség. Sóhajtva folytattam tovább utamat. A következő teremben már a víz normális volt. Itt viszont társaságom akadt egy óriás hagymafejű polip képében. Onionsanként mutatkozott be és amíg a terem túlvégéig haladtam, arról beszélt, hogy milyen jó lesz, ha a felszínre fog kijutni. Csak a hüvelykujjamat mutattam fel neki és mentem tovább. Ám, a következő sötétebb teremben egy szirénszerű lény állt háttal nekem. Eldúdoltam neki egy szomorúbb dalt, mire csatlakozott. Aztán már inkább szólóban nyomta, de cserébe adott 30 aranyat. Kis idő után egy esernyőtartóba botlottam. Okkal kellet, mert ide hallható volt a csepegő eső. Kivettem egyet és kinyitva elindultam. Kis idő után megláttam a szörny gyereket.
- Van esernyőd? Király! Veled tartok. -mondta és mellettem lépkedett. Közben folytatta. -Undyne annyira király. Sosem szerez sérüléseket és emellé sorban veri el a rosszfiúkat. Ha az ember helyében lennék, nem Chuck Norristól tartanék, hanem tőle.
Ebben mond valamit, de nem volt kedvem elrontani azzal a kedvét, hogy elmondjam a tényt: Engem keres az a para páncélos alak. Kis ideig csendben maradt, majd egy másik témára tért rá.
- Egyszer, egy iskolai projekt keretein belül egy virágra kellet vigyáznom. A király, akit Mr. Dreemurrnak hívtunk jelentkezett egynek az őrzésére. A vége az lett, hogy minden nap bejött és tanított minket a felelősségre meg ehhez hasonlókra.
- Ez tényleg nagyszerű. Látszik, hogy a király törődik a jövő generációjával. -reagáltam rá őszinte mosollyal. Ez valamennyire megnyugtatott. Talán mégse lesz olyan nehéz meggyőznöm a tervemről.
- Én viszont arra gondoltam, milyen király lenne, ha Undyne jönne az iskolámba és elverné a tanárokat! Talán nem verné el őket, mert jó embereket soha nem bánt.
Hozzánk csak elrettentő példának hoznám be. Jegyeztem meg magamnak. Közben a tájat is figyeltem. Kis idő múlva megláttam a Romokat. Szóval, ezidáig egy hatalmas kerülőt tettem? Magamban reméltem, hogy Toriel még mindig jól van. Ám, az út véget ért. Meglátásom szerint csak felmászni tudtam egy magasabb területre. A kölyök odaállt a szélére.
- Mássz fel a vállamra. -ajánlotta. Leraktam az esernyőt és tettem, amire megkért. Nyújtottam a kezemet, de ő mást tervezett.
- Majd eljutok máshogyan feléd.
- Köszönöm a segítséget. -mondtam, de ezt meg se hallotta, úgy sprintelt.

Két teremmel odébb egy hídszerűséghez értem. Ám, húsz métert se tudtam megtenni, amikor előttem felvilágított néhány lap és dárda állt ki belőlük. Oldalra nézve láttam, ki a felelős. Undyne még mindig nem hagyott fel a megölésemmel. Elkezdtem kocogni, ám be kellett lássam: Itt a lassan jársz, tovább érsz hatásosabb volt. Így tehát magam elé néztem és figyeltem, mikor tör ki újabb dárdahullám és biztonságos területre ugrottam. Kellet is az óvatosság, mivel az egész terület kacskaringós és hosszabb, mint a zsiráf nyaka. És emellé a baj beütött, mert zsákutcába futottam, legalábbis elsőre azt hittem. Ugyanis, a túloldalán folytatódott az út, de valaki levágta. Szembefordulva láttam, hogy a páncélos alak némán néz engem. Lassan közelítettem felé.
- Undynenak hívnak nem igaz? -kérdeztem tőle, ám válasz nem érkezett. -Figyelj! Mit szólnál ahhoz, hogyha megbeszélnénk nézeteltéréseinket egy kávé mellet?
Ekkor egy újabb energialándzsa sort dobott le maga elé, ezzel a mélybe taszítva.
- ÁTKOZOTT! -ennyit tudtam kiáltani, mielőtt elnyelt a sötétség.

„Erről jött a hang… Oh! Onnan estél le, eltaláltam? Jól vagy? Felsegítelek… A neved Eri? Ez nagyon cuki név. Az én nevem…”

Egy rakás virágon ébredtem fel. Gyorsan körbenéztem. Ellenfelem sehol nem volt és szemmel láthatólag a folyó legalján voltam.
- Hát ez nagyszerű! Már tudom milyen érzés L.Molenak felébrednie a gép előtt. Csak nem iszok vodkát és nem játszottam olyan játékkal, amiben nagycicis, félmeztelen anime lányok vannak. Bár, ami késik, nem múlik. -nyögtem és felálltam. Ideje volt folytatni az utamat, közben megesküdtem, hogy azt a páncélost beadom a vastelepre, csak egyszer kerüljön a markom közé. A folyó legalja azt is jelentette, hogy át kell gázolnom a vízen is, ami piszok hideg volt és immáron a derekamig meg kell száradnom. Ahogy megláttam a kijáratot, egy másik gyakorlóbábút is kiszúrtam.
- MEGÁLLJ CSAK! -hallottam egy rikácsoló hangot, mikorra már épp a kijárathoz értem. Azonnal hátranéztem, mire láttam, hogy a bábú szólalt meg. Hirtelen elém termett.
- Túl fenyegető vagyok ahhoz, hogy megküzdj velem, mi? Én egy szellem vagyok, aki a bábút szállta meg. Az unokatesóm is bábú, de ő a Romoknál lakik. Békés életet élt, de jöttél te és…
- Te is hallani akarsz egy viccet? Legyen. -sóhajtottam és kitártam a karom. -Mit mond Hófehérke az ágyban? Ez a hét is gyorsan elment. Bár, nekem nem esett le a csattanó…
- A FENÉBE IS A HÜLYE VICCEKKEL! Kivágom a nyelvedet, aztán megöllek, hogy a lelkedet megszerezzem! Aztán én leszek a bábuk ura!
Ám ideje se volt támadni, mert könnyek zuhantak rá.
- Mi a fene ez?! Savas eső! Én leléptem.
Meg is láttam a forrását. Napstablook lebegett be, mialatt az őrült bábú elhúzta a vattáját.
- Sajnálom, hogy közbeavatkoztam. -mondta szomorúan. -Ahogy láttam, ti ketten jól szórakoztok és amint idejöttem, lelépett.
- Inkább hálás vagyok. -jelentettem ki mosolyogva. -Kicsit unalmas, hogy mindenki a bundámra pályázik.
- Ami azt illeti, épp haza tartok. Van kedved jönni?
- Ezer hálám. Időszerű megszáradnom és ennem is kell. -hálálkodtam és követtem. Ekkor vettem észre, hogy ugyanabban a teremben vagyok, ahol a szirénnel duetteztem. Ám, most felfele indultam el, követve Napstablookot. Mikor a házába értem, akkor megfordult.
- Tudom, eléggé szegényes…
- Bőven jó. -legyintettem és leültem a földre és levettem a táskámat. A legnagyobb döbbenetemre, semmi nem tört el. Levettem a cipőmet és zoknimat és kicsit kimenve kicsavartam belőlük a vizet. Aztán megettem az utolsó szendvicset és az egyik palack gyümölcslével is végeztem. Addig a szellem háttal nekem ehetett.
- Szellemszendvics. Kérsz belőle? -kérdezte, amint észrevette, hogy figyelem. Csak bólintottam és átvettem tőle. Hiába akartam beleharapni, csak a levegő volt ott. Napstablook elégedetten nézett. -Van kedved lefeküdni a földre és szemétnek tettetni magadat? Nálam ez családi hagyomány.
- Nem rossz ötlet. -súgtam és lefeküdtem. Ám, a plafont bámulva egyből elnyomott az álom. Ekkor döbbentem rá, mennyire fáradt vagyok.

Amikor felébredtem, láttam, hogy Napstablook néz engem.
- Jól aludtál? -kérdezte szomorkás mosollyal.
- Már rámfért, szóval igen. -nyögtem nyújtózás közben és a táskából kivettem a termosz kávét és egy adaggal leküldtem, majd visszacsavarva raktam a helyére. Érdekes módon minden nedves cuccom megszáradt. -Köszönöm a vendéglátást, de most mennem kell.
- Szívesen. Kísérjen szerencse utadon. -mondta a szellem. Kimentem a lakásból és a rendes útra tértem rá. Érdekes módon más termek fogadtak, amihez ismét mártóznom kellett a vízbe. Ennyit arról, hogy megúszom szárazon. Aztán a következő két terem fénylabirintust játszatott velem. Az elsőben gombákat kellett megérintenem, míg a másikban lámpákat, nehogy vaksötétségben kelljen tapogatóznom. Aztán egy teljesen vaksötét folyosóra érkeztem. Szerencsére ez egy egyenes szakasz volt, a vége viszont zsákutca. Az egyetlen dolog a visszhang virág került látóterembe, amire egy tábla volt írva: hallgasd meg. Odahajoltam, mire egy kicsit reszelős női hang szólalt meg.
- Mögötted.
Ekkor kivilágosodott a folyosó és a hátam mögött ott volt Undyne. Nem ijedtem meg tőle, sokkal inkább sóhajtottam.
- Végre! Szemtől szemben. Csak tudnám, hogy miért pályázol a valagamra? -kérdeztem unott hangom, várva a várt választ.
- Hét emberi lélek. Ezzel az erővel a királyunk, Asgore Dreemurr király istenné válik és erejével szétzúzza azt az átkozott falat, ami idebörtönöz minket. Aztán visszaveszi az emberiségtől mindazt, amit elvettek tőlünk és kamatostul visszaadja minden fájdalmat és szenvedést, amit okoztak nekünk. Érted, ember? Ez az egyetlen módja a megváltásodnak.
- Szóval dédapáink bűnéért én fizessek? Egy olyan tettért, amit nem én csináltam? -kérdeztem kicsi idegesen. -Emiatt kergettél meg kétszer. De tudod, mit? Ha még meg is kell váltanom bűneimet, akkor sem fogok egy háborús célt finanszírozni és a királyod épp azt teszi.
Szemmel látható eredményt nem hoztam ki észérvemmel. Folytatta a monológját.
- A helyzet a következő: Vagy átadod a tested és a lelked, vagy az utóbbit kitépem belőled.
- Előtte meg sem hívsz egy italra? Elég faragatlan vagy. Úgy látszik, hogy a Királyi Őrség mellőzi az udvariasságot. -jegyeztem meg cinikusan, mire Undyne egy lándzsát idézett meg és készült megtámadni. Ám, deus ex machina módjára a szörny kölyök állt hirtelen kettőnk közé.
- Undyne! Segítek! -kiáltotta és körbenézett. -Azta! Megcsináltad! A nagy hős előtted van! Első sorból nézheted, hogyan harcol!
- Az nem kifejezés. Igazi VR élményben részesülök. -jegyeztem meg cinikusan. Undyne ebben a pillanatban nem tudta eldönteni, hogy mérges legyen vagy idobjon egy hátast.
- Várjunk csak… ki ellen harcol? -kérdezte a kölyök, mire a páncélos megragadta arcánál fogva és elkezdte vonszolni. -Ugye nem mondod el a szüleimnek?
Ennyit tudott kinyögni, mikor Undyne elvonszolta. Ezen a ponton nem tudtam eldönteni, hogy most egy Monty Python darabban vagyok vagy ez tényleg a valóság.

Mint kiderült, a hely nem zsákutcába torkollik, hanem a sötétség eltakarta a továbbhaladást. A következő folyosón újfent a csillagos ég utánzása fogadott. Ezen probléma nélkül továbbmentem és egy újabb híd fogadott. Éppen a túloldalára értem, mikor ismét megszólított a szörnygyerek.
- Hé!
Sóhajtva megfordultam. Lassan úgy éreztem, hogy az Animal Planet csatornának filmeznek. Amennyi állatságot kellett megtapasztalnom.
- Valami baj van? -kérdeztem.
- Tudom, hogy nem kéne itt lennem, de szeretnék valamit megkérdezni. Csak nem tudom, hogyan tegyem fel, hogy ne legyen sértő.
- Közvetlenül, lényegre törően. Semmi mellébeszélés! -vágtam rá azonnal.
- Ööö….te egy ember vagy, eltaláltam?
- Ezzel a válasszal megvan az ötvenezer arany és egy segítséget se használtál el. Most jön a százezer aranyas kérdés. -mondtam cinikusan. Szemmel láthatólag a szörnygyerek megrémült.
- Mostmár biztosan tudom. Undyne azt mondta, hogy maradjak távol az embertől. Szóval… most már ellenségek vagyunk vagy mi. Szóval, mondanál nekem csúnya dolgokat? Vagy leköpnél?
Na ez most valami rossz vicc akar lenni? Tényleg az elmém lassan felmondja a szolgálatot.
- Bocsi, de kifogyott a turhám. -vágtam rá, de erre a szörnygyerek fellelkesült.
- Akkor majd én. Ne nézzé, mert kiszopomda szemem… Olyan ronda vagyok, hogy gyerekként csak palacsintával etettek, mert csak az fért be az ajtó alatti résen…
Ezen a ponton elnevettem magam. Olyan oltári buktába szaladt bele, hogy szerencsétlen összezavarodott, mint vasorrú bába a mágneses mezőben. Legalább ebből a helyzetből valami jó is kijött.
- Figyi. Ne hallgass arra a tákolmányra. Inkább menj haza a szüleidhez. -javasoltam.
- Igazad van. -mondta és elkezdett rohanni az ellentétes irányba, ám ismét elbotlott. Ez most viszont csúnyább végeredménnyel végződött, mert majdnem leesett. Akármennyire fárasztó figura, nem akartam, hogy meghaljon. Ám, Undyne is feltűnt a túloldalon. Ezen a ponton már végképp nem érdekelt az állatkert másik részese, így odarohantam a kölyökhöz és elkapva nyakát emeltem fel, lévén karjai nem voltak. Lassan, de biztosan fogott a lába talajt. Én csak zihálva ültem le a földre. A tag csak bámult kettőnket.
- Kösz a segítséget, balfék! -kiáltottam rá. A szörnygyerek elém állt.
- Hé, ha… haver! Ha bántani akarok a… barátomat… akkor előbb… raj...előbb velem kell megküzdened!
Érezhető volt a félelem a hangjában. Undyne csak mereven nézett minket, majd hátrált és eltűnt a látóterünkből.
- Elment. -állapította meg a szörnygyerek. -Köszi, hogy megmentetted az irhámat.
- Szívesen. Kvittek vagyunk amúgy, mert levakartad ezt a két lábon járó lovagi kiállításról szökött eszeveszett színvakot.
- Haha. Ez jó volt. Amúgy, úgy látszik, nem tudunk ellenségek lenni. Túl kedvesek vagyunk hozzá. Inkább csak barátok maradunk.
- Így van.
- De most már haza kell mennem. A szüleim halálra aggódják magukat.
- Csak óvatosan. Szia. -köszöntem el tőle és felálltam. Ideje volt folytatni utamat.

