Ahogyan Tsukimasha mondta, a vulkán felől érkeztek szépen sorjában a feltörő „magma bombák”. Katsuki, Nejire és Shoto azonban jó stratégiával álltak elő: Először Nejire pusztítja el az érkező magma köveket a Gring Wave támadásával, majd Shoto kettős védelmi falat emel fel a Heaven-Piercing Ice Wall és Wall Of Flames támadásaival. A végén, ami még esetleg meg maradt azt Katsuki elintézi pár robbantással. Eddig ők állták a sarat, de egyre nagyobb hullámokat kellet visszaverniük.

Ilda és Momo hatásosan feltérképezték a különböző területeket. Néha megálltak, amikor úgy látták, hogy valakinek szüksége van a segítségre, ekkor Momo a „Creation” képességével ágyakat és kötéseket készített a sebesülteknek. Közdben a parancsról sem feledkeztek el és minden egyes alkalommal fellőttek egy-egy rakétát, ahol találtak túlélőket. Az A Csapat és B Csapat sikeresen mentettek meg legalább 500 ember fél óra alatt. Minden egészen jól alakult eddig és reménykedtek, hogy a további ittlétük alatt minél több embert képesek ellátni.
- Szörnyű, hogy mennyi itt a sebesült és a halott. – szörnyülködött Momo, miközbe Iilda hátán utazott. Az új felszerelésük súrlódás ellen is védett, így nem lett baja Momo-nak a gyors fuvartól. Ekkor Iilda hirtelen egy fájdalmas felkiáltás után elesett, amitől ő és Momo neki gurultak a falnak.
- Mi történt veled? – kérdezte fájdalmasan Momo. Ekkor látta meg, hogy Iilda lába egy medvecsapda áldozata lett. Momo segített Iilda-nak kiszabadulni a csapdából, majd ellátta a sebeit.
- Mit keres itt egy csapda a romok között? – kérdezte Iilda. Valóban. Ki helyezne el egy csapdát egy romos városban? Ez még viccnek is rossz. Viszont nem sokkal később röhögő hangok fogadták Iilda-t és Momo-t.

Majestic sikeresen elérte a város kórházát, ahova gyorsan be is tért. Viszont alig talált ott ember a földszinten. Ekkor megpróbált felmenni, amikor is látta, hogy a lépcsőházban a lépcsőknek hűlt helye van. Viszont ekko észrevett valamit.
- Várjunk egy pillanatot… ezeket a lépcsőket nem a földrengések tették tönkre. Emberi kéz rombolta le. – mondta halkan magába. Ezután megnézte a lifteket, amikben ugyan működtek, de nem tudtak elindulni. Majestic ekkor a képességét használva felrepült pár emeletet, ahol aztán megnézte, hogy miért nem voltak hajlandóak felemelkedni annak ellenére, hogy működnek. Amikor benézett az lift felvonóba látta, hogy a felvonó kábelek szétvoltak vágva.
- Valaki szándékosan elvágta a kábeleket! Nem úgy néznek ki, mintha elszakadtak volna. – döbbent rá Majestic, miután alaposan megnézte a kábeleket. Ezután feljebb teleportált, amíg fel nem ért a legmagasabb szintre. Amint leért a lába a padlóra, az hirtelen izzani kezdett, majd felrobbant. Majestic még időben visszalépett, viszont a jobb lába reteszek fúródtak. Ekkor bejutott egy szobába, ahol is Nappalm és több mint 40 túlélő fogadta. Mindannyian remegtek a félelemtől.
- K… ki vagy? – kérdezte félelemtől remegve.
- Majestic, egy pro hős, aki egy csapattal azért jött, hogy kimenekítsünk a túlélőket! Kérlek, segíts, hogy ki vihessek…
Ekkor Nappalm hirtelen felordított.
- Nem! Itt biztonságos! Ide nem tudnak bejutni! Leromboltam a lépcsőket és elvágtam a liftkábeleket, hogy ne tudjanak ide feljutni!” – kiabált Nappalm ijedt hangon. Majestic ekkor már tudta, hogy valami nagyon nem stimmel.
- Hol van Vegita? – kérdezte Majestic, melyre Nappalm síró szemekkel, hisztérikus röhögéssel válaszolt. Az elméje kezdte feladni a szolgálatot.
- He-hehe… úgy érted, ami maradt belőle? Azt hiszem a rendőrség épületénél…”. Majestic ekkor már rájött, hogy mi történt. Valamint, hogy nagyobb bajban vannak, mint amire számítottak.

