Visszatekerve az este tájékára, Oijiro és Toru nem voltak megelégedve azzal, hogy ők kimaradnak a vadászatból. Ezt kettesben tárgyalták meg az emeleten.
- Ez igazán frusztráló. A legfontosabb feladatból maradunk ki. -morogta Oijiro.
- Ahogy mondod. Akira meg hiába jön azzal a kártyával, hogy „nem akar megvédeni minket.” már bizonyítottuk, hogy a nyomozás során lebuktattuk azt a drogdílert egy tényt. Nem kell ránk vigyázni.
- Akkor most mit csinálunk? Kiszökünk és a saját szakállunkra dolgozunk?
- Még szép. -reagált rá Toru. -Teljesen hibás következtetést vontak le szerintem azzal, hogy Jürgent egyből levették a gyanúsítottak listájáról.
- Arról nem is beszélve, hogy Zet úton-útfélen megszeg minden parancsot büntetlenül, akkor mi sem teszünk másképp.
- A terv a következő…
- Miről suttogtok ti ketten? -kérdezte Kokoro, aki nemrég érkezett haza és tervezett a szobájába menni, ám látva a kettőst, átkarolta őket és suttogott a fülükbe. -Nem szökni készültek?
- Nem, dehogyis. -válaszoltak mindketten.
- Helyes. Nincs kedvem az öcsém után kettőtöket is hajkurászni a kéróban.

Mikor bementek a szobájukba, lefürdés után megtárgyalták Messengeren a részleteket. Este 11 órakor óvatosan fognak kilopakodni a szobájukból és a földszinten a hátsó bejáraton mennek ki. Azzal viszont nem számoltak, hogy Kokoro pókhálója szabad szemmel észrevehetetlen és az ujjaira van kötve mindegyik, ami jelez, ha rálépnek. Továbbá, úgy közlekedik a házban, mint egy szellem, lévén anyjához, nővéréhez, húgához és öccséhez hasonlóan megtapad a falakon. Mikor eljött az idő, akkor Toru kinézett hálószobája ajtajából. Sehol senki nem volt, így jelzett Oijironak, aki vele szembe lévő szobából nyitott ajtót minimális réssel. Szépen, csendben lefelé haladtak. A hátsó bejáratig semmi nem állta útjukat és zajtalanul közlekedtek. Szép lassan kimentek.
- Ez eddig sima ügy. -sóhajtott Toru, ám ezen kijelentését hamar megbánta, mikor nem a társa válaszolt neki a hátuk mögött.
- Akarsz fogadni rá, drágaságom?
Kokoro halk kérdésétől mindkettejük szíve rendre kihagyott egy ütemet. Csak mosolyogva nézett rájuk, miközben megigazgatta a bal felső kezénél a hálókat.
- Mondjátok csak meg, merre mentek ezen éjszakán? -tette fel az immár egyáltalán nem költőinek szánt kérdést.
- Csak sétálni megyünk. Annyira szép idő van hozzá. -mondta kezdő pókerarccal Oijiro.
- Egyenesen Skull Man felé?
Erre válasz nem érkezett. A póklány hangja immáron tényszerűre váltott.
- Szóval így állunk. Parancsmegtagadásba kezdtek, mert szentül elhiszitek magatokról, hogy tudtuk valamit a profik munkájába segíteni.
- Tudunk. Nélkülünk nem derült volna ki, hogy az egyik gyanúsított drogot árul. -vágott vissza Toru.
- Micsoda szép teljesítmény. Nagy kár, hogy afelett elsiklasz, hogy anyum nélkül ti már rabszolgának lennétek eladva.
- Persze, mert olyan nagyon okosak a profik, mi? Az igazi gyanúsítottat nem veszik észre.
- Hogy mered…
- Anyudról kritikát elmondani? Joggal. -vágott vissza Toru, ezzel megszakítva Kokorot. -Ha még azt elnézzük, hogy nem a legélesebb kések a fiókban és emellé kifejezetten arrogánsak, akárcsak a nővéred, egy tény felett nem hunyhatunk szemet. Zet szabadon megszegi a parancsokat és senkit nem tisztel a házban. Eme pofátlanságot megtetézzük azzal, hogy Ai volt pasija, akit anno megpróbált jobb útra terelni és ezért cserébe amit kapott, attól még a halál is jobb. Anyud ezt se vette figyelembe.