Ahogy haladtam, forró levegő csapta meg arcomat. Valószínűleg két terület határához értem. Ám, nem ez foglalta le figyelmem, hanem az átjáró tetején álldogáló egyén, aki eléggé kemény tekintettel nézett le rám. Megálltam alatta és megszólaltam.
- Abban megegyezhetünk, hogy ez az örökös macska-egér játékot egyszer és mindenkorra le kell zárni.

Undyne.

Lassan odamentem és megálltam előtte. Ekkor belefogott a mondandójába.
- Hét. Hét emberi lélek és Asgore istenné válik. Hat van neki jelenleg. Csak te állsz a szörnyvilág szabadsága közé. Ám, mivel eljutottál idáig, hadd meséljen el, mennyit szenvedett a szörnyek népe, mióta ebbe a pokolba lekerültünk.
- Figyi. -fogtam bele türelmetlenül. Valahogyan a hóhér volt kíváncsi a töriórára. -Végigkergettél az egész bányarendszeren, minimum a felén. Ebben a pillanatban nem vagyok kíváncsi, hogy miken mentetek keresztül a szörnyek meg hasonló múlttal kapcsolatos felesleges szövegelés hidegen hagy.

Ez volt talán a legdurvább megjegyzésem. Ugyanis, Undyne levette a sisakját és elhajította, ami a lábam előtt landolt. Félszemű, kék bőrszínű, sárgás szemű amazon állt velem szemben,
- Tudod, mit? Igazad van! Miért kellene egy olyannak elmesélnek, akit nemsokára hullazsákban viszek Asgore elé?! A lényeg, hogy te állsz a szörnyek álma és reménye közé! Mindig is úgy hittem, hogy az Alphys által megmutatott emberi történelem a legkirályabb dolog a világon az óriás robotokkal és a kardforgató hercegnőkkel. De te… csak egy gyáva féreg vagy! Folyton a kölyök mögé bújtál, hogy még véletlenül se támadj meg!
- Bagoly mondja verébnek! Ki az, aki kezdetben a távolról akart levadászni?! -kiáltottam rá immár idegesen. -Ennyit a szentbeszédedről, hal Xéna!
Ez szemmel láthatólag csak még jobban felpaprikázta a hangulatát.
- Most jelenleg mindenki holtan akar látni téged! A szörnyek lelke egyként dobban velem együtt! Saját kezemmel fogok véget vetni az életednek! A létezésedet másként nem tudom megfogalmazni, csak egyetlen szóval: BŰN!
- Hát, ebben kivételt képez Toriel, Papyrus, Sans és minden egyes olyan szörny, akinek az életét jobbá tettem. Még azé a gyereké is, akit te csesztél megmenteni. Hősi beszédedben mindez valamiért kimaradt. Őszintén, te igazán jó politikus lehetnél, mert fél percig elhittem és ha még egy zsák krumplit is dobsz hozzám, akkor meg is vetted a szavazatomat. -vágtam rá mérgesen. Csak úgy ömlött belőlem a frusztráció. -De visszatérve: Jól jegyezd meg, halkocsonya amit most mondok! Nem fogom a népirtáshoz az áldozatomat adni! Csak a holttestemen keresztül!
Ekkor pattant el a húr Undyneban.
- Akkor legyen így, fehér hajú ember.
- Eri a nevem.
- Köszi az infót. Ezt vésem a hullazsákra, mert koporsós temetést nem érdemelsz. En Guarde!

Ekkor az aréna kialakult körülöttem szó szerint. A szívem zöldre változott és kaptam egy energialándzsát. Ösztönszerűen kezembe vettem és megforgattam úgy, ahogy a régi Kung-Fu filmekben láttam.
- Amíg zöld vagy sehová nem fogsz futni! Szóval jobb, ha szembenézel a veszéllyel!
Ekkor három mini energianyíl száguldott felé. Meglendítettem a lándzsámat és ezzel hárítottam. Újabb hullám jött, de ezúttal három irányból. Egy eltalálta a lábamat. Megrogytam, de képes voltam felállni.
- Oly sokáig vártunk a napfény édes ízére és ha már itt van a kezünkben, akkor meg fogom szerezni. Kerül, amibe kerül.
- Azért, mert egyszer eltaláltál, még ne könyveld el azonnali győzelemnek, halfilé. -mondtam és megropogtattam a kezeimet és visszavetem a fegyveremet. Ettől Undyneban felment a pumpa és egy keményebb hullámot küldött felém, amit sikerült kivédenem, de arra nem voltam felkészülve, hogy a terület megszűnik és egy nagyobb energialándzsa próbál betalálni. Próbáltam kikerülni, de felszakította a kapucnit és az arcomat is megsebezte. Odakaptam a kezem és letöröltem a vért.
- Mihez fogsz kezdeni? Feladod? -kérdezte Undyne kaján vigyorral. Nagyon meg van elégedve magával és ezt az előnyömre fogom felhasználni.
- Azt, amit az emberek lábbal szoktak csinálni. -súgtam halkan és letöröltem a vért.
- Megrúgsz? Akkor gyerünk, mire vársz? Idetartom az orcámat is. -vágta rá és lehajolt.
- Tévedsz! FUTOK, AHOGY A LÁBAM ENGEDI! -rikkantottam, majd elkezdtem nyúl módjára sprintelni. Undyne fél percre lefagyott a választól és utánam loholt. Akármennyire jó trükk volt, sikerrel ért utol és zárt be az arénába.
- Most nem menekülsz sehova és kétszer nem vágsz át! -kiáltotta és végighúzta a nyakán a húzta át a hüvelykujját. Éreztem, hogy nem olyan egyszerű lerázni.

Újabb három hullámot küldött felém, amik már sokkal nehezebbek voltak az előzőekhez képest. Egy dolog, hogy minden irányból jöttek, de a sebességük is változó volt, ezzel megnehezítve életemet. Az egyik ilyen térden talált.
- Nem hiszem el! Pedig kalandor akartam lenni. -sziszegtem és kihúztam a szilánkot, mielőtt lábra álltam. Undyne folytatta a szövegelést.
- Tudod, szívességet teszek neked. Egyetlen ember sem jutott el Asgore palotájáig.
- Akkor ideje ezt a rekordot megdönteni. -morogtam és ismételten megpörgettem a lándzsámat. Ekkor újabb hullám jött, ami eltalálta az oldalamat, de legalább feloldódott az aréna. -Tudod, mit, most pofánváglak úgy, hogy a hal adja a másikat.
- Ohó! -mondta meglepetten Undyne és lehajolt. -Akkor gyerünk!
Egy újabb trükkömnek esett áldozatul. Megpusziltam az arcát.
- Meep meep! -rikkantottam és újfent rohantam előre. Normális esetben már rég leráztam volna, de csak a neontábláig jutottam, ami Hotland üdvözlőkártyája. Undyne ugyanis ismét belekényszerített az arénába.
- Most futottál el utoljára! -kiáltotta immár idegesen. Arcán meglátszott, hogy nem hitte volna a belefektetett energia ennyire nem fizetődik ki.

Újabb hullám jött felém, de most egy új alattomosság is lapult. Olyan nyilak repültek felém, amik a becsapódás előtt 180 fokos fordulót tesznek. Emiatt sikeres találatot kaptam a vállamba. Kezemben remegett a lándzsa. Ha még több ilyet kapok be, akkor talán nem élem meg, hogy felszínre jussak.
- Alphys mondta, hogy az emberek elhatározottak. És ahogy rádnézek, igazat kell adnom neki.
- Te sem vagy annyira töketlen, mint amennyire elképzeltem. -lihegtem, miközben újabb hullámot kellett túlélnem.
- Így igaz. Elhatároztam, hogy véget vetek az életednek… most!
Erre újabb energianyilak lőttek ki felém. Minden tartalék erőmet a kezeimre koncentráltam.
- Most… most… DÖGÖLJ MEG, TE NYAVALYÁS!
Az utolsó hullámát kilőtte, amit kivédtem összeszorított fogakkal, majd amikor szabad lettem el is húztam. Még a tábla végénél jártam, amikor megcsörrent a telefonom.
- Papyrus! Nem a legjobbkor. -kiáltottam rá. Undyne satuféket nyomott meglepetésében.
- Mégis mit…
- Ha nem látnád, akkor épp telefonálok. Fél perc és folytathatod üldözésemet. -rivalltam rá és a telefonomat a fülemhez emeltem. -Most mondjad.
- Szeva. Azt szeretném mondani, hogy valamikor te, én és Undyne lóghatnánk együtt. Találkozzunk a háza előtt.
- Oké, benne vagyok. Csá. -hadartam és letettem. Ez a közbelépés remek lehetőséget adott arra, hogy ellenfelem elém álljon.
- Ne menekülj előlem!
- Nézd már, ott van Asgore! -kiáltottam és mutattam a háta mögé. Erre megfordult, de mivel nem látott semmit, próbált a szemembe nézni, ám hűlt helyem volt. Továbbrohantam, pont kiesve a látószögéből. Szememet fényesség árasztotta el. Ez már Hotlands földje, bár ami fontosabb volt számomra, az őrbódé, ahol Sans húzta a lóbőrt.
- Sans! Hála az égnek! -kiáltotta rá és megálltam. -Egy két lábon járó Darwint döbbenetbe hozó, eszeveszett őrült üldöz!
Ám, nem ébredt fel. Kénytelen voltam tovább rohanni a vízautomata felé. Undyne már nem tudta tartani a tempót és egyre lassabb lett.
- Túl forró… páncél… túl nehéz…
Ezzel kidőlt, mintha Mike Tyson ütötte volna meg. Lehúztam egy korty hideg vizet, majd ránéztem. Akármennyire mondott ellen a belső hang, megtöltöttem még egy pohár vizet és odamentem hozzá. Lelocsoltam a nyitott arcát és egy újabb poharat megtöltve a szájába is öntöttem.
- Miért segítesz? -kérdezte, amit talpra állt.
- Ahogy láttad, minden szörnynek segítek, akinek tudok. Ez alól te sem képzel kivételt. Akármennyire csábító az, hogy fűszersót és páclevet locsoljak az arcodra. -válaszoltam mosolyogva. Ekkor felállt.
- Köszönöm. -mondta és elhúzott. Én csak ledőltem az automata mellé és pihentem. A nyilak nem okoztak olyan nagy sebet és a képességemnek hála be is gyógyultak. Ellenben, mocskosul fáradtnak éreztem magam. Megittam a második termoszban lévő kávéból a negyedét és elindultam tovább.

Elágazáshoz értem. Az egyiket őrök védtek, míg a második egy hatalmas épülethez vezetett. A harmadik fele vettem az irányt, ami egy csuklyás révészhez vezetett.
- Üdvözletem, ember. Szeretnél egyet menni a csónakkal? -kérdezte szívélyesen.
- Ha szépen megkérhetem. Bár, ha egy mód van rá, akkor kerüljük a túlvilágot. Csak a vízeséshez szeretnék egy fuvart.
- Jó humorod van. -jegyezte meg nevetve. -Pattanj be.
Az utazás eléggé rövid és eseménytelen volt. A révész valami olyasmit motyogott, hogy vigyázzak az olyan emberrel, akinek a kezén van az arca. Amint megérkeztünk, már tudtam, hogy merre lakik Undyne. Ugyanis, zongorázás hangjai hallatszottak, egy-két erősebb leütéssel. Követtem a hangot, mígnem meg nem láttam Papyrust és a házat, ami egy óriás halra hasonlított.
- Nocsak, Eri. Látom megérkeztél. Jól vagy? -kérdezte.
- Fogjuk rá. -válaszoltam, hozzá nem téve azt, hogy csak az ő kedvéért vagyok itt.
- Van egy ötletem, hogyan lehetne elintézni azt, hogy spanok legyetek. Csak maradj mögöttem. -mondta Papyrus és bekopogott. A zene abbamaradt és kijött Undyne. Ekkor láttam meg első alkalommal páncél nélkül. Elég szálkás… várjunk, ez hal humanoid esetében félreérthető… mondjuk úgy, hogy izomzat tekintetében nem lehet panasza.
- Szeva, Papyrus! Készen állsz az újabb személyes edzésre?
- Arra mérget vehetsz! Viszont, a barátom is eljött. -mondta és félreált.
- Üdvözletem. Nem hiszem, hogy ismerjük egymást…
- Sajnos túlságosan jól. -mondtam cinikusan, mire Undyne arca fél percig kiakadt az idegbaj szokásos tüneteit felvéve. El kellet fojtanom nevetésemet, mert már nem akartam tovább feszíteni a húrt az idegein. -Miért nem jöttök be? -nyögte ki a fogai között a kérdést és félreállt. Mindketten követtük egy kellemes nappali és konyha keverékébe. Undyne próbált az arcára udvarias mosolyt felvenni.
- Aporpó! -kiáltott fel Papyrus és kivett a sálja alól egy kutyakekszre hajazó, csont alakú sütit. -Ezt Eri hozta. Tudta, hogy ez a kedvenced.
- Oh. Köszönöm. -mondta gyorsan Undyne és elvéve a kekszet berakta a szekrényébe, ahol kb. 30 ilyen volt, majd olyan hévvel csapta be az ajtaját, hogy az majdnem kitört.. -Nos, készen állsz?
- Hoppá! Ki kell mennem a mosdóba. Jó szórakozást!
Ezzel a lendülettel Papyrus egy kommandóst megszégyenítve ugrott ki a legközelebbi ablakon. Legszívesebben elnevettem volna magam, de a két lábon járó akváriumszökevény társaságában, akinek lelki stabilítása olyan ingatag volt, mint a műhelypolcé, aminek nekiszaladt a szefós hülyegyerek bölcsebb volt pókerarcot vágni.
- Ki vele. Miért vagy itt? -kérdezte elég bunkó stílusban. -A pofámba akarod dörgölni a győzelmedet? Megalázz még jobban?
- Ha meg akartalak volna alázni, akkor nem mentettem volna meg az irhádat, amikor ott feküdtél Hotlands határánál kimerülve. Nem gondolod?
- Akkor a barátom akarsz lenni? Azt lesheted! Nem leszek barátja egy olyannak, aki a szörnyek álmai és reménye közé áll!
- Én meg annak, aki népirtást akar rendezni és közben nyomja az álszent szöveget. -tettem hozzá cinikusan.
- Gúnyolódj csak, amennyire jólesik. De ha nem lennél a vendégem, már rég Asgore elé vinném kihűlt hulládat és friss lelkedet! Nem…
- Micsoda kár, Undyne. Csalódott vagyok! -kiáltott ki Papyrus a kitört ablak túlvégéről. -Azt hittem, hogy ezt a kihívást lazán teljesíteni fogod!
- Micsoda? Papyrus várj! -rohant az ablak felé, de látta, hogy barátja rég kereket oldott. Visszafordult felém, aki csak értetlenül nézte az eseményt. -Szóval erről van szó. Állok elébe! Nemcsak barátok leszünk, hanem örök barátok! A testvéremként fogsz tekinteni rám! Ez a tökéletes bosszú.
- Ámen. -tettem hozzá halkan.
- Akkor foglalj helyet, míg előveszek néhány italt.

