Round 22

1999. Március 12. Akihabara, Taito Hey játékterem, délelőtt 12 óra.

- Ezt most komolyan gondolja? – kérdezte a rendezvényszervező Mishihara, aki a csekket nézte kigúvadó szemekkel. Lillith elégedetten, egy legyezővel félig eltakarva az arcát nézett a férfira. Nem hitte volna, hogy egy ostoba videójátékos baromságba kell pénzt invesztálnia, de úgy volt vele, hogyha ezekután sikerül mindent a helyes kerékvágásba hoznia, akkor legyen.
- Jól látja. Érdekel engem a videójátékok világa. A pénzért cserébe én szabom meg a játékokat.
- Természetesen. Aki másfélmillió yent adományoz, ez a legkevesebb. A játékokat arra fogja találni.

Lillith büszkén ment be a játéktermi részlegbe, csakhogy sikerrel konstatálja, hogy sülthülye hozzá. Jago mellette haladt.
- Jago! Melyik játék lenne ideális egy grandiózus tornához?
- Honnan tudjam? – kérdezte vissza a férfi őszinte tudatlansággal. – Én csak azt tudom, hogy a legközelebbi hancúrra baleset és életbiztosítást fogok kötni.
- NE SZÓRAKOZZ VELEM! – förmedt rá teli erőből Lillith, majd megmasszírozta a homlokát. – Na mindegy, akkor leülök pár játék elé. Csak nem lehet nehéz.
Hát, ebben mocskosmód tévedett. Mikor leült a Street Fighter Alpha 3 elé, dicsőségesen így szólt.
- Jago! Akkor figyelj és tanulj.
Ám, ellenfele se perc alatt ledarálta karakterét, Karint.
- Én figyelek. – jegyezte meg Jago, mire a társaság felnevetett. Így telt el harminc perc, ami csak monoton kikapással egybekötött csalódást hozott.
- A francba! – kiáltotta Lillith. – Ennek az egésznek az a végeredménye, hogy a kezem elfáradt.
- Bezzeg ilyenkor elfárad a keze az úrnőnek. Ha férfival van dolga, akkor már ismét aktív a facsarásban. – jegyezte meg epésen Jago.
- Mondtál valamit? – kérdezte kemény éllel Lillith.
- Csak azt, hogy a megfigyelésem szerint a játékosok megszokott metódust és stratégiát alkalmaznak minden játéknál. De mondja, miért kellet ennyire beavatkozni, ha nem ismeri a játékokat? Elég lett volna V.I.P. helyet adni magának és kész.
- Egyszerű. Elgondolkodtam, hogy a fiatalabb lányom mi a poklot élvez ezen? Meg akartam tudni.
- Aha. – bólintott Jago. – És mondja csak, mennyi videójátékot ismer vagy játszott?
Erre Lillith megakadt egy kicsit.
- Hát, a Pac-Man óta hidegen hagyott a technológia.
- Röviden: Annyira ismeri a videójátékokat, mint a gyengédséget és az anyai szeretetet.
Jago mondata feltette a pontot az i-re, mert Lillith készült volna megfojtani, ám ekkor egy srác köhintett.
- Ha kell segítség, akkor szívesen segítek, kedves Lillith. Vagy inkább, anya, ha az megfelelő.
- Milyen jogon hívsz így, taknyos?! Ne játszadozz a korommal, világos?! – kiáltott rá a srácra a nő, ám az meg sem rezdült.
- Eszem ágában sincs gúnyolódni. Viszont, az utolsó megszólítás igaz. Emlékszem rád… halovány emlékfoszlányként.
Ekkor Jago megfigyelte a srácot. Tényleg örökölte Lillithtől a mandulavágású szemeket és a testalkatot.
- Hogy hívnak? – tette fel a nagy kérdést a férfi, mire a srác ráfordította tekintetét.
- A nevem Eddy Whammy Jr. Viszont, az azelőtti nevem Tobias Oono. De csak szólítsatok Chikuronnak.

