Round 1.

1999. Január 4. A Playstation a Nintendo 64-el karöltve uralják a konzolpiacot. Bejelentették a Street Fighter III: 3rd Strikeot. A Metal Gear Solid már ekkor imádott játék lett. A túlélőhorror műfajába a Resident Evil 2 kitünően folytatta az első részt, ahogyan az Abe’s Exodus az Odesseyt.

Ace Hotel, Los Angeles, rendezvény terem.

1999. Január 1.
      A helység szinte úszik a pompában. Akárki bérelte ki ezt a helyet, annak nem volt szabad fukarkodnia a pénzzel. A vendégek szépen, lassan gyülekeztek. Társalogtak, nevetgéltek és izgatottan forgatták a kezükben a bejáratnál kapott brossúrát. Ünnepélyes nap volt a mai, ahhoz képest az átlagember megérzett valamit. Üresség, megjátszott cselekedetek, mondatok. Akárcsak egy bábszínházban, ahol egy bábmester adja elő a huszadjára előadott, unalmas és gyenge előadását. Az igazság viszont, hogy itt nem egy, hanem négy bábmester van. Azok a VIP részlegen foglaltak helyet. Tekintetük olyan volt, mint egy biztonsági kamera lencséje. Nagy nehezen eljött az idő, a ceremónia kezdete. A zenekar elkezdte a Mendelssohn's Wedding March zenéjét játszani, miközben a házasodni készülő pár bejött. A férfi a harmincas éveit taposó, hosszú, barna hajú úriember büszkén menetelt, mintha övé lenne a világ. Ellenben a nővel, akinek a hosszú, lila haja még a fehér fátyol mögött is tisztán látszott. Tekintetét még a közelben lévők se tudták látni, annyira leszegett fejjel ment, mintha a kivégzése lenne ez a nap. Mikor a zene abbamaradt, a pap a pódiumra lépett és elővette könyvét. Arcáról árulkodott, hogy több misebor van benne, mint Tibi Atyában. Felemelte kezét, ezzel az egész helyre csend támadt.
      - Egy gyűrű mind felett! Egy gyűrű kegyetlen! Egy, a sötétbe zárt…
      Az egyik szervező kiszúrta a hibát és azonnal a paphoz sietett, hogy kivegye a pap kezéből Tolkien regényét és a kezébe adja a hivatalos papírt.
      - Sir Daniel Michael Fortesque! Elfogadod-e feleségedül Akira Oonot? Ígéred-e, hogy hűséges, szerető férje leszel és gondoskodsz róla, míg a halál el nem választ? – kérdezte a pap valamennyire becsípve.
      - Igen. – Felelte Daniel mosolyogva.
      - Akira Oono! Elveszed férjedül Sir Daniel Michael Fortesquet? Ígéred, hogy hűséges felesége leszel jóban-rosszban, szegénységben-gazdagságban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ?
      Akira csak bólintott, ám a pap ezt nem vette észre.
      - Kérdeztem valamit, ha nem zavarna. Igen, nem vagy mégsem? – kérdezte a pap kicsit ingerülten, mire az egyik szervező a fülébe súgta, hogy Akira nem beszél egy szót sem és hogy bólintott, tehát igennel válaszolt. A pap erre halkan szitkozta magát, majd gyorsan visszatért a témára.
      - Akkor mától férj és feleség vagytok! Csókoljátok meg egymást, ezzel megpecsételve házasságotokat.

A pár olyan szögbe fordult, hogy mindenki lássa a csókjukat. Ám, volt benne egy csavar! Ahogyan álltak, csak az vehette észre, hogy műcsók az egész, aki profi volt a vizuális trükkök leleplezésében. Daniel és Oono nem tervezték együtt leélni életüket. Más célok vezérelték. Nem akartak anyjuk és apjuk füttyentésére táncolni. El akarták vágni a bábuk fonalait, egyszer és mindenkorra. Úgy akartak élni, ahogyan bárki más: Szabad emberekként!

1998. December 27. Fortesque kúria.

Ahhoz, hogy megértsük, miért határozta el magát arra Akira, amire anno, még nem volt bátorsága, utazzunk vissza kicsit az időben. A Fortesque kúria messze a legszebb és leghatalmasabb épületek közé lett sorolva, még a gazdag burzsujok is csak elismeréssel mertek róla nyilatkozni. Végülis, van mit a tejbe aprítani, ha a családfő kezében van az Interbank, ami a nap 24 órájában hatalmas pénzmennyiséggel járó üzleteket bonyolít le. Akira Oono kijelölt férje a család egyetlen szem fia, Daniel lett.

