Round 13

1999. Február. 15. Yaguchi lakása.

A szoba, ami az esetek 75%-ban néma csendben ad otthont, most játékok hangjai szólalnak fel. Yaguchi éppenséggel élvezi a nemrég ajándékba kapott Gran Turismot. Szeretett volna arra is jelentkezni, hiába ellenkezett Daniel ez ellen, mert barátjával együtt elegen vannak. Anyja szobájából hallatszott, hogy Makotoval edzenek a NWC kazettára szóló bajnokságra. Nem valami eredetiek a szervezők, gondolta magába. Odakint parkoló kocsi hangja hallatszott. A férfi addig nem foglalkozott vele, míg rá nem jött, ki is utazott benne.

Éppen élversenybe volt egy a mögötte kullogó Mazdával, mikor két női kéz betakarta a szemét. Ez a húzás annyira meglepte, hogy egy rossz gombbal sikerrel csúsztatta ki az autóját az utolsó kanyarból. A kuncogásból kiderítette, hogy Akira Oono, a barátnője volt.
- Te sosem változol. Előszeretettel szadizol, ahol érsz. Ezt most visszakapod!
Megfordult és elkezdte csikizni, amit a másodperc törtrésze alatt egy pofon jutalmazott, igaz az csak játékos volt, mert a nő keze utána simogatni kezdte az arcát. Tekintete világosan közölte: Sajnálattal közlöm, de még én vagyok az erősebb és nemcsak Street Fighterben.
- Csak hiszed az, drága. Van még így is a tarsolyomban valami.
Ekkor átkarolta a lány derekát és magához húzva csókolta meg. Mikor ismét kinyitották szemüket, mindkettejük tekintetében érezhető volt az egymás iránt érzett szerelem. Oono kivált az ölelésből és a képernyőre nézett.
- Azzal ne törődj. – legyintett a férfi, majd kezébe vette a kontrollert. – Bármikor vissza tudom tölteni.
Ekkor a Playstationre mutatott és Yaguchi pénztárcájára.
- Nem vettem. Ez Hidakáé. Azt mondta, hogy edzés gyanánt tartsam meg a konzolt. Így tudtam anno nyugodtan felkészülni a Tekken 3 bajnokságra is.
Oono a válasz után a játékotba nézett bele. Final Fantasy 8, Resident Evil 2 és az Abe Odessy között ott volt egy randi játék is. Mikor felmutatta Yaguchinak, elmosolyodott.
- Arra tisztán emlékszek. Ezzel akart a nővéred és Hidaka is rávilágítani arra, hogy béna vagyok az érzelmek terén. Már kipörgettem a játékot minden befejezéssel, szóval már ráuntam.
Oono letette a lemezt és kezébe vette a másik kontrollert. Nem akart most mással foglalkozni, mint Yaguchival.
- Játszunk egymás ellen? Én benne vagyok! Van már gyakorlatom a játékban.
A férfi önbizalma hamar találkozott egy vaskos betonbontógolyóval, mikor Oono játszi könnyedséggel leelőzte már az első kör első kanyarában és végig minden lehetőséget kizárt az előzésre. Mikor lement a verseny Oono Yaguchira nézett és legyintett, jelezve, hogy nem a győzelem a fontos, hanem az őszinte részvétel. Aztán a nyakába ugrott és ott csókolta ahol érte.

Ugyanekkor a Fortesque villában.
Daniel kilépett az elsötétített szobából. Ki kellet egy Super Famicom műanyag borítását fehéríteni egy megrendelő számára és ahhoz UV fény és hidrogén peroxid fürdő kell. Már reggel óta a konzolfelújítást csinálja, de mosollyal az arcán. Mindig is imádta a konzolokat és Február elején álma valóra vált, mikor belekezdett az üzletbe. Jeligéje, hogy amire azt mondják, hogy javíthatatlan, ő megoldja korrekt áron.

