Abban a két órában próbáltam minél több helyet szabaddá tennem, hogy mindenki elférjen. Amikor viszont eljött az ideje a dolognak, rá kellet jönnöm, hogy ez felesleges tett volt, mert ez hiába a sok jó ember kis helyen is elfér mondás, rohadtul nem igaz. Viszont, legalább sikerült benyomorogni. A tömött busz ehhez képest kész stadion, mondhatom.

Mikor a tömeg lecsendesedett, akkor megszólaltam.
- Köszönöm, hogy eljöttetek. Ez azt jelenti, hogy ti tényleg igazi hősök vagytok, ellentétben…
- Egy kérdést feltehetek? – kérdezte Tsuyu felemelt kézzel. – Ki a csapat vezetője és mi lesz a nevünk?
- Hogy tehetsz fel olyan kérdést, amire a válasz magától adódik? – kontrázott a békalány mondatára Eijiro. – Egyértelmű, hogy Midoriya a vezetőnk.
Meglepődtem a kijelentésen.
- Én nem vagyok alkalmas vezetőnek. Nem is tudom, hogyan kell csapatot vezetni. – mondtam zavaromban.
- Robin! Ne csinálj úgy, mintha nem vetted volna észre, hogy mit tettél kb. három órával azelőtt. – mondta Dan, aki az ablakpárkányon ült. – Az igazi vezető motiválja a csapatot és meghallgatja azt. Te azt tetted.
A farkas férfi mondatát egyértelmű morajlás követte. Bakugo a szemembe nézett, ám lehordó vagy ideges tekintet helyett határozott elfogadás mutatkozott.
- Köszönöm a bizalmatokat. Szívesen meghallgatlak titeket. Amúgy, nem kéne arra figyelnünk, hogy jön-e erre tanár?
- Ezt megoldottam. – legyintett Ochako. – Mineta az őrszem és megígértem, hogyha helyesen végzi munkáját, akkor kap tőlem egy bugyit.
Ez aztán a motiválás, mondhatom. (Egy perverz állatnak több mint elegendő. – R.) Jogos.
- Akkor találjuk ki, mi legyen a következő lépés, mégha korlátozottak a lehetőségek.

Egy kis idő után Todoroki felemelte a kezét.
- Apám remek informátorokkal rendelkeznek. Ha valaki meg tudná győzni, hogy adjon másolatot mindenről, amit Kai Chisakiról tud, akkor lépéselőnyben vagyunk.
- Akkor azt én vállalom. – emelte fel a kezét Dan. – Ha más nem, Marcotól fogok kunyerálni.
- Biztos, hogy vállalod? Nincs nekem a felfogadásodra pénzem.
- Hagyd az anyagiakat a fenébe. – legyintett a farkas férfi. – Lógok neked még a fogadásról.
Nem erre akartam elverni a szívességet, ám alkalom szüli a tolvajt.
- Én azon agyaltam, hogy hátha van valami titkos bejárata az épületnek? – tanakodott Tamaki, mire mindenki ráfigyelt. – Csak elmélet, de ha Kainak annyi embere van, az feltűnő lenne, ha egy pályaudvart megszégyenítő forgalma lenne csak egy háznak.
- Igazad van. Ti tudnátok vállalni ezt a feladatot? – kérdeztem a két végzős hőstől.
- Még szép. – mondta Nejire felemelt ujjal. – Viszont, van álruhátok? Felismernek minket, tudjátok.
A szekrényemhez siettem, ahol kivettem pár szem ruhát, amit még a harmadik évadban használtunk és átadtam nekik.
- Majd én adok a női tagunknak pár darabot a ruhámból és sminkemből. A méreteink nagyjából megegyeznek. – mondta Ochako és átölelte Nejirét. Az halkan megköszönve bújt.
- Akkor más nincsen. Elvégre, mi nem mozdulhatunk ki a kollégium területéről.
- És nincs valami kiszökési lehetőség? – kérdezte Ochako, mikor visszaült.
- Pont mondani akartam, hogy én ismerem a kerülő utakat. – szólt bele Kaminari.
- Másokat is magaddal tudsz vinni? – kérdeztem. Kaminari csak felmutatta ujját. – Remek. Akiket nem vihetsz magaddal, az Bakugo, Eijiro és Tsuyu. Őket egyből felismernék.
- Nem is terveztem menni. – vallotta be kicsit morogva riválisom. – Fejlesztem az ütőkártyámat, amivel egy nap majd legyőzhetlek.
- Értettem. Akkor ennyit tudtunk tenni mára.

