Overhaul abszolút eszelős stílusa nem akart alábbhagyni, meggyógyította karját és közben úgy mondta.
- Most végetek, kis nyavalyások! A Sanchong a legerősebb csapatom, akik olyan kis szarokat esznek reggelire, mint ti! Mégha le is győznél, akkor sem lenne esélyük ellened és a barátaid kibaszott hullái a te lelkeden fognak száradni!
- Csak egy kérdés. – reagáltam érdeklődve. – Az elit egységeid szart esznek reggelire?
Ez volt az utolsó csepp a pohárban számára. Direkt így terveztem, mert gyorsan tudom menteni a menthetőt.
- Mirio! Tudsz járni? – kérdeztem.
- Igen. Úgy ahogy. – válaszolta.
- Akkor fogd Erit és tűnjetek el innét. Odakint várnak a többiek. Nem hiszem, hogy igazat beszélt volna az embereiről.
A srác megfogta a kislány kezét és elkezdte vonszolni, mert nem akart mozdulni egy tapodtat sem félelmében.

Nem tököltem sokat, hanem azonnal egy gyors ütéssel akartam kezdeni a karjaira. Sikerrel védte és megpróbált hozzámérni, ám azt én kerültem ki és még arra is futotta, hogy egy erőteljes horoggal vágjak bele a gyomrába, amitől két méter csúszott odébb.
- Felettébb agilis vagy és erős, ám ez kevés lesz ellenem. – válaszolt és kezeivel megérintette a földet, ami azonnali tüskéket eredményezett alattam. Aktiváltam a Reverse Dragon Breathot. Pont időben, mert a tüskék át akartak nyársalni, ám azok nem tudtak tovább haladni.
- Nem vicces az, hogy mindegyikőtök halála Eri lelkén fog száradni? Ő akar ellenállni és elutasítani azt a sorsot, hogy a pénzeszsákom legyen. Átkozott hősök, ezért gyűlöllek titeket. Folyton azt papoljátok, hogy jó emberekért vagytok és a megmentésük az igazi életcélotok. Közben nem vagytok különbek nálam!
Ekkor éreztem azt, amit anno Muscular esetében a harmadik évadban. Csak vöröset láttam a jogos gyűlölettől és haragtól.
- Nem ő a hibás, hanem te! Lelketlen, mocskos gazember! A Hokuto Shinkennel küldelek olyan álomba, amiből soha nem fogsz felébredni! – kiáltottam, majd egy ismételt rohamot intéztem. Ismét meg akart érinteni a kezével, ám én gyorsabb voltam és egy jól irányzott rúgással mértem csapást az arcára, ami sikeresen építette a falba.
- Hokuto: Ryūsei Hagan Kyaku! Másnéven a Meteort összetörő rúgás. A helyedben most meghalnék és soha többé nem kelnék fel.

Hosszú ideig csend tanyázott és csak a kinti zajok voltak hallhatóak. Már azt hittem, vége, mikor Overhaul felkelt.
- Nocsak! A Hokuto Shinken technika. A legendás harcművészet, ami egyben a leghalálosabb. – morogta, miközben érintésével meggyógyította a saját nyakát, ami kegyetlenül eltört úgy, hogy nem tudta volna a fejét mozgatni. Mikor már tökéletes testi állapotnak örvendett, odalépett a még mindig ájult Mimichez. – Meggondoltam magam veled kapcsolatban. Mit szólnál, ha csatlakoznál hozzánk? Korlátlan hatalmad lehetne a Shie Hassaikai felett és nem lenne olyan, aki szembe merne szállni veled. Mit szólsz hozzá?
Szórakozik velem, az biztos. Ismét teljes harag járta át a testem, ám éreztem, hogy ez az érzelmi hullám másodjára kimerít.
- Soha nem fogok hozzád és a lelketlen, kegyelmet és empátiát nem ismerő bandádhoz csatlakozni! El foglak intézni és megmentem Erit, ha törik, ha szakad.
Overhaul erre a válaszra számított, ugyanis megérintette Mimicet és magába olvasztotta. Éreztem, hogy az igazi harc csak most fog megkezdődni. Ellenfelem átváltozott egy négykarú, skarlátvörös páncélt viselő humanoiddá. Még a maszkja is felszakadt, így már tökéletesebben lehetett hallani hangját, amiben immár vérszomjas volt.
- Akkor meg fogsz halni a többiekkel együtt! Támadj csak meg, de ez már hasztalan, hasztalan, HASZTALAN!
Overhaul eszelős nevetésbe kezdett. Azonnal rohamot intéztem felé és most a nyakán lévő meridián pontokat készültem megütni. Ám, ellenfelem hiába kapta be tisztán az ütést, meg se rezzent. Négy karjával akkora ütéseket mért rám, hogy attól legalább tíz métert repültem. Fájdalmamat lenyelve, azonnal készültem a Tenha Kassatsu elsütésére, ám amikor be akartam mérni, eltűnt a szemem elől és két alsó kezét összekulcsolva vágott a gerincemre. Az ütés miatt nem tudtam lélegezni és amikor belecsapódtam a földbe, megszűnt a Dragon Breath. Négykézláb voltam a földön és éreztem a vér ízét a számban.
- Látod, ez van, ha ellen akarsz állni az elkerülhetetlen végnek! Amint megtudtam, hogy mi a tecnikád, elég volt összeolvadnom az egyik emberemmel és tulajdonképpen élő tankként használni, hogy helyettem kapja be a sebzést. De most, szavad ne feledd: Eri! Azonnal told ide a képed! Meddig akarsz még bújkálni?! Hány férfit, nőt, gyereket kell megölnöm ahhoz, hogy elfogadd a sorsodat?! Ne feledd azt a tényt, hogy mindenki halála a te lelkeden fog száradni!

