Másnap reggel 11órakkor már kezdett gyülekezni az Aqua által meghívott emberek a Grace Field House Field előtt. Egyesek hatalmas zászlókat lengettek a kezükben, amin az árvaház lógója volt látható. Kokoro és Tsuyu fogadta őket üdítővel és harapnivalóval. Egészen nyugodt hangulat uralkodott, egészen addig, míg dübörgés hangjai nem ütötték fel a fejüket. Jobbra nézve láttuk is a hang forrását: Bulldózerek és betongolyót szállító gépek adták ki a hangot, amiket egy Hummer vezetett, mint valami falkavezér. Mikor megálltak, néhány munkás táblákat rakott le. Az igazi harc itt fog megkezdődni.

Takada a kocsi tetőterén, korát meghazudtolva állt fel.
- Már csak másfél óra és a hivatal kiadja a papírt, miszerint ez a telek az enyém! Úgyhogy, jobb, ha most pakoltok és távoztok, amíg van esélyetek rá!
- Semmi sem biztos, Takada! – kiáltott vissza Isabelle az egyik ablakból. Krome nővér és néhány kicsi az ablakon bámult kifelé. – A tegnapi poszt felkavarta az állóvizeteket.
- Szép dolog, hogy meghackelitek más profilját, de egy ilyen bűntanyától mást nem vár az ember.
Ekkor a tömeg felhördült és válogatott sértéseket dobott a miniszterasszony felé. Dél sem telt el, amikor még több ember csatlakozott a bezárás ellenes táborba, köztük Gentle, La Brava, Endeavor, Hawks, Mirko, Rei, Eri, Kumiko és Peter is.
- Anya! Öcsipókom! Hát ti is eljöttetek?
- Még szép. Ezt a helyet kár lenne lerombolni. Úgy döntöttünk, hogyha a hivatalos közjegyzés előtt rombolni akarnak, akkor lesz hozzá egy-két keresetlen szavam. – válaszolt Kumiko, majd a lányát átölelte. Peter és Eri kéz a kézben mentek be. Jobb is így, mert a bejáratnál csepp árnyék se volt délben. Az egyik munkás észrevette Mirkot és kihasználta a lehetőséget.
- Egy nyúlpörkölt rendel! – kiáltott, majd nevetett a saját viccén. Mirkot rögtön elfutotta a harci ideg.
- Szállj csak ki abból a tákolmányból és itt legyél kemény! Vagy odamegyek és olyan Drop Kicket kapsz tőlem, hogy a taknyodon fogsz a Fuji hegy legtetejéig szánkázni!
- Mirko, nyugodj le kérlek. – mondta nyugtató hangon Hawks.
- Rendben van. Csak szóljon be mégegyet. Afenne essen bele! Arról nem volt szó, hogy ilyen tűző napon tüntetünk. Szerencsére, hoztam erősítést. Hollókám! Segítesz felállítani a napernyőt?
- Sas vagyok, ha nem tudnád. – morogta Hawks, de segítetett a hatalmas ernyő felállításában. Így már sokkal könnyebb kibírni.

Az idő elmúltával mindkét oldal kezdett türelmetlenkedni. Egy óra előtt tíz perccel viszont a bontásra küldött embereknek elfogyott a türelme.
- Bassza meg a határozat! – kiáltott az építésvezető. – Úgyis megkapjuk, ha már Takada lefizette az ítélőbíróságot! Romboljuk porig az épületet.
- Álljatok meg! – szólalt fel Endeavor. - Amennyiben megszegitek a törvényt és a határozat előtt nekimentek az épületnek, ahol civilek vannak, akkor automatikusan gonosztevők vagytok!
- Jól mondod, főnök. – vágta rá Hawks.
- És attól tartok, hogy akkor mi nem garantáljuk a testi épségeteket. – folytatta Rei, megidézve egy jégkardot.
- Persze, nem fogtok meghalni. De egy törött kézzel, lábbal, esetleg bordával fogtok gazdagodni. – vigyorgott Mirko a végén. Ekkor az egyik bulldózer megindult, ám Endeavor megolvasztotta a betont a járgány alatt, ami úgy süppedt bele a forró betonba, mintha futóhomok lenne. Ez szemmel láthatólag senkit nem tántorított el attól, hogy megkezdje a bontást, amit Takadának eszében sem volt megállítani. Ám, hiába a több tonnás gépek, azt elfelejtették, hogy hősök vannak a tömegben. Tíz perc alatt az összes munkagép használhatatlan volt. Elég sok módon lettek kiiktatva: három defektet kapott néhány vörös toll miatt, egyeseket háló akadályozott meg, de a jégcsapda és a ruganyossá vált levegő gátolta meg az árvaház lerombolásában.
- Attól tartok, Kyomi, rossz hírt kell közölnöm. – mondta Kumiko. – Ezt a harcot elvesztette.
- Hogy érted? Akármikor tudok másik bontóst rendelni! Szóval, szart sem nyertetek meg! – kiabálta vissza.