A nő már a bálterembe várta a férfit. Állítólag 30 éves, bölcs és ügyes férfit adnak hozzá, ám nem érdekelte. Utálta a saját szüleit. Folyton a profizmust várták el tőle és cserében még egy köszönömöt se kapott érte. Akira megnézte magát a tükörben. Páratlan szépsége a tekintetében és aurájában rejtőzött. Melléig érő haja most befonva volt hátra kötve. Nem szerette így hordani, de az efféle sznobokat sose szokta érdekelni, kinek mi a jó, annyira magukkal vannak elfoglalva. Egyszercsak kitárult az ajtó és egy fiatal férfi lépett be rajta.
- Te vagy Akira Oono, a kijelölt feleségem? Megtiszteltetés. – mondta méltóságteljes hangon. Akira csak forgatta a szemét, amivel mintha azt mondaná: Nem, az angol királynő, te felfuvalkodott hólyag!
Legyőzte azt a késztetést, hogy már most lefejelje a tagot, mert már két kérőt elküldött táppénzre legalább három hónapra.
- A nevem… már megbocsáss, de lennél szíves távozni? – kérdezte, mert a felügyelő is belépett, akit Oono családja küldött ki.
- Sajnálom, de nem lehet! Ez volt a mestereim döntése. – válaszolta a felügyelő érzéketlen hangon, mire Akira arca dühösen megrándult. Daniel nem esett kétségbe, hanem kivett kétszáz dollárt és a férfi zsebébe csúsztatta.
- Most szépen elhúzol innét ezzel a kis pénzzel és úgy teszünk, mintha itt lettél volna. Ha nem, akkor megmondom a szüleimnek, hogy csak azért jöttél ide, hogy lenyúld a családi ékszereket és az bizony… kellemetlen lesz a számodra. Már egyszer nyakoncsíptek, nem igaz? – kérdezte mosollyal az arcán, mire a felügyelő megrezzent. Egy szó nélkül sarkonfordult és kiment.
- Végre, valahára! Ennek a tagnak olyan vízfeje van, hogy Jetskizni lehet rajta. – jegyezte meg morogva Daniel, majd Akira felé fordult. Elkapta a szeme sarkával, hogy fél pillanatig mosolyog. – Nos, mostmár kötetlenül beszélgethetünk: Mivel szoktad elütni az időt, amikor nem valami sznob munkát kell csinálnod? – kérdezte, ám Akira csak leült egy fotelbe és némán figyelte. Daniel egy kis idő után szólalt meg, miután a nő szemébe nézett.
- Figyelj! Én is a hátam közepére kívánom az egészet. Csak azért kell velem összejönnöd, mert a szüleid elbasztak egy pénzügyi manűvert és most ezzel kompenzálnak vagy akkora bukás lesz, mint az Atari 5200. – mondta Daniel és leült vele szemben és töltött magának teát. Akira most először figyelt a férfira kíváncsian. Főleg, mert a kedvenc témáját hozta fel: A videójátékok. Amikor alkalma volt, akkor mindig kiszökött játszani. Szülei miatt ez a szám inkább a nullához közelített.
- Látom, rákaptam egy témára. Bár, sejtem, hogy nem sokat fogsz beszélni erről sem. – mosolyodott el. – Viszont, hogy ne menjen kárba a mai találkozó…
Daniel felállt és kivett a legközelebbi szekrényből egy miniatűr játéktermi gépet és letette az asztalra.
- Nagyon jól értek az elektronikai szereléshez és egyik barátom adott némi extrát hozzá. – magyarázta Daniel és bekapcsolta.

A gépen a Final Fight volt. Akirát ekkor öntötték el az emlékek, mikor az intro bejött. Ez volt az első kooperatív játék, amit kijátszott élete első szerelmével, Yaguchi Haruoval. Akkor még csak egy púp volt a hátán, de jószívűsége és az, hogy ő egyenrangúként állt hozzá, lassan szerelembe ejtették őt. Elöntötték az érzések és elkezdett halkan sírni. Eddig soha nem mutatta ki érzését, mióta eljött Japánból, de érezte, hogy Daniel előtt nyugodtan megteheti. Daniel megfogta a vállát.
- Fogadok, hogy sok emlék köt ehhez a játékhoz. Én is így vagyok vele. Rengetegszer takarítottam ki Metro City utcáiról a bűnözőket. – mondta a férfi, mire Akira átölelte. – Amint kijött belőled minden örömkönny, akkor ugorj neki. Tíz perc múlva Akira lenyugodott és már Haggart kiválasztva állt neki a végigjátszásnak. Álmából felkeltve ismerte a játékot és sérülés nélkül tolta le az első két pályát. Daniel figyelte.
- Le vagyok nyűgözve. – mondta elismerően. – Beszállhatok?
Akira csak bólintott és helyet szorított neki. Daniel Guyt választotta a harmadik pályától. A nő láthatta, hogy társát se kell félteni, ugyanis, vérprofiként játszott. Mikor a főellenséget is lerendezték, Daniel mosolya szinte fültől fülig hatott.
- Hála égnek, hogy még a gazdagok között találok olyat, aki nem annyira karótnyelt gyökér. Viszont, volna egy kérdésem, lévén, láttam, hogy nemcsak azért sírtad el magad, mert régen játszottál. Kihez kapcsol téged ez a játék?
Akira habozott. Nem merte megmutatni senki előtt valós arcát, mert senki nem volt kíváncsi rá. Ám, most azt érezte, hogy nyugodtan megmutathatja a titkát. Benyúlt a felsőjébe és kivett két nyakéket. Az egyiken egy játék gyűrű volt, amit Yaguchi nyert még neki egy automatából. A másik egy fotós volt róla. Mindig sunyiban rejtette el, nehogy valamelyik felszolgáló köpjön az anyjának. Daniel megnézte őket közelebbről.
- Ő lenne a szerelmed? Megbízható és rendes srácnak tűnik. – mondta Daniel, miközben a nyakékeket nézte. Akira bólintott. A férfi az ablakhoz ment és kinyitotta. Elővette a zsebéből a cigis doboz és egy szálat kivéve meggyújtott és beleszívott.
- Mond csak: Szeretnél összejönni vele és az életedet szabadként élni?
Oono kérdőn nézett rá. Megőrült talán? Mert ez még viccnek is rossz. Tudhatja, hogy se az ő szülei, se pedig a sajátja nem fog ebbe belegyezni.  Daniel kiszúrta a hezitálást és elmosolyodott.
- Persze, ez nem lesz könnyű. de hadd mondjak valamit: Nekem sincs ínyemre az, hogy olyanok vagyunk, mint a tárgyak. Ez a házasság meg inkább vicc kategória. Szóval, ez mindkettőnknek csak jót tesz.
Akira úgy nézett rá, mintha azt kérdezné: Ebből mi a te hasznod? Dan elnyomta a véget és becsukta az ablakot.
- Az én célom, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek: Konzol és számítógép szaküzlet nyitása. Mindig imádtam a játékokat és az elektronika világát. Ám, ez addig nem fog menni, amíg a család a fejünk fölött diktál. Úgyhogy megismétlem a kérdést: Vele akarod leélni az életed és segítesz összeomlasztani azt az illúziót, hogy minket irányíthatnak?
Akira átölelte a férfit, de olyan szorosan, hogy hangosan megroppant néhány bordája.
- Ezt igennek veszem. – mondta alig érthetően, majd fellélegzett, amint a tüdejét nem szorította. -  Különben, merre lakik ez a srác?
Elővették Japán térképét. Akira rámutatott arra a prefektúrára, ahol szerelme tartózkodott.
- Micsoda szerencse. Van ott egy leányvállalata a szüleimnek. Szimplán azt mondjuk, hogy odamegyünk nászútra, hogy ellenőrizzük, minden rendben van ott. Így, gyanakodni se fognak. Amennyiben benne vagy, akkor elindítjuk az események láncolatát.
Daniel felemelte az öklét. Akira összeöklözött vele és így kezdődött el történetük a szabadság felé.

