A napok csendesen teltek. Délelőtt vagy edzettünk, vagy tanultunk. Ám, ne feledkezzünk meg egy vitális pontról: A mentés gyakorlása. Akik emlékeznek, azok tudják, hogy az első évadban arra készültünk, csak az a nyavalyás, semmirekellő Tomura megtámadta az épületet. Pénteki nap reggelén kajálás után szálltunk fel a buszra, ami a kiképző központba visz minket. Csak Aizawa jött az osztállyal. Elég is, Tizenhármas mellé felügyeletnek. Úgysem támadhatnak meg minket.

Tizenhármas örömmel fogadott minket, amint kiszálltunk a buszból. Bementünk az épületbe, ami immáron olyan tiszta és lenyűgöző volt, mint a támadás előtt.
- Hogy van, sensei? – kérdezte Tsuyu.
- Sokkal jobban. Eléggé megsínylettem a férgek elleni támadást, de immár csak némi hátfájással küszködök. Köszönöm kérdésed. – mondta örömmel a hangjában Tizenhármas és jelezte, hogy kövessük. Egy szakadékhoz vezetett minket.
- Íme, az első feladat. Három ember lesz a civil és négyen fogják kihúzni a szakadék aljáról. Az egyikük eszméletlen, a másiknak eltört a lába. A harmadiknak kell segítésért kiáltania. Érthető?
Az osztály hangos igennel felelt.
- A három bajbajutott nem lesz más, mint Midoriya, Ochako és Iida. A megmentők pedig nem mások, mint Tokoyami, Todoroki, Momo és Bakugo.
Ekkor Bakugo kicsit kiakadt.
- Na ne! Miért mentesem meg Deku irháját?! – kérdezte dühösen.
- Mert ez a Jump Fiesta OVA megtetszett Ragnának és úgy döntött, hogy ezt a fanficcébe beleírja. – felelte higgadtan Tsuyu, mire Ochako a fejéhez csapott. Ez tényleg így van, Ragna? (Igen. Meg aztán, egy igazi hősnek a civilek mentése is a feladatkörébe tartozik. – R.) Értem, akkor nincs mit tenni.

A hármas fogatunk lemászott a szikláról. Ochako játszotta az eszméletét vesztett civilt, én a törött lábasat. Ám pár percig csak Bakugo kiabálását lehetett hallani.
- Remélem, hogy hoztatok magatokka néhány napnyi hideg élelmet. Ha Kacchanon múlna a dolog, akkor napokig itt fogunk rostokolni. – jegyeztem meg egy halk sóhaj kíséretében. Ochako visszafojtotta a nevetését, ahogyan tudta.
- Ez azért illetlenség, Midoriya! Nem ismered te még Bakugot és biztos vagyok benne, hogy aranyból van a szíve. – jelentette ki teljes magabiztossággal Iida.
- Éppen az a gáz, hogy ismerem és tudom, hogy milyen az osztálytársaival szembeni hozzáállása. – súgtam halkan. Lefogadom, hogy a barátnőm néhány bordája alig bírja a visszasfojtott nevetést. Gondoltam arra, hogy puszta rosszindulatból megcsikizem, de maradjunk a feladatnál. Jóslatom nem vált be, ugyanis érkezett Tokoyami a hordággyal. Felrakták Ochakot, aki már abbahagyta a halk röhögést, persze odafent hangosan felröhögött, amit Kacchan káromkodásba vegyített, engem mindennek elmondó jelzéssel illetett. Tokoyami hívta az árnylényét, aki nagy nehezen, de felemelte a hordágyat. Ezzel a metódussal lettünk mi is megmentve. Tizenhármas megdicsérte a mentő csapatot, főleg Bakugot, aki látva, hogy Quirkjével semmit nem tud hozzáadni a helyzet javulásához, inkább fizikai erejét használta. Eleinte csak elfordította tekintetét és morgott magában, kis idő után azonban elmosolyodott.
A következő körben a csapatunk mentette meg Mineta asszisztálásával Tsuyuékat. Egy ponton elszakadt a kötél, így Ochako a Quirkjével emelte fel a bajbajutottakat. A békalány volt a lábtörött, akit utoljára felemeltek. Megfelelő magasságban, barátnőm feloldotta a Zéró Gravitációt, így pottyant az ölembe. Kicsit odébb vittem. Furcsa, sokkal nehezebbnek hittem.
- Le kéne tenned. Még zavarba jövök. – mondta Tsuyu elpirultan és látva, hogy nem figyelnek ránk, az ujját végighúzta a karomon. Érdekes, nem fogtam meg a fenekét sem.
- Csak ne add be, hogy szerelmes vagy belém? – mondtam nagyon halkan és letettem.
- Elmondhatok egy nagy titkot? – kérdezte halkan. Bólintottam, majd odahajoltam hozzá, látszatra megvizsgálva a sínben lévő lábát. A fülemhez hajolt és odasúgta a titkát, amitől rendre meglepődtem és kis híján elkiáltottam magam.
- Igazából… mindketten nagyon tetszetek és beszállnék harmadiknak, mindkét fél örömére.
Tsuyu biszex? Miket meg nem tud az ember, még vaktában is.