Ekkor Jago és Lillith elképedt. A nő azért, mert már elfeledkezett a harmadik gyermekről, akit megszült. Amikor Narumi, a férje beadta a válópert, egy újabb örököst akart, akit a trónra ültethett. Ám, a helyzet megfordultával nevelőszülőkhöz adta, vagyis a vérszerinti apjának. Szerencséje volt, mert az a picsa meddő volt és gyereket akart, így minden és mindenki a helyére került.
- Még egy kérdés: Az apád, mármint a vérszerinti, életben van? – kérdezte Jago.
- Igen. Miért kérded? – válaszolt Eddy vissza.
- Ez Guiness rekord a részéről. Lefeküdt Lillithel és megérte a másnapot.
Ekkor a nő rátaposott a társa lábára, aki hangosan feljajdult.
- Kérlek, nézd el. Eléggé szemtelen mostanában. A lényeg: Remélem, nem haragszol, amiért cserbenhagytalak.
- Pont leszarom. Igazságszerint, mikor megtudtam az igazat, semmi meglepő nem volt benne. Tulajdonképp, céltalannak éreztem az életemet mindig is. Mostmár rájöttem az okára, ami nem segít az új célok megtalálásában. A videójátékot is azért kezdtem el, mert ebben látok valami menekülést az ürességtől.
- Akkor, nem is haragszol, hogy eldobtalak még csecsemőkorodban?
- Szarok rá, de máskor bogarásszuk ki a múltat. A lényeg: Segítség kell és megkapod tőlem. Cserébe, az egyik ellenfél csapatában legyen benne ő!
Ekkor Chikuron elővett egy fotót, amin Akira Oono szereplelt még a Street Fighter Alpha 3 bajnokságon.
- Ez a…
- Igen, az örökösöd. Volt alkalmam megküzdeni még vele a Tekken 3 bajnokságon, ahol álruhában volt.
- És mi lett a végeredménye? – érdeklődött Lillith.
- Feladtam, mert beleuntam a meccsbe. Annyira egyoldalú volt a részemről a győzelem, hogy egyszerűen otthagytam a francba. Ám, amíg játszottam vele, megmozdult bennem egy érzés: Van értelme az életemnek. Azt akarom, hogy újra kiálljak ellene, bármi is legyen az ára.
Lillith elmosolyodott.
- Ám legyen. Segítesz és elintéztem neked ezt a kis szívességet. Vezess körbe és adj tanácsokat.

Chikuron körbevezette Lillithet és Jagot és sorban magyarázta el a játékokat és a bajnokság kisebb részleteit.
- A tornát úgy tervezték, hogy 5 fős csapatok küzdenek meg egymással egy tartalékost használhatnak. Ezt nem lehet megváltoztatni. – kezdte a magyarázatát Chikuron, miközben megálltak egy viszonylag csendesebb helyen. – A tornán használt játékok legtöbbször egymás elleni harcot tartalmaznak, de elképzelhető, a pont alapú verseny is, ahol a legtöbb pontot elérő csapatok jutnak tovább.
- Már el is döntöttem az egyik versenyszámot. – vágott közbe Lillith és rámutatott egy Sonic játékgépre.
- Az a Sonic Fighters és okkal kerülik el, mert egy retekbéna játék. – válaszolt Chikuron a fejét fogva.
- Úrnőm, azt javaslom, hogy hagyja a profira. Elvégre, ebben a témában nem olyan jártas, mint a férfiak…
Ekkor Lillith a legyezőjét vágta a férfihoz. Noha mérges volt az újabb megjegyzésre, kénytelen volt igazat adni. Egy óra alatt két játékot szedtek össze a bajnoksághoz: Twinkle Star Sprites, King of Fighters’98 Slugfest. A meglepetés játéknál Chikuron kifejtette, hogy egy prototípus arcade játék lesz az SNK-től, amit a versenyszervező kapott meg, kizárólag erre az alkalomra. Viszont, maradt két játék. Jago megunva a beszélgetést, némi aprót vett ki a zsebéből és elkezdett játszani a Puyo Puyo NúN, vagyis a megnevezett széria harmadik darabjával kezdett játszani. Lillith felfigyelt a dologra, de most hagyta a férfit, aki szemmel láthatólag nagyon jól kombinált. Ez kapóra jött, mert a játék lényege, hogy minél több kombóláncot hozz ki a színes puzzle darabkák egymásra rakosgatásából. Ugyanis, akkor az ellenfél játékterületére egy rahedli szürke puzzle darabokat hajít, ezzel betöltve az üres teret. Akinek betelik a teljes játékterület, az veszít. Jago mekkora kezdők szerencséjével rendelkezett? Elég annyit mondani, hogy a Satan elleni harcig sikerrel nyert.
- Azta! Nem sok játékost láttam ennyire ügyesen játszani. – jegyezte meg Chikuron, mire Lillith dühbe gurult.
- Nem érdekel, mennyire jó, ezzel nem segít egy fabatkát sem! Ami téged illet: Ha abbahagytad a gyerekes viselkedést, akkor segíts inkább! – kiáltotta a nő és a férfira mutatott.
- És ki mondta, hogy nem azt csinálom? Már meg is van a harmadik játék. Szerintem ez tökéletes lesz.
- Egészen pikáns választás, de nekem is tetszik. Ez a jó gondolkodás. – ismerte el a srác Jago választását. Lillith immáron el akart durranni a pulykaméregtől, de ő is önállóan akart választani.
- Akkor én is választok egyet! Kövessetek!
- Ha a kislányoknak készült pónilós versenyjátékot akarja, akkor eskü kiröhögöm. – súgta Jago Chikuronnak, aki erre elmosolyodott. Legnagyobb meglepetésére, a Final Fightra esett a választás.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? Ez az első forradalmi beat’em up játék, ami lassan 11 éves és jelentek már meg körökkel jobbak.
- Hát aztán! Néha a régi dolgokat is elő kell venni! Csak azért, mert valami öreg, nem azt jelenti, hogy felejtsük is el! – kiabálta Lillith kiakadva.
- Rendben van. Akkor megvannak a játékok. Másvalamit szeretne esetleg?
- Egy csapatot, ami a lányomnak és a barátainak kellő kihívást ad.
- Akkor abban jelenleg nem tudok segíteni, mert magányos farkas vagyok. Hacsak… Tudja mit: Megoldom magának.
Ezekután Chikuron leadta a szervezőknek a játékokat és lelépett. Annyit még megjegyzett, hogy holnapra minden jelentkező megkapja a levelét.