Mikor levette kesztyűjét és munkaruháját, lefürdött és normális ruhát vett. Sose értette a burzsuj parasztok miért viselnek folyton öltönyt. Mocskosul kényelmetlen és mindezek tetejébe felesleges, a itthon van. A dolgozó szobába igyekezett, ahol Hidaka számolta össze a jelenlegi pénzügyi állást. Mikor benyitott. a lány mosollyal fogadta.
- Hogy állunk, te szépség? – kérdezte kacsintva Daniel és helyet foglalt. Hidaka elpirultan emelte magához a papírt.
- Jelen pillanatban három millió yen a végeredmény. Yaguchi a fizetése felét, Oono az egészet beleadta. Makoto, továbbá, én is bele tudtam adni valamennyit a játéktermi fogadásokkal és a munka általi kereslettel. A te üzleted még nem indult be, így még azt nem számolom bele.
- Ez eléggé jó. Sokkal rosszabbra számítottam.  – jelentette ki Daniel és hátradőlt a székén. – Még egyszer, köszönöm a segítséget.
- Nincsmit. – sóhajtotta a lány és letette a papírt.
- Valami gond akadt? – kérdezte a férfi, felfigyelve a lány sóhajára.
- Nem… vagyis… nem idetartozó. Magánügyi. – mondta Hidaka megjátszott mosollyal.
- Ki vele. Mi nyomja eme finom úrihölgy lelkét? – emelkedett fel Daniel, figyelve a lány arcát.
- Egy hónapja már, hogy Yaguchi és Oono egymásra talált és azóta dúl köztük a szerelem. Csak… mindahányszor rájuk nézek, folyton ürességet érzek magamban. Teljesen magányos vagyok, lévén munkám és a játékok nem engedik a szociális életet. Mindemellé, valahányszor lehunyom a szemem, eszembe jutnak a régi szép idők.
Hidaka magába révedt és elkezdett játszani a hajával.
- Igen, sejtem, mire gondolsz. Mikor Oonoval versenyeztél Yaguchiért. Ismerem tőlük a történetet nagy vonalakban.
- Akkor azt is tudod, hogy volt egy mindent eldöntő meccsem Oono ellen, eltaláltam? – kérdezte a férfitól és meg sem várva a választ, folytatta. – Abban a harcban én nyertem. Hiába volt a lehető legszorosabb meccsem, akkoris felülkerekedtem Oonon. Ám, beláttam, hogy a harcot hiába vívtam ellene, a valós ellenfelem a józan eszem volt mindig is. Átengedtem neki Yaguchit, mert beláttam, ha az enyém, akkor abból nem származik semmiféle boldogságom. Viszont, a napokban felmerült a kérdés: Helyesen cselekedtem-e?
Daniel végighallgatta Hidaka mondandóját. Aztán felnézett a plafonra.
- Érdekes kérdés, de hadd válaszoljak neked egy kérdéssel: Vajon helyesen cselekedtem, mikor lemondtam Oono kegyeiről, mindezt a kicsit kétbalkezes, de aranyszívű férfi javára?
- Igen, hiszen szembe akartál mindig is azzal a rendszerrel, amiben benne vagy. – válaszolt Hidaka azonnal, ám erre a férfi felnevetett.
- Ne butáskodj. Csak azért? Ezer meg egy módja van annak, hogy kitoljak velük és megkímélném magamat ettől az őrülettől. Nagyon tévedsz. A legfőbb oka, hogy így teszek, mert a szívem ezt diktálja. Nem szabad olyan embereket elszakítani, akik között érezni a kémiát. A válasz a kérdésedre, hogy addig jól cselekszel, míg azt a szívedből hozol, akármennyire fáj.
Daniel odament a lányhoz és átölelte. Nagyon aranyosnak találta és hazudott volna, ha azt mondaná, hogy barátként érezne. Volt közös idejük és mikor egyszer, véletlenül átkarolta, első alkalommal értette meg, hogy az álom páros mit érez egymás iránt.

Visszatérve Yaguchi lakására, Namie és Makoto ismét egymás ellen versenyeztek a NWC-re. Igaz, nekik másolat kazettájuk volt, de mivel ugyanaz a program, mint az eredetin, tökéletes edzésközeget teremt. Három játékot tartalmazott, három külön céllal. Az elsőben, a Super Mario Brosban kell 50 érmét összegyűjteni. A második a Rad Racer nevű versenyjátékban kell az első pályát teljesíteni minél hamarabb. Végül, a Tetrisben megmaradt időn belül kell minél magasabb pontszámot elérni.
- Ez az! Ismét én nyertem! – kiáltott fel Yaguchi anyja ugrándozva és ujjongva.
- Nem hiszem el! Sosem tudlak megverni a Tetrisben. – nyögte Makoto és hanyatt vágta magát a padlón. – Akármennyire gyorsan tudom megcsinálni az érmés feladatot és a versenyt, a Tetrissel rögtön gáncsot vetsz.
- Ugyan már. Mondtam már sokszor, hogy a Tetris a legfontosabb itt. Arra ad 25-ös szorzót. Lényegtelen, az első kettőben mekkora az összeged, mert azzal csak fűszerezed a végét. – felelte Naimre, majd elfeküdt a nő mellé.
– Amúgy, nem furcsa az egész szituáció?
- Miért lenne az? Te mindent megteszel a húgodért, én meg a fiamért. Ezért még képesek vagyunk konrollert ragadni. A szeretet néha a legfurcsább lépésekre tudja késztetni az embert és ez így van rendjén. Hiába már felnőtt, a szememben ugyanaz a kisgyerek marad.
- Ahogyan Akira az én kicsi méregzsák testvérem. – reagálta le Makoto.
- Bagoly mondja verébnek. – reagálta vissza Namie, mire mindketten hangosan felnevettek.
- Akkor ideje folytatni. Visszavágót követelek! – kiáltotta Makoto.
- Állok elébe! – viszonozta a nő és kontrollert ragadott.

