Iwato Miyauki, másnéven Raptor az Akibaharai börtön magánzárkájában teljesen üres tekintettel bámulta a plafont. Élete legmélyebb pontján van. Hiába volt ő a legjobb játékos, amióta Yaguchiékba belekötött, azóta zuhanópályára került. Emellé, Chikuron elárulta azt a közönség előtt, hogy ő törte el Yaguchi ujjait, ami miatt idekerült. Ha ki is szabadulna, akkor sincs más esélye, mert az összes játékteremben elterjedt tettének a híre. Innentől már élni se akart. Bezsákolása után másnap öt óra tájékán az egyik őr odament hozzá.
- Kifizették az óvadékot! Azonnal szedd össze a ruháidat, féreg és tűnt el innen a szemem elől!
Raptor engedelmesen felkelt és felvéve normális ruháját távozott. Ki mentette ki innen és miért? Ez a kérdés fordult meg a fejében.

Meg is kapta kérdéseire a választ, mikor a bejáratnál Jago várta. Raptor megállt előtte.
- Jónapot, kedves Raptor. – köszöntötte Jago. – Úrnőm kifizette az óvadékot a sittről való szabadulást. Ellenben, szeretne kérni tőled valamit.
Raptor a hála legkisebb jelét sem mutatta. Éppenolyan érdektelenséggel nézett ki a fejéből, ahogy a börtönbe vitték.
- A hallgatás, beleegyezés, ahogy tartja a régi mondás. Egyszerű a feladatod. Fel kell gyújtanod a Haruo lakást, amit ezen a címen találsz meg, pontban éjfélkor. A közelében már elhelyeztünk néhány Molotov-koktélt, tehát azzal se kell fáradoznod. Cserébe, három millió yent kapsz készpénzben. A bosszú mellet új életet kezdhetsz.
Raptor kérdezés és hezitálás nélkül, akárcsak egy gép elvette a szükséges cuccokat, majd elindult a leírt címre. Amennyiben tudta volna, hogy a leírtak teljesen megjátszottak voltak, akkor nem történt volna nagyobb katasztrófa a szükségesnél.

1999. Április 10. Haruo lakás, 11 óra 50 perc.

Az utcán egyetlen teremtett lélek sem járt, a közeli házak ablakai pedig sötétek voltak. Raptor körvonalait is csak az egyik kinti lámpa fénye világította meg. Mikor a lakásba belépett, tisztán látta, hogy sebtében ki lettek pakolva, mintha előre felkészültek volna a tervre. Sejtette, hogy a két gombóc a takaró alatt valójában nem voltak emberek. Viszont, már leszarta az egészet. Átgondolta életét. Árvaként nőtt fel. Senki nem akarta magához venni, emiatt, amíg be nem töltötte a 16-ot és nem kapott az államtól tőkét, gyakorlatilag csatornapatkányként élt. Emellé, semmiben sem volt jó, csak egyetlen dologban: videójátékok. 1993 óta járkált játéktermekbe és fogadásokkal nyerte el megvert ellenfeleitől a pénzüket. Később már bajnokságokra is benevezett, amiket sorban nyert meg, legyenek bármilyen nagyok. Legbelül viszont többet és többet akart. Annyira gátlástalan lett, hogy az életében mással nem is akart foglalkozni, amiért a nyolc általánoson kívül semmi mása nem volt. Egy kis zöldségesbódéban talált állást, amiből éppenhogy meg tudott volna élni, ha nem jelentkezett volna játékbajnokságokra és nyerte meg sorban. Ám, élete zuhanópályára állt, amikor Yaguchiékkal szembekerült. Minden alkalommal, akárhányszor megküzdött ellenük, veresége csak újabb mélypontot rúgta. Kezdetben a Maru Miye játékteremből, aztán egész Shibuyából, végül az összes japán játékteremből tiltva lett örökre. Ha azt hiszi, hogy a feladat elvégzése utáni új élet, új reményeket hoz… téved. Ugyanis, nem tud a bűntudattól szabadulni, ami Yaguchi ujjának váltott ki. Tény, hogy csak így látta esélyesnek megnyerni a bajnokságot, de ahogy haladtak a dolgok, látta, hogy szembement saját magával. Egyetlen dolog volt biztos: A halál számára az egyetlen megváltás.