1999. Január. 5.
      A repülőgép már lassan elhagyja Amerika területét. Akira és Daniel nagyban játszottak a Streets of Rage 2-vel egy spécin megépített Sega Genesisen, amibe egy tévé is volt. Nem is sejtették, hogy Japánban nem egy dolog megváltozott.

Round 2.

1999. Január 4. Japán, Tokyo
      A Narumi ételszállító gépeinek zörejei vegyültek a beszélgetések hangjával. Minden ott lévő ember fehér köpenyben, nadrágban és szájmaszkban biztosították a cégek, irodák és más társaságok ebédre szánt, előre elkészített bento boxait. Tíz perc után megszólalt a műszakváltás csengője. A most végzett tagok abbahagyták a munkát és a váltásnak elmondták a jelenlegi állapotot. Az egyikük a szalag mellől ellépve futott bele egy rövid, fekete hajú, karikás szemű srácba, aki ugyanolyan ruhát viselt, mint a többiek.
      - Főnök! – szólalt meg a tag, aki valójában nő volt, csak hanghibával született, így mélyebb tónust ütött meg.
      - Imaki! Hányszor mondjam, hogy kerüljük ezt a megnevezést? Hívj csak Yaguchinak.

Yaguchi Haruo nemrég kapta meg a műszakvezetői kinevezést, kiváló teljesítménye és segítőkész jelleme miatt. Gyakran vállalta a túlórákat, ha valaki lebetegedett, ám a mai nap szerencsés volt ebben a tekintetben.
- Bocsánatot kérek, Yaguchi! Csak szeretném megkérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni velem egy kávézóba, meginni valamit? – kérdezte a lány elpirulva.
- Köszönöm, de kihagyom.  Sajnos dolgom van. – mondta mosolyogva hősünk és megsimogatta a lány fejét. – Talán, majd máskor.
- Mindig ezzel rázol le. Ennyire nem tetszem neked? – kérdezte sértődötten és elhajolt egy idő után a kéztől.
- Nem. Csak az a helyzet, hogy van már párom. – reagálta le Yaguchi a vádat és elpirultan megsimogatta a tarkóját. – Ami azt illeti, mennem kell. Találkozunk holnap!
A srác gyorsan hátraarcot csinált és berohant az öltözőbe. Miután végzett az átöltözéssel, azonnal a mopedjéhez sietett. Felvette a sisakot és beindította a járgányt, ami engedelmesen felbőgött. Nem hazudott, amikor azt mondta, hogy dolga van. Február 14-én kezdődik a Tekken 3 világbajnokság, amire eszelősen gyakorolt. Miközben a játékterembe hajtott, átgondolta életét. Mióta Akira Oonotól elváltak útjai, azóta megszállottan keresi a pénzt anyjának és a külföldi útra. Elvégezte az egyetemet és ott kezdett el dolgozni, ahol részmunkaidős állást vállalt még tinédzserként. Ám, hiába a kinevezés, nem sok prémium jár utána. Egyik ötlete az volt, hogy eladja összes konzolját, de három után leállt vele, mert saját magát köpte volna szemen. Néhány hónappal ezelőtt megszerezte az útlevelét is. Ám, volt egy nyugtalanító dolog. Megtudta az Oono kúria lakcímét és néhány levelet is küldött Akirának, hogy tudassa, hogy halad a neki tett ígéretével. Válasz sajnos nem érkezett egyszer sem. Volt egy sejtése, hogy a lány nem is kapta meg a levelét, mert sosem adták neki oda. Talán a szülei elégetik őket?