Mirio félúton a többiek felé összeesett. Sebéből folyton szivárgott a vér.
- Eri. Menj nyugodtan tovább. Én is követlek nemsoká. Kicsit pihennem kell.
- Miért? – kérdezte könnyes szemmel és átölelte a férfit. – Miért áldozza fel mindenki az életét értem?
- Egyszerű a válasz: Azt akarjuk, hogy normális gyerekkorod legyen. Hogy hátrahagyd ezt a poklot. Midoriyának igaza volt velem kapcsolatban: Hiúságom és szűk látóköröm miatt nem mentettünk meg, amikor esély volt rá. Tényleg nem érdemeltem rá sem a hős titulusra, sem pedig a vezetői pozícióra. Úgy érzem, hogy hátba szúrtalak. Annyira sajnálom.
Mirio mosolygott a mondata végén és sírt. Eri letörölte a könnyeit és összeszorította öklét.
- Nem kell semmit sajnálnod. Köszönöm, hogy segítettél visszahozni belém a reményt.
Mindketten meghallották Overhaul torz kiabálását. Eriben végigáramlott a düh és elhatározta: Ha kell, egyedül száll szembe fogva tartójával. Elindult Overhaul felé és mikor meglátta, a szemébe nézett.
- Ügyes kislány! Látom, megjött a józan eszed és képes vagy fejet hajtani előttem. Ám, lásd meg a megmentődet! A földön térdelve, nyomorogva, akárcsak egy szánalmas halandó!
Eri a szemembe nézett.
- Fuss, amíg tudsz! Feltartom! – nyögtem és felálltam, ám ez nem tartott sokáig, mert vért hányva estem vissza. Eri közelebb ment Overhaulhoz és felkapta az üres ampullát.
- Szóval meg mersz közelíteni, azzal az undorító tekintettel. Mond csak, mit beszéltek a fejedbe? Hogy szabad lehetsz? Vagy azt, hogy te magad győzől le? Ez nem egy shonen anime, hanem a valóság! – nevette el magát, miközben Eri szó nélkül közeledett felé, majd kb. öt méterre megállt.
- Egyik sem. Igazat kell adnom neked: Az én hibám, hogy megannyi ember halála a lelkemen szárad. De nem azért, amit mondtál eddig nekem unalomig! Hanem azért, mert gyenge voltam! Amíg a talpamra nem állok, addig te azt teszel velem, amit akarsz! De ennek most vége!
Egyik kezén a mutatóujját elvágta úgy, hogy nem is láttam.
- Mennyire megható. Csak felesleges. Maximum megöllek, aztán újra összeraklak és ezt játszom végtelenségig, amíg rájössz a csökött agyaddal, hogy az ellenállás csak még keservesebbé teszi az életed!
Ekkor Eri a megvágott kezét úgy lendítette meg, hogy a vér Overhaul szemébe jusson. Talán a düh okozott neki olyan energiát, amitől ez sikerült is. A Yakuza vezető tántorgott és érezte, hogy meg akar szűnni az ereje. Ekkor követte el a legnagyobb hibáját és ököllel teli erőből hasbavágta Erit, aki, mint a kilőtt rakéta repült felém. Felemelkedtem és elkaptam, igaz, hogy a törött bordáim megsínylették a dolgot, de nem érdekelt a fájdalom.

Sokkal inkább a veszteség, ami ismét a szemem láttára történik. Eri mosolyogva nézett a karjaim között.
- Miért? Miért tetted ezt? – kérdeztem akadozó hangon.
- Szabad akartam lenni és ha azt jelenti, hogy ezért meg kell haljak, akkor megteszem. Anya és apa már a mennyországban vár rám fent. – nyögte elhaló hangon, majd megfogta sérült kezével az arcom. – Köszönöm, hogy megpróbáltad és hálás vagyok azért, mert átölelsz és a szemed látványa az utolsó, ami álomba ringat.
Ezzel a mondattal lehunyta a szemét. Ekkor tört fel belőlem egy olyan érzés, amit szavakkal nem tudtam leírni. Az erő, ami átjárt, hatalmasabb volt minden Quirknél, de fájdalmas is volt egyben. Sárga aura borította be testemet. Immár nem éreztem, hogy a testem teljesen harcképtelen. Megböktem Eri hasán és szívén egy olyan pontot, amitől reméltem, hogy újra fog éledni. Ezután letettem a földre óvatosan, majd szembefordultam Overhaullal.