Egy órával később egy újabb idegen toppant be. Morrisons volt az, aki unott arccal nézett körbe. Lillith azonnal odament hozzá.
- Üdvözlöm, Mr. Fortesque. Hogy utazott? – üdvözölte.
- Hagyjuk a felesleges mellébeszélést. – vágta rá unottan. – Remélem, alapos indoka van arra, hogy itt bohóckodik, ahelyett, hogy az üggyel foglalkozna. Talán feladta magában a dolgot? Nem bánja, hogy csődbe kerül?
A nő halántékán megduzzadt az ideg, de mosolygott.
- Eszem ágában sincs. Csak tudja, a fia és az én lányom részt vesznek ezen a videójáték tornán. És ezt már le kell rendezni, mert ha idő előtt cselekszünk, akkor a hírneve kerülne veszélybe.
- Szóval így állunk? – kérdezte halkan Morrisons, ám Lillith legnagyobb meglepetésére elnevette magát. – Rendben, legyen így. Én is szponzorálom a tornát és meglátjuk, meddig jut. Tulajdonképp, örülök, hogy végre történik valami izgalmas az életben.
Ezekután egy csekket nyújtott be a bajnokság fő szervezőjének, ami egymillió Yent tartalmazott. Hőseink ekkor nem is tudják, hogy ez a torna több meglepetést tartogat, mint amire számítanak.

Round 23

1999. Március 16. Fortesque kúria, étkező részleg. Reggel 10 óra.

Daniel, Hidaka, Yaguchi, Makoto, Akira, Narumi és Eleonore éppen megkapták az Áprilisban tartandó Game World Tenkaichi Budokai’99 jelentkezési levelét. Normális esetben néma csendben megcsinálnák, csakhogy az több oldalas levél egyikén rajta volt a hivatalos szponzorok között két név: Oono részvénytársaság és az Interbank.  Akira arcán a döbbenet és a jeges rémület egy darabig nem kopott le. Tudta, hogy előbb vagy utóbb fel kell vennie a kesztyűt anyja haragja ellen, de legrosszabb rémálmában sem hitte volna, hogy ez mihamarabb be fog következni. Yaguchi magához húzta és átölelte.