Fene sem gondolta volna, hogy a dolgok idáig fajulnak, de játszottam a szerepem. Undyne a hűtőhöz ment és kivett néhány dolgot. Végül az asztalra rakta az alábbi sorrendben: Tea, Forró csokoládé, üdítő, cukor. Mikor végzett felém fordult.
- Tessék, válassz kedvedre.
Éppen készültem felállni, amikor egy lándzsát hajított mellém olyan arccal, mintha egy kalapács zuhant volna a nagylábujjára.
- Nem! A barátom ne fáradozzon. Válaszd ki szépen a lándzsával, mit szeretnél.
Sóhajtottam. Felvettem a lándzsát és alaposan megnéztem a lehetőségeket. Kávé nincs, úgyhogy marad a tea. Annyira elbambultam, hogy nem néztem merre mutatok.
- Te...most rám böksz? Engem akarsz? -kérdezte furcsálló tekintettel Undyne.
- Igen, jól átsütve, miso szószban. -jegyeztem meg, mire az arca megrándult. Elmosolyodtam -Csak vicceltem. Tea az jó lesz.

Undyne válasz nélkül vizet forralt és egy csészébe rakott cukrot és egy teafüvet. Kis idő után elém rakta a kész forró italt.
- Vigyázz, forró. -mondta még mindig arcára fagyott mosollyal. Belekortyoltam. Égette egy kicsit a nyelvemet, de azonfelül finom volt. Ránéztem az arcára. -Jó, mi? Csakis a legjobbat a barátomnak.
- Igen. Köszönöm.
Ekkor Undyne közelebbről megnézte a tea dobozát.
- Tudod, furcsa, hogy azt a teát választottad. Napraforgó tea. Asgore imádja ezt inni. Most, hogy így jobban belegondolok… kicsit hasonlítasz rá. Mindketten nyápicok vagytok! Persze, bizonyos szinten -mondta nevetve. Én csak furcsállottam a dolgot. Ahhoz képest, hogy Asgoret dicsőíti, ez a kijelentés eléggé bizarr. Beleittam a teába, miközben Undyne behunyta a szemét. -Akár hiszed, akár nem, gyerekként eléggé forrófejű voltam. Egyszer a fejembe vettem, hogy legyőzöm Asgoret. Ezért próbaképp kihívtam egy meccsre. Úgy hittem, hogy ha legyőzöm, én leszek a legjobb a szörnyek között. A próbálkozást vedd szó szerint, mert egyetlen ütést se tudtam neki bevinni. Ami a legrosszabb volt az egészben az, hogy visszautasította azt, hogy visszatámadjon! Annyira megalázottnak éreztem magam! A harc végén bocsánatot kért és akkor mondott valami nagy hülyeséget. „Szeretnéd tudni, hogyan győzz le?” Igent mondtam és azóta folyton edzett velem. Egyik gyakorlás alkalmával sikeresen megvertem. Ám, büszkeség helyett eléggé rosszul éreztem magam legbelül. Asgore viszont csak nevetett és gratulált. Soha az életben nem láttam olyat, aki ennyire büszke lett volna arra, hogy szétrúgják a seggét. Summa Summarum: Az edzéseinek hála itt vagyok, a Királyi Őrség vezetőjeként. Továbbá, én edzem a nyápic újoncokat.
- Nyilván azért volt büszke a vereségére, mert látta, mennyit fejlődtél. És ezt nem vitatom el. Feladtad a leckét és majdnem nyakon csíptél. -mondtam teljesen őszintén. Undyne elmosolyodott.
- Igazad van. Most én edzem Papyrust. Viszont… elmondhatok neked valamit?
- Persze.
- Papyrust soha az életben nem akarom beengedni a csapatomba. Szó se róla, nagyon erős… csak a baj az, hogy naiv és ártatlan. Remek példa, hogy az elfogásod helyett összebarátkozott veled.
- Túlságosan nagy a karizmám. Az az igazi oka. -jegyeztem meg mosolyogva.
- Van benne valami. Ha csatába küldeném, apró, mosolygó cafatokra szednék szét. Amiatt is tanítom meg főzni, hátha más téren jobban be tud illeszkedni a társadalomban. Ezt viszont kérlek, tartsd titokban.
- Lakat a számon. -mondtam és lehúztam az utolsó kortyot.

Undyne észbe kapott.
- Nézzenek oda. Itt sztorizgatunk, közben megittad a teádat. Csinálok egy másikat.
Felállt és elindult a pulthoz, ám eszébe jutott valami.
- Papyrus… főzőlecke… itt kéne lennie. És ha ő nincs itt… akkor te fogod helyettesíteni.
- Én benne vagyok. Anyumnak sokat segítek főzésnél és mutatott pár dolgot.
Ekkor lerúgott minden eddig felrakott dolgot, felkapott, majd letett a konyhapultnál.
- Ez eddig miért nem jutott eszembe! Hiszen Papyrust és engem a főzés iránti szenvedélyünk kovácsolt össze erős barátokká! Akkor lássunk neki a szósznak!
Dobbantott a lábával, mire egy rakás zöldség hullott le a plafonról.
- Tekintsd ezeket az egészséges zöldségeket az ellenségeidnek. Vágj rájuk akkorát, hogy a vitaminok és nyomelemek kirepüljenek belőle.
- Nem lenne egyszerűbb egy késsel szétvágni? -kérdeztem, ám meglátszott, hogy a főzéssel kapcsolatos véleményünk teljesen különbözik.
- Dehogyis. Az túl időigényes. Megmutatom, hogy kell! -kiáltotta, majd egyetlen ütéssel a paradicsomokat szabályosan felkente a falra.
- Látod! Majd összeszedjük a végeredményt egy tálba később. Most jöjjön a tészta.
Ekkor Undyne megfogta a kezem és odahúzott egy láboshoz, amiben forrt a víz.
- Normál esetben a házi készítésű lenne a legjobb, de most ehelyett az olcsó bolti is megteszi. Arra kérlek, hogy tedd bele a tésztát.
Kötegenként vettem ki a zacskóból és tördelve raktam bele a vízbe.
- Ez a beszéd! És most kevergesd meg!
Tettem, amit kért, ám nem telt el sok idő és kivette a kezemből a kanalat.
- Hagyd csak! Majd én!
Ekkor a lándzsáját megidézve szurkálta meg úgy, hogy az edény oldala eltorzult.
- És most tekerjük fel a tűz erejét. Ez szimbolizálja a kettőnk olthatatlan szenvedélyét!
Lassan tekertem felfelé, ám Undyne ezzel nem elégedett meg és jobban rácsavarta. Ezzel viszont azt érte el csak, hogy a teljes háza felgyulladt.

Mire észbe kapott, addigra észrevette, hogy a házát lángok emésztik.
- Nem csoda, hogy Papyrus béna főzésben. -jegyzete meg halkan.
- Te mondtad, nem én. -súgtam.
- És most mi következzen? Közös fotó? Barátság karkötő? Vagy… Áh. Elég az áltatásból. Ez nem fog menni, akármennyire is erőltetjük. Vannak olyanok, akik nem illenek össze, akármennyire is szeretnék.
- Figyelj. Ez balul sült el, de legközelebb sikerülni fog. -biztattam mosollyal, ám láttam, hogy semmit nem hatott.
- Ha nem tudunk barátok lenni, akkor nincs semmi baj. Így lelkiismeretesen lehetünk egymás ellenségei.
Ekkor újabb harctér alakult ki. Összeszorítottam öklömet.
- Egy kudarc vagyok. Megaláztál, a házam romokban és mindemellett a barátod se lehetek. Nem baj! Harcoljunk! Nincs többé menekvés, trükk vagy bármi más! Csak a minden erőnket beleadó küzdelem, ahol valamelyikünk meghal! TÁMADJ!
Legszívesebben felképeltem volna, ám abból semmit nem fog tanulni. Úgy tettem, mintha mintha teljes erőmet beleadnám az ütésbe, ám amikor eltaláltam, akkor derült ki számára, hogy színjáték volt az egész. Felnevetett.
- Ez a legjobb, ami tőled telik? Akármennyire keménynek látszott a támadásod, még karcolást se tudtál ejteni a bőrömön? Csak megjátszottad, igaz?
- Igen. Nem akarok harcolni ellened.
Ekkor Undyne eldobta fegyverét.
- Ebben az esetben én sem harcolok ellened. Kezdetben csak egy idegesítő mitugrásznak tartottalak, ám ahogyan megütöttél… emlékeztettél arra, akivel együtt edzettem. Mostmár nem akármilyen vesztes lúzer vagy… sokkal több. Egy vesztes lúzer, nagy szívvel.
- Ezt most bóknak veszem. - mondtam, mire ő elvigyorodott.
- Figyelj, Eri! Úgy látom, hogy a sorsod az, hogy Asgore és te megküzdjetek. Viszont.. ismerve mindkettőtöket… egyikőtök sem akarja az egészet. Beszélj vele, akkor biztos átenged a kapun. Aztán meg hátha valamilyen szennyláda ember tolja ide a pofáját, aki egy bunkó fajankó. Annak a lelkét fogom elvenni. Ez így korrekt, nem?
- Felesleges további vérontás bárki javára. -jelentettem ki határozottan. -Ha kijutok, akkor megkérem a barátaimat, hogy szedjék szét azt a falat, ami itt tart titeket. Ezt már a kezdetek óta megígértem magamnak és soha nem szegem meg ígéreteimet. Ez a hősök felfogása, nem igaz? -kérdeztem és az öklömet mutattam felé. Undyne elvigyorodott és összeöklözött velem, majd felkapott és a táskámat, majd ugyanazon az ablakon keresztül távozott, ahol Papyrus is.

Odakint letett és lerakta a táskámat.
- Nos, ez mókás volt. Majd összeröffenhetünk valahol. Csak nem itt. Lemegyek Snowdinbe és Papyrus mellé költözök. Ha esetleg keresnél, akkor hívd fel ezt a jómadarat és akkor dumálunk.
- Rendben.
- Jah és ha megtudom, hogy megölöd vagy bántod Asgoret összeszedem a lelkeket és rojtosra rúgom a valagadat. Világos?
- Mint a vakablak. -vigyorogtam rá, mire elment. Legszívesebben itt helyben ledőltem volna, de összeszedtem annyi lelkierőt és elmentem Napstablook lakásába és lefeküdtem a padlóra. Úgy nyomott el az álom.

Hotlands.

Mikor felkeltem, Napstablook nézett rám.
- Jól vagy? -kérdezte aggódva.
- Hát, az alvás után már igen. Eléggé hajszolt lettem, mióta nem láttuk egymást.
- Akkor jó. -mondta és átsuhant a falon. Ledöntöttem némi kávét, megettem a sütik jelentős részét (csak a fánkot kíméltem meg.) és elindultam a révészhez. Összefutottam Sansszel és a javaslatára betértem a közeli öreg teknőshöz és vettem három rák alakú almát. Aztán a révész által visszamentem Hotlandsbe és benyitottam az épület ajtaján.

