Másnap délben érkeztünk meg Budapestre. Balatonfüred azon részével, ahol megszálltunk, szeges ellentéte volt Magyarország fővárosa. Zajos és kaotikus egyveleg. Mikor megérkeztünk a Fehér Szarvas csapatát elszállásoló helyiségbe, apám már várt ránk. Nem felejtettem el, hogy mit mondott anyám még indulás előtt: Tegyek úgy, mintha most találkoznék Hisashival most először.

Mikor kiszálltunk a buszból, apám belefogott a mondókájába.
- Üdvözlök mindenkit a Fehér Szarvas hősügynökségen. A nevem Hisashi Watanabe a Watanabe klánból. Körbevezetlek benneteket.
Furcsálltam a nevet, de innen logikusnak tűnik, mert ezzel is csökkenti az esélyét annak, hogy kiderüljön róla bármi is. Rendes libasorba mentük be a légkondicionált épületbe, ahol egy fiatal portásnő fogadott minket, aki nagyban el volt merülve a rajzolásban.
- Főnök! Ahogy látom, megérkezte a U.A. Diákjai. – mondta a nő kicsit elvarázsolt hangon, mintha nem is itt lenne.
- Remek meglátás, kedves Illdikó! Osztály! Bemutatom Aurél Ildikót. – mondta apám. Köszöntünk neki, mire ő csak a kezével viszonozta.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy az ügynökségbe szigorúan tilos bevinni bármilyen szúró, vágó eszközt. Továbbá, a mobilt csak a vezetőnk használhat, úgyhogy kérjük kikapcsolni az érzékeny berendezések végett.
Kisebb átvizsgálást hajtott végre a portásnő. Egy dolog a biztonság, de ez már túlzás a részükről? Jó, hogy nem testüregi motozást hajtott végre rajtunk. Mikor végeztek vele, Ildikó visszament a portához és festett tovább. Fél pillanatig volt alkalmam meglesni a művét. Egy páncélos lovag hátat mutat egy átszúrt démonnak. Az átszúrt démon vére a lovagot beteríti.
- Tetszik a művem? – kérdezte a nő érdeklődve.
- Igen. Eléggé… realisztikus. – mondtam megborzongva, mire ő csak elmosolyodott.
- Osztály! Mehetünk tovább. – mondta apám és elindultunk befelé.

Az első helyszín, amit meglátogattunk, a garázs volt.
- Mivel egyikünk Quikrje sem tesz gyorsabbá senkit, ezért saját autónk és motorjaink vannak. Ezek a szépségek nem mai csirkék, viszont komoly karbantartás mellet remekül ciripelnek. – mondta apám és rámutatott az eszközökre. A motorokon kívül egy speciális szállító is volt ott. Teljesen felpáncélozott, mégis baromi szép egyben. Egy testes férfi szerelte a kocsit.
- Csaba! Kelj fel és köszönj a társaságnak! – kiáltott rá apám. Kis idő múlva Csaba abbahagyta a szerelést és felkelt.
- Sziasztok! A nevem Havasi Csaba. Az ügynökség ezermestere. – nyújtotta felénk a kezét, persze azelőtt levette a kesztyűit. Sorban kezet fogtunk vele. Hiashi intett, hogy mehetünk a következő részre, ami a konyha volt. Tsuyu beleszimatolt a levegőbe, mikor beértünk oda. Ott egy mackós férfi csinálta az ebédet.
- Ez nem hagymás baba? – kérdezte a férfitól.
- Nem, ez krumplis hal. – válaszolta az idegen mély hangon. – Nem szeretem, ha a kajámhoz nyúlkálnak.
- Ő itt Kinizsi István. – mutatta be apám. Mi köszöntünk, amire ő csak egy halk köszönést csinált.
- Főnök! Ercsei Lajos még mindig bevetésen van. Azt mondta, hogy nemsoká jön. – jelentette ki István.
Apám csak bólintott és jelzett, hogy kövessük. Bemutatta még a konferencia szobát és a megfigyelő központot is láttuk, ami egy óriási számítógép volt, sok monitorral.
- Itt figyeljük meg Budapestet és Pest megyét. Eléggé kényes masina. Emiatt nem használhattok itt mobilt. Kérdés? – mondta Hisashi, ám egyikünk sem kérdezett. Láttuk, hogy a hely ugyan barátságos és tiszta, de egy igazi nyomornegyed a japán ügynökségekhez képest. Ám ekkor egy alak megszólalt.
- Nocsak, körbevezetés folyik az ifjak között?