Kokoro arcán semmit nem lehetett leolvasni egy ideig. Amikor megszólalt, akkor abból a szomorúság csengett.
- Milyen furcsa, hogy erről nem kéne tudnod semmit, mégis mindent tűpontosan elmondtál. Meglepő.
- Nem, ha azt számításba vesszük, hogy közösen vigasztaltuk őt ma este. Nemcsak Minetának fontos az osztálytársnőnk. Az osztályunk összetart, jöjjön szembe bármilyen akadály. -tette hozzá Oijiro, mire a póklány elmosolyodott.
- Örülök annak, hogy Ai több szeretetet kap tőletek, mint az anyjától, vagy a nővérétől. Amióta apa meghalt, anyámban és a nővéremben elpattant valami. Sorban hozzák meg a rossz döntéseket. Ellenvéleményről hallani sem akarnak, mondván ők a profibbak. Hát, lehet, hogy több a tapasztalatuk, de érzelmek terén teljesen begyepesedtek.
Kokoro ezekután az égre nézett, ahol a telihold fénye rávetült. Letörölte a szeméből kigördülő könnycseppeke. Oijiro és Toru csak némán nézték.
- Sajnáljuk, hogy így alakult. -szólaltak meg mindketten.
- Nem ti okoztátok a bajt. -súgta Kokoro és a kommunikátorához nyúlt. -Aqua! Hallasz engem?
- Tisztán és érthetően. -jelezte a vonal túlvégéről Aqua.
- Én és két tanuló egy kis ideig kimozdulunk. Addig felügyeld a házat.
- Értettem.
Kokoro ezekután eltépte az érzékelőhálókat. És kivette kocsikulcsát hatalmas mellei közül.
- Remélem van konkrét tervetek.
- Még szép. -mondta Toru indulás közben.

Miközben szálltak be a kocsiba és kiparkoltak, mondták, hogy a Szent Michael templom felé vegye az irányt. Miközben haladtak, elmondták a küldetés eddigi részleteit.
- Úgy tudtam. Anya a legnagyobb hibát vétette el, amit még az amatőröktől még el lehet nézni. Soha ne bízz meg egy papban. -morogta Kokoro.
- Hogy érted? -kérdezte Oijiro, aki a hátsó ülésen tanyázott.
- A papoknak természetes dolga a színjátszás. Hiszen, számtalan ember bűnét kell meghallgatnia. Emellé a tény, hogy a katonaságban szolgált csak rontja a helyzetet. Ott aztán lelkileg megkeményedik az ember. Továbbá, más gyanúsított nincs a listán.
- Örülök, hogy egy profi is osztja a véleményünket. -hálálkodott Toru, mire a póklány elpirult.
- Ha ez az igazság. Viszont, annyira nem vagyok profi. Amúgy, bocs, ha megkérdezem, de ti miért választottátok a fejvadászatot, mint hősszakmát?
- Nekem teljesen mindegy volt hova megyek. Úgy éreztem mindig is, hogy a Quirkom szart sem ér a rengeteg osztálytársam képességei között.
- Toru drága, ne hülyéskedj. Két karomat odaadnám, ha fél napig a helyedben lehetnék. A láthatatlanság a legkirályabb dolog, ha rajtaütésről van szó. Mennyi király dolgot csinálhatnék emellé. -ábrándozott Kokoro, mialatt megállt a Szent Michael templommal szemben. -És neked mi a célod, Oijiro?
- A szüleim Japán legkiválóbb légtornászai közé vannak sorolva. Megvan rá nekem is a kapacitásom, de sose akarok olyan életet, amit akkor éltem át. Folyton utaztunk mindenhová. Ez azt jelentette, hogy új helyszín, új suli… szóval értitek. Le akarok telepedni és mellé valami hasznosat csinálni a társadalom számára.
- Teljesen logikus. Peter sem akart hallani a költözésről. Pláne, hogy egy hónap telt el apa halála óta, amikor anya a fejébe vette. Most viszont, tegyük félre a múltat és induljunk.
A két tanonc bólintott és kiszállt a kocsiból.

A templom ablakai sötéten ásítottak. Mikor Kokoro be akart nézni, jelzett Toruéknak, hogy figyeljék, nem jön-e valaki arrafelé. Szerencsére, egyetlen kósza lélek se bolyongott. Jelezték a póklánynak, aki az egyik ablakot befedte pókhálóval, majd egyetlen ügyes mozdulattal betörte azt.