Odabent vaksötét volt. Az egyetlen fényforrást jelentő dolog az óriásmonitor volt, amin láttam, hogy engem figyel. Ez magyarázza a kamerát, amit láttam. Elkezdtem a másik kijárat felé haladni, ám a mosdó kinyílt és felkapcsolódtak a lámpák. A kilépő lány egy nálam alig magasabb sárga dinó volt, laborköpenyben. Amikor meglátott, elkezdett aggodalmasan toporogni és forgott a saját tengelye körül, mintha pörgették volna.
- Atyaég! Nem hittem volna, hogy ennyire korán ideérsz! Vendégem van és nem tusoltam és alig öltöztem fel és kupleráj van!
- Nyugalom. Én sem tusoltam már egy ideje és ahogy érzed, olyan fanyar izzadtságszagom van, hogy azt Snowdinig lehet érezni. -nyugtattam meg. Ez sikerrel járt, mert felhagyott a forgással.
- Öhm… Szia. A nevem Dr. Alphys. Asgore Királyi Kutatásainak a vezetője.
- A nevem Eri. -mutatkoztam és nyújtottam a kezem, mire kicsit felszülten belecsapott.
- Ne nézz engem rosszfiúnak, kérlek. Mióta ideérkeztél, figyeltelek és… láttam mindent. A harcaidat, ahogy barátságokat kötsz mindenkivel. Eredetileg meg akartalak állítani, de egyre jobban szurkolok neked. Úgyhogy segítek neked a hazajutásban.
- Szóval a rajongóm vagy. -mondtam rávigyorogva. -Az autogramosztásra várnod kell, de közös fotót csinálhatunk.
Alphys arca elé tette a kezét.
- Nem. Túl szégyenlős vagyok.
- Azt a vékonyka hangod alapján leszűrtem.
- Rátérek a lényegre...a segítségemmel simán el tudsz jutni a kastélyig. Viszont… akad egy icipici probléma.
- Éspedig? -kérdeztem gyanakvóan.
- Régen építettem egy robotot, amit Mettatonnak neveztem el. Eredeti feladata a szórakoztatás. Olyasminek képzeld el, mint az emberi világ tévésztárjait.
- Le vagytok maradva. A tévében már csak celebek vannak. -jegyeztem meg, mire Alphys idegesen elnevette magát. Avagy, a gikszert nem mondta még el.
- Amikor megérkeztél és semmit nem tudtam rólad, hááát… kicsit felturbóztam és most…
- Hadd találjam ki: A lelkemre pályázik. -fejeztem be és idegesen felsóhajtottam. -Hát nincs nyugtom Asgoreig? Te is kezded?
- Tudom, egy hülyeség volt. -szégyellte el magát Alphys. -De amint megláttam milyen vagy, próbáltam kiszerelni belőle ezeket a funkciókat. Ám, nagyon elbarmoltam valamit, így most egy megállíthatatlan gyilkológép, ami emberi vérre szomjazik…
- Nagyszerű. Más egyéb veszedelem? Pl. egy szomorú szamuráj?
Ekkor Alphys idegesen nevetett.
- De ne aggódj, mekkora a valószínűsége annak, hogy pont idejön?
Ekkor fémes koppanást hallottunk, amit egy újabb követett.
- Ismerve az eddigi szerencsémet... túlságosan nagy.-jelentettem ki fásultan.

A harmadik csattanásnál elsötétedett minden. Egy robotszerű hang megszólalt.
- OOOH, YES! Üdvözlök minden kedves szörnynézőt a földalatti világ KVÍZMŰSORÁBAN!
Ekkor felkapcsolódtak a fények. Ekkor volt alkalmam látni Mettatont. Bőven megállapíthattam, hogy Alphys kinézet szempontjából leragadt a 60.-as, szigorú jóindulattan a 70.-es évek robot struktúrájánál. Szögletes alak és kapcsolók, emellé arc helyett LED sorok voltak. Ekkor vettem észre, hogy konfettik hullottak az égből és emellé a robot feje felett megjelent a felirat is: Kvíz műsor!
- Mindenki tapsolja meg a csodálatosan aranyos versenyzőnket! Hogy hívnak, kedves? -kérdezte és a kezében lévő mikrofont felém tartotta.
- Eri. -mondtam fejemet vakarva. Mettaton elkezdett tapsolni, amihez társult egy tapsgép hangja is.
- Soha nem játszottál korábban, Eri? Nem baj! A szabályok olyan egyszerűek, mint a klisék egy shounenben! Egyetlen szabály van! Válaszolj helyesen... vagy meghalsz!

Ekkor alakult ki a harctér, de valami más volt. Alphys is benne volt, ami eddig nem igazán fordult elő.
- Akkor kezdjük valami könnyűvel. -kezdte Mettaton izgatott hanggal. -Mi a nyereményed, ha helyesen válaszolsz egy kérdésre? A, Pénz. B, Kegyelem. C, Vendégszereplés a Black Cloverben. D, Még több kérdés!
Ezt behunyt szemmel rávágtam.
- Még több kérdés.
- HELYES! Felfogtad a szabályokat. A következő kérdés: Mi a király teljes neve? A, Zámbó Jimmy. B, Elvis Presley. C, Asgore Dreemurr. D, Muhammad Ali.
- C a helyes válasz. -vágtam rá azonnal.
- Helyes! De most beszéljünk rólam! Miből készülnek a robotok? A, Remények és Álmok. B, Fém és Mágia. C, Harapófogóból és szögekből. D, Cukor, só és minden mi jó.
Ez már érdekesebb kérdés. Alphysra néztem és kiszúrtam, hogy súg nekem. Kezével a B.-t formálta.
- B. -mondtam némi hatásszünettel.
- HELYES! Túl könnyű volt eddig, de nem baj, most kapsz egy kis matekfeladványt….
Ekkor Mettaton belekezdett egy matekfeladatba, ami két vonatról szólt, akik különböző időben és más sebességgel indultak és a kérdés az volt, hogy hajszálpontosan mikor találkoznak. Zavarodottan ismét puskáztam.
- D.
- HELYES! Te aztán még Vágó Pistát is bealázod, mi? Ám ne számolj a győzelmedre! Hány légy van ebben a palackban?
Ekkor egy óriási befőttesüveg termett elém, amiben legyek röpködtek. Ez az átkozott méhszökevény már szadista fokozatra kapcsolt, mert előbb számolnám meg a Yeti szőrszálait, mint ezt. Ám, Alphys a segítségemre volt, mikor ránéztem a kezeire fél pillantás erejéig.
- A.
- Helyes! Annyira szerencsés vagy ma! Most jöhet egy kis memóriajáték! Milyen szörnyet látsz?
Ekkor az üveg helyét egy béka fél képe foglalta el. Mettaton folytatta a válaszlehetőségekkel.
- A, Froggit. B. Whimsum. C. Moldsmal. D. Mettaton.
Nem kellet ehhez súgó, mert sejtettem, hogy trükk az egész.
- D. -válaszoltam, mire a kép teljesen megmutatta magát. Mettaton volt az, békával a közepén.
- HELYES! Ez nagyon hízelgő a részedről! Ezen túl tudsz jutni? Megpuszilnál egy szellemet?
- C. -válaszoltam, de tökmindegy, melyiket fogom ki, hiszen mind a négy válasz a „Még szép!” volt.
- HELYES! IMÁDOM! Most jöjjön egy újabb! Hány betű van a Mettaton névben?
Ekkor az n betű a végéről elkezdett sokszorozódni, ahogyan a válaszlehetőségben is növekedtek a számok. Alphysra néztem és így tudtam a helyes választ.
- C.
- Ez nagyszerű! És még a telefonos segítséget se használtad el! Nem mintha lenne. -jelentette ki élesen Mettaton és pördült egyet a tengelye körül. -Most ideje egy kis játék kérdésnek! A Mew Mew Kissy Cutie nevű randiszimulátorban mi Mew Mew kedvenc étele?
Ezt leglább tudom, mert Ai elég sokat játszott vele az unalmas tanórákon és pont ezt láttam, amikor az ölében ültem. Ám, még mielőtt kinyitottam a számat, Alphys megelőzött.
- Oh! Oh! Ismerem a választ! A csiga ízű fagyi! A negyedik fejezetben volt, amikor mindenki lemegy a tengerpartra és a főhősnő mindenkinek vásárol fagyit, de csak csigaízű van! Ez a kedvenc jelentem a játékból, mert nagyon erős üzenetet tartalmazott a barátságról és…
Szemmel láthatólag Mettaton nem nagyon szívlelte a válaszadó személyét.
- Alphys, Alphys, Alphys! Ugyen nem segítesz a versenyzőnknek? -kérdezte zümmögéssel kevert megrovó hangon, mire a szerencsétlen úgy rángatta a fejét, mintha bármelyik pillanatban el akarná törni a nyakát. -Hát, ez van. Viszont, anno nekem valamit elmondtál és ez ide pont tökéletes. Biztos, hogy a versenyzőnk tudni fogja a választ! Kibe van belezúgva Dr. Alphys? A, Undyne. B, Asgore. C, Eri. D. Nem tudjuk.
A kérdésben megnevezett hevesen tiltakozott, nehogy kimondjam a teljesen nyilvánvalót. Én ezen a ponton viszont már nem éreztem magamat annyira jószívűnek. Kaján mosollyal bólogattam és nagy levegőt véve jelentettem ki.
- A.
A reakció szinte adta magát. Szerencsétlenje elpirult, miközben Mettaton elégedett arckifejezést varázsolt a LED sorból.
- Látod, Alphys? Még Eri is tudja, pedig csak kb. negyed órája ismer. Minden feljegyzés margójára az ő nevét rakod ki. Különböző programokat nevezel el róla. Mindennek tetejébe történeket írsz arról, hogy együtt vagytok, legtöbbjük eléggé pikáns. Szerelmi esély: 101% Hibalehetőség: 1%
Az aréna eloszlott és minden visszatért a normálisba. Őszintén, ezt még élveztem is.
- Nos, hála Dr. Alphys segítségének, a drámai feszültség kiment a kukába. De sebaj, mert ez még csak a bevezető epizód volt. A következőben még több dráma, feszültség és vérfürdő lesz! Addig is, Arrivederci!
Ekkor Mettaton behúzta kezeit és lábát, majd kirepülve távozott. Alphys kibújt a kezei közül.
- Hát, ez elég húzós volt. Sajnálom, hogy ezt át kell élned.
- Én nem haragszom. Sőt, még élvezem is, akármennyire fura volt a számból hallani.
- Amúgy.. ami az utolsó kérdést illeti…
- Figyi! Én leszek az utolsó ember, aki ez ellen követ fog hajítani. Ha te szerelmes vagy abba a hal Xénába, akkor lelked rajta. -mondtam kitárt karokkal. -Ami most jobban foglalkoztat, hogy visszajussak a felszínre.
- Akkor segítek. Miattam kerültél ekkora pácban, legalább kihúzlak. Add meg a számod...akkor… várjunk csak! Neked nagyon ódivatú a telefonod. Feltuningolom neked.
Ezzel a lendülettel kivette a kezemből az eszközt és a munkapadjához sietett. Ott némi kopácsolás után egy vadiúj telefont adott a kezembe.
- Ez már pöpec. -ismertem el, ahogy megnéztem.
- Köszi. Már tudsz vele írni, böngészője is van, kulcstartó is és még mindemellé még az itteni Under Twitterre is fel vagy regisztrálva, mint barátom.
- És a Diablo Immortals elfut rajta? -szúrtam közbe a kérdést, mire Alphys felnevetett.
- Nem tudom. De most ki kell mennem a mosdóba. Majd találkozunk.
- Oké.
Csak ennyit tudtam kinyögni, mire szó szerint eltűnt a szeme elől és már csak a becsukódó automata ajtó jelezte helyét. Sóhajtottam és mosolyogva elindultam Hotlands bejáratához. Úgy érzem, hogyha még nehéz lesz a kalandom, legalább élvezni fogom.

Hát, a megérzésem nem igazán vált be. Ugyanis, itt gatyarohasztó hőség uralkodott, ami miatt néha meg kellett állnom, hogy igyak. Egyik ilyen alkalommal egy óriás repülő állta utamat, aminek fejrészén rózsaszín paróka volt szalaggal befonva. Szemmel láthatólag kedvel, de próbálta ezt nem nyilvánosságra hozni. Megközelítettem mosolyogva.
- Öööhh… Ember? Mit…
Nem fejezte be a mondatát és úgy próbált meg támadni füstcsóvákkal, ám én megkerültem, de maradtam a közelébe, mire orrával megbökött és elpirult. Megsimogattam, mire kiadott magából 60 arannyal teli zacskót és elment. A táskámba raktam és egy gőzzel hajtott puzzleig álltam a szalagon, ami magától vitt oda. Adta magát, hogyan jutok tovább, bár a gőz általi felrepítést nagyon meg kell szoknom. A következő teremben lézerek vártak. Szín alapján narancssárga és kék. Megcsörrent a telefonom, ám amikor felvettem, azonnal letette. Újrahívásnál viszont Alphys jelentkezett.
- Öhh.. a kék lézerek… vagyis szia.
- Szia. A kék lézerek nem bántanak, ha mozdulatlan vagyok. Ezt akartad mondani? -kérdeztem mosolyogva.
- I...igen. Továbbá… ha a narancssárgán átmész… akkor nem fog bántani….
- Köszi a segítséget. -mondtam megjátszott hálálkodással.
- Nincsmit...Szia.
Lettem a telefont és ekkor láttam Alphys új bejegyzését: „ÚRISTEN! SEGÍTETTEM NEKI ÉS HÁLÁS VOLT ÉRTE! Utoljára akkor remegett így a kezem, mikor Undyne felhívott, hogy megkérdezze, milyen az idő. v.v Várjunk csak! A föld alatt vagyunk! Akkor miért hívott fel.” Ezen elnevettem magam. A lézerek kikerülése trükkösebb volt a vártnál, mert a kék lézer kibocsájtó fej fel-alá mozgott. Fél percig egy régi kémfilmben éreztem magam, de amint átjutottam, kikapcsoltam. A következő akadályom egy ajtó, amin két piros jelzés volt. Alphys újra hívott.
- Ez fura. Úgy emlékszek, hogy nem raktam alapállapotba az ajtót mechanikát. Nyitva kéne lennie. -hadarta.
- Biztos Mettaton csinálta, hogy elnyújtsa a szenvedésemet. -jegyeztem meg és átugrottam a bal oldali folyosóra. -Van egy kis baj. Egy kék lézersugár.
- Megoldom. Csak belépek Hotlands biztonsági rendszerébe… kész.
- Köszi. A fejtörőt megoldom én. -mondtam és letettem. Belenézve az egészbe, egy doboztologatós játék volt, ahol megadott számú lövedékkel kell kilőnöm a túloldalon lévő hajót. Némi gondolkodás után megcsináltam a helyes útvonalat. Miután ez kész volt, visszamentem és a jobb oldali folyosón lévő puzzlet is megcsináltam. Így a folytatáshoz vezető ajtó kinyitódott. Mikor átléptem rajta nem hagyott nyugodni egy gondolat. Túl simán megy minden. Némi gőzugrálás után leültem az immár színes járólapra, hogy igyak. Ekkor akadt a kezembe a rák alakú alma. Beleharaptam az első falatba. Lédús, némileg savanykás, de nagyon finom gyümölcs. Pár harapással az egészet megettem a csutkán kívül. Furamód a szomjúságot is oltja, így kevés víz megivása után folytattam kalandomat.