Mialatt a gondolataiba mélyedt, megérkezett a játékterem elé. Leparkolt és kikapcsolta a motort. Mialatt a számzáras lakattal bajlódott egy számára ismerős női hang ütötte meg a fülét.
- Szia, Yaguchi! Újfent edzed magad?
- Áh! Hidaka! – mondta Yaguchi felemelkedve. – Igen. Plusz, most kaptam meg a fizetést is. Ideje a szokott módszerekhez nyúlnom némi extra yenért.
Hidaka Koharu mosolyogva hallgatta végig a srác mondandóját, miközben szőke hajával játszadozott. Régi barátja Yaguchinak, noha három évvel ezelőtt többet érzett iránta. Ám, Akira legyőzte Street Fighter 2-ben és azóta megfogadta, hogy nem fogja elrabolni a srácot tőle. Ezt akkor se tette meg, mikor a lány azt kérte tőle, hogy tegye boldoggá Yaguchit. Inkább testvéri viszonyt ápoltak.
- Akkor segítek benne. Én is nemrég kaptam fizetést és ma még dolgozatokat sem kell javítanom. – ajánlotta fel Hidaka. Miről is van szó extra pénz címszóval? Fogadás egy meccs körül. A két fel megküzd egy játékban, amire bizonyos összeget feltesznek. A vesztes bukja a pénzt. Ez illegális cselekménynek számított, ám Felicia csapata mindig is tartották a hátukat. Hidaka felemelte az öklét, amire Yaguchi beleöklözött. Beérve viszont látták, hogy a Tekken 3 masinái előtt hatalmas sor állt.
- Szerintem váljunk szét. Én a Darkstalkers 3-ban fogok pénzt nyerni.
- Rendben. – súgta halkan Yaguchi. – Én a Street Fighter Alpha 3-at foglalom el.
Yaguchi az egyik géphez lépkedett türelmesen. Ott már nyomták egymás ellen. A győztes az volt, aki Dhalsimet választotta, de messziről meglátszott, hogy csapnivaló játékos. Egyáltalán nem formált stratégiát, csak püfölte ész nélkül a gombokat.
- Mindig is én nyerek, barátom! Szóval, ide a pénzzel. – mondta a győztes és tartotta a markát, amibe landolt a 100 Yenes bankó.
- Hogy vagy ilyen jó? – kérdezte a vesztes.
- Elmondom, miért. Vaktában püfölte a gombokat ész, logika és megfontoltság nélkül. – szólt közbe Yaguchi. – Az efféléket hívjuk Button Mashernek, vagyis gombpüfölőnek.
- Beszóltál? Talán feltöröljem veled is a padlót? – kérdezte a tag, hősünk arcához közel menve. Azt hiszi, ezzel megrémítheti.
- Benne vagyok a játékban és felteszek rá 200 Yent. És előre elmondom, hogy Charliet fogom használni és V-ISM módban.
Yaguchi remélte, hogy be fogja kapni a gyökér a csalit.
- Te akarsz megverni azzal az ócska Guile utánzattal? Na, ne röhögtess! Viszont, ha szeretnéd megkóstolni a vereség ízét, ám legyen.
Egymással szemben ültek le és bedobták az érmét. Ahogy várható volt, hősünk ellenfele Dhalsimot választotta. Tartotta magát a szóhoz és Charliet választotta V-ISM módban. Igaz, így bukja a legerősebb technikákat, de ez most nem volt probléma. Amint megszólalt az első menetet indító hang, Dhalsim folyamatosan teleportált és lőtte a Yoga Firet. Ám, azelől sikerrel tért ki és mért rá válaszcsapásokat szép sorban. Addig ment sikeresen, amíg Charlie be nem kapott egy full töltetű Yoga Flameet, ám ez full HP-n még elviselhető. Némi kitérés és visszatámadás után Charlie került ki győztesen. A második menetnél a nyavalyás taktikát váltott. A sarokba vonulva spammelte a Yoga Firet és az ütéseket. Yaguchi elmosolyodott. Ennyire egyszerű dolga csak nem lehet. Hát, ideje végleg megalázni a tagot. Amikor Dhalsim felfele ütőtt, egyből bekapcsolta a V-ISM-et. Három másodpercig marad meg ez az állapot, de ez bőven elég. Egy Dashel indított egybefűzőt kombóval majdnem lenullázta ellenfelét. Ám, amint Dhalsim feltápászkodott a komboból, rögtön kapott egy Sonic Boomot a képébe, ezzel végleg a földre kényszerítve. A második menetet is Charlie nyerte. Yaguchi ellenfele azonnal odarohant és ráüvöltött.
- Csaltál, te faszkalap! – kiabálta. – Nem lehet, hogy valaki megverjen!
- Igen, létezik, amíg ész nélkül játszol. Egy profibb játékos lazán leveri az efféle senkiket. – válaszolt Yaguchi és nyújtózott egyet. – Szóval, ide a 200-al, amivel tartozol.
- Soha! Szétverem a pofád és lenyúlom tőled!
A tag támadni akart, mire egy női kéz elkapta és jól megcsavarta. Egy goth csaj volt, akinek a másik kezében ott volt egy esernyő és ruhájához tartozó cicafülei mereven álltak felfelé. Ő volt Nikotamagawa Felicia, az itteni csapat vezetője, így a játékterem helytartója.
- Az erőszak nem engedett meg a placcomon. Remélem, érthető voltam. – mondta nyugodt hangon. A fazon azonnal reagált a lányra.
- Az ellenfelem csalt és úgy akart tőlem pénzt nyerni.
- Tényleg? – kérdezte a nő és ránézett Yaguchira és egyből levágta a helyzetet. – Aki a fenevad ujjút csalással vádolja meg, az ritka bolond lehet. Szóval, ideje odaadnod az összeget, ha nem akarod, hogy a csapatom végleg megutáltassa veled a játékokat.
Nem volt mit tennie, felemelkedett, miután elengedte Felicia a kezét és átadta az összeget.
- Szerencséd volt, de legközelebb nem lesz ilyen. – morogta Yaguchi felé és elment zsebre tett kézzel. Felicia cicceget.
- Szánalmas, vesztésre képtelen gyökér. – mondta sóhajtva, majd Yaguchi mellet megállt. A srác érezte, hogy a lány cicafülei megsimogatják az arcát. – Aztán, ne vidd túlzásba.