Raptor karján lévő óra csörgött. Éjfél volt. Kinyomta, majd elővette a Molotov-koktélokat. Öngyújtójával sorban gyújtotta meg őket és az összes lehetséges épületrészbe behajította. Az üvegben lévő benzin kiszabaduláskor azonnal meggyulladt és elkezdte a helyiséget a lángok martalékává tenni. Mikor az utolsót is elhasználta Yaguchi szobájánál, szimplán letérdelt és nézte az egyetlen otthagyott posztert, ami a Street Fighter 2 Turbo volt. Térdein potyogtak a könnyek. Mindenki szörnyetegnek nevezi tetteiért. Viszont, ha az lenne, tudna sírni? Raptor utolsó emléke a tűzoltók szirénája volt, mielőtt elájult.
A szomszédok értesítették a tűzoltókat. A tűzet gyorsan eloltották és a mentők kritkus állapotban, lélegeztetőgépre kötve vitték ki Raptort. Nagyon kevés esélye volt az életben maradásra.

Másnap reggel az újságok címlapjain a gyújtogatás szerepelt. Ezt Daniel olvasta fel reggeli előtt.
- A tüzet rövidzárlat okozta. Egyetlen túlélője maradt az esetnek: Iwato Miyauki. Az orvosok éjfélkor kijelentették, hogy túl van a kritikus állapoton és napokon belül távozhat a sürgősségiről.
A társaság mély hallgatásba burkolózott, mikor kihozták a reggelit. Yaguchi nem értette azt, hogyha Raptor felgyújtotta a házat, akkor miért nem menekült ki? Talán bűntudata van a múltkori húzásáért? Tudta ugyanis legbelül, hogy rövidzárlat nem okozhatta a tüzet, mert ebben az évben voltak itt karbantartani. Mikor végzett, felállt.
- Meglátogatom a központi kórházban. Úgyis délutános vagyok.
- Nem korai kifaggatni? – kérdezte Daniel, mire csak annyi volt a válasz, hogy nem amiatt megy felé. Oono is vele tartott. Kifele menet hallották, hogy Jago valamilyen megmérettetésre készül. Kis idő után megérkeztek a központi sürgősségire, ahol a recepcióssal való beszélgetés után eljutottak Raptor ajtajáig. Mikor benyitottak, szörnyű állapotban találták őt. Mintha csak látszatra élne és fogna fel bármit is abból, ami a külvilágban zajlik. Szemében tisztán látszott, hogy legszívesebben meghalt volna.
- Szia, Raptor. – köszönt Yaguchi, mire a srác ránézett.
- Mit akarsz? – kérdezte köszönés helyett.
- Csak gondoltam, meglátogatlak és megnézem, hogy vagy.
- Felesleges a jószívűséged. Átlátszó. Folyton sértéseket vágtam hozzád és genyóztam veled és a barátaiddal. Mindezek mellé, még eltörtem az ujjaidat is, hogy ne tudjatok nyerni, de az sem vált be. Most ott tartok, hogy egyetlen mentsváramnak, a játékoknak nem élhetek többé, mert minden játékteremből ki vagyok tiltva. Tudom, mi a célod… eltörni az ujjaimat. Szimpla bosszúvágy, eltaláltam?
Erre Yaguchi csak megborzongott. Nem a feltételezésen, hanem Raptor hangján. Érezhető volt benne az, hogy már élni nem akar. Ripityára tört és emellé azok a darabok maguktól nem fognak összeforrni. Valahogy meg akarta győzni arról, hogy így is van másik út számára.
- Eszem ágában sincs megbosszulni. Szimplán arra akarlak rábeszélni, hogy lásd másképpen a dolgokat. Tiszta lappal kezdhess mindent elölről.
- Hagyjál már a szentimentalizmusoddal. – nevette el magát Raptor. – Te? Jót akarsz? Nekem? Hiszen eddig csak mindenkinek a tyúkszemén tapostam és a tieden meg pláne. Ráadásképp, felgyújtottam a lakásodat.
- Pedig tudtad azt, hogy már rég elmentünk és csak alibi dolgokat hagytunk hátra. Van benned jóság, hiszen te sem vetemedtél volna arra, hogy megölj némi sérelemért.
Raptor tekintete immár Yaguchiéba fúródott.
- Mit tudsz te rólam? Lószart sem. És nem fogom neked elregélni az életemet. Ami pedig a jövőt illeti: Amint kiengednek ebből a putriból, soha nem fogunk találkozni. Ugyanis, megölöm magam és itthagyom ezt a világot. Mindenki ezt akarja, nem?! Egy szánalmas, üres hulladéktól lesz szabadabb a föld…