A következő teremben vaksötét volt. Alphys ekkor hívott.
- Valami nem stimmel… várjál, kapcsolok lámpát.
Amint felkapcsoltak a fények, egy konyha tárult a szemem elé.
- Jaj ne… ez csapda.
- Az, de nincs mit tenni, mint belesétálni. -jegyzetem meg és letettem a telefont. Ugyanis, Mettaton feltűnt séfsapkában.
- OHHH, YES! Üdvözlök mindenkit a föld alatti világ Recept Klubjának premierjén!
Ekkor tűnt fel egy újabb felirat: Recept Klub egy gyilkos robottal (Jobb, mint Gordon Ramsayvel. Legalábbis a letörölt feliratrészből ezt hámoztam ki.). Újfent hallatszott a tapsgép is. Mettaton folytatta.
- Melegítsék elő a sütőt, mert ma bizony egy nagyszerű süteményt fogunk csinálni az asszisztensemmel, Erivel! A mai recept a föld alatti világ nagy kedvence az almás pite R2-D2 módra! Megkérem asszisztensemet, hogy hozza ide a szükséges alapanyagokat! A cukrot, a tejet és a tojást. Ezzel készítem el a tésztát.
Nem volt más választás, tettem, amit kellet. A robot háta mögött levettem a szükséges alapanyagokat és letettem a vágódeszkára.
- Kiváló munka! -dicsért meg. -Itt van minden a sütemény megsütéséhez. Tej, liszt és cukor. Ám, mintha valami hiányozna itt. Kitalálod, mi az? -kérdezte tőlem.
- Reszelt alma. -válaszoltam.
- Helytelen! A lelked, ami tökéletessé fogja tenni ezt az ételt!
Ekkor elővett egy láncfűrészt és elkezdett felém araszolni. Elkezdtem hátrálni, mire telefoncsörgés hallatszott. Mettaton megállt.
- Üdvözlöm a kedves rajongót! Kérem, fogja rövidre, mert éppen egy fontos ügy közepén vagyok!
- Üdv Mettaton. -mondta akadozva a vonal túlvégén lévő lány, aki Alphys volt. -Nem lehetne… nem lehetne… helyettesíteni az emberi lelket?
- És miért tenném? Úgy csak elveszne a sütemény fő aromája.
- Mondjuk… a vegánoknak is kedvezni kell. Hiszen, azok is vannak a nézőid között.
- Ez remek ötlet, Alphys! -vágta rá Mettaton és hátradobta a fűrészt. -Szerencsére, van alternatíva. Az MTT mindenre használható emberi lélek helyetesítő aroma ott a túloldali szekrény tetején. Elhozod nekem, kedves Eri?
Bólintottam és elindultam oda, ám amikor már a kezemet emeltem volna, akkor az egész felfelé repült jó magasra.
- Ajjaj. Ez rossz hír, mert a műsor eléggé korlátolt idősávban halad. Ha nem akarod, hogy az eredeti tervek szerint menjen minden, akkor egy perced van elérni. Jó mászást!
Ekkor a telefonom megcsörrent. Alphys volt az.
- Ne aggódj, van kiút! A telefonon nyomd meg a magenta színű gombot. Nem ad választ a kérdésedre, de a telefonod átalakul Jetpackre és fel tudsz vele gyorsan repülni.
Megnyomtam a gombot, mire az átalakult és a hátamra csatolódott. Egész könnyű irányítani ezt a cuccot és gyors is. Viszont, Mettaton sem hagyta magát és felettem repülve dobált rám mogyorót, lisztet és habcsók pamacsokat. Hiába kerültem ki a legtöbbet, az eltalálásukkor lelassultam, úgyhogy még precízebbnek lennem. A számláló tíz másodpercre ért, amikor sikerült megfognom a konzervet.
- Gratulálok! Sikerült leköröznöd újfent. Ám, ne legyél magadtól elragadtatva. Csak azért nyertél, mert Dr. Alphys állandóan segít neked! Csak abba gondolj bele, hogy mihez kezdesz, ha nem segíthet és magad maradsz. Na pá!
- Hékás! És mi van a sütivel? -kérdeztem vissza, mire Mettaton fémes kuncogást halltatott.
- Nem láttál még főzőműsort? Mindig előre el vannak készítve a műsorban bemutatott ételek! Ennyi!
Sóhajtva ereszkedtem le. Alphys hívott fel.
- Ez nem sokon múlt, de sikerrel megoldottuk. Szép munka volt, Eri.
- Te is jól csináltad. Egy csapat vagyunk, nem igaz?
- I….igen. - mondta hallhatóan nem hozzászokva a dicséretekhez. -menjünk tovább.

Ahogy haladtam tovább, beszélgettem Alphysszal. Kiderült, hogy hatalmas anime bolond és imádja a randi szimulátorokat. Kicsit oldalra néztem és akkor láttam meg egy hatalmas épületet, ami valami generátornak nézett ki. Noha nem vagyok építészmérnök, elámultam.
- Azta! Ez az épület hatalmas. -fejeztem ki hangosan döbbenetemet.
- Ez a Core. -tájékoztatott Alphys. -Ez látja el a teljes földalatti világot árammal és hővel. Geotermikus feldolgozó némi mágiával… mindegy, ez elég hosszú és fogadok nem nagyon akarod magadat ezzel lekötni.
- Engem érdekel. Ezt mind te tervezted?
- Ööhhm.. sajnos nem. Az elődöm, W. D. Gaster érdemes az egész. Ő tervezte, amíg élt… vagy legalábbis láttuk. Nyomtalanul eltűnt. Visszatérve arra, ami neked fontos: Oda vezet utad. Ha azon átjutsz, akkor már nem sok kell a trónterembe.
- Értem. Most leteszem, ha nem gond. Szia.
Erre szó nélkül letette. Egy liftig vezetett az utam, ahol a beszállás során ismét megcsörrent a telefonom.
- Igen, Alphys. -mondtam és lenyomtam a második emelet, jobb oldal gombját.
- Szerinted milyen lehet egy olyan világ, ami pont ugyanolyan, mint amiben élsz, kivéve, hogy te nem létezel? Ez a gondolat megrémít, nem?
Erre a mondatra felállt a hátamon a szőr. Nem magán a kérdésen, hanem ahogyan kérdezte. Hangjában ugyanis semmiféle szégyenkezés és izgalom nem volt. Sokkal inkább félelmetes és recsegő érzést keltetett. Csak néma csendben álltam, mire Alphys letette. Csak a fejemet tudtam vakarni. Végül úgy voltam vele, hogy hagyom a fenébe. A lift megállt és az ajtaja kinyílt, így folytattam utamat. Hirtelen egy bódét szúrtam ki, ahol Sans üldögélt.
- Szia, Eri. -köszöntött. -Nem kérsz egy hot-dogot? Csak harminc arany.
- Szeva. Kettőt is. Nagyon megéheztem és legalább addig sem kell a tartalékaimat felélnem.
Nem bántam meg a vételt, még akkor sem, hogy nem kérdeztem azt, miből van a hús. Mondjuk úgy, hogy jobb tudatlannak lenni. Mikor jóllaktam, felálltam és folytattam tovább kalandomat. Egy szalaghoz érkeztem, ami három kapcsolót érintett. Ekkor Alphys újra hívott.
- Látom, elérkeztél egy újabb puzzlehöz. Azt a három kapcsolót kell lenyomnod és az erőtér kikapcsol. A ritmusérzékedet kell segítségül hívni.
Letetette, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy az előbbi hívás mi miatt volt. Na mindegy, később felteszem. Elő alkalommal egy kapcsolót tudtam aktiválni, mert a szalag sebessége túl gyors volt. Visszamentem az elejére és újra megpróbáltam, ám a harmadik kapcsolónál megcsörrent a telefonom és ez kizökkentett a tempóból. Morogva felvettem.
- Igen…
- Bocsi, hogy hívtalak, de gondoltam, segítek a ritmusadásban.
- Köszi, de csak rontottál.
-Nézd a jó oldalát! Kiderült, hogy csak két kapcsolót kellet lenyomni. Micsoda szerencse.
- Az. Viszont, az előző telefonhívásod felett nem tudok naprendre térni?
- Miről beszélsz?
- Amikor a liftben kérdeztél valami zagyvaságot.
- Akkor én mosdóban voltam… nem tudom, miről beszélsz.
Erre azonnal letette. Több kérdés merült fel bennem, mint amennyit megválaszolásra tudtam vinni. Talán az a Gaster hívott? Fene tudja, de nem érdekelt.

Egy újabb puzzle megfejtése után egy egyenes, gőzzel teli szakaszhoz értem. Ám, nem tudtam továbbhaladni, mert két fekete páncélos alak jött mögöttem.
- Hé, te! Állj! -kiáltotta az egyik.
- Névtelen bejelentést kaptunk, miszerint, egy kapucnit viselő, fehér hajú, vörös szemű ember kószál a környéken.
- Ilyen kapucnija van, mint ez? -kérdeztem és mutattam rá a felsőmre.
- Igen.
- És olyan vörös a szeme, mint nekem?
- Igen.
- És olyan hófehér a haja, mint a Snowdin havas tája?
- Igen. -felete a másik türelmetlenül.
- Attól tartok nem láttam. Engem Dr. Alphys küldött karbantartásra. Állítólag az egyik szektorban 3,6-os energiára ugrott vissza a kibocsájtás. Nem jó, de nem is tragikus. -mondtam vállamat megvonva.
- Akkor elnézést a zavarásért. -kértek bocsánatot. Én megfordultam és továbbindultam. Az, hogy Undyne megtréfáltam háromszor egy dolog, de ezek ketten nettó vakok. Majdnem elmosolyodtam, mikor elémugrottak.
- Álljunk csak meg! -kiáltotta a másik és meglóbálta fegyverét, egy kardot. -Te vagy az ember, akit Asgore holtan akar látni.
- Nehezen, de leesett, mint anyós a motorról. -sóhajtottam mosolyogva, ám kettejük egy időben lengette kardját felém, amit eléggé nehéz volt kikerülni. Akkor láttam a másik páncélja eléggé koszos, ezért odaugrottam és elkezdtem a ruhám ujjával fényezni és időközben kerülgetni a társa lövedékeit. Mai napig nem tudom, hogyan, de megúsztam sérülés nélkül eme vakmerő tettemet és még gyorsan letisztítottam a védelmi eszközt, amitől felpuffadt, mint kukorica a mikróban. Az egyes számú elkezdett dühösen toporogni.
- Ahogy látom, valami zavar téged. Csak nem az, hogy a társadnak segítettem?
- Te… átkozott...ember…
- Pedig csak jószívűségből tettem. És neked ebből kifolyólag azt tanácsolom, hogy legyél őszintébb a társaddal. Egyszer adatik meg az életben egy jó szövetséges és remélem nem akkor akarod realizálni, amikor késő.
Erre az egyes számú megállt a támadásban.
- Ennyi! Nem tudom tovább elviselni az igazság magamban tartását. 02! Komállak, tesó! Ahogyan harcolsz, ahogyan beszélsz… ahogyan… szinkronban mozgunk és harcolunk. Azt szeretném… ha a halálomig együtt lennénk egy széttörhetetlen csapat.
Ekkor a társa nem szólalt meg egy darabig, mire a társa elkezdett magyarázkodni.
- Csak vicc volt! Jó poén…
- 01! Elmegyünk fagyizni?
- Még szép, tesó!
Ekkor felém fordultak és meghajoltak.
- Köszönjük a segítségedet. Továbbmehetsz! Itt van a fáradozásért 100 arany.
- Szívesen segítek bármikor. -válaszoltam és átvettem a pénzt. Ezekután a két lovag el is ment. Jókedvűen mentem tovább, mígnem a következő teremben vaksötétség fogadott ismét. Alphys ismét felhívott.
- Szeva. Tudsz nekem világosságot teremteni? -kérdeztem.
- Igen.
Ekkor felkapcsolódtak a fények. Egy kisebb terem volt, ami fölött egy pódiumon tartózkodott Mettaton öltönyben valami háttér előtt. Engem is vett egy kamera.
- Üdvözlök minden kedves szörnyet! Ez itt a fél hetes híradó. A nevem Szellő Mettaton. Friss hírek szerint egy Eri nevű ember éppen megtalálta a híres sztár, Mettaton néhány igencsak fontos tárgyát és felfedezi, mit rejtenek valójában. Élőben kapcsoljuk, így láthatjátok, hogy mit talált a legfontosabbnak!
Ez jelzés volt, hogy megnézhetem a tárgyakat. A kutya és a kosárlabda nem annyira érdekelt, de a könyv már igen. Mikor odamentem, Mettaton megszólalt.
- A kislány megtalálta a három hónappal ezelőtt debütált, a felnőtt szakirodalom által egekig marasztalt könyvet. A címe: Mettaton Ötven Árnyalata 1! Mikor a robot kiveri a biztosítékot! Eléggé pikáns, de ez lenne a legjobb? -kérdezte tőlem.
- Áh, más jobban leköti az érdeklődésem.
Körbenéztem. Egy lemezalbumon és pohár vízen kívül egy ajándékcsomag volt még. Az utóbbihoz mentem oda, mire a robot műsorvezető folytatta.
- Talán ez a legjobb választások egyike! Ugyanis, ez a következő évi sikerfilm forgatókönyve, ami folytatta a legendás sci-fi akció filmet. Címe: Végrehajtó 3: Mettaton lázadása!
- Ez akkor megfelelő lesz! -kiáltottam.
- Remek! A közönség biztos kíváncsi a részletekre! -mondta felemelt kézzel, mire a tapsgép ismét aktiválódott, mire meghajoltam. -Akkor kedves Eri! Megkérlek rá, hogy nézz bele!
Ekkor jöttem rá, hogy csapdába lettem beterelve. Amikor kinyitottam az ajándékcsomagot, akkor egy bomba volt benne. Ekkor a Mettaton mögötti díszlet leomlott mögötte és felém repült.
- Ez nem balszerencse. -jelentette ki. -Itt minden bomba! A könyv, a kutya, de még a víz is! A legnagyobb pedig az egyik főbb gázcsőre lett kötve. Két perce van az embernek hatástalanítani a kisebb bombákat, különben… mondjuk úgy, hogy eme földalatti terem hamar űrállomássá változik!
Ekkor megindult a számláló. Mást is érzékeltem. Nem tettem le a telefont, így Alphys mindent hallott.
- Ne ess pánikba! A telefonodon van bombahatástalanító funkció! Menj bele a menüjébe és válaszd ki a „Bombahatástalanítás.exe.” nevű alkalmazást. Ha azzal lefotózod a bombát, akkor az hatástalanítja.
Nem akartam részleteken vitatkozni (pl. hogyan működik.), ezért letettem a vonalat és kiválasztottam az alkalmazások közül, amit kért. Akármennyire döbbenetes, de működött a dolog és a pohár víznek álcázott bombát elsőre kikapcsolta. Gyorsan a következőhöz rohantam, ami egy lézersugár kombó mögött tanyázott. Itt derült ki, hogy az odajutás a legkönnyebb része, mert a hatástalanítási próbálkozás során egyik sem akart kamerának állni. Amikor már csak két bomba volt hátra, az idegeim kezdték volna felmondani a szolgálatot, de egy elektromos mezőnek hála, egyik sem volt képes tovább mozogni. Végül, megoldottam az összes bombát, igaz, csak két másodpercem maradt. Mettaton ismét felém repült.
- Gratulálok! Nagyon ügyes voltál! Sikeresen hatástalanítottad az összeset! Viszont, sajnálattal közlöm, hogy egy kimaradt… a legnagyobb… ami most fog robbanni! Viszlát, ember!
Ám semmi nem történt. Ekkor Alphys telefonált be az adásba.
- Sajnálattal közlöm, Mettaton, hogy amíg Eri hatástalanította a kis bombákat, addig én az óriási darabot bütyköltem meg a hálózaton keresztül.
- Már megint túljártatok az eszemen. Sebaj! Legközelebb nem lesz ilyen szerencsétek!
Ezzel el is repült a szemünk elől. Ismét megcsörrent a telefonom.
- Ez meleg helyzet volt. -mondta Alphys.
- Ahogy mondod. Köszi a segítséget! Nélküled nem tudtam volna megoldani.
- Köszi. -mondta a tudósnő zavarában. -Amúgy, eléggé fura hangon beszélsz. Aggódsz Asgore miatt?
- Valamennyire. Megvallom az őszintét… eléggé tartok attól, hogy nem tudom meggyőzni.
- Ezen ne rágd a kefét. Asgore kedves és korrekt. Ha beszélsz vele, biztos át fog engedni az átjárón… de most mennem kell. Szia!
Ismét letette. Miközben a lift felé haladtam, nem tudtam napirendre térni Alphys elhadart válaszán. Valamilyen részben próbálja elterelni az igazságot?