1999. Február 24. Akira birtok, este.

Narumi és Eleonore párosa éppenséggel vacsorájukat fogyasztották. Gondolataik a megfigyelés eredményeit mazsolázták össze. Minden gyanújuk beigazolódott: Daniel és Akira egyáltalán nem akarták a házasságot és tervezik megdönteni mindazt, amiért a két család küzdött.

Mikor befejezték az étkezést és a pincér kihozott egy üveg bort a pincéből, Eleonore megszólalt.
- Nem tudom, melyik a durvább: A tény, hogy mindkét pont nem légből kitalált, vagy az, hogy ezt a férjemnek és a feleségednek el kell mondani?
- Utóbbi. – jelentette ki Narumi, amire a nő felemelte a tekintetét. – Nem ismered Lillith valós oldalát és addig jó.
- Annyira gonosz lenne? – fonta tovább Eleonore a kérdését, miközben belekortyolt a borba.
- Enyhe kifejezés. Egocentrikus, hidegvérű és emellé annyira kétszínű, hogy a kaméleon elbújhat. Szerinted miért gúnyolják démonnak, amit még a gazdája meg is erősít?
- Akkor miért házasodtál össze vele? Hiszen Lucifer hozzá képest lágyszívű és gyengéd.
- Tudod jól, hogy ebbe semmi beleszólásom nem volt. Mikor a szüleim vállalkozását felvásárolta az Oono család, odadobták, hogyha összeházasodok a család egyetlen lányával, akkor nem leszünk földönfutók.
Eleonorenak ez a helyzet nem volt ismeretlen. Ő is ugyanígy járt. Narumi kis sóhajtással folytatta mondandóját.
- Persze, volt valami jó a házasságban: Két gyönyörű lányom született, akiket én szívből szeretek a mai napig is. Legszívesebben magam neveltem volna őket, ám erről Lillith hallani sem akart. Neki odáig ment el a szülői nevelés, hogy amint a két lányt megszülte, mindkettőt szoptatósdajkának adta. Számára a gyermekeink csak örökösök és minden követ megmozgatott, hogy érzéketlenek legyenek.
- De ez nem sikerült neki, igaz?
- Részben. A legidősebb lányom, Makoto mániája volt a kihallgatás és megutálta anyját, mikor látta, hogy a húgával mit művelnek. Ellenezte a stílusát és a hozzáállását annak, akit az anyjának nevezett. Viszont, Akira az én jellememet örökölte, ami Lillith malmára hajtotta a vizet. Ezt mindenáron meg akartam akadályozni. Minden nap veszekedtem azzal a démonnal, hogy álljon le, mert az embertelensége csak több pusztítást okoz, mint hasznot.
- Hadd találjam ki: Süket fülekre talált?
- Ennél pontosabban nem is lehet mondani. Tudom, most gyengének tartasz, de minden lépésem kudarcba fulladt. Mikor bedobtam az ütőkártyát, vagyis a válást és Makotoval leléptem, akkor az a banya taktikát váltott. Rájött ugyanis, hogy eddig az üzletemberek csak miattam állnak szóba vele, másképpen kerülnék, mint a pestist. Ezért, a hotelszobámhoz jött és könyörgött, hogy ne tegyem meg. Megígérte, hogy én irányítok mindent innentől és ő kezesbárányként engedelmeskedik nekem.
- És te elhitted? – szúrta be a kérdést Eleonore.
- Frászt. Végül, blöffölt és megmondta, hogy a válás után leshetem a vagyonelosztást, mert elintézte, hogy szar se maradjon nekem és a lányaimat is elmarja tőlem. Nem volt mit tenni, a lányaimért bármit. Semmi nem változott, mert minden döntéstől megfosztott. Már az én aláírásomat használja minden papíron. Csak annyit tudok tenni, hogy azokat az embereket, akiket kisemmiz, azok sebein próbálok enyhíteni. Letettem az óvadékot a farmereknél és a bokszolónál és új területet vettem nekik. Erre ma kaptam a hívást, hogy miért avatkozok bele az üzletbe, ha nem értek hozzá. Már nem akar leállni.
Eleonore szomorúan nézett a férfira, akinek beszéde közben a könnyei csöpögtek. Nem hitte volna, hogy talál valakit, akinek a sorsa talán még fájdalmasabb, mint az övé. Odament Narumihoz és átölelte. Nagyon szüksége volt a törődésre jelen pillanatban. Továbbá, kezdte az egész dolgot megkérdőjelezni magában. Biztos jó ötlet visszatéríteni a viszonyokat? Essen bele ugyanabba a hibába, mint régen?

