Egy órája róttuk az Ogre szektort. Eddig minden csendes és nyugodt volt. Egyik fülemben egy spéci kommunikátor tanyázott, ami észrevehetetlen és suttogást normális beszéddé alakítja a vonal túloldaláról, ahol jelenleg Aizawa vezényelt. Nem hittem volna, hogy a dolgok egy perc múlva fenekestül felfordulnak.

Vissza Eri történetéhez. Amint kibújt a kerítésen keresztül, azonnal sprintelni kezdett. Ám volt csak hat éves, így nem sokáig bírta az iramot. Mikor megbizonyosodott, hogy messze van attól az átkozott kéglitől, kivette a névjegykártyáját és megnyomta a rajta lévő kis gombot. A tárgyból egy fénysugár pattant ki és mutatta az utat. Követte, de az a forgalmas utcákra terelte. Ekkor egy hibát elkövetett: Nem ment ki oda. Talán a félelem hajtotta, mert akármikor beleszaladhat Kai egyik emberébe. Nem ismerte őket, lévén nem sokat engedtek neki látni. További hátrány, hogy lassan tudott csak közlekedni és már minden sikátor be és kijáratnál behallucinálta, hogy a Yakuza valamelyik embere rá mutogat. Mire a nap első sugarai felbukkantak, már konkrétan szédült. Viszont, nem adta fel és ment tovább. Már csak két háztömbnyire volt a céltól, mikor egy számára rettegést okozó hang szólalt meg.
- Hová ilyen sietősen? Csak nem szökni készülsz?
Kai Chisaki nyugodtan lépkedett a sarkában. Eri vérét elöntötte az adrenalin és könnyes szemekkel rohant. Nem nézte merre, csak ki a sikátorból. Ekkor ütközött valakibe. Hogy kibe? Később kiderül.

Vissza az időben, ahol Kai vonala abbamaradt. Mikor úgy döntött, hogy a kislány nyomába ered, akkor azonnal átöltözött egy lazacszínű pólóba és gatyába, maszk gyanánt pedig felvett egy orvosi maszkot. Nem szerette se a port, se a koszt és ez az arctakaró nem kelt feltűnést. Félreértés ne essék: Ahogy később látni fogjátok, Overhaul erős volt, ám nem akart felesleges harcot, mert több mocsokkal járna. Ha valaki kiszúrja, akkor azonnal legalább egy tucat profi hős eredne a nyomába, akik azt hiszik, hogy megszabadulnak az általa okozott terrornak. Mikor kiment, azonnal megcsörrent a telefonja, ami egy régi Samsung volt.
- Uram! – jelentkezett a túloldalról a biztonsági vezetője a lakásnak. – Befogtuk Eri jeleit. Fél kilométerre van öntől észak felé.
Kai letette a telefont és elindult kicsit sietősebb tempóra. Volt sejtése, hogy valaki áruló köztük, de arra nem gondol, hogy az élete mellet a legnagyobb pénzbevételi forrástól is meg akarja fosztani. Csak egyszer kapja el a kislányt, majd meglátja, hogy mit érdemel egy áruló. Végül, húsz perc után meg is lelte a kislányt. Odakiáltott úgy, mintha egy kiskutyával beszélne. Ettől Eri új erőre kapott, de ez már hidegen hagyta. Futhat, ameddig akar, semerre nem fog jutni, csak vissza a lakásba.