Hidaka adott hangot a fordulatnak, de csepp meglepődés se volt benne.
- Ahogy sejtettem. Ők is megtették a lépéseiket.
- Ergó, akkor az Oroszlán barlangjába kell mennünk a győzelemért? – kérdezte Yagchi olyan tekintettel, mintha reménykedett volna benne, hogy lesz más lehetőség, de, ha a pénzügyi részt követné, akkor be kellet látnia a nyilvánvaló tényt: Nincs olyan, hogy alternatíva.
- Úgy látszik. – felelte jegesen Daniel.
- De ez veszélyes, nincs igazam? – kérdezte Narumi.
- Azzal foglalkozzon az oroszlán. – vágta rá Eleonore, majd a társaság tekintetét látva folytatta. – Ott nem fognak titeket vegzálni, elvégre, az elég sok gyanakvásra adhat okot a szervezőknek. Majd azután nem fognak leszállni rólatok! Azért kiköltöztünk az Oono villából, ahogyan Makoto tette a biztonság kedvéért. A hátam közepére kívánom az egész találkozás mind a férjemmel, mind pedig azzal a démonasszonnyal.
- Rendben. – sóhajtott Daniel is, majd a szemét ismét a papírra vetette. – Térjünk vissza a tornára. Tehát, a versenyszámok eléggé furák. Főleg, hogy normális esetben minden számot közölnek, de a döntő résznél csak meglepetés van írva.
- És nem az az egyetlen. A Final Fight is oda van biggyesztve, ami csak azért bizarr, mert más beat’em uppok, amik utána jöttek ki és híresek lettek, azok ezerszer jobbak. Pl. Caddilacs and Dinosaurs.
- Igazad van Yaguchi. De csak nem fognak annyira belenyúlni, hogy lehetetlen állítsanak elénk. Csak a kérdés előttetek áll: Ki legyen az ötödik és a tartalék? Értelemszerűen Yaguchi, Akira, Hidaka és én benne vagyunk.
- Én csak tartalékosnak vagyok jó. – vallotta be Makoto. – A Puyo Puyo játékon kívül nekem sok hasznát nem veszitek. Viszont… adjatok egy percet.
A nő felállt és kirohant a folyosóra, hogy az ottani telefont használja.
- Ebbe meg mi ütött? – kérdezte Yaguchi.
- Fogalmam nincs. – vonta meg a vállát Narumi. – Szívesen jelentkeznénk, de csak hátráltatnánk titeket, mintsem segítenék.
- Én is. – mondta Eleonore szemlesütve, mire fia átölelte.
- Nem kell, anya. A mi harcunk és nem a tied.
Ekkor Narumi tekintete elkomorodott egy pillanatra. Mikor kezdték a jelentkezési lapra írni a nevüket, Makoto belépett és nem más követte, mint Namire.
- Ahogy hallom, anyuci segítsége kell! – kiáltott lelkesen.
- Igen. Mennyire ismered a Puyo Puyo nevű játékot? – kérdezte Yaguchi, miközben fogta párja kezét, aki lassan dolgozta fel a sokkot.
- Prímán. Igaz, még csak az első résszel játszottam, de a harmadik résztől nem annyira különbözik.
- Akkor tökéletes leszel ötödiknek. – vágta rá Daniel és mutatta felé a jelentkezési lapot az ötödik mezőbe. Namire gondolkodás nélkül ráírta a nevét. Mikor a többiek is készen lettek, akkor jöhetett a következő pont: A szállás. Daniel szót kért.
- A verseny Akihabarában lesz, ami nem a szomszédban van ugyebár. A verseny résztvevőinek, noha biztosítanak szállást, én annyira nem bízok a dolgokban.
- Azt is számításba vetted, hogy valakit ránk fognak uszítani? – kérdezte Yaguchi, ám Daniel azonnal válaszolt.
- Nem, de a szálloda, amit biztosítanak, annak a létszáma kevés ennyi versenyző számára. Ezért, a Aoi Ai Hotelben foglaltunk szobát két éjszakára. Pénteken megyünk és vasárnap távozunk. Úgy csomagoljatok.
- Értettük. – felelte mindenki más Danielen kívül.
- Akkor mehettek a dolgotokra. Edzetek, mert ez lesz az eddigi lekeményebb bajnokságunk.

A társaság felállt és indulni készült, ám Yaguchit Narumi megállította.
- Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte komoran. A férfi csak bólintott, majd követte. Mikor az egyik szobába beértek, Narumi becsukta az ajtót.
- Úgy érzem, hogy fel kell, készítselek arra, ami a verseny után jön. Eleonorenak igazat adok, hogy addig nem lesz alkalma zaklatnia titeket, de utána elszabadul, és ha nem kezeled a dolgokat a helyén, akkor hatalmas csávába kevered magad és a lányod.
- Köszönöm, ez tényleg jólesik. És mit érdemes tudni róla?
- A köreinkben úgy hívják, hogy Démon és még büszke is rá. Akik felette vannak, azoknak mindig beadja a jószívű, de szigorú nőszemélyt. Viszont, az alattvalóival a lehető legkegyetlenebb. Folyton elveszi a kis emberek tulajdonait és saját hasznot kovácsol belőle, nem számít neki, mekkora károkat okoz. Te meg hatalmasabb tüske vagy a szemében, mint én vagy Makoto. Ugyanis, ebben az esetben feltételezem, hogy fél. Joggal, mert ha bukik a házasság, akkor Morrisons szó szerint megfosztja a vállalkozását és az utcára kerül.
- Egyetlen hiba elég ahhoz, hogy minden dugába dőljön. Viszont, akkor nem fogod koldusként végezni? – kérdezte Yaguchi, mire Narumi elmosolyodott.
- Addig nem érdekel a pénz, amíg a lányaimról van szó. Meg aztán, Daniel se hagyná annyiban. Igaz, szembe kell néznie apja haragjával, de ez már nem rád tartozik.
- Értem. Akkor mit kell tennem?
- Legyél határozott és ne dőlj be a dumáinak. Feltételezem, hogy vesztegetni fog annak érdekében, hogy békén hagyd Akirát örökre. Ha az nem válik be, akkor megpróbál anyagilag tönkretenni és be szokta piszkítani a kezét, mégha ezt nem közvetlenül teszi.
Yaguchin borzongás futott végig. Ismerte ezt a módszert.
- Mintha Moegit látnám magam előtt.
- Ismertem az a tanárnőt és hidd el, ez sokkal rosszabb. Ő képes belátni a hibáját, de Lillith az sokkal gonoszabb és makacsabb. A válás feldolgozásához egy hét kell, addig bármikor vissza lehet vonni. Erre a gyengeségre fog rájátszani.
- Értem. Az akkor a legkeményebb harcom lesz egész életem során. Köszönöm a jótanácsot. Csak egy kérdés: Mi lett Moeigivel? Ha jól emlékszek, 1996-ban nem sokkal Oono elutazása után elköltözött.
- Magántanárként keresi kenyerét, de már messze nem olyan szigorú és kemény. Amúgy, nem kell megköszöni. Kötelezségemnek éreztem ezt az információt megosztani.
Mikor kiértek a szobából, rögtön Oono fogadta Yaguchi és szó nélkül átölelte. Talán kihallgatta az egész beszélgetést?