Két óra múlva sem fogytak ki az emberek a Tekken 3 mellől. Addig Yaguchi folyamatosan fogadásokat kötött és maradt a Street Fighter Alpha 3-nál. Most egész szerencsés a felhozatal, mert eddig zsinórban húsz meccset megnyert, legalább háromezret bezsebelve. Eléggé fáradtnak érezte magát, így egy kis pihenőt vett ki és megnézte, hogy halad Hidaka a Darkstalkersben. Mikor odaért, láthatta, hogy ugyanakkora sikereket ért el. Éppen a mai nap utolsó meccsére készült, ahol ellenfele Lillithet használta, a lány Jedaht hozta. Belegondolt, mikor Hidaka még elkezdte, akkor csak tehetséges kezdő volt, lényegében ő rántotta bele a játékokba. A kezdeti eredményei hamar kifizetődni látszottak, anno még Oonoval is fel tudta venni a versenyt. Most, hogy belegondolt: Hiányzik neki a lány tekintete, illata, de még a keze is, amikor valami faszság miatt felpofozta. Annyira belemerült a gondolataiban, míg egy ordas nagy csattanás meg nem szakította gondolatmenetét.
- Te átkozott lotyó! Csalsz és ezekután várod tőlem, hogy a fogadás szerint kicsengessen neked az 500 Yent? – kiabálta ellenfele, aki valószínűleg úgy szét lett verve, mint kutyaszar a jégesőben.
- Nem szokásom csalni, ezt bárki megmondhatja itt. Te viszont, azt hitted, hogy egy támadás spammelésével nyerni fogsz. Mikor tanulod meg, hogy az efféle surmó taktikák csak egy gyenge játékoshoz valók?
Ekkor a tag támadni akart, ám Hidaka egyetlen csípődobással ártalmatlanította.
- Akkor megkérdezem még egyszer: Ideadod a megnyert pénzem, vagy elvegyem tőled?
Ekkor Felicia lépett közbe és az ártalmatlanított sráchoz lépett.
- Neked hányszor kell elmondani, hogy viseld emelt fővel a vereséget? Mostmár elfogyott a türelmem, takarodsz ki, de easy-ben.
- Persze, előbb kifizeti a pénzt. – tette hozzá Hidaka. A tag, rájőve, hogy esélye nincsen, kivette tárcájából a megfelelő összeget és átadta. Felicia felkapva a srácot, kipenderítette a játékterem területéről. Ha a bandája fülébe jut, akkor annak a tagnak kampó lesz.

Kimentem a játékteremből, ahová Hidaka követett.
- Mennyit sikerült bezsebelni? – kérdezte a lány a srác szemébe nézve. Yaguchi elkezdett számolni.
- 3000 Yen. Neked?
- 5000.  – mondta és átadta a pénzt. Erre a srác kettéosztotta az összeget és átadta Hidakának az egyik felét, amin meglepődött.
- Miért adod át? Neked kell a pénz, nem nekem. – súgta halkan.
- Megdolgoztál érte rendesen. – válaszolta Yaguchi mosolyogva. A lány némi habozás után átvette a pénzt és zsebre tette.
– Nincs kedved beülni valahova? Beszélni szeretnék veled. – kérdezte Hidaka.
Yaguchi csak bólintott és feloldotta a zárját a mopedről. Kivett a csomagtartóból egy tartalék sisakot és átadta Hidakának, majd a sajátját a fejére csatolva ült fel a járgányra. Hidaka elsúgta a címet, hogy hova menjen. Tíz perc után a Yoshida nemrég nyílt éttermének egyik eldugott boxát választották. Miután leadták a rendelést, Hidaka belefogott mondandójába.
- Aggódok érted, mint jóbarát. Eléggé rossz bőrben vagy.
- Ugyan, jól vagyok. Nem kell segítség. – legyintett Yaguchi, próbálva fedni az igazságot.
- Nem veszem be. Nézz magadra. Karikásak a szemeid, lefogytál vagy húsz kilót és eléggé sápadt vagy. Amint felkelsz abból a kevés alvásból vagy dolgozol, vagy fogadásokat kötve játszol, hogy pénz szerezz. Ráadásképp, ahogy hallottam, kezded eladni a konzoljaidat, ami nem rád vall. Elhiszem, hogy minden követ meg akarsz mozgatni, hogy visszaszerezd Oonot, de már átléptél egy határt.
- Mondtam már, jól vagyok. – hadarta Yaguchi legyintve, miközben megérkezett rendelésük. – Amúgy, hallottam, hogy beszerváltál egy Pentium II-es számítógépet. Az tök király.
Terelni akarta a témát, mert fájt erről beszélnie, ám barátja nem akarta ennyiben hagyni.
- Ne próbálj mellébeszélni, Yaguchi! Látszik, hogy hozzád képest a mosott rongy üde és friss! Pihenned kéne normálisan!
A srác felsóhajtott. Nem hitte el, hogy Hidaka kiabálni kezd vele, azt pláne, hogy le nem akar szállni a témáról.
- A válaszom ugyanaz, mint amikor a legutóbb a pofámba vágtad ezt. Tudom, hogy nagyon rossz bőrben festek, de már tényleg hozzászoktam. Ha lenne más mód, hogy megcsináljam, akkor tessék. Anyámtól nem várhatom el, hogy megtömje a zsebemet. És sejthetően azoknak a féreg szülőknek fizetnem kellene, hogy lássam őt. És legalább 3 millió dollárnak megfelelő összeget akarok összekuporgatni. És csak most tartok két milliónál. Tanácstalan vagyok, hogy mit csináljak.
- Én tudok: Fejezd be ezt az önmarcangolást és keress egy másik lányt…
Hidaka nem tudta befejezni a mondatát, mert Yaguchi az asztalra csapott, amitől a ramen egy része az asztalra ömlött.
- Nagyon jó tanácsaid vannak, mondhatom! – kiabálta könnyes szemekkel.
- Én csak azt akarom mondani… - súgta halkan a lány, de ezzel már semmit nem segített.
- Az nem olyan egyszerű, mint hiszed! Folyton ő van a fejemben! Újra akarom látni és megcsókolni!
- De amit teszel az őrültség!
- Nem érdekel! Senki nem akar mellém állni! Ebből lett elegem! Kösz a nagy semmit!

