Másnap korán felkeltem. Mennyire furcsa. Fél percig azt hittem, hogy otthon vagyok. Nem hiszem el, már honvágyam van. De nem akartam magamban sajnálkozni. Ideje volt a fennálló problémát a helyén kezelni.

Reggelivel a hasamban mentem be a szentélybe, egyenesen a sötétség közepébe. Nem baj, ha nincs velem Urahara. Sőt! Eléggé örültem neki. Most nyugodtan meditálhattam. Leültem törökülésben a földre és lehunytam a szemem. Magamban próbáltam elérni a lelki nyugalmat. Eléggé nehéz feladatnak bizonyult, hiszen újra elöntöttek az emlékek és most még hang is társult hozzá. Hangfoszlányok, mondatok. Mind ahányszor lelki nyugalmat erőltetni magamra, azzal párhuzamosan jött valami zavaró gondolat, emlék.
- Most próbálod a sötétséget megszokni? – kérdezte tőlem Urahara, aki nemrég jött be a szentélybe.
- Igen. Csak ez nehezebb, mint gondolná bárki is. – válaszoltam és felálltam.
- Igaz, de legalább követed az utasításaimat. De most állj fel! Folytatjuk a tegnapi gyakorlatot.
Újabb órák teltek el, de ma legalább kikerültem egy-két labdát. Ez még édeskevés. Ebéd utáni edzésnél próbáltam ismét meditálni, megtalálni a lelki békémet, de akárcsak a falra hányt borsó, annyira voltam eredményes. Kezdtem úgy érezni, hogy ez őrület és nem fogom tudni megtanulni.

Két nap telt el hasztalan próbálkozással. A fejem rendesen meg is fájdult, és a hiába szedtem be fájdalomcsillapítót, nem használt. A harmadik nap estéjén totál kivoltam! Ott feküdtem a tűz előtt és apatikusan néztem a semmit. Mindahányszor abban a kurva szentélyben gyakoroltam, mindig megrohamoztak az emlékek és egyre keményebb adagokat kaptam. Mintha az elmém teljesen ellenem akarna fordulni. Egyedül vagyok és tanácstalanul álltam egy olyan feladat előtt, ami rendre túlmegy minden józan határon. Ragna is biztos rajtam röhögne. (Nem is röhögök rajtad. Van fogalmam arról, hogy olyan dolgok előtt állsz, amik lehetetlennek tűnnek. Ám egyetlen tanácsot tudok adni: Mindig a fény felé nézz! Ha a sötétségbe nézel, akkor a sötétség visszanézz rád. – R.) Mire akarsz ezzel kilyukadni? Basszus, itt mindenki rébuszokba beszél? Urahara sem javít semmin. Nézzek a fény felé… Van egy merész ötletem. Nem szoktam más cuccaiban kutatni, de ha Ochako nem tud róla, akkor nem fog fájni a feje, nem igaz? Kivettem a tabletet és bementem a videók mappába. Egy videó felvétel volt a nevemmel! Megnyitottam. Ochako a kamera előtt állt és beszélt. Mintha tényleg engem szólítana meg.
- Szia. – köszönt bele mosolyogva. Mosolya már olyan volt, mint egy ajándék. – Nem tudom, hogy hova vezet az utad, milyen edzést csinálsz, vagy mennyire teszed ki a tested és elmédet a próbák elé. De csak hogy tudd: Akármennyire is messze vagy tőlem, én mindig szurkolok neked. Amióta megismertelek, csak azt látom, hogy egyre jobb és ügyesebb vagy. – Itt kicsit elnevette magát. – Furcsa lehet tőlem, biztos gondolod. Egy Quirk nélküli hős mutat igazi példát nekem. Ám, ez így van. Mióta megismertem a titkodat én is arra törekszek, hogy egyre jobban feszegessem a saját határaimat. Még több motivációm van, és már nem tudom hova viszonozni. Ráadásképp, amit Todorokiért tettél, az csak azt mutatja, hogy igazi hős lettél legbelül, aki bármit képes megtenni pusztán az akaratával. Remélem, hogy két hét gyorsan el fog telni. Már most hiányzol. Sok sikert akarok kívánni és kitartást. Plus Ultra!
A videó végén a kamerába mutatta az öklét. Annyira megörültem neki, hogy sírásban törtem ki. Ez az, ami nekem kellet. Egy kis biztató szó a rengeteg utasítás és keménység mellé. Többször is megnéztem azt a felvételt, hogy jól belevéssem az agyamba. Éreztem, hogy most ez fog segíteni a sötétség megszokásához.

Másnap reggel kaja után a szentély közepén ismét meditáltam. Az elmém ismét trükközni akart velem, de folyton felidéztem Ochako szavait, ami több mint hatékony volt. Lassan, de biztosan tisztult az elmém. Urahara látta a fejlődést, ám azt akarta, hogy folytassuk a feladatot. A labdák kikerülésénél szinte az őszeset kikerültem.
- Nem tudom, hogy mi történt veled, de örülök, hogy egyre jobb úton jársz. Ideje tovább lépni. Ellenem fogsz küzdeni, ami már nehezebb dió, mint a labdák kikerülése.
Bólintottam és elkezdtük a harcot. Nem viccelt, amikor azt mondta, hogy ez nehezebb feladat. Hiába ismertem a mesterem mozdulatait, lépéseit és technikáját a sötétség miatt nehezebb kitalálni.
- Ki kell, nyisd a harmadik szemed, csak úgy veheted fel a tempót! – mondta bárminemű rosszindulatot mellőzve. Ez viszont nehezebb diónak ígérkezik, mint vártam.