1999. Április 7. Fortesque kúria. Este 8 óra.

A napok rohamtempóba teltek. Folyamatosan edzettek a bajnokságra, ami ugyan sok pénzbe került, de legbelül joggal érezhették, hogy megérte. Legfőképpen Namiren volt a legszembetűnőbb. A Maru Miye játékterem Március végén kiáltotta ki a Puyo Puyo császárnőjének, és még Feliciát is képes volt megverni, pedig ő is profi. Azonfelül még két dolog történt, ami említésre méltó. Yaguchi és Oono folyton azon bosszankodott, hogy nagyon gyakran találkoztak Daniellel és Hidakával, amikor nem a szobájukban játszották a konzolba kontroller dugást. Fel is húzták az agyukat, amikor nem akarták megmakacsolni magukat, ezért bosszúból a férfi dolgozószobájában csinálták. Csak ezzel az volt a baj, hogy Daniel rájuk nyitott, erre Oono befeszült és Yaguchi emiatt nem tudta kihúzni az Atari 2600 kontrollerét, legalább tíz percig. Ehhez az se segített hozzá, hogy a férfi Hidakával összeborulva könnyesre röhögték magukat, míg a mentők meg nem érkeztek, akik szintúgy hangosan felröhögtek. Addig szólították a páros Satunak és szögnek, míg Oono az egyik alkalomkor kirántotta alóluk a szőnyeget, mikor a nappaliban csinálták, csak a második kontroller portba. Attól a ponttól már nem volt kedvük a ház olyan szegleteiben csinálni se Danielnek, se Hidakának, ami nem hálószoba névre hallgatott. Második érdekesség, hogy azon Mizonokuchi Force tagok, akik megnyerték a Street Fighter Alpha 3 bajnokságot Március elején, elmentek a Capcom játékfejlesztőkhöz. Ezen a napon Oono és Yaguchi félretehették az éljük váró konfliktusokat és ismét gyereknek érezhették magukat. Kipróbálhatták a kor legnagyobb játékait, a Sega Dreamcast spéci modemét, ami előre jósolta a videójátékipar legnagyobb mérföldkövét: Az online játékokat. Azonfelül rahedli játékposztereket kaptak a fejlesztők aláírásával. Oono még külön Zangief bábút is kapott, ahogyan Yaguchi egy Guilet. Röviden, egy olyan élménnyel gazdagodtak, amit halálukig nem fognak elfelejteni.