1999. Február 25. Fortesque birtok.

Namire és Makoto készen álltak az indulásra. Reggel 6-kor a limuzin is készen állt, noha a verseny délben kezdődik. Jókedvűen fogyasztották a svédasztalt, ami a társaság elé tárult. Daniel is velük tartott, mert eléggé bűzlött az ügy számára. Az is ritkaságszámba megy, hogy valakinek egy kazettája legyen a szürkéből, de három szürke és egy aranykazetta is, amit ha bárki aukcióra bocsájtana, kőgazdag lenne. Akira a szokásához híven Yaguchi szájába adta a falatot. Noha a férfi már egészségesnek nézett ki, semmit nem bízott a véletlenre.
- Eljött a nagy pillanat, hölgyeim! Hamarosan megmutatjátok a világnak, hogy másfél hónap intenzív edzés eredményét. – mondta Daniel nagy lelkesen. – Már most büszkék vagyunk rátok, hogy a cél érdekében megteszitek ezeket a furcsa lépésért.
- Örömmel csináljuk. – mondta Makoto, majd Namie felé fordult. – És most kiderül, melyikünk a jobb NWC-ben!
- Az biztos. – nevette el magát az anyuka, majd felállt. – Mi megyünk. Yaguchi fiam! Szurkolj nekem, hogy nyerjek!
- Még szép anya! – válaszolt a férfi, majd átölelte. Az rögtön choke holdba vágta magát.
- Mert ha nem, akkor lesheted, hogy Oonoval együtt lehess. – morogta az anyuka és elengedte fiát.
- Te aztán szemmel láthatólag vonzod a szadista nőket. – jegyezte meg Daniel, mire Oono felkapta a teáscsészéjét és a férfi felé hajította, ám az nevetve a saját viccén, kikerülte. – Továbbá, már látom, hogy honnan örökölted a szenvedélyedet videójátékok terén.

Hárman beszálltak a Limuzinba és elindultak Shibuyába, ahol a versenyt tartották. Az első fontos állomás a nagy cél érdekében elkezdődött. Noha az autóban való társalgásnál ez nem látszott, legbelül feszültek voltak.

Round 14.

1999. Február 25. Shibuya, Armagon játékterem.
      Maga a helyszín a nagy átlagban csak egy játékterem volt a sok közül. Viszont, ma hatalmas tömeg volt a bejárat előtt, akik a belépésre vártak. Makoto, Namie és Daniel abban a kegyben részesült, hogy ezt a procedúrát megúszhatták azzal, hogy felmutatták a versenyzőknek kiadott, lila kártyával. Megmutatták a biztonságiaknak és beengedték őket. Odabent már rengeteg Nes konzol volt, bennük a NWC egy-egy másolata.

A színpadon ott volt a verseny első három helyezésének kazettái. Még az aranyszínű is. Daniel közelebb megszemlélte a darabokat. Már most gyanús volt a dolog, mégha felszínre mindegyik eredetinek tűnt. A szürke kazettából 92 darab létezik, az aranyból meg ha minden igaz, húsz. Az előbbieknek tetején mini kapcsolók és számsorozatok szerepelnek.
- Nem értek amúgy egy valamit, Daniel és a kérdésemet ne vedd bunkóságnak. Miért veszel rajta részt, amikor arról volt szó, hogy ketten csináljuk ezt? – kérdezte Makoto érdeklődve.
- Megnöveljük az esélyeket a pénzszerzésre. Három szürke és egy arany kazetta a díjazás. Ha három helyezettre osztjuk a díjakat, akkor három ember kell, hogy mindet felmarkoljunk. – súgta a nő fülébe Daniel, nehogy mások meghallják. Persze, ez füllentés volt, mert a valós indok egy pontra tehető: Utánanézett az egész rendezvénynek és a szervezők nem a Nintendonak dolgoztak. Persze, elképzelhető, hogy ez magánszemély rendezi, ám akkor csak újabb gyanakvásra adhat okot. Nem volt mit tenni, az egyik verseny győztest megkereste e-mail-en keresztül és érdeklődött. Kapott tőle egy fényképet, csak a minősége borzalmas volt és csak az alapokat tudta leszűrni, hiába volt neki Photo shop a gépén. Ám, az aranykazetta volt a legfeltűnőbb, lévén úgy nézett ki, mintha egy másik címke lett volna, ám azt alapos módon levakarták és ráragasztották az NWC lógóját. És arról forrásokat sem talált, akárhol kutakodott, még az amerikai weboldalakon sem.