Yaguchi kirohant az étteremből, leszarva a tömeget, vagy Hidaka próbálkozását a megállításra. Gyorsan kioldotta a zárat és azonnal rányomott a moped gázpedálját. Ám, egy parknál megállt és elkezdett sírni. Immár nem állt mellette senki. Nem értik lelkének vívódását. Ám, ekkor úgy érezte, hogy egy vaskos kéz megragadja a vállát. Egy izmos, rövidre vágott és felzselézett hajú férfi volt az napszemüvegben. Guile volt az, Yaguchi lelki állata általános óta.
- Ne aggódj! Én melletted vagyok és támogatlak, ahogy mindig is. – mondta basszusos hangon.
Ez volt számára az egyetlen mentsvára jelenleg hősünknek. – Amúgy, abban igaza volt Hidakának, hogy pihenned kell. Különben is, ha sikerül a februári Tekken 3 bajnokság és felmarkolhatjuk a másfél milliós jutalmat, akkor zöld úton vagyunk.
Yaguchi bólintott. Ez volt számára az egyetlen fény az alagút végén.

Round 3.

1995. Január 5. Tokyo Reptér, Japán.
      Daniel magángépe hosszas út után leszállt. Akira és társa kiszállt.
      - Remélem, mihamarabb megkapjuk a holmijainkat. Már rámférne egy cigi. – morogta a srác, mire Akira rosszalóan nézett. Miután kivették a poggyászaikat, kimentek a bejárathoz. Ott körbenézve látták, hogy a limuzin, ami időszerűen jött volna, a hóvihar miatt késett.
      - Ezt nem hiszem el. Esik ez a ribanc. Utálom a havat. – morogta ismét Dan, mire Akira rátaposott a lábára. – Oké. Oké. Nem panaszkodok. – jajjdult fel. Magában gondolta, hogy Yaguchi miért szereti ezt a nőt? Egész repülőút során egy rossz szó és ütött, rúgott, harapott, csípett.

Nagy nehezen befutott a járgány, mikor Daniel már bőven elszívta a szálat. A sofőr kijött, aki eléggé kétbalkezes volt. Onnan is volt látható, hogy majdnem beleesett egy félig megfagyott pocsolyába.
- Uram! Bocsánat a késésért. – mondta meghajolva és felállás után felkapta a csomagokat.
- Nem érdekel a felesleges beszéd. Ideje hazamenni. – mondta unottan Daniel és beszállt a kocsiba. Akira követte, de a csomagjait azonnal visszavette a sofőrtől. Jobban szereti magánál tartani. Az út természetesen lassú és unalmas volt. Játékra eléggé nem adódott lehetőség, mert a hordozható Sega Genesis és az arcade utánzat is le volt merülve. Daniel addig az ablakon nézett kifele.
- Hol a francba volt ez a hó Decemberben? Amikor karácsony volt? – kérdezte horkantva Dan.
- Valószínűleg nem figyelte a híreket, uram. – mondta a sofőr. – Már egy hete ígérte a hóvihart az előrejelzés.
- Jogos. – sóhajtott fel a válasz után. – Amúgy, Akira! Van valami ötleted, hogy merre keressük Yaguchit? – kérdezte. A nő csak rámutatott az arcade utánzatra.
- Értem. Lefogadom, hogy még azonbelül is tudod, hogy melyikbe szokott járni? Mert csak egy körletbe van tíz, az biztos. – válaszolt, mire Akira a férfi arcát az ablaknak nyomta és mutatott. Ott volt a játékterem.
- Akkor ez jó hír. Tudjuk már, hogy hol keressük.- nyögte Daniel. A lány elengedte a srác fejét és hátradőlt az ülésen. Nem esett több szó köztük, míg meg nem érkeztek Daniel nyaralójához. A kapuk kinyíltak és a kocsi az eddigiekhez képest simán ment a parkolóig, mert a havat a felbérelt munkások rendre letakarították. Kiszállás után a csomagokkal se kellet törődni, mert erre is megvoltak az emberek. A férfi körbevezette Akirát a kúrián keresztül, ami egy kétemeletes, normálisan megépített épület volt.
- Tudom, ez számodra semmit nem jelent perpillanat, de amit most mutatok, attól le fog esni az állad. – mondta és a szobájába vezette a nőt. Kinyitva az ajtót, Akira valóban ledöbbent. Két tévé és megannyi játékkonzol és játék mutatta a férfi gyűjteményét. Famicom, Super Famicom, Sega Master System, Sega Genesis, PC-Engine, Atari 2600 és egy Nintendo 64 volt a külön kialakított vitrinben. Továbbá egy bontatlan PSX és pár játék is volt az asztalon. Akira örömkönnyet hullatott. Daniel átkarolta.
- Látom, hogy már most megimádtad. Igaz, nem valami nagy gyűjtemény, de csak két éve gyűjtöm ezeket.
Ez nem nagy? A nő csak álmodhatott erről. Szinte nem tudott egyetlen konzolt se anno birtokolni, mert az akkori felügyelője, Moegi tanárnő szerint kártékonyak a lány számára és feleslegesek. Nem sokáig tudta nézni őket, mert elkezdett korogni a gyomra.
- Tény, ami tény: Én is megéheztem. Szólok a szakácsnak, hogy dobjon össze valamit.
Daniel felvette a szobája telefonját és hívta a szakács részleget. Kis beszélgetés után letette.
- Ezt szeretem a munkásaimban: Mindig pontosak. Már kész is van. Induljunk az ebédlőbe.