- Gyertek, fiatalok. -súgta halkan nekik, akik követték. Odabent nem meglepő módon az orrukig sem láttak. Kokoro kivett a mellei között egy mini zseblámpát és bekapcsolta.
- Merre van Jürgen irodája? -kérdezte halkan. Toru kézjelzéssel mutatta, hogy balra kell lennie. Amikor megérkeztek oda, akkor a póklány kivette hajából az egyik hajcsatot, majd elkezdett a zárral babrálni. Oijiro figyelte a kézmozdulatokat, amíg némi mozgolódás után kattant a zár.
- Remek munka. -súgta.
- Köszi. Akkor tanultam meg, amikor a lányoktól akartam kicsencselni a bugyijukat még középsuliban. Régi szép idők. -sóhajtott Kokoro.
- Átgondoltam… Mineta kispályás hozzátok képest. -jegyezte meg sóhajtva Toru.
- Hallottam arról miket művelt és ha odatennénk amellé, hogy én miket műveltem… akkor még csak az első lépésnél tart.
- Elég a perverzségi versenyből. Haladjunk. -szakította félbe Oijiro Kokoro nosztalgiázását és belépett az irodába.
Odabent vaksötétség honolt, de azonfelül semmi eltérés nem volt a tegnapi napoz képest.
- Eléggé rendszerető típus. -mondta Toru és elkezdett körbenézni.
- Nekem ez kínos. Túlságosan…
Kokoro mondata után elkezdte megkopogtatni a falakat. Oijiro nekitámaszkodott a könyves szekrénynek, ami furcsán koppant. A néma csöndben ez puskalövésnek hangzott.
- Ne hozd rám a szívbajt. -szidta le a láthatatlan lány a majomfarkas társát, ám Kokoro szeme felvillant. Félreállította a majomfarkas srácot és alaposan szemügyre vette az amúgy eléggé átlagos szekrényt. Megnézett valamit falnál és csettintett.
- Megvan a titkos átjáró. Remélem, időben ki tudjuk nyitni.
Ekkor megszólalt a póklány kommunikátora. Meghallgatta Aqua hírét, miszerint Skull Man szökésben van.
- Fiatalok. Remélem, hogy tényleg igaz a teóriátok és Skull Man tényleg ez a pap.
- Miért kérded?
- Azért, mert ha minden igaz, ide fog tartani, ha sikerül teljesen meglógnia.
Kokoro mondatára Oijiro becsukta az ajtót és odalapult a könyves szekrény mellé. Toru levette ruháit és a póklány felé nyújtotta.
- Megfogná ezeket?
- Persze.
- És a megkérhetnélek még egy dologra? Lenne a hátteresünk? Szeretnénk ketten elkapni a célpontot.
- Figyellek titeket. Cserébe most behajtom rajtad a jutalmamat.
Ekkor Kokoro megtapogatta Toru fedetlen kebleit, amik ugyan láthatatlanok, de a póklány kiváló füle meg elsőosztályú, így tudta, hova kell céloznia.
- És ezzel kvittek vagyunk. Amúgy szépek.
- Köszönöm. -felelte elpirulva a láthatatlan lány és szintúgy elbújt a szekrényhez. Kokoro a plafonon bújt el, beleolvadva a sötétségbe, kezében kamera lapult. Harminc perc telt el néma csendben, amikor a könyveket tartó szekrény egyszer csak felemelkedett. Skull Man rohant be sérülten, kisebb vértócsát hagyva maga után. Morgott, miközben szedte le a páncélt és a sisakot, ami mögött Jürgen feje bukkant ki. Ekkor egy éles villanás fényesítette ki a szoba ajtaját.
- Megvagy, Skull Man. -kiáltotta el magát Kokoro. A férfi azonnal pisztolyt akart rántani, de prézli nem volt és Oijiro majomfarka egyetlen csapásával kiütötte a lőfegyvert. Toru meg elkapta a másik karját és az asztalnak döntötte.
- Megvagy. Add fel és akkor nem esik további bántódásod. -mondta Toru.
- Ti nyertetek. Feladom. Amúgy sem tudnék hova menekülni a sebemmel. Csak hadd lássam el magam.
- Természetesen. De figyelni foglak sasszemekkel.