Eddig tudta mondani, ugyanis Oono immáron bedühödött és teli erőből felpofozta Raptort. A csattanás még másodpercekig visszhangzott Yaguchi dobhártyájában. Mai napig emlékszik, hogy barátnője számtalanszor felképelte, de ez más volt. Vegytiszta és kemény, garantálva, hogy a srác észhez térjen. Raptor nem is tervezett visszaütni, hanem a fejével Oono fele, akinek tekintete elárulta, mit akar mondani: „Hallgasd végig Yaguchit, te gyökér!”
- Befejezed az önsajnáltatást?! – kiáltott rá. – Ne játszd el nekünk a hattyú halálát és vinnyogd tele a termet! Nézz már magadra! Hova lett az a kemény fellépésed? Mintha egy vénember picsogását hallom!
Yaguchi úgy kiabált, mintha teljesen kikelt volna magából és zihált. Mikor valamelyest lenyugodott, megszólalt.
- Senki nem tökéletes, ez tény. Vegyünk engem. Én, anno tiniként teljesen vak voltam. Ez a nő mellettem tetőtől talpig belém volt zúgva, mégis csak a távozásakor realizáltam, hogy mennyire fontos nekem. Ő meg bármikor lapátra tehetett volna, de nem tette. Egyszerű volt az oka: Látta bennem a lehetőséget és tudta, ha egyszer felnyílik a szemem, akkor mellete fogok lenni a sírig és azon is túl. Mire akarok kilyukadni? Kérdezed. Egyszerű a válasz: Benned is látok lehetőséget a változásra. Ugyanis, noha játékon kívül nem voltál fair, azon belül mindenedet beleadtad és tisztességesen játszottál. Kikaptál ellenünk, ez tény, de az életben sem nyerhetsz folyton. Ami meg az ujjaimmal szemben csináltál, arról egyetlen dolgot mondok. Tény, hogy haragudtam rád, de láttam a szemedben a kétségbeesés szikráját.
Raptor elkezdett sírni Yaguchi monológja közben. Mikor vége lett, tenyerébe temette az arcát.
- Sajnálom. – nyögte. – Egy lelketlen, szemét mocsok voltam veletek szemben. Nem érdemlem meg tőletek a második esélyt.
Oono átölelte Raptort és vigasztalta. Egyértelmű volt, hogy ő se haragszik a srácra ezen a ponton. A nő a párjára nézett, jelezve: Átadhatod neki az ajándékot.
- Jah, tényleg. Van egy ajándékunk is a számodra. Ezt Daniel küldi, hogy amíg itt tartózkodsz, addig se szakadj el a videójátékoktól.
Ekkor levette a táskáját és megmutatta az ajándékot. Egy Gameboy Color volt és hozzá húsz játék, amik között volt The Legend of Zelda: Link’s Awakening, Pokemon Red, Super Mario Land 3 és Metroid is. Raptor átvette az ajándékot hálálkodások közepette. Ekkor nyílt ki az ajtó és a főorvos kizavarta a látogatókat. Mikor kiértek, Oono kérdőn nézett párjára, feltételezhetően a Gameboy Color és a játékok miatt. Yaguchi, szokásához híven, egyből válaszolt.
- A konzol az egyik megrendelőtől származik, aki azt hitte, hogy Daniel soha nem fogja megjavítani. Amikor meg sikerült, nem lehetett elérni, így a nyakán maradt. Erre az alkalomra meg pont tökéletes volt.
A nő elpirulva bújt párjához, lévén a monológ őt is meghatotta egy kicsit.
- Csak az igazat mondtam velem és veled kapcsolatban. – vigyorgott Yaguchi a mondat végén. Ha tudott volna Oono beszélni, valószínűleg azt mondaná rá: Tudom. Emiatt is szeretlek.

1999. Április 12. Fortesque kúria, reggel 11 óra.