Ekkor váratlanul közbeszólt Urahara hangja. Hangja nyugodt és kikezdhetetlen volt.
- A csapatotok nevéről elfeledkeztetek.
Ismerős az a szituáció, amikor a baromfiólba egy szem kukoricát dobsz és a tyúkok fél pillanatig nézik a landolási helyet? Na, pont ilyen volt a pillanat és a meglepő tekintet is. Az öreg a szoba bejáratának ajtaján támaszkodott.
- Tsuyu. Jó lett volna, ha az első évadban belefojtod azt a gyökér szőlőpofát a vízbe. – mondta idegesen Ochako. – Nem volt képes figyelni, hogy jön bárki is.
- Mineta jól csinálta. – bólintott hozzá mesterem és megvakarta az állát. – Az elejétől fogva itt voltam. Ergó, ti voltatok a vakok.
Basszus! Igaza van! Nem figyeltem, hogy kik jönnek be és így a nagy tömegbe bárki elvegyülhetett. Körbenéztem, de mást nem láttam.
- Ne aggódjatok! Aizawa éppen Mirioval beszél. Enyhén hajmeresztő, hogy egy nap alatt mindenki felmond a hősügynökségénél. Lényegtelen, ahogy titeket elnézlek. Inkább az a fontos, hogy figyeltem a csapat összhangot. És azt kell, mondjam, büszke vagyok a tanítványomra. Született csapatvezető vagy.
Mesterem mosolygott. Nem tudtam mit mondani erre.
- És akkor mi a hős csapatunk neve? – kérdezte Kyoka.
- Igaz Hősök. – mondta Dan mosolyogva. – Vagy a Tini Titánok megfelelőbb? Esetleg Avengers
- Az előbbi, mert az utolsó kettő plágium gyanús. – vágta rá Tsuyu.
-Akkor ezt is megbeszéltük. Más valami? – kérdeztem a többiektől, de úgy látszik, hogy ennyi volt a mai megbeszélés. – Akkor feladatra fel, Igaz Hősök!

Mindenki elindult a dolgára. Egyedül Urahara és én maradtam kettesben. Nem tudtam mit mondani neki, csak néztünk egymásra.
- Midoriya. Annyira furcsa ez az egész, nem gondolod? – kérdezte Urahara.
- Ha azt találod furcsának, hogy nem egy gyáva hőst követek, akkor…
- Nem arra gondoltam. Az egészre, amikor megismertelek és a tanítványommá fogadtalak. Anno beléptél a régiségkereskedésbe, hogy hős lehess, egy nyápic, gyenge akaratú embernek írtalak le. Viszont, egyre jobban láttam rajtad, hogy a célodért bármit megteszel, bármilyen áldozatot meghozol, láttam benned Toshinorit fiatalon, mikor előszőr találkoztam vele. Amikor Ochako elé álltál, hogy megvédd, magamra emlékeztettél. Arra az énemre, amit 50 évvel ezelőtt magam mögött hagytam. Kezdtél lassan ráébreszteni, hogy rosszul álltam hozzátok. Amikor edzésről volt szó, folyton kemény és igazságtalan voltam.
- Már megbocsáss, mester, de nem értek egyet ebben. Te magad mondtad még az elején: A technika megtanulásához vezető út hosszú, kínkeserves, ami nem ígér mást, mint könnyet, izzadtságot és vért. – szóltam közbe, mire mesterem elmosolyodott.
- Igaz. Csak amit most mondok, ezt nem akartam jelen pillanatban az orrodra kötni, de jogod van megtudni: Mikor Toshinori meghalt, akkor saját kezemmel akartam véget vetni életemnek.
Most totál ledöbbentem. Nem így ismertem meg azt az embert, aki határozott és bölcs.
- De miért akarta ezt megtenni? – kérdeztem tanácstalanul.
- Sok mindenkit elvesztettem életem során. Saját kezemmel kellet megölnöm Chizome Akagurot, a volt barátomat és mindezek tetejébe, meghalt az utolsó élő barátom, aki sose fordított nekem hátat. Ám, az utolsó pillanatban Aizawa megjelent és kijelentette, hogy van még feladatom, hiszen én örököltem a tanári állást. Persze, szembeköptem kis híján barátomat, mert úgy hittem, már nincs tovább. Ám, ekkor a tanárotok olyat mondott, ami a mentőövem volt. Te és Ochako nemcsak mesterként, hanem barátként is szerettek.
- Természetesen. Tény, hogy eléggé döcögősen indult a tanításunk, de nemcsak az öklöddel kerültem közeli kapcsolatba, hanem a lelkeddel is. – mondtam egy kis szünet után. – Nem hibáztatlak az öngyilkossági gondolatod miatt. Te sokkal többet megéltél, mint mi. Más már talán összeomlott volna a fájdalomtól, ám érzem benned az élni akarás tüzét. Egy dolgot bizton állíthatok, az osztály nevében is: Itt leszünk neked, ahogy rád is számíthatunk.
Urahara szeméből kicsordul a meghatódottságtól néhány könnycsepp. Megfordulva törölte le.
- Bocsánatot kérek. – súgta halkan. Odamentem hozzá és megöleltem egy kicsit a fejét.
- Nem kell semmiért. Néha, mindenki elérzékenyül. Láttad volna az osztály női részét a Kimi no na va megnézésekor.
Meghajoltam az ölelés után, mire viszonozta.
- Ha nem gond, én is belépek a csapatodba.
- Egy olyan profi hősnek, mint a mesteremnek mindig szabad a helye. – mondtam és a kezemet nyújtottam felé, amit el is fogadott. Innen látható, hogy már én jobb vezető lettem, mint Mirio valaha is lesz. Legalábbis, erre gondoltam.