Danielnek nem volt több agyaláson ideje, ugyanis, a verseny szervezője, egy szálkás, öltönyös úriember szólalt meg a mikrofonba.
- Üdvözlök mindenkit az idén másodjára megrendezett shibuyai Nintendo World Championship versenyben, amit házigazdánk, George Hoffman hozott létre, vagyis, személyes jómagam.
A tömeg megtapsolta. Danielnek ismerős a tag valahonnan, még négy évvel ezelőttről. Annyi felfuvalkodott burzsuj hólyaggal találkozott, hogy már nem tud az összes nevére emlékezni. Gyanakodva hallgatta végig a folytatást.
- Minden játékosnak három próbálkozásra adódik lehetősége a kijelölt gépeken. A legjobb eredményt automatikus felrögzítésre kerül és abból négy játékos fog játszani döntőben a három dobogós helyért ezen a színpadon! – kiáltotta el magát Geroge és megvárta a taps leülését. Utána folytatta. – A szabályok változatlanok az eredetihez képest. Felkészültetek? Akkor a sípszóra mehet a banzáj!
A versenyzők a nekik kijelölt géphez mentek és várták a jelzést. Daniel felsóhajtott, mikor megragadta a kontrollert. Ez tényleg egy egoista hólyag, zárta le magában. Talán emiatt is, de nem tudta elhessegetni azt a tényt, hogy vaj van a füle mögött. Amikor elindult a sípszó, elkezdődött a versenyzés a két játékos között. Daniel mostmár átterelte figyelmét a játékra. Hat perc huszonegy másodperc. Ennyi idő állt a játékok leküzdésére. A Super Mario Brost csak mihamarabb ledarálta, mert az ért a legkevesebbet. A Rad Racer esetében folyton a külső sávba maradt, hogy ne ütközzön és tövig nyomta a gázt. A Tetrisben folyton gyors elhelyezést és soft dropot használt és törekedett a négy sor egybeni letakarítására, vagyis a Tetrisre, amit kétszer meg is tudott csinálni. Amikor a gép jelezte, hogy leállhat, akkor a férfi a képernyőt figyelte. Legnagyobb döbbenetére, Namie végeredménye azonnal 3 millió volt. Picit eltöprengett, hogy Yaguchi az anyjától örökölhette a játék tudását? Amíg ezen agyalt, ellenfele megbökte, hogy ő jön a második körben.

Így telt el másfél óra, míg az összes adat be nem érkezett a gépbe. Makoto ledőlt az egyik székre, mintha lefutott volna két kilométert.
- Nem is értem, hogy a húgom és a pasija hogy tudják ezt órákon keresztül csinálni. – morogta, míg Namie is helyet foglalt.
- Drága! Nem tudsz semmit a játékosok alkalmazkodásáról, eltaláltam? – kérdezte Daniel, mire a nő felnézett.
- Ha még egyszer így szólítasz, lerúgom a májad a helyéről! – kiáltott fel Makoto.
- Elég legyen a civakodásból! Nem érdekel, hogy vége a mézesheteknek. Sokkal inkább a díjak valódiságán gondolkodjatok el. – állt kettejük közé Namire. – Nekem az aranykazetta gyanúsabb a többi közül. Amennyire jól emlékszek, ezek a kazetták az Amerikai kiadásúak. Javítsatok ki, ha tévedek, de ami hasonló színű kazetta, az a Legend of Zelda második része.
- Tényleg! – kapott a fejéhez Daniel. – Erről hogy feledkezhettem meg? Hiszen még azzal játszottam is a barátomnál.
- Mert öreg vagy és vetted be a Cavingtont. – jegyezte meg cinikusan Makoto, ám erre Daniel nem reagált érdemben. Kezdett beteljesedni a gyanúja, hogy kóklerrel van dolguk.
- Hölgyeim és Uraim! Legyenek kedvesek idefáradni és meglátjátok, hogy ki lesz az a négy személy, akik szemszeszállnak a győztes díjakért! – hallatszott George hangja. Mindhárman a színpadhoz mentek sóhajtva. Daniel nem figyelte, miről pofázik a tag, csak nézte a digitális eredményjelző táblát. Nem került a négyesbe, viszont Makoto és Namie igen. Elengedte füle mellet a sértegetést, ami az idősebb Oono nő nyomott felé és elmerült magában. Ott jelent meg Daniel saját érzelmi szelleme, Tassadar a Starcraftból. Vele tudott a legjobban azonosulni a végigjátszás során.
- Zavart érzek a tudatodban és megértem. Én már egyből látom, hogy ez kamu. A szürkék kapcsolói is rossz helyen vannak. Csak erőltesd rá a tudatodat a múltra és minden darab a helyén lesz. En Taro Aiur! – hallatszott zengve a Protoss hős mondata. Danielnek már most beugrott a tag is. Egy szélhámos volt, aki másokat átverve szerzett pénzt. Betelt nála a pohár és ideje volt lépnie. Ha a burzsuj férgeket rabolja meg, az hidegen hagyná, de itt becsületes játékosokról van szó, akik keményen edzettek. Elég volt csak Makotora és Namiera gondolnia e téren. Azonnal a hangtechnikai pulthoz ment és kikapta a tartalék mikrofont. Laza mozdulattal bekapcsolta és felugrott a színpadra.
- Elég volt ebből a színjátékból, George Hoffman! Vagy szólítsalak tolvaj Yoshimának?