A hang gazdája egy kopaszodó, izmos velem egymagas férfihoz tartozott, akinek olyan kiállása volt, mint aki magáénak tudta volna az egész világot.
- Nocsak, Hiashi! Le a kalappal a kis putrid előtt. Még mindig áll. Hamarosan viszont, meg fogtok szűnni.
Apám fel sem véve az idegen szavait, felállt.
- Tisztelt osztály! Ő itt Orlok Kristóf, a Fekete Nyilak elhárítási központ vezetője.
Köszöntünk ugyan neki, de az agyamba felszökött egy kicsit a vér. Szerencsére, ez nem volt észrevehető.
- Sziasztok! Látva ezt a sok arcot, ezt a sok tehetséges és kemény hőspalántát, elszorul a szívem. – mondta érzéketlenül és megjátszva a meghatódást, megtörölte a szeme sarkát egy zsepivel. – Még nem tudjátok, hogy a hősködésnek hamarosan vége szakad.
- Ez tévedés, Uram. – mondta Tsuyu. – Ameddig gonoszság lapul a világban, addig ránk is szükség van, hogy segítsünk az embereken.
- Meglátásod, fiatal hölgy, téves. – reagálta le Kristóf, majd a békalányhoz menve kezével megsimogatta a lány arcát. – A világnak nem hősökre, hanem rendfenntartásra van szüksége. Egy szervezetre, akik bevethetőek bárhol az adott országban. Erre szolgál a Fekete Nyilak, nem ez a kis bunker, ami max egy fiatal gyerek otthona lehet.
Tsuyu remegett a dühtől. Noha biszex volt, nagyon nem tűrte, ha valaki olyan simogatja, akit már első látásból megvet. Ekkor István jött be gyors léptekkel és megragadta Kristóf kezét.
- Idefigyelj, csücsörikém! Nem tolerálom, hogy nőket simogatsz vagy bántalmazol! Vedd le róla a krumpli szedőidet.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? – kérdezte vissza nagyképűen.
- Akkor az lesz, kispofám, hogy olyan robbantást nyomok a seggedbe, hogy az urológusod sem fog rád ismerni. – szólt közbe Bakugo. Láthatólag ez a nagyképű gyökér még őt is felpaprikázta. Kristóf levette a kezét Tsuyuról, majd hátrébb lépett.
- Igazat adok nektek. Viszont figyelmeztetlek titeket is arra, hogy válogassátok meg, kikbe akartok belekötni. Mert nem mindenki olyan elnéző, mint én.
- Ahogyan én sem. Isten megbocsájt, én nem. És most tűnj innét. – jelentette ki István csattanó hangnemben-
Kristóf szó nélkül megfordult és elindult, faképnél hagyva a társaságot.
- Beképzelt cirkuszi majom. – jegyezte meg István.
- Tudom, de nincs mit tenni ellene. Ha egyszer annyira befolyásos ember, akkor bármit megtehet. – válaszolta apám.
- Szólni akartam, hogy kész az ebéd. Kisasszony, látom, hogy ki vagy egy kicsit ettől a fazontól. Nyugtatásképp, gyere és együnk a krumplis halból. – nevetett fel István és átölelte a békalányt.
Tsuyu örömmel fogadta a meghívást és követte a hőst. Mikor ketten leléptek, már megért bennem egy kérdés.
- Ez lenne az oka annak, hogy a magyar hősügynökségek semmire becsülik?
- Fején találtad a szöget, ifjú. A mai újságban is benne van egy cikk arról, hogy Hungária Kapitány után nem voltak jó hősök. Badarság, amit a propaganda gépezete nyom le 0-24-ben.

Ekkor határoztam el magam.
- Hisashi! – szólítottam meg apámat. – Szeretnék segédkezni az ügynökség munkájában.
Ekkor Aizawa közbeszólt, aki eddig csendben figyelte az eseményeket.
- Ne beszélj badarságokat. Nem azért vagyunk itt, hogy belekeverjük magunkat a helyi viszályba. Kérem, uram tekintse el Midoriya viselkedését.
Az utolsó mondatot apám fele intézte, aki immár levéve a hideg modorát odalépett hozzám.
- Fiam! Emlékezz, mit mondtam neked még a gazdaságnál. – súgta halkan.
- Emlékszek rá és nem gondoltam meg magam. Szeretnék segédkezni. Fogadok, hogy hatalmas bajban vagy és nincs annyi embered, hogy sikerrel teljesíts minden feladatot. Nem érdekel, ha minimális munkákkal bízol meg, akkor sem fogok tétlenül ülni a fenekemen és nézni, ahogy ez a hely szenved. Nem ez a hősök feladata? Segítsen az ártatlanokon és a bajba jutottakon? És mi ez, ha nem baj?
Az osztály egy részén láttam az elhatározást, ami a szemükben fénylett.
- Akkor én is jelentkezek önkéntesen. – mondta Ochako és mellém lépett. – Különben nincs, aki megfogja a hülyeséged. És Tsuyu nevében is beszélhetek.
- Én is beszállok. Tartozok a barátomnak ennyivel. – jelentette ki Todoroki.
- Még szép, hogy én is jövök. – mondta Bakugo és ökölbe szorította a kezét. – Ki nem hagyom a segítséget.
Az osztály szinte minden tagja velem értett egyet és kiálltak mellém.
- Ezzel most lehet leállni.
Azizawa hangja szinte megtörte a mondatainkat. Mindenki, még Hisashi is ránézett.
- Nem fogtok semmiféle önálló döntéseket hozni. Jegyezzétek meg, hogy nem avatkozhatunk közbe az itteni ügynökségek működésébe.
Urahara erre reagált és elnevette magát.
- Ugyan már, Aizawa. Mit árthat egypár segítő kéz néhány feladatban? Legalább erősödnek a tanoncaid. – mondta mesterem, majd apám fele intézett egy megjegyzést.
- Felteszek egy kérdést: Elfogadod az ifjaktól a segítséget?
Apám egy ideig töprengett, majd felsóhajtott.
- Rendben van, ha annyira erősködtök. De csak kis munkákat kaptok, amik max. C kategóriások. Nem adok ebből a kijelentésből semmit.

Így alakult, hogy a díszes osztály egy emberként csatlakozott segítőként a Fehér Szarvas hősügynökséghez. Megbántam a döntést? Hadd tegyek fel az olvasó fele egy kérdést: Ti szívesen segítetek olyan embereknek, akik nem kérik azt, mégis látszik rajtuk, hogy rájuk fér?