Éppen azon tanakodtunk, hogy kajálni kéne, amikor valaki a lábamnak ütközött.
- Már bocsánatot azért kérhetnél, ha nekem jössz…
Azt hittem, hogy egy bunkó járókelő, de helyette egy hosszú, halványkék hajú, szakadt rongyokat viselő kislány volt. Lehajoltam hozzá, miközben hallgattam, hogy Ochako aranyosnak titulálja az idegent. Én mást láttam rajta. Kimerült volt és remegett a félelemtől.
- Minden rendben? – kérdeztem halkan és megsimogattam a fejét.
- Ments… meg…
Ennyit tudott kinyögni a sírás határán. Ekkor vettem észre, hogy mindkét karja be volt fáslizva. Valami mostmár rohadtul nem stimmelt. Mikor Mirio akarta megsimogatni, akkor hirtelen a lányon félelem lett úrrá. Ránéztem Miriora. Oké, hogy Vault Boyos feje van, de ettől még nem félelmetes. Ha a helyzet nem lett volna elég bizarr, egy idegen megszólalt kedveskedő hangon.
- Megtalálták a kislányomat. Hála égnek, már égre-földre kerestem.
Felemelkedtem és egy rövid, barna hajú, orvosi szájmaszkot viselő, középmagas férfi állt velünk szemben a sikátor kijáratánál.
- Maga az apja? Nem úgy néz ki, hogy örökölt öntől bármit is. – jegyeztem meg felhúzott szemöldökkel. Ez már csak onnét kamuduma szagú, hogy a hangja is megjátszott volt.
- Igen, én vagyok. Hát igen, az anyjától örökölt mindent. – vakarta meg a fejét az idegen.
- Miért néz ki betegnek és főleg: Miért van bekötve a kezei úgy, mintha valami súlyos sebe lenne? – faggattam tovább. Eri időközben Ochakohoz bújt. Barátnőm közben leszedte a kötéseket, amiről a tag le se vette a szemét.
- Sajnos nem valami jó az immunrendszere a koszra és porra. Ezt sajnos tőlem örökölte. A kötés baleset miatt van rajta. Elfogadható magyarázat a részedről, ifi detektív? Elvégre, hat évesen te is szenvedtél balesetet.
Mondat közben Ochako megbökte a vállamat. Ránéztem a kislányra és láttam, hogy a karjain tűszúrás nyomok voltak. Akárki legyen ez, Peter Molyneux elbújhat e tag mögé hazudozás terén.
- Tény, hogy szenvedtem balesetet ilyen korban. Viszont, egy sem emlékeztetett ilyen tűszúrásra. Főleg olyan ponton, ahol artéria van. Szóval? Ezt mivel magyarázod?
A férfin nem látszott, hogy basztatom a kérdéseimmel, csak vakaródzott, mint az a Tomura nevű szánalom. (Itt minden második gonosz rühes? Ennyire nem lenne higiéniájuk? – R.) (Ez nekem is új. Ilyet én még soha nem pipáltam. – Dan.) Ez már nekem is megfordult a fejemben. De ne tereljük a gondolatmenetet. Végül, megszólalt.
- Azok azért vannak, mert cukorbeteg szegény.
- Egyre gyanúsabb vagy minden válaszodnál. – mondtam immár hangosabban. – Az egyik boltos ismerősöm cukorbeteg és ő a hasfalába szúrja. Ha igaz lenne, amit állítanál, akkor a karjának nem ilyennek kell lennie. És a beteges kinézet is másra utal. Mintha…
- Elég legyen. Mik vagytok ti, Detective Conan fanok? – vágott közbe a férfi immár némi dühvel a hangjában. – Azonnal adjátok át a lányomat, vagy megkeserülitek.
- Persze, örömmel.- vágta rá Mirio és próbálta lefejteni a kislányt Ochakoról. – A barátaim túl sok L.A. Noire-t játszottak, amiatt hiszik magukat detektívnek.
A kislány nem akarta, hogy magára hagyjuk. Barátnőm se engedte el. Mirio mondhatni már testbeszéddel könyörgött, hogy hagyjuk abba.
- Egyetlen jó indokot mondj, amiért híhetnénk neked. – mondtam határozottan.
- Mondok, de ahhoz velem kell gyertek ide. – mutatott a sikátorba.
- Nekünk jó lesz itt is. – mondta Ochako magabiztosan. Ekkor az idegen felemelte kezeit. Ekkor láttuk, hogy fehér kesztyű van rajta. Persze, Mirio is pont ehhez hasonlót visel. Ezért ijedt meg tőle. A tag le akarta venni. Innentől ösztönszerűen felvettem a harci alapállást. Éreztem, hogy el fog borulni a szar, ám ekkor a kislány leugrott Ochako öléből és a férfihoz sietett.
- Látjátok, ennyi volt a kérésem. A viszont nem látásra. Csak egy jótanács: Ne kíváncsiskodjatok! Tudjátok, mit tesz a macskával.
A férfi megragadva a kislány karját elindult a sikátorba.

Mikor már nem láttuk, akkor Miro felénk fordult.
- Szabadna tudnom, hogy ez mégis mit volt? – kérdezte.
- Ez a tag akkora kamugép, amekkora J. J. Abrams sohase lesz a filmjeivel kapcsolatban. – vágtam rá azonnal.
- Igazat adok Midoriyának. – állt mellém Ochako. – Láttad a kislány arcát. Hat évesen ilyen rettegő arckifejezést csak azok felé mutatnak, akik hatalmas fájdalmat okoztak.
- Nem érdekel a szenteskedésetek. Parancsot tagadtatok meg.
- Nem ez a hős feladata, Mirio? Te vagy a One for All örököse és egy ilyen esetben gyáva megoldáshoz folyamodsz?
- A hős és a hősködés két külön fogalom. A hős nem mindig avatkozik közbe mindenbe. – magyarázta türelmesen Mirio, ellenállva, hogy leüvöltse a fejünket. Hitetlenkedve néztem rá. Nem akartam elhinni.
- Akkor gyáva vagy. All Might soha ne futamodna meg…
- Leszarom, minek tartasz, de én vagyok a felettesed! – kiáltott rám Mirio és közel jött hozzám. – Amennyiben még egyszer megtagadod a parancsot, annak következményei lesznek! Világos? – kérdezte a végén.
- Világos. – mondtam kicsit összehúzva magam. Sosem láttam őt ennyire mérgesnek. Ám, ez fél perc után elszállt.
- Még megússzátok szóbeli figyelmeztetéssel. Menjünk tovább. – mondta immár nyugodtan.

Magamban még fortyogtam, mikor beültünk egy étterembe enni. Csalódtam Mirioban és nem bánom meg a szavaimat. Reméltem, hogy egyszer az orra alá dörgölhetem, hogy megmenthettünk volna egy emberi életet, de ő inkább gyáván megfutamodott. Csak lehet, hogy akkor késő lesz.