Kokoro mondata után Toru felé nyújtotta a kommunikátorát.
- Ti érdemetek az elfogás. Ti is jelentsétek.
A láthatatlan lány a fülébe helyezte az eszközt.
- Kumiko kisasszony! Elfogtuk Skull Mant és letartóztattuk. Azonnal küldjetek kocsit a Szent Michael templomba.
- MICSODA?! -kérdezte vissza Kumiko. -Ti parancsot szegtetek?!
- Igen, mert a mi célunk is elfogni….
Ekkor Kokoro visszavette az eszközét.
- Anya! Az én felelősségem a két fiatal bevetése. Szóval, külditek a kocsit, vagy nem?
- Rendben, de ezért még számolok veletek.

Húsz perc alatt kiért az elfogató kocsi, az akcióban kivett hősökkel az élen. Addig Oijiro figyelte Skull Mant, aki semmiféle gyanús mozdulatot nem tett a seb bekötése közben. Kumiko egyből elhívta hármukat.
- Csalódtam bennetek, főleg benned Kokoro. Arra neveltelek, hogy a bevetésnél legyél szófogadó és mutass példát a jövő generációjának. Erre meg pont te egyeztél bele a parancsszegésbe?
- Anya. Alapos okom volt rá! A két fiatal tudta, ki Skull Man és nélküle nem is sikerült volna elfogni.
- Lányom! Az, hogy sikerült a küldetés, nem azt jelenti, hogy ünnepelünk. Mi van, ha megsebesültek, ne adj isten meghaltak volna? Akkor is megérte volna a szakadárkodás?
- Remek. -vágta rá Kokoro szemét forgatva. -Megint úgy beszélsz velem, mintha nyolcéves kislány lennék. Lefogadom, hogy Zet meg semmi büntetést nem kap a parancsszegésért. Komolyan, amióta apa meghalt, azóta fejetlen csirkeként viselkedsz a családod rovására.
Ekkor Kumiko keze ökölbe szorult. Úgy látszott, nem tud megszólalni a pulykaméregtől, de összeszorított fogakkal folytatta tovább.
- Nem nyitok további vitát! Mindhárman büntetésben lesztek! Amint hazaértünk, kisikáljátok az összes WC-t.
Kokoro felszegte fejét és egy halk igennel válaszolt.
- Remélem, ti kettőtökben van annyi tartás, hogy nem szóltok ellene. -mondta Akira szintúgy felmordulva, akárcsak anyja.
Toru és Oijiro csak követték Kokoro példáját. Mindenki a rabszállító kocsiba való berakodást nézte. Jürgen kifejezéstelen arccal tűrte a berakását a kényelmetlen kocsiba, ám amikor bent volt, hangosan felröhögött.
- Átkozott, nyavalyás, takonygerincű hősimitátorok! Most figyeljetek ide! Azt hiszitek, hogy a lecsukásommal elértetek valamit?! Orlok mester terve nemsoká meg fog valósulni és TI a pokolba kerültök, ahogy én most! Ott találkozunk! Az ATYA, a FIÚ és a SZENTLÉLEK NEVÉBEN: ÁMEN!
- MIT TUDSZ ORLOKRÓL, TE FÉREG?! -kiabálta Akira és Kumiko egyszerre indulva felé, ám a férfi elkezdett rángatózni. Hiába a gyors közbelépés, a szája elkezdett habzani, végül meghalt. Az egyik felügyelő megvizsgálta az állapotát.
- Ahogy sejtettem. A fogai között volt egy méregkapszula. Valószínűleg cián vagy ahhoz hasonló. Vihetjük a hullaházba.
Mindenki arcán leolvasható volt a sokk és a döbbenet. Nem hitték volna, hogy Skull Man elkapása ekkora fordulatot fog venni.

Amikor megérkeztek a házba, a három büntetett elkezdte az összes WC-t kitakarítani. Ám, őket a legkevésbé sem zavarta. Lényegében olyan hangulat volt, mintha egy baráti összejövetelen lennének. Egymás után mesélték a történeteiket és vicceiket. Kokoro volt az egyetlen a házban a felnőttek közül, aki normálisan bánt Toruval és Oijiroval. Utólag a Pókháló hősügynökség megkapta a pénzt, ráadásul az élve összeget. Ebből persze a három tanuló egyetlen fityiszt sem kapott.