Az első feladat lezárult, miután mindenki mentett és bajbajutott volt egyaránt. A következő helyszín, a lepusztult városrész volt. Sejthetem, hogy ez az egyetlen hely, amit a kártérítést végző munkások magasról csesztek újjáépíteni. (Elképzelem a mondatot, amivel lerendezték: Te Józsi-kun! Ne szarakodjunk már ezzel a helyszínnel! Így is eléggé romos, mit kell ezen javítani?! Jó így, ahogy van! – R.) Én is így gondolom. Tizenhármas a csoportot megállította.
- A következő feladatban a bajbajutottak egy része egy szót se szólalhat meg. Négy ember feladata, hogy a véletlenszerű helyekről mentse meg a társait. A négyes pedig nem más, mint Mineta, Ochako, Bakugo és Midoriya. A többieknek öt percük van elbújni. Kérdés?
- Még szép! – kiáltott fel Bakugo kiakadva. – Miért kell együtt lennem Dekuval?!
- Nincs mit tenni. Ez is benne van a Jump Fiesta OVA-ban. – mondta félvállról Ochako, miközben a többiek elindultak egy megfelelő pontot választani.
- Ha az OVA-ban az lenne, hogy kielégíted ezt a nyomorultat, akkor is ez lenne a válaszod? – kérdezte ingerülten Kacchan.
- A kettőnk közti dolgok számodra tabu! Világos? – mondta Ochako és megropogtatta az ujjait, majd a szőke Sasukéhez lépett. – Még egy ilyen benyögés és búcsúzhatsz a golyóidtól. Én is meg tudom csinálni azt, amit All Might tett veled a záróvizsgán. – jegyezte meg sötét tekintettel. Láthatólag Bakugonak inába szállt a bátorsága, de erre én is rásegítettem.
- Hidd el nekem, riválisom, hogy a barátnőmben van annyi szufla. – jegyeztem meg vigyorogva. Veszekedni viszont nem volt több időnk, mert a startjelzésre indult a feladat. Négyen négy különböző irányba indultunk el, hogy minél nagyobb lefedettségünk legyen.

Todoroki eléggé távol került a csapatunktól. Egy összeomlás szélén álló épület egyik szobájába bújt be egy vaskos törmelék mögé. Egyedül tudott lenni, amire nem igazán volt alkalma. Noha jobban alakult a sorsa azóta, hogy ellenem harcolt és később segítettem neki, önmagában attól függetlenül nem tudott megbízni. Használta ugyan apja örökségét, a piromanciát, még minimális szinten fertőzöttnek nézte magát. Gondolkodni viszont nem annyira maradt ideje, mert a fal a közelében kivágódott. Azt hitte, hogy Bakugo az, magasról téve arra, hogy megmentendő személlyel van dolga, ám tévedett. Egy hatalmas, maszkos, acéltüskékkel kivert feszülős ruciban lévő fazon volt az.
- Szerintem eltévesztetted a házszámot. – tájékoztatta az idegent Todoroki. – A metálkoncertet egy másik animében találod.
- Nagyon vicces, fiacskám. – mondta az idegen eltorzított hanggal. – Az irhád többet ér, mint bármi más.
Todoroki szó nélkül jégtüskékkel kínálta meg ellenfelét, ám az egy szaltóval a háta mögé került és…