Takada Kyomi nem értette, hogy miért mondták ezt, egészen addig, amíg meg nem kapta a telefonjára a Földügyi Hivatal papírját: Úgy határoztak, hogy a telek Isabelle Profundáé marad. Ettől teljesen kiakadt és már megszólalni se tudott. Ehelyett parancsolta sofőrjének, hogy azonnal húzzanak el a francba. A bontósok is távoztak, igaz saját lábukon, mert a gépek teljesen le voltak fulladva. Mindannyian hangosan éljeneztünk. Vége volt a rémálomnak. Igaz, ez La Brava érdeme volt.
- Tudtam, hogy ez lesz a végeredmény. – mondta elégedetten és leült, hogy igyon pár kortyot a termoszából. – Beszélgettem egy kicsit a Földügyes bírákkal és sikerült meggyőznőm a teljes ellenkezőjéről. Szerencsére, a józan ész és logika hatott rájuk.
- Hadd találjam ki: Kiástál valami szennyest az illetőkről és megfenyegetted őket, hogyha átadják az államnak a földet, akkor kiteregeted? – kérdezte Mirio gyanakvóan, mire a nő megvonta a vállát.
- Ne kérdezz és akkor nem hazudok. – felelte és nekidőlt a kerítésnek.

A vacsora egy igazi lakomával ért fel, amin mindenki ott volt, aki a tüntetésben részt vett. Igaz, ehhez pizzát rendeltek, de közös kassza volt. Ekkor vettem észre, hogy Hawks és Mirko gyűrűsujján aranygyűrű volt.
- Ti házasok vagytok? – kérdeztem döbbenten. Mirko elkuncogta magát.
- Majdnem. Eljegyeztem még fél éve. – mondta Hawks elvörösödve.
- Nem is látszotok egy párnak. – mondta Rei, aki közvetlenül mellettem ült és felfigyelt a kérdésemre.
- Azért, mert a mutogatás nem az én eszközöm. Hősként példát kell mutatni és valljuk be: Az egymás előtt való romantikázás minden, csak nem példamutató. Viszont, magánemberként sokat vagyunk együtt és amint lehetőségünk van rá, elmegyünk valamerre.
Mirko a válasz után elvigyorodott. A gyerekek is nagyszerűen érezték magukat, mert nem egy idősebb emlékezett a nemrég eltávozott régiek között. Viszont, valamiért úgy voltam vele, hogy Takada bármikor lecsaphat erre a helyre. Vacsora után Mirio rögtön megtalálta hármunkat és elhívott egy gyors tájékoztatóra.
- Nagyszerű munkát végzett a csapat. Büszke vagyok rátok.
- Köszönjük. – vágtuk rá mindhárman.
- Lehetne egy kérésem? Itt maradhatnánk vasárnapig? Nem biztos, hogy az a banya ennyivel befejezte…
- Ne aggódj emiatt. Ez lett volna az eredeti tervem. – mondta Mirio a szokásos mosolyával.
- Amúgy, ez sikeres küldetés? – kérdezte Ochako. – Hiszen, az állam bízott meg azzal minket, hogy a helyiséget átadjuk a kormánynak. Ám, ennek szeges ellentétét értük el.
- Technikailag: Elbuktuk a feladatot. Viszont, All Might tanításának követőjeként és emberként: Enyhe kifejezés ez a fogalom. Monjuk úgy… tiszta győzelem.
Erre mindhárman felnevettünk.

Noha a megbízás szerint maradtunk, Takada Kyomi soha nem bukkant fel többet és az állam és értetlenül nézett a dolog felett. A minisztérium honlapjáról a nő neve, a fotóival együtt eltűnt. La Bravát megkérdeztem ez ügyben, de ő is csak a fejét vakarta. Akárki tűntette el a nyomokat, még nála is profibb volt. Hogy akkor hova tűnt Takada Kyomi? Nos, pörgessük vissza az időt, mikor Takada eltűnt a szemünk elől. Az autója egy elhagyatott gyárépületben állt meg, ahol már az építés vezetője várta. Ott, a látszatott meghazudtolóan, elhajította járókeretét és tökéletesen felállt.
- Nos, ez jó buli volt, Arco.
- Hát igen, Susan. Az alakítások még az Oscar díjas színészeket is kenterbe verte.
A Susanra hallgató nő levette a ruháit és a maszkírozásra szánt gumit is. Mikor teljesen kész volt, egy nagyon dögös, harmincas éveiben járó nő állt Arco szemei előtt, vörös egyberuhában.
- Szerinted ezzel a tervvel tényleg sikerül kirobbantani a hősök és a kormány közötti konfliktust? – kérdezte a nő a férfitól, mire az megropogtatta az ujjait.
- Ha beválik, ha nem… én élvezem a káósz kirobbantását. De most menjünk vissza a bázisra. Fukushu már várja a jelentést tőlünk.
Ezekután a kettős saját lábán hagyta el az autójukat és indultak vissza a Nyolc Kapu főhadiszállására.