Egy újabb liftezés után a harmadikon kötöttem ki. Ekkor futottam össze egy régen látott alakkal. Felugrottam az asztalára és átöleltem.
- Ai néni! Hála égnek, hogy ismét látlak! Annyira hiányoztál!
Ekkor a leányzó elkuncogta magát és az egyik kezét a fejemre tette.
- Nagyon aranyos vagy, de összekeversz valakivel. A nevem Muffet!
Elengedtem az ölelésemből és ekkor láttam, hogy a lány nem a levegőbe beszél. Muffetnek nincs három feje… akarom mondani óriási mellei. Ráadásul hat karja és öt szeme inkább pókszerűbb, mint emberi. Úgy van öltözve, mint valami úrinő. Ekkora mértékű buktába beleszaladni csak én lehetek képes. Zavaromban megvakartam a tarkóm.
- Bocsánat. A nevem Eri.
- Nem történt semmi baj. -kuncogott Muffet. -Van kedved vásárolni néhány frissen sütött édességet? Darabja 999 arany.
Belenéztem az erszényembe. Alig haladta meg az anyagi részem a 300 aranyat.
- Sajnos nincs annyim. Pedig szívesen vennék tőletek.
Ezzel nem is kamuztam, mert ismét éhesnek éreztem magam. Kivettem az aranyam felét és leraktam elé.
- Dehát… ezt nem fogadhatom el! Hiszen nem vettél semmit. -mondta döbbenten, mire legyintettem.
- Ha ez elég egy kávéra, akkor már bőven jól jártam. -jelentettem ki. Muffet intett az egyik póknak, mire egy kis csésze jött le az asztalra pókhálón keresztül.
- Tessék, drága.
Mosolyogva hajoltam meg és húztam le.
- Köszönöm szépen. Nekem mennem kell tovább.
- Egészségedre. -intett Muffet, mikor távoztam. Ám a viszontlátás elég hamar eljött. Egy újabb puzzle után egy igencsak haloványan világított terembe jutottam be.
- Szóval, ez a póksütöde. Egész pofás, de arachnofóbiás embereknek kész rémálom üzemanyag. -sóhajtottam és haladtam. A pókok felfigyeltek rám és elkezdtek sugdolózni.
- Hallottátok, hogy az emberek utálják a pókokat?
- És hogy egy idefele tart?
- Szörnyű! Eltaposnak minket.
- Kitépik a lábunkat…
Megannyi párbeszéd ütötte meg a fülemet. Annyira belemerültem a suttogások hallgatásába, hogy fel nem tűnt, hogy beleragadtam a hálójukba. Ekkor tűnt fel Muffet, aki egy hálóból készített fotelból figyelt.
- Én meg azt hallottam az emberekről, hogy iszonyatosan fukarak a pénzükkel. Viszont, itt valami félreértés zajlik, hiszen te vásárlás nélkül adtál pénzt.
- Asszonyom! -kiáltott az egyik pók, mikor a táskámat matatta. -Ezt találtam nála.
Felmutatta két lábával a becsomagolt pókfánkot.
- Te loptál tőlünk?!
- Dehogy loptam! Ezt még Ruinsnál vettem az ottani sütödéből! -kiáltottam vissza, ám szemmel láthatólag nem akart hinni nekem.
- Ennyi! Most meglátod mit érdemelnek a tolvajok! Elő a Muffin óriás szönnyel!
Ekkor egy másik pók odament Muffethez és nyújtott át egy táviratot.
- Jókor írnak! Lássuk… Nane! Azt írják, hogy tényleg náluk járt egy fehér hajú kislány és segített a céljaink elérésében. -mondta döbbenten, majd leugrott hozzám és kioldott a hálóból. -Nagyon sajnálom. Úgy látszik félreismertelek. Te igazán nagyszerű ember vagy. Meg tudsz bocsájtani?
Ekkor megfogtam a kezét és intettem, hogy hajoljon le. Amikor megtette, megpusziltam az arcát.
- Kvittek vagyunk.
A póknő elkuncogta magát és megsimogatta a fejem. Integetve távoztam.

A következő terem előtti folyosón egy plakát fogadott. Az volt ráírva: Mettaton és Eri! A szerelmes pár tragikus története!
- Nem valami kreatív ezen a ponton. -sóhajtottam. A folyosó végén egy olyan terem várt, ami egy komplett színpad volt, középkori kastély háttérrel. Fentről Mettaton szólalt meg.
- Csak nem Eri az? A szerelmem, aki folyton törődik velem és ölel.
Az agyam valahol itt sült ki. Konkrétan válaszolni nem tudtam. A robot legurult a lépcsőn és elkezdett operát énekelni. Alapjáraton inkább vicces volt, mert a hangkártyája nem igazán van beprogramozva a magas C kiadására. Szövegét tekintve sablon ének arról, hogy nem lehetünk egy pár, mert ember vagyok és emellé a világ üldöz. Mikor véget ért a kornyikálás, akkor Mettaton sóhajtásszerűséget csinált.
- Mily szomorú, hogy a király emberei megtaláltak és a tömlöcbe vetettek.
Megnyílt a föld a lábam alatt és egy emeletet zuhantam. A landolás szerencsére viszonylag sima ügy volt, még ha ehhez bukfenceznem kellett. Odalent egy újabb színcsempés fejtörő várt.
- Jajj! Mit tegyek? A szerelmem szabadságát és életét az egyik legnehezebb feladvány fogja eldönteni. Mivel már ismeri a szabályokat, nem fogom elismételni! 30 másodperce van átjutni ezen, vagy a mögötte lévő lángok ropogósra égetik!
Elkezdtem iszonyatos tempóban rohanni, ám megálltam az elején. Nagy kamu volt, hogy ismerem, mert amikor Papyrus próbálta ellenem, akkor nem tudtam felfogni a szabályait. Viszont, tudtam valamit, amit mindketten titokban akartak előttem tartani. Mire az idő lement, Mettaton dicsőségesen megszólalt, letépve magáról a kellékét.
- Vége a játéknak. Belőled ropogós csirke lesz!
Két lángcsóva indult meg felém, ám fél méterre tőlem megálltak. A robot csak oldalra dőlt.
- Ez meg mégis mi…
- Elmondom! -kiáltott Alphys, aki ismételten betelefonált. -Felülbíráltam a lángszórókat, így kikapcsoltak, amint egy méter lett a kettő közötti távolság. Szóval add fel!
- Enyhe! Enyhe, Alphys! Ez még csak a kezdet. Nem láttál még Fantasyt? A végső boss kimaradt, vagyis ÉN!
Újra aréna alakult ki közöttünk. Viszont Alphys vonalban maradt.
- Eri! A telefonodon van egy sárga gomb! Aktiváld!
Nem hezitáltam, hanem megnyomtam. Ekkor az átalakult egy sárga lézersugarat tüzelő eszközzé. Párszor rálőttem Mettatonra. Hatott, mert feltette a kezét.
- Oké! Te nyertél! Megadom magam, különben el fogsz pusztítani… Áh! Nem fizetnek annyit, hogy ezt a kabarét eljátsszam. Leléptem!
Miután ismét elszállt a szemem elől, a kamerák is eltűntek. Alphys hívott.
- Ismét megúsztad a halált. Ám, Mettaton nem fogja feladni.
- Csakis neked köszönhetem. Bár, ezt ezerszer elmondtam.
- Öhm… köszönöm. Ritán hallok bókokat és csődtömegnek éreztem magam eddig. Ami azt illeti… hála neked, ismét kezd visszajönni az önbizalmam.
Elmosolyodtam. Alphys folytatta.
- Esetleg, lenne kedved animét nézni velem?
- Persze. Kell a változatosság a kergetőzés, fejtörők megoldása és szörnyeknek segítés közben. Elég hamar besavanyodnék a monotonitásba.
- Remek! Visszatérve a feladatodra, már a Core kapujában vagy. Ha minden igaz, egy hotel fog jönni.
- Hála égnek. Már rámférne egy jó alvás. -mondtam hálálkodva.
- Akkor nem is zavarlak. Szia.

Szokásához híven, Alphys azonnal letette. Én csak haladtam tovább, egészen egy Hotel bejáratáig. Felnéztem a cégérre, amire az volt írva: Mettaton Hotel és gyorsétterem. Már indulni készültem volna, mikor Sans megszólított a hátam mögött.
- Szia, cimbi! Van kedved enni egy jót? Én állom.
- Persze.
- Akkor kövess. Itt van egy kőhajításnyira egy jó kajálda.

Core

Nem is kerülhettem volna ennél furcsább szituációba. Sans velem szemben ül és éppen adjuk le a rendelést. Mialatt vártuk az ételünket, felém fordította szemét.
- Hát, itt vagyunk. Szóval, nemsoká véget ér a kalandod, eltaláltam?
- Igen. Hosszú és fárasztó út áll mögöttem.
- Tényleg haza szeretnél menni. Ismerem ezt az érzést, pajti. Bár… néha jobb, hogyha rájössz arra, amit az élet adott neked abban a pillanatban. Itt van lenn kajád, italod, barátaid… mond csak: Ezek után is haza szeretnél menni?
- Így van. -bólintottam. -Nem arról van szó, pocsék élmény itt lenni. Leszámítva, hogy Undyne anno Waterfallnál megkergetett vagy megannyi szörny okozott nekem fejfájást. A lényeg, hogy várnak odafent azok, akik új életet adtak és reményt.
Ekkor Sans hosszasan a szemembe nézett, majd elfordult.