A vacsora után viszont senkinek sem volt vidám hangulata. Mindannyian feszültek voltak a torna miatt. Végülis, három millió dollárnak megfelelő összeget fognak nyerni. Ha nem is ez a tény, akkor a két végső boss, a legnagyobb rosszakaróik szemébe kell nézni, ami csak az első megpróbáltatás lesz. Hidaka az internet segítségével kinyomtatott egy teljes listát az összes KoF’98 Slugfest karaktereinek kombólistájáról és azt böngészte immár huszadjára. Yaguchi és Oono az étkezés után egymáshoz bújtak csendben. Lényegében, nyugtatták egymást kölcsönösen. Namire és Daniel beszélgettek totál nem ideillő témákról, Makoto pedig lelépett fürödni. Daniel végül megunta az egészet, felállt és megkoccintotta poharát.
- Srácok! Eljött az igazság órája! Hamarosan életünk egyik legmeghatározóbb bajnokságát fogjuk megvívni. Mindenáron meg kell nyernünk ezt. Arra kérlek titeket, hogy minden versenyszámban a lehető legtöbbet mutassátok és maradjatok nyugodtak, akármennyire stresszes helyzettel álltok elő.
A társaság megtapsolta őt. Ám, nem fejezte be mondandóját.
- És még egy dolog: Köszönöm nektek a támogatást az ügyem véghezvitelében. Én is mindent megteszek azért, hogy sikerre vigyük céljainkat.
Hidaka hozzábújt a férfihoz, hogy megcsókolja. Oono megfogta Yaguchi kezét és a fürdő felé vették az irányt. Miután a meleg vízbe belemártóztak, a nő úgy pillantott rá a férfira, mintha azt kérdezné: Készen állsz a megpróbáltatásaidra? Yaghuchi nyelt egyet: Jogos kérdés minden szempontból. Játék terén a tény, hogy legutóbbi bajnokságon kikapott, de azt már feldolgozta. Viszont, a lelkiek már érdekesebb kérdés. Moeginél nem tudta megvédeni és az anyjának kellet segíteni. Viszont, ez esetben már egyedül áll szemben a démonnal, Lillith Oonoval.
- Drágám. Én készen állok érted bármit megtenni. Igaz, hogy ifjúként fafejű voltam és nem vettem észre a körülöttem lévő dolgokat, mert a videójátékok sokkal jobban lekötöttek. Most viszont, a legfontosabb dolog az te lettél és a barátaim. Mert jöhet akármennyi új technológiával készült játék, konzol, egyedül csak keserű élmények lennének, ha befejezem őket.
Oono ekkor átölelte párját és simogatta a haját, mintha azt mondaná: Büszke vagyok rád és szeretlek.
- Köszönöm. – sóhajtotta a lány mellei között, mire az felkuncogott. Csikis volt valamennyire ő is. Yaguchi ezt kihasználva elkezdte csikizni, mire az beleharapott a vállába.
- Ez fájt, tudod? – kérdezte, mire a nő eléggé kárörvendő arccal és tekintettel jelezte: Tudom. Erre a férfi felnevetett és megcsókolta Oonot.

Daniel hálószobájában a tulaja és Hidaka egymásba gabalyodva feküdtek. Mindketten mosolyogva simogatták egymást. Szavak nem hangzottak el, de érezhető volt az összetartozásuk enélkül is. A szomszéd szobában Namire és Makoto nagyban játszottak és nevetgéltek. Mindenki immár végérvényesen készen állt a nagy döntőre.

Round 24

1999. Március 13. Shibuya, egy ismeretlen játékterem. Dél.

Chikuron nem ok nélkül jött ebbe a környékbe, noha nem nagyon szeretett ide járni. Emlékezett arra, hogy kik voltak a Street Fighter Alpha 3 bajnokságon a kontárok, akik a versenyt ellehetetlenítették és átalakították bandaháborúba. Lillith egyértelműen erős csapatot kért tőle, hogy a lányának ideális ellenfeleket nyújtson és ezért még utólag kapott egy kis előleget is. Ebben az esetben meg is fogja kapni azt, amit kértek tőle.

A Shibuya’s Rats ahogyan tündökölt fénylő csillagként abban a rövid egy hónapban, most már csak negatív listán szerepeltek minden bandánál. Felicia betartotta ígéretét és jelentette az összes bandának a nyilvános szabályszegést, aminek Raptor már a bajnokság másnapján megitta a levét. Minden banda kiutasította a játékteremből és ha betévedne egybe, akkor azonnal repül. Ez vonatkozott Rolentora és a megmaradt három csapattagra egyaránt. Már csak egy nevenincs helyen bolyongtak, ami a szeméttelep legalja. A gépek már csak haloványan tudták teljesíteni a feladatukat a letört és kieső gombok miatt. Chikuron unottan lépett be oda, ahol Raptor megpróbált játszani, de inkább püfölte a Tekken masina gombjait, ám az nem volt hajlandó tenni semmit.
- Nocsak, a széttört és reményvesztett banda próbálkozik újra felemelkedni, ám mindhiába. Hatalmas baromságot követtetek el, hála a bölcs vezetőtöknek. – gúnyolódott Chikuron, mire felfigyeltek rá.
- Ugatsz, te nyavalyás? Mert ha nem hagyod abba, akkor…
- Halálra untatsz a beszédeddel? – kérdezte cinikusan a srác, majd helyet foglalva kemény hangnemet ütött meg. – Úgy szórakozz velem, hogy én vagyok az utolsó esélye annak, hogy valaha ebben a büdös életben normálisan játssz és bajnoknak ismerjenek el.
Ekkor Raptor ismét vissza akart szólni, ám erre Rolento felemelte a kezét, ezzel türelemre késztetve.
- Nem fogom ezt a sértegetést tovább tűrni. – morogta, mire a társa megállította, immár elé állva.
- Hallgassuk meg, mit akar mondani, mielőtt bármit is válaszolnánk.
- Nocsak. Van egy józan ember a csapatodban. Őt kellet vezérnek kinevezni és akkor már nem lenne annyira siralmas a helyzetetek.
Chikuron feltette a lábát egy másik székre, tekintetét nem vette le Raptorékról.
- A helyzet eléggé nyílvánvaló: Hatalmas szabályt szegtetek meg, még ha íratlan is és most mindenki utál titeket. Nem alapíthattok csapatot és mindennek tetejébe egy olyan dologért, amit a józanész használatával lazán el lehetett volna kerülni. Csak egyetlen módja van annak, hogy visszatérjetek a nyeregbe és újra sztárok legyetek, ám ehhez az én segítségem fog kelleni.
Raptor ronda tekintettel nézett Chikuronra, de nem szólalt meg. A srác ezt látva folytatta.
- Április elején fognak rendezni egy hatalmas tornát, aminek a díja eléggé magas minden téren. Ha ott részt vesztek az általam megnevezett csapatban, akkor már nem köthetnek belétek. És, ha ez nem lenne elég meggyőző érv, akkor itt van még egy: Amennyiben azt sikeresen megnyeritek, el fogják feledni a hülyeségeteket és ti lesztek a játéktermek koronázatlan királyai. Mindenki nyer.