Meglepő módon, Lillith azóta nem dugta elő a pofáját. Valószínűleg azt hitte, hogy Yaguchinak annyi. Az is közrejátszhatott, hogy nem akart elhamarkodott lépést tenni. Ám, más probléma még így is fennállt. Jago számára eljött a nap, hogy bizonyítson. Ugyanis, eljött a Morrisons általi próbatétel az Interbank megöröklésével kapcsolatban. A vezérigazgató egy céges megbeszélést hárított rá, amit a Fortesque kúriában kerül megtartásra. A résztvevők mindegyike hatalmas tekintélyt parancsolnak a bankiparnak. Morrisons és Daniel a dolgozószobában várták az egy órás tárgyalás végét.
- Remélem, hogy akit ajánlottál magad helyett, van annyira jó. Ugyanis, ezek a vezérigazgatók és igazgatóasszonyok a lehető legfinnyásabbak és akár egyetlen olyan üzlettől is visszalépnek, ami számukra ártalmasnak számít. – nevetett Morrisons a monológja folytatása előtt. – Ugye tisztában vagy vele, hogy egyetlen ügyfél elvesztése is hatalmas vérveszteséggel járó végtagleválással jár? Akkor bizony, neki annyi.
- Tudom és vállalom a kockázatokat. Viszont, Jago a feltétlen bizalmamat élvezi. – sóhajtotta Daniel, majd ablakát kinyitva gyújtott rá egy cigire. Legbelül nagyon feszült volt. Aggódott, a konferenciateremben zajló események miatt. Morrisons viszont más témát választott.
- A videójátékos bajnokság óta eléggé máshogy látom ezeket a szórakozási lehetőségeket. Mond csak: Annyira nagyszerű élmény játszani, mint nézni? Legalábbis, te biztosan nagyon élvezed.
- Ez így van. Ezen játékok a legnagyszerűbb módjai arra, hogy a valóságot kikapcsold és áthelyezd egy másik dimenzióba. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy agyatlan szórakozás az összes. A tudásodat, a szívedet és a lelkedet kell beleadnod. Egy izgalmas világ, aminél nem számít ki vagy, milyen rétegből jöttél. A legfontosabb, hogy egy egyre növekvő társaság részese lehetsz.
Morrisons eddig kifejezéstelen arcára mosoly feszült.
- Nocsak. Így is megközelíteni lehet a játékokat. Ezt a legtöbb ember nem így látja…
- Főleg nem a hozzád hasonló burzsuj, lelketlen férgek. 18. századi felfogást képviseltek, ahol nem számít, hogy érez az adott illető. A ti kezetekben van a marionett bábú madzagjai, minden más lényegtelen. Emiatt is akarok kiválni a köreitekből. Számotokra semmi nem szent, csak a pénz és a hírnév.
Ekkor Morrisons arcáról leolvadt a mosoly és olyan gyorsan váltott át dühösbe, amit Ashuraman is helyből megirigyelne.
- Mit tudsz te az üzletről, pofátlan kölyke? Áldozatok mindig is voltak, vannak és lesznek. Itt ragadozó elv ment mindig is: Eszel, vagy téged esznek meg. Aki meg ellent akar mondani ennek az íratlan szabálynak, az szimplán van és ostoba.
- Csak azok látják így, akik nem ismerik a tetteik és döntéseik hátszelét. Én is következmény voltam. Anyámat nem azért vetted el, mert szeretted. Csak én kellettem neked ostoba céljaidra. Ha egyetlen pillanatig átlátnád a helyzetet az én szemszögemből, hamar rájönnél, miről beszélek.
Daniel az utolsó mondatot sziszegve mondta el. Morrisons arcán már nem látszott düh. Helyette elsápadt. Kifejezéstelen arccal dőlt hátra a széken. További szó nem esett köztük a hátralévő időben. Mindketten a gondolataikba mélyedtek, mikor lentről hallatszott az ajtó kinyílása, mindannyian a dolgozószoba ajtajára szegezték tekintetüket.

Egy perc múlva Jago jött be, fülig érő mosollyal. Azonnal ömlöttek belőle a szavak.
- És készen van. Uraim! Az Interbank most új szintre lépett. A Saigawa vállalattal most kötöttem egy sikeres üzletet és hamarosan elég lesz aláírnom a szerződést. Mikami igazgatóasszony ráadásképp a lakására szervezte a közös ülésünket. Nagyon bájos és éles eszű fiatal nő, akivel egyből megtaláltuk a közös összhangot. A többiek meg ámultak a számításaimon és az előadásomon. Igaz, kezdetben féltem, de amikor elkezdődött a megbeszélés, rögtön tudtam, mit kell tenni.
Daniel elmosolyodott.
- Kiváló! Mindig is tudtam, hogy te tökéletes vagy erre a feladatra. Ez viszont apa, tudod mit jelent?
Morrisons nem tudta elrejteni döbbenetét. Csak bólintott. Nekiláttak a papírmunkákban. Amikor Morrisons megkapta a válás miatti pénzt, már nem lesz több köze a fiához. Legalábbis… egyenlőre.