Eijiro, Tetsutetsu és Kaminari ellátták pár túlélő sebét. Ekkor hirtelen egy puska hang dörrenésének zajára lettek figyelmesek.
- Lövés hang? Mi a faszom?!” – reagált értetlenkedve Tetsutetsu.
- Abból az irányból jött a hang! – mutatott észak felé Eijiro, majd Kaminari, aki valamiért ideges volt, villámgyorsan elkezdett futni a lövés hangjának irányába. Amikor oda ért, olyan fogadta, amire nem számított. Itsuka féltérdre volt ereszkedve, miközben két, orvosi maszkos férfit szorongatott a megnövesztett kezeiben, Kyoka, aki egy falhoz dőlve szorongatja a jobb vállát, valamint még néhány maszkos szerzetet, akik 50 vérző túlélőt karókhoz kötöttek és felkészülnek égetni máglyán. Közben a földön 7-8 kegyetlen megölt rendőr, akiknek vére belepte a földet, miközben Vegita holtan, fejjel lefelé lógott a most már csak volt rendőrség bejáratának keretén. Ekkor előlépett egy a többi maszkoshoz képest is kultistábban öltöző személy, akinek tekintette a téboly valamennyi jele látható volt. Neve Foya Kirigen volt, aki ezután szónoklatot intézet egy égő fáklyával a kezén.
- Barátaim! Az föld istene dühös ránk, amiért mi és országunk többi része mérgezte őt és testvérét, az óceánt! Ezért pusztított eme békés szigeten! De nem kell félni! Biztosan tudom, hogy amint megfelelő áldozatott mutatunk be neki a bűnösökből, kik élvezték eme korrupt ország rothadó gyümölcseit, megbocsát és elfogad minket!
Szónoklata után a többi bekattant megpróbálták felgyújtani a kikötözött túlélőket, de ekkor Kyoka a maradék erejét felhasználta, hogy „Amplifier Jack” segítségével eleressze egy „Heartbeat Distortion” támadást, mellyel nem csak az őrülteket ringatta ki az egyensúlyukból, hanem kiszabadított a túlélőket is, akik ezután megpróbáltak elmenekülni. Viszont ezután Foya átváltozott tiszta tűzzé a „Tűzember” képességével és egy tűz körbe zárta a túlélőket, majd Kyoka-hoz lépett, akin „Rapidfire Bullet” segítségével egy lyukat lőtt Kyoka ball vállán, majd elájult. Kaminari ezt meglátva dühbe esett és megpróbált segíteni Kyoka-n, de Foya átlyukasztotta Kaminari-t több helyen is a „Rapdifire Bullet Storm” támadásával. Kaminari földre került, de még éber volt. Egész idő alatt Kyoka-t és a túlélőket nézte.
- Franc! Ha erősebb lennék… ha lenne elég erőm… mint… mint…” – ekkor srácban előtörtek emlékek, melyek mélyen benne voltak, de nem emlékszett: amikor meg volt szállva.
- Szóval ez történt… szóval valóban ilyeneket tettem… nem. Most nem ez a fontos! Ha az a valaki, aki akkor átvette felettem a hatalmat ilyeneket tett az erőmmel, akkor én is képes vagyok rá! Át kell lépnem a határaimat! Itt és most! Mert ahogyan Mirio mondta: egy nap igazi hős leszek! Ezek a hibbant kultisták nekem semmi akadályt nem jelentenek!

Kyoka újra eszméleténél volt, amikor is látta, hogy az őrültek mind rettegtek valamitől, és hogy a környék összes villamos energiája nyalábonként egy emberi lény felé terelődnek. Majd egy villanás után Kaminarin újra ugyanaz az elektromos páncélszerűség volt, mint amikor megvolt szállva, de ezúttal kicsit másképpen. Ezúttal Kaminari-nak volt egy palástja is és egy valkűr sisakja. Foya ekkor ismét eleresztett egy „Rapidfire Bullet Storm” támadást, viszont Kaminari villámként kikerült minden egyes tűz lövetet, amik alapból gyorsabbak voltak, mint egy sorozatvető. Kaminari egy villanással Foya előtt volt, aki csak vigyorgott.
- Mit értél el vele, hogy idekerültél a közelembe? Eme formában tiszta tűz vagyuk! Egy több mint 500 celcius fokos entitás!” – mondta Kaminarinak, aki erre elmosolyodott.
- Ó, jaj ne! Akkor használnom kell egy 20 ezer celcius fokos tiszta áram támadást. – majd Kaminari beborította magát és Foya-t egy nagy villám gömbbe.
- Keraunos Dome! – kiáltott fel Kaminari, majd egy hatalmas villámrobbanás történt, mellyel szó szerint szétsütötte Foya-t, aki ezután a földre esett. Kyoka és a túlélők éppen örülni akartak, amikor is Kaminari elektromos aurája szertefoszlott, majd összeesett. A többi őrült éppen agyon akarták verni, de Tetsutetsu és Eijiro éppen időben érkeztek, hogy hülyére verjék a maradék őrültet.
- Ettől mentsen meg titket a Föld Istene! – kiáltottak fel ketten.
- Eijiro! Tetsu! Hála égnek itt vagytok! – kiáltotta el magát Kyoka.
- Tudjuk! Bocsi a késésért, de minket is lerohantak megkattant emberek! De ne aggódjatok. Nem öltük meg őket, de a kórházi számlájukra nézve, bár azt kívánták volna. – magyarázkodott Eijiro. Tetsutetsu elkísérte a túlélőket a gépek irányába. Eijiro begyűjtötte Kyoka-, Itsuka-t, Kaminari-t, Foya-t (Utóbbit lebilincselve) és a többi túlélőt, akit meg lehetett menteni, majd ő is elindult a gépek felé.