Chikuron hagyott gondolkodási időt hagyott a bandának. Rolentonak és Splinternek tetszett az ötlet, Raditzot látszatra hidegen hagyta. Raptor volt az még, aki ellenkezett.
- Jó, elismerem, hogy a helyzetünk a béka segge alatt van…
- Tévedsz. A Marianna-árok szintjén. – vágta rá Chikuron, ám erre Raptor csak még jobban felkapta a vizet.
- Viszont, soha nem fogok egy olyan cerkapöcsűt elismerni vezetőnek, akit az életben nem láttam még játszani.
Rolento már most attól félt, hogy Chikuron lelép, ám ehelyett a srác csak mosolygott a kijelentésén.
- Ennyi csak az akadálya, hogy belemenj? Rendben van, akkor játszunk. Nevezz meg egy játékot, amiben megküzdünk, és ha én nyerek, akkor feltétel nélkül elfogadod, hogy a vezetőd legyek.
Ekkor Raptor aljas mosolyt engedett meg magának. Tudta, mit csinál, hiszen a kedvenc játékát választja, amiben eddig csak egyszer tudták megverni.
- Tekken 3.
- Rendben, de keressünk egy működőképesebb gépet, mert szemmel láthatólag ez egy roncs. Kövessetek.

Fél órával később a banda egy kisebb, de szebb állapotú arcade terembe értek, ahol már ki akarták őket dobni, ám Chikuron jelezte, hogy csak egy játékra maradnak. Leültek a gép elé és bedobálva érméiket indították el. Raptor Bryant választotta, míg Chikuron Yoshimitsut. Ekkor viszont érdekes dolog történt. Chikuron hátratette az egyik kezét.
- Most mit csinálsz? – kérdezte Raptor.
- Semmi különöset. Elhatároztam, hogy egy kézzel lerendezlek téged és azt a mocsoknagy önbizalmadat.
Ekkor Raptor agyában elpattant egy ér. Soha az életben nem látott egy ekkora piperkőc majmot, tükörbe meg nem szokott nézni. A játék gyors és kegyetlen volt. Bryan összes számítását keresztülhúzta Yoshimitsu és mindkét roundban perfectre verte. Raptor teljesen ledöbbent. Sosem látott még ilyet. Talán ez már nem is ember, hanem a Tekken szörnyetege. Térdre ereszkedett, miközben azok, akik figyelték a meccset hangosan röhögtek. Chikuron felé nyújtotta a kezét és felsegítette. Ellentétben az ellenfelével, nem érzett semmi kielégítőt vagy bármi pozitívat. Csak ürességet.
- Kikaptál, de vigasztaljon a tudat, hogy a versenyen részt vesz az is, aki ide juttatott. Bosszút állhatsz rajta.
Raptor üres agya ekkor kapcsolt. Persze, hogy erre nem is gondolt. Miközben a társaság egy része kitöltötte az adatlapot, Chikuron elégedetten szemlélte a helyzet alakulását. Amint visszakapta a papírost, köhintett.
- Akkor a társaságot megkérem, hogy holnap délután kettőre legyen az Akihabarában található Taito Hey nevű játékteremben. Irgalmatlan edzéstervet találtam ki, mert jelen helyzetben már az első nap kiesnétek. Remélem, hogy fel fogtok készülni ezen csekély idő alatt.
A társaság jelezte, hogy egyetért és távoztak.

1999. Április 7. Akihabara, Taito Hey játékterem, délután öt óra.