Az ebédlő olyan tágas volt, hogy harminc ember is lazán elfért. Miután egymással szemben ültek le, egyből felszolgálták a hamburgert sültkrumplival.
- Tudom, nem japán étel, de nem igazán vagyok oda a keleti kajákért. Maradok a gyökeremnél, az amerikainál.
Akirát ez nem izgatta a hatalmas adag láttán.
- Mogááá! – hagyta el Akira száját ez a nyögésféle, amikor száját hatalmasra tátva harapott bele az első falatba. Amint alaposan megrágta és lenyelte, egyből elpirult.
- Látom, a kedvedre való. – állapította meg mosolyogva Daniel és ő is beleharapott a kajájába. A nő csak bólintott és folytatta az evést. Hosszú ideig csak az étkezésekkel járó zajok és Akira furcsa nyögése hallatszódott, mikor falatra nyitotta a száját. Mire az utolsó morzsa is elfogyott, mindketten elégedetten dőltek hátra.
- Ez hiányzott már! Azok a burzsuj gyökerek a hamburgerre mondják, hogy rangon aluli étel. Jah, a szarvas bélszín meg olyan, mint a gyepszőnyeg, ha az ottani szakács készíti. Nem értettem sose, hogy miért nem rúgják ki. Bár, gyanítom azért, mert apám répáját jól gondozza a főszakácsnő. – filozofált Daniel, mire Akira felkuncogott. – Amúgy: Nem érdekes, hogy mindkettőnk neve játékhoz köthető?
A nő csak kérdő tekintetett vetett rá. Daniel hátradőlt székében és úgy folytatta monológját.
- Egyszerű. A családneved a Street Fighter producerétől, Ono Yoshinoritól származik, némi átírással persze. A rendes neved pedig a Street Fighter EX kiagyalójától, Nishitani Akirától van. Persze, ez véletlen egybeesés, de eléggé furcsa, nem gondolod?
Akira egy kicsit gondolkodott, majd megvonta a vállát, aztán a férfire mutatott. Az, Kivett egy szál cigit és meggyújtotta.
- Az enyém? Jah, persze, általam csak most frissültél a játékvilágról. Az 1998-as Medievil főhőséről, Sir Daniel Fortesqueról kaptam a nevem. Persze, én előbb születtem, és apám is, akitől a nevem van. Amikor a szüleim fülébe jutott, hogy a főhőst is így hívják, egyből perelni akartak, de hamar elhajtották őket. Erre mondom én azt, hogy pénz és a státusz nem jár józanésszel. – zárta le a monológját Daniel. Akira kis pihenés után felállt és kifele mutatott. Folytatni akarta a keresést Yaguchi után.
- Az nem fog egyhamar menni. – jelentette ki a férfi és kinézett az ablakon, ahol szakadt a hó. – Ez holnapig nem fog elállni.
A nő erre elkezdett morogni és már fel akarta pofozni barátját, ám az megszólalt úgy, hogy nem is nézett rá.
- Csak gondold végig, hogy mi lenne, ha találkoznál vele? Mit mondasz neki, márha tudsz? Szia, szeretlek, de van már férjem. Gyere, bemutatlak neki. Van fogalmad arról, hogy mi lesz, ha a szüleim vagy a szüleid valamelyik embere kiszúrja a szituációt? Akkor rájönnek a turpisságra és dobhatjuk ki a kukába az egész manővert. Amire ki akarok térni, hogy terv kell ide. Amivel idecsalhatjuk.
Akira elgondolkodott. Igaza van Danielnek, viszont egy olyan módszer kell, amivel elsőre meg lehet csinálni és senki a szülei emberei közül sem fog köpni. Ekkor összecsapta kezét és jelezte a férfinak, hogy kövesse. Amint Daniel szobájához értek, a nő odament a PSX játékokhoz és kivette a Tekken 3-at és felmutatta, mint Link csinálja, amikor megszerez valami kulcsot.
- Értem már. Mivel Yaguchi nagy játékbolond, ezért lazán belemenne a dologba. Ha pénzről van szó, akkor meg pláne. Megírom a meghívókat és sokszorozom. Szerencsére van nyomtatóm és gépem is, így kézzel való írással se kell piszmogni laponként. Viszont, akkor előbb egy felhívó plakát is kell, és pár üres űrlap, amin a név, kor és fő karakter kell.
Akira mosolyogva bólintott. Örült, hogy a férfinak vág az esze. Az arcára tette a kezét úgy, hogy a mutató és középsőujj szét volt nyitva.
- Nem értem. Most akkor Tekken 3 vagy JoJo’s Bizarre Adventure: Heritage of the Future legyen a játék?
A nő erre a kijelentésre izomból rátaposott Daniel lábára, mire feljajdult.
- Ezt most miért kaptam? – kérdezte a férfi zavarodottan, ám hamar leesett neki, mit akar mutatni. – Jah, hogy álarcos bál legyen. Értelek.
Végre. Gondolta magában Akira és felemelte a lábát, majd elindult a tévé felé, hogy kipróbálja a PSX-et. Ideje volt számára edzeni.