Ekkor George arcára fél percig a megdöbbenés ütközött ki, de hamar rendben szedte magát.
- Álljon meg a menet! Te kiestél és van képed vagdalkozni légbőlkapott dolgokkal? Ki vagy te? Bár, ez nem számít. Biztonságiak! Vigyék ki innét! – kiáltotta parancsolóan. A férfinak gyorsan kellet cselekednie.
- Sir Daniel Michael Fortesque a nevem, ha annyira akarod tudni.
Ekkor a tagon a jeges rémület futhatott át. Kezével jelezte a markos őröknek, hogy álljanak meg.
- Nocsak, az ifjú Fortesque. – mondta nyugalmat magára erőltetve George. – Nem is tudtam, hogy szeretsz játszani. Csak emiatt vagy itt?
- Az ne érdekeljen téged! Sokkal inkább az érdekel, hogy a cartridgek valóban igaziak-e. Kellet egy kis idő, hogy leessen, a vitrinben minden hamisítvány!
A tömeg zavarodottan nézett a színpadon lévő kettősre. Daniel látta, hogy most kell kifejtenie véleményét.
- A szürke darabokon a számok és a kapcsolók elhelyezkedése nem stimmel! Anno láttam róla fotókat és teljesen nem egyeznek meg az itt látottakkal!
- Ugyan, az nem jelent semmit, hiszen több mint kilencven darab, ami kint van. – vágott vissza George, ám látta, hogy ezzel nincs vége.
- Igazad van. Pontosabban 92 darab van, amit a Nintendo hivatalos körülmények között kiadott. Ám, az aranyszínű cartridge teljesen biztos, hogy a Legend of Zelda második részének a kiadása.
- Honnan veszed? Ezt aukción vásároltam százezer dollárért.
- Akkor félmillió dollárt teszek fel arra, hogyha begudom az arany NWC kazettát az itt látható NES-be, akkor a Legend of Zelda 2: The Adventure of Link fog elindulni! Amennyiben nekem van igaza, visszaadod mindenkinek a nevezési díjat és bocsánatot kérsz tőlük. Ha visszamondod, akkor meg már rád van bélyegezve a hazug titulus.
- Ez… ez már…
- Felháborító? – kérdezte gúnyos hangon Daniel. – De melyik része az? Hogy igazam van, vagy az, hogy semmit nem tudsz a játékokról, csak meg akarod rabolni az embereket, akik becsülettel készültek, kifizették a borsos nevezési díjat annak reményében, hogy kiváló teljesítményükért cserébe egy relikviát kaparinthatnak meg a kezük közé, helyette viszont, csak bóvlit kapnak, amiket jobb esetben 10 yent érnek?
A tömeg Daniel mondata után folyton azt skandálták, hogy fogadja el George az ajánlatot. Ha nem is a kételkedés lett az okuk, a kíváncsiság lett rajtuk úrrá. Senki nem látta, hogy az arany kazettán mi van.

George engedett a késztetésnek és a nála lévő kulccsal felnyitotta a vitrint. Daniel kérdés nélkül kivette az aranyszínű kazettát és a hozzá legközelebb álló NES-hez sietett. Kikapta az NWC másolat kazettát és letette a földre. Berakta az aranykazettát és fél pillanat hezitálás után bekapcsolta. Amint a kivetítőre nézett, minden gyanúja beigazolódott. A kijelzőn is látható volt a sokszor említett játék címképernyője. Ekkor a tömeg felháborodott és Daniel pártjára állt.
- Tisztelt közönség! Láthattuk, hogy ez a tetű akart átverni titeket és szórakozott a pénzetekkel, naivításotokkal és időtökkel. Ha ebben a szélhámos, takonygerincűben lenne most egyszer az életben becsület, akkor visszaadja a pénzeteket. De az egyszer biztos, hogy most, ebben a pillanatban valaki biztos elhatározza, hogy ezt jelenti a Nintendonak, ha más nem, akkor ÉN leszek az!
George teljesen megsemmisült. Tudta, hogy az a cég képes a gatyáját is leperelni róla a nevük hamisításáért.
- Kérlek… sajnálom… csak ne tedd ezt. Megteszek bármit…
- Azt mondod? – kérdezte a férfi és a féreghez lépett. – Akkor most mindenkinek visszafizeted a nevezési díját és további 20 ezer yent kárpótlásként. Azt a kamu kazettát meg told fel a seggedbe! Oda is való a szavahihetőségeddel együtt.
Daniel visszament a hangtechnikusi pulthoz és ott visszanézett a tagra.
- Még valami. Ha még egyszer meglátlak itt ólálkodni, akkor a fenyetegés helyett valós cselekvést fogok alkalmazni.