A pincér kihoztam a rendelt ételeket és italokat. Sans csak egy korsó tejet rendelt, ami fura. Én persze a számlájára egy nagy adag sült húst és tört krumplit rendeltem, amit a lerakáskor már elkezdetem úgy zabálni, mintha egy hete ettem volna utoljára. Sans ekkor fordult vissza felém.
- Igazad van. Felejtsd el a kérdést. Szurkolok neked, Eri. -sóhajtotta, majd egy húzásra kiitta a korsó felét. -Hadd meséljek el egy sztorit. Ugyebár azt mondtam, hogy Snowdin erdejében vagyok megfigyelő, igaz?
Csak bólintottam, mert a szám éppen tele volt. Sans lehunyta a szemét és folytatta.
- A feladatom az volt, hogy figyeljem az embereket. Unalmas egy munka, de legalább sokat fizet. Szerencsére, az erdő mélyén megláttam egy jó nagy zárt ajtót. Tökéletes helyet nem is találhattam volna a kopogós vicceim gyakorlására. Szóval, egy nap kopogtattam és megszólaltam: „Kopp, kopp!” Ekkor hirtelen a másik oldalról hallottam egy női hangot. „Ki kopog?” kérdezte, mire én: „Es.” A nő megkérdezi: „Milyen Es?” ’Hát a mindenes.”
Ekkor kis híján kiköptem a falatot. Sans is molyosgott.
- A te reakciód se utolsó, de a nő hangosan hahotázott. Mintha ezer év óta ez az első jó vicc, amit hallott. Folytattam a vicceket, amit nagyon értékelt. Ő volt a legjobb közönség, akivel valaha megáldott a sors. Persze ő sem hagyta magát.”Miért megy át a csirke az úton?” kérdezte, mire én „Nem tudom.” „Mert siet a falu idiótájának házához.” Nem értettem, mire akar kilyukadni, mire elkezdett kopogni. „Ki kopog?” kérdeztem, mire ő: „A csirke.” Azta! Mondanom se kell, ez a hölgy igazi profi. Bár, azt hozzáteszem, hogy te sem vagy kispályás. Főleg, amikor Undynet jellemezted.
Lenyeltem a falatot és mosolyogva bólintottam. Nem tartottam baromságnak azt, hogy Toriel ennyire nagy humorzsák. Sans kacsintott és egy újabb nagy korty leküldése után folytatta.
- Órákig meséltük egymásnak a vicceket. Végülis, el kellett mennem, mert Papyrusnak esti mesét kellett felolvasnom, különben dühbe jön. Ám, lelépés előtt azt mondta, hogy jöjjek vissza és én így is tettem. Aztán újra és újra elmentem oda, míg már egy jó szokásommá vált egymásnak mesélni a jobbnál jobb vicceket. Egy nappal Snowdinben való megérkezésed előtt észrevettem, hogy már nem bír annyira jóízűen nevetni. Megkérdeztem tőle, mi a baj? Mire ő aggódva mondott nekem valami nagyon furcsát. „Ha egy fehér hajú, vörös szemű kislány átjön ezen az ajtón, megígérnél nekem valamit? Vigyázz rá és óvd meg a testi épségét bármi áron. Megkérhetlek rá?”
Ekkor megálltam az evésben. Toriel anyáskodó magatartása idáig kihatott? Megkérte Sanst, hogy vigyázzon rám… logikus akkor, hogy miért futottam vele össze elég sokszor. Sans kiitta korsója maradékát és sóhajtva folytatta félbehagyott beszédét.
- Nem szeretek ígérgetni. De ez a nő, akinek a nevét sem tudom, mégis szereti a humorérzékemet? Nem mondhattam rá nemet.
Nem tudtam megszólalni. Annyira szomorú, mégis megható a tény, hogy vigyáznak rám itt is. Sans elfordult tőlem és kicsit eldőlt a székben, majd visszaegyenesett. A tej úgy hat rá, mint emberre az alkohol? Ismét felémfordította tekintetét, de ez most eléggé hűvös, pontosabban rideg érzésű volt.
- Felfogtad, hova akarok kilyukadni? Mi történne akkor, ha nem kér meg rá, vagy esetleg nemet mondok?
Ekkor pislogott, de mikor kinyitotta szemét, akkor az üres volt és a hangja fenyegetővé vált.
- Pajti… akkor már rég halott lennél a lábaim előtt.
Ekkor kis híján kiugrottam a székemből, magamra borítva az ételemet. Erre Sans felnevetett.
- Nyugodj le, Eri! Csak vicceltem. Valamit ki kell találnom, ha nem akarom, hogy megöljön az unalom.
- Ez aztán jó vicc volt. -ziháltam a megkönnyebbüléstől. -Kis híján kiesett a szívem a nevetéstől.
- Egyébként is, szemmel láthatólag nem kell téged védelmeznem. Hiszen, itt vagy… épen és egészségesen.
Ekkor felállt és elindult fizetni.
- Na, én mentem. Vigyázz magadra, cimbi.
- Rendben. És köszi az ételt.
Lassan elfogyasztottam a maradékot és felálltam az asztaltól. Miközben a hátamra vettem a táskámat, elhatároztam, hogy minden szörnyet ki akarok juttatni ebből a pokolból, hogy újra lássa a felszínt.

A hotelbe mentem, ami az étterem mellett volt. Amikor a recepciós mondta az árat, azt hittem, leszakad a pofám: 500 arany egy alkalomra. Ezeknek elment a józan eszük? Éppen azon agyaltam, hogy Muffethez visszatérek és inkább fizetek neki, hogy csináljon nekem egy hintaágyat, mikor beleütköztem egy lila ruhát viselő egyénbe. Mikor felém fordult, egyből boldogság öntötte el a szívemet.
- Toriel! Hát te vagy az?
- Eri! Öröm újra látni.
Ekkor felkapott és átölelt. Az illata az eddigi összes negatív gondolatomat elűzte.
- Mit keresel itt?
- Hát, el akarok intézni ezt-azt. Éppenséggel szobát bérelek. Veled meg mi történt? Tiszta szakadt a ruhád.
Ekkor jöttem rá, hogy az eddigi utam nem kímélt. Főleg a sok harc.
- Elmesélem szívesen, de lassan leragadnak a szemeim.
- Akkor gyere velem. Alhatsz a szobámba.
Toriel letett és kezét fogva vettünk ki egy szobát. Ekkor elmeséltem neki, mi történt velem. Miközben itta a szavaimat, addig elkezdte varrni a ruhámat, amit levettem. Mikor befejeztem szó szerint elnyomott az álom. Mikor felébredtem, Toriel kezét éreztem az arcomon. Ott ült mellettem és mosolyogva nézett rám.
- Jól aludtál? -kérdezte.
- Rámfért már, ha lehet így mondani.
- Csinálok egy kávét.
Toriel felállt és kis idő után letette az ágy mellé a kávémat. Ekkor vettem észre, hogy a ruháján a szimbólum le van takarva. Vajon miért? Más kérdés járt a fejemben.
- Ha te itt vagy, akkor ki figyeli, hogy valaki leesik a romokhoz?
Ekkor az arcáról leolvastam a hezitálást. Valami oltári nagy gáz történhetett.
- Attól tartok, senki nem fog idejönni. Az egész üreg Asgore csapdája, hogy megfelelő mennyiségű gyerek idetévedjen.
Kis híján kiköptem a kávémat.
- Ez most komoly? -kérdeztem, miután kiköhögtem kis híján a tüdőmet.
- Igen. Tegnapelőtt éppen arra jártam, mikor észrevettem, hogy vaksötét van a szokásos fény helyett. Közelebbről megnézve láttam az ősi rúnákat, amik az efféle mágiához kellenek. Hogy a viharba nem vettem őket észre… Pedig sejthettem, hogy ez Asgore műve.
Átöleltem Torielt és simogattam a hátát.
- Nem történt semmi baj. Ez csak azt jelenti, hogy egy út vezet a felszínre. És már van kész tervem, hogyan beszéljem rá a királyt arra, hogy működjön együtt.
- Remélem, hogy beválik. Nem akarom, hogy meghalj.
- Nem fogok. -mondtam halkan. Utóbb kiderült, hogy Toriel némileg feltöltötte a táskám tartalmát újabb kávéval és két hamburgerrel, jól becsomagolva. Kéz a kézben indultunk meg a Mettaton szökőkúthoz, aminek a különlegessége, hogy a vízkivezető száj hibája miatt a földre ömlik az egész.
- Az egyetlen út a Coreon keresztül vezet, ami a bejárattal szemben lévő ajtónál kezdődik.
- Rendben.
- Az egyetlen dolog, ami nyugtalanít, az a pár alak, akik nemrég arra mentek. -mondta szokásos anyai aggodalmas hangon Toriel, majd leguggolt, hogy átöleljen. -Sajnos nem tarthatok veled, mert el kell intéznem valamit.
- Értem. Találkozunk a felszínen. -mondtam vigyorogva és viszonoztam ölelését.

Mikor a Core bejáratához érkeztem, egyből megláttam a furcsa alakokat. Alphys egyből hívott.
- Láttad őket? Senkinek nem kellene itt lennie.
- Ahogy mondod. Ez már most nagyon gyanús. -feleltem és letettem a telefont. Egy elágazáshoz értem. Jobb oldalról forróbb fuvallatot éreztem és a lift szemmel láthatólag üzemen kívül volt. Egyetlen logikus útvonal volt: Balra. Ám, alighogy bementem a terembe, egyből aréna alakult ki. Egy bizarr, bohócsipkás alak ugrált körülöttem. A körülötte cikázó két gömbre vetettem pillantásom, ami szerencsémre a gyenge pontja is volt egyben. Hiába kapott telibe az egyik, csak hátralökött, minimális fájdalommal. Ellenfelem jobbnak látta olajra lépni, így az aréna is feloszlott. Alphys rögtön hívott.
- Miért nem mentél a lifttel? Az egyenesen felvisz a legfelső szintre.
- Elhiszem, de messze láttam rajta, hogy üzemképtelen. -válaszoltam kicsit indulatosan. -És ha a másik átjáróra kérdezel rá, akkor az meg még veszélyesebbnek ígérkezett. Úgy látszik, rohannom kell, nehogy még több elkapjon.
Ahogy beszéltem, továbbhaladtam. Egy kapcsolót láttam, utána pedig egy erőmezőt.
- Az a kapcsoló inaktiválja az akadályt, de rögtön három lézer fog jönni. A sorrend: Narancs, narancs, kék.
Lekapcsoltam, de a sugarak ellentétes színűek voltak a felsoroltnál. Ez felkészületlenül ért és az utolsó megperzselt.
- Jól vagy? -kérdezte aggódva Alphys.
- Igen, de még pár ilyen hiba és biztos ki fogok purcanni. -válaszoltam és letettem. Innentől jobb, ha a saját ösztöneimre hallgatok. Újabb elágazásba botlottam. Egyből felfele vettem az irányt, ám újabb zsákutcába szaladtam bele. Egy lovagi páncélban feszítő lovag nézett rám. Szemei majd leragadnak. Elkezdtem egy altatót énekelni, mire lándzsájával megtámadt. Miközben kerültem egyre lassuló támadásait, lankadatlanul énekeltem. Egy perc múlva a lovag már aludt és az aréna ismét feloszlott. Mikor kimentem a teremből, Alphys felhívott.
- Miért tetted le? Ennyire nem bízol bennem?
- Dehogynem. Csak valaki nagyon beletúrt az itteni rendszerbe és immár a saját ösztöneimre hagyatkozok. Bocsánat, hogy megsértettelek.
- Semmi gond, de inkább tartsuk a vonalat.
Bólintottam, majd egyik kezembe tartva a telefont indultam a helyes irányba.

Ott újabb lézerek vártak, amik már lehetetlen feladatnak tűntek.
- Várj csak! Belépek a Core rendszerébe és abba a terembe átmeneti meghibásodást okozok. Így simán át tudsz kelni…
Alphys kis klaviatúra püfölés után sikerrel okozott áramszünetet. Elkezdtem rohanni, mire elkiáltotta magát.
- ÁLLJ MEG!
Erre azonnal lefékeztem. Pont jókor, mert az áram visszakapcsolt.
- Hála égnek, időben figyelmeztettelek. Valaki visszakapcsolta az áramot. Ismét lekapcsolom, de csak két-három másodpercig fog így maradni.
- Rendben. -válaszoltam és ismét elindultam, immár lassabban. Mikor hallottam, hogy az áram zizeg a lézerfejekben, azonnal megálltam, amint sötét lett, ismét elindultam. A terem végénél már rohantam a folytatás fele. Ismételt elágazáshoz vezetett. Az ösztönöm úgy súgta, jobbra induljak el. Így is tettem, mire újabb elágazásba torkollott. Itt jobbra ismét erőtér várt.
- Alphys! Le tudod kapcsolni? -kérdeztem.
- Igen, de csak egyetlen másodpercre. Azalatt kell átugranod, vagy megsülsz.
A lehető legközelebb mentem hozzá, ugrásra készen. Amint a tér lekapcsolt, azonnal ugrottam. Életemben nem voltam ennyire szerencsés, mert sikerült, igaz a cipőm talpa megégett, a lábamba nem tett kárt. Azonnal levettem és úgy mentem tovább.
- Ez az ajtó vezet a liftet irányítópultjához. Legalábbis a térkép szerint. Azt tudnod kell...hogy…
Kezdetben azt hittem, hogy letette, de aztán láttam, hogy valaki blokkolja a vonalat. Tudtam, ki volt az. Bementem a terembe, ahol Mettaton már várt.

Addig nem szólalt meg, míg bementem és bezáródott mögöttem az ajtó.
- Hát itt vagy, Eri. Ideje a mi kis leszámolásunkat lerendezni. Ideje megállítani a „meghibásodott” robotot! Ezt akarod mondani. Legalábbis, Alphys ezzel a dajkamesével akarta takarni az igazságot.
- Összedolgoztatok? -kérdeztem, de hangomban csodálkozásnak szikrája nem volt.
- Honnan tudtad?
- Amióta itt vagyok, eme föld alatti labirintusban, nem bízok lassan a szörnyekben egészen addig, míg tettekben nem mutatja ki, hogy ráérdemel erre. Amióta találkoztunk a laborban, hiába állítottál akadályt elém, Alphys mindig a lehető legjobbkor lépett közbe. Szinte már egy profin megírt színdarabban éreztem magam. Sejtésem szerint, a tudós igazat mondott, hogy nem akar rosszat, mert az önbizalom építés nem az. Ám, ha az én számlámra akar játszani, akkor az már böki a csőrömet. Szóval, csináltam vésztervet, ha észreveszem, hogy végleges csapdába akartok kergetni.
- Akkor megnyugodhatsz. Én a saját szakállamra dolgozok. -jelentette ki Mettaton, míg dörömbölést hallottam azon az ajtón, ahol bejöttem. -Emiatt béreltem fel zsoldosokat, hogy kinyírjanak. Bár, a felét sikerrel kikerülted, de ez olyan, mint a halott matektanár: Nem oszt nem szoroz. Saját kezűleg akarlak a másvilágra küldeni.
- Szóval, Asgore elé akarsz vinni? -kérdeztem, mire Mettaton fémes nevetést hallatott.
- A megtört hipokrita elé, aki a szörnyek érdekében gyerekeket mészárol le, és kijutva a felszínre, le akarja az emberi fajt radírozni a föld színéről? Annyira nem sült ki a processzorom. Hírnévre vágyom. A lelkeddel át akarok kelni az átjárón és olyan sikeressé akarok válni, mint a legnagyobb emberi sztárok. Ez az egyetlen célom, ami éltet.
Mély levegőt vettem és ledobtam táskámat.
- Akkor vedd el tőlem a lelkem, kukaszökevény! Én híres énekesnő akarok lenni, szóval itt döntsük el, ki a legjobb!
- Ám legyen! Élő adásban fogom kiverni belőled a szuszt! -kiáltotta Mettaton, mire repülő kamerák vettek körbe minket és az terem elkezdett felemelkedni. -AKKOR kezdődjék az IGAZI DRÁMA, AKCIÓ, VÉRFÜDŐ! Ez a végső felvonása a GYILKOS ROBOT LESZÁMOLÁSÁNAK!