Aznap este fürdés közben érdekes dologra figyeltem fel. Mivel ez volt a Hosu kerület legmagasabb pontja, így tökéletes rálátásom nyílik a városra és lehet hallani az autók, repülők zaját. Ám a mai nap eléggé sok rendőr szirénát és helikopterzúgást hallottunk. Urahara néztem.
- Vajon mi történhet odalent?
- Nem a mi problémánk, úgyhogy nem avatkozunk bele. – válaszolt röviden. Számomra ez nem  volt megnyugtató válasz. Stain ebben a körletben garázdálkodik és ráadásul Iida is itt vállalt munkát. Tény, hogy nagyon kötelességtudó és becsületes a barátom, viszont a pályaudvari beszélgetésnél gyorsan terelte a témát. Éltem a gyanúperrel, hogy mi fog történni. Látszólag beletörődtem a válaszba, ám nem nyugszok, amíg választ nem kapok. Fürdés után a sátramhoz mentem és a mobilnetet használva mentem fel körbenézni. Egy üzenetem jött Messengerre. Todoroki volt az. Koordináták voltak csak az üzenetben. Bemásoltam a Google térképbe és akkor döbbentem le. A Hosu kerület egyik legeldugottabb sikátorát jelezte. Összeállt a kép: Stain mindig eldugott helyen végez áldozataival. Nem ülhettem itt tétlenül. Felvettem a hősi ruhámat és elindultam lefelé. Ám ekkor…
- Hová mész? – kérdezte Urahara dühösen. – Megmondtam, hogy ne avatkozz bele a lenti dolgokba!
- Az osztálytársam veszélyben van!
- Ki nem szarja le? Megoldja! Különben is, honnan tudod ezt?
- De ha életveszélyes? Akkor is ez a reagálásod?
- Ha Stain ellen akar valaki menni, akkor tegye, ahogyan jónak látja! Ha meghal, akkor így járt!
- Igazán?! – kérdeztem vissza kiakadva. – Akkor ez jelentse azt, hogy teszel mindenre magasról? Csak a saját életed számít? Rendben. Ám van egy hírem. Én nem vagyok ilyen! Egy hős mindig kiáll a barátaiért és az emberekért. – válaszoltam vissza eléggé kimutatva azt, hogy én másképp gondolom. Elkezdtem lefelé rohanni, míg végül ki nem értem az utcára. Fél percig aggasztott a mesterem utolsó válasza. Honnan ismeri Staint és honnan tud a jelenlegi szituációról?

Mintha egy háború ütött volna ki, olyan látkép fogadott. Összetört házak, felhőkarcolók, autók és tűz. Az emberek próbálták a tűzet oltani és menteni azt, ami még menthető. Én rohantam a kijelölt koordináták felé. Csak akkor álltam meg, amikor ránéztem a térképre és hallgatózzak, nehogy egy csata kellős közepén találjam magam. Nagy nehezen beértem ahhoz a sikátorhoz és akkor néztem farkas szemet egy igazi szuper gonosszal. A tag szemfedőt visel, amiben láttam azt a vad, vérszomjas és jéghideg tekintetet, amitől kirázott a hideg. A kezében egy hosszú kardot tartott, amin friss vér csöpögött. Ruhája oldalain rahedli kés volt. Féltem egy pillanatig, aztán megláttam azt, hogy a kardot a földön fekvő Iida felé célozza. Abban a pillanatban félelemből düh lett. Nekifutásból kirúgtam a kardot a pszichopata kezéből. Ekkor már rám szegeszte figyelmét. Az egyik késével akarta volna átdöfni a fejem, ám ezt egy újabb rúgással akadályoztam meg.
- Vége a dalnak, Stain! – kiáltottam fel, miután landoltam.
- Nocsak. – mondta mély, reszelős hangon. – Egy újabb kismalac a vágóhídra siet. Hát legyen. De mond csak, miért hajkurászol engem? Pénzért? Hírnévért? Azokért, amiért a romlott, hamis és ostoba hősök annyira ácsingóznak, mint a szegény ember egy falat kenyérért?
- Én nem ezekért harcolok! A hősök mások védelméért szállnak harcba! És én igazi hős vagyok!
- Valóban? – kérdezte csodálkozva. – Azt mondod, hogy ezt a félkegyelműt akarod megmenteni ahelyett, hogy a vérdíj érdekelne? – mondata végén hallatott egy olyan nevetést, amit szerintem senki nem akar hallani még legrosszabb rémálmában sem. – Ezt az ócska dumát nem veszem be. Aki manapság hősként él, mind papolja azt, hogy az igazságért és másokért harcol. Nevetséges! Csakis a pénz és a hírnév érdekli őket! Mind hamis hősök. Álarcos ingyenélők, nem több!
- Tévedsz! – kiáltottam fel.
- Szerinted tévedek? Nézz körül, fiacskám. Látni fogod, hogy a legtöbb hős már leszarja az embereket! Itt van ez a bárányka jó példának. – mutatott rá Iidara, aki már fel sem tudott kelni a földről. – A fejébe vette azt, hogy megbosszulja testvére megnyomorítását. Ostoba, bolond féreg…
- Fogd be a pofád! – kiabáltam rá. – Hogy jössz ahhoz, hogy mások felett ítélkezz?! Pláne egy olyan eszelős, beképzelt, isten komplexusos féreg, mint te! Beteljesítem a sorsod!

Mondatom végén felvettem a harci pozíciót. Elkezdődik az igazi küzdelem hős és gonosz között. El akartam intézni Staint és bebizonyítani, hogy igaz hősök is vannak a világban.