Tény, hogy George Hoffman ki akarta csalni az emberek pénzét, de hála Danielnek, most az egyszer becsületesen játszott és visszaadta mindenki nevezési díját. Mire mindenki sorra került, már késő délután volt. A Limuzin a hármast fél órával a vége után vette fel. Egyáltalán nem érezték győztesnek magukat ebben a pillanatban, de legalább nem lettek megrabolva.

Round 15.

Yaguchi és Oono egész nap nyomta a Street Fighter Alpha 3-at. Ennek köszönhetően estére már rendesen ki voltak merülve. Ehhez az se segítette hozzá, hogy a kúria konditermében a nő elkezdte párját edzeni, afféle pihenő gyanánt. Ennek köszönhetően Yaguchi minden izma úgy sajgott, mint a szeme a Virtua Boy kipróbálásakor. Vacsora alkalmával alig tudta magába lapátolni az ételt.

Danielék este komoran értek haza és leültek, hogy megegyék a vacsorát. Egyikük se volt hajlandó megszólalni, de látszott, hogy a végeredmény cseppet sem szívderítő.
- Mi történt a bajnokságon? – kérdezte Yaguchi, mire Oono rátaposott a lábára.
- Majd a vacsora után elmondom. Akkor érkezik meg Hidaka és James is. – válaszolt Daniel, miután lenyelte a falatot. Tíz perc múlva mindketten megérkeztek Daniel dolgozószobájába, ahová hőseink is mentek az étkezés után. Amint a szolgák elvonultak a letett italokkal, Daniel Makotoval és Namieval közösen beszámoltak a torna eredményeről. Oono arca kicsit elkomorodott, párja ellenben csodálkozva nézett anyjára.
- Nem is tudtam, hogy ennyire jó vagy Tetrisben!
- Fiam! Ha nekem keresztrejtvények megfejtése sem okoz már az én koromban problémát, egy logikai játék fog engem kihívás elé állítani?
Yaguchi válaszolni akart, ám erre Makoto a képébe dobott egy párnát.
- Örülök, hogy leszűrted a lényeget, okostojás. – morogta mérgesen a nő, majd visszaült a helyére. – Ha nem fogtad volna fel, akkor bebuktunk egy versenyt. És te is tudod jól, hogyha ez így megy tovább, lesheted a húgommal való házasságot.
- Igazat kell adnom az ifjú hölgynek. – mondta James, aki csendben figyelte az eseményeket. – Tény, hogy ez csak egy verseny, de ha nem bukott volna le az a tetű, akkor csúnyán visszazuhantunk volna.
- Igazatok van. Sajnálom. – sóhajtotta Yaguchi, mikor levette arcáról a párnát. – Elég gyerekes volt tőlem és sértés felétek.
Oono nem haragudott a férfira és hozzábújt.
- Nem történt semmi gond jelen pillanatban. Tulajdonképp, díjazom az optimizmusodat. – jelentette ki Daniel, majd ablakot nyitva rágyújtott egy cigire. – Ez ugyanis arra akar célozni, hogy ti felkészültetek a Street Fighter Alpha 3 bajnokságra. Nincs igazam?
Mindketten bólintottak.
- Csak egy kérdés: Gondolkozott valaki azon a forgatókönyvön, hogy semelyik bajnokságot nem nyerjük meg? – kérdezte Hidaka.
- Ne beszélj már hülyeségeket. – jelentette ki mérgesen Makoto. – Komolyan, te voltál nővérem riválisa? Most ne mond azt, hogy abból a hévből visszavettél és tettél egy laza Dasht!
- Isten ments! Ugyanaz vagyok, aki régen voltam… egy-két kisebb dologtól eltérően.
Joggal egészítette ki Hidaka az utolsó mondatát, mert Oono elég rondán nézett rá. Daniel elnyomta a cigije végét és becsukta az ablakot.
- Nem mond Hidaka hülyeséget. A legrosszabb forgatókönyvre mindig is fel kell készülni és arra is van tervem.
Yaguchi csak kérdőn nézett. Nem tudta, mire akar ezzel célozni, ám James folytatta.
- A végső terv az, hogy az összes dugi számlánkon lévő pénzt kivesszük és berakjuk a közösbe. Ha a mostani állással számolunk, akkoris megvan a tíz millió dollár.