Mirio és Aizawa a kollégium előtt beszélgettek. Az ifjú hős beszámolt csapata felmondásáról. Osztályfőnökünk csukott szemmel hallgatta. Csak a monológ végén szólalt meg.
- Emlékszek a papírjaidra, amit anno Vlad adott át. Abban ott volt, hogy noha jól tudsz összedolgozni másokkal, vezetőként csapnivaló vagy. Az oka pedig, hogy akkor sutba dobod a modorodat és úgy viselkedsz, mint egy láncról leengedett vadállat. Tudod, az efféle hadvezetők csúfos véget értek. Lásd, Napóleon.
- De akkor sem értem. Nejire és Tamaki is ellenem fordult? Ez már több, mint hajmeresztő. – mondta akadékoskodva Mirio. – És Midoriya mondata is kiakasztott a végén, hogy megbánta azt, hogy rám mutatott az Egy Mindenkiért megöröklésével kapcsolatban.
- Kérlek, mellőzd az átírt megnevezést. Nem tudtam túltenni magam a Radírfej elnevezésen. A tanári kar egy hétig ezzel csesztetett. – morgott Aizawa, majd sóhajtás után tért vissza a tárgyra. – A lényegre térve: Nem csodálkozom a végeredményen. Alábecsülted minden emberedet. Lehet, hogy az osztály nem tökéletes mindenben, de már egyetlen év alatt annyit átéltek, mint te abban a három évben, amióta beléptél. Megannyi gyakorlat, bevetés és még mindig képesek újat mutatni és számukra nincsen leküzdhetetlen akadály. A kérésed… bocsánat, javítok, a parancsod felért egy sértéssel az ő szemükben.
Mirio csak döbbenten nézett a tanárra. Talán most jöhetett rá, hogy mindent elrontott a kezdetektől fogva és nem emberként kezelte az osztagát.
- Tudod, ha sértődékeny ember lennék, akkor már rég felképeltelek volna, mint Midoriya azt a Kouta nevű szemtelen gyereket még az edzőtáborban. Ám, ehelyett arra kérlek, hogy gondolkozz el a viselkedéseden, ha még szándékodban áll vezetői pozíciót betölteni. Ami engem illet, megyek szunyálni.

Aizawa a tanáriba érve belefeküdt a hálózsákjába és a fal felé fordult. Tíz perc után Urahara szólalt meg.
- Nagyon jól megjósoltad, mit fog cselekedni az osztályod.
- Ez szinte természetes tőlük. Ha akadály elé állnak, akkor vagy kikerülik trükkösen, vagy tankként gázolnak át rajtuk. Mindegyikük igazi örökösei All Might tanításának.
- És a mienknek is. – reagálta le Urahara, majd nyújtózott. – Akkor megint figyelnünk kell rájuk?
- Nincs mit tenni. – fordult Aizawa a mesterem felé. – Tartjuk a hátunkat értük.
Mindketten elnevették magukat. Nem volt akkor fogalmunk arról, hogy titkon a két tanárunk is segíteni fog.