Mineta feladva az önálló keresést, hozzám csatlakozott. Megtaláltuk Eijirot, aki egy szakadék alján bújt el. Megkértem Minetát, hogy néhány golyót ragasszon egy vasrúdra. Ezekre téglákat raktam és így lett kész a létra, amit leeresztettünk neki. Még felérni se volt ideje, amikor egy hatalmas robbanás hangja hallatszott közelről. Oldalra néztem és láttam egy totál metálos tagot. Ami a legmegdöbbentőbb, az Tododroki volt, akit eszméletlen állapotban cipelt. Itt nagy balhé van készülőben.
- Mineta! Eijiro! Keressétek meg a többieket és adjátok le a drótot a betolakodóról. Én addig szóval tartom. – mondtam, miközben a tag elé léptem.
- Ki a fene vagy te? A metálkoncert…
- Tudom, tudom. Másik animében van. Viszont, én most miattatok jöttem. Vagy velem jössz vagy magammal viszlek! – mondta utasító hangon a tag. Milyen klisés. Eltorzított hangja van, amit annyiszor játszottak már el.
- Az szép. Azelőtt egy italra vagy egy vacsorára nem hívsz el minket? Ekkora bunkó vagy…
Be se tudtam fejezni a mondatomat, mikor Bakugo egyetlen határozott robbantással támadta meg ellenfelét. Todoroki kiesett a tag kezéből. A másodperc tizedrésze alatt kapcsoltam és elkaptam a kába társunkat és letettem a földre. Ellenfelünk ekkor pécézett ki engem és hátba akart támadni, ám egy női láb teli erőből megrúgta, amitől Bakugo felé szállt.
- A tied! – kiáltotta a láb gazdája, aki nem volt más, mint Ochako. Láthatólag gyorsan kapcsolt a riválisom, mert az egyik karperecével becélozta a tagot és a reteszt elhúzva akkora robbanás trafálta telibe, amit akár Goku is megérezhetett. Ellenfelünk egy közeli törmeléknek csapódott. Fellélegezni nem volt időnk, azonnal indultunk Aizawának és Tizenhármasnak szólni. Sajnos, Murphy ismét közbeszólt. A metálfejű csak egy másodpercig maradt a földön.
- Szép csapatmunka és remek fejlődés. Le vagyok nyűgözve. – mondta elismerten ellenfelünk és felállt. – Így legalább nem kell visszafognom magam. Viszont, válaszolj egy kérdésre, mielőtt a mesterhez viszlek. Miért nem mented a saját írhádat ahelyett, hogy a barátodat mented meg lépten-nyomon?
- Egyszerű – mondtam mosolyogva. – Mert nekem nem barátaim vannak, hanem családom.
- Az szép. Akkor hadd ne részletezzem, hogy a nővéreddel mit szoktál művelni. – fűzte tovább a fonalat Ochako. Bakugo és ellenfelünk a mondatra hatalmas röhögésbe törtek ki. Nagyszerű! El kellet rontani az epikus pillanatot, de amíg elfoglalt volt, kiötölhettem egy tervet. Volt egy ötletem a tag lebénítására. Egy új technika, amit már gyakoroltam, de élesbe sosem vetettem be.
- Ochako! Emlékszel arra a technikára, amit a múltkori harcművészeti órán Kenshiro mutatott?
- Azt mondod, azt vessük be? – kérdezte halkan.
- Igen. Viszont, ehhez Kacchan segítségére is szükség van. Felénk kell löknie. – válaszoltam, majd riválisomhoz fordultam. – Figyelj…
- Hallottam, miről susmorogtok és legyen. De ne kényelmesedjetek el. Egyszer volt Budán kutyavásár.
Erre már nem válaszoltam semmit. Én is Ochako egyszerre indítottunk rohamot és kényszerítettük ki a kézitusát ellenfelünkből. Erős volt, ez tény és gyors is. Alig tudtuk védeni az ütéseit. Nem is csináltuk sokáig, mert láttam, hogy Kacchan a megfelelő távolságban és szögben van. Egy erősebb ütéssel kísérve hátráltunk jó pár métert. Ellenfelünk nem értette, hogy miért, de csak akkor realizálta, hogy neki kampó, amikor hallotta a „SHINEE” kiáltást. A robbanás akkora volt, hogy bőven felénk repítette az opponensünket. Ketten az arca két oldalára izmosat rúgtunk egy különleges meridián pontját találva el.
- Hokuto Sokin Jizai Kyaku! – kiáltottuk egyszerre Ochakoval.