Momo és Iilda körül lettek véve rémült, de egyben ijesztő arcot vágó emberekkel, akiknél fegyverek voltak. Az egyikük odalépett Momo-hez.
- Nem… nem akarok úgy meghalni, hogy nem tudom, milyen egy nő teste. – majd le akarta tépni Momo ruháját, aki erre egy sokkolót készített a képességével, majd ájulásig sokkolta a bekattant férfit.
- Hülye kurva! Sebaj, halálunk előtt a játékszerünk leszel! – kiáltott fel a többi, majd mind megpróbáltak rájuk támadni, viszont Momo gyorsan készített altató gáz bombákat, amiket be is vetett. Mivel a gázmaszk szinte a sisakjukba volt beépítve, így azzal nem kellett vacakolni. Ezután Momo felsegített Iilda-t, majd elkezdtek visszamenni a géphez.
- Ilda… az emberek… – mondta elkeseredve Momo, majd Iilda felelt neki.
- Nézd el nekik. Egy pár óra alatt pusztult el a városuk. Ilyenkor természetes, ha élni akarnak.
Ekkor hirtelen előlépett egy tébolyult egy pisztollyal.
- Hova, hova? Maradjatok, hiszen úgy sincs értelme semminek… ez a nap is ezt bizonyította. Nem becsüljük meg az életünket, csak rohanunk. –mondta a férfi.
- Kérem, Uram! Mi segíteni jöttünk! Ha velünk jön, akkor eltudjuk vinni a kimenekítési pontig! – próbált érvelni vele Momo. A férfi némán nézett előre, majd mosolygot.
- Kedveském… sajnos túl késő. A lakosság egy része fosztogatásban merítette ki félelmét. A többiek vagy remegve várják a véget… vagy átkerültek a másvilágra… az őrület határán, fen és len, fen és len… Pont mint Yuko és Koyo… fen és len, fen és len, míg a házak rájuk estek. Volt család, nincs család… volt jövő, nincs jövő… fen és len, fen és len – mondogatta a férfi. Momo és Iilda ekkor már értették, hogy a várossal azért szakadt meg a kommunikáció, mert a kétségbe esett lakosok nagyobb pusztítást okoztak, mint maga a katasztrófa. Momo viszont próbált még érvelni a férfival és nem adta fel elveit.
- Nézze! Mi hősök vagyunk! Mi meg akarunk menteni annyi embert, amennyit tudunk!.
A férfi viszont ekkor ijesztő szemekkel nézett Momo-ra, majd a fegyvert a saját fejéhez szegezte.
- Kicsikém… az egyetlen dolog, amitől meg kell menteni az embereket… azok saját maguk. Önpusztító szennyedékek vagyunk csak. Tapossuk a földet, nem járunk rajta. – majd Momo és Iilda szeme látára lelőtte saját magát. Momo elborzadva, remegő térdekkel nézte a meghalt férfit, miközben Iilda fogát és öklét szorongatta.
- Ha nem sebesült volna meg a lábam, akkor megtudtam volna akadályozni. – morogta magában Iilda. Ekkor viszont előbújt egy kislány az egyik épületből.
- Sekítsen! Nényi! Bátyi! Sekítsen! – sírt az alig 4-5 éves gyermek, akihez Momo odarohant. A gyermek megmutatta, hogy az épületben rekedt az édesanyja. Momo látván ezt összeszedte magát, majd a Creationnal emelő rúdakat készített, melyekkel kiszabadított az anyát. Az édesanya és kislánya szorosan, sírva ölelték egymást. Momo és Iilda ekkor elmosolyodtak: sikerült megmenteniük őket. Ezután Momo vezetésével mind a négyen elindultak a gépek irányába.