A nap további részében a srác megcsinálta a meghívókat és nyomtatott. Addig Akira a Tekken 3-at kijátszotta és számára Gun Jack volt a kedvence. Sose tudott elszakadni a lomha, de erős karakterektől. Ráadásképp, a legnehezebb fokozaton játszotta végig az Arcade módot folytatás és meccsvesztés nélkül.

1999. Január 6. Japán, Tokyo.

Másnapra Daniel és Akira kimentek a limuzinokhoz. Céljuk más volt. A nő célja felkeresni nővérét, Makoto Oonot. Ő volt az előszülött, de szégyenfoltnak tartották, mert lázadott a szülők és a rendszer ellen. Azóta az itteni kúriában tengeti mindennapjait. Régen látta őt és kíváncsi volt, hogy mit kezdett az óta magával. Ám, az első meglepetés már a bejáratnál érte. A kerítésnél látta, hogy egy sír áll. Benyitott a kapunk és megnézte közelebbről.
„ Itt nyugszik Jiiya. Az utolsó fuvarod már a mennyországba vezet.” Állt a sírkövön a felirat. Akirát hatalmas sokk érte. Jiiya volt az egyetlen ember, aki valaha normálisan bánt vele az Oono háztartásban. Neki köszönhette, hogy egyáltalán kontrollert foghatott a kezébe. Nem hitte volna, hogy be sem megy a lakásba és már szomorú hír éri. Egy ideig álldogált ott, feldolgozva az információt. Végül megfordult és visszament a bejárathoz és ajtót nyitott. Odabent hatalmas sötétség fogadta, mintha nem lenne itt senki. Ez különös, hiszen minimális létszámú személyzetnek kell lennie. Ahogyan egyre beljebb merészkedett, megcsapta az alkohol bűze. Ki nem állhatta az illatát se. Megállt és fülelt. A nappaliból egyenletes horkolás hallatszott. Óvatosan lépkedve közelítette meg a nappalit, ahol a fotelban nővére, Makoto aludta mámoros álmát. Mikor már annyira közel volt, megfigyelte, hogy tulajdon testvére enyhén be van rúgva, kezében még mindig ott volt az üveg, amikből cseppenként távozott a szaké. Valami olcsó utánzat lehet, állapította meg Akira, majd egy pofonnal felébresztette Makotot. Az úgy vágódott ki, mint a rosszul lefogott disznó, akit le akartak szúrni. Kellet pár másodperc, mire meglátta, hogy ki felelős az ébresztésért.
- Nem lehet… Kishúgom? – kérdezte morogva. Azt hitte, álmodik. Akira csak bólintott, mire Makoto lassú sírásban tört ki. – Annyira sajnálom azt, amit ellened tettem és még meg sem próbáltalak kihúzni a családi dágványból. Csak még jobban belelöktelek, elfeledve, hogy te is szabad akarsz lenni. Most nagyon utálhatsz, ahogy Yaguchi is biztosan. Amiatt nem állok vele szóba lassan három éve…
Akira simogatta nővére fejét. Soha nem haragudott rá és azt is kizártnak tartotta, hogy Yaguchi is haragot tartson. Hiszen, Makoto miatt tette le a moped vizsgát és a járgányt is tőle kapta. Kellet tíz perc, mire Makoto lenyugodott. Mire végzett, Akira bal vállán a ruha teljesen átázott. Máskor piszkosul zavarni szokta, ám most nem érdekelte. Mutogatta, hogy főz valamit neki.

Miközben a konyhában ügyködött Akira, elgondolkodott a helyzet alakulásán. Azon a véleményen volt, hogy ugyan örült nővére láttán, ám a tény, hogy ennyire lepukkant állapotban volt és az, hogy Jiiya meghalt, elszomorodott. Magában remélte, hogy Daniel több sikerrel jár a Tekken 3 bajnokság promó kapcsán. Makoto elmondta, hogy az öreg sofőr rákban halt meg tavaly és utolsó kívánsága az volt, hogy láthassa Akira Oonot utoljára, ám a szülők mintha meg se hallották volna, úgy szartak a fejére. Újabb ok, hogy meggyűlölje az anyját és az apját Akira számára és véghezvigye Daniel tervét.