Az aréna végei lezárultak ráccsal, amikor az megállt a felemelkedésben. Leraktam a táskámat és elővettem a telefont. Megnyomtam a sárga gombot és amikor teljesen átalakult lézerfegyverré, akkor rálőttem hármat. Azok viszont lepattantattak Mettaton testéről.
- Azt hitted, hogy az a szánalmas, ótvar fegyverrel kárt tehetsz bennem? Van egy hírem: Csak megjátszottam, hogy sérülök. Nem ok nélkül vagyok profi színész, tudod?
Ekkor kockákat küldött felém, amiket kikerültem vagy kilőttem. Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Vedd fel nyugodtan, drága. Én ráérek. -intett Mettaton. Felvéve Alphys szólalt meg.
- Eri! Van egy kapcsoló Mettaton hátán.
- Nem mondod komolyan?
- De! Szerinted… miért nem mutatja neked a hátát?
Letettem és felkiáltottam.
- Egy tükör van mögötted!
- Tükör! Jó gondolat, szépségem. Meg kell néznem magam, nehogy karcolás legyen a testemen. Ciki, ha rondán kinézve öllek meg.
Ekkor megfordult és átlöktem a kapcsolót a túloldalára.
- Te...most… bekapcsoltad….
Ekkor elkezdett az arcrésze fényorgiát tartani. Eltakartam a kezemmel a szemem és elfordultam. Mikor kialudtak a fények, füsttenger áramlott elő belőle. Két reflektor bekapcsolt az átalakuló Mettatonra.
- OOOHHH, YEEES! Te huncut kislány. Ez a lépésed csak egyetlen dolgot jelenthet. Kétségbeesetten kíváncsi vagy az igazi alakomra. Milyen bunkó lépés lenne elmondanom, de már régóta terveztem ezt a fordulatot. Szóval, megköszönöm neked egy igazán jóképű jutalom formájában. Az utolsó élő pillanatodat TÖKÉLETESEN gyönyörűvé fogom varázsolni!

Mikor a fények bekapcsoltak, akkor láttam meg Mettaton teljes alakját, az EX típust. Immáron jóképű és ugyanannyira jól fésült volt, aki frissen növesztett lábaival felém sétált. Mögötte látható volt a nézettségi mutató is. A háttérben egy funky zene szólalt meg.
- Tudod… ez a legkirályabb harc, amiben valaha részt vehettem. -mosolyodtam el és a kamerák felé fordultam. -Az első támadási hullámot sérülés nélkül megúszom!
- Csak ne bánd meg a szavaidat, Eri. -mondta ellenfelem és elkezdett rúgásokkal sorozni. Sikerrel kerültem ki a legtöbbet, ám az utolsó éppen úgy célzott be, hogy még véletlenül se tudjak kitérni előle. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve lőttem meg a lábát, ami miatt a rúgás célt tévesztett.
- Meglepő, mire nem képes a túlélési ösztönöd, de ez ellenem kevés lesz. -morgott rám Mettaton.
- Akkor újra kimondom a közönség fele: A következő támadási hulláma sem fog eltalálni!
Mielőtt támadott volna, ránéztem a nézettségmutatóra. Ahogy sejtettem, a beváltott ígéretem miatt megnövekedett. Elkezdtem a háttérzene ritmusát felvenni és sorban kerültem ki az ütéseit és rúgásait. Ám, itt hibát vétettem, és eltalált elég keményen. A ring szélénél álltam meg.
- Mi van, kislány? Eddig tartott a szuflád? Akkor szusszanjunk egyet. -mondta megjátszott negédességgel. -Közönség! Szerintetek Eri kitalálja-e, hogy a föld alatti világ melyik testrészemet szereti jobban?
- Kitalálom én tíz másodperc alatt! -kiáltottam. -Sőt! Már most lelövöm a poént: A lábad!
Ekkor tapsvihar hallatszott.
- Így van! Okos vagy, azt is elismerem. Igazán remek társat kaptam. Mondhatni, kimutattad a szívedet. Ideje az enyémet megmutatni, ami igazán sokkoló lesz a számodra!
- Rendben. Csak nem lehet annyira sokkoló, mint az EX-Arms látványa. Ezt is sérülés nélkül letolom!
Ekkor Mettaton közepéből kijött a szíve. Azonnal rálőttem, ami találatkor elektromos hullámokat lőtt ki. Ütemesen próbáltam kikerülni őket, ám erre két miniatűr Mettaton robot küldte rám a szív alakú csomagjait, amik eltaláltak. Noha sikerült a szívet visszaküldenem gazdájába, elkezdtem fáradni. Mettaton újabb támadást eszelt ki.
- Azt mondtad, énekesnő akarsz lenni? Akkor lássuk, milyen a tánctudásod!
- Benne vagyok. Ez már biztos nem fog eltalálni!
Ekkor egy diszkógömb emelkedett felénk és szórta rám sugarait. Rájöttem, hogy a kék sugár ártalmatlan, ha nem mozgok. Az egész trükkje az volt, hogy meglövöm a diszkógömböt, ha egy fehér sugár akarna eltalálni.
- Nem rossz mozdulatok, drága Eri! Még Puzsérnak se lenne egyetlen rossz szava. Ez ellenem viszont kevés lesz.
Mondata után az aréna összeszűkült annyira, hogy csak jobbra és balra tudjak mozogni. Láttam, mi lesz a következő akadály: Az egyik oldalon bomba volt, míg a másikon áthatolhatatlan fal.
- Azt hiszed, kiüthetsz, mint Pistikét az erejedt almalé? A gáz ott kezdődik, hogy ez a Pistike már az ötven fokostól sem köhög. -mondtam vigyorogva, mikor a támadás megindult. Ezzel viszont rendesen megjártam, mert már az elsőnél túl gyorsan robbant a kilőtt bomba. Fel tudtam venni a ritmust és a többi sem volt akadály, de a sebesülés térdre kényszerített.
- Nocsak, megsebesültél? Semmi baj, ugyanis, most egy kis szünet fog következni.
Ennek örültem. A táskámból kivettem a hamburgert és gyorsan befaltam.
- Csak nem egy Glamburger? Van ízlésed és ezt a nézők is látják.
Mettaton mondata igaznak bizonyult. Immár elérjük a tízezres nézettségi határt. Miután befaltam az ételt és lehúztam egy kis kávét, megtöröltem a szám.
- Látom, végeztél. Helyes. Tekintsd azt az ételt utolsó vacsorának!
- Gyere csak és mutasd, mit tudsz. A következő támadásodból semmi nem fog eltalálni! -válaszoltam vigyorogva és ismét a zene ritmusára kezdtem el mozogni.
- Rendben! Úgy látom, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól. Ideje, hogy szív a szív ellen harcoljon!
Ekkor ismét kijött a szíve, de most egy rakás átlőhető tégla vette körül. Olyan gyorsan próbáltam kilőni ezeket, ahogy tudtam, közben feszülten figyeltem, hogy mikor jön felém villámáradat. Akkor ugrottam el. Sérülés nélkül tudtam kilőni a szívét, aminek az eredménye, hogy ellenfelem karjai lerobbantak.
- Kinek kellenek kezek? Ezekkel a lábakkal foglak elintézni! -kiáltotta idegesen. A legnehezebb fázis most fog következni.

Nem hazudott ezzel kapcsolatban, ugyanis a következő támadási hulláma rendre csőbe húzott. Eleinte úgy nézett ki, hogy soronként halad felém és úgy kell kikerülni, ám a negyedik sor megállt és elkezdett visszafelé mozogni. Ez azt eredményezte, hogy egy tégla jól hátba vágott, amitől szépen előrebucskáztam. Remegve keltem fel és pózba vágtam magam, ami a nézettségszámlálót ismét megküldte. Egy ehhez hasonló hullám után Mettatonnak is elfogyott a türelme.
- Inspiráló, hogy képes vagy még talpon maradni. De, tudod, hogy ebből a harcból én kerülök ki győztesen.
- Nincs előre megírva ez a harc. -nyögtem. -Itt akarod hagyni minden szörnyet, az üres felszíni hírnévért és nem biztosított sikerért? Ebből a harcból én jövök ki győztesen!
- A fenébe is! Ennyire hiszel magadban? Vagy kétségbeesetten küzdesz az életedért?!
Ekkor Mettaton szíve kijött és ismét lőtte magából a villámot. Emellé még két bomba is védte. Minden erőmet összekaparva álltam fel és oldalazva nyitottam tüzet, elkerülve a robbanást. Ám, ellenfelem testileg is próbált rúgásokkal kiütni a koncentrációmat. Egyik rúgása betalált, de ezzel csak azt érte el, hogy az alapból szívére mért lövés a bombát találta el, ami a szívet sebezte. Ez volt az utolsó találat, ami kellet ahhoz, hogy Mettaton lába leszakadjon. Vége volt a harcnak. Négykézlábról lassan felálltam és leültem Mettaton mellé.
- Nem fogom feladni! Itt még nincs vége! -kiáltotta.
- Tévedsz. Nézd meg a nézettségi mércét. -súgtam és rámutattam. Az teljesen kiakadt. Lényegében a maximumon volt.
- Azta! Ez a legtöbb nézettségi szám a műsoridőm alatt. Emiatt szabad betelefonálni. Kérem a szerencsés rajongót, aki beszélhet velem utoljára, mielőtt elhagyom a földalatti világ színpadát!
Ekkor a hangszórókból egy ismerős hang szólalt meg.
- Szia…. Mettaton… végignéztem a teljes adást, ahogyan az eddigi műveidet is. Az életem előtted unalmas volt… de… te belevittél egy kis izgalmat. Nagyon sajnálom… Hogy ez az utolsó fellépésed… kicsit hosszan beszéltem…
- Ne! Várj, Blo… Letette. Sebaj, jöhet a következő betelefonáló.
Sorban jöttek be a hívások, amik őt éltették. Mindenkinek az átlagos mindennapjaiba izgalmat és humort hozott. A nagy harcát velem pedig a legnagyobb műsornak datálták be, ami engem is örömmel töltött el. Ölembe vettem Mettaton fejét és hagytam, hadd hallgassa tovább a jogos pozitív üzeneteket, amikből én is kaptam. Mikor ez véget ért, felnézett rám a szemeivel.
- Köszönöm a pozitív szavakat. Eri! Igazság szerint meggondoltam magam. Itt maradok a szörnyek szórakoztatására. Ami azt illeti, más nem tud helyettesíteni. Ebben a sötét és reménytelen világban én vagyok a fényesen ragyogó csillag. Köszönöm szépen, hogy rávilágítottál erre. Lefogadom, hogy te is hasonló álmot dédelgetsz.
- Igen. -bólintottam mosolyogva. -Amiatt akarod olyan lenni, mint te. Persze, nem így, akit törzsvendégként hívunk, ha elmegy a kocsmába vagy ügyes nyomoréknak, ha felmegy a padlásra.
- Ez jó volt. Visszatérve a témára… Bizonyítottad, hogy erős vagy és bármin át tudsz jutni. Személyes meglátásom, hogy Asgore se fog neked akadályt jelenteni. A fenébe! Hamarosan lemerül az aksim. Mindenki! Köszönöm szépen a felvilágosítást és a bizalmatokat!

Ahogyan az aréna visszasüllyedt talajhoz, úgy hunyta le Mettaton a szemeit. Amint megállt az egész, Alphys odarohant.
- Atyaég! Jól vagytok? Annyira sajnálom…
Látszott rajta, hogy megbánta ezt az egész színjátékot, amit ellenem művelt.
- Ne aggódj. Lemerült. Illetve a végtagjait újra kell szerelni.
- Persze… hiszen robot… bármikor… összeszerelhetem.
Én is ledőltem egy kicsit pihenni. Sebeim elkezdtek lassan gyógyulni. Mikor felkeltem, kivettem a táskámból a termoszt és a maradék kávét ledöntöttem. Ideje volt folytatni utamat. Mikor kiértem a terem túlsó végéhez lévő lifthez, Alphys utánam rohant.
- Várj meg! Elkísérlek!
Megvártam és úgy indultam el. Mikor a liftajtóhoz értem, a tudósnő megszólalt.
- Sajnálom ezt az egész kalamajkát, amit okoztam neked.
- Felesleges ezen rágódnod. Már megszoktam, hogy mindenki Asgore elé akar vinni ezüsttálcán. Tulajdonképp… amióta ide megérkeztem, ez volt a legjobb harc, amit átéltem. -vigyorogtam rá a mondatom végén. Ez nem nyugtatta meg.
- Emlékszel, anno mit mondtam, hogy nem lesz nehéz Asgoret meggyőznöd arról, hogy letegyen a megölésedről?
- Igen.
- Nagyon sajnálom, de hazudtam. Mégha el is enged, akkor az erőtér átlépéséhez egy ember kevés lesz. Ahhoz, hogy sikerüljön átjutnod egy ember és egy szörny lelke kell, hogy legyen. Tehát, meg kell ölnöd Asgoret! Továbbá, ne számolj rá, hogy rá tudod beszélni bármire is. A tragédiája miatt teljesen besavanyodott. Senkire nem hallgat. Annyira sajnálom még egyszer…

Alphys azonnal hátat fordított nekem és elrohant. Ha jól láttam, akkor sírt. Nem mondom, én is teljesen lesokkolódtam. Végül megpofoztam arcomat.
- Gyerünk, Eri! Sikerülni fog neked. Eddig minden esélytelennek tűnő dolgot sikerült megfordítanod.

Önmagam biztatásával léptem be a liftbe és nyomtam meg a felfele vezető gombot.