Yaguchi nem akart hinni a fülének. Komolyan ezt latolgatják?
- De akkor ez azt jelenti, hogy nem lesz nektek tartalékotok és mehettek vissza a burzsuj rétegbe? – kérdezte teljesen ledöbbenve.
- Igen, első hallásra ezt takarja, de ne ezen kattogjon az agyad. Megbízok mindenki tudásában, a tiedben meg főleg, Yaguchi.
Oono ránézett Yaguchira és bólintott, ezzel egyetértve Daniellel.
- Én meg azt hittem, bennem bízol meg jobban. – jelentette ki sóhajtva James.
- Ne rágj be rám emiatt, jó? – vágott vissza hevesen Daniel, ám erre barátja elröhögte magát.
- Csak viccelek. Tudom jól, hogy jóbarátok vagyunk már tíz éve.
- Megkérdezhetem, hogy lettetek jóban? – kérdezte Hidaka, megelőzve Makotot.
- Még régen egy banketten találkoztunk össze. James családja a Sony vezérigazgatói. Lazán kijelenthetem, hogy ők a kivételek a burzsujokból, mert sokkal jószívűbbek, mint apám. Náluk töltöttem nem egy éjszakát kockulással és pótoltam megannyi klasszikust. – adta meg a választ Daniel nosztalgikus mosollyal.
- Régi szép idők. – sóhajtott James. – Még mindig él bennem, hogy nem egy alkalommal rommá játszottuk magunkat és volt olyan, hogy három JRPG-t is végigtoltunk. Aztán a szülei nem értették, hogy miért megy haza roncsként. Egyszer azt kamuztam be, hogy valami projekten ügyködünk a jövőnket illetőleg.
- Tényleg, aztán már nem bánták, hogy napokat is nálunk tartózkodott. Egyszer még azt is felvetettem, hogy fogadjanak örökbe.
Yaguchi felnevetett, ahogy Oono is kuncogott. Végül, Daniel szólalt meg ismét.
- Elég legyen a nosztalgiázásból. Térjünk vissza a fő témára! Tehát, itt jelenleg hármotokra számítok, ha a jövő heti SFA 3 bajnokságot nézem.
- Csak Yaguchira és Oonora. – köszörülte meg a torkát Hidaka. – Én három napos kirándulásra megyek az osztályommal. Emiatt is kértem el tőled a hordozható mini arcade játékgépet.
- Tényleg. Bocsi, kicsit kiment a fejemből. Akkor társaság: Ha nincs más, akkor én leléptem. A Parasite Eve nem játssza ki önmagát.
Oono megragadta Yaguchi kezét, mutatva, hogy fürödni akar vele. A férfi nem ellenkezezett és követte.
- Aztán ad meg neki a legnagyobb gyönyört, hugi! – kiáltott rá Makoto, de ezt nem hallotta meg.

Amikor mindketten belemerültek a meleg vízzel megtelt óriáskádba, Oono kérdőn ránézett párjára, mintha némán kérdezné: Mi volt ez az előbbi kiakadásod?
- Csak aggódok, hogy Danielnek csalódást okozok és akkor talán olyan áldozatot hoz meg, ami őt tönkreverheti anyagilag és kénytelen visszazuhanni abba a rétegbe. Ez lenne tőlem a legnagyobb gonoszság azokután, hogy neki köszönhetjük, hogy együtt lehetünk.
A nő meglepődött Yaguchi kijelentésén. Mennyire furcsa volt most látni most őt ilyen érett fejjel. Azt a srácot, akit csak a játékok érdekeltek korábban és vak módjára nem látta a vonzalmát. Átölelte úgy, hogy a srác feje a két melle között volt, mindehez ipari satut megszégyenítő szorítást kombinált. Yaguchi meg sem bírt szólalni és levegőt is akkor vett, mikor Oono egy roppanás után elengedte. Ezen csak mindketten nevettek egyet. A férfi már megszokta a fizikai erejét. Ekkor Oono bonyolult mutogatásba kezdett, aminek lényege annyi volt, hogy ne azon agyaljon, hogy csalódást fog okozni, hanem edzen keményen.
- Igazad van. Hat nap van a versenyig. Addig meg bőven felkészülhetünk.
A nő csak a hüvelykujját mutatta, majd egy váratlan pillanatban lesmárolta és a víz alá húzta be, igaz véletlenül. Noha az efféle csókjelenetek a filmekben, játékokban, sőt a Conan a Detektív második mozifilmjében hangulatos, a valóságban… majdnem megfulladó élményt élt át Yaguchi, aki minden erejével a vízre lökte fel magát.
- Ez gonosz volt. – zihálta, majd azonnal megfordította az állást, csak ő keményen megmarkolta a fenekét. Noha Oononak nem volt ellenére, akkoris ezt a négy fal között akarta tudni. Úgyhogy mikor már elege lett az itteni előjátékból, megfejelte Yaguchit és nevetett azon, hogy a srác fájlalja a kobakját.

Mindeközben nem is sejtették, hogy a hat nap múlva megtartandó Street Fighter Alpha 3 bajnokság tartogatni fog meglepetéseket és nem éppen a kellemesebb fajtából. Egy általuk utált ember talán hazavághatja azt a napot, amire annyit készültek.