A metálfejű meg sem tudott moccanni. A többiek is ideértek, ami várható volt.
- Mi a fene?! Egyetlen porcikámat sem tudom mozdítani! – kiáltotta rémültem ellenfelünk.
- Eltaláltad. A Sokin Jizai Kyaku, másnéven az Izom Befolyásoló Rúgás egy titkos technika, amivel az ellenfelünk elveszti a teste felett a kontrolt. Szerencsére, csak átmeneti, bár addigra te mész a hűvösre. Viszont, előbb ideje leleplezni, hogy ki van a maszk mögött.
Magabiztosan odaléptem és levettem róla a maszkot. Az eredmény annyira megdöbbentő volt, mint egy csinos lány lemossa a sminkjét zuhany során és előkerül Quasimodo és Tomura szerelemgyereke. Mirio volt mindvégig a titokzatos támadó. Ekkor Todoroki felébredt, de úgy, mintha nem is lett volna kiütve.
- Hadd tegyem fel a mindent eldöntő kérdést. – morogta halkan Bakugo. – MI A FASZ FOLYIK ITT?! – üvöltötte olyan hangerővel, ami a Boeing 747-es párzási énekét messze kenterbe verte. Todoroki beszámolt a történtekről.

Nem sokkal Midoriya megtámadása előtt.
Todoroki készült volna bevetni a tüzet, amikor a tag levette a maszkot. Felismerte a végzős diákot, Miriot.
- Mégis mit csinálsz itt?
- Aizawa tanár úr küldött, hogy egy újabb próba elé állítsam az egész osztályt. Még egy mentőakció közepén is érheti bármelyik hőst támadás. Ezt szimuláljuk le.
- Értem. És akkor most én leszek a túsz?
- Igen.
Todoroki belefeküdt a hordágy szerűségbe.

Az ofőnk érkezett utoljára. Elégedetten mosolygott.
- Szép munka volt, osztály. Noha a mentés elmaradt, viszont, a csapatmunkátok fejlődött. Figyelmeztetem a díszes hármas bagázst, hogy Mirio jelenleg hagyta magát és a közeljövőben ne mindig válasszátok a harcot. Nem szégyen felhúzni a nyúlcipőt, jobb, mint a halál. Inkább most jöjjetek rá, mint élesben. Indulunk vissza a kollégiumba! Az órának vége!
Mindenki visszament az öltözőbe, visszavenni a civil ruháját. Láthatólag Tsuyuval egy időben végeztünk. A harc előtt nem hagyott nyugodni a megjegyzése, amit a megmentése során mondott.
- Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? – kérdeztem nyugodtan. Ő csak bólintott és félrevonultunk.
- Tényleg biszex vagy? Bocsi, hogy ilyen közvetlen vagyok.
- Nem baj. Tényleg az volnék. Szabad szellemű lány vagyok, aki bárki fele szívesen kinyílik. Ha esetleg a szerelem a saját nememből lesz, akkor annak sincs akadálya. – mondta mosolyogva. Egyet tudtam érteni vele. Nem mindenkinek jön össze úgy egy szerelmi kapcsolat, mint nekem. Ám, a békalány nem fejezte be a mondandóját.
- Különben is… - Tsuyu kihúzta egy kicsit a nyelvét, amit nem mértem le, de lefogadom, hogy minimum tíz méterre ki tudja nyújtani, majd visszahúzta a szájába. – Ezért a nyelvért férfi vagy akár nő simán odaadná a fél kezét is.
- Jogos. – mondtam és elkuncogtam magam.

A mentőakció, noha nem a tervek szerint ment, mégis jobban sikerült, mint az első évadban történt. Tizenhármas elindulás előtt kijelentette, hogy még vissza fogunk térni ide gyakorolni. Ennyire emlékszek, mert Ochako ölébe hajtva a fejemet aludtam el a buszon jóval elindulás előtt.