A terem előtt Lillith türelmetlenül várta Chikuront. Megkapta a jelentkező lapot, amit a srác egyenesen a kezei közé adott. Azóta csak annyit jegyzett meg, hogy kikupálja a csapatát. Mikor Chikuron kiért a teremből, Lillith egyből ráförmedt.
- Mi tartott ennyi ideig?
- Sajnálom, de még kellet csiszolni egypár részleten, hogy ütőképes legyen az egész. Mikor idekerültek, akkor jöttem rá, hogy amekkora a pofájuk, annyira bénák és tehetségtelenek. Azt a Raditzot kupánvágtam a Weekly Shonen Jumppal, mikor baszott rám figyelni. Nem hittem volna, hogy két hét igencsak intenzív edzéssel, de helyreraktam mindent.
- Immáron profik? – kérdezte Lillith, mire Chikuron elmosolyodott.
- Igen. Már csak abban reménykedek, hogy nem fognak önfejűsködni, mert akkor személyesen garantálom, hogy soha a büdös életbe nem fognak játékterembe menni.
- Helyes. Ami engem illet: Várom a valós végeredményt.
Ezekután Lillith egy újabb pénzköteggel ajándékozta meg a srácot, aki elégedetten zsebrerakta. Csak azt nem sejtette, hogy a nő nem azért bérli fel őket, hogy legyőzzék Daniel csapatát. Sokkal inkább kíváncsi volt, hogy fiatalabb lánya mennyit is tud valójában. Mikor visszaért a hotelszobájába, elégedetten dőlt az ágyra. Jagot felhívta, hogy jöjjön át a lakosztályára, mert megjött a kedve. A férfi viszont úgy jött be, hogy kezében egy Bibliát tartott.
- Azt meg minek hoztad? – kérdezte gyanakodva.
- Csak biztonsági óvintézkedés. Aktus közben felolvasok belőle, nehogy megszálljon ugyanaz a démon, aki kegyedet irányítja. Ide már a gumi kevés lesz.
Ekkor Lillith kiragadta a férfi kezéből és a tükörnek vágta, aminek a hátlapja is betört.
- Csak tudnám, miért nem rúgtalak ki hónapokkal ezelőtt? – morogta.
- Mert akkor semmi esélye se lenne megtudnia a lányáról és menyéről szóló pletykák valóságtartalmát?
Igazat kellet neki adnia. Másra nem bízta volna, ám ekkor a férfi folytatta.
- Vagy talán azért, mert topázból van a medencecsontom és nem végeztem az első aktus után kukacként?
- KAPD BE! – kiabálta a nő, majd az ágyra lökte a férfit. és vadul letépte a ruháját. Jago várta a folytatást, ám Lillith csak nézett rá olyan tekintettel, mintha nagyon aggasztaná valami.
- Valami gondja van, Úrnőm? – kérdezte furcsálló tekintettel.
- Egészen furcsa érzésem van, mióta idejöttünk. Tudod, már 20 éve vagyok benne a bizniszben és azóta sikert sikerre halmozok. A legmagasabb ponton vagyok. Úgy érzem magam, mint Róma legnagyobb császárai. Démonnak neveznek és én bele is éltem magam. Viszont, amit most érzek, az egy teljesen idegen érzés, ami talán gyerekként érhetett. Félek.
- Ezt hogy érti, Úrnőm? – kérdezte a férfi, viszont nem emelkedett fel, csak nézte a nőt, aki egy hatalmasat sóhajtott.
- Szó szerint. Makoto esetében könnyebb volt a helyzetem, hiszen csak átadtam egy körömnyi vagyont, azt éljen vele, ahogy akar. Akira esetében már több a vesztenivalóm, ha nem járok sikerrel.
- Ez igaz. Elveszít mindent, amit eddig felépíthet. Ez gyengeségnek számít a gazdag réteg körében és akkor addig fognak magára telepedni, míg az utcán végzi.
- Ennél pontosabban nem is mondhattad, Jago. Viszont, ez ellen tenni fogok még akkor is, ha piros hó szakad! Most pedig, távozz! Elment a kedvem.
Jago felállt és kiment Lillith szobájából. Együttérzett a nővel? Alapállapotban igen, ám nem felejtette el a fenyegetést, amit anno Márciusban eljátszott. Ha sikerül Daniel terve, akkor örökre elhagyja a munkaadóját. A lányával senki nem fenyegetheti.

1999. Április 7. Fortesque rezidencia, reggel 8 óra.

A bajnokságra jelentkező csapatok készen álltak a limuzin beparkolására. A nap sütött és minden jel arra mutatott, hogy győzni fognak. Több órás autóút előtt álltak, amit a limuzin már kényelmesnek ígért. Sofőrjük, Teddy már mesteri precizítással parkolt be és nyitottak ki az ajtókat. Daniel kezét emelte, jelezve, hogy szólni kíván.
- Akkor, srácok! Itt az ideje bizonyítani! Győzni fog a csapatunk, az Ages Knight!
Hidaka, Makoto, Akira, Namie és Yaguchi felemelte a kezét és felkiáltott: Úgy lesz! Azután szálltak be a kocsiba, ami azonnal elindult. Hogy mit tartogat a csapat számára a viadal? Azt majd meglátjátok.